Itachi bűntudatosan homlokon csókolta a lányt, akinek nehezen apadtak könnyei. Tizenhat évének legfájóbb pontja éppen a magányosság érzése volt, emiatt nagyon rosszul esett neki, hogy mások ezt bagatell dolognak tartják. Miért hiszi mindenki azt, hogy a gazdagok élete tökéletes? 


A fiú addig simogatta, puszilgatta gyöngéden a könnytől maszatos pofit, míg elfogyott a sok szivárványszínű gyémánt a szomorú szemekből, és végre abbamaradt a zaklatott hüppögés.

- Bocsánat! Hidd el, hogy nem úgy gondoltam. Sajnálom, amiért magadra vetted ezt az egészet – magyarázkodott Itachi, őszintén megbánva az előbbi kirohanást.
- Oké – sóhajtott fel Sakura. – Tudom, hogy soha nem bántanál szándékosan. – A gyengéd vigasztalás kicsit kárpótolta az előbbi rideg szavakért, most viszont, hogy megnyugodott, már kényelmetlenül ficorgott a másik súlya alatt. – Amúgy, leszállhatnál végre rólam… Már jól vagyok – dünnyögte. - Nem tudom, mi ez a kemény a zsebedben, de nagyon nyomja a csípőmet – panaszkodott.

Szerencsétlen srácba beleszorult a levegő.

- Biztos a telefonja – válaszolt Itachi helyett talpraesetten Hinata.
- Hát te? – néztek fel rá egyszerre az ágyon fekvők meglepetten.
- Itt ücsörgök már egy ideje. Téged vártalak Sakura, de olyan viharos volt a megjelenésetek, hogy észre se vettetek – felelte kárörvendő vigyorral a gonosz asszisztens, és jót mulatott a „telefontulajdonos” megszégyenült ábrázatán. – Én is mindig mondom Narutónak, hogy gyorsan vegye ki a nadrágjából a „mobilját”. Felesleges a „zsebében” tartani, mivel csak szenvedünk mindketten, ha rossz helyen nyom – búgta negédesen, hogy még jobban zavarba hozza szegény fiút. 
- Hát, nem tudom, Narutónak mekkora, de Itachié biztos nem egy miniatűr, japán készülék. Óriásinak tűnik, biztos valami retro modell – morogta Sakura, aztán határozottan próbált szabadulni tőle a gazdájával együtt.

Hinata majdnem megfulladt a visszafojtott nevetéstől, Itachi pedig olyan színben pompázott, hogy egy túlérett paradicsom is megirigyelte volna, miközben gyorsan lekászálódott a lányról. De nem kellett sokáig szenvednie, hamar kikerült a figyelem középpontjából.

- A kisasszonyt az anyukája keresi telefonon – jelente meg az inas, szokás szerint póker arccal.
- Megyek. – Sakura egyszeriben ideges lett, mert ritkán hívta az anyja, de olyankor általában nem volt benne köszönet. Hinatára is ráfagyott a mosoly, ahogy a távozó lány után nézett.
- Én… én nem akartam használni a… telefonom – bökte ki Itachi. Ő semmit nem vett észre a megváltozott hangulatból, és még mindig az előző témánál járt. Hinata gyorsan kapcsolt, és újra rá figyelt.
- Az a szerencséd, hogy láttam rajtad! Ha próbálkoztál volna, nálam biztos leírod magad. Sakura még nem tart ott, hogy komoly kapcsolatot kezdjen valakivel. Ő most barátokat akar gyűjteni, és ti – a zenekar – vagytok az első szerencsés kiválasztottak. Ne rontsd el ezt azzal, hogy nem bírsz uralkodni magadon – felelte kíméletlenül. 
- És ha szerelmes lennék? – Itachit valahogy sértette ez a kioktató hangnem, még ha tudta is, hogy a másiknak tökéletesen igaza van.
- Az vagy? – jött a kihívó kérdés.
- Lehetnék – kötötte Itachi az ebet a karóhoz, de a lány nem egy könnyen adta meg magát.
- Az vagy? – kérdezte újra, és szúrós tekintettel figyelte a fiú arcán átsuhanó beszédes érzelmeket. Hangosan meg is fogalmazta, amit gondolt erről: – Szerintem kedveled Sakurát, mert aranyos és szép. Kívánod, mert nőből van, ez viszont nem indok arra, hogy kihasználd. Őszintén szólva, ha azt látom, hogy valóban odavagytok egymásért, akkor csendben kiosontam volna a szobából, és hagyom, hogy a dolgok kedvetek szerint megtörténjenek. De jobb, hogy leálltál, tudtad, hol a határ. Megvigasztaltad és ennyi. Ez így jó! Maradjon is ez a szint köztetek, ha tényleg csak barátok vagytok.
- Soha nem használnám ki – fogadkozott Itachi.
- Nekem, - mint a barátnőjének, és védelmezőjének - az a dolgom, hogy esélyed se legyen rá. Megértesz?
- Igen – adta meg magát a fiú.

