Gaara olyan döbbent fejet vágott, hogy Sakura egyből odarohant. Mikor benézett a szobába, benne is megállt az ütő, mert úgy festett minden, mintha forgószél tarolt volna végig a berendezésen. Óvatosan felkattintotta a villanyt, de a fény csak hangsúlyozta a helyiség gyászos kinézetét. A párnák, takarók széthasogatva, a lámpák ripityára törve. A polcokról hiányzott az összes dísz, mind a földön hevert darabokban. Fényképek tömkelege jutott hasonlóan cudar sorsra. Apróra szabdalva, szanaszét szórva hevertek mindenütt, mint egy múlt-temető, meggyalázva a szép emlékek megörökített pillanatát. 

- Ezek a ti esküvőtökön készültek?
- Fogalmam sincs. Én nem láttam egy fotót se róla. Talán valaki készített néhányat a rokonságból és elküldte Sasukénak, de hivatalosan nem csináltattunk - felelte Sakura eltűnődve, és felemelt egy nagyobb darabot. A széttépett képről ő maga mosolygott vissza. Alig ismert magára, olyan idegennek tűnt az a lány hófehér menyasszonyi ruhájában, mert bármilyen megszeppentnek is mutatkozott, látszott, hogy boldog.
- Talán a férjed mégse tűri olyan jól, hogy itthagytad - állapította meg Gaara a durva pusztítást elnézve. 
- Gondolod, hogy miattam tette ezt? - jött zavarba Sakura, mert rengeteget jelentett volna neki a tudat, hogy mégis számít egy kicsit Sasukénak, a fiú talán bánkódik utána, de ez a rongálás annyira nem vallott a férjére. Biztos volt benne, hogy Sasuke még mérgében se tenne tönkre semmit esztelenül. Sakura az első döbbenet után próbált józanul gondolkodva nyomokat keresni, hátha abból kitalálhatná, mégis mi történhetett.

Nem lett boldogabb, mikor rövid nézelődés után a fotel mellett felfedezett egy rikító színű ruhadarabot. Egy neonzöld melltartót halászott elő, ami egyértelműen nem az övé volt. A méretét tekintve Konané se lehetett, Hinata pedig tuti nem hordana ilyen ízléstelen holmit, tehát maradt egy szőke hajú lány, aki előszeretettel viselt feltűnő ruhákat, mellesleg pedig jócskán verte Sakurát, ami a domborzati adottságokat illeti.

- Nem a tiéd, ugye? - összegezte Gaara a felhős tekintet üzenetét.
- Minek lenne itt a holmim? Sohasem aludtam ebben a szobában - dobta el undorodva Sakura a fehérneműt, és most már végleg elhatározta, hogy ez lesz az utolsó látogatása itt. 

Barátja tökéletesen megértette, milyen nehéz lehet most neki. Gyengéden átölelte, mielőtt újra elsírta volna magát.

- Akarod, hogy megverjem? - kérdezte lovagiasan.

Sakura bármennyire is ki volt borulva, ezen mosolyognia kellett. 

- Persze! Majd szólunk a dublőrödnek, hogy intézze el - hagyta rá, és próbálta lenyelni a könnyeit, mert nemrég ugye elhatározta, hogy leszámol a bőgőmasina énjével, igyekszik végre felnőttként viselkedni, csakhát nehezen ment. 

Sasuke ekkor nyitott rájuk. Ölelkező párosukat úgy bámulta, mintha szellemeket látott volna. 

- Hogy kerültök ide? - kérdezte rekedten. Mellkasa erősen zihált, mert a tengerpartról futott fel, amint észrevette a fényeket a szobájában. 

- Csak ezt hoztuk - szólt vissza Gaara ellenségesen, és elővette Sakura táskájából a pénzzel tömött borítékot. - Gyere le a kocsihoz, a többit majd ott megkapod - utasította, mint egy rajtakapott bűnöst, aztán kezdte kiterelni Sakurát a szobából. Érezte, hogy a lány megtorpan, mikor a férje mellé ér, de ő határozottan továbbtaszította, hogy ne tétovázzon, mert ezen már nincs mit ragozni. Gyorsan leértek a hideg utcára, közben egy szót sem szóltak, csak próbáltak minél előbb túllenni ezen a kellemetlen helyzeten.

