Reggel, amikor felkeltem teljesen jól voltam, szinte már frissen éreztem magamat. Temarit pedig nem találtam az ágyban, nyilván lement a konyhába. Tíz óra volt, és az este tíz órás busszal kell majd lemennünk, mert tizenegykor indul a gépünk vissza Konohába. 
 - Sajnálom, hogy vissza kell mennünk – mondta Temari, miközben feljött a lépcsőn. Odalépett a szekrényéhez, és pakolni kezdett vissza a bőröndjébe. 
 - Pedig el tudnám viselni ezt az életet. Itt annyira jó. – Közben én is elővettem a bőröndömet, és elkezdetem belé pakolni. 
 - Egyetértek – sóhajtott. Egy órán belül már csak egy farmert, egy pólót, egy kardigánt és egy kabátot hagytam elöl, tehát amiben utazok majd haza. Az oldaltáskámba elpakoltam a lejátszómat, majd mindent elrendeztem. 
 - Nem megyünk le bekapni valamit? A fiúkat is hívhatnánk, tök éhes vagyok, és itt már nincs kaja. 
 - Szokásos pizzázó? – kérdeztem vissza, mire csak bólintott. – Akkor elhívom Sasukét, meg a többieket. Bár ahogy ismerem őket, egy részük már biztos kajált. 
 - Azért hívd el őket, és lent találkozunk, mondjuk negyed óra múlva.
 - Oké – bólogattam, majd felkaptam egy szürke pulcsit és a kabátomat, majd Sasuke és Naruto háza felé vettem az irányt. Pár percen belül már a házuk előtt álltam. Sasuke nyitott nekem ajtót. 
 - Jó reggelt, szívem – köszöntött mosolyogva, és egy apró puszit nyomott a számra. – Gyere be!
 - Neked is – mondtam, és beléptem a házukba. – Nem lenne kedvetek eljönni velük ebédelni?
 - Hogy ne lenne? – kérdezte vigyorogva. – Naruto, készen vagy már a pakolással? – kiabált fel.
 - Igen – jött a válasz, és néhány másodperc múlva Naruto sétált le a lépcsőn. 
 - Jössz ebédelni velünk? – kérdeztem tőle, mire csak mosolyogva igent mondott. – Akkor öltözz fel.
 - Várjuk meg kint – mondta Sasuke. – Siess, Naruto.
 - Jó, jó!
Sasukéval kimentünk a ház elé, én pedig amint alkalmam volt rá megöleltem, és megcsókoltam. Hosszan bújtam hozzá, hihetetlenül megnyugtatott, hogy ott lehettünk, nyugalomban, kettesben… Aztán Naruto kijött, és hárman mentünk le a pizzázóhoz, ahol Temari már várt minket. 
 - A többieket már nem volt kedvem megkérdezni – vigyorogtam rá.
 - Jó, semmi gond. Üljünk be. – Azonnal rendelkezésünkre állt egy pincér, leültetett minket egy négyes asztalhoz, kértünk kávét, üdítőt, meg pizzát, aztán elment. Én Sasuke mellé ültem, Temari pedig Narutóhoz. 
 - Nektek van valami tervetek a tábor utánra? – vetette fel Sasuke. 
 - Be kell pótolni egy hétnyi iskolai anyagot – gondolkodtam el. – Miért?
 - Mert a szüleim jövő héten elutaznak síelni, és szabad lesz a ház…
 - Valami bulit akarsz rendezni? – érdeklődött a szőke srác.
 - Hát igen, de nem feltétlenül. Én egy horrorfilm maratonra gondoltam. Lenne kedvetek?
 - Ez remek ötlet, persze, hogy van kedvünk – lelkendezett Temari. Én pedig csak egyetértően bólogattam.
 - Na, akkor ezt megbeszéltük – mondta mosolyogva Sasuke, majd egy puszit nyomott az arcomra. 
 - Apropó – kezdte Temari. – Mikor jelentitek be, hogy együtt vagytok?
 - Szerintem elég egyértelmű mindenkinek már – vigyorgott mellettem Sasuke.
