Sasuke úgy érezte magát, mintha egy bazi nagy úthenger legalább tízszer oda-vissza átfurikázott volna rajta. Fázott, fájt mindene. A szája száraz volt, reszelős, mintha fűrészport evett volna. Nyelni se tudott rendesen. A feje furcsán lüktetett, és a gondolatai nehezen tisztultak. Mintha tejfehér ködben tapogatózott volna. Képtelen volt kinyitni a szemét. Az orrába kúszó ismerős jázmin illat viszont megnyugtatta, hogy nincs egyedül ebben a pokolban. 

Jólesett édesanyja érintése, hogy vigyáznak rá, mert olyan elhagyatva érezte magát. Forró könnyek hullottak a kezére, de képtelen volt megsimítani a kedves arcot. Szerette volna megvigasztalni a zokogó nőt, hogy minden rendben van, ne aggódjon. Él, még ha nem is örül ennek annyira. Jó lett volna, ha Itachi is itt van. Könnyebb lett volna belekapaszkodni, háta együtt áttörik azt a láthatatlan falat, ami mozdulatlanságba börtönözte, mert egymaga képtelen volt erre. Tehetetlenül hallgatta a síró könyörgést, hogy térjen végre magához. Rettenetesen bántotta, hogy ilyen fájdalmat okozott a felelőtlenségével mindenkinek. Az ő szíve is összefacsarodott, de még arra se volt képes, hogy egy elgyötört sóhajjal mutassa.

Az öntudatlanság végül megmentette attól, hogy tovább marcangolja magát. Néha-néha eljutottak hozzá mondatfoszlányok, de csak akkor élesedett ki a figyelme, ha ismerős hang ütötte meg a fülét. Azonnal hevesebben dobogott a szíve, próbálta volna jelezni, hogy hálás, amiért nyomorultságában nem felejtették el, mert jöttek hozzá. Valószínűleg minden nap volt valaki látogatója, bár az idő eléggé összefolyt számára, de tudta, hogy gyakran ülnek mellette a szerettei. Naruto mindig beleborzolt a hajába, Sasori pedig mesélt neki arról, mik történtek mostanában. Nem nagyon fogta fel a szavak értelmét, csak azt, hogy a barátai kitartanak mellette, és hisznek benne, hogy egyszer újra képes lesz talpra állni. Ő sajnos nem volt ilyen optimista.

…

Sakurát talán éppen az óvta meg, hogy ennyire naiv volt. Vakon bízott a mellette fekvőben, és meg sem fordult a fejében, hogy már megint a tűzzel játszik. Itachi egész éjjel le sem hunyta a szemét, egyfolytában a jövőn töprengett. Hamar felkelt, és reggelit rendelt kettejüknek, pedig tudta, hogy a lány még órákig aludni fog. Gyakran sétált az ágyhoz, és nézte, ahogy Sakura álmában gondtalanul mosolyog. Ilyenkor úgy szeretett volna visszabújni mellé, megkóstolni ajkai édes álomízét, lepuszilgatni a huncut szemekről az éjszaka leggyönyörűbb képeit.


Aztán elszégyellte magát. A pompás szoba hirtelen fojtogató ketreccé vált számára. A farkas és a bárány összezárva…


Hinata is álmatlanul forgolódott. Naruto gyengéden magához vonta, hogy megnyugtassa, de ez nem sokat segített, a lány zaklatottan mocorgott tovább. Lelkifurdalása volt, amiért ennyire magára hagyta Sakurát. Egyszerűen képtelen volt bízni Itachiban. Tudta, hogy ez az éj afféle teszt, ami arra szolgál, hogy az Uchiha megtapasztalja önuralma határait. Egy szűzlány sorsa viszont túl nagy árnak tűnt, hogy bebizonyítsa önmagának, képes győzedelmeskedni az ösztönein.

