Itachi



Sasuke sokadjára fordul át a másik oldalára, és még többször hallat elgyötört sóhajokat. Felesleges rákérdeznem miért nem tud aludni, hiszen a helyében én is álmatlanul forgolódnék. Nyolc hét a szeretett lény nélkül nagyon hosszú idő, és az öcsém teste szinte már vibrál a türelmetlen feszültségtől, hogy Sakurát ismét magához ölelhesse.

- Menjünk le, igyunk valamit! Így én se tudok pihenni, hogy egyfolytában forgolódsz – szólok a szomszédos ágyon mozgolódó kupacnak, aki bűntudatosan lendül ülésbe, hogy elnézést kérjen.
- Bocs, én… 
- Tudom, Sasuke! Nem kell magyarázni! Én ugyanúgy beleuntam, hogy feleslegesen erőltetjük ezt az alvás dolgot – csitítom.
- Lejössz velem? – kérdi elcsigázottan, és ő már meztelen talpával tapogatózik is a papucsa után.
- Persze, jól esne most valami erős. Én is ideges vagyok – morgom.
- Daniella? – csodálkozik el az öcsém, hogy én is aggódhatom valakiért.
- Igen. Kicsit fiatalnak tartom még egy ilyen mulatsághoz, nem kellett volna elengednem erre a lánybúcsúztatóra. Ha történik vele valami, az apja biztos megnyúz, és akkor az állásomnak is lőttek – panaszkodom.
- Azt hittem, utálod ezt a bébi csőszködést – jön a kínos megállapítás, ami olyan érzékenyen érint, hogy azonnal felfortyanok.
- Persze, hogy utálom! Nem azért jelentkeztem arra a hajóra, hogy egy kislányt pesztráljak. Rendes munkát akartam – dohogom.
- Pedig így jobban keresel, mint a pincérkedéssel, rengeteg befolyásos emberrel ismerkedhetsz meg, és a munkába se kell megszakadni – érvel logikusan az öcsém.
- Cöh…
- Nem tetszik neked Daniella? Esetleg nehéz vele? Igazán nem tudom mi a bajod vele, én elég rendes lánynak ismertem meg – értetlenkedik tovább Sasuke.
- Daniella egy gazdag ember elkényeztetet pici lánya, és azt hiszi, pénzel mindent meg lehet venni. Akár az embereket is – sorolom a vádjaimat felháborodottan.
- Szerintem nem ilyen. Egyszerűen csak beléd zúgott, és túl fiatal, hogy normálisan kimutassa.
- Szerelem? Tizennégy éves volt tavaly, amikor megismert, pontosabban néhány hét híján tizenöt. De akkor is egy gyerek! Mit tudhat ő még ilyenekről? Csak megtetszettem neki, aztán a rabszolgájává tett. Szabad így bánni az emberrel a 21. században? – veszekszem.
- Nyugi! Inkább megyünk és keressünk valakit, aki ad nekünk inni. Ezt meg felejtsük el! Nem tudtam, hogy ilyen érzékeny vagy erre a témára – mondja Sasuke kissé megbántottan. 

Igaza van. Jogos, hogy erre a hangnemre felhúzta az orrát. Valóban eléggé túlreagáltam a dolgot, de olyan fura érzések kavarognak bennem ezzel kapcsolatban. Ha Daniella eszembe jut, valahogy mindig ingerült leszek.

- Ne haragudj! De tudod most, hogy egyedül engedték el velem az esküvőre, nekem ez hatalmas felelősség – próbálom kimagyarázni magam.
- Értem – veregeti meg együttérzően a vállamat az én türelmes kisöcsém, pedig biztos vagyok benne, hogy nem érti. Én se értem.

A szálloda sötét és kihalt, így a bárból nem tudunk italt kérni, viszont a konyhában már szerencsére szorgoskodnak. Az egyik szakács mosolyogva üdvözöl bennünket és megszán valami maradékkal reggeli gyanánt.

