Sakura

Már egy ideje fenn vagyok. Szerelmes mosollyal simogatom az éjfekete tincseket, közben várom, hogy valami neszezést halljak a gyerekszoba felől. Nem csalódom. Hamarosan apró lábak dobognak végig a padlón és meg sem állnak az ágyunkig. Behunyom a szemem és próbálok komoly maradni, amikor a kisfiam szokás szerint fölémhajol, és pár centiről kémleli, vajon alszom-e? Érzem az arcomon izgatott szuszogását és pici kezeit, ahogy a takaróra támaszkodik, hogy egész közel tudjon bújni hozzám.

- Anya! – suttogja izgatottan. – Anya, itt járt a télapó! Ébredj már! – nyom egy óvatos puszit az arcomra, hogy felkeljek végre és osztozzak az örömében.
- Jó reggelt! – nevetem el magam, és gyorsan magamhoz ölelem a huncutot, hogy el ne szökjön mielőtt én is megpuszilgathatnám.
- Anyu! Én már nagy vagyok – pirul el a maga öt évével öntudatosan. Milyen ismerős ez a durcás pofi! Ilyenkor megszólalásig hasonlít Sasukéra nem csak külsőben, de a mozdulataiban is. Nem csoda, ha teljesen elrabolta a szívem ez a kis csibész.
- Nekem nem számít, ha már nagyapa leszel is, a puszijaimtól akkor sem menekülhetsz majd – figyelmeztetem, és közénk húzom, mert tudom, reggelente mennyire szeret velünk lustálkodni.
- Szia kisöreg! – húzza magához Sasuke félálomban, mire a kisfiam igyekszik nagyon sértődött képet vágni, de mikor azt gondolja, az apja újra visszaalszik, hirtelen meggondolja magát és ijedten próbál közelebb férkőzni hozzá.
- Apu! Jött a télapó! Ne aludjál már! – próbálja ujjacskáival nyitogatni az apukája álmos szemeit, de az én Drágám ügyesen kitér a próbálkozás elől, és tüntetően még hortyogni is kezd, mintha oltári mély álomba szenderült volna.
- Talán egy varázs puszi apán is segítene – javaslom komoly képpel, de a férjem nem ilyen fegyelmezett. A hortyogása egy pillanatra abbamarad, mert óvatlanul elmosolyintja magát a fondorlatos javaslatomon.
- Szerinted, ha megpuszilom, felébred? – bizonytalanodik el porontyom és látom, hogy erősen vívódik. Szerinte nagy fiúk már nem pusziszkodnak.

Próbálja a szokásos módszerével kifürkészni, vajon tényleg alszik-e az apukája. Egész közelről vizsgálgatja, de Sasuke olyan meggyőzően horkol, hogy végül rászánja magát. Alig érinti csöppnyi száját az arcához, Sasuke máris csodás ébredést produkál.

- Megvagy! – kapja el a picit, mire az boldogan felsikít és vad birkózásba kezdenek, amiből engem se hagynak ki.
- Naoki! Említettél valami télapót – lihegi szerelmem pár perc után kimerülten, mert ketten bizony legyűrtük és halálra csiklandoztuk. Mindig szövetkezünk ellene és természetesen mi győzünk. A csel bejön, harcostársam egyből befejezi az apukája ostromlását, és húzni kezd bennünket a szobája felé, amint emlékeztetik a jövetele eredeti céljára.

