Már éppen szedelőzködni kezdett volna mindenki, amikor váratlanul újra nyílt az ajtó. Sakura a jóslatok ellenére visszajött. Ezen Sasuke lepődött meg legjobban, de igyekezett nem mutatni. Idegesen várta, vajon odamegy-e hozzá a lány.

Sakura nem véletlenül volt profi modell. Kiszaladt, hogy a szobájában kicsit összeszedje magát. Megijedt a saját tükörképétől, mert egy sápadt, remegő, kisnyuszi pillantott rá vissza. A ruhakupacban addig túrt, míg meg nem találta a malacát. A megviselt röfi már inkább piszkosszürke volt, mint rózsaszín, de Sakura a világért se hagyta volna, hogy kimossák. Magához ölelte, és próbált mélyeket lélegezni. 

Vajon mit szólna az anyja, ha most látná? Biztos csalódna benne, hogy még ennyire se képes… nem mer táncolni egy fiúval. 

Ugyan mi egy pofon? Sokkal fájdalmasabb volt, amikor harminchetes cipő helyett harmincötösben kellett több órán át tipegnie egy divatbemutatón. Utána két hétig csak papucsot tudott húzni a lábára, mert olyan véresre törte az az átkozott topánka, amit az elmebeteg tervezője kissé alulméretezett, mert így cukibbnak vélte. Hogy a modell lába mit szenved benne, senkinek sem számított. Sakura pedig azt is panasz nélkül kibírta.

Most sem engedte meg magának azt a luxust, hogy a saját bajain sopánkodjon. Össze kellett szednie magát, mert egy munkát se akart feladni. Ettől erősebbnek gondolta magát és elszántabbnak, úgy gondolta, hogy teljesíteni kell, amit vállalt. Megpuszilgatta a koszos kis malacot, és újra elrejtette a ruhák alá, aztán visszaballagott a többiekhez.

Még mindig nem mert Sasuke szemébe nézni. Attól tartott, hogy újra látja benne azt a megvetést, mint amikor kikezdett vele, aztán meg megrémült attól, hogy túl jól sikerült az incselkedés és a fiút teljesen feltüzelte. 

Még soha nem ütötték meg. Fájt neki, de jobban mardosta a szégyen. Innentől egyszerűen rettegett, hogy valamelyik fiúval újra elköveti ugyanazt a hibát.

- Nézd, megmutatjuk Hinatával, hogy mégis hogyan kéne csinálni – sietett a segítségére Naruto. 

Könnyedén magához vonta a zavarban lévő asszisztenst, és amikor Inoichi elindította a zenét, tökéletes összhangban táncolni kezdtek. Szép pár voltak.

- Csak ezt az egyszerű lépést kell megjegyezned – magyarázta a szöszi újra. – A karod tartsd így lazán, és emeld fel a fejed. A partnereddel végig tartani kell a szemkontaktust. Az ő feladata, hogy jól vezessen, vagyis csak magának köszönheti, ha a lábára lépsz, tehát ne aggódj – mosolygott rá biztatóan az alkalmi oktató.
- Rendben – nyújtotta újra a kezét Sakura, hogy ők is elkezdhessék.

Sasuke olyan óvatosan ért hozzá, mintha üvegből volna. Mondjuk Sakura se szorongatta, inkább igyekezett tartani kettőjük között a távolságot, de kicsit furcsállotta ezt a gyengédséget. Vajon jó a ruhája? – ötlött fel benne. Gyorsan lepillantott magára, hogy ellenőrizze. Egy fehér halásznadrágot, meg egy zöld tunikát viselt, a lábán meg egy kényelmes szandált, aminek alig volt sarka, így még a fiú válláig is alig ért fel. Remélte, ez elég szolid öltözet, partnere nem talál benne semmi kihívót.

- Kezdhetjük? – kérdezte Sasuke rezzenéstelen arccal.
- Igen.
- Akkor hajrá! – bólintott a „Szörnyeteg.”

Jól bevált trükk volt, hogy Sakura a saját fantáziavilágába menekült, amikor túl nyomasztónak érezte a valóságot. Erről még Hinatának se mesélt, nehogy a barátnője őrültnek tartsa, de Sakura sokszor csak ennek köszönhette, hogy túlélte a rideg hétköznapokat. Hirtelen az jutott eszébe, hogy mi lenne, ha a szobában mindenki hirtelen valami tárggyá változna, mint a mesében. 