- Talán ideges a vőlegény? – vigyorog Sasukéra bizalmaskodva.
- Igen, de nem azért, amiért ön gondolja – felelem a tesóm helyett kimérten. 
- Csak nyugalom! Mi mindent megteszünk a tökéletes esküvőjük érdekében. A mi szállodánkból kizárólag elégedett párok távoztak – dicsekszik büszkén a fickó.
- Elhisszük, hiszen tényleg szép itt. Különleges ez a hely, mi is azért választottuk – zárom le vele a beszélgetést, hogy zavartan fészkelődő öcsémmel folytassam tovább.
- Ugye nem ebben akarsz tündökölni a nászéjszakán is? – bökök a kinyúlt sötétkék pólóra meg a szürke pizsamanadrágra, ami most már alig ér térd alá a hatalmasra nőtt fiún. Rég kinőtte, elég nevetségesen fest benne, de valamiért ehhez a hacukához évek óta görcsösen ragaszkodik.
- Nem! Holnap éjjel leginkább semmit nem akarok viselni, csak már tartanánk ott! – dünnyögi mogorván.
- Így ki vagy éhezve? – röhögöm ki, mert erről az oldaláról még sosem mutatkozott meg nekem, és vicces, hogy ő is képes ennyire hétköznapian férfi lenni.
- Nem aludtam rendesen mióta elment – igazít tömören helyre, de zaklatott mozdulatai sokkal beszédesebbek szavánál. Látom, mennyire megviselte az elmúlt két hónap, még ha nem is panaszkodik sokat, csak sóhajtozik rendületlenül.
- Jiraiya jószándékkal szervezte ezt az utat anno. Még nem ismert téged mikor kitalálta. Csak és azt szerette volna, hogy a lánya kicsit világot lásson mielőtt egyetemre megy. Innentől Sakura egyedül a tiéd lesz, így nem is volt rossz húzás, hogy előtte az anyukájával tölthetett el hosszabb időt. Szerintem így az igazságos és túlélted, nem?
- Tudom, tudom! Mégis nyolc hétig csak telefonon beszélni, néha meg még azt se, ha olyan helyen voltak… elég kemény volt.
- Már csak pár óra és viszontláthatod! – emlékeztetem, amivel végre egy halvány, bizakodó mosolyt tudok csalni az arcára.

***

A szertartást a szálloda parkjában, hatalmas sziklák tövében, egy árnyas tisztáson tartják. A fejünk felett összeboruló lombok jótékonyan védenek a hőségtől, egyedül néhány karcsú fénysugár képes áthatolni a sűrű levelek közt különleges látványt nyújtva ezzel. Mellettünk csendesen morajló vízesés, ami egy aprócska tavat táplál. Benne vidám aranyhalak úsznak. Távolabb, ahol ritkulnak a fák, és a napfény korlátlanul csókolhatja a földet, színpompás virágágyások tarkítják a kertet, köztük kanyargó sétaösvények vannak padokkal. Igazán méltó ez a helyszín arra, hogy otthont adjon egy ilyen fontos eseménynek. Szerintem egy épület se lehetne a természet eme szépségeinél pompásabb.

Már minden készen áll, tűkön ül a vendégsereg, türelmetlen feszültség uralkodik el rajtam is a várakozástól. Megkönnyebbülve sóhajtok, amikor felcsendül az ismerős zene és megjelennek a koszorúslányok. Legelőször Daniellára téved a tekintetem. Arca piros az izgalomtól, szemével ő is azonnal engem keres, és melegen rám mosolyog, amikor felfedez legelöl apám és az öcsém között ácsorogva. Nem nagyon értem miért kezd el ettől az ártatlan mosolytól gyorsabban verni a szívem. A pimasz kis fruska alaposan végigmér a fekete szmokingban, majd szemtelen vigyort küld felém, hogy jelezze: elégedett a látvánnyal. Majd adok neki, ha vége ennek az egésznek, hogy ilyen gátlástalanul vizsgálgatja a férfiakat, mintha a húspiacon lennénk! Vagyis engem, ha már annyira akar, nyugodtan bámulhat ezután is, mert hozzászoktam milyen szemérmetlen néha, de mással ezt természetesen nem csinálhatja! Még félreértenék!


A tömeg elragadtatott morajlása eltereli róla a figyelmem, hirtelen csak egy ember látok. Azt a lányt, aki elrabolta az öcsém szívét, és valljuk be, kicsit az enyémet is. Elakadó lélegzettel bámulom Sakura milyen gyönyörűséges nővé érett, és mennyire boldog, ahogy tekintete összekapcsolódik a mellettem álló férfiéval, mert az öcsém se úgy fest már, mint egy gyerek. Egész nyáron keményen dolgozott. A napsütés, és a nehéz fizikai munka erőssé tette, közben pedig rengeteget tanult, alaposan megismerte leendő szakmája alapjait. Apámmal eléggé megdöbbentünk, amikor bejelentette, hogy egy építkezésen fog segíteni, de megértettük a szándékát. Végül úgy döntött, nem jogot tanul, hanem épületeket szeretne tervezni, és ehhez persze szükség van némi gyakorlati ismeretre. Én úgy sejtettem a fárasztó tevékenység másik célja az, hogy valamivel elterelje a gondolatait, gyorsabban teljen az idő felette, míg Sakura távol van. 