- Nézzétek! Teli van az ablakom ajándékkal – mutatja boldogan, és sorra hozza a csomagokat. Letelepszünk a szőnyegre és együtt bontogatjuk ki. Naoki olyan jó gyerek, hogy a mikulás csomagból azonnal meg is kínál bennünket, így ma a reggelt csokival, fügével és naranccsal kezdjük. Ő is derekasan belakmározik, közben mesélünk neki az új mesekönyvéből, aztán kirakózunk, mert azt is kapott. Pár órával később rendes ebédet tálalok és felöltözünk, mert vendégeket várunk. Furcsamód nekem nem esik jól semmi tápláló étel, viszont többször megpakolom a tányérom savanyú uborkával, amihez hol chipszet, hol ropit eszek.
- Jól vagy? – kérdezi Lucy elborzadva, mikor őt süteménnyel kínálom, aztán én is veszek a tányérról egy csokis piskótát, és a változatosság kedvéért leküldöm egy savanyú ubival.
- Ez undorító – jegyzi meg Gray. – Mustárba esetleg nem akartad tunkolni azt a szerencsétlen sütit? – érdeklődi fintorogva.
- Persze hogy nem! Csak kevés a savam és kívánom a savanyút – magyarázom teljes meggyőződéssel. Aztán nyugtalanság lesz rajtam úrrá. Igazából az a baj, hogy ezzel a mustáros tunkolással bogarat ültettek a fülembe. Egyre jobban bánom, hogy nem próbáltam még ki.
- Kenji mennyit nőtt mostanában! – tereli hirtelen a férjem más irányba a beszélgetést, amiért hálásan pislantok rá, majd magamba tömök ráadásként egy óriási pudingos fánkot.
- Mióta óvodás, folyton azért nyaggat bennünket, hogy ő is szeretne kistestvért – meséli pirulva Lucy, közben kezét Gray tenyerébe csúsztatja szemérmesen.
- Ismerős a dolog – kontrázok rá mosolyogva.
- Sakurának már kétszer is jó egészséget kívánt az óvó néni, mert Naoki azt mesélte neki, hogy hugicája lesz. Ő ugyanis azt gondolta, ha szeretné, akkor már el is van intézve a dolog, csak a karácsonyt vagy a szülinapját kell kivárni, és a kistesó ott lesz az ajándékok között. Elég kellemetlen volt utána az oviban magyarázkodni, hogy még nincs miért gratulálni – meséli Sasuke a kínos incidenst nevetve.

Miközben beszélgetünk, megállapítom, hogy Gray és Lucy tökéletes pár. Barátnőm kedvessége és csendessége Gray-t is megszelídítette. A korábbi harsánysága észrevétlenül átalakult valami érett határozottságba, a nagyszájú szövegelését pedig arra használja, hogy könnyedén kapcsolatot teremt mindenkivel. Beteget, hozzátartozót egyaránt lenyűgöz a közvetlenségével, ezért is hihetetlenül népszerű orvos. Mióta pedig van végre valaki, akit igazán szeret, még én is megbékültem vele, mert havonta csak 2-3 alkalommal szégyenít meg vagy megy az idegeimre, ami nagy szó az ő esetében. 

- Anya, nem megyünk el szánkózni? Olyan jó lenne Kenjivel együtt kipróbálni az új szánkómat – jelenik meg köztünk a kicsikém, és hízelkedve az ölembe mászik, hogy kérlelő szavai mellett némi dörgölőzéssel is levegyen a lábamról.
- Lucy, van kedved? – kérdem a vendéget. Őt meg a szöszke Kenji próbálja puszikkal meggyőzni. Hihetetlenül szép kisfiú, teljesen az anyukájára ütött, még a szemei is ugyanolyan meleg barnák, és hasonlóan visszahúzódó a természete, mint a lánynak. Naokival nagyon jól megértik egymást.
- Nincs kedvem, mire felöltözünk… - jön az átlátszó kifogás az anyukától.
- Én majd segítek Kenjinek, jó? Szólunk, ha kész vagyunk! – pattan ki az ölemből kisfiam segítőkészen, és már húzza is a barátját, hogy mihamarabb elkészüljenek.
- Naoki annyira aranyos gyerek! – súgja nekem Lucy nevetve, én pedig pirulok az anyai büszkeségtől, hogy ilyen remek srácom van.
- Nézzük meg őket! – intek, és az előszobához settenkedünk.

Naoki már föl is húzta a fekete overallt meg a csizmát, sapkát, sálat és most azon ügyködik buzgón, hogy Kenjit is beleszuszakolja a vastag kezeslábasba. A kicsi ügyetlenül kapaszkodik a vállába, hogy el ne essen, míg a fiam elszántan irányítja, hogy merre dugja a lábát, aztán meg arra kéri, hogy húzza be a pocakját, a vastag pulcsi ne dudorodjon rajta annyira, és fölmenjen végre az a makacs cipzár. Mire a bundás bakancs és minden más is felkerül, Naoki egész beleizzad, de szavakkal le nem lehet írni mindketten mennyire elégedettek, hogy egyedül elvégezték ezt az emberpróbáló feladatot.

- Kész vagyunk! – jelentik egyszerre boldogan.



