Másnap reggel álmosan ébredtem fel arra, hogy Temari a vállamat rázogatja.
 - Fél tíz lesz – mondogatta. – El fogunk késni.
 - Kérdezd meg, érdekel-e – morogtam.
 - Már hoztam tojást az egyik boltból, öltözz fel, addig megcsinálom magunknak – mondta. 
 - Jól van – nyögtem, és lassan felültem az ágyamban. Temari feldobottan szaladt le a nappaliba, én pedig még mindig álmosan keltem fel, és a fürdőbe léptem. Ma nem lesz kedvem kisminkelni magamat, csak fogat mostam, fésülködtem, aztán felvettem egy fehér nadrágot, hosszú rózsaszín pólóval, és lecammogtam a konyhába. Fáradtan dőltem neki a pultnak, majd a kávémhoz nyúltam. Temari pár pillanat múlva már a kanapéra is tolt, letette elém a reggelimet, és ő is enni kezdett.
 - Köszi – motyogtam.
 - Jól vagy?
 - Persze, bocsi, hogy én nem pörgök annyira, mint te – vigyorogtam.  
 - Már hét óta fent vagyok, unalmamban már neteztem, ettem, sétáltam, vásároltam. 
Temarival tíz után néhány perccel érkeztünk meg z óránkra, ahol csak forgatta a szemét a tanár, hogy miért késtünk, aztán folytattuk a filmnézést. Néha lopva Sasukéra pillantottam, pedig nem kellett volna, mert folyton engem nézett. Leplezetlenül, és nagyon idegesítően. Néha már kínosnak éreztem a pillanatot. Az órám, és az előttem heverő füzetem között pillantottam félre a képernyőre. 
Teljes mértékben felszabadultam, amikor már dél volt, és mehettünk is el.
 - Kicsit sem bámult téged Sasuke – vigyorgott Temari. 
 - Nem, tényleg nem. Észre sem vett – nevettem. – De amúgy nagyon idegesítő volt. – Hevesen bólogatott. - Tudod, tegnap kimentem cigizni este, mert nem tudtam aludni, és találkoztam Narutóval, és mondta, hogy Sasuke nagyon furcsán viselkedik. Meg, hogy majd beszéljem meg vele a tegnapot, miért is mondta azt, amit mondott…
Kisétáltunk az épületből, és egyenesen vissza a házunkba vettük az irányt. A többiek leginkább visszamentek a városba, vagy mentek síelni. 
 - Na, és beszélsz vele?
 - Nem hiszem. Ma csajos este? – tereltem.
 - Ügyes – nevetett. – De amúgy igen, csajos este. De még kéne venni piát…
 - Jó, lemehetünk a városba, és vehetünk. Ahol a kaját vettem, ott biztosan kiadják majd – mondtam. 
 - Jól van, majd négy körül lemehetünk.
 - Addig én alszom egyet – motyogtam, és felmentem az ágyainkhoz. Lassan levetkőztem az ágyam mellett, összehajtogattam a ruháimat, és egy külön polcra hajtottam. Felkaptam a hálóingemet, és befeküdtem a jó meleg ágyba. 

Délután öt óra környékén ébredtem fel magamtól. Szépen, lassan keltem ki az ágyból, majd lecammogtam a konyhába, ami, mint az egész ház, üres volt. Egy kis cetli hevert a pulton.
„Elmentem megvenni a piákat pár sráccal, hétre visszaérek. Temari.”
Tök jó, még csak öt óra van, biztos most ment még el. Ami azt jelenti, hogy még van két órám, talán elnézek a sípályára a fiúkkal, vagy filmet nézek, vagy zenét hallgatok, vagy írok Hinatának. Még nem tudom. Felmentem a hálószobába, felkaptam a ruháimat, felöltöztem, és előkerestem a táskám mélyéről a tartalék doboz cigimet, amit arra az esetre tettem el, ha muszáj elszívnom néhányat. Lesétáltam, felkaptam a kabátomat, és egyenesen leültem a házunk előtt lévő padra. Meggyújtottam egy szálat, és a számba tettem. Kényelmesen hátradőltem.