Kihallgattam egyszer apám és Tsunade beszélgetését, akik ezt valójában egy tesztnek is szánták. Nem szerettek volna beleszólni a fiatalok életébe, de korainak tartották még a házasságot. Végül megegyeztek, hogy belefognak az esküvő szervezésébe, de közben a hosszú utazás kellő próbatétel lesz. A legfontosabb ügyeket közösen elintézték, aztán Tsunade apámra hagyott mindent, és Sakurával felkerekedtek, hogy bejárják azt az útvonalat, amit még Jiraiya tervezett érettségi ajándék gyanánt évekkel ezelőtt a nagylányának. A két felnőtt úgy volt vele, ezalatt az idő alatt biztosan kiderül, mennyire elszántak a szerelmesek, kitartanak-e az elhatározásuk mellett. 


Én biztos voltam az érzelmeik szilárdságában. Szerintem apám és a doktornő is, de ők végül így találták megnyugtatónak, ha még egyszer utoljára próba elé állítják a gyerekeiket. 

Sasuke szeméből azt olvasom ki, hogy ezerszer ennyi távollét sem ingathatná meg az eltökéltségét, mert nagyon-nagyon ragaszkodik ehhez a lányhoz. Milyen más lett mellette! Most is annyira zavarba jön, amikor megpillantja Sakurát a gyönyörű hófehér ruhában, mintha nem is ő lett volna tegnap éjjel még az morgolódós vőlegény, aki legszívesebben kihagyta volna a ceremóniát, hogy egyből az édes pillanatokra ugorjon. Zavartan pislogni kezd, amikor menyasszonya félszeg mosolyát viszonozza. Megbabonázva bámulják egymást, nagyon aranyosak, ahogy belepirulnak a viszontlátás örömébe. 

Amikor már csak néhány méter választja el őket egymástól, Sakura váratlanul kihúzza az őt kísérő édesanyja karjából a kezét, és sietősebbre fogja lépteit. Sasuke se türtőzteti tovább magát, fittyet hányva a protokollnak gondolkozás nélkül rohanni kezd felé, és egymás nyakába ugranak, hogy annyi kieső idő után végre szenvedélyesen átölelhessék egymást. Mindenki kuncog a heves üdvözlésen, még a korban megőszült atya is vidám szemekkel figyeli őket. Néhány csók után azért lassan visszaáll a rend, a két fiatal szégyellősen, megilletődve, egymás kezét szorongatva várja, hogy annyi viszontagság után végre Isten és ember előtt is hivatalosan összeadják őket.


Mintha valami csodás bűvöletben lennének, a szerelem semmihez se fogható igézetében, ahol csak kettőjüké a világ. Mélyen elmerülve egymás tekintetében, hangosan ismétlik az eskü szövegét. Határozottan, őszintén. Kétség sem férhet hozzá, hogy komolyan gondolják a szavakat, a szent fogadalmat, hogy kitartanak majd egymás mellett jóban-rosszban, míg a halál szét nem választja őket. 

Felnőtt a testvérem.

Hirtelen lágy szellő cirógat végig az arcomon, mintha édesanyám üdvözletét hozná. Játékosan meglibbenti a hófehér fátylat, belekócol a fekete tincsekbe, miközben Sasuke Sakura ujjára húzza a gyűrűt, és hosszan megcsókolja. Valamiért mindenki sír. A régi osztálytársak, barátnők, barátok, rokonok meghatódva figyelik az ifjú pár boldogságát. Érzem, hogy egy apró kéz csúszik a tenyerembe, meg egy lila színű zsebkendő furakodik az orrom elé. Hálásan elfogadom, mert ilyen dolgokkal nem készültem, meg se fordult a fejemben, hogy az esküvő alatt el is érzékenyülhetek. Eddig úgy gondoltam én nem az a fajta vagyok, meg csak a vénasszonyok szoktak minden apróságon könnyezni. Daniella megértően figyel, amíg villámgyorsan rendbe szedem magam, aztán felsorakozunk a gratulálók közé. 

