Kitagadták, eldobta a saját édesanyja, ami akkor borzalmasnak tűnt, de Sakura most valahogy ezerszer jobban szenvedett. Ennyire még nem érezte kegyetlennek az életet. Más lelkét összetörve látni… valahogy belehalt ő is.

Döbbenetében mozdulni se tudott, csak egybeolvadt a könnytől vöröslő szemek fájdalmával. Minden porcikáját átjárta a kétségbeesés, ami az elkeseredett tekintetből tükröződött. Neki is meghasadt a szíve… érte. 

Megrázó volt félelmetes Szörnyetegét szárnyaszegett angyalként viszontlátni, ahogy a rideg valóság talajára zuhanva darabjaira hullik, elveszíti minden álmát és reményét.

Hirtelen mozgolódás támadt. Két orvos is Sasukéhoz sietett, Sakurát pedig karon ragadta egy nővér, és kiterelte a kórteremből. Megkérte, hogy kinn várakozzon a folyosón, míg a beteget vizsgálják. A lány bénultan engedelmeskedett, bár többször visszafordult, és az éjfekete szemek is őt keresték, aztán becsukódott az ajtó, és Sakura magára maradt a bűntudatával. Noha nem ő mondta azokat a borzalmas dolgokat, mégis rettenetesen érezte magát. Meg volt róla győződve, hogy Ino nem úgy gondolta. Ennyire gonosz nem lehet. Beszélnie kell vele! – határozta el, és máris cselekedett.


Rohanni kezdett, hátha utoléri a szőkeséget, de már csak a távozó tűzpiros Jaguárt látta, amivel a lány elhajtott. Ő egy taxi után kalimpált, bevágódott az elsőbe, ami megállt előtte, és izgatottan mutatta a sofőrnek, hogy kövesse a fürge kis sportautót. Egy plázánál kötöttek ki. Mikor Sakura meglátta, hogy Ino kényelmesen beparkol, és kiszáll a kocsiból, ő is megállította a taxit, majd kipattant, hogy utána kiabáljon.

- Kisasszony, fizetni ki fog? – kapta el a karját a sofőr morcosan.

Sakura zavarba jött, mert eszébe jutott, hogy a táskáját a kórházban hagyta.

- Ino! – kiáltott a szőke lány után kétségbeesetten, és hatalmasat sóhajtott, amikor végre a másik észrevette.
- Mit keresel itt, és miért birkóztok ezzel a jóemberrel? – kérdezte meglepetten Ino, amikor komótosan visszaballagott hozzájuk és magában felmérte a helyzetet. Elég mókásnak tűnt számára, hogy Sakurát úgy grabancon ragadta a taxisofőr, mintha egy bűnöző lenne. Kétségtelenül jólesett neki ellenségét szorult helyzetben látni.
- A hölgy fizetés nélkül akart távozni – dörmögte a fickó, és várakozásteljesen fürkészte a csinos cicababát, megoldja-e a kislány helyett a helyzetet. Ino kiélvezte pillanatnyi hatalmát, kárörvendően kigyönyörködte magát a feszengő rózsaszínben.
- Megint én húzzalak ki a csávából? – kérdezte gőgösen. 
- Megtennéd? – fintorgott Sakura a saját ostobaságán, hogy elindult csak így a nagyvilágba minden nélkül.
- Tessék – dobott egy vaskos összeget a szőkeség feléjük, és egy gúnyos, lesajnáló mosollyal otthagyta őket.

Sakura döbbenten nézett utána. Furcsának találta nagyon ezt a viselkedést, a gonosz tekintetet, a szűk pupillákat. Mintha nem is Ino lett volna, vagy legalábbis az átlag Ino még ördögibb változata. Egyszerűen hátborzongató volt.