- Mi a baj? – suttogta Naruto, és szerelme fölé gördült, hogy a szemébe nézhessen. A hold fénye tökéletesen megvilágította összefonódó, meztelen testüket.
- Ha Itachi egy ujjal is hozzáér Sakurához, én kiherélem – felelte Hinata indulatosan.
- Bízzunk benne, hogy nem fog – csókolta meg Naruto türelmesen, hogy elterelje a figyelmét.
- Hagyott már ki kínálkozó alkalmat?
- Tudomásom szerint nem, de ez nem azt jelenti, hogy most se bír majd magával. 
- Szereti Sakurát, és ott vannak abban a luxusbordélyban, kettesben, plusz egy hírhedt csődör. Kell még több indok, hogy miért aggódok miattuk?
- Ha akarod, korán reggel átmegyünk hozzájuk, és elhozzuk Sakurát. Így megnyugszol?
- Az még sok idő.
- Tudok valamit, amivel gyorsabban telik majd – kuncogott fel a szőke, és lentebb hajolt, hogy a lány ajkai után kívánatos melleit vegye célba.
- Megőrjítesz, mikor ezt csinálod! Természetesen jó értelemben – nevetett fel Hinata, és egy kéjes sóhajjal átadta magát az izgató incselkedésnek. Belátta, hogy most feleslegesen rágódik, úgy sem tehet barátnőjéért semmit. Inkább élvezte azt a mennyországot, amit a gondviseléstől kapott. Nagyon boldog volt Narutóval. Vágya egyre csak növekedett, ahogy a nedves csókok melléről hasára, majd combjai közé vándoroltak.
- Még mindig Itachira gondolsz? – kérdezte kajánul Naruto, amikor nyelvével kedvese legérzékenyebb pontját kezdte kínzó lassúsággal ingerelni.
- Nem. Arra gondolok, hogy ne beszélj, inkább folytasd te… – a mondat vége beleveszett egy óriási sóhajba, mert Hinata teste megremegett az édes becézéstől. Naruto nagyon figyelmes szerető volt. Soha semmit nem kapkodott el, így szerelmének mindig felejthetetlen élményben volt része. Ma éjszaka is így alakult, nem is egyszer.

Reggel viszont kötelességtudóan ott toporogtak a hotelszoba ajtaja előtt, és mindketten reménykedtek abban, hogy nem egy újabb „telefonbeszélgetést” szakítanak félbe a fiatalok közt. Az azért őket is meglepte, hogy a korai látogatás ellenére Itachi már frissen borotválkozva, talpig felöltözve fogadja őket, bár a szemei nagyon kialvatlannak tűntek.

- Mi szél hozott titeket? – kérdezte fáradtan, és egyből bentebb invitálta a párocskát. Látta, hogy nagyon kíváncsiak, hogyan töltötték Sakurával az éjszakát.
- Jó reggelt! – üdvözölte Hinata, és azonnal befurakodott mellette, míg Naruto egy bocsánatkérő mosollyal követte szerelmét. Nem tehettek róla, hogy aggódtak Sakuráért, amit Itachi meg is értett. Szinte számított is rá, hogy valaki megjelenik ellenőrizni őket, bár arra tippelt, hogy az anyukája lesz az. Nagyon nem örült szegény, hogy a fia egy ilyen helyre hozta Sakurát.

A lány arra ébredt, hogy a vendégek hangosan álmélkodtak a pazar szobán. Egyből felült, és mosolyogva fogadta őket. 

