Sakura

Nehéz szívvel merülök el az illatos habokban. Még ez a kellemes fürdő se képes ellazítani, pedig éppen szórakozni készülök. Ma csaj buli lesz. Hinatával, Temarival, Inóval és Tentennel táncolni megyünk. Nagyon hiányzott már a társaságuk, leginkább az, hogy csak velük lehessek és közben egy fiú ismerősöm se legyen a közelben, mert szükségem lenne egy kis lelki támogatásra. Eléggé el vagyok keseredve. 

Sasuke furcsa. Nagyon megváltozott mostanában, érzem, hogy baj van vele. A szokottnál is csendesebb, legtöbbször csak szavak nélkül bújik hozzám, és kerüli a tekintetem, mintha attól félne, hogy szemeiből akarata ellenére kiolvasok valamit, amit titkolni próbál. Nem vagyok én ilyen ügyes, még csak tippem sincs, mitől szenved ennyire, pedig nyáron még azt hittem, végre kiismertem. 

Akkor még minden rendben volt köztünk. Igazán felhőtlen vakációt töltöttünk együtt, a legszebbet, legboldogabbat egész eddigi életemben. Mindketten munkát vállaltunk egy állatmenhelyen, így reggeltől estig láthattuk egymást, a fizetésünket pedig mozizásra, strandra, romantikus vacsorákra költöttük. Élveztük, hogy csak ketten vagyunk, megszabadultunk az osztálytársak kíváncsi vizslatásától, a szülők egyre terhesebbé váló gondoskodásától. Gyakorlatilag mindig együtt lógtunk, csak aludni jártunk haza. Gray a nyári szünetet otthon töltötte, ezért úgy gondoltam, anyám legalább kicsit kipihenheti magát, övé az egész ház, nem kell állandóan valakit kerülgetnie, mert iskola időben a barátaim gyakorlatilag egymásnak adták a kilincset, szinte mindig volt nálunk valaki. 


Aztán tanévkezdéskor hirtelen megváltoztak a dolgok. Új cél kezdett lebegi a szemem előtt. Ez az utolsó évünk, és én tudtam, hogy idén mindent meg kell tennem tanulás terén, hiszen ezen múlik a jövőm. Lázasan készültem a felvételire, gondosan megterveztem a vizsgákra való felkészülést, gyakorlatilag az egész tanévet előre beosztottam, hogy mindenre kellő időm legyen. 

Akkor kezdődött a csend köztünk, a fokozatos eltávolodás. Kettesben szinte soha nem lehettünk, idejét se tudtam, mikor ölelkeztünk szenvedélyesen utoljára, az együttalvás pedig anyám elvei miatt soha fel sem merülhetett, pedig jó lett volna végre kicsit zavartalanul összebújni. Sasuke a közös éjszakáinkon mindig olyan aranyos volt, végre megnyílt előttem, sokkal közvetlenebb volt, mint máskor. Mintha a koromfeketeségben, a takaró alatt hozzám bújva védve érezte volna magát, képes volt a legbizalmasabb titkairól is beszélni, de ezeket a meghitt pillanatokat régóta nem élvezhettem. Apa halála után anyu duplán igyekezett vigyázni a jó hírünkre, ugyanis innentől nemcsak a város doktornőjeként tartották számon, hanem a népszerű író özvegyeként is. A temetést követő időszakban újságírók, fotósok jártak állandóan a nyomunkban, lesben álltak, interjút akartak, mintha az ember képes lenne ilyenkor értelmesen válaszolgatni. Anya erősen gondolkodott, hogy pert indít az erőszakosabb zaklatók ellen, amiért ennyire nincsenek tekintettel az érzéseinkre. Zűrös hónapok voltak ezek. Fugaku sokat segített ebben a nehéz időszakban neki. Együtt intézték a temetést, sokszor ő jött értünk a suliba és elvitt plázázni, vacsorázni bennünket, majd késő estig ott marasztalt náluk engem és Grayt is. Azt hiszem, ilyenkor anya kérte meg rá, hogy egy kicsit egyedül lehessen, nyugodtan búslakodhasson, mert előttünk mindig keménynek próbált mutatkozni. Később aztán összeszedte magát, a figyelem is lankadt végre körülöttünk, és akkor anya meg Fugaku között valamiért elmaradoztak a közös szervezkedések, találkozások. Anyának talán már nem volt szüksége többé a férfira.


Most mi is így fogunk járni Sasukéval? Új szakasz kezdődik az életünkben, és el kell válnunk majd emiatt egymástól? 

Mostanában mindig arra vártam, hogy szóljon valamit. Hogy kérdezzen vagy hozakodjon elő azzal, ami bántja, de egyszerűen nem lehet vele beszélni. Ha pár pillanatig sikerült is némi magánéletre szert tennünk, hiába faggattam, valahogy mindig hárította a beszélgetést, és csak ölelt, szorongatott. Annyira érthetetlen volt a viselkedése.