- Szerinted örülni fognak, hogy mégis mehetnek nászútra? – kérdi csacsogva, mintha semmi különös nem lenne abban, hogy az előbb pityeregni látott engem.
- Hogyhogy? – nézek rá értetlenül.
- Tudod Sakura mesélte nekem, hogy egyszer azzal ugratta Sasukét, ő a mézesheteit egy lakatlan szigeten szeretné tölteni két hétig anyaszült meztelenül.
- És?
- Hát, apának van egy szigete, gondoltam így teljesülhetne a kívánság… - szólal meg zavartan a kislány. 

A nagylelkűségtől nem jönnek szavak a számra.

***

A sötétben mintha egy második csillagos égbolt ragyogna felettünk. Gyönyörű világítás hálózza be a sátrat, számtalan lufi, lampionok, virágdíszek, gazdag teríték várja a vendégeket. Apám és Tsunade csendben beszélgetnek. Nem tudom mi a téma, de az öreg valószínűleg nem is hallja, mit mondanak neki. Mással van elfoglalva. Le sem veszi a szemét a nőről, szórakozottan követi minden apró megnyilvánulását, a csábító rúzsos száj mozgását, a kecses mozdulatait miközben magyaráz. Egész közel hajolnak egymáshoz. Látszik, hogy természetes nekik a másik közelsége, csak azt a bizonyos határt nem lépik át soha. Azt hiszem, a jelenlévő vendégek közt jópáran szurkolunk apámnak, hogy győzze már le végre azt a leheletnyi távolságot, ami még ajkaik közt feszül, de az én öregem túlontúl félszeg. Csak a szemei tapadnak sóváran a szeretett személy csinos arcára, cselekedni nem mer.

- Miért nem járnak? – szólal meg mellettem már megint a csitri, akinek semmi nem kerüli el a figyelmét, mintha még azt is tudná mindig, éppen mire gondolok.
- Apa azt mondta, nem veheti fel egy halottal a versenyt, ráadásul Jiraiya a barátja volt – felelem komoran.
- Szerintem nem kéne senkivel versenyeznie. A múlton kár gyötrődni, Sakuráék már régen elfogadták a helyzetet – közli Daniella meglepő bölcsességgel.
- Honnan veszed ezt? – nézek rá kíváncsian. Miközben az arcát fürkészem, magamban megállapítom, hogy nagyon jól áll neki a halványlila selyemruha. Kiemeli a bőre kreolosságát, a szép kék szemeit, amelyek most lelkesen csillognak, amiért végre valamivel magára tudta vonni a figyelmem. Sötétbarna haja divatos kontyba van fűzve, mint a többi koszorúslánynak, csak az élénksége miatt neki már pár tincs elszabadult. Rakoncátlanul göndörödik szépmetszésű arcát keretezve és nehezen állom meg, hogy ne simítsam a füle mögé. Inkább megpróbálok a szavaira figyelni, mielőtt ilyen ostobaságot tennénk.
- Tegnap este a buli után még beszélgettünk a lányokkal, és szóba került Sakura anyukája meg az apukád. A barátnői faggatták, hogy miért nincsenek együtt, mert mindenki szerint szép pár lennének.
- És mit mondott? – vonom fel a szemöldököm érdeklődve.
- Mesélte, hogy egyszer azzal hozakodtál elő, hogy ez beteges lenne, merthogy akkor ők Sasukéval mostohatestvérek lennének.
- Tényleg mondtam ilyet régen, de nem gondoltam komolyan. Csak viccnek szántam – jövök zavarba, hogy ilyen kínos dolgok kerülnek felszínre rólam.
- Azt is hallottam, hogy jártatok Sakurával – folytatja Daniella kíméletlenül a múlt boncolgatását. - Amikor ma megpillantottad őt a menyasszonyi ruhában azt gondoltam, talán bánod, hogy nem te vagy a vőlegény mellette – mondja suttogva.

A döbbenettől szóhoz se jutok. Természetesen ilyen ostobaság egy pillanatig se jutott eszembe, az viszont meglep, hogy ez a lány így figyel engem, és ennyire fáj neki ez a képtelen feltételezés.