A hatalmas fémből készült szánkó könnyedén siklik velük. Gray és Sasuke felváltva húzza őket, míg a parkig nem érünk. Itt ismerősökbe botlunk. A hatalmas domb tetejéről Hinata integet, aztán előbukkan Naruto is a két lurkóval, akik éppen az apjukat mosdatják a frissen hullott hóban. 

- Ennyi fiút! Most biztos csata lesz – állapítja meg Lucy, és máris készülünk hógolyót gyúrni, hogy ne érjen váratlanul a támadás. 

Milyen jó, hogy visszaköltöztünk Konohába! Sasuke közös építési vállalkozásba kezdett Itachival és nagyon jól megy nekik. Hamarosan álmaink házát is felépíthette, amiben most élünk. Nem nagy, de mindennek meg van a helye és végre saját udvarral, kerttel rendelkezünk, a földszinten pedig helyet kapott az én rendelőm meg az ő irodájuk. A legjobban mégis azt szeretem, hogy csend vesz körül, jó levegő, és itt lakik minden barátunk. Meglepett, amikor Lucy-ék is bejelentették, hogy ide költöznek, és mindketten az itteni kórházban vállalnak állást. Nagyon örültem a hírnek és annak, hogy a lánnyal továbbra is munkatársak leszünk. Tavaly óta a magánrendelésemen is asszisztál nekem, tehát igazi áldás, hogy rátaláltam és ilyen jól kijövünk. Talán egyszer a fura ízlését is megbocsátom, amiért éppen Gray kellett neki, bár tudom én, hogy nem rossz fiú ő… csak békén hagyna.

A hócsata fergeteges, hárman lányok Narutót vesszük célba, mert egyedül ő olyan szerencsétlen, hogy hagyja magát legyűrni. Persze az a vége, hogy Hinatával ott hemperegnek a hóban, mint akiket nem is vár otthon kellemes meleg szoba meg óriási franciaágy, és itt akarnának egymásnak esni. Ritka szenvedélyes egy pár!

Mikor csitulnak a kedélyek, a lurkók ismét szánkóra pattannak, és hol az egyik, hol a másik apuka csúszik le velük a dombról. 

- De rég korcsolyáztam! – jegyzi meg ábrándozva Hinata a park túloldalán kialakított jégpálya felé pislogva.
- Azon ne múljék! Biztos lehet korcsolyát bérelni. Nézzük meg! – javaslom.

Egy óra múlva már nem csak mi, hanem a család többi tagja is csatlakozik. Mikor Naoki közli, hogy ne húzzuk tovább, egyedül akarja a korcsolyázást gyakorolni, Sasuke kézen fog és úgy siklunk kettesben, mint a profi jégtáncosok. Szeretem, ahogy biztonságosan vezet, néha óvón a derekamra teszi a kezét, hogy tökéletes egyensúlyban tartson és főleg azt, amikor egy sarokba irányít, hogy a többieknek hátat fordítva csókot lopjon tőlem. Most is elcsábít, széles vállai mögött szerencsére megbújhatok, és a kezeim a dzsekije alá csúsztathatom. Már alig várom, hogy hazaérjünk, és este a pihe-puha ágyikóban kettesben lehessünk.

Mikor besötétedik, szétoszlik a csapat. Minden gyerek boldog és rendkívül fáradt. Naoki a vacsorát még farkaséhesen lapátolja, de a kádban már le-lecsukódnak a szemei. A mese első két sora után végleg álomba szenderül, pedig a kedvencét kezdtem el olvasni. Mosolyogva takarom be. Mindketten megpusziljuk, aztán Sasuke ugyanúgy, mint a jégpályán, kézen fog és húzni kezd maga után. Még el szerettem volna pakolni a vendégség utáni csatateret, de nem bánom, ha holnapra marad. Inkább hagyom, hogy a fürdőbe vezessenek, ahol már vár a forró, illatos víz hatalmas habokkal.



Sasuke

Egy apának mindig kötelessége teljesíteni az ígéretét. Én pedig óvatlanul azt mondtam, hogy Naoki bármit kérhet karácsonyra. Tudhattam volna, hogy mivel áll elő. Talán tudat alatt nem is bántam, hogy megint erőlteti a témát, hogy kistestvért akar, mert már én is sokat gondoltam rá. Ahogy közeledett az ünnep egyre izgatottabban figyeltem Sakurát. Egy ideje nem védekeztünk, de míg Naoki szinte azonnal megfogant, most hónapról hónapra nem történt semmi. Ezen ugyan nagyon nem csodálkoztam, hiszen tisztában vagyok vele, egy éven belül még természetes, ha húzódik a dolog, viszont én tettem egy felelőtlen ígéretet, ami miatt sürgetett az idő. 

