Szerda reggel az első dolog az volt, hogy leállítsam a csajokat, akik fan klubbot akarnak csinálni. Félre hívtam őket, és mindent pontosan elmagyaráztam nekik, arról hogy milyen kapcsolatban is állunk Sasukével. Bele telt egy fél órába mire elmondtam nekik mindent, és ők csalódottan vették tudomásul, hogy a vágyaik nem érnek semmit. A csodálat, amit irántunk éreztek, most köddé vált, hála nekem.
„Komolyan nem értem, hogy az a marha, mért nem tudta volna, ezt így megcsinálni? Mért kellett belemennie.” – gondolkodtam el, közben a teremig meg sem álltam.
Miután ő is megjött csak akkor vettem tudomásul, hogy egy kicsit tényleg nagyobbat adtam neki, mint kellett volna. Ugyanis egy lila folt éktelenkedett a csinos kis pofiján. És ez valahogy egyáltalán nem rontotta az összképet. Kifejezetten jól állt neki. Mikor a tekintetünk találkozott elhúzta a száját, és valamit még motyogott is mellé, amivel megint csak felhúzott. Miután sikerült csak öt percre is kettesben maradom vele, szépen az orra alá dörgöltem, hogy megoldottam a csaj problémát. Miattuk már nem kellett aggódnunk. Erre ő csak megint húzta a száját. Igazából nem értettem mi baja van. Hiába nyaggattam, hogy mondja el, folyton lerázott magáról.
Egész nap ilyen volt. Duzzogott, és nyavalygott mindenért, mint egy öt éves kisgyerek, akit megfosztottak a szeretett játék mackójától. Jobbnak láttam elkerülni, mert már attól felkapta a vizet, ha a közelébe mentem. Mondjuk ez még mindig jobb volt, mint amit Narutoval csinált. Szegény egésznap ütötte, pedig semmi rosszat nem vétett ellene. A végén már én is egészen megsajnáltam a szőkét, bár látszólag élvezte, hogy a barátját idegesítheti, így inkább nem avatkoztam vele. Mert a végén én is kaptam volna egy taslit. Annak pedig nem lettek volna jó következményei.
Aztán eljött a délután, amire egész nap vártam. Anyuval a pláza bejáratánál találkoztunk. Idő közben Ino és Hinata is felbukkant, bár volt egy olyan érzésem, hogy követtek. Így ők is csatlakoztak hozzánk. Egy igazi csajos napot tartottunk. Végig jártuk az egész épületet. Majd nem minden ruhás holtba bekukkantottunk, és végig próbáltuk az összes ruhát, amit találtunk. A legviccesebb kiegészítőktől kezdve mindent összepárosítottunk. Rengeteg kép is született belőle. Ezután beültünk enni a mekibe. Egy kissé megéheztünk a sok nevetéstől.
- Na és most hova? –szólaltam meg, miután befejeztem az evést.
- Szerintem nincs már olyan hely, ahol ne jártunk volna – mondta Hina.
- Igaz – nyomatékosította Ino is.
- Esetleg van kedvetek elmenni fagyizni? – csatlakozott a beszélgetésbe May is.
- Benne vagyok – lelkesedtem. Ino és Hinata egymásra néztek, majd rábólintottak – csajok lehetne egy kérdésem – néztem rá barátnőimre, akik épp indultak volna el, hogy kidobják a szemetet.
- Aha, csak dobjuk ki ezeket – szólalt meg szőke barátnőm. Gyorsan kidobtuk őket, majd a kijárat felé vettük az irányt.
- Miről lenne szó? – kérdezte Hinata
- Sasuke ma rosszabb volt, mint általában. Tudjátok, hogy mi baja van – a két lány egymásra nézett, de nem szólt semmit. Mintha a szemükkel kommunikáltak volna. Végül Ino törte meg a beállt csöndet.
- Tudod ilyenkor jobb elkerülni egy darabig. Elég kiszámíthatatlan és lobbanékony – kezdett hozzá a mondanivalójához
- A szülei négy éve meghaltak, és az óta minden évben ezen a napon magába fordul, és még beszélni sem lehet vele normálisan – folytatta Hinata.
- Szóval ez az oka – sóhajtottam - sosem fordult meg a fejetekben, hogy beszéljetek vele erről? Hogy nem kéne ennyire magára venni? - néztem rájuk.
