Itachinak egyre jobban tetszett, hogy apáskodhat valaki felett. Sakura szorgalmas volt és tanulékony. Néhány délután alatt szinte az összes dalt megjegyezte. Délelőtt fotózásokra jártak. Jobban mondva a városban sétálgattak, míg egy felbérelt fotós készített róluk pár képet, amit a pletykalapoknak eladhattak. Inoichi lelkesen tervezgette a következő lépéseket. Egy hét múlva elintézte, hogy a két fiatalt meghívják a legnézettebb szombat esti showműsorba. 

Ha valóban szerelmesek, talán egyszerűbb lett volna a felkészülés, de így Sakura elég nehezen válaszolgatott, amikor főnökük rögtönzött főpróbát tartott.

- Mi ragadott meg Itachiban? – kérdezte Inoichi, mintha ő lenne a műsorvezető.

Sakura olyan meglepetten pillantott a mellette ülő Itachira, mintha most látná először. Időközben nagyon megkedvelte a fiút, de soha nem részletezte magában, hogy vajon mi lehet vonzó rajta.

- A hosszú, fekete haja? – találgatta, mert fogalma se volt, mit kéne erre mondania.
- Nem! Nem! Nem! Ez nem egy sampon reklám, kislány! Itt ízig-vérig szerelmesnek kell mutatkoznod. Most te vagy az ártatlan kis naiva, aki fülig beleszeret a szívdöglesztő rosszfiúba. Áradoznod kéne róla, szóval mondj valami jobbat! – csapkodott elégedetlenül Inoichi.
- Akkor a szemei? – Szegény lány ijedten rázkódott össze, mert főnöke kezében újra csattant a vaskos mappa. A férfi dühében az asztalt püfölte vele, de Sakura meg volt róla győződve, hogy legszívesebben a fejét verné helyette.
- Sakura-chan, voltál már szerelmes? – próbált neki segíteni Naruto. A többieket is bántotta, hogy ennyire nem boldogulnak egy ilyen egyszerű feladattal, mert eddig minden tökéletesen alakult.
- Szerelmes? – Erre a kérdésre Sakura még jobban összezavarodott. Valahogy ez a téma túl kényesnek tűnt, de nagyon meg akart felelni az elvárásoknak, így feladta a szégyenlősségét, és bátran válaszolt. – Voltam – vallotta be.
- És az illetőben mi tetszett? – csillant fel végre Inoichi szeme.
- Hát… Jól állt neki a kalóz sapka, meg az a kis bajusz…

A mappa itt adta be az unalmast. Akkorát csattant az asztalon, hogy a benne lévő papírok szanaszét repültek. A fiúk viszont harsány nevetésbe fogtak. Ezt már nem lehetett komoly képpel tűrni, hogy a főnök bármivel is próbálkozott, ez a lány egy pillanat alatt keresztül húzta a számításait.

- Most valami rosszat mondtam? – lett Sakura is türelmetlen. Nem értette, vajon miért nem beszélhetik meg egyszerűen, hogy egy-egy kérdésre mit válaszoljon. Minek kell ehhez a magánéletébe vájkálnia? Máris bánta, hogy őszinte volt. Eddig csak Hinatának árulta el, hogy nagyon bejön neki Johnny Depp, de ezeknek a tulkoknak nem kellett volna megmondani. Még Itachi is könnyesre nevette magát, ami elég rosszul esett neki. – Megyek, telefonálok egyet – kelt fel durcásan, és otthagyta a sok idiótát, akiket hirtelen nagyon utált.
- Hinata! Tudom, hogy a hétre szabadságot kaptál, de nem jönnél el segíteni? Én már nem bírom ezekkel tovább, kikészítenek – könyörgött a barátnőjének.

Hyuuga Hinata igazából az alkalmazottja volt. Testőre, fodrásza, sminkese, lelki szemetesládája egy személyben. Az anyja akkor vette fel mellé asszisztensnek, amikor Sakura külföldi megbízásokat is kapott. Kellett valaki, aki elkísérje, és vigyáz rá a fotózásokon. Mivel csak három év volt köztük, gyorsan összebarátkoztak. Talán a csendes, félszeg lány jobban anyja volt Sakurának, mint Tsunade, aki állandóan a személyzetre bízta gyermekét.

