Fél tizenegy lehetett, mikor végre sikerült kikászálódnom az ágyból. Hétvégén meg szünetekben nem igazán szoktam megerőltetni magam, hogy korábban kelljek. Elég nekem hétköznap negyed hétkor kelnem, így legalább kipihenhetem magam egy kicsit, és nem leszek nyűgös. Kinyújtózkodtam magam, aztán felültem. Kicsit még kómás voltam, percekig tartott, míg az agyam újra használhatóvá nem vált. Nagyokat pislogtam, kitöröltem a maradék álmosságot is a szememből, aztán lerántva magamról a takarót, kikeltem az ágyból. Mivel ma úgy sem siettem sehova, ha csak valami életbevágóan fontos dolog közbe nem jön, és hétvége is volt, így megvonva a vállam, egy hajgumiért nyúltam. Felfogtam a hajam, aztán, úgy ahogy voltam elhagytam a szobám, és lementem a konyhába.

• Jó reggelt álomszuszék – mosolygott rám anyu – nem sokára kész van az ebéd.
• Anya, még csak most keltem fel – nyögtem – túl korán van még az ebédeléshez.
• Már akinek – nevette el magát, majd magához húzva egy puszit nyomott a fejem búbjára.

Amint elengedett, a konyhaszekrényhez sétálva, kinyitottam és kivettem belőle a kakaót egy másikból pedig a kedvenc bocis bögrémet. Szegényke már elég kopott volt, a foltok egyre halványodtak rajta, de még így is rettentően édes volt. A barna porból legalább öt kanállal tettem a poharamba. Nem tehettem róla, édes szájú voltam. A következő célpontom a hűtő volt, így lassan megközelítve, kivettem belőle a tejet, amivel megtöltöttem a bögrémet, aztán vissza is raktam a helyére. Beraktam a poharam a mikroba, bepötyögtem pontosan egy percet, aztán elindítottam, hogy felmelegítse a hófehér folyadékot.

Míg melegedett, addig visszatettem a helyére a kakaót, aztán meglestem, hogy anyu mit csinál. Sült krumpli és sült husi, ahogy ki tudtam venni a tepsiből. Szinte összefolyt a nyál a számban, ahogy elképzeltem, hogy mindez a pocimban végzi majd. Hasam egy hangos korgással jelezte, mennyire türelmetlenül is várja, hogy végre neki álljak enni. Zavartan fordítottam el a fejem, aztán a csipogást hallva a mikrohoz sétáltam. Kinyitva a kis szerkezetet, kivettem a poharam, majd becsukva az asztalhoz mentem. Ott kihúzva az egyik széket, ráhuppantam. Élvezettel kortyoltam bele a forró itókába. Közben apa is megérkezett. Álmosan túrt bele a kócos hajába, majd meg sem állt anyuig. Egy csókot nyomott a nyakába, aztán mellém érve összeborzolta a hajam, aztán ő is leült.

• Hé – nyögtem felháborodottan, közben letéve a kakaómat, lesimítottam a kiálló tincseket. – amúgy jó reggelt – mondtam, miután végeztem ezzel a művelettel.
• Na, és történt még valami tegnap vagy a napokban, amiről tudnom kellene? – nézett rám zöld színű szemeivel.
• Hát… izé… - most erre mit kellene mondanom?

Szinte mindent elmeséltem nekik, persze felületesen. Nem hiszem, hogy örülnének, ha megtudnák, hogy lazán Mr. Jóképű csípőjén üldögéltem percekig, mert lassan esett le, hogy milyen szituációba is keveredtem vele. Apám kirobbantaná a harmadik világháborút. Ez pedig nem akartam megkockáztatni.

• Nem. Mindent elmondtam – zavartan sütöttem le a szemem, így is elég vörös volt az arcom, mire anya elkuncogta magát. – tényleg. – próbáltam bizonygatni cérna vékony hangon. Nem jött össze. Óvatosan belekortyoltam az italba.
• Ha az a fiú megint megközelít, akkor szólj, és ellátom a baját – nézett rám apu halál komolya tekintettel. Ez se tartott sokáig, főleg a fapofámat látva. Örülök, hogy védeni próbál, de nem akarom, hogy baja essen.
• Rendben – bólintottam rá – de azt hiszem egy ideig nem fog megközelíteni, vagy is remélem.
• Pedig olyan rendesnek tűnt – sóhajtott fel anyu, mintha nekem bármi közöm lett volna hozzá – olyan szép pár lettetek volna… - egy újabb korty közepette köhögő roham tört rám. Még hogy én meg Sasori, höhö jó vicc.
• Ne kezd már megint – kicsit nagyobb lendülettel álltam fel, mint akartam. A székhátra borult, mire mindkét ősöm úgy fixírozott, mintha a diliházból szabadultam volna ki. Na, jó ez túlzás volt, beismerem. – bocsánat – nyögtem, és már is neki álltam felállítani az eldőlt ülő alkalmatosságot.

Miközben igyekeztem elrejteni idegességem, és próbáltam nem újabb balesetet előidézni, megszólalt a telefonom. Ahogy megvoltam a székkel, még egyszer bocsánatot kértem, lehúztam a maradék itókámat, majd elhagyva a konyhát felrohantam a szobámba. Mint ahogy lenni szokott, mikor kinyitottam az ajtót a zenélés abba maradt. A telefonhoz szaladta, felkaptam és újra tárcsáztam barátnőm számát. Meg sem kell néznem, hogy kihívott. Anyámon, Hinatán és rajta kívül nem igazán szokott más keresni. Kikerestem Inot a névjegyek között, aztán megnyomtam a gombot. Második csörgésre felvette.

• Felébresztettelek? – nevette el magát a szőkeség a túloldalon.
• Nem, lent voltam a konyhában – válaszoltam. – van valami terved mára? - kíváncsiskodtam, vajon miért keresett.
• Talált süllyedt – mondta, szinte láttam a vigyorgó arcát – mennyünk be a plázába. Van egy ruha, amit meg akarok venni, meg mászkálhatnánk, ha már nyáron nem láttuk egymást.
• Nekem jó – egyeztem bele – délben a bejáratnál? Ugye Hinata is jön?
• Ez milyen kérdés már, persze, hogy jön. Nekem jó, vele majd konzultálok én – mondta – ne késs.
• Nem fogok – nyögtem – akkor majd találkozunk, szia.
• Csá, csajszi – köszönt el.

Kinyomtam a telefont, majd az ágyra hajítva a szekrényhez sétáltam, ahol előkaptam a fekete rövid nadrágom, és egy világoszöld toppot. Ahogy átöltöztem, kiengedtem hosszú rózsaszín tincseimet, amik teljes egészében beborították a hátam, aztán előkapva a kedvenc pandás táskámat bele dobtam a pénztárcám, a bérletem, a kulcsom, és a telefonomat. Még egy csomag zsepit is felkaptam az asztalomról hátha szükségem lesz rá. Ahogy összeszedtem magam, elhagytam a szobám, majd a konyhába vettem az utam.

• Baj, ha elmegyek? – kérdeztem ölelkező szüleimtől, akik zavartan röppentek szét a hangom hallatán. – bocsánat – nyögtem zavaromban.
• Nem, menny csak nyugodtan – anyám egy kósza tincset tűrt a füle mögé, közben próbált nem elvörösödni, amiért megint rajtam kaptam őket turbékolás közben.
• Köszi, majd jövök – mosolyogtam rájuk, majd el is hagytam az említett helységet.