Naoki szinte naponta odasomfordált hozzám, hogy suttogva megtudakolja, a Jézuska szólt-e már? Üzent-e, hogy hozza a kistesót? Azért suttogott, mert a kisbabát anyának is meglepetésnek szánta. Én meg csak hümmögtem, tereltem, de semmi értelmes nem jutott eszembe, mivel fogom kimagyarázni magam, ha a várva-várt ajándék elmarad.

Nem igazán hittem a Mikulásban, Jézusban is csak azóta, hogy újra megmutatta a Jóisten a könyörületes felét nekem, és az életem rendbe hozta. Most pedig ismét bizonyított, hogy érdemes bízni a jóindulatában. Miközben Naoki a csomagokat bontogatta lelkesen, különös dolog tűnt fel. Szerelmem még a fiamnál is előbb vetődött az édességre, és reggeli helyett boldogságban úszva tömte magába, ami csak elé került. Mikor délután Lucy és Gray meglátogattak, már szinte biztos voltam a sikerben. Sakura gyakran futott a mosdóba, Gray méregdrága parfümjétől undorodva fintorgott, pedig nagyon kellemes illatú volt, és a hűtőből újra előkerült a régi ismerős, a savanyú ubi. Míg Naokival volt terhes, ötösével hoztam neki a piacról, mert mindenhez azt ette. Sem előtte, sem utána nem volt érte nagyon oda, de akkor úgy kellett neki, mint a levegő. Még egy különös szokása volt a kisasszonynak abban az időben, amit nagyon-nagyon szerettem. Az eddigieknél is jobban kívánt engem. Bármilyen fárasztó volt délután a szánkózás meg a korcsolyázás, alig vártam, hogy ezt a dolgot is leteszteljem. 

Szerelmem szinte ragyogott, mikor este a fürdőszobába csábítottam. Sokáig ölelkeztünk a kellemes habokban, azután a hálószobába vittem, magunkra zártam az ajtót és gyöngéden szerettem őt. A világ legboldogabb férjének éreztem magam, amikor a gyönyörtől elpilledve feküdt karjaimban és én óvatosan a derekához csúsztam. Muszáj volt megkukucskálnom látok-e valami változást. 

Hát igen!
A máskor feszes, lapos kis has most egy hajszálnyit már gömbölyödött. Más talán észre se vette volna, de én alaposan ismertem kedvesem minden porcikáját, így biztos voltam benne, itt már valaki lakik a pocakban. Sakura közben elaludt, így megkockáztattam egy puszit a picúrnak, aztán gondosan betakargattam a drága testet, és karjaim köré fonva édes álomba merültem.



Azt hiszem, a kisbabát váró Sakura még az átlagosnál is sokkal imádni valóbb volt. Egyik este a kedvencemmel lepett meg. Mustáros húst sütött, igaz mire hazaértem, a nagy részét el is tüntette. Utána valami csöpögős sorozatot kellett néznünk a tévében. Máskor ezen simán bealudnék, de most azon szórakoztam, hogy a kedvesem hol pityergett, hol harsányan kacagott rajta. Hihetetlenül érzékennyé vált a hormonoktól mindenféle érzelemre. Mikor viszont vége lett a filmnek, hirtelen lekapcsolta a tévét és rám vetette magát. Úgy levetkőztetett egy pillanat alatt, hogy szólni se volt időm, pedig a film után eredetileg meccset akartam nézni

Nagyon vártam, hogy Naokinak végre valami bíztatót mondjak, de azért bennem volt a félsz. Nem mertem még világgá kürtölni a felfedezésem. Sakura mostanság nagyon sokat dolgozott, a kórház és a magánrendelés eléggé lestrapálta. Mikor beszélgettünk, ő ennek tudta be a fura tüneteit. Szerintem, meg sem fordult benne, hogy végre összejött a kisbaba. Szenteste aztán úgy gondoltam ideje szólni, mert az is fontos, hogy Sakura tudatosan vigyázzon innentől magára, az átlagos óvatosság a kismamáknál nem elég. Sajnos ezzel elkéstem.