- Jó napot! – lépett be megilletődve a hatalmas irodába a fekete szépség. Tekintete először Sakurát kereste, de egy azúrkék szempár előbb foglyul ejtette.
- Hinata! – ugrotta a nyakába Sakura, majd kuncogni kezdett a lányon, akit láthatólag az ájulás kerülgetett, hogy végre szemtől szembe találkozhat Uzumaki Narutóval.
- Szia! – köszöntötték a fiúk is, míg Inoichi csak türelmetlenül várta, hogy befejezzék a heves ölelkezést, és végre folytassák a munkát.
- Ő itt Hyuuga Hinata, az asszisztensem, és a legjobb ember a világon. Egyébként nagy rajongótok, de nem a fanatikus fajtából. Nem kell rettegni, hogy lopkodja majd a cuccaitokat, hogy relikviákat gyűjtsön, viszont nagy hasznomra volt, amikor mesélni tudott rólatok. A felkérés előtt én nem nagyon ismertelek benneteket – mesélte zavartan Sakura.
- Akkor miért választottál bennünket? Úgy hallottam, hogy sokan megkerestek, miután megnyerted azt a versenyt – szegezte neki a kérdést Sasuke.
- Hát… ööö… - Sakura zavartan Sasorira pillantott, amit Hinatán kívül senki nem értett. Csak ő tudta az igazságot, hogy a választásban Sakurát személyes okok motiválták.
- Ki ne akarna Japán legszexisebb zenekarában énekelni? – segítette ki barátnője kényszeredetten. Nagyon nehezére esett a „ szexi” szót használni ennyi fiú előtt - bele is pirult rendesen - de tartozott ezzel Sakurának, aki nem árulhatta el az igazi indokot.
- Rátérhetnénk végre arra, amiért tulajdonképpen itt vagyunk? Hogy felkészítsük az ifjú párt? – szakította félbe a diskurzust Inoichi. A férfi gyakran gondolt rá, hogy miért nem lehet minden ember olyan tökéletes, mint ő, akkor nem kéne ennyit bajlódnia a sok kis sztárpalántával, és csak hátra dőlve számolgathatná a pénzét. De sajna úgy tűnt, a dolgok oroszlánrésze mindig rá marad.
- Drága Hinata kisasszony! Ön volt már szerelmes lehetőleg nem egy színészbe, vagy kalózba, esetleg képregényhősbe, hanem egy hús-vér férfiba? Mert akkor elmagyarázhatná a kedves barátnőjének, hogy az interjú alatt hogy viselkedjen – dörmögte ingerülten.

Már rájuk esteledett, amikor végre mindet átbeszéltek. Innentől Itachi kötelező jelleggel fogta Sakura kezét, és úgy bánt vele, mintha valóba a barátnője volna. Ez eleinte mindkettőjüknek kényelmetlen volt. Sakura idegesen figyelte az emberek reakcióját, amikor az irodából már így távoztak. Kínosan érezte magát.

- Meghívhatunk benneteket vacsorázni? Ünnepeljük meg, hogy legalább Itachinak van nője, ha már mi nem vagyunk ennyire szerencsések – vigyorgott szemtelenül Sasori.
- Nem is tudom… - Hinata elég furcsán érezte magát. Így, hogy akadt valaki, aki helyette pesztrálta védencét, kicsit feleslegesnek érezte a jelenlétét. Nem akart zavarni.
- Megérdemeljük a vacsorát, és te segítettél a legtöbbet, szóval muszáj velünk jönnöd – bíztatta Sakura, mert érezte, hogy a lány nehezen tud dönteni, de ennél jobb alkalom nem is adódhatott volna, hogy kicsit még együtt lehessenek Narutóval. 
- Rendben – adta be végül a derekát Hinata, mert ő is erre gondolt. Itt a nagy lehetőség, hogy végre személyesen is megismerje közelebbről azt a fiút, akiért az együttes indulása óta bolondult.
- A Steak House megfelel? – javasolta Itachi, és a többiek egyből hevesen bólogattak. Ez volt a kedvenc törzshelyük. Itt megtömhették a feneketlen gyomrukat jó sok husival, és a környezet is kellemes volt.

A társaságból egyedül Sasuke nem volt vidám. Valahogy a tekintete mindig bátyja kezére tapadt, aki bizalmasan átölelte Sakurát, vagy az ujjait gyengéden a lányéba fonta. Hiába volt csak színészkedés az egész. Volt közöttük valami, vagy talán éppen most kezdődött – Sasuke legalábbis úgy gondolta. Ha Itachi nem is volt kalóz, meg hetyke bajusszal sem rendelkezett, a lényéből áradt valami férfias magabiztosság, amit imádtak a lányok. Úgy tűnt, Sakura máris megérezte ezt az erőt. Félelem nélkül bízta magát a nála jóval idősebb fiúra, aki ezt láthatólag élvezte. Sasuke mindig azt gondolta, hogy nem féltékeny. Képes a bátyja sikereinek is örülni, de most valahogy úgy érezte, ez a helyzet neki keserű pirula, amit nem tud lenyelni. Egyre feszültebb volt a társaságukban. Minél vidámabbak voltak a többiek, ő annál inkább kívülállónak érezte magát.