Még hallottam apám megkönnyebbült sóhaját, meg egy nagy cuppanást, amin nem akartam túl sokat agyalni. Megráztam a fejem, hátha sikerül kivernem a gondolataim közül. Aztán a bejáratnál lévő kis szekrényből kihalásztam a zöld topánkámat, belebújtam, végül elhagytam a lakást.

Mivel anyuék itthon voltak, nem zártam kulcsra az ajtót. Felesleges lett volna. Ahogy becsukódott mögöttem, megtorpantam és előhalásztam a telefonomat, hogy tudjam hány óra van. Van-e busz egyáltalán, vagy gyalogolnom kell. Tizenegy volt. Nem igazán rémlett, hogy járna ilyenkor, így egy vállvonást követően lassan elindultam. A pláza laza húsz perc sétára volt innen. Ha nem erőltetem meg magam, talán fél órásra is el tudom húzni, maximum leállok nézelődni a kirakatoknál. Gyorsan elmegy majd ez az egy óra. Bár ahogy ismerem Inot, még hamarabb is ott lesznek, mint a megbeszélt időpont. Megeresztettem egy sóhajt, majd lassan elindultam.

Félúton jutott eszembe, hogy hoznom kellett volna a fülhallgatómat is, de már mindegy volt. A nagyvárosok így is elég zajosak, nem biztos, hogy hallanám az emberektől a zenét, bömböltetni meg amúgy sem szeretem. Tíz per elteltével lassítani kezdtem a tempómon, és majdnem minden ruhás üzletnél megálltam nézelődni. Mivel a legtöbb ruhának az ára, ami még tetszett is – az egekbe szökött, így nem sokat totojáztam az ablakoknál. Sajnos annyi zsebpénzt nem kapok, hogy ilyen drága cuccokat vegyek magamnak. Pedig néha tényleg jó lenne egy kisebb összeg a zsebembe, bármikor jól jöhet, például, ha barátnőkkel találkozok.

Hálát adva a kíváncsiságomnak, és minden kis bigyót kielemezve az átlátszó üvegek túl oldalán, sikerült negyvenig elütnöm az időt. Egész szórakoztató volt, néha még el is kuncogtam magam, néhány agyalágyult gondolatom miatt. Képzelem az emberek miket gondolhattak rólam, mikor elmentek mellettem. Talán még motyogtam is az orrom alatt, erre konkrétan nem figyeltem, de magamat ismerve előfordulhatott. Csak rám ne uszítsák a rendőrséget vagy az elmegyógyintézetet, mert önfeledten szórakoztatom magam.

Ahogy elértem a hatalmas épületet, az egyik legközelebb eső padra huppantam, és kifújtam magam.  Nem voltam fáradt, csak jól esett leülni. Meg így még is csak kényelmesebb várakozni rájuk, ami nem volt több öt percnél. Már a távolból kiszúrtam Ino szőke copfos haját, meg Hinata zavart arcát, ami a férfi szemek miatt pirult ki. A szőkeség szinte természetesnek vélte, hogy mindenki megbámulja tökéletes alakja miatt, ezzel szemben a Hyuuga lány, még mindig nem tudott megbirkózni vele. Bár ahogy én, még ő sem járt eddig senkivel. Pedig sok fiú vallott már neki, talán több is, mint Inonak, ami nagy szó.

• Hali csajszi – integetett nekem a Yamanaka lány – mióta vársz?
• Sziasztok – álltam fel mosolyogva – olyan öt perce, az előbb jöttem én is.
• Szia – köszönt Hina is a halk hangján, amitől néha még a szellő is hangosabbnak bizonyult.
• Mennyünk – lelkesedett Ino, majd két oldalt megragadta a karunkat és maga után húzva neki állt bevonszolni a hatalmas, háromemeletes épületbe.

Igazából csak akkor járok ide, ha valami sürgős dolgot kell vennem, vagy ha anyám illetve Inoék elrángatnak ide. Amúgy meg normál esetben utálok itt mászkálni. Nem azért mert olyan rossz dolgok lennének itt, mert egyértelműen nem igaz, egy csomó, irtó jó ruhát, ékszert, kaját és sok kis bigyót árulnak, amik elég olcsóak is, ahhoz képest. A valódi ok az, hogy olyan emberek járkálnak ide nap, mint nap, akik kicsit különböznek tőlem. Agyon cicomázott, rövid szoknyás, szőke, nagyszájú picsák vagy bunkó, beképzelt pasik, akiket rohadtul nem csípek. Nincs kedvem néhány kósza megjegyzés miatt, mert nem vagyok olyan, mint ők, egész álló nap idegbetegen mászkálni, mert úgy is az lenne belőle. Az ilyenek pedig nem érdemlik meg, hogy véletlenül is oda figyeljek rájuk, csak az a baj, hogy nehéz nem észrevenni őket. Elég feltűnő jelenségek.

Most is, mint ahogy általában dugig voltak az üzletek, de Ino nem törődve egyikkel sem csak ment előre, maga után vonszolva minket. Ha egyszer eltervez valamit, abból nem lehet ki zökkenteni. És ha az emberek nem mozdultak volna meg, és mentek volna arrébb tuti, hogy átgázolt volna rajtuk. Néha olyan, mint egy tank, akinek se füle, se szeme, csak megy előre és buldózerként tör utat magának. Aztán a második emeletre érve megtorpant, de már is ment tovább, mielőtt véletlenül is kifújhattuk volna magunkat. A következő kanyarnál, már egyenesen egy üzlet felé húzott minket. Még a nevét sem volt időm megnézni, de új lehetett, ezelőtt még nem volt itt. Nem rég lett kibővítve ez az egész pereputty. Úgy hogy meg sem lepődök rajta, hogy Ino egyből benézett ide, miután megnyílt.

• Várjatok itt – állt meg, aztán el is tűnt a sorok között. Mivel Hinával mást nem tehettünk, kicsit körbe néztünk. Persze úgy, hogy közben szem előtt maradjunk.

Minden akciós volt, talán egy hónapja nyílhatott vagy még annyi se telt el, mióta kitárta kapuit a vásárlók előtt. Nem igazán vagyok az ilyesmikkel képben, nem mintha különösebben érdekelt volna. Egy rózsaszín, fehér, szürke kockás inget vettem a kezembe, és pont az én méretem volt. Szerettem őket, mert olyan kis csinik, és nem mutatnak sokat, ha csak nem gombolom ki az első négy gombot rajta. Kivételesen még az ára is stimmelt, így visszasétálva a bejárathoz, felkaptam egy kosarat és bele raktam. Ha már itt vagyunk, és van nálam költöző pénz, akkor miért ne. Úgy is rég vásároltam magamnak.