Sakura szája ismét sírásra görbült, amikor visszatért hozzájuk, és mesélni kezdett.

- Anya azt mondta, hogy nem adott rá engedélyt, hogy rólam és Itachiról cikkezzenek. Haza fog jönni, és Inoichinek leszedi a fejét, utána pedig lehet, hogy szerződést bontunk – borult zokogva Hinata vállára.
- Ki kell lépned a zenekarból? De hát még csak most kezdtük! Mi lesz a showval? – sápadt el Itachi.

Nem érkezett válasz, de egyértelmű volt, hogy Tsunade, ha elhatározta magát, akkor gyökerestül felforgat majd mindent.




Két nappal később a Lucky Love tagjai megint ott feszengtek a Yamanaka Records elnöki irodájában. 

- Ez a lány kincset ér! Még csak pletykálnak a médiában a közös munkánkról, és máris újra az egekben az együttes népszerűsége. Nem fogom engedni, hogy te a hisztériázásoddal mindent elronts – kiabált magából kikelve Inoichi.
- Az én lányom. Azt teszi, amit mondok neki – felelte Tsunade tökéletes magabiztossággal.
- Aláírtuk a szerződést. Két évre nekem adtad.
- Sakura nem egy tárgy, hogy így beszéljenek róla! – háborodott fel Itachi, de senki nem törődött vele.
- Perelj be! Addig én biztos nem adom vissza – csattant a mappa a tárgyalóasztalon.
- Sakura! Most azonnal velem jössz! Nem hagyom, hogy kurvát csináljanak belőled. Még csak tizenhat vagy, nem cikkezhetnek rólad meg egy nálad tíz évvel idősebb pasasról.
- Hét évvel vagyok idősebb nála.
- Fogd be kölyök, mert téged is beperellek liliomtiprásért!
- Ez a nő örült! Ennek dolgozol? – szörnyülködött Naruto.
- Pont azért dolgozom neki, mert sajnálom Sakurát – súgta vissza dühösen Hinata, és legszívesebben most azonnal kimenekítette volna innen szegény lányt, hogy ne kelljen ezt végignéznie.
- Gyere! – kapta el a karját durván Tsunade, és Sakura tehetetlenül indult utána.
- Nem mész sehova! – kapta el a másik karját Inoichi, és húzni kezdte visszafelé.
- Ez fáj!
- Engedjék el! – avatkoztak közbe a fiúk, mert Sakurát kétfelé kezdték rángatni.

A lány ezen már nagyon kiborult. Ahogy megérezte csuklóján a lazulást, máris kitépte magát, és egyszerűen elszaladt. Menekülnie kellett, mielőtt eluralkodna rajta a hisztériás roham. Hinata utána indult, míg Sasori, Naruto meg Itachi próbálták visszatartani a két feldühödött felnőttet.

Sakura villámgyors volt. Úgy eltűnt Hinata szeme elől, hogy fogalma se volt az asszisztensnek, merre keresse.



Yamanaka Ino úgy érezte, hogy minden baja okozója, az a szemtelen, rózsaszín hajú csitri, aki most kedvére páváskodhat az újságok címlapján a négy csinos fiú közt. Az apja istenítette. Mióta kitalálta, hogy Sakurával fogja visszaszerezni kedvenc együttese népszerűségét, még a szokásosnál is megszállottabban dolgozott. Mindig csak az ifjú tehetséget emlegette, és lelkesen törte a fejét, milyen szép románcot találjon ki közte és Itachi között. Inót mérhetetlenül bosszantotta, hogy a saját apja őt bezzeg mennyire mellőzi. Ha panaszkodott, csak kapott egy újabb hitelkártyát, és el volt intézve a dolog. A szöszi már úgy utálta emiatt Haruno Sakurát, hogy legszívesebben megfojtotta volna egy kanál vízben. Hát még mikor szó szerint ledöntötte a lábáról a lemezkiadó folyosóján!