Napok óta talán ez az első nap, hogy hihetetlenül esik a hó, nem kis pelyhekben. Egy méternél tovább már látni sem lehetett, csak halvány fényeket a szomszéd házak elől. Sóhajtottam egyet, és összébb húztam a kabátomat, mert a hűvös már kezdett egyre kellemetlenebb lenni. Tíz percig még kint fagyoskodtam, közben elszívtam a cigimet, és besétáltam a házba. Felmentem a fürdőszobába, kicsit összepakoltam, meg a hálószobába is beágyaztam, összerámoltam, és leültem a nappaliba. Még mindig csak fél óra telt el, így elővettem egy magazint, és azt kezdtem olvasni. 
Egyszer csak arra riadtam fel a mély olvasásból, hogy az ajtómon kopogtattak. Felpattantam, és kinyitottam az ajtót. Nagyon meghökkentem, amikor felfogtam, hogy ki is volt előttem. Tegnap este óta nem láttam, de még csak gondolni sem szerettem volna rá. De most valahogy sikerült megtörnöm. 
 - Szia, beszélhetnénk?
 - Hát, ha nagyon akarsz – morogtam. Kitártam magam mellett az ajtót, így beengedve Sasukét. Lassan, feszengve sétált a nappalinkban, én pedig becsuktam az ajtót, és nekidőltem. Így néztem., ahogy körbefuttatja a szemét a házon, megállva egy-egy tárgyon. 
 - Na, mit szeretnél? – kérdeztem cseppet sem barátságosan.  Megilletődött a hangnememtől. Nem akartam úgy ott állna az ajtóban, mint egy idióta, ezért időzve, de odasétáltam a konyhába. Ő a nappali, és köztem állt. 
 - Hát, csak bocsánatot szeretnék a tegnap esti viselkedésemért. Nem voltam magamnál. Sajnálom, Sakura!
 - Azt mondtad, hogy teljesen józan vagy – mondtam.
 - Hazudtam, tényleg nem voltam magamnál – folytatta. – Hidd el, nem okoznék csalódást, pont neked, nem szólnék be ennyire durván. Kaptam is fejmosást a srácoktól, elhiheted. 
 - Mi az, hogy pont nekem? – kaptam fel a fejemet. 
 - Az, hogy sok emberrel van bajom, és egy részük tegnap este ott is volt. De veled semmi bajom. 
 - Ja, jól van – zártam le.
 - Akkor, most már szent a béke? – kérdezte vigyorogva, és közelebb lépett hozzám, így egy méter távolságon belül állt. Aprót bólintottam, és erre neki az volt a válasza, hogy még közelebb sétált hozzám, és megölelt. 
 - Na, de azért ennyire nem – nevettem, és gyengéden eltoltam magamtól. Elmosolyodott, pedig én komolyan gondoltam. 
 - Ma este mit csinálsz? – kérdezte.
 - Csajos este Temarival, most ment le venni piát – feleltem. – Miért?
 - Gondoltam áthívlak megint hozzánk – vigyorgott. – De látom, mára már más programod van.
 - Majd péntek este – kacsintottam rá. 
 - Rendben, de akkor az enyém vagy - nevetett. – Mármint, nem úgy értem…
 - Tudom, hogy értetted – vigyorogtam. Egy picit zavarban volt. – Akkor majd még beszélünk.
 - Rendben, szia – mondta, és kisétált az ajtón. 
 - Szia, Sasuke.
Ez kínos volt. 
Előkaptam a telefonomat, és beleléptem az üzenetekbe. 
„Hol vagy már? Hat óra, és nagyon unatkozom!” 
Miután megírtam, elküldtem Temarinak. Pár perc múlva már válaszolt is.
„Tíz perc és otthon vagyok. Gyorsabban készen lettem, mint hittem, nyugi.”
Elmosolyodtam, és ledőltem a kanapéra.

 - Na, miért unatkoztál ennyire? – kérdezte Temari, miközben belépett a házba. 
 - Találd ki, hogy ki jött át bocsánatot kérni.
 - Sasuke? Komoly? – kérdezett rá meglepődve. 
 - Igen, és kibékültünk. Azt hiszem…
 - Ez durva.
 - Nem, az a durva, hogy pénteken velem akar majd bulizni – mondtam vigyorogva. Látszott az arcán, hogy meglepődött, miközben a polcra pakolta be a konyhában a piákat, amiket most vett. 