- Próbáltunk, de a makacsságát nem tudtuk betörni. Az egyik fülén be a másikon ki – mondta Ino.
- Tényleg ennyire reménytelen? – kérdeztem tétován.
- Az – sóhajtották egyszerre.
- Naruto-kun az egyetlen, aki ilyenkor hajlandó még a pofonokat is elviselni, csakhogy Sasuke a régi maradjon, de ez a legtöbb esetben nem jön össze – magyarázta a kék hajú barátnőm, aki a szőke említésénél még el is pirult.
- Azzal tényleg nem megy sokra, hogy elviseli a pofonjait. Ide keményebb eszközök szükségesek – összecsaptam a kezem. May elnevette magát a reakciómon, Ino és Hinata meg úgy bámult rám, mint egy őrültre, aki épp a saját halálát tervezgeti.
- Ezt még is, hogy érted? – néztek rám aggódva.
- Tudom, mire van szüksége – mindenki hatalmas, kíváncsiságtól csillogó szemekkel bámult arra várva, hogy mi fog ebből kisülni – egy jó nagy beszélgetésre. Ha lelkiznem kell vele, akkor azt is bevállalom, csakhogy a régi legyen. Amúgy mindig ilyen volt? Mármint bunkó? - Inoból egyből kitört a röhögő görcs. A hasát fogta annyira nevetett. Szerintem egyáltalán nem volt semmi vicces abban, amit mondtam.
- Lelkizni az Uchihával – a könnyeit törölgette – azt szívesen megnézném. De amúgy a tragédia bekövetkezése előtt egy életvidám gyerek volt. Most meg egy élő halott zombi, akinek semmi sem jó.
- Ino szerintem ez nem vicces. Ő egy érzelmileg labilis srác, akire ráférne egy jó nagy beszélgetés, de tényleg – néztem rá – talán tudsz jobb megoldást?
- Hát…nem – vágta rá.
- Na, látod.
- És szerinted utána észhez térne? - kíváncsiskodott Hinata is.
- Nem tudom. Talán… - vettem egy mély levegőt – na és most hova?
Mentünk még pár kört, aztán öt óra felé mindenki elindult hazafelé. Út közben mindent részletesen elmeséltem Maynek, hogy hogyan is gondolom Sasukével való beszélgetést. Az megint más kérdés volt, hogy fog-e rám hallgatni vagy, hogy meghallgat-e egyáltalán. A szombati buli épp kapóra is jönne, kivéve akkor, ha nem issza le magát dög részegre, mert akkor mindent tudnék vele csinálni, csak épp beszélgetni nem. Reménykedtem, hogy semmi ilyesmi nem fog történni különben kicsinálom.
Mikor hazaértünk Gen még mindig be volt sértődve, mert őt nem vittük magunkkal. Hiába próbálkoztam bármivel is, hogy megnevetessem, nem sikerült. Komolyan a pasik rosszabbak mikor duzzognak, mint mi nők. Minek se perc alatt ki lehet engesztelni, bár vannak kivételek, akiknek azért több kell egy két szép szónál. De akkor is nem értem mért sértődött be, a múltkor vele ebédeltem, és akkor meg May nem volt ott. Nem értem a férfiakat.
Gyorsan megvacsoráztam, majd fölmentem a szobámba, bepakoltam a legfontosabb dolgokat a táskámba, és elment zuhanyozni. Aztán eszembe jutott, hogy a holnapi és a pénteki délutánra el kell kéredzkednem Inoékhoz, hogy rendbe tudjuk szedni a házat, meg valami kaját is össze kellene dobni szombatra, hiszen üres hasra nem túl jó ötlet inni. Így lementem, és elmondtam nekik mire apa gyanúsan méregetett, May pedig csak mosolygott.
- Akkor mehetek? – törtem meg végül a csendet.
- Az a Sasuke srác is ott lesz? – már az nem tetszett, hogy a szájára vette a nevét.
- Ennek mi köze ahhoz, hogy én délutánjaimat Inoéknál töltöm? – kérdeztem közömbös hangon.
- Nem én a bulira céloztam, ahová menni akarsz.
- Ja, gondolom, de miért?
- Akkor mehetsz – úgy néztem rá, mint valami idiótára.