Hinata biztos egy kecses kis porceláncsésze lenne, Naruto pedig az alátét, vagyis egy szép kistányér, ami biztonságosan tartja a csészét. Itachi asztal lenne, Sasori egy szekrény, ami számtalan titkot rejt, Inoichi pedig az a csúf, fekete mappa, amit mindig csapkod. Sasuke hát ő…

Neki valami rondát akart kitalálni, de egyre csak valami feketeség táncolt a szeme előtt. Sasuke fekete pólója, fekete, kifürkészhetetlen szemei, azok a mindenfelé meredező koromszínű tincsei… Semmi csúf nem jutott eszébe róla, csak szavak: félelmetes, kiismerhetetlen, zavaros. 

Jobban szerette az asztalt, amit körül ülhet egy család, vagy a szekrényt, ami apró babaholmikat, szép női ruhákat, szerelmesleveleket vigyázhat. Teázni is imádott, a mappa meg kapcsolódik a munkához és a határidőkhöz. Egy olyan tárgy az emberek életében, ami szükséges, talán kellemetlen, de még mindig elviselhetően rossz. A sötétségtől és ismeretlentől viszont Sakura mindig félt. Bizonytalanná tette a káosz.

Ezekre gondolt, miközben észrevétlenül felvette a fiú ritmusát. Rutinja volt benne, hogy másokra hagyatkozzon. A fotósok utasításait is mindig tökéletesen követte, és most így volt Sasukéval is. Próbált nem a közelségére gondolni, a kifürkészhetetlen ónix tekintetére, a forró kezére, amivel érintette. Inkább a gondolataiba menekült és közben hagyta, hogy a teste ösztönösen mozduljon arra, amerre irányítják. Tudta, hogy gyorsan tanul. A zene ütemére öntudatlanul is belé ivódtak a lépések. Sasuke biztosan vezette, valóban oda se kellett figyelni a lábaira, könnyedén igazodott hozzá. 

A megigézett srácnak hasonló gondolatok jártak a fejében, már ami a táncot illette. Olyan habkönnyen lebegett karjai közt Sakura, mintha egyek lennének. A lány teljesen rábízta magát. A legkisebb rezdülésre is azonnal reagált, így Sasuke tökéletesen tudta vezetni. Ez nagyon imponált neki, a bizalom jelének vette, és bizsergette a lelkét, hogy ő lehet a domináns, a másik pedig behódol neki. Vajon mindenben képes lenne ennyire alárendelni magát Sakura? Ha szeretkeznének, akkor is ugyanilyen csodálatos összhang lenne köztük? 


Sasuke úgy érezte, hogy kezd totálisan becsavarodni. Már egy egyszerű tánctól is szárnyalt a fantáziája, és látta magukat egy pezsgőszínű szaténlepedőn, ahogy a testük összeforrva ugyanilyen ritmusban tüzel. Hullámzanak, élveznek, éreznek… szeretnek.

- Az öcséd szerelmes? – súgta oda Sasori Itachinak elképedve. Mindannyian Sasuke lángoló arcát bámulták.
- Mondd, hogy én nem vágok ilyen bárgyú fejet, amikor rád nézek! – mondta elakadó lélegzettel Naruto Hinatának. Nem hitte volna, hogy ezt megéri, és a fapofa barátját egyszer ilyen zaklatottnak látja. Mit tesz az emberrel, ha Ámor nyila eltalálja! 
- Szerintem jó lesz ez a szám, de azért még nézzünk más zenéket is majd holnap – kapcsolta ki elégedetten Inoichi a laptopját. Őt is meglepte az ifjú Uchiha heves reakciója, de úgy volt vele, hogy ez még akár a hasznára is válhat. Ha Sasuke és Sakura közt valódi érzelmek szövődnek, az még nagyobb nyereséget hozhat. A lánya majd vigasztalódik akkor a bátyussal, elvégre Itachi is csinos fiú.