- Szia Álomszuszék! Elhoztam az elsősegély csomagot, hogy tisztességesen mutatkozhass anyukád előtt – lengette meg Hinata a sminkkészletet, és a tökéletes frizura elkészítéséhez szükséges eszközöket.
- Életmentő vagy! – ölelte meg barátnőjét a rózsaszín, és máris a fürdőszobába vonultak, hogy elkezdjék a készülődést. 
- Minek kell ilyen nagy feneket keríteni? Csak Inoichi és az anyja lesz ott a megbeszélésen – kérdezte Itachi Narutótól.
- Hinata elég hátborzongató dolgokat mesélt Tsunadéról. Állítólag Sakurának még otthon is netten kell kinéznie, különben az anyja lehordja a sárga földig. Annak a nőnek a tökéletes kinézet a mindene. Más nem is számít neki.
- Nem nagyon bírom a nőt.
- Ja, eléggé nagy boszorkány, de mégiscsak Sakura anyja. Sajnos a rokonainkat nem válogathatjuk meg. Erről jut eszembe, voltál tegnap Sasukénál?
- Nem volt időm – morogta Itachi nem túl meggyőzően.
- Bocs, haver, de mostanában mindig ez a kifogásod. Anyukád már nagyon ki van. Érted is aggódik, és van miért.
- Miről zagyválsz?
- Ne tégy úgy, mint aki nem tudja. Egyre jobban kisajátítod magadnak Sakurát, de kétlem, hogy egyformák lennének az érzéseitek. Ha megkérdeznéd, hogy mit szeretne jobban – fagyizni menni, vagy veled egy menetet lezavarni – szerintem gondolkodás nélkül az elsőt választaná. Tán még azt se nagyon értené, mit takar a második lehetőség, mert egyszerűen nem érdekli. Ő eddig utazgatott. Személytelen hotelszobákban tengette az életét, mosolygott a fotósoknak, számolta a pénzét, és egyetlen állandó személy se volt az életében, akire támaszkodhatott volna. Egyfolytában a sofőr, vagy valami testőr kísérgette. Még csak most tanul kötődni az emberekhez. Persze, hogy hálás, amiért foglalkozol vele. Nekem is hálás, amiért tanítgatom táncolni, Sasorinak meg mert folyton vicces történeteket mesél neki, és megnevetteti. Emiatt néz Hinatára is úgy, mint az anyjára, pedig alig pár év van csak köztük. Nem családban nőtt fel, ahogy normális lett volna. Nincsenek barátnői, akikkel a fiúkról tárgyalna. Hinata hibája is, de eddig nem nagyon reklámozta neki, mi is a jó a párkapcsolatokban. Az erényeit védte, és úgy könnyebb volt, ha Sakura nem futkos a srácok után. Eddig szinte egy burokban élt. Kíváncsi, örül, hogy hirtelen megnyíltak a lehetőségek számára, és nekem nagyon úgy tűnik, hogy te ezt próbálod kihasználni.
- Én nem használtam ki.
- De. Folyamatosan kísérted a sorsot, most is egy ilyen helyre hozod, miközben tudod, hogy a testvéred is talán ugyanígy érez. Szerintem emiatt kerülöd mostanában a kórházat. Szégyelled magad.
- De bölcs lettél hirtelen – csapott az asztalra Itachi, mire a kávéscsészéje hangos csilingelésbe kezdett.
- Tudod, Hinatával nem csak az ágyat nyomjuk, hanem beszélgetni is szoktunk. Volt időnk és alkalmunk erről témázgatni.
- Jobban tennétek, ha csak magatokkal törődnétek.
- Ő felel Sakuráért, te pedig a barátom vagy. Mostanában megváltoztál, és ezt mindenki észrevette.
- Akkor okoljatok engem mindenért! Miért vagyok rosszabb én, mint te? Te szeretheted Hinatát, nekem meg nem jár senki?

A vitát nem sikerült befejezni, mert a lányok elkészültek, és mohón rávetették magukat a reggelire. 

- Nem baj, ha én is eszem? – vigyorodott el Naruto, mert a potya kaját nem hagyhatta ki. Nem is bánta, hogy nem mélyedtek tovább a vitában, mert úgy gondolta, Itachinak kell rájönni, hol hibázott.



A tárgyalás nem ment túl jól. Az irodában Inoichi és Tsunade megjelenésével ismét elszabadult a pokol. Sakura közel állt a síráshoz, miközben a durva sértéseket hallgatta. Csak Itachi gyengéd ölelése vigasztalta, amiért az anyjának villámokat szórt a szeme. 