 - Hú, mik lesznek péntek este – ámuldozott gúnyosan mosolyogva rám.
 - Gonosz vagy – rivalltam rá.
 - Nem, csak tudom, hogy ezeknek mi szokott lenni a végük. Ma estére is bepróbálkozott?
 - Igen – válaszoltam, és nekidőltem a pultnak. – De elhajtottam, hogy veled iszok. 
 - Helyes – mosolygott.  – Addig nem megyünk le a városba? Megint van olyan…
 - Vásár? – Bólintott. – De, mehetünk.
 - Akkor öltözz fel – intett.

Pár perc múlva már a hóban sétáltunk, lefelé a városba. Még világos volt, de már lehetett érezni, hogy lassan hét óra, és ekkor szokott erre felé sötétedni. Csak rugdostuk a havat, miközben beszélgettünk, nevetgéltünk, és az estét terveztük. Meg a tábor utolsó néhány napját. 
 - Mit szeretnél venni? – kérdezősködtem.
 - Édességet, de sokat. Gumicukrot, meg ilyeneket – magyarázta. 
 - Én is – vigyorogtam. Pár perc múlva már a vásárban sétálgattunk. A kis bódék az utcán szorosan egymás mellett helyezkedtek el, kis karácsonyfákkal néha, és villogó díszekkel. 
 - nem értem, hogy ez a vásár miért van még itt január végén – mondta Temari, miközben megálltunk egy édességes bódénál.
 Az egész vásár a kisváros főterén zajlott, vagyis a vásár nagyobb része, mivel kis üzletek még a mellékutcába is akadtak. Még mindig betöltötte a helyet ez a pezsgő karácsonyi hangulat, mintha itt egész évben az lenne. Ilyen kellemes karácsonyi hangulat még otthon sincs. A főtér közepén pedig egy gigantikus karácsonyfa várta a látogatókat. Az ember nem is hinné, hogy számunkra ennyire az isten háta mögött lévő helyen ennyien vannak. Megálltunk még egy édességes bódénál, ahol nagy nagy nyalókát vettünk, én továbbsétáltam, Temarit lehagyva egy ékszeres kis kiállításhoz, ahol azonnal kiszúrtam egy gyűrűt, amin egy madár díszelgett. Az egész ezüst színű volt, madár szemét pedig zöld kristályok helyettesítették. Szerencsémre pont volt a méretemben, ezért azonnal meg is vettem. Tovább sétáltunk, vettünk sálat, egy pulcsit, amin a város neve díszeleg, egy karkötőt, és már mentünk is vissza. A hóban sétálva rápillantottam az órámra, és már nyolc óra volt. Kicsit gyorsabban sétálva jutottunk el a házunkig, közben még Hirokival is összefutottunk. Kurtán visszaköszöntem, amikor köszöntött, így vette a lapot, hogy ő az egyik olyan ember a világon éppen, akivel nem beszélgetnék. Így továbbsétált a házsorok között, mi pedig a házunkba, ahol amint benyitottunk megcsapott minket a kellemes meleg levegő, ugyanis kint hideg volt. Levettem a kabátomat és a cipőmet, eltettem a helyére, és elhelyezkedtem a fotelba. Temari a konyhába sétált, kivett valamit a szekrényből, zörgött egy kicsit, és leült a kanapéra. Egy üveg Bacardi rum volt nála, és egy dobozos narancslé, meg két pohár. Először félig töltötte rummal a poharat, majd a hiányzó részt kitöltötte narancslével. A kezembe adta, és koccintottunk.
 - Koccintsunk arra, hogy itt vagyunk – mondta, mire bólintottam, és összeütöttük a poharainkat. Szépen megittuk, majd az asztalra tettük.
 - Úristen, te azt láttad, amikor tegnap este Hiroki kavart Inóval? – kérdeztem hüledezve.
 - Jaj, igen, láttam. De ne szóljunk neki, hogy foglalt a srác – kacsintott rám. Töltött a poharakba újra rumot, majd narancslét, és a magasba emelte. – Koccintsunk arra, hogy Ino szívét is összetöri a srác!
 - Hé, az én szívemet nem is törte össze!