- Sasuke! Sakura megette apa karácsonyi sütiét – robbant be az ajtómon Itachi. Apáéknál voltunk éppen és a régi szobámban társasoztunk Naokival.
- És az baj? – kérdezte őszinte csodálkozással a gyerek. Eddig minden évben sikeresen úgy tettünk, mintha ketten Itachival annyira imádnánk a kutya kaki kinézetű édességet, hogy senkinek nem adnánk belőle. Úgy látszik idén nem voltunk elég gyorsak.

Mire leértem Sakura éppen az utolsót tömte magába. Nem szóltam semmit, mert apám ott ült mellette és boldogan nézte, hogy a menyének így ízlik a süteménye. Tsunade! – jutott eszembe. Rémülten riadóztattam az anyósom, aki a konyhában a vacsorát készítette elő a tálaláshoz.

- Nem kéne előbb megbizonyosodni arról, hogy tényleg örülhetünk? – nézett rám elnéző mosollyal. Nem nagyon értettem honnan a higgadtsága.
- Még egy egészséges embert is kiüthet, amit az apám készít! – riadoztam, mert élénken élt bennem az emlék a mézeskalácsról, amibe Itachinak majdnem beletört a foga, meg a krémes sütiről, amitől napokig ment a hasam, mert önfeláldozóan egyedül megettem.
- Sasuke! – fogta meg a vállamat anyósom együttérzően. – Értem én, hogy aggódsz, de elárulok egy titkot: mióta összeköltöztünk, nagyon ügyelek, hogy apád ne mérgezzen meg senkit. Azon, hogy hogyan néz ki a műve, nem sokat segíthetek, de hidd el, attól, hogy a mostani habcsókja is kutyagumi kinézetű, még finom volt. Én is ettem belőle – nyugtatott meg.
- Értem – tördeltem tovább a kezem, mert gond azért mégis csak volt.
- Mi lenne, ha még most, vacsora előtt átsétálnátok Grayhez, hogy megvizsgálja Sakurát? Engem is nagyon izgat, vajon lesz-e még egy unokám – javasolta csillogó szemmel a doktornő.
- Biztos vagyok benne, hogy lesz! – vágtam rá érzékenyen, de a vizsgálat ötlete nekem is tetszett.



Sakura úgy bámult rám, mintha most látna életében először. Mikor félre hívtam és elmondtam neki a helyzetet, döbbenten tette le a félig megrágott savanyú uborkát, és 
szokatlanul riadttá vált.

- Én erre nem is gondoltam. Tudod, véreztem pár hete… - vált holtsápadttá az arca.
- Most azonnal menjünk el Gray-hez! – fogtam kézen, és idegesen húzni kezdtem magammal. Közben ezerszer is leátkoztam az ostoba fejemet, hogy miért nem voltam képes rákérdezni, minek titkolóztam, ha én már egy ideje sejtettem, hogy terhes lehet.

Autóval pillanatok alatt ott voltunk. Kicsit meglepve fogadtak, de Gray azonnal hozta a rendelő kulcsát és terelt bennünket, hogy menjünk be bátran. Pár rutin kérdés után megkérte Sakurát hogy feküdjön a vizsgálóasztalra, hogy ultrahanggal is megnézze. Mikor megláttam, hogy mosolyog, hatalmas kő gördül le a szívemről.

***

Naoki még mélyen alszik, nincs szívem fölébreszteni, hogy szóljak neki, mi most anyuval elmegyünk. Tárcsázom Tsunade számát, hogy jöjjön át és vigyázzon rá. Apám már biztos munkába ment. Neki is szólok, hogy beindult a szülés, és ha végez, jöjjön be utánunk a kórházba. A kisfiamnak adok egy puszi és sietek megnézni, Sakura hogy van.

Éppen az udvaron sétálgat, majd megtorpan, hogy hatalmas pocakját masszírozza. Biztos egy újabb fájás. 

- Anyukád pár perc és itt lesz. Addig bírod még? – ölelem át, hogy rám támaszkodhasson, míg próbálja átvészelni az újabb hullámot.
- Ja… azt hiszem ez megint sokáig fog tartani – szuszogja.