 - Egyetértek – mondtam. – Még Hiroki is tisztában volt vele tegnap este. Hidd el, gyorsan terjednek a pletykák, meg úgy minden.  
Közben meghozták a pizzánkat és az italokat, és enni kezdtünk. 
 - Ino mondta el biztos nekik – gondolkodott el Temari. – Elvégre közel kerültek egymáshoz.
 - Ja, eléggé – röhögtem. – Tudod mit? Valamit be kéne kavarni Inónak.
 - Mondjuk el neki, hogy Hirokinak van csaja otthon? – kérdezett vissza barátnőm. Naruto felkapta a fejét.
 - Mi? Jaj, szegény Ino – mondta a szőke. – Még nekem is dicsekedett, hogy együtt töltötték a tegnapelőtti éjszakát, meg azt hiszem tegnap is. Néha sajnos nekem is beszélgetnem kell vele. Mindig ott ólálkodik a házunk körül.
 - Kicsit sem szokott feltűnő lenni, amikor bebámul az ablakon – sóhajtott lemondóan Sasuke. 
 - Biztos valami vetkőző show-ra számít, amikor bepillant hozzátok – nevettem.
 - Valószínű – vigyorogtak vissza rám a srácok. 
A további időben már csak ebédeltünk, és kicsit sem fontos dolgokról beszélgettünk. Aztán pedig visszamentünk a házainkhoz, körbenéztünk Temarival még egyszer, hogy biztosan nem hagyunk-e ott bármit is. Kettő óra körül még lementünk a városba ketten Sasukéval. Tudtam, hogy Temariék is valahol a közelben lehetnek, mert senki sem maradt fent a házaknál. Mindenki kiélvezi az utolsó órákat. Kézen fogva sétáltunk Sasukéval a házak között, ajándéktárgyakat keresgélve, amit a családtagoknak vásárolhatnánk. Vigyorogva vettem észre Inót és Hirokit, ahogy egy boltban nézelődtek.
 - Ide menjünk be – mondtam Sasukénak, és az említett bolthoz húztam.
 - Muszáj ezt, Sakura? – kérdezte.
 - Elég bosszúságot okozott már nekem Ino, most visszaadhatok valamit neki!
 - Jó, csak… Csínján. 
 - Nyugi, drágám – vigyorogtam, mire csak bólintott, és bementünk az üzletbe. 
Elég nagy helyiség volt, több sorral, polccal. Nem mi voltunk az egyetlenek, akik bent voltak. Nem feltűnően odasétáltam melléjük. Sasuke egy pár sorral tőlünk kezdett képeslapok meg ilyesmik után kutatni. Jobbnak is tartottam, ha ezt egyedül intézem el. 
 - Ó, hát sziasztok – mondtam aranyosan mosolyogva. – Hát ti, így együtt?
 - Igen, együtt vagyunk – mosolygott gúnyosan Ino. – Csak nem féltékeny vagy?
 - Anyukám arra tanított, hogy a már megunt játékaimat hagyjam a rászorulókra – kacsintottam rá. Ino dühbe gurult, és idegesen kezdett felém sétálni, de Hiroki leállította.
 - Ribanc – szűrte Ino a fogai között. 
 - Állj le – mondta Hiroki, miközben még mindig lefogta.
 - Rég beszéltünk – mosolyogtam rá kedvesen, mire csak elvigyorodott. – Ja, tegnap este simán letámadtál volna, ha hagyom magamat – vigyorogtam, mire az ő arcáról eltűnt a mosoly. – Néha olyan rossz a memóriám. 
 - Mi, ez igaz? – kerekedtek ki Ino szemei, én pedig hevesen bólogattam. 
 - Azt nem mondta, hogy otthon van barátnője? – kérdeztem ártatlanul.
 - Hazudsz – morogta Ino.
 - Nem én! Mit gondolsz, részben miért hagytam ott? - Hiroki lesújtva állt. – Na, azt hiszem, van mit megbeszélnetek. Szóval puszillak titeket – mondtam, majd elsétáltam tőlük. Sasukéval pont összefutottam, akinek néhány apróság volt a kezében, majd mentünk a pénztárhoz, én is vettem néhány dolgot, majd elhagytuk az üzletet. Sétáltunk még egy picit, aztán leültünk egy padra.