 - Jaj, hát nem is úgy értettem – vigyorgott. 
 - De amúgy… Majd ha látjuk komolyodni a kapcsolatukat, akkor szóljunk már neki, hogy amúgy a srác foglalt – vigyorogtam gonoszan.  Temari bólintott.
 - Ez jó ötlet – nevetgélt idiótán. 
 - Ne, ezt komolyan mondod? Ennyitől már kivagy? – vigyorogtam rá. 
 - Dehogyis – mondta, és most egy tömény pohárral töltött mindkettőnknek, és elénk tette. Rólam tudta már, hogy általában nem vagyok annyira ki a rumtól, ezért bátran meghúztuk ezt a poharat is, és az üvegre pillantottam, aminek a nagy részét már megittak, talán egy-két töltésre elegendő pia maradt benne. Temarival tovább beszélgettünk, aztán töltött még egy narancsosat, én pedig rácsavartam a kupakot egy kis próbálkozás után az üvegre. 
 - Na, most már elég legyen, már én is nagyon érzem – mondta viháncolva, mivel Temari nagyon vicces fejet vágott, miközben felharcolta magát a lépcsőn a fürdőszobába. Hátradőltem a fotelben, és csak úgy forgott velem a világ. Kis idő múlva koppanást hallottam az emeletről.
 - JÓL VAGY – kiabált Temari. – Csak elestem valami szarban – szitkozódott. 
 - Gyere le, menni akarok valamerre – motyogtam. 
 - Mi?
 - MENJÜNK VALAHOVÁ! Például a sípályára – gondolkoztam el. Barátnőm már a lépcsőn sétált, úgy kapaszkodva a korlátban, mintha forogna a föld. Ja, forog is neki. Elmosolyodtam, és az ajtóhoz lépdeltem, lassan, kimérten, és kapaszkodva. Szerencsére én nem voltam annyira ki, mint ő. Leültem a földre és nagy nehezen felvettem a csizmámat, ami a bokámig ért, reménykedem, hogy nem ázik át. Temari is leült mellé, felvette a cipőjét, de a kezében ott volt a rum is. 
 - Temari, így is részeg vagy!
 - Mert te nem – nevetett.
 - Nem is mondtam, hogy nem – vigyorogtam idiótán. – De még mindig jobban magamnál vagyok, mint te. 
 - Nem érdekel, akkor is hozom – nyávogta. 
Nagyon lassan sétáltunk a hóban, a sípálya felé, ami ilyenkor, este kilenc körül már nem üzemel, és nem lehet bemenni. Temari párszor elvágódott a hóban, meg ilyenek, és bevallom, hogy párszor én is. De a barátnőm erősen szorongatta mindvégig a rumos üvege nyakát, néha még ivott is belőle. Botladozva jutottunk el a sípályáig, ami egyáltalán nem volt lezárva, kinyitottuk az alacsony kapuját, és besétáltunk. Ritkásan égtek a fények a nagy lámpáknál, de éppen annyi volt, hogy a nagy sötétségben lássunk. Néha ugyan én is el-elvettem az üveget tőle és beleittam, de még mindig jobban magamnál vagyok, mint ő. Temari csak bolyong össze-vissza. A felvonók felé sétáltunk, ami most ki volt kapcsolva estére, a vezérlő fülkében sem volt semmi. A fülke mellől indultak a kis felvonók, ami felvinne minket a hegyre, ahol lehet jókat síelni, és beleültünk az egyikbe. Klasszikus volt, nyitott, két férőhelyes. Innen csodáltuk a kilátást, ami a városra nyílt. 
 - Te, hallod ezeket a hangokat? –kérdezte ijedten. 
 - Ne hülyéskedj, ez nem vicces.
 - Nem hülyéskedtem! – Zörgés hallatszott valahonnan, a sötétben. – Na, hallottad?
 - Igen – dadogtam. – Maradjunk csendben, hátha nem vesz minket észre.
 - Jó – suttogta. A hangok erősödtek, kiabálás hallatszott, körülbelül ötven méterre tőlünk, így aztán  csöndben ültünk egymás mellett. Léptek zaja, újabb kiabálások, hangos röhögés, és szitkozódás. 