Naruto sokáig tipródott, hogy mit tegyen. Vacsora után legszívesebben rohant volna Hinatához, de Sasukéval is beszélni akart. Végül barátját választotta, mert úgy volt vele, ha sikerül hamar meggyőzni, utána övék az egész éjszaka a gyönyörű, hollófekete hajú lánnyal.

- Tudod, ma nagyon megleptél – kezdte, de Sasuke nem mutatta jelét, hogy nagyon érdeklődne, és kíváncsi lenne arra, hogy a szőke mire céloz. – Elpirultál – mondta ki Naruto a végzetes vádakat.
- Nem akarsz inkább udvarolni menni? – jött az unott válasz.
- Pofozkodsz, utána meg irulsz-pirulsz, mint egy szűzlány. Ez már-már emberi megnyilvánulás! Egyszerűen nem ismerek rád, nem találok szavakat a döbbenettől! – piszkálta tovább Naruto.
- Te meg semmit nem változol, megint egy rajongóval kezdesz. Talán és is kezdjek el tapsikolni, mert te meg hű maradtál önmagadhoz? – kezdett kijönni Sasuke is a sodrából.
- Eddig mindannyian rajongókkal dugunk, de hülye vagy, ha nem látod köztük és Hinata közt a különbséget.
- Látom. Míg a többi csaj csak a koncert estéjére szólt, őt tovább is szédítheted. Gratulálok! Remek stratégia, és baromi kényelmes.
- Te mocsok! – Naruto egy pillanat alatt bepörgött. Maga se tudta miért, de az, hogy Sasuke Hinatát abba a kategóriába sorolta, mint az összes többi numerát, valahogy vérig sértette. 

Gondolkodás nélkül rá vetette magát, és adott neki, ami belefért.

- Itt már mindenki megbolondul? – rikácsolta Inoichi, és próbált közéjük férkőzni. Ha valamelyik fiúnak ugyanis komoly baja esik, a zenekarnak kárpótolhatatlan károkat okozna, főleg pénzügyileg…



Innentől Sasuke határozottan ki lett közösítve. Naruto pár mondatban összefoglalta a többieknek heves beszélgetésük lényegét, amiből világosan kiderült, miért is esett az öntelt Uchihának. Csak azt sajnálta, hogy a csinos pofiját nem sikerült úgy elcsúfítania, mint ahogy ő tette Sakurával. Jól esett volna Narutónak a lány sérülését is megbosszulni, de túl hamar szétszedték őket.

Itachi, bár szerette öccsét, az utóbbi napokban úgy érezte, mintha egy idegennel beszélt volna. Minden lepergett a testvéréről, hiába papolt neki. Egyszerűen beleunt már a nevelésébe. 

Sakurát nagyon felbolygatta ez a verekedés. Lassan kezdte megbánni, hogy egy fiú bandával kezdett. Valahogy túltengett mindegyikben a bikahormon, amitől könnyen agresszívak lettek. Naruto elhívta sétálni Hinatát, így ő egyedül maradt a szobában. Rájött, hogy a rengeteg holmi, amit nagy bőszen szétdobált, magától nem kerül be a szekrénybe. Nekiállt pakolászni. A fehérneműit fiókba tette, az akasztós ruhákat be a nagy szekrénybe, viszont amit hajtogatni kellett, azzal nagyon megszenvedett. Halk kopogás vetett véget a szerencsétlenkedésének. Itachi dugta be a fejét, és kíváncsian nézte, mivel foglalatoskodik.

- Segíthetek? – kérdezte mosolyogva. 
- Leköteleznél – mosolygott rá vissza Sakura, és azonnal felé túrta a reménytelen csócsába tekergetett pólókat, pulcsikat.
- Megmutatom, hogy kell, aztán ezt a párat te hajtsd össze – rakott félre Itachi a lánynak néhány fölsőt.
- Rendben – villant Sakura szeme hálásan.

Egyre jobban tetszett neki a fiú, főleg ez a gondoskodó énje. Azonnal elleste a hajtogatás fortélyát, csak hogy ügyes legyen Itachi előtt. Szeretett volna tetszeni neki, de nem úgy, mint Sasukénak. Míg előtte „rendes” lánynak akart mutatkozni, valahogy Sasuke mindig arra csábította, hogy vele meg kacér legyen. Nem nagyon értette magában ezeket a késztetéseket, azt viszont megtanulta, hogy Itachi kedvesen mosolygott, ha elégedett volt vele, Sasuke szeme viszont furán örvénylett, ami megijesztette. Emiatt Sakura úgy gondolta, inkább marad a jó, öreg, megbízható asztalnál és élvezi a melegséget, a biztonságot. Sasuke kalandokat ígérő pillantását pedig elfeledi.