Közben Ino is megjelent, a kezében egy lila színű felsővel meg egy farmer rövidnadrággal. Élvezettel mutogatta új szerzeményeit, amik közül az ujjatlan, pánt nélküli topp, amit magának választott egyáltalán nem nyerte el a tetszésem, a fekete rövid nacival nem volt gondom. Igazából a felsőben is csak annyi zavart, hogy rettentően mély dekoltázsa volt, ami a hozzám hasonló, kis mellű lányoknak nagyon nem állt jól. Nem volt mit mutatnia rajtam, de persze Ino más tészta volt. A dekoltázs mellett pici fodrok húzódtak egészen a felső közepéig, onnan pedig lefelé a topp aljáig, amik lényegesebben kiemelve a női mellet, automatikusan vonzották a férfi szemeket.

• Milyen? – vigyorgott idétlenül.
• Őszintén? – néztem rá felhúzott szemöldökkel – ha nem lenne egy fél méteres vágás a mell résznél, jól nézne ki.
• Csini – mosolyodott el Hinata a szavaim hallatán.
• Tudtam, hogy rád számíthatok Sakura – nyögte durcásan – legalább Hinatának van ízlése – nyögte felszegett fejjel.
• Maradok ennél – nyomtam az arcába újonnan választott ingemet.

Valahogy nálam a csini jelző nem a mély dekoltázstól és a falatka ruháktól kezdődik, de ezt tudhatná már. Amúgy sem szeretem mutogatni magam.

• Túl egyszerű – vonta meg a vállát, majd kikerülve a pénztárhoz sétált – ha majd lesz pasid, megérted, milyen, ha az ember csinos próbál lenni. – itt már mosolygott megint.
• Ja, pasim – húztam el a szám – talán húsz év múlva.
• Ez nem igaz – rázta meg a fejét a sötét hajú barátnőm – én sem öltözöm ki úgy, mint Ino, még is folyton megbámulnak – a végét már suttogva mondta, kipirult arccal. Ha nem így reagálna, nem is Hinata lenne.
• De rajtad legalább van mit fogni – súgtam a fülébe, mire még vörösebb lett.

Ino ahogy kifizette a ruháit, én következtem. Elő kaptam a pénztárcám, majd a nőnek nyújtva a kért összeget, elvette, aztán bele rakva az inget a szatyorba egy mosoly keretében és egy használd egészséggel mondat után elmentünk.

Kettőig nagyjából feltérképeztük az egész épületet, persze voltak helyek ahova nem mentük be, felesleges lett volna. Mint például a férfiruha üzletek, vagy a fehér nemű-s boltok. Nekem egyikre se volt különösebben szükségem, de gondolom a csajoknak sem. Így majdnem két órás tengődés után elindultunk a meki felé. Mindenki rendelt magának egy-egy menüt, aztán keresve egy üres sarkot leültünk enni. Tíz perc múlva pedig mindhárman teli gyomorral ücsörögtünk, az utolsó csepp kólát iszogatva.

• Na, és most? – néztem hol egyikre, hol másikra. – hova?
• Először dobjuk ki ezeket – bökött Hinata a fejével az üres dobozokra, használt szalvétákra – aztán meglátjuk.
• Jó ötlet – helyeselt Ino is, aztán felállva, összeszedve a szemeteket elindultunk, hogy a szemetesbe hajítsuk őket.

Ahogy meg voltunk velük, és a tálcákat is leraktuk, elindultunk. Pontosan, hogy hova azt egyikünk se tudta volna megmondani. Csak haladtunk előre, hátha kitalálunk valami jó kis elfoglaltságot. Aztán Ino egyszer csak megtorpant. Hinatával zavartan pillantottunk rá, nem értettük mi baja van. Először semmi reakció. Ezt követően viszont csak felszaladt a szájára az a tipikus gúnyos vigyor, ami ránk nézve nem jelentett túl sok jót.

• Hohó, mit látnak szemeim – szemeiben furcsa csillogás jelent meg, közben a kezét is meglegyintette.

Egyből arra kaptuk a fejünket barátnőmmel, mire én lesokkoltam. Mr. Jóképű és egy másik pasi ácsorgott nem mesze tőlünk. Nem vettek észre, nagyon elmerültek a beszélgetésben, és hátal is álltak nekünk.

Vettem egy mély levegőt, aztán lassan a szőkeség felé fordultam. Reméltem, hogy nem arra gondol, amit én egy percig se akartam számításba venni, de a felvillanyozott arcát látva nem volt más választásom. Összehúztam a szemöldököm jelezve, hogy ez nem tetszik nekem.

• Most miért nézel rám ilyen csúnyán? – szólalt meg, mintha semmi rossz nem fordult volna meg a fejében.
• Nem rángatsz bele – nyögtem, közben igyekeztem tartani magam, és nem a sátán felé pillantani. Valami belső késztetés lévén ez elég nehezen ment.
• Szóltam én egy árva szót is? – zavartan pillantott Hinata felé, aki megrázta a fejét – na, látod. Már megint te vagy az, aki túldramatizálja a dolgokat. Milyen csúnya gondolatok jutottak az eszedbe? – bökött oldalba, mire megeresztettem egy grimaszt.
• Itt az a kérdés, hogy te mit tervezel. – szegeztem neki a kérdést. – nem megyek oda, mielőtt még kitalálod.
• Csak köszönnénk – tette karba a kezét, mintha ez olyan természetes dolog lenne.

Mert nekem aztán olyan sok kedvem van a sensei közelében lenni. Mr. Jóképűt így is elég a suliban látnom, miért kell most is itt lennie? Ino meg egyszerűen borzalmas. Tényleg össze kéne kötni anyámmal. Ő is olyan, hogy bárkivel képes leállni és beszélni. Még egyszer azt is eljátszotta velem, hogy meglátva az utcán Kakashi sensei-t, utána sietett és legalább egy fél óráig feltartotta. Számomra ez olyan ciki.

• Ha menni akarsz, hajrá – paskoltam meg a vállát – én majd a cukrászdában megvárlak. – intettem a túloldalon lévő, asztalokkal, székekkel és sütikkel telis-tele pakolt szekrényekkel ellátott üzlet felé.
• Ne mondd már, hogy téged nem mozgatott meg belülről – nyögte hirtelen – a haverja egész jól néz ki – nézett át a vállam felett – szexi.
• Nem. – vágtam rá – amúgy sem cimborálok az ördöggel. Ha ennyire tetszik menny és csábítsd el Mr. Szexit, abban úgy is profi vagy – gúnyos mosolyt villantottam.
• Hát te tudod – vonta meg a vállát – Hinata velem jön – mutatott barátnőnkre.
• Mi… mi csoda? - egyből összehúzta magát, mint egy félős kisegér, arca pirossá vált a zavartságtól – Ino ez nem jó ötlet – rázta meg a fejét, jelezve hogy nem helyesli a dolgot.
• Ne csináld már – Ino megfogta a karját, majd maga után húzva elindult.

Szegény Hinatának meg kellene végre tanulnia nemet mondani. Mert ha továbbra is hagyja, hogy a drága Yamanaka elráncigálja magával, abból semmi jó nem fog kisülni.