 - Szépen elintézted – mondta, és gyengéden megcsókolt. 
 - Köszi, muszáj volt.
 - Persze, de azért büszke is vagyok rád. Látszik, hogy valamilyen szinten fontos neked Ino.
 - Ezt honnan veszed? – kaptam fel a fejemet. 
 - Figyelmeztetted, hogy vigyázzon Hirokival, és nem csak szemétkedésből mondtad el neki. 
 - Jó, hát én már nem is tudom – vallottam be. – Nem utálnám annyira, ha nem lenne ilyen idegesítő, meg nem kavarna be annyiszor.
 - Sziasztok – lépett oda hozzánk Temari, Naruto és Itachi. – Na?
 - Elmondtam neki – mondtam büszkén. – Teljesen kiakadtak mind a ketten!
 - Király – vigyorgott gonoszan Temari. Felálltunk Sasukéval, majd ő a srácokkal, én pedig mögöttük néhány méterrel Temarival róttam a kisváros utcáit. Már nem volt annyi bódé, mint egy hete. Talán kezdenek rájönni az emberek, hogy már lassan február, és már teljesen más ünnepek következnek majd. Nem pedig karácsony. Beteg egy helyzet. 

Este nyolc körül már mindenki a házában várta a „jelet”, hogy mehessünk le a buszokhoz. Már volt bennünk egyfajta izgalom, hogy hazamehessünk. Beszélgettem egy kicsit telefonon Hinatával, és megígérte, hogy kijön elénk. Még lefényképeztünk mindent Temarival, közös képek a többiekkel, meg persze végignéztük az elmúlt hét eseményeit megörökítve fényképekben. Az utolsó egy óra kilencig hamar eltelt így, és Itachiékkal indultunk le a buszmegállóba. Majdnem egy egész buszt elfoglaltunk. Sasuke mellé ültem be, és egész végig beszélgettünk, igazán jól éreztem magamat vele. Sajnálom, hogy csak most láttam meg ezt az oldalát… Fél tíz környékén értünk a repülőtérre, ott egy kis útbaigazítást kaptunk, Kakashi kiosztotta a visszafelé szóló jegyeket, majd egyénileg szálltunk fel a repülőgépre. Egy négyes helyre ültünk egymás mellé, sorban Naruto, Sasuke, én és Temari. Ő mindenképpen az ablak mellé szeretett volna ülni, és úgy fényképezni, meg zenét hallgatni. 
Jó pár óra alatt értünk haza, kifáradtan. Itt még este volt. Szokatlan, most állíthatom vissza az óráimat. A reptér bejáratánál Hinata állt és az apja. 
 - Jaj, annyira örülök, hogy itthon vagytok – borult a nyakamba, majd az apjával is gyors köszönést váltottunk. – Hazaviszlek téged meg Temarit, jó?
 - Köszönjük – mosolyogtunk, és bepakoltuk a csomagokat a csomagtartóba. – Egy pillanat, csak elköszönök Sasukétól. Gyorsan odaszaladtam az említett fiúhoz, és megöleltem, majd néhány szót szóltunk egymáshoz, megcsókolt, és már mennie is kellett. Mosolyogva baktattam vissza Hinata arckifejezését látva.
 - Valahogy kihagytad a beszélgetéseinkből azt, hogy mi van veled, meg Sasukéval – mondta, amikor beszálltam melléjük az autóba. 
 - Bocs, teljesen kiment a fejemből – nevettem zavartan. 
 - Ezért még számolunk!
 - Jó, jó! Holnap találkozzunk, és mindent elmesélek.
 - Oké – vigyorgott.
Az út hátralevő részében még beszélgettünk a táborról, majd nagy nehezen hazaértünk. Azonnal lezuhanyoztam, és mentem is aludni. Azt hiszem, ez egy remek sítábor volt. 
Minden szempontból.