- Buta! – semmi ilyet nem gondoltam, egyszerűen csak megállapítottam, hogy Sakura nagyon szép ebben az öltözékben. Soha nem kívánnám már el az öcsémtől, még ha régen nem is volt közömbös nekem. 
- Szóval szeretted? – vizslatnak aggódva az égszín szemek.
- Bevallom, hogy igen. Ráadásul most is szeretem, de úgy, mint a sógornőmet, és mint egy nagyon jó embert, akinek sokat köszönhetek. Miatta változott ennyit a családunk, előtte elég rosszul éltünk, nem volt rózsás a viszonyunk. Ő meg az anyukája érte el, hogy ismét normálisan tudjunk élni.
- Értem – jön felőle valami dünnyögésféle felelet, ami nem hangzik túl meggyőzően. Amikor így duzzog Daniella még olyan kislánynak látszik, és cukros bácsinak érzem magam mellette, amiért gyakran a fogadkozásaim ellenére nőként tekintek rá.
- Táncoljunk! – húzom talpra, hátha ezzel elűzöm a kétségeit és megnyugszik, hogy most csak ő számít, még ha nem is olyan a kapcsolatunk amilyennek ő szeretné.

Milyen pici! Karcsú derekán szinte összeérnek a kezeim. Jóval alacsonyabb nálam, alig ér a vállamig. Miközben a zene ütemére lépkedünk, a feje fölött összeakad tekintetem Inóéval. Mosolyog és mutatja, hogy nagyon szimpatikus neki a kicsike, ujjával jelzi, hogy elégedett a választásommal. Nem nagyon értem miért gondolja rólunk mindenki, hogy járunk, mikor én csak a munkám végzem. Arról nem tehetek, hogy a védencem olyan ostoba, hogy a kelleténél jobban kedvel.

- Szia Kengurulány! Ráznál egyet velem? – lép mellénk Gray, hogy lekérje.
- Hát, nem is tudom… Nem te voltál az a fiú, aki zuhanyozás után vizesen átjött Sasukéhoz parfümöt kérni, és amikor be akartál mutatkozni nekem, leesett rólad a törölköző? – néz Daniella gyanakvóan a fekete fiúra.
- De! Remélem jó benyomást tettem rád – húzza Gray széles vigyorra a száját.
- Nem lehetne Itachi, hogy inkább sétálunk egy kicsit? Már nincs kedvem táncolni – csimpaszkodik belém rémülten Daniella.
- Dehogynem – nyugtatom meg.
- Bocs, haver! A főnököm szava parancs! – kosarazom ki Gray-t nevetve. Nincs bajom a fiúval, de valamiért nagyon megkönnyebbülök, hogy ez a kis balga nem akar vele tartani.
- Köszi! – súgja a fülembe nagyot sóhajtva Daniella, mintha egy sárkány karmai közül menekítettem volna ki.
- Gray talán nem elég helyes neked? – csipkelődöm.
- Nekem nem jönnek be az ilyen rámenős fiúk, és Ausztráliában az se szokás, hogy egy szál törölközőben flangáljanak egymáshoz át az emberek. Sok minden megengedett, de ez azért túlzás, főleg egy japántól! Azt hittem ti ennél visszafogottabbak vagytok – morogja.
- Hát igen, a nagytöbbségünk tényleg visszafogott, de Gray sajnos kivétel. Amúgy most már elengedhetnél, elmúlt a veszély – figyelmeztetem, mert kismacskamód csüng még mindig a karomon.
- Nem lehetne, hogy most kivételesen így sétáljunk? – kérdi csalódottan.
- Nem! Mit gondolnának rólunk, ha így meglátnának! – horkanok fel.
- Semmit. Talán azt, hogy járunk. Az olyan nagy baj lenne?
- Na, még csak az kéne! Apád vajon mit szólna, hogy így végzem a munkám! Letekerné a fejemet, ha összeszűrnénk a levet, elvégre azért bízott rám, hogy vigyázzak rád, nem pedig enyelegni, nem igaz?
- Te tényleg ezt hiszed? – csattan fel a kis vadóc hirtelen, és haragjában szinte villámokat szór a szeme.
- Miért, nem így van? – pislogok értetlenül.
- Most azért jöhettem el veled az esküvőre, mert ezt kértem a születésnapomra. Kaphattam volna bármit, akár egy ugyanolyan óceánjárót is, amelyiken dolgoztál, ha azt szerettem volna, de én ezt akartam. Veled, kettesben eljönni ide, mint egy igazi pár. Apám pedig szó nélkül beleegyezett, mert kedvel téged – vágja a fejemhez dühösen.
- Mi egy igazi pár? Ez azért kicsit erős, nem gondolod? Te tizenöt vagy én huszonegy. Hogy lehetnénk már igazi pár? Apád meg szeret, persze, hogy beleegyezett – zsörtölődöm vele.
- Én ma lettem tizenhat! Ha figyelnél rám, és számon tartanád, esetleg ezt is tudnád. És te még nem töltötted be a 21-et – feleli, közben elcsuklik a hangja. – Tudom, hogy ez neked csak ürügy! Igazából azért vagy ilyen távolságtartó velem, mert utálsz. Én is utállak, mert azt hittem, legalább a szülinapomat nem felejted el, és emiatt kivételesen egy kicsit kedvesebb leszel – zokogja, és sértetten eliramodik az épület felé, valószínűleg a szobájába.