Sasuke gépiesen követte őket. A kocsinál valóban kapott még néhány csomagot és egy nagyobb méretű borítékot ügyvédi pecséttel. Rosszat sejtett.

Köszönés nélkül hagyták ott. 
A bérelt autót gyorsan elnyelte a ködös sötétség, ő pedig csak állt mozdulatlanul, vakon bámulva a nyirkos némaságba.



Órákkal később úgy zuhant a szétszaggatott párnák közé, mint egy életét kilehelő pillangó. Szárnyaszegetten, összetörve, a fájdalomtól megkopva. Régen tudta már, mit veszített az ostobasága miatt, de egész végig hitt valami csodában, vagy isteni segítségben, ami egy legyintéssel eltörölhetné az összes gyalázatos bűnét, hogy tiszta lappal kezdhessen.

Napokkal korábban érezte már, hogy össze fognak csapni a hullámok a feje felett. Temarit kiengedték a kórházból, nem kellett börtönbe vonulnia, viszont a családjára akkora pénzbüntetés róttak, amibe anyagilag teljesen tönkrementek, mindenüket el kellett adni, hogy kifizethessék. Szép otthonukat szűkös albérletre cserélték, és meg kellett válniuk minden értékes holmijuktól. Egy élet munkája úszott el néhány nap alatt.

Temari ebből csak a szegénységet látta, és csöppet se volt hajlandó elfogadni a helyzetet. Azt se értette, a városban miért közösítik ki őket, miért lázadoznak az emberek az ítélet ellen, ami szerinte túl szigorú volt, míg mások meglehetősen enyhének tartották. Sokan elítélték a döntést, hogy a gyilkosságot pénzzel meg lehetett váltani. A bíró szerint viszont nem segítene az ország anyagi helyzetén, ha egy újabb személyt kellene eltartani az amúgy is túlzsúfolt börtönökben, ellenben sokkal hasznos lehet, ha a pénzbírságot a helyi hajléktalanszálló kapná, ahol korábban az áldozat is gyakran megfordult. 

Konohában a pletyka óriási méreteket öltött. Sasukét lenézték, mert a bűnöst pártolta, ráadásul azt kezdték el rebesgetni, hogy Sakura azért utazott el, mert elege lett a férje folyamatos hűtlenségéből. A kávézó forgalma jelentősen megcsappant, még a törzsvendégek is elpártoltak a szóbeszéd miatt. Fugaku csak tűrte, tűrte, próbált nem beleszólni a fia ügyeibe, de amikor megjelent Temari, és vidáman közölte, hogy hozzájuk költözik, mert nincs kedve nyomorogni a szüleivel abban a szűkös egérlyukban, az öregnek a hír betette a kaput.

Szívpanaszokkal kórházba szállították. 

Hamar jobban lett, de nem tiltakozott a nagylelkű ajánlat ellen, hogy pihenjen, és az ünnepeket Itachiéknál töltse. Elege volt mindenből, utálta, hogy tehetetlenül kell végignéznie, Sasuke hogyan teszi tönkre az életét. Legkisebb gyermekeivel szinte menekült Konohából, mert fojtogatónak érezte a légkört, és biztos volt abban, hogy ha maradnak, hamarosan nem lesz, aki felnevelje az ikreket, mert ő beleőrül a szégyenbe, és menni fog a felesége után. 

Sasuke akkor határozta el magát a cselekvésre, amikor csalódott apjával és síró kistestvéreivel elindult az autó, ő pedig ott maradt a kihalt utcán az elégedetten vigyorgó Temarival. A lány azt hitte, győzött. Megkönnyebbült, hogy nem kell Sasuke családjához alkalmazkodnia, ugyanis utálta volna előttük megjátszani a konyhatündért vagy a gondoskodó feleségjelöltet. Neki csak egy nyugodt hely kellett kellő komforttal, és egy jó bolonddal, aki minden kívánságát teljesíti. 