- Ha eldöntötted, hogy ennek a csürhének a kurvája leszel, akkor innentől nem vagy a lányom – csapott az asztalra könyörtelenül, mire a lánynál eltörött a mécses.
- Anya, de hát mi csak együtt dolgozunk! Én nem tettem semmi rosszat, és nem is fogok – térdelt Sakura az anyja elé, és úgy könyörgött, hogy enyhüljön meg végre, de az asszony dühösen elrántotta tőle a kezét.
- Téged is csak ki fognak használni, majd meglátod! Ha olyan ostoba vagy, hogy ebbe belemész, akkor csak folytasd, de én nem adom hozzá a nevem és a becsületem! Gyűjtöttél már magadnak elég pénzt, nem fogsz éhen halni, rám meg láthatólag amúgy sincs szükséged. Én innentől nem vagyok se az anyád, se a rokonod. Semmi közünk nem lesz egymáshoz. Légy csak ennek az ördögnek a gyermeke – mutatott színpadiasan Inoichire, aki szintén megdermedt a kegyetlen szavakra.

Tsunade úgy vonult ki az irodából, hogy egy pillantást se vetett a zokogó Sakurára. Nagy dörrenéssel becsapta maga után az ajtót, hogy örökre kilépjen lánya életéből.



Úgy tűnt, ez a nap a nagy elhatározások napja. Ino egykedvűen hallgatta a gépek csipogását a sivár kórteremben. Utálta már a fertőtlenítő szagot, a kínos beszélgetéseket Mikotóval, mert soha semmi témájuk nem akadt, csak erőltették az udvarias társalgást. Pedig rendes asszony volt, de Ino egyszerűen nem találta a szívéhez vezető utat. Kezdett rájönni, hogy fölösleges az erőlködése, talán nincs is miért pedálozni. 

Miközben Sasukét nézte, azon töprengett, vajon mit szeret a fiúban. Vagyis szeretett-e valaha benne egyáltalán valamit a külsején és a hírnevén kívül, mert most, hogy az élettelen arcát figyelte, nem érzett mást, csak szánalmat. Tulajdonképpen nem is ismerte őt, mert Sasuke se nagyon tüntette ki a bizalmával, vele se beszélgettek soha, a lány hiába is próbálkozott. Most pedig már késő ezen változtatni.

Hallotta az orvosoktól, hogy szerencsétlen már soha nem lesz egészséges ember. Ugyanilyen kripli marad, ha felébred is. Béna lesz, aki maga alá vizel, és egész életében másokra lesz utalva. Talán az agya is sérült az oxigénhiány miatt, szóval kb. egy szinten lesz egy szobanövénnyel. Remek életkilátások! 

Akkor mégis miért ült itt mellette? Mert otthon még szobanövénye se volt.

Sakura arca felragyogott, amikor meglátta. Itachival érkeztek, amitől a szőkeségben megint felvillant a féltékenység. Mérhetetlenül bosszantotta, hogy ez a lány, mint egy telhetetlen kis méhecske, ott dong az ő Uchihái közt. Fogalma se volt, melyikre akar rászállni, de lényegtelennek is tartotta. Egyszerűen az irigység miatt képtelen volt kedvelni őt.

- Szia! – mosolygott rá a kis buta, mintha jóban lennének. – Végre valami kellemes is van ebben a napban – kedélyeskedett. – Örülök, hogy összefutottunk!
- Borzalmasan nézel ki. Bőgtél? – kérdezett rá Ino tapintatlanul a gyászos kinézete okára.
- Csak egy kicsit – hazudta Sakura. Nem akarta rontani a hangulatot azzal, hogy elmeséli, micsoda perpatvar volt a megbeszélésen. Inkább próbált örülni annak, hogy újra találkozhat valakivel, aki egyszer már kedves volt vele. Így, hogy az anyja végleg magára hagyta, valahogy minden kapcsolata jelentősége felértékelődött. Még Inót is próbálta megbecsülni.
- Itachi miért fordult vissza amikor meglátott? – kérdezte ridegen a szőkeség.
- Gondolta, hagy bennünket beszélgetni, addig megkeresi az anyukáját.
- Milyen figyelmes! – húzta el a száját Ino mérgesen. Szóval kerüli a srác.
- Holnap átmehetnék hozzád? Visszavinném a pulcsid, és elmehetnénk együtt vásárolni. Olyan jó ízlésed van, segíthetnél nekem ruhát választani.
- Ne röhögtess! Anyádnak divatcége van, te modellkedtél, és az én segítségemre szorulsz? Ugyan!
- Csak gondoltam, látogatás után együtt lóghatnánk kicsit… - bizonytalanodott el Sakura a gúnyos szavakra. Azt hitte, már rendeződtek köztük a dolgok, és kérhet ilyet.
- Nem jövök holnap ide. Úgy döntöttem, ez az utolsó alkalom, hogy bejöttem Sasukéhoz.
- Miért? – jött a meglepett kérdés.
- Mert felesleges. Szerinted, számít neki, ha itt ülünk? El kell fogadni, hogy őt már elvesztettük.
- De hát az orvosok…
- Pont az orvosoktól tudom, hogy kevés az esély a gyógyulásra. Nekem van jobb dolgom is, mint az, hogy reménytelenül várjak a csodára. 