Két taxival mentek. Ő szándékosan a másikba ült. Aztán egész este ugyanígy duzzogott.

- Hazakísérhetlek? – kérdezte Natuto Hinatától, amikor éjfél felé már mindannyian fáradtak voltak. A lánynak egyből lázrózsák nyíltak az arcán. Nem akarta elhinni, hogy ilyen szerencséje van. Egész este jól elbeszélgettek, de ez a mondat kétséget kizárólag azt jelentette, hogy Narutonak sem közömbös ő.

Sakura csak nevetve rákacsintott a tétova párocskára. Egy pohár vodka-tonicot engedélyeztek neki, ami kissé a fejébe szállt. Emiatt túlságosan lelkesen integetett, hogy menjenek már. Fogjanak végre egy taxit, és Hinatának teljesüljön az álma. Talán Naruto még meg is csókolja…

- De jó kedve van valakinek – jegyezte meg Itachi, amikor ők is hazaindultak. Sakura út közben egyfolytában beszélt. Azt találgatta, hogy mit jelent ez a meghívás. Naruto vajon mit gondol Hinatáról, és hogyan végződik az estéjük. Úgy beszélt róluk, mintha máris egy pár lennének. Itachit mulattatta, hogy ennyire beleéli magát, és így szurkol nekik.

Amikor bekanyarodtak a külvárosban lévő óriási villa elé, magában megállapította, hogy a lány nem pénzért énekel, nem a megélhetés motiválhatja, hogy ennyit munkát vállal, mert láthatólag nincsenek anyagi gondjai. 

Sokáig autóztak, a hosszú út végül elrázta a csicsergőt. Csendben szuszogott utastársára dőlve, míg az mosolyogva figyelte, mennyire aranyos, ahogy alszik.

- Sakura, megérkeztünk! – rázta fel, amikor kigyönyörködte magát benne. Tudta jól, hogy ez a kislány tabu számára és méltatlan lenne, ha kihasználná a tapasztalatlanságát, de képtelen volt ellenállni. – Búcsúzóul megcsókolhatlak, ha már egy pár vagyunk? – kérdezte.

Sakurának erre a kérdésre azonnal kiröppent a szeméből az álom, és zavartan bámulta, hogy mire készül a fiú. Aztán eszébe jutott az eset Justinnal, és abban a pillanatban, amikor meglátta Itachi tekintetében is ugyanazt a furcsa lángot, a kezét tagadólag mellkasához támasztotta, hogy ne közelítsen.

- Baj, ha nemet mondok? – nézett bűntudatosan az égő, fekete szemekbe.
- Kicsit… - jött a zaklatott válasz. Látszott Itachin, hogy nincs hozzászokva a visszautasításhoz, és most fölöttébb rosszul esik neki. Nehezen uralkodik magán. - Bocs! Többet ilyen nem fordul elő – mondta tompán, ami nem hangozz túl meggyőzően.
- Köszi mindent. Most nem hívlak be, mert a szakácsnő biztos alszik, így nem tudnálak megkínálni semmivel, de majd máskor… - dadogta Sakura feszengve. 
- Ugyan, semmi gond! – Itachi most már határozottan kínosan érezte magát. Túl régóta magányosak. Csak ezzel tudta magyarázni, hogy úgy méregette Sakurát, mint a farkas a rá bízott bárányt. Sakura pedig túl szelíd volt. Ha bekapta volna, még lehet, hogy a lány kér bocsánatot, amiért csábítóan gusztusos volt. Itachi nagyon szégyellte magát.


Sasuke nem tudott addig elaludni, míg meg nem hallotta, hogy a bátyja hazaért. Akkor is nyugtalanság lett rajta úrrá, mert Itachi szokatlanul élénk volt. Föl-alá járkált, mint akinek gondja van, bántja valami. Azonnal kombinálni kezdett, hogy biztos valami olyan dolog történt a testvérével, ami túlságosan felzaklatta… és esetleg Sakurával is kapcsolatos. Ez a gondolat őt se hagyta nyugodni. Meg kellett tudnia, mi történt. 