Értetlenül bámulok utána. Fogalmam sincs, honnan szedi, hogy utálom, és hirtelen miért olyan tragédia neki, amiért nem köszöntöttem még fel. Egyébként nem igaz, hogy elfelejtettem a születésnapját, csak egyszerűen nem tudtam kitalálni semmi jó ajándékot a számára. Mit is adhatnék én egy dúsgazdag kislánynak, akinek már mindene meg van?


Daniella


Képtelen vagyok ilyen állapotban lefeküdni, helyette az erkélyen ácsorgok és bámulom a még mindig javában folyó esküvői partit. Mintha egy mesevilágot szemlélnék, talán szebb is annál, mert valóságos, és hozzám közel álló személyek a jelenet főszereplői. Mindenkit ismerek és kedvelek, hiszen a szerelmem ismerősei és rokonai, emiatt nem is tudnék irántuk másként érezni. Akit Itachi szeret, valamiért én is szeretem, bár nem nagyon értem miért van ez. Nagyon boldog vagyok, mert az esküvő alkalmat adott arra, hogy találkozhassam velük. Itachi bemutatott az apukájának és a testvérének, meg Sakurát is megismerhettem végre hús-vér valójában, ugyanis eddig csak kamerán keresztül beszélgettünk. 



A rózsaszín tündérlány hercege most kissé nyugtalan, mert Itachi elrabolta tőle egy keringő erejéig az ifjú arát, én viszont elbűvölve figyelem a táncoló párt. 
Vajon mi is ilyen jól mutattunk az előbb Itachival, amikor felkért? 
Nem tudom. 

Örülök Sakura boldogságának, de most nagyon szeretnék a helyében lenni. Jó lenne helyette viselni ezt a gyönyörű, habos-babos selyemruhát, ami úgy libben utána minden mozdulatra, mintha valóban egy tündérkirálynő lenne. Behunyom a szemem, és magamat próbálom Itachi mellé képzelni, hogy engem ölel, rám néz ennyire figyelmesen, velem lépked ilyen könnyedén. Jó volna, ha most valami csoda folytán én lehetnék a menyasszony és ő a vőlegényem. 

Hiú remény! 

Lassan oszlani kezd a társaság, már csak a fiatalok táncolnak meghitten a szerelmes dallamokra. A szőke lány – Ino - állítólag korábban Itachival járt, de jelenleg egy csendes, magas fiú a párja, akivel remekül megértik egymást, most is összebújva andalognak. Nem is tudtam rá féltékeny lenni, mert mindig barátságosan mosolygott felénk, eszébe se jutott kikezdeni a kísérőmmel, vagy felhánytorgatni a múltat. 

Hinata és Naruto vicces pár. Amikor Sakura eldobra a csokrát, és az éppen a fekete hajú lány ölébe hullott, Naruto örömében úgy sivalkodott, mintha lottón nyertek volna. Mindenkit biztosított, hogy hamar követi Sasuke példáját, és beköti a Hyuuga lány fejét, rajta ne múljék!

A többiek nevét is megjegyeztem, főleg a lányokét, hisz tegnap nagyon kedvesek voltak velem. Sakura úgy mutatott be, mint a barátnőjét, pedig igazság szerint onnan ismertük egymást, hogy Itachi helyett néha én jelentkeztem be a webkamerán. Tavaly még nem tudtam túl jól japánul, ezért első alkalommal valami hülye ötlettől vezérelve elénekeltem a kedvenc animém betétdalát. Sakura nagyon nevetett a produkciómon, és innentől számtalanszor kihagytuk a fiúkat, kettesben beszélgettünk, ami hozzásegített a nyelvtudásom csiszolásához. Azt hiszem, ő már az elején kitalálta, hogy szerelmes vagyok Itachiba, és ezért is hívott el az esküvőre. Titokban szerintem mindketten azt reméltük, hogy így lesz alkalmam kicsit közelebb kerülni a fiúhoz, akit annyira szeretek. Talán felköszönt, esetleg együtt ünnepeljük meg a születésnapom, de úgy látszik Itachi komolyan veszi a munkáját, amibe semmi személyes nem fér bele, bennem pedig nem lát mást, mint a munkaeszközét, a porcelánbabát, akire vigyázni kell, bármilyen idegesítő is. Most is hogy haragudhat rám, amiért hisztiztem vele. Tényleg olyan vagyok még, mint egy ostoba gyerek, hiába igyekszem hozzákomolyodni.