- Megvesztél? – tapogatta a fejét Ino fájdalmasan, mert a hatalmas lendülettől a földön kötött ki.
- Ne haragudj! – kapaszkodott a kezébe kétségbeesve legnagyobb ellensége, és könyörögve kérlelni kezdte. – Légyszi, vigyél ki innen minél gyorsabban! Úgy, hogy senki ne lásson, senkivel ne találkozzunk. Menekülnöm kell! Kérlek!

Ino maga se tudta miért, de megragadta a lány kezét, és berántotta a takarítószerek közé, a folyosóról nyíló aprócska helyiségbe, nehogy meglássák őket.

- Ki üldöz?
- Vagy az apád, vagy az anyám. Teljesen megbolondultak. Kétfelé rángattak. Anya azt akarja, hogy bontsam fel a szerződét, apád meg nem egyezik ebbe bele.
- Persze, hogy nem. Rengeteg pénzt bukna, ha az előre bekalkulált nyereség helyett megszűnne a zenekar. Ha te elmennél, már két tag is hiányozna, egy ismételt tagcsere meg elvenné a rajongók kedvét a bandától.
- Akkor mit tegyek? – kérdezte rémülten Sakura.
- Csak gyere velem! Ne félj, én nem hagyom, hogy apámat tönkre tedd.



Sakura még soha nem volt más házában éjszakára vendégségben. Mikor Ino megágyazott neki a szobájában a földön, kissé kikerekedett a szeme, de aztán szó nélkül rábólintott. Inkább a kemény szőnyeg, minthogy egyedül kóborogjon az utcán a sötétben.

- Nesze! Én kicsivel magasabb vagyok nálad, de ez neked is jó lesz aludni – nyomott a szőke lány egy egyszerű pamuthálóinget a kezébe. – A bugyidat mosd ki, majd reggelre megszárad. Itt egy fogkefe, meg törölköző, a többit megtalálod a fürdőben. Haladj, mert én is álmos vagyok! – indította útjára.
- Köszönöm, hogy segítesz nekem – rebegte a vendég hálásan.
- Nem miattad teszem. A lüke apám miatt, és a pénzért. Szeretem a fényűzést – vakkantotta Ino mogorván, nehogy már a másik többet képzeljen ebbe a jócselekedetbe, mint ami.

Sakura kapkodva zuhanyozott. Igyekezett a samponból, tusfürdőből keveset használni, nehogy hálátlannak tűnjön, és sietett, ahogy tudott, bár a bugyi mosással elég nehezen boldogult. Vagyis kellett idő, míg kitalálta, vajon hogy szokták csinálni. Mivel nem volt nagy gond a fehérneműjével, végül csak kicsit megdörzsölte, és alaposan átöblítette, aztán kicsavarta, és a kád szélére terítette. Ino a szokásos ajakbiggyesztéssel konstatálta, hogy végre végzett a művelettel, és átadta a terepet. Kicsivel később, mikor már mindketten a takaró alatt kucorogtak, és a sötétben egymás lélegzetvételét hallgatták, Sakura végül megszólalt. Nagyon furán érezte magát. Valahogy viszonozni akarta a segítséget, és hogy Ino beengedte a személyes életterébe, a saját birodalmába. Úgy gondolta, ő ezt azzal hálálhatná meg, hogy őszinte lesz, és kielégíti a szőke kíváncsiságát, próbált tehát válaszolni arra a kérdésre, amit Ino a kórházban feszegetett.

- A múltkor felhúztam magam, és nem feleltem a kérdésedre. Szóval… rajtam minden eredeti - egyelőre. Kemény diétával és sporttal tartom a súlyom. Anyának viszont akkorák a mellei, mint két dinnye - kezdte a beszélgetést bizonytalanul.
- Tudom. Jiraiya mester munkája. Az ő specialitása kb. tíz éve. Más plasztikai sebész nem vállalna ilyen gusztustalan munkát.
- Honnan tudod? – Sakura kicsit megsértődött, de magában azért igazat adott neki. Tényleg túlzás volt az anyja extra mellmérete.
- Nem mindegy, honnan tudom? – csattant fel Ino. Be nem vallotta volna, hogy ő is szeretné megműttetni magát, és régóta kutakodik a témában.
- Én, mikor nőni kezdett a cicim, reszkettem attól, hogy akkorák lesznek, mint anyunak. Akkor még nem voltam vele tisztában, hogy ez nem a természet ajándéka – vallotta be szégyenkezve Sakura.
- Hülye vagy! Ezt már elsőre megállapítottam rólad – felelte a másik unottan. Sakura erre inkább nem reagált. Helyette nyelt egyet, és próbálta megszokni az új szoba, hálóing, ágynemű illatát. – Nem kéne szólnod valakinek, hogy jó helyen vagy, és ne kerestessenek a rendőrséggel, mert csak egy kis szabadságra vágysz? – kérdezte váratlanul Ino, mikor zavarni kezdte a köztük beálló csend.
- Te miért nem szóltál apukádnak? Azt hittem, azonnal beárulsz, hol vagyok.
- Meglepetést szeretnék, de te jobban tennéd, ha felhívnád az anyádat, mielőtt még nagyobb patáliát csap az eltűnésed miatt.
- Nem hiszem, hogy hiányoznék neki – szomorodott el Sakura.
- Hülye…