 - Na tűnjünk innen – mondta halkan Temari,majd összeszedve minden józan erejét leugrottunk az álló felvonóról, és futni kezdtünk a sötétben. Nehezemre esett ilyen állapotban futni, de azért hátrapillantottam, az alakok pedig hozzánk hasonlóan futottak. Legalább négyen voltak. Gyorsabban futni kezdtem, Temari előttem ment talán egy méterrel, majd egyszerűen elvágódott, és amikor mellé értem én is. Lassan tápászkodtam fel, és megnéztem, hogy mi van a lábam alatt. Egy nagyobb jégdarab, ebben vágódtunk el mindketten. Azok a bizonyos emberek már mellettünk álltak, és csak néztek le ránk. 
 - Naruto? – kérdeztem. – Ti meg mit kerestek itt? – Sasuke állt mellette, pár méterre tőlünk pedig Sasori és Deidara. - Ezt akár mi is kérdezhetnénk - vigyorgott Sasuke, és felsegített minket. - Ti részegek vagytok? - lepődött meg. Belékapaszkodtam, és így próbáltam megállni egyenesen. Biztonságosan.
 - Áh, dehogyis - ellenkeztem.
 - Talán csak egy picit - nevetett fel Temari. 
 - Na és mit csináltok itt? - kérdezte Naruto. Ő megfogta Temarit, Sasuke pedig engem segített Deidaráékhoz. 
 - JÁTSZUNK VALAMIT - kiáltott fel, mint egy kisgyerek temari.
 - Jó, de mit? - kérdezte röhögve Dei. Azért bennük is lehetett pia. 
 - Bújócskázzunk - vetette fel az ötletet Naruto, megcsillant a szemem. - Mi ketten leszünk Sasukével a hunyók, ti bújjatok el.
 - Ez jó ötlet - mondtam. - Kapjunk három percet.
 - Jó, mérem - szólalt meg Sasuke, és előkapta a telefonját. - Indulhattok.
Már vagy öt perce álltam itt, bejöttem a felvonók melletti erdőbe, egy nagy fenyőfa alatt álltam. Persze nem túl bent az erdőben, talán két méterre a szabad sípályától. Én sem akartam elveszni. Már éreztem, hogy lassan, nagyon lassan, de biztosan kezdek tisztábban gondolkodni, az alkohol hatása pedig gyengül. Léptek zaját hallottam, ahogy a frissen hullott, ropogós hóra rálép valaki. A léptek egyre közeledtek, ijesztő volt. Elkezdtem hátrálni, mire megbotlottam egy kiálló gyökérben.
  - Megvagy - vigyorgott rám Sasuke, mellettem állt.
 - Segíts fel - nyújtottam a kezemet mosolyogva. Megfogta, én pedig minden erőmet belevetve lehúztam magam mellé a hóba.
 - Ez gonosz volt - jelentette ki, fölém térdelt, és csikizni kezdett.
 - Ne, ne, ne kérlek – nevettem. – Feladod? – hajolt közelebb. 
 - Soha nem adom fel – suttogtam. 

Még közelebb hajolt, és lassan az ajkaimhoz érintette az övéit. Teljesen lefagytam, nem tudtam, hogy mit tehetnék. A testemet melegség járta át, attól függetlenül, hogy mínuszban a hóban feküdtünk egymáson. Jól esett, és viszonoztam a csókját.
 - Sajnálom. Részeg vagy – jelentette ki, majd felállt, és a kezét nyújtotta.
 - Már nem annyira – ellenkeztem. – Hidd el, ezt élőben is akarnám.
 - Akkor sem – mondta. – Most pedig menjünk vissza a többiekhez, már biztosan megtalálták egymást.
 - Jó.
 - Tényleg sajnálom, nem akarlak kihasználni. 
 - Tökmindegy – vetettem oda, és előre siettem, így vagy öt méterrel előtte sétáltam. A többiekkel a bejáratnál találkoztunk, Temarit pedig szinte magam után rángatva vittem vissza a házunkba. Tíz percen belül már otthon voltunk, a tempómnak köszönhetően. A fiúkat pedig igen jól lehagytuk. Úgy döntöttem, hogy majd holnap reggel lefürdök, átvettem a hálóingemet, és bedőltem az ágyba…