Elnémul a zene, leoltják a villanyokat, a vendégek már nyugovóra térnek. Én is befejezem a leskelődést, fürödni indulok. Rossz egyedül a szobában, főleg a tegnapi vidám lánytársaság után. Az volt életem első pizsama partija. Morcosan szántom végig a hajkefével kusza fürtjeim, hogy lefekvés előtt megregulázzam őket. Így kiengedve a sötétbarna hajzuhatag a hátam közepéig ér, és a gondos fésülés után fényesen csillogva, sátorkén omlik a vállamra. Nagyon hasonlítok így anyára. Ha még élne, biztos örülne neki.

Bebújok a halványkék, Hello Kitty mintás hálóingemben a hatalmas franciaágyba –egyedül – és még elveszettebbnek érzem magam. Csak bámulom a plafont a sötétben, és arra gondolok, ez életem legfurcsább szülinapja.


Egy pillanat alatt kétségbeesem, mikor hirtelen megmozdul mellettem a matrac. Az álom azonnal kipattan a szememből, és ijedten nézek a támadómra. A rémületemet döbbenet követi.

- Boldog születésnapot Daniella! – suttogja Itachi.

Fölém hajol, arcomből kisimítja a hajam, aztán az ajkait az enyémre tapasztja. 




Sasuke


Még nem láttam a bátyám ennyire zaklatottnak. Gary és én türelmetlenül vártuk Daniella szobája előtt, mert megígértük, hogy bemegyünk érte, ha túl sokáig marad. Tudtuk miért kéri ezt, tudtuk, hogy nem biztos az önuralmában, de adni szeretne valamit magából a kislánynak. Egy csókban egyeztünk meg. Szerintünk ez éppen elég, hogy kimutassa, nem közömbös neki a lány, de egyelőre nem lehet több köztük. Zihálva, tűzpirosan bukkan elő a szobából, de aztán diadalmas mosolyra szalad a szája, hogy véghez vitte a tervét, boldoggá tette Daniellát, ráadásul nem tett nagyobb kárt a munkaadója gyermekében. Kicsit mulatságos őt emiatt ilyen elégedettnek látni, bár megértem az aggályait. Eddig soha nem tudott igazából egy lánnyal sem óvatosan bánni. Az hiszem, az élet viszont most megtanítja erre.


Apámat a régi szobánkban találjuk. Csüggedten lóbázza a lábát az ágyamról, mintha tanácstalan lenne. Összenézünk a bátyámmal, és akcióba lendülünk. Úgy látszik ez a tettek napja, az Uchiha család minden tagja ma meghatározó lépésre szánja el magát. Én megnősülök, Itachi megajándékoz egy különleges lányt az első csókkal, apám pedig véget vet az önkéntes cölibátusnak. Vagyis ezt ő még nem tudja, de mi elintézzük neki.

Kezébe nyomom a spéci tusfürdőmet, aminek férfias aromája mélyen beleül az ember bőrébe. Kerítünk az öregnek valami kevésbé papás alsónadrágot, fürdés után rákanyarintjuk a szálloda egyik köntösét, a haját csak szárazra dörgöljük, szexin hátra fésüljük, mert neki ez előnyösen áll, aztán ellökdössük Tsunade szobájáig. Itachi még be is kopog helyette, aztán mielőtt szegény apa tiltakozhatna, már be is taszítjuk az ajtón. Hogy nem zárkózott be a doktornő, eleve jó jelnek vesszük, és röhögve csapjuk össze a tenyerünket, hogy végre az öreget is sínre tettük. A többi már rajta múlik, és nagyon reméltük, hogy nem baltázza el.

- Ideje neked is a kötelességed után nézni! Nehogy beugorjon helyetted valami dublőr, ha sokáig váratod az asszonyt – nógat aztán Itachi csipkelődve, és én engedelmesen a nászutas lakosztály felé veszem az irányt, nem mintha aggódnék a dublőr miatt... 

Halkan nyitok be, félhomály fogad. Bezárom az ajtót, aztán keresni kezdem a feleségemet. Milyen jó így gondolni rá! 

