Hangos csörgés, majd egy puffanás jelezte, hogy az ébresztő óra a mai nap is a földön fekvő tárgyak sorsára jutott. Morcosan fordult át egyik oldaláról a másikra, míg ki nem rántották alóla a takarót, és nem jutott arra a sorsra, amire az órája minden nap kárhoztatva volt.
- Ébresztő – dobta le az ágya a takarót kis húga, majd kisétált a szobából.
A tizenhét éves lány morgolódva, szitkokat szórva mászott vissza az ágyára.
- Utálom, amikor ezt csinálja. – dünnyögte törökülésben ülve, miközben megnyújtóztatta a végtagjait. – Suli! – döbbent rá a tényre, hogy újra elkezdődött az iskolai szezon és a szünetnek vége.
Kikászálódott az ágyából, majd a szobai tükör elé sétálva megigazította kócos haját. Fintorogva bámult tükör képére, az ő haján semmi sem segíthet, maximum egy festés, de azt nem akarta, így el kellett viselnie rikító bozontját. Egy sóhajtással nyugtázta a dolgot. Még egy utolsót nyújtózkodott, majd bele bújt papucsába és lecsoszogott a földszintre. Húga már javában reggelizett, mire leért a konyhába.
- Anyu? – Töltött magának egy pohár narancs levet, majd két szelet pirítóst a kenyérpirítóba helyezett.
- Alszik. Már megint sokáig dolgozott. – állt fel az asztaltól Kona a mosogatóhoz sétálva.
- Mi történt a hajaddal, húgi? – fordult a távozó kislány után felvont szemöldökkel Sakura.
- Ja, ez? – fogott megy egy rövid szőke tincset ami a szemébe hullt. – Levágtam – vont vállat.
- Na de ennyire?!
- Nem tetszik? – nézett fel zöld szemeivel a nővérére.
Ebben a pillanatban pattant a kenyérpirító. Sakura egy tányérra rakta a reggelijét, majd Kona felé fordult.
- Aranyos vagy. De legközelebb, kérdezz meg minket. Oké? – borzolta meg húga fejét, aki megkönnyebbülten mosolygott, majd elindult a szobájába.
A fejét csóválva fordult vissza a reggelijéhez, ám ekkor egy kéz nyúlt el az oldala mellett, s el vette az egyik szelet pirítóst.
- Köszi húgi! – vigyorgott rá bátyja, majd egy bögre kávét a kezébe véve leült az asztalhoz.
- Ez – vette ki a ételt a férfi kezéből Sakura és leült az asztalhoz. – Az enyém, Deidara.
- Tőlem – morgolódott az étel hiánya miatt a férfi.
- Ha éhes vagy, csinálj magadnak reggelit – vont vállat bátyja viselkedésére.
Nem igazán hatotta meg, hogy megsértődött. Már hozzá szokott.
- Kösz, most inkább nem. Anyu?
- Alszik – ingatta rosszallóan a fejét a lány.
- Dolgozott egész éjjel?
- Attól tartok.
- Tennünk kéne valamit. Ez nem állapot. – tűrt szőke tincseibe elgondolkodva.
Sakura szó nélkül hagyta a dolgot, annyi mindennel próbálkoztak már, de az anyjuk mindig a végsőkig hajszolta magát. A reggelin nyammogva bámulta a kockás abroszt, azon filózva, hogy megint vajon mivel rukkol elő a férfi, de jobbnak látta nem bele merülni a dologba.
- Tény amit akarsz, Dei'. De én már bele fáradtam. – tolta el maga elől az üres tányért Sakura.
- Lenne egy jó ötletem!
- Kezdődik – forgatta meg a szemeit a lány.
- Ha te mondjuk elmennél prostinak, anyunak nem kéne dolgoznia annyit. – vigyorgott kajánul Deidara az asztalra könyökölve.
Sakura fülig vörösödve nézett bátyjára. Mind közül ez volt eddig a legsértőbb ötlete. Pedig volt már egy-két falrengető ötét a tarsolyában, az biztos! Mint mikor azt találta ki pár hónapja, hogy Sakura és Kona játsszák el az elme sérültet, így adományt gyűjthetnek számukra. Mondani sem kell, a két lány szinte holtra verte a szőkét.
- Idióta! – vágta hozzá a tányért, amit Deidara készséggel el kapott.
Hihetetlen düh kapta el Sakurát, ha a tányér eltalálta volna, akkor talán, de csak talán, megelégedett volna az eredménnyel. De így, hogy sikertelen volt az akció, teljesen dühbe jött.
- Kinyírlak! – pattant fel az asztalt megkerülve avval a szándékkal, hogy megfolytja idősebb testvérét.