- Várj! Beszélni akarok veled! – szaladt utána, mint egy lelkes kiskutya.
- Ilyen sürgős az a vásárlás?
- Nem, nem azért jöttem utánad. Állj már meg, mondani akarok valamit! – kapta el dühösen a kezét. – Sasuke végre magához tért! Azt hiszem, már akkor is ébren volt, amikor vitáztunk, így hallotta, hogy mi ketten miről beszélgetünk – hadarta el szomorúan.
- Tudom…
- Tessék? – Sakura értetlenül pislogott a ridegen villanó tekintetbe.
- Miközben veled beszéltem, láttam, hogy Sasuke kinyitja a szemét, de nem érdekelt. Hadd tudja csak meg, mit gondolok róla.
- Ez kegyetlenség! – hebegte Sakura.
- Az nem, amikor bemegyek a hotelszobájába, ledobom a köntösöm, és ott állok előtte meztelenül, erre unottan lekoptat? Bezzeg a rajongókkal nem volt ilyen finnyás. Miért is lenne különb, mint a drágalátos testvére?
- Biztos fáradt volt.
- Te meg egy nagy hülye vagy! Mit mentegeted itt nekem? Ha annyira aggódsz érte, akkor fuss vissza hozzá, és vigasztald!
- Olyan furcsa vagy, Ino! Minden rendben? – Sakura egyre jobban gyanakodott, hogy a lánnyal valami nem tiszta.
- Persze, nagyszerűen vagyok! – felelte a másik, de a hangja most már hisztérikusan csengett. – A mosdóba készülök, remélem, oda nem akarsz utánam jönni – kérdezte fenyegetően, és egyszerűen becsapta Sakura orra előtt a vécé ajtót.

Többen is megbámulták a jelenetet, mert elég hangosak voltak. Sakurának fogalma se volt róla, hogy a másikba mi ütött, de Ino eléggé ki volt fordulva önmagából. Talán mégis bántja a lelkiismeret Sasuke miatt – reménykedett.

Aztán Ino, amikor nagy sokára kilépett a mosdóból, ismét egy új arcát mutatta.

- Gyere, keressünk neked valami szépet! – karolt bele mosolyogva az elképedt Harunóba, és a legdrágább üzletek felé húzta.
- Nálam nincs pénz, se hitelkártya.
- Nálam van, Bogárka. Most szépen kicsinosítunk, hogy az anyád se ismer rád.
- Inkább vissza kéne mennünk a kórházba – próbált ellenkezni a rózsaszín, de meg se hallgatták. Ino egyszerűen megragadta, és magával rántotta. Semmi hajlandóságot nem mutatott, hogy normálisan viselkedjen. Például aggódjon a fiúért, akit a baleset óta minden egyes nap meglátogatott.

Sakura volt már párszor vásárolni, de ilyen hajmeresztő pláza túrán még nem vett részt. Egyre biztosabb volt abban, hogy Inoichi elkényeztetett csemetéje valamiért megkattant, mert órákon keresztül úgy öltöztette-vetkőztette a méregdrága holmikba, mint egy játék babát. Kezdett félni tőle, mert csak vásárolt ész nélkül mindent, amit meglátott, de Sakura hiába is próbált volna az eladóktól segítséget kérni, hogy a lánynak orvost hívjanak. Ino látszólag csak egy vidám, kissé túlpörgött vevőnek tűnt, a pénze, meg a költekező kedve pedig minden üzletben jól jött. Sakura már egyszerűen nem merte magára hagyni ebben a mániára emlékeztető, eufórikus hangulatban. Többször kérte, hogy fejezzék be ezt az értelmetlen vásárolgatást, és menjenek vissza Sasukéhoz, hogy megnézzék, hogy van, de a könyörgése süket fülekre talált. A telefonját is próbálta elkérni, mert szólni akart Itachinak, de ettől még jobban elzárkózott a megkergült szőkeség. Két butik közt beültek egy bárba. Sakura kínjában csak ásványvizet kért, míg Ino valami különleges koktélt kortyolgatott vidáman kacarászva. Aztán kikötöttek egy szépségszalonban, ahol felfrissítették a sminkjüket, és a frizurájukat, bár akkor már a rózsaszín minden ellen hevesen tiltakozott. De a szőkeségnek ez sem volt elég, új ötlete támadt.

- Ne légy már ünneprontó, Nyuszimuszi! Nyugi, Sasuke megvár! Hova is menne bénán? – vihogott fel. - Hamarosan hazaviszlek, csak mulassunk még egy picit!

Későre járt. Sakura már nagyon-nagyon ideges volt, hogy keresni fogják, de nem vitte rá a lélek, hogy Inót ilyen állapotban magára hagyja. Úgy becsülte, olyan tíz felé járhat, ilyenkor otthon ő már vígan aludni szokott. Mikor begördültek a hangos klub elé, és Ino karon ragadta, hogy bekormányozza a csillogó-villogó bejáraton, végképp inába szállt a bátorsága. 

- Ide már ne menjünk be! – aggódott.
- Miért? Csak szórakozunk egy kicsit. Megünnepeljük, hogy Sasuke magához tért – kacagott fel gondtalanul Ino, és táncolni húzta.