- Mi az, hogy akkor mehetek, ha ő is jön? – akadtam ki – tegnap azt hittem elég világosan elmagyaráztam, hogy semmi közöm hozzá. Csak a feladat miatt kell „kedvesen” viselkednem vele. Semmi köze ehhez az érzelmeimnek, vagy mit is mondtál tegnap.
- Itt volt tegnap? – pislogott zavartan May.
- Igen. Kicsit felképeltem szegényt, és vérzett is. Kénytelen voltam leápolni.
- Szegény srác – sóhajtotta.
- De megérdemelte – makacskodtam.
- Persze – mondta Gen – na, mindegy, el vagy engedve. De ha történik valami, azonnal hívsz, rendben?
- Aha – nyögtem, majd egy puszit nyomtam mindkettejük arcára, azután visszamentem a szobámba.
Még egy darabig forgolódtam az ágyban, közben terveket szövögettem, hogy miként is puhíthatnám meg az Uchihát. Rengeteg ötletem támadt, és szinte mindegyiket alaposan végig gondoltam. Tíz körül viszont elnyomott az álom.
Másnap megint fitten ébredtem. Ki keltem az ágyból, összeszedtem magam, megreggeliztem, majd elindultam a suliba. Sasuke még mindig morgott, se hogy sem lett jobb a kedve tegnap óta. Bár azért valamennyire most lehet vele beszélni, és Narutot is csak fele annyira püfölte. Úgy, hogy nagyjából minden a helyére került. Inoékkal szinte egész szünetben a délutánról beszéltünk. Mondta, hogy néhány ismerőst áthívott, hogy segítsenek szétpakolni a nappalit, meg felszerelni egy-két dolgot. Mi meg addig a konyhában szorgoskodunk. Már alig vártam, hogy végre neki foghassunk.
A nap elég gyorsan elment szokás szerint és amint kicsöngettek az utolsó óráról egyből pakolászni kezdtünk, és indultunk barátnőm otthonába. Csak hogy Naruto a bejáratnál ért utol minket, és egyből könyörögni kezdett, hogy had jöjjenek ők is. Inonak pedig nem volt más választása, mint hogy belement. Egész úton csacsogott a szöszi minden féle hülyeségről. Szokás szerint hozta a formáját.
- Pontosan mit is fogunk csinálni? – kérdezte Naruto Ino felé fordulva.
- Te a nappaliban fogsz ücsörögni, míg mi a csajokkal a konyhában sütögetünk – nézett rá a barátnőm.
- Most mért? – nyávogta a srác – nem segíthetnék?
- Nem – vágta rá – meg tudjuk magunktól is csinálni.
- Na és Sasukével mi van? – mutogatott a fekete hajú felé, aki értetlenül bámult rá, mint ahogyan én is.
- Mi lenne? – néztünk rá kérdően.
- Neki nem mondasz semmit?
- Veled ellentétben ő képes nyugton maradni és a seggén ülni. Esetleg annyit megtehettek, hogy majd véleményezitek a sütiket – vigyorgott Ino, mire Sasuke csak húzta a száját.
- Azt lesheted. Én abból tuti nem eszek. Még a végén megmérgezitek vagy még rosszabb…
- Annyira csak nem lesz szörnyű. Meg, ha mindenképpen ki akarnánk nyírni, akkor azért ennél sokkal, jobb ötletekkel állnánk elő. – szólaltam meg végre, közben oldalba böktem. Elég fura fejet vágott – most meg mi van?
- Semmi – rázta meg a fejét, de a tekintetét csak nem vette le rólam.
- Persze, akkor nem bámulnál így – makacskodtam továbbra is.
- Mondom, hogy semmi, talán süket vagy? – mordult rám.
- Komolyan veled még beszélni sem lehet?
- Ha nem ilyen hülye kérdéseket tennél fel, akkor lehetne…
- Jól van, hagyjuk – intettem le, majd Hinata mellé sétáltam.