- Előbb kapj el! – rakta le a tányért vigyorogva és elrohant az emelet felé.
- Gyere ide! Hadd fojtsalak meg!
Átrohant a nappalin, ám orra bukott Deidara szanaszét szórt cipőiben, így egy hatalmasat hasalt. Halk szitokáradatot szórva tápászkodott fel, amikor Deidara kuncogása ütötte meg a fülét.
- Ó! Csak nem ez lenne a kis hercegnő titkos szobája, ahová csak engedéllyel léphetek be?! – jött a kérdés az emeletről.
Sakura a lépcső aljában állva remegett a dühtől.
- Tűnj a szobámból, Deidara! – üvöltötte magából kikelve, majd kettesével véve a lépcső fokokat felrohant az emeletre.
- Csak nem ez a naplód?
- Tedd le de rögtön! – dörömbölt kétségbe esve az ajtón.
Az ágy panaszos nyikorgása elárulta, hogy Deidara kényelembe helyezte magát.
- Kedves naplóm! – olvasta fennhangon a férfi, elfojtva a röhögését.
- Az istenit... Deidara! – csapkodta ököllel az ajtót, majd tehetetlen dühében rugdosni kezdte.
- Ma eszméletlen dolog történt az iskolában! Új osztálytársat kaptunk! – folytatta rendületlenül, figyelembe se véve a lány őrjöngését.
Ebben a pillanatban jutott Sakura eszébe az ajtófélfába rejtett pótkulcs. Áldotta az istent, és önmagát, amiért volt annyi esze, hogy elrejtse. Végig tapogatta a félfát, majd diadalmasan a kulcslyukba helyezte a kulcsot.
- Nagyon tetszik nekem – olvasta még mindig a Deidara. – A neve...
Ebben a pillanatban megadóan kattant a zár és Sakura be rontott az ajtón. Deidara háttal feküdt az ágyon, fejét lefelé lógatva róla, kezében Sakura naplójával. Kíváncsian pillantott húgára.
- Ó-ó! – tette le a kis könyvet, majd lepattant az ágyról.
- Most meg vagy! – állta el az ajtóhoz vezető utat őrjöngve Sakura, akárcsak egy megvadult bika.
- Képzelődj csak, húgica. – intett neki vidáman Deidara.
Legszívesebben az ajtón keresztül távozott volna, de mivel jól ismerte húgát, tisztában volt vele, hogy a mai kis piszkálódása után élve nem jutna ki. Jobb ötlet nem révén az ablakhoz hátrált, majd ki pillantott a kertbe. Hét méter zuhanás, vagy Sakura bosszúja. Volt választási lehetősége, ő pedig élni akart még az elkövetkezendő tíz, húsz, harminc, vagy legalább negyven, ötven évben. Vállat vont, majd egy ugrással kint volt a szabadban.
- Deidara! – rohant az ablakhoz Sakura kétségbe esetten, attól félve, hogy bátyjának baja esett, de a férfi egy karcolás nélkül meg úszta. Vígan himbálódzott az ablak előtt álló fa egyik ágán. Akár csak egy macska. – Én meg ölöm, az tuti. – fogadkozott miközben az ágyhoz sétált. Kezébe vette a naplóját és a fehérneműi közé dugta. – Itt sose találja meg.
Kifújta tüdejéből a bent tartogatott levegőt, majd emlékekkel küzdve pillantott le a ruhák alatt megbúvó könyvecskére. Amikor gimnáziumba került csak egy lány volt a sok közül. Nem tűnt ki a szürke rétegből, pedig mennyire szeretett volna! Senki sem foglalkozott vele, nem keresték a társaságát, és nem piszkálták. Igazi átlagos lány volt.
Aztán tavaly egy új gyerek érkezett az osztályukba, ami mindent megváltoztatott. Eldöntötte, hogy ha törik ha szakad, kifog tűnni. Azt akarta, hogy az a bizonyos személy, felfigyeljen rá. Így az egész szünidőt azzal töltötte, hogy különböző szépségápolási szerekkel tesztelt magán. Szerencséjére Fortuna mellette állt, és megáldotta a nőiesség legfőbb jegyeivel. Félt a változástól, de örült, hogy végre azonos eséllyel indulhat ebben az évben, mint a többi lány. Melankolikus állapotát halk kopogás szakította meg.
- Igen? – tolta be a fiókot nehéz szívvel.
- Sakura, keresnek! – szólt be Kona, majd a léptei zajából ítélve elment készülődni a saját szobájába.