Egy fél óra múlva már a szülőszobán vagyunk. Türelmesen várakozom, amíg szegényt előkészítik. Gondolom a borotválás meg a beöntés nagyon nem hiányzik ilyenkor, amikor fájdalmai vannak az embernek, de hát szükséges elvégezni. Mikor Naokira vártunk, leginkább arra koncentráltam, hogy én el ne ájuljak, pedig a lényeget egy lepedőparaván takarta, mégis látni Sakura kínlódását valami kegyetlen volt.

Most igyekszem hasznos is lenni, nem csak rémülten állni a feleségem mellett. Mikor elő jön a kellemetlen procedúrák után, már kórházi köpeny van rajta és kellemes tusfürdő illatú. Diszkréten fellibbenti elől a pendelyét, hogy lássam, a kedves nővérke milyen minőségi munkát végzett. Nevet rajta ő is meg én is, hogy tökéletesen megcsupaszították ott lenn. Pár perc múlva már nem vidámkodunk. Újra belém kapaszkodik és görcsösen szorít, míg a fájdalom tart. Órákig sétálunk, masszírozom a derekát, közben az orvosa - egy kedves doktornő - időről időre megnézi, hogy tágult-e valamennyit. Mikor már int, hogy maradjon fekve – kezdődik - egyszerre leszek izgatott és ideges. Megint tesznek paravánt, így a véres részletek előttem takarva vannak. Egyfolytában próbálom segíteni Sakurát, törölgetem az izzadt arcát, bíztatom, közben figyelem mi történik, mint mond az orvos. Nagyon ügyes a feleségem, a legjobb időben nyom és hamarosan hallok valami nyávogást, ami azt hiszem, a legszebb hang a világon. Fölsír a kisbabánk. Alig látom a könnyeimen át, amikor a kezembe adják. Csak egy fehér lepedőt borítottak rá, még maszatos és nagyon dühös, amiért a meleg pocakból kivették, de amint Sakura mellére teszem, azonnal elcsendesül és élvezi az édesanyja melengetését. Ölelem őket, mindkettőjüket - és sírok én is, mint egy kisgyerek. Hihetetlenül boldog vagyok.


Később, mikor Sakurát ellátják és kitolják a betegszobába, én megkapom az apróságot, hogy bemutassam a családnak. Már megmosdatták, hófehér ruhácskába öltöztették és egy meleg nyuszis plédbe csomagolták, hogy kivihessem a folyosóra. A csöpp fejére rózsaszín sapkát húztak, ami mindig a szemére csúszik, olyan picuri, de szerintem így is a legédesebb baba a világon bármilyen ráncos és törődött is. 

Kinn már várják nagyon. Először leültetjük Naokit egy fotelbe, és ott óvatosan a kezébe adom, hogy megismerkedhessenek. Mindenki meghatódva nézni milyen szeretettel simogatja meg a kisfiam a kishúgát.



Naokinak nagyon hosszú az a négy nap, míg az anyukáját nélkülözni kell. Harmadik este már a legrövidebb mesét választja a mesekönyvből, és amikor elolvasom, csak durcásan magára húzza a takarót, hogy ne lássam a könnyeit. Megértem. Én is utálom az üres ágyat meg a csendes házat. Mikor lefekszem, egy darabig még bámulom a plafont, mert a mellettem lévő gondosan összehajtott takarót, az érintetlen párnát nincs kedvem nézni. Hallom, hogy Naoki végig trappol a folyosón. Bedugja borzas kis fejét az ajtón, és halkan súgja:

- Holnap már jönnek, ugye?
- Igen, ha minden rendben van, holnap haza engedik őket – nyugtatom meg.
- Szép nevet választottam a babának, ugye?
- Gyönyörűt! – mosolyodom el. – Akarsz itt aludni? – kérdem, mert látom, hogy erősen vívódik. Szereti hangoztatni, főleg mostanában, hogy ő már nem kisgyerek, de azt hiszem, ez a testvér dolog őt is picit felzaklatja, még ha örül is neki.

Nem válaszol, de némi tétovázás után megiramodik, hogy bebújjon Sakura helyére. Belefúrja az arcocskáját a párnába és látom, nagyot szippant. Megnyugtatja az édesanyja illata. Mikor elhelyezkedik, rám vigyorog, aztán már alszik is. Tündéri kölyök! Rettenetesen lehet szeretni. Sose gondoltam volna, hogy a saját gyerkőc ilyen örömet jelenthet. A szuszogása végre megnyugtat engem is, sokkal jobb így aludni, mint egyedül.