Kissé meglepődött, mikor turbékolás helyett a bőröndjét hirtelen a kezében találta. Sasuke visszadobálta bele a holmiját, és közölte vele, hogy egyedül szeretne karácsonyozni, ő pedig menjen haza a szüleihez. Ezt a lány először viccnek vette. Nevetve nyitotta ki a bőröndöt újra, és kezdett kipakolni, erre Sasuke meg kitartóan vissza. Ez már nem volt vicces. Farkasszemet néztek, Temari agya pedig elborult. Érezte, hogy legfontosabb támasza hirtelen ellene fordult, és ezt nem tűrhette. Eddig is zavarták a polcokon díszelgő esküvői fotók, ráadásul az ikrektől hallotta hírét, hogy Sasuke a most induló sorozatot kocsányon lógó szemekkel nézte, mert annyira kíváncsi volt az ostoba kis feleségére benne. Temari ezt egyből összekombinálta, és arra jutott, hogy Sasuke amiatt a lotyó miatt ingott meg, őt várja haza az ünnepekre, emiatt akarja megunt szeretőjét kidobni. Nőiességét egyébként is sértette, hogy a fiú kitartóan ellenállt a csábítási trükkjeinek, semmi komolyabba nem tudta belerángatni. Míg Sakura fel nem bukkant, ezzel nem volt probléma, Sasuke bármikor felmelegítette az ágyát, amikor szüksége volt rá, de ez a mostani makacs ellenállás iszonyúan bosszantotta.

Hát már erre a szerencsétlenre se hatnak a bájai?

Tudatában se volt annak, hogy dühében mekkora pusztítást végzett a szobában, amire korábban csak kényelmes szerelmi fészekként tudott gondolni. Most az jutott eszébe, hogy itt akarja majd megcsalni őt Sasuke Sakurával. Valószínűleg ez a gennyláda alig várja, hogy ő távozzon, a felesége pedig hazajöjjön. Elborult elméjével csak arra tudott koncentrálni, hogy ezt a szörnyűséget mindenképpen megakadályozza, ezért tört-zúzott minden keze ügyébe eső dolgot. Akkor tért kicsit magához, amikor a kimerültség legyűrte, és nem maradt már ereje arra, hogy folytassa a tombolást. Ekkor összeroskadt, révetegen bámult maga elé. Később, mikor kipihegte magát, és föltekintett, Sasuke vádló pillantása a velejéig hatolt.
. 
Ez a fiú utálja őt? 

Lehetetlen! 
Aztán lassan felsejlett benne az igazság, hogy valószínűleg csak szánalomból foglalkozott vele, mert mindenki elfordult tőle. Még a saját szülei is gyűlölettel tekintettek Temarira, mióta megtörtént AZ, ő pedig nem akarta elismerni a felelősségét, hanem minden vádat hárított, bűnbakokat keresett, hogy enyhítse lelkében azt a keserű fájdalmat - bűntudatot, vagy mi az izét...

Kijózanító volt szembesülni a valósággal. Gyilkosoknak kijáró megvetést látott az ónix szemekben. Sasuke egyértelműen nem szerette, most már nem is sajnálta, csak egyet akart tőle: Megszabadulni.

Temari kárvallottan kapkodta össze a ruháit. Idegesen tömködte bőröndjébe, és sietve távozott. Hánynia kellett magától, ha arra gondolt, milyen felfordulást hagyott maga után. Lehet, hogy Sasuke fel is jelenti ezért a rongálásért, és újra mehet a rendőrségre. Rettegés öntötte el a szívét, hogy egyúttal megint előrángatják a gyilkossági ügy miatt is, és mégis mehet a börtönbe.
Azt nem élné túl!

Inkább rohant, menekült innen.

Sasuke végre magára maradt, de a lelke ugyanolyan romokban hever, mint a szobája. Elborzadva nézte a pusztítást, legszívesebben ordított volna. Az esküvői fotókat eddig kincsként őrizgette, mert házassága volt az egyetlen olyan cselekedete, amire igazán büszke volt. Sakura miatt még az álmait is föladta volna. Igazából hazudott a családjának, amikor azt állította, hogy elég lenne neki a kávéházi munka. Valójában tanulni akart még, világot látni, de nem merte az apját egyedül hagyni. Később szívesen vezette volna a kávézót, de most, ebben a pillanatban még teljesen másra vágyott: kicsit a saját életét akarta élni, nem a családtól függeni. Úgy gondolta, Sakura mellett viszont az se rossz, ha Konohában marad, ketten együtt valami különlegeset hozhatnának össze, és így is elégedett lenne az életével. Azzal viszont, hogy a lány elment, a céljai értelmetlenné váltak, és már maga se tudta, mit akar. Egyetlen komoly döntése született a sok ködös kétség mellett: A múltját Temarival végleg le akarta zárni, ezért elhatározta, hogy minden kapcsolatot megszakít vele. 