- Szia! Talán gond van? – csoszogott ki hozzá.
- Semmi. Menj vissza aludni – jött a nyers válasz.
- Aludnék, ha tudnék. Így kicsit nehéz, hogy idegességedben futkározol a lakásban, mint egy mérgezett egér.
- Csak kimerült vagyok… és kurvára…kurvára kanos – bökte ki végül. – Elegem van ebből a szerzetesi életből! Inoichi még ezt is megszabja nekünk, hogy kivel bújhatunk ágyba. Már nagyon unom! Szeretnék végre valakit, és nem egy éjszakára. Jóval többre, mert már úgy ki vagyok éhezve.
- Üdvözöllek a klubban – felelte Sasuke rezzenéstelen arccal.
- Te legalább dughatod a lányát.
- Hurrá! Szívesen átadom, ha akarod. Amúgy, csak hogy tudd, még egyszer sem éltem a lehetőséggel. Még ha hiányzik is a dolog, de szeretném én eldönteni, hogy kivel csinálom.

Ezen Itachi őszintén meglepődött. Soha nem tárgyalták ki ilyen mélységig a dolgaikat. Mostanában nem is volt nagyon mit. Pont emiatt gondolta, hogy az öccse legalább jól járt, amiért belé van zúgva Ino, az apja pedig támogatja ezt a kapcsolatot.

- Amikor reggel jöttél haza, azt hittem, nála aludtál.
- Annyira lefárasztott a társaságuk, hogy órákig sétáltam utána. Képmutató banda, de igazából én is az vagyok, hogy nem mertem nekik nemet mondani. Tudod, már régen szeretnék beszélni erről veled, csak valahogy nem volt alkalmas. Szóval, kezd nekem is elegem lenni ebből az egészből. Nem a szex hiányból, hanem abból, hogy mindig mindent parancsra teljesítünk. A dalok, amiket még otthon írtam, azóta is a fiókban hevernek. Helyette írom a nyálas slágereket, amik egy kaptafára mennek, de eladhatók, mert trendik, erre vevő a közönség. Gyűlölöm már magam, amiért csak egy báb vagyok… Nem ezt akartuk, amikor sikerről álmodoztunk kissrác korunkban, és tudom, hogy te se vagy így boldog!

Itachi nagyon sajnálta az öccsét. Lelkében hasonló indulatok tomboltak, de nem ereszthette őket szabadjára. Ki kellett tartania a családért, az együttesért. Sasuke mindezt még nem érthette meg, túl fiatal volt hozzá. Itachi viszont megtapasztalta, hogy a saját érdekeiken kívül gondolni kell másokra is. Ha ők kiszállnának, mi lenne Narutóval és Sasorival?

- Ne a zenénkben keress hibát! – terelt. - Tudom én, hogy mi kell nekünk! Nekem egy bögyös maca, hogy lenyugodjak végre, és ne másszak rá mindenkire, neked pedig egy rendes lány. Mondjuk egy olyan, mint Sakura. 
- Cöh…
- Látom rajtad, hogy mennyire megkutyulta azt a makacs fejed, még ha te tagadod is. Nincs ezen semmi szégyellnivaló. Nekem is bejön. Mármint egyelőre próbálok nem úgy nézni rá, mint egy nőre, mert hozzám még túlságosan fiatal, viszont aranyos, jól ellehet vele beszélgetni mindenről. Téged is kedvelne, ha normálisan válaszolgatnál neki, de ilyen modorral, ahogy vele viselkedsz, előbb összejön a bandából mással, ha nem embereled meg magad.
- Például kivel?
- Akár még velem is, ha te elbaltázod. 

….

Ez a péntek is úgy indult, mint minden egyes nap Sakura életében. Korán ébredt, futni ment, reggelizett, jóga órája volt, aztán zuhany és szépítkezés következett. Kilenckor frissen, és üdén mosolyogva szaladt a lépcsőn lefelé, hogy vendégét üdvözölje. Itachit várta, hogy a maradék néhány dalt is átnézzék együtt. Eléggé meglepődött, amikor nem ő jött, hanem Sasukét vezette be az inas.

- Attól, hogy nem engem vártál, még nem kéne ilyen fancsali képet vágnod – mondta a fiú köszönés helyett.
- Szia! Örülök, hogy eljöttél és segítesz tanulni – felelte Sakura diplomatikusan, mintha az előző mondatot meg se hallotta volna. Egy ideje rájött, hogy Sasukét csak úgy lehet elviselni, ha figyelmen kívül hagyja a fiú nyilvánvaló provokálását.
- Neked nincs rendes ruhád, csak olyan, amiből kilóg a melled és a feneked? – A lány egy rózsaszín trikót meg egy fekete sortot viselt, mezítláb volt, mert így is majd meg főtt. Véleménye szerint ez tisztességes öltözék volt, és semmije nem lógott ki belőle, de már kezdett ideges lenni.
- Meleg van, nem volt kedvem kabátban lenni ebben a kánikulában. Bocs! – mondta még mindig higgadtan. Bosszúból viszont már csak azért is ingerlően ringatni kezdte a csípőjét, miközben felfelé tartottak a lépcsőn, hogy látogatóját a végletekig ingerelje.
- Miért nem írod ki magadra, hogy mennyi a tarifa?