Vettem egy mély levegőt, aztán kiengedve elindultam a kiszemelt állomásom felé. Ahogy beléptem az ajtón egyből kikerestem a szememmel a pulthoz legközelebb eső üres asztalt, majd meg sem álltam addig. Ahogy elkértem kihúztam a széket, majd az asztalra raktam a táskám és kényelmesen hátra dőltem, onnan figyelve drága barátnőimet, akik abban a pillanatban köszöntek rá Mr. Jóképűre és Mr. Szexire. A tanár úr meglepődve fogadta a megjelenésüket, és kivételesen még látszódott is az arcán az a csöpp érzelem. Hagy ne mondjam, hogy milyen jót nevettem rajta. A másik pasi pedig úgy tűnt szívesen fogadja a társaságukat. Valahogy az a széles mosoly az arcán elég egyértelmű volt és ahogy Inot méregette… Kb., mint az öreg nénikék a piacon a friss zöldséget. Csak remélni tudtam, hogy nem kell szemtanúja lennem a kapcsolatuk mélyítésének. Valahogy ahhoz már nem lenne gusztusom.   

• Nocsak, kit látnak szemeim – egy ismerős hang zökkentett ki a gondolataimból. Zavartan kaptam hátra a fejem, és jöttem rá, hogy ki is áll mögöttem egy széles mosollyal az arcán. – halihó. Ahogy látom Ino bevetette szokásos bájait - intett a kint ácsorgók felé. – nem aprózza el az biztos.
• Konan? – ismertem fel rég látott barátnőmet. Felálltam és megöleltem a lányt. – te hogy-hogy itt vagy?

Konan két évvel volt idősebb nálam, Sasorival járt egy osztályba. A ballagás után nem igazán találkoztunk, pedig elég sokat bevédett anno a suliban. Kivételesen azok közé tartozott, akik nem szívlelték a piszkálásomat. Legalább volt kire számítsak, ha csak rövid ideig is.

Rövid, kék tincseit az óta is megtartotta, nem változott sokat, talán csak nőtt pár centit. Legalább egy fejjel magasabb volt nálam, simán elmehetett volna topmodellnek, az alakja is meg volt hozzá, ezt nem egyszer szóvá is tettem neki. Ilyenkor folyton elhessegette a gondolatot, azzal az indokkal, hogy nem való ez neki. Volt egy barátja is, Peinnek hívták. Nem igazán ismertem, de az biztos, hogy fura fazon volt, meg úgy az összes haverja, akikkel lógott. Beleértve Sasorit is.

• Szükségem volt némi pénzre, így az egyetem alatt. Aztán itt üresedés volt, gondoltam egy próbát megér – kihúzta az egyik széket, aztán ráhuppant. Követtem a példáját. – na és veled mi újság? Megy a suli?
• Persze. Azzal nincs gond. Bár a vöröset le kéne végre lőni – nevettem el magam – még mindig sok gond van vele.
• Hát, azt hiszem a bogárkámnak, Peinnek – tette még hozzá gyorsan – vannak kapcsolatai, ha gondolod, beszervezünk egy fejvadászatot. Még fizetned sem kell – veregette meg a vállam, mire jót kacagtam rajta.
• Szép is lenne. – sóhajtottam fel.
• Amúgy Inonak mi dolga az Uchihákkal? - intett a fejével a két férfi felé – megint farok hiánya van, vagy mi?

Zavartan pislogtam rá. Az utolsó mondata nem is jutott el igazából a tudatomig. Ott elakadtam, hogy ne tán ismeri őket? Nem is gondoltam volna, bár amilyen fura fazonokkal van körülvéve, valahogy nem is csodálkoznék rajta.

• Ismered őket? - tettem fel a kérdést kíváncsiságból.
• Ja, a felzselézett hajú Sasuke, a copfos Itachi. Annak a kurva nagy, elektromos berendezéseket forgalmazó cégnek, a vezérigazgatójának a fiai. Itachi meg nagy haverja Peinnek, meg a bandájának. – mesélte unottan – na és neked mi közöd van hozzá? Csak azt ne mond, hogy bármelyik is behálózott…

Az arcom egyből vörössé vált. Idegesen ráztam meg a fejem, közben próbáltam lenyelni azt a gombócot, ami hirtelen a torkomban keletkezett. Mért reagálok így egy ártalmatlan kérdésre? Még hogy én meg az ördög… Ilyet senki se feltételezhet rólam.

• A sátánnal nem cimborálok – nyögtem ki végül, közben hátra dőltem – amúgy meg Sas… vagy is… Ő… - el kellett gondolkodnom egy pillanatra, hogy minek is hívjam Mr. Jóképűt. Nem tegezhettem le csak úgy, de mivel jobb ötletem nem volt, így kénytelen voltam rá – Sasuke az új biológia tanárunk.
• Hozzátok vették fel? – kérdezte csodálkozva.
• Aha – bólintottam rá félszegen.
• Várj. Mi az, hogy az ördöggel nem cimborálsz? – nagyokat pislogott rám, mire megint pipacs pirossá váltam.

Jézusom, nem kéne így reagálnom, még félre érti. Vagy már megtette, és semmi értelme magyarázkodnom. Istenem, mért kell folyton ilyen helyzetbe hoznod? Ez olyan kínos.

Vagy szimplán csak te reagálod túl az egészet – mormogta a lelkiismeretem.

• Hát, az úgy volt – kezdtem bele a mesélésbe, közben nagyot nyeltem – hogy irtó csúnyán nézett rám, bár ez lehet, hogy az idétlen fintorom miatt volt. És inkább tűnt a sátánnak, mint egy szexi pornósztárnak. – ennél értelmesebb magyarázatot nem is adhattam volna neki. Szörnyű vagyok.

Néha jobb lenne csukva tartanom a számat, mert így sok embert megkímélnék a hülyeségeimmel. A hasonlataim pedig egyszerűen förtelmesek. Néha szívesen elásnám magam a nagy szám miatt.

• Tényleg nem egy kisangyal – mosolyodott el – de miből gondolod, hogy a sátán nem válhat szexi pornósztárrá? – itt már dőlt a nevetéstől, én meg pirultam, mint a vadalma.
• Hülye – nyögtem zavaromban, majd oldalra fordítottam a fejem.

Még a szám is tátva maradt idétlen barátnőm láttán, aki nagy lelkesedésében pont erre mutogatott. És, ha lehetne még ennél is szebb napom, Mr. Jóképű pont ekkor kapta ide a fejét. Fekete, érzelemmentes tekintetével alaposan végig mért. Az idegességem csak fokozódott az ónix szemek láttán, amikben szinte elvesztem. Olyan volt, mint egy fekete lyuk, ami mindent magába szippant, bármi is van a közelében. Elkaptam a fejem, közben egy kósza tincset tűrtem a fülem mögé.

Még mindig nincs rád jó hatással Sakura – futott végig az agyamon – szedd össze magad és ne ess bele a gonosz csábító aurájába. Ráadásul mi ez a reakció? Jó, hogy nem kezded el csavargatni az egyik kiálló fürtödet, idióta! – vettem egy mély levegőt, majd barátnőmre néztem, akinek tekintete hol rajtam, hol a drága tanár úron időzött.

• Ne kezdj te is kombinálni, elég Inot hallgatnom – dünnyögtem az orrom alatt. Nem hiányzik, hogy ő is rosszakat feltételezzen rólam. Ez csak a szőke barátnőm beteg fantáziáiban él, engem nem érdekel.
• Oki, nem szólok semmit – vonta meg a vállát, majd elégedetten hátra dőlve folytatta – de ide jön.
• Mi? – jött ki hirtelen belőlem.