Hamar körbe vették őket. Sakura úgy érezte, mintha mindenfelől tapogató kezek ezrei próbálnák érinteni. Semmi kedve nem volt itt lenni, inkább megállt kissé távolabb a tömegtől, és bámulta Inót, ahogy önfeledten himbálta magát, aztán nekidörgölődzött egy ismeretlen, jóképű férfinak, aki azonnal magához ölelte, és összesimulva folytatták a riszálást.

- Kérsz egy italt, bébi? – csapódott Sakura mellé hirtelen egy idősebb pasas, akitől egyből hányingere támadt, mert az inge köldökig ki volt gombolva, így gusztustalanul kivillant dús mellszőrzete. A haja mintha fekete cipőkrémmel lett volna bekenve, és hátra volt kancsarítva, mint a kacsacsőr, széles barkója pedig majdnem a szájáig ért. Biztos majom volt az apja – fintorgott a lány, és imádkozni kezdett Hinatáért.

…

Sasuke szeme elől hirtelen eltűnt Sakura, helyette fehérköpenyesek vették körbe, és kérdésekkel ostromolták. Egyszerre ezerféle vizsgálatot végeztek rajta, azt se tudta, éppen kire figyeljen. Aztán felbukkant az anyukája, és zokogva borult a nyakába, nyomában pedig ott sietett Itachi is. Sasuke megkönnyebbülve szorította magához testvérét. Valamiért azt gondolta, Itachi megorrolt rá, vagy szándékosan kerüli, mert nem nagyon emlékezett rá, hogy látogatta volna mostanában. Talán csak nem beszélt hozzá annyit, mint a többiek. De most itt volt végre, és az ő szeme is könnybe futott, amikor átölelte öccse vékony testét.

Sakura viszont nem jött vissza. A doktorok fejcsóválva piszkálták az élettelen lábakat, és a felébredés miatti öröm hamar átcsapott valami gyászos, fojtogató rosszba. Szóval Inónak mindenben igaza volt…

Az orvosok egymás ellen latolgatták az esélyeket, de úgy tűnt, a diagnózis végleges. Valóban bénulást okoz az a letört csontdarab, az eltávolítása pedig veszélyes. Műtét közben sérülhetnek az idegek, emiatt ugyanaz lenne a végeredmény. 

Tényleg kripli. Sasukét hirtelen rengeteg információ érte, mégis ez volt a legdurvább hír számára. Fáradtan lehunyta szemét, és próbált nem bőgni újra, de sírt az anyja, sírt a testvére, így ő se tudott erős maradni. Felfogta, hogy az orvosok valóban kimondták róla a végítéletet.

…

Kiderült, hogy a majomember nem is olyan rossz fickó. 

- Nem te szerepeltél azon a tehetségkutató versenyen véletlenül? – kérdezte, és alaposan megnézte magának az idegesen feszengő lányt, aki nem tűnt kicsapongó celebnek, inkább egy rémült gyereknek.
- De.
- Haruno Sakura, már emlékszem! Szóval innen voltál ilyen ismerős! Képzeld, te vagy a lányom elsőszámú kedvence – vigyorodott el a pasas.
- Gyereke van, és ilyen helyekre jár? – döbbent meg Sakura.
- Nos, ez, hogy úgy mondjam, kötelességem, de hosszú lenne elmagyarázni. Úgy tűnik, neked viszont nincs nagy kedved bulizni, akkor mit keresel itt?
- A barátnőmre vigyázok. Elég furán viselkedik. Jó lenne hazavinni, de nem tudok szólni senkinek. Nincs nálam se pénz, se telefon.
- Itt az enyém, ha szeretnél szólni valakinek, hogy jöjjenek értetek – nyújtotta a mobilját készségesen a férfi.
- Senkinek nem tudom fejből a számát – rázta meg a fejét Sakura csüggedten.
- Ó, egek! Akkor próbáld meg a barátnődtől elkérni az ő telefonját, hátha találsz benne egy ismerőst, aki segíteni tudna.
- Már kértem tőle többször is, de nem adja – felelte a lány elkenődve.
- Elvis bácsi még soha, senkit nem hagyott cserben. Kivételesen segítek rajtad, bár okosabb is lehetnél.