- Ki lehet az ilyenkor? – nézett a földön heverő óra darabjaira, majd a szegény pórul járt tárgyat vissza helyezte jogos helyére, a szekrény tetejére. Bele bújt fekete papucsába és lerohant a földszintre, vigyázva rá, hogy kikerülje Deidara cipőit. Az ajtó előtt állva kezét a kilincsre helyezte, majd hátra fordult húgához, aki már a nappaliban tévézett.
- Ki az, Kona?
- Nem ismerem őket. – vont vállat a tévének szentelve minden figyelmét.
Sakura gondolkodva tárta ki a bejárati ajtót, azon töprengve, hogy vajon melyik barátnője lehet az. Mert más nem igen látogatta meg őt. Ám barátnői helyett nem várt látvány fogadta.
- Te jó ég! – fagyott a küszöbre a lány, látva a tömeget mely a házuk előtt tolongott.
- Sakura! – kiáltottak a lányért egy ember ként.
- Mi folyik itt? – hitetlenkedett a rózsaszín.
- Sakura Haruno! Eljönnél velem az őszi bálba? – fogta meg a kezét egy szőke srác, aki ott állt mellette.
- Mi van?! – rántotta el a kezét rémülten.
- Nem! Velem gyere! – tiltakozott valaki a tömegből.
- Velem!
- Majd én elkísérlek!
Hangzottak a felkínált lehetőségek különböző csoportoktól.
- Mi folyik itt? – sétált elő a ház mögül Deidara. – Kik ezek?
- Fogalmam sincs!
Deidara felmérte a terepet, végig nézett húgán, akin csak egy topp és egy rövidnadrág volt, majd Sakura elé sétált védelmezően, védve a kíváncsi szemek elől. A lány hálásan kapaszkodott bátyja pólójába, azzal az elhatározással, hogy nem fogja elengedni egy darabig.
- Mit akartok tőle? – nézett végig a fiúkon lenézően.
- Mi mind azért vagyunk itt, hogy elhívjuk Sakurát az őszi iskolabálba. – jött a válasz a szőke fiútól. Ám amint találkozott a tekintete Deidaráéval, jobbnak látta, ha vissza vonul a tömeg végére.
- Agyatokra ment a szünet? Még csak most kezdődött el az iskola! A bál még messze van.
- De ha nem lesz valamelyikünk párja most, későbbre biztos elkel.
- Mi a... ?
- Sakura lett a legcsinosabb lány a környéken. Ezt mindenki észre vette a nyár folyamán. – kiáltotta valaki a tömegből.
- Bizony!
- Ahogy mondja.
- Így igaz! – helyeseltek a többiek.
- Sakura nem egy kiárusított cikk. Felejtsétek el. Egyikőtökkel sem fog a bálba menni. – közölte a tényeket higgadtan Deidara.
- A konyhában még nem ezt mondtad! – csípett az oldalába Sakura gonoszul.
- Az más – fogta le húga kezeit vigyorogva hátra nyúlva Deidara, majd visszafordult az előtte állókhoz.
- Ki vagy te? A pasija? – morajlott fel a tömeg.
- Ha még egyszer zaklatni meritek – nézett végig a bandán pár perc csend után – , velem gyűlik meg a bajotok.
Sakura nem látta Deidara tekintetét, mellyel alá támasztotta a kijelentését, de sejtette, hogy milyen arcot vághatott az elfojtott lélegzetek alapján.
- Nos, most hogy ezt tisztáztuk, tűnjetek el! – hangja nem éreztetett semmi érzelmet, vagy fenyegetést, de a szemei mindent elárultak.
Tisztán tükrözték, hogy ha bárki megmeri közelíteni Sakurát, akkor az lesz élete utolsó próbálkozása.
A horda egy nyikkanás kíséretében eltűnt morgolódva. Mindenki eltűnt, kivéve egy sötét árnyat a közeli fa mögül. Végig nézte a kis jelenetet ében szemeivel, majd hátat fordítva a furcsa párosnak eltűnt.
- Köszi! – ölelte meg hátulról bátyát Sakura hálásan.
- Mars befelé, és öltözz fel! – feszegette le a fehér karokat a nyakáról Deidara.
- Diktátor! – zsörtölődött elengedve a szőkét, majd becsapta maga után az ajtót.
- Mennyi gondom lesz még vele. – túrt a hajába Deidara.
Kutató tekintettel nézett végig a környéken. Látta a fiút a fa takarásánál, de nem tudta jól kivenni a tömeg miatt. Furcsállta, hogy nem mozdult egy tapodtat sem, és nem szólt egy szót sem. De most, hogy mindenki felszívódott ő is eltűnt. Amint megbizonyosodott arról, hogy már senki sincs a közelben ő is bement a házba.