Még megfordulni se volt időm, mikor a sötét lovag csak úgy betoppant az ajtón, és az asztalunkig meg sem állt. Minél közelebb ért a szívem annál hevesebben kezdett zakatolni. A térdeim remegtek, arcom kipirult, szememet nem tudtam hova helyezni. Valahogy mindig rajta állapodott meg. Ahogy megtorpant Konan mellett, nem tudtam nem végig mérni. Egy szürke ing volt rajta, amin az első három gomb ki volt gombolva. Ehhez egy fekete farmer nadrágot vett fel. A cipőjét pedig már nem akartam kielemezni, kicsit égő lett volna benézni az asztal alá, bár lehet, hogy ott kevésbé lennék zaklatott.

• Meguntad őket? – intett barátnőm a kinti társaság felé, akik jókat nevettek valamin. Szegény Hinata csak irul-pirult, a megjegyzések hallatán. Szívem szerint kimentettem volna őt onnan. De kicsit gáz lenne, ha szó nélkül kiviharzanék innen.
• Ja – nyögte lazán, mit sem törődve a jelenlétemmel – az agyi szintjük meg haladja a képességeimet. Nem bírtam tovább – mondta – leülhetek? – nézett hol rám, hol Konanra.
• Csak nyugodtan, engem nem zavar – egy gyors pillantást vetett rám.
• Engem sem – vágtam rá azonnal.

Miért vagy ilyen izgatott? Az előbb még totál zavarban voltál. Mr. Jóképű nincs rád jó hatással, rosszabb, mint a drog. Pedig sose próbáltad még, kicsi Sakura. Ideje lenne észhez térned, ez így nagyon nem jó. – a lelkiismeretem nem hagyott egy nyugodt percet se. Élvezi, hogy kritizálhat. Néha úgy éreztem, hogy szinte külön életet él, a kioktatáson kívül máshoz nem is ért.

• Kösz – mondta, aztán kihúzva az asztal alól a széket, ráhuppant.

Kínos csend telepedett ránk. Remélem, drága barátnőm nem azt várja, hogy mikor kezdek el feleslegesen csipogni, mert azt lesheti. Amíg nem kérdeznek, addig csöndben maradok. Nem fogom feleslegesen untatni Mr. Jóképűt, vagy kiakasztani a sok butaságommal, ami elég gyakran elhagyja a számat.

• Honnan ismeritek egymást? – törte meg a pár perces csöndet a sensei.

Se lelkesedés, se öröm, még egy fikarcnyi kíváncsiságot sem láttam az arcán vagy hallottam a hangjából. Még mindig olyan volt ez az egész, mintha egy monoton, betanult szöveget mondana. Komolyan, ő tényleg ennyire érzéketlen lenne, vagy szimplán csak szereti annak mutatni magát? Mert igazán jól csinálja. Profi színészi teljesítmény. Oscar-díjat kaphatna érte.

• Egy suliba jártunk – szólalt meg a kék hajú lány – pontosan két éve. Elég sokat bántották akkoriban – paskolta meg a fejem, mintha valami kutya lennék. – én meg védelmembe vettem. Igaz?
• Aha – bólintottam zavaromban, ami valahogy nagyon nem akart elmúlni. - bár az utóbbi semmit se változott – tettem még hozzá, bár gondolom ezt a tanár úr is tudta a múltkorit látva.

Felkönyököltem az asztalra, a tenyeremnek támasztottam az állam, közben az átlátszó üvegen keresztül Inoékat figyeltem. Úgy tűnt elég jól szórakoznak. Mintha Hinata is kezdett volna felengedni, bár a pirulástól még mindig nem tudott szabadulni. Olyan könnyen zavarba jött…

• Az igazgatónő nem is tett ez ellen semmit? – faggatózott továbbra is Mr. Jóképű. Nem is értettem igazából, miért érdekli ennyire. Furán néztem rá.  
• Tudja ez nem ilyen egyszerű. Vannak olyanok, akiknek hiába mondok bármit is, ha nincs pénz, nincs igazság. Karin szülei pedig elég befolyásosak, nem jó velük kezdeni, főleg ha a magam fajtákról van szó – motyogtam az asztalt fixírozva.

Kicsit bunkón fogalmaztam meg, de na. Nem szeretek róla beszélni, főleg olyanoknak, akiknek fogalmuk sincs az egészről. Elég Kakashi „bíztató” szavait hallanom, nem akarom őt is belekeverni.

Az én családom nem volt olyan anyagi helyzetben, hogy csak úgy szórják a pénzt, persze ez nem azt jelentette, hogy szegények vagyunk, mint a templom egere. Egyszerűen csak, nem volt annyi, mint mondjuk a tehetősebb embereknek. Például, mint a Karinhoz hasonlóaknak. Nincs nagy házunk, nem is járok a legdivatosabb ruhákban. Csak egy sima, egyszerű család vagyunk, akik nem költekeznek túl. Átlagosak, semmi több.

• És a rendőrség? Nem fordult meg a fejedben, hogy szólnod kellene nekik a zaklatások miatt? – ez volt az a lehetőség, amire egy percig sem akartam gondolni.

Semmi értelme nem lenne. Még ha komolyabbra is fordulna, a rendőrség meg is hallgatna, a bírót is ugyan úgy le lehet kenyerezni, mint bárki mást. Így is, úgy is veszítenénk, és nem is szeretnék gondot okozni anyunak és apunak, van elég bajuk így is. Már csak egy év, és vége lesz. Ez pedig könnyen kibírható.

• Felesleges – nyögtem – csak még nagyobb bajt kevernék vele. Ahhoz pedig nem fülled a fogam. Pedig nálam jobban, senki sem vágyik a nyugalomra – egy halovány mosolyt erőltettem az arcomra. Hisz mi mást tehettem. Kellett egy álca, egy maszk, ami megvéd.
• Egy próbát megér – nézett rám átható, fekete szemeivel, amibe szinte beleborzongtam.

Ne csábulj el – ráztam meg a fejem – ne engedj neki. Csak próbál lelket önteni beléd, mint mindenki más. Pedig fogalmuk sincs róla, hogy ez milyen nehéz.

Meglepetésemre nem nyaggatott tovább, nem szólt semmit. Nem mertem ránézni, nem akartam látni a sajnálatot, vagy inkább szánalmat, amit ez a legtöbb emberből kiváltott. Pedig ő percekig figyelt, le se vette rólam a tekintetét. Érzetem, szinte bizsergett a bőröm. Már attól féltem, hogy a belső szerveimet is kielemezte, az pedig nem szép látvány, hogy őszinte legyek.

A gondolataimból egy nagy csattanás zökkentett ki. Azonnal a zaj forrásához kaptam a fejem, ami a cukrászda ajtajától jött. Egy szőke hajú srác feküdt a földön, úgy tűnik megcsúszott. Mr. Jóképű csak a fejét rázta, közben mormogott valamit az orra alatt. Aztán szó nélkül felállt, és a férfihoz sétálva a kezét nyújtotta. A szőke elfogadta a gesztust, majd nagy nehezen két lábra állt. Leporolta magát, majd felöltött az arcára egy bamba vigyort.

• Idióta – nyögte a tanár úr, aztán helyet foglalt.
• Véletlenül volt – nevetgélt idétlenül, majd ragyogó kék szemeit először Konanra, majd rám szegezte.