Sakura eléggé meghökkent ezekre a szavakra, bár nagyon örült, hogy végre valaki próbálja megoldani helyette a helyzetet, ha már ő ennyire tehetetlen. A fickó gond nélkül utat tört magának a tömegben, és elkezdett Ino mögött hullámozni. Így távolabbról nézve talán némi jóindulattal valóban kicsit hasonlított Elvisre, mondjuk, a király halála előtti állapotában, amikor már nagyon nem volt csúcsformában szegény. Vicces volt, ahogy a nem túl karcsú testével igyekezett hozzásimulni a szőke lányhoz, aki rémülten húzódott arrébb tőle, de a férfi nem tágított. Míg Ino a fintorgással volt elfoglalva, Elvis bácsi zsebtolvajokat megszégyenítő ügyességgel meg is kaparintotta az oldalán lógó, apró szütyőből a telefonját.



Itachi zaklatottan dobolt a kormányon. Fogalma se volt, merre keresse Sakurát, csak céltalanul tekergett a városban. Inót már legalább ezerszer hívta, hátha együtt vannak, de nem vette fel a telefont, ki volt kapcsolva. Mikor meglátta, hogy a lány órák múlva mégis visszahívta, arra készült, hogy jól leordítja a fejét. Megdöbbenve hallotta, hogy a vonal végén Ino helyett az szól hozzá, akit már délután óta keresett. Sakura kapkodva beszélt, a háttérben ráadásul fülsiketítő ricsaj volt, így alig értette, mit mond. Végül egyeztették a szórakozóhely nevét, amit azonnal beütött a GPS-be, hogy gyorsabban odataláljon.

- Most agyon kéne, hogy csapjalak! – ugrott ki az autóból, amikor meglátta Sakurát a szórakozóhely előtt Elvis bácsival. – Hogy kerülsz ide, és ki ez a fickó? – támadta le.

Legszívesebben valóban a térdére fektette volna, hogy jól elfenekelje, de a lány már így is olyan szánalomra méltóan festett a riadt, őzike szemeivel, hogy verés helyett inkább megölelte.

- Csak Inót kerestem. Sasuke nem mondta? Vagyis… tud egyáltalán beszélni?
- Már miért ne tudna? De te hogy tehettél ilyet? Bejössz velem a kórházba, azután meg gondolsz egyet, és szó nélkül eltűnsz! Ráadásul ez a második eset! Nagyon-nagyon haragszok rád! – rázta meg a lányt, de aztán ismét a karjaiba vonta, és sokáig szorongatta. 
- Sajnálom! Tényleg sajnálom! Ha tudtam volna a számod, vagy valakiét a bandából, akkor megkérek bárkit, hogy hívjanak. Még egy idegent is leszólítottam volna az utcán. Ino viszont úgy viselkedik, mint egy őrült. Vele vagyok, mióta utolértem. Teljesen meg van vadulva, eddig nem mertem magára hagyni, mert olyan furcsa. Haza kéne vinnünk – nézett Sakura könyörögve Itachira.
- Engem nem érdekel, mi van azzal a nővel. Jobban tennéd, ha te se foglalkoznál vele. Látod, most is bajba kevert.
- Kérlek! Lehet, hogy beteg.
- Beteg? Esetleg agybajos. Menjünk már, Sakura! – próbálta az autó felé terelni.
- Elnézést, hogy beleszólok, de a kislány barátnője szerintem is segítségre szorul. Ha ismerik, akkor ne hagyják itt.
- Miért? – értetlenkedett Itachi.
- Valóban furán viselkedik. Szerintem, begyógyszerezte magát – válaszolta komolyan az Elvis imitátor.
- Hát aztán? Az ő baja.
- Pár hete egy lány ugyanilyen felelőtlenül szórakozott, aztán egy közeli sikátorban találtak rá, mármint arra, ami maradt belőle a többszörös erőszak után. Ha egy csöpp lelkiismeret is van benned fiam, akkor ne hagyd itt.
- Mire fel papol nekem maga? – jött ki a fiú végleg a sodrából. Ez a nap maga volt a pokol, nem volt már türelme ehhez.

Elvis bácsi komótosan elővett egy igazolványt a zsebéből.

- Rendőr vagyok, épp szolgálatban, szóval ne kérjelek még egyszer.

Még ez is! – gondolta Itachi. Kelletlenül követte Sakurát, hogy megkeressék azt a libát. Hamar ráleltek, mert elég feltűnően viselkedett. Valóban ki volt ütve. Már patakokban folyt róla az izzadság, mégis minden porcikája külön világot élt, annyira rázta magát. Hol az egyik, hol a másik felkínálkozó férfihoz csapódott oda kacéran mosolyogva. Az ideges fiú nem cicózott sokat, egyszerűen a vállára kapta, mert tudta, hogy Ino önként soha nem menne velük, hosszan vitatkozni meg nem ért rá. A szőkeség még tiltakozni is elfelejtett meglepetésében, csak akkor tért észhez, amikor megcsapta a kinti levegő. Akkor viszont válogatott szidalmakkal illette mindkét megmentőjét.