Itachi meglepetten nézte a telefonja kijelzőjét. Ismeretlen helyről kapott üzenetet, Ino aláírásával. A lánynak nem volt nagy nehézség kinyomozni a számát. Mikor Sakura elaludt, kikereste az apja cuccai közül a bandatagok elérhetőségét. Gondolta, Itachi a legértelmesebb közülük, és tudja majd, hogy mihez kezdjen az információval:

„ Sakura nálam van, de senki nem tud róla. Addig bujtatom, míg nem tisztázódnak a dolgok. Gyorsan intézkedj, hogy a bandában maradhasson, mert nem vagyok bébicsősz. Ino”

A fiú nagyon megkönnyebbült. Már mindenhol keresték Sakurát. Titokban abba reménykedett, hogy a kórházba menekült, de csalódnia kellett. Sem ott, sem másutt nem lelték. Már ugyanolyan rémképek kezdték gyötörni, mint az öccsével kapcsolatban. Leginkább attól rettegett, hogy ez az ügy ismét tragédiába torkollik, és Sakura tesz valami butaságot magával. Fogalma se volt, hogy került éppen a Yamanaka házba, de legalább megnyugodhatott, hogy jól van.

Azonnal érte indult. Nem bízott a szőkeség vendégszeretetében. Azt tervezte, ha szükséges, akár egy hotelszobát is bérel, hogy ott rejtse el a lányt, míg Inoichi és Tsunade meg nem egyeznek. Természetesen szólni akart nekik, hogy ne aggódjanak, de előbb biztos helyen akarta tudni Sakurát, ahol nem bánthatják, és csak akkor árulta volna el a hollétét, amikor rendeződtek a dolgok, és a két felnőtt valóban felnőtt módjára viselkedik.

Ino eléggé meglepődött, amikor az éjszaka közepén beállított hozzá. A villa előtt írt ő is egy sms-t, hogy Sakuráért jött. Felelet helyett megjelent a Yamanaka lány, és ő maga engedte be a hipermodern luxuspalotába. A zajokra felbukkant egy pizsamás alkalmazott is, de Ino visszaküldte a szobájába. Itachit megdöbbentette az az alázatosság, ahogy a férfi azonnal szót fogadott neki, és eszébe se jutott kérdezősködni a szokatlan órában érkező vendégről.

- Mélyen alszik. Szerintem nem kéne most piszkálni – mondta Ino, amikor megmutatta, hol szállásolta el a rózsaszínt.
- Egyáltalán hogy került hozzád? 
- Ahogy kirontott az irodából, éppen nekem szaladt. Könyörgött, hogy juttassam ki az épületből.
- És te ilyen jószívű vagy, hogy azonnal segítettél?

Inót sértette a gúnyos hang. Közben Itachi aggódva az alvó lány fölé hajolt, és kisimított az arcából egy tincset. Olyan gyöngéd volt ez a mozdulat, hogy a szőkeség szíve beleremegett. Vele még senki nem bánt így, és a szeme sóváran villant. Aztán a büszkesége gőggé alakult, viperaként csapott vissza, hogy a saját fájdalmáról elterelje a figyelmet.