Engem valamiért sokkal tovább bámult, mint szerettem volna. Gondolom a rózsaszín hajam miatt, bár nem is értem miért lepődnek meg rajta az emberek, hisz manapság elég sokan festik be különböző színűre. Valaki még nálam is feltűnőbb. Persze az enyém eredeti volt, nem festem, és nem is terveztem egyelőre.

Anya folyton azt mondogatja, hogy ne is figyeljek másokra. Örüljek, hogy nem vagyok olyan, mint ők. És igaza is volt. Különleges voltam, bár akkor sem értem, hogy lett rózsaszín a fejem. Elég sok megjegyzést kaptam már a kinézetemről, nem lepődnék meg, ha most is ez lenne.

Szólalj már meg az isten szerelméért. Már nem bírom nézni ezt a csodálkozó arcodat, ember. 

Már kezdtem unni a stírölését, és épp szóra nyitottam volna a számat, mikor szó nélkül elindult felém. Nem is kellett több ennél. A hátamat szorosan a támlának passzíroztam, közben idegesen vizslattam a mellettem megtorpanó férfit. Előre hajolt, majd jobb kezét megemelve a hajamhoz közelített vele. Alig egy centi választotta el tőle, mikor megállt. Megint a szemembe nézett.  

• Ez festett vagy paróka? – hirtelen azt se tudtam mit feleljek rá.

Még, hogy paróka… Úgy nézek ki, mint akinek szüksége van rá? Jó tudom, vannak olyanok, akik előszeretettel hordanak ilyesmit, én nem tartoztam közéjük. Még. Lehet, hogy lassan be kéne szereznem egyet, hogy ne nézzenek földönkívülinek, mert nem természetes színű hajjal hoztak világra. Én kérek elnézést. Pedig, ha embrióként megválaszthattam volna a külsőmet, akkor teljesen másképp néznék most ki. Lehet jobban jártam, hogy nem volt szabad akaratom, mikor még anyámban voltam.

• Igazi – nyögtem zavaromban, majd két ujjam közé fogtam egy tincset, és meglengettem az orra előtt.
• Ez tök zsír – vigyora szélesre nyúlt az arcán, aztán megpiszkálta a hajamat. Minden egyes szálat kielemzett a fejemen. Tényleg ennyire hihetetlen lenne?

Percek teltek el így, hogy a hajam vizsgálatával foglalkozott. Nem szóltam rá, vicces volt nézni a bamba arcát. Az a mély koncentráció, komolyan mondom, hogy nevetséges volt. Nem tudtam nem mosolyogni rajta. Még sosem találkoztam egy hozzá hasonló emberrel sem, akit ennyire lekötött volna a hajszínem.

• Ez tényleg igazi – fogta fel végre, aztán kiegyenesedett. 

Konanből hirtelen kitört a nevető görcs. A tanár pedig a fejét fogta közben. Én meg csak ültem és mosolyogtam a szőke férfi reakcióján. Azt hiszem kedvelem ezt az embert. Még ha totál idiótát is csinált magából az elmúlt percekben.

• Most meg mi van? Sose láttam még ilyet – vonta meg durcásan a vállát, majd szó nélkül kihúzta a negyedik széket és mellém huppant. – Itachi meg, ahogy látom, egész jól szórakozik – nézett ki az ablakon, ahol a tanár bátyja épp belemerült a mesélésbe. A lányok csak nevettek rajta.
• Dobe, te hogy lehetsz ekkora egy marha? – dünnyögte az előttem ülő ördög, majd tekintetét rám szegezte. Megborzongtam – bocs a viselkedéséért. Sajnos a jó isten nem teremtett agyat neki, így néha a nélkül cselekszik, hogy gondolkodna.

Dobe? – futott végig az agyamon – az idiótát jelent, nem?

És abból, amit mondott, csak azt tudom leszűrni, hogy Mr. Jóképű nem igazán kedveli a szőkét. Vagy náluk ilyen egy rendes baráti beszélgetés?

Sakura, nem a te dolgod. Foglalkozz mással – a lelkiismeretem megint megszólalt, talán még igaza is volt most az egyszer.

• Semmi baj – ráztam meg zavaromban a fejemet. Már megint úgy néz rám… Utálom. Ki kéne vájni azokat a szemeket, komolyan, hogy tud ennyire magával ragadni?

Szép, nem is gyönyörű… de még is a tanárom.

• Neked kellene bocsánatot kérned – szólalt meg Konan a könnyeit törölgetve, közben oldalba bökte a férfit.
• Ja, tényleg. Bocs – kapott észbe, majd kezével a tarkóját vakargatta.
• Ne aggódj, nincs semmi. Elég sok fura pillantást, meg megjegyzést kaptam már, ez semmiség volt ahhoz képest – mosolyogtam rá egy legyintés kíséretében. Tényleg nem zavart. Kifejezetten mulatságos volt, jobb kedvre derített az biztos.

Alig fejeztem be, már neki is állt beszélni a szőkeség. Valami munkáról, meg gépekről, papírokról és valaminek a beszerzéséről hadovált, amiből konkrétan egy kukkot sem érettem. Bár nem is nekem szólt, hanem a sötét lovagnak, aki tőmondatokba válaszolt neki. Legtöbbször csak bólintott. Fekete szemeivel csak őt nézte, mintha más nem is lenne. Néha még az arcizmai is megfeszültek, aztán lassan el is ernyedtek. A szőke férfinak - akiről közben kiderült, hogy Uzumaki Narutonak hívják, és az ő apjának is van egy hatalmas cége – a hangja szinte el se jutott a tudatomig, annyira belemerültem Mr. Jóképű bámulásába. Szinte minden kis barázdát, mimikát, reakciót kielemeztem az arcán. Csak a mosolya hiányzott. Egyszer sem láttam, még egy kisebb szájrándulást sem a részéről. Pedig akkor nem lenne ennyire ijesztő, és a sötét aurája se zavarna igazából.

Közben Inoék is betoppantak Itachival együtt, és csatlakoztak hozzánk. Újabb három székkel bővült a mi kis csapatunk. Én szinte mind végig csöndben ültem és figyeltem a körülöttem ülőket, nem szóltam. Ittam minden szavukat. Csak akkor válaszoltam, ha kérdeztek, de igazából inkább csak hallgattam őket. Néha megejtettem egy-két mosolyt, meg Ino förtelmes megjegyzéseire is kinyögtem valamit, de mást nem igazán.

Konan közben lelépett, mert a főnöke megjelent, így kénytelen volt visszakecmeregni a pult mögé. De még így se tudtuk lebeszélni az ingyen sütizésről. Pár percen belül mindenki előtt ott volt egy-egy kisebb darab. Egy köszönöm után, azonnal neki is láttam elfogyasztani a sütimet, ami egy kis kosárka volt benne pudinggal, a tetején pedig eper, szőlő, dinnye darabka, cseresznye és alma volt. Nagyon jól nézett ki, még egy fotót is csináltam róla. Az íze pedig leírhatatlan. A tészta omlós, a puding folyékony, a gyümölcsök meg zamatosak. Ennél jobb párosítást nem is találhattak volna ki.