- Kona! – kiáltotta el magát a nappali közepén állva.
- Itt vagyok. – lépett elő bátyja háta mögül a lány.
- Ó! Rendben. Elkészültél már?
- Igen. – emelte fel a kezében lévő táskáját.
- Akkor mehetünk? – tette csípőre a kezeit.
- Deidara.
- Van még valami?
- Öltözz fel. – bökött bátyja mellkasára Kona.
- Francba! Öt perc. Addig szedd össze a nővéredet! – rohant volna fel az emeletre, ha nem vágódott volna hanyatt a cipőiben.
- Oké. – lépte át bátyját unottan Kona, és felsétált az emeletre. – Sakura! – dörömbölt nővére ajtaján.
- Igen?
- Kész vagy? Dei' visz be a suliba minket.
Deidara a cipőit átkozva rohant be a szobájába, hogy átöltözhessen.
- Még nem vagyok kész. – kapcsolta be a melltartóját, majd bele bújt a az iskolai ingébe.
- Megvárunk...
- Nem kell! Menjetek csak, majd sétálok! – vágott húga szavába.
- Oké – vont vállat, majd át sétált a folyosó végén lévő szobához. – Bátyus, Sakura nem jön velünk!
- Miért nem? – dugta ki fejét az ajtón, míg fél teste elveszett egy pulóverben.
- Sétálni akar – vont vállat Kona, majd elindult a földszintre.
- Sétálni? – bambult még mindig az ajtóban a szőke. – Mi az hogy sétálni?! – kapott észbe miközben a pulóverével szenvedve megindult húga szobája felé. – Sakura! – csapkodta az ajtót.
- Igen? – dugta ki a fejét a résnyire kinyitott ajtón Sakura.
- Mit jelentsen az, hogy sétálni akarsz? – kérte számon az ötletet.
- Hát, tudtommal tisztában vagy a séta fogalmával, de ha nagyon akarod elmagyarázhatom. – mosolygott bátyjára.
- Nagyon vicces vagy! – hunyorgott húgára rosszallóan.
- Bele ment valami a szemedbe? – nézett tetetett aggodalommal Deidarára.
- De jó kedved van ma. – támaszkodott mosolyogva az ajtónak.
- Ugye tudod, hogy csak gúnyolódtam?
Deidara alaposan szemügyre vette húgát, majd elvigyorodott.
- Ma egész jól nézel ki. – közölte vele hátat fordítva neki.
- Ó! Köszi! – felejtette el az eredeti kérdését a lány, és rámosolygott bátyja széles hátára.
- Ugye tudod, hogy csak gúnyolódtam? – fordult vissza bosszúállóan vigyorogva a lányra.
- Te aljas – füstölgött Sakura, majd a kezében lévő cipőket bátyja távozó alakja után vágta.
Deidara gyakorlott mozdulattal kapta el a lábbeliket, majd nevetésben tört ki.
- Milyen heves vagy ma. Nem gondolod? – dobta vissza tulajdonosának a cipőket, majd zsebre vágta a kezeit és lesétált a lépcsőn.
Pár perc múlva Konával az oldalán elhagyta a házat, míg Sakura az utolsó simításokat végezte el magán. Furcsán állt rajta az ing, most, hogy már volt mire felvennie. De valamiért még is büszkeséggel töltötte el. Táskáját a vállára véve elindult az iskolába, azzal az elhatározással, hogy a mai nap, olyan nap lesz az életében, amit sosem fog elfelejteni, és örökre megváltoztatja az életét.
Nem is sejtette mennyire...
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Ezt a fejezetet nino ía, a következőt viszont már én fogom. Szóval úgy kell számítani, hogy egyiket nino a másikat pedig én fogom írni. Nem sokára hozom a 2. fejezetet, szerintem a legkésöbb hétvégére fent is lesz. Remélem a többi fejezetet is ilyen lelkesen fogjátok várni. És átadom ninonak a kommenteket. 
Sziasztok!
Annyira örülök, hogy tetszik nektek!
Mikor elkezdtem írni ezt a történetet, gondoltam Saku-t is bevonom a dologba, mint társszerzőt. Mint már említette, felváltva írjuk meg.
Szóval, ez az én művem, a következő már az ővé. Aztán megint én írom a harmadik fejezetet... és így tovább.:)
Remélem nem okozunk csalódást, és továbbra is számíthatunk rátok, mint olvasokra!
Köszönöm, hogy ennyien írtatok alá, és ennyire tetszik. Ha további történetekre lennétek kíváncsiak az én billentyűzetemből, akkor a: www.nino.eoldal.hu -n és a www.nino2.eoldal.hu -n olvashattok. :)
További szép napot!
nino