Levegőre volt szüksége. Boldogtalanul menekült ki a hideg éjszakába, és eszelős reménységgel feküdt ki a sziklákra, hogy a csillagos eget bámulja. Újra akarta élni azt az alkalmat, amikor Sakurával hevertek itt, és érezni akarta megint azt a melegséget, azt a jóleső, nyugodt boldogságot, ami akkor járta át a szívét.

Fohászkodott, hogy megint láthassa őt, orrában érezze bőrének bódító illatát, megint ránevessenek a kacér smaragd szemek, de a csillagokat gonosz felhők takarták, a sziklák jeges körömmel böködték testét, és úgy vélte, semmi reménye nem maradt arra, hogy azok a szépséges szemek valaha is szeretettel tekintsenek rá. 

Hirtelen észrevette, hogy a szobájában fény gyúlt. Őrültként futott fel a partról a házhoz, és közben alig akarta elhinni, hogy tényleg megtörténik a csoda. Karácsonyi ajándéknak gondolta, hogy mégis felbukkant Sakura - mert nem lehetett más - biztosra vette, hogy csak ő lehet a kései látogató. 

Benyitott, majd lefagyva bámulta az ölelkező párost, akik a szobája közepén kapaszkodtak egymásba észre sem véve őt.

Gaarát jól ismerte a tévéből, de most megdöbbent, élőben mennyire más. Míg a filmekben nyálas szépfiúkat játszott, a valóságban érett férfinak nézett ki, hozzá illő komolysággal és magabiztossággal. Sakurát úgy vigasztalta, mintha bizalmas viszonyban lennének, és ez sokkolta Sasukét. Mintha a legújabb sorozatból léptek volna ki, mintha abból látott volna egy jelenetet, csakhogy nagyon is pofon vágta, hogy ők ketten most nem csak a szerep kedvéért barátok, hanem a felesége tökéletesen megbízik ebben a srácban, ő jelenleg a támasza, míg a férjét elfelejtette. 

Nem! Még ennél is rosszabb volt a helyzet...

Sebzett tekintettel pillantott rá, a smaragdok csalódottan fürkészték arcát. 

Sasuke nem értett semmit. 

Kezébe nyomtak dolgokat, de ő csak a különös párost nézte sóvárogva. Amint egyedül maradt, azonnal rávetette magát a csomagokra és a borítékra. Valami személyeset várt, egy reménykeltő ígéretet, de csak a rideg, kiábrándító valóság vágta arcon: Karácsonyi ajándékokat kapott a családtagjai részére, és válási papírokat, amin egyértelműen az ő neve szerepelt.
Boldog karácsonyt, Sasuke! Az ügyvédi szerződés mellett fotókat is talált. Döbbenten bámult magára, ahogy lelkesen ölelgette Temarit a képeken. Jó lett volna Gaarát okolni, amiért belerondított a házasságukba, de sajnos a váláshoz nem volt semmi köze. A saját bűnösségét viszont feketén-fehéren bizonyították az ügyben. Eddig bele se gondolt, hogy az elmúlt hónapokban mit csinált, hogyan viselkedett, és ez mások szemében minek tűnhetett. Míg maga ártatlannak gondolta az egészet, a fotók kijózanították, és kezdte érteni, miért haragudott rá a családja. 

Hát ezért nézett rá csalódottan Sakura!

Összeomlott saját ostobasága súlya alatt, a lelkiismeret-furdalás szinte eszét vette. Rohant volna az apjához, a bátyjához, és főleg Sakurához bocsánatot kérni, de megbénította a szégyene súlya. Irtózva gondolt hibáira, arra, hogy mindent tönkretett úgy, hogy észre se vette. Még büszke is volt magára, hogy segít egy szerencsétlen, bajba jutott lányon. Ettől férfiasabbnak hitte magát, érettnek, pedig Temari csak kihasználta, és nevetett rajta mindig is. 

Karácsony este volt, és Sasuke azt tartotta ma a legnagyobb ajándéknak, hogy végre tisztán látott. Nem vágyott többre, csak arra, hogy legyen ereje ebből a helyzetből talpra állni, rendbe hozni mindent, visszaszerezni azt, ami korábban az övé volt, csak nem becsülte eléggé.

Elsőnek az apját hívta föl, aztán Kakashit, hogy a jogi dolgokban segítségét kérje, ugyanis nem akarta aláírni a válási papírokat.