A többiek is ugyan ilyen lelkesedéssel álltak neki, Naruto hamar be is tolta. Ino játszotta az úrinőt, miközben Hinata kipirult arccal, remegő kezekkel állt neki. Zavarban volt. Itachi pedig csak beszélt, beszélt és beszélt, míg Konan meg nem unta. Kijött a pult mögül, és egy összecsavart újsággal a kezében a fejére csapott, és rendre utasította.

• Egyél – mondta neki, majd sarkon fordult és visszament a helyére. Jót nevettem a szituáción.

Itachi, mint egy duzzogó kisgyerek, mormogva az orra alatt, lassan belevájta a villáját az édességbe. Viszont Mr. Jóképű, csak ide-oda tologatta a tányérján. Nem volt rajta lelkesedés, sem izgalom, sem más. Csak a szokásos merev arc és a mindent elnyelő sötét tekintet. Mintha megérezte volna a pillantásaimat, óvatosan felemelte a fejét és a szemembe nézett.

Szomorúság. Magány. Gyűlölet. Üresség. Fájdalom.

Ezeket láttam benne. Tudtam, hogy nem felém irányul, tudtam, hogy nem nekem szólnak, a kezem még is meg remegett. Mind ez csak egy pillanat leforgása alatt történt. Azonnal el is fordította a fejét, mint aki szégyelli, hogy rájöttek a gyengeségeire, vagy inkább az volt a gond, hogy kimutatta az érzéseit, és én láttam?

Többet nem nézett rám, kerülte a tekintetem, én meg rosszul éreztem magam miatta. De valahogy még is rá akartam kérdezni, hogy miért érez így, mi fáj neki ennyire. Pedig tudtam, hogy semmi közöm hozzá, de a kíváncsiság már csak ilyen. Amíg nem elégítik ki, addig nem is fog elmúlni.

I-D-I-Ó-T-A – betűzte el a lelkiismeretem ezt az egy szót. Minden betűt jól kihangsúlyozva, hogy fogjam a lényeget. – Miért foglalkozol vele? Ő is csak ember, akinek lehetnek gondjai. Neked is vannak, nem hidd azt, hogy rajtad kívül másnak nem jut ki belőle. – nagyot nyeltem. Az idegességem nem múlt el. Végtére is igaza volt. Sok ember van, akinek nem jut ki a jóból, akiknek sokkal rosszabb, mint nekem. De valamiért még se nyugtatott meg.

Lehorgasztottam a fejem. Az ölemben lévő kezeimet bámultam. Túlságosan kényelmetlenül éreztem magam, amiért ennyire bele láttam. Talán egy kicsit még át is éreztem. Én is voltam magányos. Sok fájdalom ért már. Olyan dolgokat éltem meg, amiket más még elképzelni sem tud. Valahogy ez egy kicsit megnyugtat. Talán tudja, hogy miket éltem át a zaklatások miatt, amik miatt annyi könnyet hullajtottam. Az egészben még is az volt a legjobb, hogy szavak nélkül megértettem mit érez, felesleges fecsegés helyett láttam a szenvedését. És ennél nem kellett több. Megérettem. Ő is kemény éveknek nézett elébe, azért olyan amilyen. Régebben én is elrejtettem az érzéseim, nem akartam, hogy mások lássák, mit gondolok, és ő is ezt tette. Talán még félt is, hogyha mások rájönnek, akkor gyengének fogják tartani. Az ember csak akkor tudja a legjobban védeni magát, ha nem adja meg a másiknak azt az örömöt, hogy szenvedni lássa. A könnyek visszatartása viszont kegyetlenül tud fájni. Saját tapasztalatból tudom.

Egy apró kis nesz zökkentett ki. Zavartan kaptam fel a fejem, és tekintettem az előttem heverő süteményre. Egy pillanatig megfordult a fejemben, hogy rá nézek a tulajdonosára, de aztán el is vetettem a gondolatot. Némán biccentettem felé, aztán megfogva a villám lassan elfogyasztottam.

Ahogy végeztünk, még egy kicsit beszélgettünk, talán fél órát, aztán elköszönve a hím nemű egyedektől, elindultunk a csajokkal. A feszengésem azonnal el is múlt, ahogy kikerültünk az aurájukból. Sose tudtam igazán kijönni velük, mármint a pasikkal, így most nagy kő esett le a szívemről, hogy nem kell a nap többi részében velük lennem.

Még egy kicsit csavarogtunk a csajokkal, a parkot is körbejártuk, aztán kikísérve őket a buszmegállóba, megvártuk a járművet, majd elköszöntünk egymástól. A busz, ahogy eltűnt a sarkon, hátat fordítottam és lassan hazafelé vettem az irányt. Fáradt voltam, kicsit többet mozogtam, mint terveztem. Ez a sok séta kikészítette, így elhatároztam, hogy holnap pihenni fogok, ha törik, ha szakad. Egy fél órás lassú séta után megérkeztem, majd előkapva a kulcsomat, kinyitottam a zárt, és beléptem az ajtón. Becsuktam, lerúgtam magamról a cipőt, aztán átmasíroztam a konyhába. Az asztalon egy levél várt. Már előre sejtettem mi áll benne.

Szia, Kicsim.
Ha nem lennénk itthon, mire hazaérsz, akkor dolgozni mentünk. Apád fontos megbeszélésre ment, nekem pedig egy sürgős esetet kell ellátnom. Este jövünk, ne aggódj. Kaja van a hűben. Puszi, anya.

Kicsit csalódott voltam, hogy nem voltak itthon, de hát ez az élet rendje. A felnőttek dolgoznak, a diákok suliba járnak. Gyakran adódnak problémák, amikor az ember nem számít rá, főleg a felnőtteknél.

Mivel nem voltam éhes, az a két süti rendesen betett, így kihagyva a vacsit, felmasíroztam a szobámba. Kipakoltam a táskámból, aztán felkapva a pizsamámat átvonultam a fürdőszobába. Bedugtam a kádat, aztán megengedtem a forró vizet. Miközben a víz megtelítette, levetkőztem, felkötöttem a hajamat, majd kikészítettem a törülközőmet. A tükörbe nézve, viszont eszembe jutott Mr. Jóképű. A tekintetünk majdnem hogy megegyezett. Az érzések is hasonlóak voltak, más és más okok miatt. Még is valahogy megértettem őt. Néha van, hogy én sem bírom már, és egy buta álarc mögé rejtem minden fájdalmamat. Mosolygok, pedig sírhatnékom van. Tudom, hogy nem oldja meg a gondokat, de még is csak jobb, ha mások nem aggódnak miattam feleslegesen. Így mindenkinek könnyebb, csak az én lelkemre nehezedik egyre több súly, és nyom össze, mintha csak egy karton doboz lennék, amikre tégla darabokat helyeznek.

Elzártam a csapot, aztán belefeküdtem a frissítő, meleg vízbe. Nyakig elmerültem benne, közben tusfürdőt nyomtam bele és felhabosítottam. Ahogy meg voltam vele, lehunytam a szememet és csak élveztem, ahogy körbe járja a testem. Ez volt az egyetlen olyan dolog, amivel kicsit is tisztábbnak éreztem magam. És konkrétan nem higiéniára céloztam ezzel, ha nem a sok könnyre, bánatra, amik az évek során egyre többször kerítettek hatalmába.