- Te persze a zenekar iráni elkötelezettséged miatt idegeskedtél ennyire Sakuráért, ugye? Egyébként meg se dugnád, ha úgy adódna. – Itachi szeme elkerekedett a durva szavakra.
- Miért vagy mindig ilyen közönséges? Ezért utál az öcsém. Képes vagy a legvégsőkig lealacsonyodni a céljaidért – válaszolta megvetően.
- Őszinte leszek – váltott hangnemet Ino, mert a válasz pont elevenébe talált. – Sajnos rájöttem, hogy azokért a dolgokért, amiket pénzzel nem lehet megvenni, az embernek súlyos árat kell fizetni. Pont így, ahogy én teszem.
- Azzal, hogy felajánlkozol, mint egy szajha? Vagy hogy most is ilyen csúnyán beszélsz?
- Sokan örömmel fogadják a szajhák felajánlkozását. Szerintem te se vagy különb, ha a helyzet úgy adja, szóval ne tedd magad!
- Te bolond vagy! – intett Itachi lemondóan, mert elege lett ebből a meddő vitából. Föl akarta ébreszteni végre Sakurát, hogy menjenek, de mielőtt hozzáérhetett volna, Ino karcsú ujjai megakadályozták.
- Nehéz napja volt. Hagyd pihenni egy kicsit. Egyél előbb, vagy igyál valamit, utána felkeltheted és mehettek, addig had pihenjen.

Itachi szeme gyanakvóan összeszűkült, de Sakura mocorogni kezdett, majd a rajta lévő takarót még jobban a fejére húzta álmában, és jóízűen szuszogott tovább. Tényleg sajnálta volna pont most zavarni, mikor ilyen édesen alszik, ezért egy sóhajjal beleegyezett a szőke lány javaslatába.

- Mindjárt hozok valamit, csak egy pillanat – villantott rá Ino egy mesterkélt mosolyt, közben az agya már lázasan tervezte a bosszút.
- Konyak? – lepődött meg Itachi, amikor némi hússal, salátával és sajttal visszatért, de üdítő helyett egy üveg minőségi brandyt hozott.
- Gondoltam, jól jön az ijedtségre. Biztos féltetted Sakurát, és most örülsz, hogy megtaláltad, és nincs semmi baja – mondta Ino a legnyájasabb modorát elővarázsolva.

Aztán elővarázsolt mást is. Némi hangulatvilágítást, kényelmes párnákat a szőnyegen az evéshez, majd igyekezett bizalomgerjesztő, és baromi unalmas lenni. Értett a csábításhoz, és haragjában eldöntötte, hogy ő bizony most olyan szajha lesz, akinek ez az öntelt Uchiha nem mond majd nemet. Észrevétlenül megitatott a fiúval hárompohárkányit a méregerős italból, aztán hagyta, hogy az akadozó beszélgetésben a piától kiütve, kicsit elbóbiskoljon áldozata.

Mikor már legalább egy fél órája szundított, újabb párnát pakolt körbe, és óvatosan azokra döntötte, hogy ne ülve aludjon. Lekapcsolta a villanyt, hozott kettejüknek egy takarót, aztán akcióba lendült. Nem nagyon zavarta, hogy Sakura ott van a közelben, még élvezte is volna, ha az az ostoba felébred, és meglátja, mit művel a drágalátos Itachijával.

A takaró alatt hozzábújt a fiúhoz, és kezét végigfuttatta izmos combján, majd a lényegre tért. A férfiasságát kezdte simogatni, közben az arcára apró puszikat adott, hogy fönt is, és lent is ébredezzen. Itachi hamar magához tért. Álomittas hangon kérdőre akarta vonni zaklatóját, de az céltudatosan beléfojtotta a szót egy lehengerlő csókkal. 


A kellemes helyen babráló kezek, a rafinált parfüm, és az odaadó, meleg női test, ami Itachinak feszült, az alkohol miatt hamar elűzte a fiú ellenállását. Túl sokáig böjtölt, és hirtelen nem számított, ki az illető. Mintha csak egy erotikus álom volna az egész, könnyedén engedett a csábításnak. Bár Sakura volt az első gondolata, és a bűntudat, de egyszerűen nem volt visszaút, muszáj volt csillapítani az étvágyát. Mikor szinte a szájába tolták a falatot, képtelen lett volna ellenállni. Pedig tudta, hogy tőrbe csalják, de az ügyes ujjak már olyan helyen érintették, ami sikoltott a becézésért. Hagyta, hogy Ino feltűrje az ingét, és meztelen hasát, mellkasát simítsa. Aztán az öve is meglazult, lüktető férfiassága egyre több szabadságot kapott, míg végül a szoba sötétje megtelt sóhajaival, mert a lány teljesen levetkőztette, és gyakorlott mozdulatokkal izgatni kezdte. Forró tagján jól esett a langyos tenyér érintése, szájában izgalmas volt a matató nyelv. Ő is hámozni kezdte Inoról a ruhát. A tudata teljesen beszűkült, és nem számított, hol van, kivel, csak végre egy készséges, nedves helyen lehessen, és megszabadulhasson a felgyülemlett feszültségtől. Ő maga se gondolta, hogy ennyire ki van éhezve. Türelmetlensége odáig fajult, hogy átvette az irányítást. Ő gördült a lányra, és tépte, szaggatta róla a selymes anyagot, hogy mihamarabb meghágja, mint egy tüzelő szukát. Állat lett belőle, aki nem gondolkodik, csak ösztönösen cselekszik. 