Itt még nem jártam, a személyzet hozta át a csomagjaimat, ezért kíváncsian nézek szét a fényűző helyiségekben. Hamarosan a legnagyobb szobára bukkanok és elakad a lélegzetem. Óriási baldachinos ágy vár bennünket selyempárnákkal, ráadásul a fekvőalkalmatosság függönyök mögött megbúvó mennyezete végig tükör, hogy fokozza az izgalmakat. Pár lépésre egy ovális medencében rózsaszirommal teleszórt fürdő van előkészítve, körben gyertyák pislákolnak hangulatos derengést adva.

- Merre jártál? – bukkan fel szerelmem egy-egy pohár pezsgővel, és alávaló módon kinevet, amiért tátva marad a szám a szexi fehérneműjétől.
- Megvártam Gray-jel Itachit, míg bement Daniellához átadni az ajándékát, aztán apámat indítottuk útnak, hogy végre közeledni merjen anyukádhoz. Remélem te se bánod, ha együtt töltik az éjszakát – hebegem. 

Közben sajnos a szemem nem tudom a kedvesem arca felé orientálni, bármilyen illetlen is, hogy a melleinek beszélek, mert a fehér babydoll teljesen átlátszó rajta, így a figyelmem határozottan leköti a ruha alatt átsejlő csábító vonalak tanulmányozása.

- Persze, hogy nem bánom. Én is örülnék, ha végre összejönnének. Bírom az apukádat, de most, ha lehet ne velük foglalkozzunk. Igyunk kettőnkre! – nyújtja felém Sakura a poharat, közben nagyon nevet mennyire lenyűgözött ezzel a rafinált ruhával.

Gépiesen lehúzom az italt, de amint leér a gyomromba máris izgatottan bizseregni kezd, a szám pedig újra kiszárad. Kedvesem csigalassúsággal gombolgatni kezdi rajtam az inget, és közben kacéran figyel. Nem mozdulok, élvezem, ahogy lassan levetkőztet, és végül meztelenül állok előtte. Tenyere végigsimít a vállaimon, a barnára sült, megizmosodott mellkasomon, mintha ismerkedne az új külsőmmel. Nem bírom tovább, hogy ne szorítsam magamhoz, miközben átölelem és csókolni kezdem, ő a kezét közénk csúsztatja, és óvatosan megmarkolja a férfiasságom, amire hatalmasat nyögök. 

- Látom, nagyon hiányoztam – kuncogja, miközben simogatni kezd, én pedig mohón homorítom magam, hogy kényelmesen hozzám férjen, és sokáig becézgessen így, miközben a nyelvével játszom.
- Nem próbáljuk ki ezt a fürdőt? – kérdezi zihálva, mikor kifulladunk a csókban.
- De, szeretném – lihegem, és máris reccsen a kezem alatt a feleslegessé váló ruhája, ugyanis nincs türelmem óvatosan megszabadítani tőle, azonnal érezni akarom a csupasz, forró bőrét.

Nyakig merülünk a meleg vízben, egyből az ölembe húzom, és úgy csókolom tovább. Tudom, hogy tablettát szed, direkt úgy időzítette, hogy innentől szabadon szerethessük egymást, de kisbabánk egyelőre ne legyen, mivel most még mindkettőnknek a tanulásra kell koncentrálni. Rendkívül ingerlő maga a lehetőség, hogy gumi nélkül akármikor benne lehetek, ezért nem is várok sokáig, hogy végre megtehessem. Mikor ujjaim már könnyedén siklanak benne, megemelem a csípőjét, és lassan belényomulok. Nagyon hiányzott már ez az érzés, ahogy lüktető tagommal forró ölét kitöltöm.


Hiába voltunk régen együtt, mindent megteszek, hogy sokáig bírjam. Szerelmeskedünk a kádban, kényeztetem az ágyban, a padlón, a zuhanyzóban. Bőven kárpótoljuk magunkat a kimaradt hetek miatt. Már világos van odakinn, amikor Sakura elalszik. Én még sokáig gyönyörködöm benne, mert az arca számomra a legszebb dolog a világon, és ilyenkor zavartalanul nézhetem, nem szól rám elpirulva. Szerencsésnek érzem magam, hogy rá találtam és így szeret. Nagyon megnyugtat, hogy most már örökre hozzám tartozik. Odahajolok a szájához, hogy még egy utolsó csókot leheljek rá, mielőtt én is lehunyom a szemem. Határtalanul boldog vagyok.

Látod, Anya! Kaptam egy tündért, már nem vagyok egyedül! – mosolyodom el.