Legalább egy órát áztattam magam, aztán kiszállva megtörülköztem, és belebújtam a pizsamámba. Leoltva a villanyt átvonultam a szobámba, ahol hulla fáradtan dőltem be az ágyba. Még a lámpámat se voltam képes lecsukni. Egyszerűen kifeküdtem és úgy maradtam. Perceken belül el is nyomott az álom. Az utolsó dolog, amire emlékeztem, az anyám halk kuncogása és egy fájdalmakkal átitatott fekete szempár volt.

Súgó 6 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

2013.09.08. 10:33 Saku Szia Vanille! Nyugi semmi baj, nem harapok, amiért csak most írtál :) Már annak örülök, hogy írtál egy regényt, megint XD Hát Saku már csak ilyen. Meg ki akarna a szüleivel arról beszélni, hogy az új tanára milyen hátborzongató, és simán beleillene egy horror film főszerepébe, meg hasonlít az ördögre stb.. :D Az én szememben Ino szabad szájú és perverz, hogy hasonlít-e valakire, Hmm.. meglehet, már ha egyre gondolunk. Saku mindenkinek ad egy "becenevet", hogy Narutonak mi lesz, azt még nem tudom. Egyenlőre azt még nem gondoltam végig, de szívesen meghallgatom az ötleteidet :D Konant próbáltam egy laza csajnak mutatni, aki jól ismeri az akatsukit, meg tud is tanácsot adni a későbbiekben Sakunak, ha úgy adódna. Néha ami a szívén az a száján :) Na, igen a sizo énje a legjobb Sakunak. Egyre többször fog felbukkanni, és kioktatni főhősnőnket. Ami persze több bonyodalomhoz is vezetni fog. :D A drogos mondatot én is imádtam, jót röhögtem rajta mikor írtam :3 Hát, most, na. Naruto életében nem látott még rószaszín hajú egyént, muszáj volt kitapogatnia a valódiságát. XD Na igen, az ita-hina-ino beszélgetésről lesz is majd szó, ino nem tudja befogni, úgy hogy majd úgy is szóba kerül xD Igyekszem majd a folytatással, de hogy  suli miatt, mikorra tudom majd megírni, nem tudom sajnos így előre >< Próbálok javítgatni a hibáimon, de majd ha afs-re felkerült a házi kedvenc összes fejije, ez is megy majd oda, és akkor lektoirhoz is el küldöm xD Köszi, hogy olvastad, és hogy írtál, :)

2013.09.08. 10:05 Vanille Szia, Saku! Sajnálom, hogy csak most írok, de jelenleg kifogytam a chakrából! ;)   Szóval, forbidden... Hm, érdekes! ;D Hehe, Sakura gyorsan lerázta az ősöket, hálát is adhat Inónak, a végén még kikotyogott volna valamit a tanár úrról. ;D Heh, Ino és a perverzitás, miért van az az érzésem, hogy  alány hasonlít valakire? Na, mostmár Mr. Jóképű, és Mr. Szexi is van, ahogy egyik ismerősm mondaná SexItachi ;D Naruto ki lesz, Sakura fejében: Mr. Szőkeség, Mr. Idiótaság? ;D Bocsi, most ez egy kicsit bepörgetett ^.^   A kedvencem a cukrászosdis rész volt, annyira szimpatikus volt Konan, egyik legjobb. Örülök, hogy az Akatsukisok még itt is összeröffengetnek, tetszett, hogy Konan mindent tudott róluk ;3  Hehe, Konanek is vannak dumái: \\\"   Na, meg szeretjük Sakura skizofrén énjét is, ugyebár ^.^ Nagyon jókat kuncogtam az orrom alatt Sakura-elme megjegyzésein, de még mindig a drogos mondat tartja a No. 1-et! <3   Naruto meg, uramistenem, hát utálom a karakterét, de ez nagyon vicces volt, megmosolyogtam a kurkászó-hadjáratát a szőkeségnek ^.^ Ino meg, kíváncsi vagyok mit char-charoztak \\\'Tachival, és min pirulgatott olyan jót Hinata. Szerintem másnap a suliban Ino úgyis kiselőadást fog tartani a fiókrül, annak ellenére, hogy nem csak ő volt ott, mint lány ^.^   Ennyit a kritikámról, a fogalmazás kifogástalan, egy-egy vessző van, néhány elirás, meg persze párbeszédek, de ezek már nem annyira látszanak. Szóval hozd hamar,  mert már tűkön ülök, és nagyon várom, hogy kanyarítod oda a történetet, ahol abbahagytad, egyszerűen ez izgat a legjobban, meg persze hogyan jönnek össze Sakuráék.

2013.09.08. 08:56 Saku Szia Jenny. Pénteken rám tört az ihlet hullám, úgy hogy be tudtam fejezni, és tegnap is is tudtam tenni hála istennek. Legalább két vagy három hete küszködtem ezzel a fejivel, hogy végre legyen valami :) Örülök neki, hogy beillett egy kis filmbe, de szerintem még van mit fejlődnöm. Bár ki tudja, lehet, hogy egyszer még híres író leszek, bár ebben nem igazán bízok xD Hát, hogy Sakura meg Mr. Jóképű mikor fog "közelebbi" kapcsolkatba kerülni egymással az még kicsit messze van. Lesznek előtte még bonyodalmak, de mivel az előző változatban kicsit gyorsan történtek a szituációk, így most lassítani szeretnék, és időt hagyni a vonzalom kialakítására :) Köszi, hogy olvastad, és írtál kritikát :)

2013.09.08. 08:27 Jenny-chan Szia! Nagyon jó, hogy sikerült elkészülnöd a fejivel :) Szerintem írtó jó lett, olyan volt, mintha egy kisfilmet néznék, totál lejátszódott előttem az egész :D Remélem hamar folytatod, kíváncsian várom, hogy Sakura és Mr. Jóképű milyen kínos, vagy amit még jobban szeretnék, forróbb szitukba keverednek :P *a szeme perverzen csillog, csorog a nyála*   By: Jenny-chan

2013.09.07. 13:53 Saku Szia Ildi. :) Örülök, hogy örömet okozhattam az írásommal. Kicsit kezdett hiányozni, így tegnap unalmamban befejeztem végre. :) Meg nem sok időm lesz í suli miatt írni, úgy hogy kb. havi egy fejezetet, ha össze tudok hozni majd >< A cukrászdás részt én is szerettem írni. Szeretm az édeséget, csak amiatt tettem bele. Aztán kínlodtam is, mert rám jött a ütizhetnék, és nem volt itthon semmi sütike T.T De örülök, hogy elnyerte a tetszésedet :) Ihletem most sajnos nincs ><" Pedig jó lenne, ha lenne. De idővel úőgy is ki fogok találni valamit, csak várnom kell az ötletekre :) Köszi, rám fér jó sok chakra mennyiség, igyekszem majd hozni :)

2013.09.07. 13:46 Ildi-chan Szia!:) Na most a hétvégére olyan jó, hogy olvashatok^^ A suli nagyon fárasztó, de lagalább van ami boldogít*.* Az a rész nagyon tetszet amikor a cukrászdában voltak^^ Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a kövi fejezetben. Már nagyon várom. Remélem jó sok ihleted van..és ha nincs...akkor küldök chakrát^^ Sok sikert és ihletett^^ és megy a 10-es =)) ~Ildi-chan^^