Elég gyorsan elértük Inoék házát. Kinyitotta a kaput, majd mindenkit betessékelt. A bejárati ajtóval viszont eléggé meggyűlt a baj, mivel Deidara benne hagyta a kulcsot, és így képtelenség volt kinyitni. Bele telt vagy tíz percbe, mire végre sikerült bejutnunk, de a szőke srác, mint a múltkor megint csak fél meztelenül mutatkozott. Szegény Hinata annyira zavarba jött, hogy kidőlt a látványtól. Még szerencse, hogy Naruto mögötte volt, mert különben most mehetnénk a kórházba. Elég csúnyán beüthette volna a fejét a lépcső sarkába, de hála istennek nem így történt. A szöszi felkapta az ölébe, majd bevitte és lefektette a fotelba. Míg a fiúk kint ácsorogtak, és próbálták felébreszteni a lányt, addig mi Inoval előkészültünk a sütögetéshez. Minden fontos hozzá valót kikészítettünk az asztalra. A pakolásunkat egy hatalmas csattanás zavarta, mire Inoval azonnal kirohantunk a nappaliba megnézni, hogy mi lehetett ez. Naruto a földön hevert, és a fejét simogatta, miközben az Uchiha felett állt, és idegesen méregette.
- Ti meg még is mi az istent csináltok? – szólalt meg végül barátnőm.
- Csak próbáltam valahogy felébreszteni, mikor Sasuke lecsapott, mint egy legyet – nyöszörögte a srác.
- Meg érdemelted te idióta – mormogta a fekete hajú.
- Szóval mi is történt pontosan? – kérdeztem
- Hát az úgy volt, hogy…- kezdett bele a mesélésbe Naruto, mikor Dei közbe vágott.
- Először leállt bökdösődni, hátha ezzel felébreszti, de nem jött össze ezután el kezdte azzal a könyvel legyezni, de ez sem működött, erre kitalálta, hogy hátha a szájon át lélegeztetéssel, életet lehelhet belé, ekkor kapott egy tockost Sasukétól – magyarázta.
- Nem lenne egyszerűbb békén hagyni őt, és megvárni, hogy felébredjen magától? – fogtam meg a fejem a hülyeségétől.
- Mondtam neki, de ő minden képen ragaszkodott ahhoz, hogy majd ő felébreszti.
- Jó, akkor most csináljuk azt, hogy mindenki szépen leül a seggére, és békén hagyjátok őt. Szerintem levegőre van szüksége, és nem arra, hogy bárki is a képébe lihegjen – mondta Ino, majd oda sétált Hinatához, és megfogta a csuklóját – a pulzusa rendben van. Úgy, hogy mindenki leül, vagy mennyetek föl, vagy kezdjetek magatokkal valamit magatokkal, de őt hagyjátok békén – adta ki a parancsot.
- Srácok mennyünk fel, a többit hagyjuk a csajokra – intett az emelet felé Dei.
- Nekem mindegy – vonta meg a vállát Sasuke.
- Nekem is – pattant fel Naruto is.
- Oké, akkor ezt megbeszéltük. Mi fönt leszünk – nézett ránk a szöszke – ha kell, valami sikítsatok.
- Oké – mondta Ino – mi meg akkor neki állunk sütni – azzal megragadta a karomat és behúzott a konyhába.
Amint elengedett, előkapta a szakácskönyvet, és lapozgatni kezdte. Mellé sétáltam, majd közösen végig böngésztük. Húsz perc alatt végig is néztük, és három sütiben egyeztünk meg. Az egyik mákos meggyes volt, a másik marcipános, a negyedik almás. Próbáltuk a legegyszerűbben elkészíthetőket kiválasztani. És ezek annak tűntek. Neki is láttunk az elkészítésüknek. Épp a lisztet adagoltam a tálba, mikor Hinata jelent meg az ajtóban. Kómás szemeit törölgette, mint aki nem érti, hogy mi is történt valójában. Leült az asztalhoz, közben elmeséltük neki, hogy mi történt. Mikor megtudta, hogy Naruto hozta be, és fektette a fotelba, az egész arca vörössé vált. Egyből odarohantunk hozzá, ne hogy leszédüljön a székről vagy valami hasonló történjen. Ino hozott neki egy pohár vizet hát, ha ez segít neki.
Az arcáról eltűnt a pirosság, és ezt jó jelnek vettük. Mondtuk neki, hogy nyugodtan pihenjen még egy kicsit, de ő határozottan állította, hogy jól van, így ő is beszállt a sütésbe. Mindhárman egy-egy félét csináltunk, hogy hamarabb végezhessünk velük. Mindegyik fajtából csináltunk két tepsivel, közben szinte az egészet elbohóckodtuk. A liszttől kezdve a tojáson át egészen a marcipánig minden szanaszét volt szórva és kenve a konyhában. Komolyan még rajtunk is több összetevő volt, mint magában a sütikben.