Ino mégis élvezte. Gyönyörűséggel töltötte el, hogy ennyire sikerült beindítania a fiút. Tetszett neki ez a lehengerlő stílus, ahogy Itachi céltudatosan megszabadítja a hálóingtől, és a bugyitól, aztán a combjai közé furakszik. Méretes pénisze a hasának feszült, míg lelkesen falta ajkait, majd a mellét kezdte vadul szívni, végül két vállára emelte a karcsú vádlikat, és egy mély csók közepette lendületesen a lányba hatolt. Teljesen kitöltötte, egyszerre nyögtek fel a csodálatos élménytől, aztán Itachi a vágytól űzve mohón mozogni kezdett benne. 

Ehhez képest Inónak minden eddigi kísérlete, amikor lefeküdt valakivel, csak szánalmas imitálásnak tűnt, nem szexnek. Megrészegülve szívta magába partnere vágyának fűszeres illatát, élvetegen viszonozta csókjának kéjre sóvárgó követelőzését. Tudta, hogy valóban kívánják, és a NŐT látják benne, nem apuci kislányát, akinek finoman és udvariasan a kedvére kell tenni. Itachi látszólag csak elvette, amit akart, de közben valami olyat adott, amitől a szőkeség életében először megtapasztalta azt a bizonyos gyönyörteli lebegést. A szenvedélyesen pumpáló, kemény szerszám olyan magaslatokba röpítette, hogy csak a saját sikolyakor tudatosult benne, mi történik vele: hogy élvez, egy férfiasan hörgő hang pedig azt jelezte, hogy élveznek benne. 

Idő kellett hozzá, míg ködös gondolatai újra rendeződtek. Karcsú alakjára ránehezült Itachi verejtékben fürdő teste. A fiú erős karjaival gyengéden ölelte őt, a fülébe zihált, miközben többször hálásan megpuszilta a nyakát, és nem sietett kihúzódni belőle. Együtt pihegtek, miközben Ino önkéntelenül is a derekára kulcsolta lábait, mintha nem akarná elengedni. Nem értette magát. Hiába kereste a csábítás felett érzett diadalát lelkében, helyette egy nagy kérdőjelet talált. Miért éppen ez az srác adta meg neki élete első beteljesülését? Miért nem akar elszakadni tőle? Miért érez sürgető vágyat, hogy újra átélje vele ezt nem egyszer, hanem legalább milliószor, mert olyan csodálatos volt? Megrendítő, végre kielégítő.

Itachi tért előbb vissza a valóságba. Ahogy csillapodott a heves szívdobogása, és újra nyugodtabban tudta szedni a levegőt, hirtelen tudatosult benne, hogy ki az, aki alatta fekszik, ki az, aki belé kapaszkodik.

- Ino… - A hangja egyszerre volt kérdő és bizonytalan, kissé dühös, de leginkább értetlen.
- Ugye, hogy jó szajha vagyok? – kérdezte a lány keserűen. Igazából gúnyos akart lenni, de nem tudta tovább bántani azt, aki így felkavarta eddig fagyosnak hitt érzékeit. Évek óta azt gondolta magáról, hogy frigid, vagy képtelen a szerelemre, de most teljesen össze volt zavarodva. Húsz évesen, számtalan fiú után, egyszerűen nem tudta megfogalmazni a benne uralkodó káosz okát.

Itachi úgy tápászkodott fel róla, mintha hirtelen bolha csípte volna meg. Büszke tagja azonnal összement, és egy cuppanással távozott a lányból. Ino érezte a nyomában kibuggyanó, ragacsos búcsúajándékot, és elborzadt. Lehet, hogy ezzel a meggondolatlan aktussal többet is kapott, mint élete első orgazmusát? Bosszút akart, erre a sors őt tréfálja meg a gonoszságáért?

Mikor eszébe villant, hogy Sakura esetleg tanúja volt ennek a botlásnak, azonnal a kapcsoló után kezdett tapogatózni, hogy megnézze, alszik-e?