- Részeg is? – kérdezte Sakura, amikor sikerült végre becsatolniuk az anyósülésbe, és elindultak, a szűk térre pedig nehéz alkoholszag telepedett.
- Ja. Ha összerókázza anyám kocsiját, én kitekerem a nyakát – fogadkozott Itachi a szőkére rá se nézve. Borzalmasan undorodott tőle.
- Te már a büdös életben nem nyúlsz hozzám többet, bébi. Elég volt egyszer – szólt közbe Ino felháborodva. – Ha próbálkozol, én egyszerűen leharapom a micsodádat – sziszegte, és durván Itachi ágyékába markolt, hogy mutassa, melyik testrészére gondolt.
- A kurva életbe! – taposott bele a fékbe Itachi a hirtelen ért támadás miatt.
- Ne bántsd! – nyúlt közéjük Sakura ijedten, mert attól félt, az idősebb Uchihának is olyan gyorsan eljár a keze, mint az öccsének.
- Akkor vigyázz rá, hogy ne molesztáljon!
- Én téged? – kacarászott gúnyosan Ino. – Akkor se kéne a magadfajta, ha az utolsó hímnemű példány lennél a földön, te pondró. Tudod te Sakura egyáltalán, hogy milyen is ez a kedves, tiszteletreméltó fiúcska? - kérdezte akadozó nyelvvel.
- Milyen?
- Fejezd be, mert kidoblak az autóból! – figyelmeztette Itachi, mielőtt megszólalhatott volna. Sakurában még az ütő is megállt, mert a fiú ujjai fenyegetően rákulcsolódtak Ino nyakára, és egy pillanatra durván megszorította, amitől a szőke lány is megijedt. El is hallgatott.

A személyzetet nem nagyon hatotta meg, hogy ketten cipelik haza a cicababát. Biztos nem először került már ilyen állapotba. Az ajtót nyitó inason csak annyi látszott, hogy haragszik, amiért az álmát megzavarták. Unottan intett, hogy vigyék fel az időközben elcsendesülő szöszit.

- Én itt maradok vele – döntötte el Sakura, amikor Itachi nagy nehézségek árán feltuszkolta a szobájába.
- Dehogy maradsz!
- Nem hagyhatjuk magára.
- Ugyan miért?
- Félek, hogy kárt tesz magában.
- Én nem sajnálnám, az öcsémet viszont igen. Jó lenne most mellette lenni, ahelyett, hogy itt vitatkozom veled, mert képzeld, ő is elég szarul érzi magát. Lehet, hogy élete végéig béna marad.
- Sajnálom – harapta be a száját Sakura idegesen.
- Elhiszem, hogy nem akartad Inót délután egyedül hagyni, de most már itthon van. Fejezd be ezt a makacskodást, és gyere – ragadta meg a karját, hogy ha kell, erőszakkal cipelje el innen. Épp eléggé dühösítette, hogy ennyit kellett izgulnia miatta, ez a csökönyös viselkedés pedig végképp kihozta a sodrából.
- Nem.
- Mi?
- Szeretnék itt maradni. Majd holnap hazamegyek - mármint Sasoriékhoz - és bemegyek a kórházba is, ígérem! Most viszont itt a helyem. Tudnom kell, mi van Inóval. Miért lett ilyen. Segíteni akarok neki, hiszen ő is segített rajtam.
- Őt választod? – kérdezte Itachi elhűlve.
- Ez nem választás, egyszerűen úgy érzem, szüksége van rám.
- Sakura! Próbára teszed a türelmem! – lett most már nagyon ingerült a fiú. – Gyere szépen! – adott neki egy utolsó lehetőséget.
- Bocs, Itachi! Maradok.

Egy újabb ajtó csapódott be Sakura előtt. Ma már a sokadik. Az anyja, Ino, Sasuke és most Itachi is megharagudott rá. Ennél egyértelműben nem is adhatták volna tudtára, hogy folyton rossz döntéseket hoz, állandóan butaságokat cselekszik. Míg ő a könnyeivel küszködött, a mellette lévő helyiségben megremegett Ino keze. Kihullott belőle a gyógyszeres doboz, és szanaszét repültek a kövön a hófehér pirulák, amelyekkel szabadulni akart ebből a kibaszott világból.