Persze az egész is úgy kezdődött, hogy Ino a cukrozott almás masszába nyúlt, és végig kente az arcomon. Én meg viszonzás kép a marcipánnal kentem össze, bár eleinte sikertelen volt a próbálkozásom, mivel amint a masszába nyúltam, egyből futásnak eredt. Én meg kergethettem őt a konyhában. Elég vicces látványt nyújthatott, hogy a konyhában körbe-körbe rohangálunk. Miután elkaptam és jól bepiszkítottam az arcát a csaphoz léptem, hogy lemossam a kezem. Aztán Ino a hátam mögé sompolygott, és a fülembe súgta, hogy Hinatát is kenjük össze, ő se maradjon ki a szórakozásból. Sunyin összemosolyogtunk, majd, mint aki jól végezte dolgát a táljainkhoz sétáltunk, és belenyúltunk. Amint meg volt szőke barátnőmmel egymásra vigyorogtunk, majd lassan elindultunk a megszeppent lány felé, aki elég hamar rájött miben sántikálunk, ezért kirohant a nappaliba. Utána futottunk. Ino egyik oldalról, én meg a másikról próbáltam becserkészni őt. Beletelt vagy tíz percbe mire sikerült elkapnunk. Valahogy mindig talált valami kis rést, ahonnan könnyen megszökhetett előlünk, de végül is sikerült elkapnunk, aztán az arcára mindketten egy-egy csíkot húztunk. Zavartan nézett ránk, mi meg majd megpukkadtunk a nevetéstől. Egyből a tükörhöz sétált meg nézni, mit műveltünk velem. Amint belepillantott őt is elfogta a röhögő görcs. Bár Ino és én sem nézhettünk ki jobban. Miután jól kiszórakoztuk magunkat visszamentünk, és befejeztük a tennivalónkat.
Négy óra felé végezhettünk mindennel, beleértve a takarítást is. Egy dolog viszont nagyon is zavaró volt a számomra. A srácok egyszer sem jöttek le. Pedig nem voltunk valami csöndesek. A sikongatások, meg a nevetések tuti, hogy föl hallatszódtak. Lehet, hogy egyszerűen hidegen hagyta őket vagy zenét hallgattak, amit kétlek, mert nem hallottam semmit. Igazából olyan volt, mintha csak mi lennék az egész házban, ők meg időközben felszívódtak vagy megszűntek létezni.
Miután mindent rendben találtunk fogtunk egy üres tálat, és teli pakoltuk sütikkel, aztán elindultunk Dei szobája felé. Reménykedtem, hogy Sasuke időközben meggondolta magát, és hajlandó lesz enni belőle. Az ajtóban megtorpantunk fülünket pedig neki nyomtuk, hátha hallunk valamit, de semmi. Csönd volt. Ino elhúzódott tőle, majd gyanúsan méregetni kezdte. Hinatával kíváncsian bámultuk, hogy mégis mire gondolhat. Már szóra nyitottam a számat, de ő gyorsabb volt.
- Kicsinálom őket – mormogta az orra alatt, majd hátat fordítva nekünk elindult a másik irányba. Nem is kellett sok, hogy megálljon, és berontson az egyik zárt ajtón. Az egész arca pipacs pirossá vált - Még is mi a francot műveltek itt? – fakadt ki idegesen – azt meg azonnal tedd le – kiabálta, közben belépett az ajtón.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Örülök, hogy tetszik. Igazából lett volna még folytatása ennek a fejezetnek, csak hát akkor még most itt ülnék fölötte, meg amúgyis elég rég hoztam belőle újat úgy, hogy gondoltam akkor az izgi résznél megszakítom. És igen, tudom milyen amikor az író pont akkor szakítja meg a fejezetet, mikor egy olyan rész jön.
Hát igen, elég lassan változik, de ahogy lenni szokott a szerelemhez, meg a vonzalomhoz idő kell, nem szabad elsietni. Lassacskán ő is megbékél majd, ahogy a dolgok előre haldnak. Hát nem sokára lesz egy igen fontos eszme csere Sasuke és Sakura között, ami elég fontos lesz e páros kapcsolatában. De addig még egy icipicit várni kell.
Nagyon szépen köszönöm a kritikát.