Sakuránál ez volt az a pont, amikor a türelmes lányból bosszúálló, sárkánytüzet eregető boszorkány lett. Erőszak helyett úgy gondolta, az eszét használja. Ha a csávónak baja van vele, akkor úgy döntött, tesz is róla, hogy tökéletesen ki legyen tőle akadva. Kacéran megfordult tehát, és bátran a szemébe nézett.

- Nincs tarifa. Akit kedvelek, ahhoz ingyen is jó vagyok – mosolygott rá. Magában nagyon örült, hogy ez a frappáns mondat eszébe jutott valamelyik filmből, és sikerült vele teljesen ledöbbentenie az Uchihát. Elégedetten ballagott tehát tovább az emeletre.

Szinte érezte, ahogy a fiú szeme mohón rátapad riszáló fenekére. Nem hiába tornázott annyit. Tudta, hogy ez a kerek popó még a jégcsapot is megolvasztaná, így a mögötte baktató is emiatt szedi olyan furán a levegőt, bármennyire is hűvösnek mutatja magát. Úgy kell neki! Fog ő még jobban is izzadni – fogadkozott a házigazda, és máris kitalálta, mivel keserítheti még meg ennek a mogorva, faragatlan alaknak az életét.

- Sajnos csak a bálteremben van zongoránk, és itt elromlott a klíma. Remélem, nem nagy gond – kényeskedett. Persze ez színtiszta hazugság volt.

A szobája melletti szalonszerűségben is tartottak zongorát, és még sok más hangszert. Eredetileg oda tervezte a gyakorlást, de a terveihez most jobban illett a napsütötte, csupa ablak bálterem, ahol már most legalább ezer fok volt. Sasuke gyanútlanul követte. Még el is ámult a hatalmas terem szépségén, bár hamar visszarendezte az arcvonásait a szokásos unottra, de Sakura átlátott rajta. Leültette a legújabb típusú Roland modell elé, amitől a fiúnak megint egy pillanatra tátva maradt a szája. V- Piano Grand – Sakura remélte, hogy ezzel is lenyűgözi ezt a fapofát.

Miközben a kottát a kelleténél jóval hosszabban rendezgette, pont úgy hajolt, hogy Sasukénak muszáj legyen belélegeznie a belőle áradó kellemes parfüm illatot. A mellei majdnem súrolták a fiú karját, de arra nagyon ügyelt, hogy még véletlenül se érjen hozzá. Mikor végre leült mellé, vendége homlokán kövér izzadtságcseppek ültek. 

Sakura csengetett a komornyiknak, aki értetlenül bámulta őket, hogy minek vannak itt a dög melegben, de nem szólt semmit, hanem udvariasan áthordta a gyümölcsöt, és a frissítőket a szalonból.

- Itachival úgy szoktuk, hogy először elénekli nekem a számokat, mert úgy könnyebben megjegyzem.
- Oké – vette elő Sasuke az első dalt, és énekelni kezdte, miközben zongorán kísérte magát. Sakura ezalatt elvett a gyümölcsöstálról egy hatalmas banánt, és olyan érzékien ette, ahogy csak tőle telt. Ezt is a tévében látta, és nagyon büszke volt magára. Meg volt róla győződve, hogy tökéletes az alakítása.
- Mit csinálsz? – hagyta félbe a számot Sasuke, és gyanakvóan méregette. Kezdte kapizsgálni, hogy a lány szórakozik vele, ami iszonyúan feldühítette.
- Ma még nem reggeliztem – felelte ártatlanul Sakura, és most a narancsléért nyúlt.

Pár korty után viszont a szája szélén kicsordult az a huncut nedű, szépen végiggyöngyözve a nyakán, egy kicsi a mellére is jutott a trikót átáztatva, és az érzékeny bimbót azonnal megmerevítve. Sakura ezt kivételesen nem direkt csinálta, hanem mert remegni kezdett a keze, ahogy farkasszemet néztek, és hirtelen rájött, hogy ami neki játék, a másiknak nagyon is komoly. A fekete szemekben valami olyan villant, ami a kis butát nagyon megrémítette, de már nem volt visszaút.