Másnap mikor végre begördülünk a ház elé a kocsival, amiben természetesen már ott figyel az egész család, látjuk, hogy vendégeink vannak. Daniella jön elénk, ő talán a legkíváncsibb a jövevényre és persze Sakurára. Hamarosan neki is megszületik az első kisbabája és természetes, hogy a szülésről mindent tudni akar. Kedvesem neki adja a babát, míg én bekísérem a házba. Kicsit nehezen mozog még ugyanis. Daniella el van ragadtatva. Lelkesen viszi a kis Hanát, aki most már tényleg gyönyörű. Arca már nem vörös, hanem édesen kerek és rózsás, az én fehér bőröm örökölte, a szeme pedig valószínűleg olyan csodálatos smaragdzöld lesz, mint az édesanyjáé. Fejecskéjén már most fekete tincsek göndörödnek és emiatt nagyon hasonlít Naokira. Ő is ilyen formás és szép kisbaba volt.


Benn valóságos tömeg fogad. A szüleink, Grey és Lucy Kenjivel, és még Narutóék is átjöttek. Jól esik, hogy ennyire vártak és így örülnek a mi boldogságunknak. Egy hadseregnek való ételt hoztak és egy óra vendégeskedés után le is lépnek, hogy Sakura pihenni tudjon, a baba meg ismerkedhessen az új környezettel. Furcsa, de amikor a kis manót beteszem az ágyába, nem az jut eszembe, hogy új jövevény a családban, hanem természetesnek tűnik, hogy ott van, mintha mindig is hozzánk tartozott volna.

Este mikor az anyukája éppen szoptatja még, megint megjelenik Naoki. Eddig soha nem járt át hozzánk aludni, de most látom, hogy szeretné, ha hívnánk. Intek, hogy csak jöjjön, és együtt figyeljük, ahogy a húga elégedetten cuppog a cicin. Aztán amikor Hana jól lakik, megbüfiztetem és leteszem aludni a mellettünk lévő kiságyba. Leoltottam a kislámpát és élveztem, hogy végre teljes a család, békésen pihen mindenki körülöttem.


A nyári kisbabák igazán szerencsések. Pár nap múlva már élvezhetik a jó levegőt. Mivel a következő hétvégére nem mondtak kánikulát, felkerekedünk az első közös sétánkra. Nem beszéljük meg előre Sakurával, de mindketten a temető felé vesszük az irányt. Hana a babakocsiban ugyanolyan békésen szendereg, mintha otthon volna, viszont Naoki vígan ugrál mellettünk. Út közben minden ismerősnek eldicsekedik a kistesójával, a temetőben pedig folytatja a csicsergést. Szeret ide járni, mindig hoznunk kell a kertünkből egy szakajtónyi virágot, mert az összes vázába tenni akar, ahová a hozzátartozók nem vittek. Elsétálunk Anyu sírjához, ami mindig gyönyörű színekben pompázik. Sakura évek óta szépítgeti, hogy mindig nőjön rajta sokféle virág. Leülünk a padra, kicsit imádkozunk, míg Naoki a környékbeli sírok között bóklászik.

Számomra valahogy még hihetetlen volt elképzelni, hogy mindez a valóság. Tényleg én ülök itt a családommal, mikor pár éve még olyan szerencsétlen voltam. Olyan ez az egész, mint egy megvalósult álom.

Mikor elindulunk a temető keskeny ösvényén, hogy átsétáljunk Jiraiyához is, hirtelen felkavarodik a szél. Virágszirmokat pörget a levegőben. A kisfiunk sikongatva szalad, hogy elkapja őket, mert olyan szépek, mintha színes pillangók táncolnának a fejünk felett. A hatalmas kősírhoz érve megállunk. A váratlanul támadt szellő ekkor egy utolsót simít az arcunkon, azután elillant, ránk hullajtva a potyautasokat. Mindenünket beborítják, mintha egy mesebeli virágesőben jártunk volna. Naoki nevet rajtunk, ahogy egymás hajából szedegetjük a szirmokat. Aztán a babakocsi fölé hajolok, hogy megnézzem, a kislány rendben van-e. Az ő arcocskáját is csiklandozza valami. Ki tudja honnan egy apró tollpihe hullott rá. Mikor fölemelem, hogy megnézzem közelebbről, Hana elmosolyodik. Talán a múltról vagy a jövőről álmodik.