- Mi is elmehetnénk sétálni – ajánlotta Itachi, amikor végre elpakolták az összes holmit.
- Jó lenne. Olyan szép ez a környék. 

Mikor elindultak a hegyoldalon, hogy föntebb kapaszkodjanak a panzió fölé nyúló, meredek sziklákon, a nap még utolsó erejével melengette őket. Itachi nevetve húzta maga után a lányt, aki cipőt cserélt és egy kényelmes Converse-ben indult útnak, de mégis meggyűlt a baja a szinte függőleges kaptatóval. A látvány viszont minden erőfeszítést megért. Mikor egy szélesebb pillérre értek, ámulva fordultak a mélységben lenyugvó napkorong felé. Gyönyörű volt, ahogy a vörös gömb rózsaszínre festette az eget. Sakura elragadtatottan sóhajtott. Nem sokat kirándult életében, így neki ez a naplemente hatalmas élményt jelentett. Itachi hátulról átölelte, és a válla fölött gyönyörködött hol a napban, hol a lányban. Hangosan ciripeltek a tücskök, de hirtelen kettejük szívdobogása mintha hangosabban szólt volna. Nagyon jó illata volt Sakurának, és a fiú érezte, hogy megint kezdi elveszíteni a kontrollját. Szinte meg se mert mozdulni, mert nem akarta elrontani ezt a tökéletes pillanatot. Mintha csak ketten volnának a világban, és beleolvadnának a természet tökéletes harmóniájába.

Itachi szája kiszáradt. Hosszú haját a játékos szellő szanaszét kuszálta, és a fekete tincseket összevegyítette a puha rózsaszínekkel. Egy csík fekete, egy csík rózsaszín, egymásba fonódva. Nagyon jól mutattak. 

- Sakura… - sóhajtotta, amikor már nem bírt magával.

A lány készségesen felé fordult, és az ő szemében is megindultság tükröződött. Belekapaszkodott Itachi vállába, miközben a fiú is már azon volt, hogy áthidalja kettejük közt a távolságot. Nem bírt tovább várni, vagy a következményekre gondolni, hiába tudta, hogy Sakura többszörösen is tabu számára.

Éhesen csókolta az elnyíló, rózsás ajkakat, amelyek finomak voltak, tétovák, bizonytalanok és még nagyon tapasztalatlanok. Óvatosan szétfeszítette őket. Nyelvével finoman simogatta, felfedezte a lány mézédes száját, miközben az élvezettől beleremegett a csókba. Kedve lett volna szétmarcingolni, sejtenként kiszívni a törékeny testből a szenvedélyes boldogságot. Annyira nagyon akarta Sakurát minden józan ellenérv dacára. Talán le is teperi, birtokba is veszi, annyira elveszítette a fejét az ártatlannak induló csóktól, de egy velőtrázó sikoly szétugrasztotta őket. Hinata kiabált lentről, a mélyből.

Egyből visszatértek a valóságba. Óvatosan mászni kezdtek lefelé, mert látták, hogy a panzió mellett hirtelen nagy lett a sürgés-forgás. Valakit körülálltak, és Inoichi vadul telefonálgatott.

- Mi történt? – kiabálta Itachi már messziről, mert hirtelen nagyon rosszat sejtett.
- Sasuke utánatok indult, de úgy néz ki, ügyetlen volt, és lezuhant arról a kiszögelésről, ami eggyel lentebb volt, mint ahol ti álltatok. Nem vettétek észre mikor ő is fölfelé mászott? – kérdezte az elnök ingerülten.
- Nem… - mart bele a két fiatalba a rémület. 

Sakura a látványtól, Itachi a bűntudattól szenvedett, amikor meglátták a súlyosan sérült, eszméletlenül heverő fiút. Borzalmasan nézett ki.

- Azt hiszem, nem lélegzik – suttogta halálra sápadva Hinata.