Sakura most először nézett a betegre, és mélységesen megrendült. Valóban szörnyen festett, bár a kötések zöme már lekerült róla. Így viszont jobban látszott, hogy mennyit fogyott, milyen sápadt, a szája szinte vértelen vonal.

- Ha felébred… - próbálkozott, de a másik türelmetlenül belé fojtotta a szót. 
- Ha felébred se várj tőle túl sokat! A csövektől sérülhetett a hangszála, a csigolyák közt az egyik csontszilánk úgy beékelődött, hogy nyomja az idegeket, emiatt valószínűleg deréktól lefelé béna marad. Többet nem fog se énekelni, se táncolni. Lőttek a karrierjének, de mondhatnám, az egész életének. Az anyja fogja otthon gondozni, etetni, fürdetni, tisztába tenni, mert még erre se lesz képes egyedül.
- Ne mondj ilyeneket, Ino! 
- Sakura, nőj már föl! Lásd már meg a valóságot, és ne legyél ennyire gyerekes! Attól, hogy kegyetlenül hangzik, még ez az igazság Sasukéról, és minél később fogadod el, annál nehezebb lesz megbarátkozni vele. Inkább így tervezd magadban a jövőt, és akkor maximum pozitívan csalódhatsz, ha mégis javul.
- Szóval, te teljesen lemondasz róla?
- Le! Bevallom, hazudtam neked. Soha nem voltam a barátnője. Neki ugyanis nem volt elég, hogy első szóra lefeküdtem volna vele, vagy hogy az apám a főnöke, esetleg gazdag vagyok és csinos. Most pedig már engem nem érdekel ő, meg hogy mi van vele, mivel emberként, férfiként egy nagy nulla, és az is marad. Mit kezdhetnék egymással? Tologassam a tolószékben, a kórház kertjében, és mellette vegyek egy klassz, kis vibrátort, hogy én is boldog legyek?

Ino maga is durvának érezte ezeket a szavakat, de minden indulat felszínre tört belőle, ami az Uchiha testvérek miatt szívében feszült. Gyűlölte Sasukét, mert nem kellett neki, gyűlölte Itachit, mert ő viszont maradéktalanul kihasználta. És ami a legjobban bosszantotta, hogy még élvezte is azt a bizonyos éjszakát. Kislábujjától a feje búbjáig maradéktalanul elégedett volt, már-már boldog a csodálatos szeretkezés után, míg rá nem jött, hogy Itachi nagyon megbánta, amiért elcsábult. 

- Nem jövök ide többet, és kész! Holnap, ha nagyon akarsz, akkor délelőtt tíz felé találkozhatunk nálam, de ne késs! Ha nem vagy ott időben, megyek nélküled. Amúgy is csak azért kísérnélek el, mert nekem is szükségem van néhány új göncre – mondta indulatosan, ami persze nem volt igaz.
- Szia… - nézett utána döbbenten Sakura, mert nagyon letaglózta ez a kirohanás.

Örült, hogy mégis együtt mennek, de a szíve apróra zsugorodott fájdalmában, amikor Sasukéra nézett. Mérhetetlenül sajnálta. Aztán beleszorult a levegő, mert újabb meglepetés érte. A fiú magához tért, felébredt végre. Koromfekete szemei őt fürkészték szomorúan. Sírt.