Tulajdonképpen fogalmam sincs hosszútávon mik a szándékai. Eddig meg sem fordult a fejemben, hogy egyszer véget érnek a középiskolás évek és mindannyian kilépünk a nagybetűs életbe. Azok, akikkel eddig napi kapcsolatban voltunk, szétszóródnak majd a szélrózsa minden irányába, és lehet, hogy soha többé nem találkozunk. Tudom, hogy ő is a jogi karra készül, mint Itachi. Lényegében mindketten egy városban tanulunk majd továbbra is, de az a város sajnos nem Konoha méretű, az egyetem mellett képtelenség lenne annyit utazni a hatalmas távolságok miatt, hogy naponta együtt lehessünk. Mivel semmi használható megoldást nem tudtunk erre, ezt a témát kerülni kezdtük, pedig az időnk vészesen fogyott.


Talán Sasuke úgy gondolja, hogy emiatt úgyis szétmaradunk majd, ezért már most sem lát értelmet a kapcsolatunkban? Vagy már megunt, nem szeret, esetleg megtetszett neki valaki más, csak nem meri bevallani? 

Ezek miatt a lehetőségek miatt nagyon megrémülök. Nem alakulhat így az életünk! Ha ez megtörténne, ugyanolyan állapotba kerülnék, mint apa elvesztésekor. Sasuke túl fontos nekem!

- Belefulladtál a kádba? – zökkent ki Gray gyötrő gondolataim közül.
- Tűnj innen! – kiáltok rá rémülten, mert még csak az kéne, hogy benyisson, és meglássa, milyen állapotban vagyok. Azonnal elkezdene faggatózni, amire most nincs szükségem. Görcsösen ölelem a térdeim, kegyetlenül szorongat a kétség, nincs most türelmem vele veszekedni.
- Te sírsz? – hallom meg most már közvetlenül mellőlem.

Döbbenten emelem fel a fejem, nem akarom elhinni, hogy ennyire tapintatlan. Ha anya itthon lenne, tuti nem merte volna ezt megtenni. Ez nem lehet igaz! Bejön hozzám, amikor fürdök, ráadásul lelepleződöm, hogy ki vagyok borulva. Miért ver így a sors? Gyűlölködve bámulok nagy fekete szemeibe, amik értetlenül fürkészik arcomat. Meglepettnek tűnik. Szomorkodni még nem sokat látott.

- Húzz el innen, ha jót akarsz magadnak, különben bepanaszollak anyánál és költözhetsz haza! – mondom neki fojtott hangon. A következő pillanatban persze azonnal elszégyellem magam, hogy ilyen goromba vagyok, visszaélek a hatalmammal, hogy tényleg elküldhetném, és képes vagyok ilyennel fenyegetőzni, de egyszerűen betelt a pohár. Elegem van abból, hogy folyton zaklat.


Kimegy. Mióta velünk él már annyi mindent vágtam a fejéhez, naponta összeveszünk hülyeségeken, de ez most más. Életemben először látom rajta, hogy komolyan megbántottam.

Idegesen öltözködöm, valósággal menekülök, hogy végre a barátnőimnél leljek vigaszt. Hogy tud így összejönni nekem minden? Miért vagyok ennyire szerencsétlen? Aztán újabb csapás következik: a telefonom jelez, üzenetem érkezik. Sasuke az, hogy még a buli előtt átjön, perceken belül itt lesz nálam, mert sürgősen beszélni akar velem valamiről.


Hihetetlen ürességet érzek, mintha kihúzták volna a lábam alól a talajt. Előbb apa, aztán ő? Nem fogom nyugodtan megvárni, míg besétál ide és szakít velem!


Könnyekben úszva, vakon rohanok a sötét utcán. Csak a kabátom kaptam fel, nem számít a hajam, a sminkem, nem számít már semmi. Tentenéknél találkozunk. Úgy robbanok be az ajtón, mint aki kísértetek elől menekül.

- Szia! Jól vagy? – bámul rám meglepetten a házigazda.
- Igen. Bocs, kicsit korábban jöttem, de már nem tudtam otthon mit kezdeni magammal – magyarázkodom, közben igyekszem vidám arcot vágni.
- Borzalmasan festesz. Tényleg jól vagy? – lép közelebb hozzám aggódva.
- Persze – hazudom.

Mire a többiek megérkeznek, mi ketten már oldott hangulatban fogadjuk őket. Tenten kifestett és vagány frizurát kreált nekem, majd addig győzködött, míg az unalmas farmeromtól is megszabadultam, helyette kölcsönadott egy dögös rucit. Már nem számít, hogy Sasuke mit szólna, hiszen valószínűleg nem is érdekelné, hogy mások meg fognak bámulni ebben a kihívó öltözékben. 

Nagyon jól megy az alakítás, hogy azt játszom, felhőtlenül jókedvű vagyok. Látom Hinatán, hogy ő ennek ellenére gyanakodva méricskél, de én akkor már a tagadás kényelmes ködben úszom, nem nagyon számít a rosszalló tekintete. Mindent, ami eddig nyomasztott, tudatosan az agyam legeldugottabb zugába száműzöm, elhatároztam ugyanis, hogy ma még utoljára mulatni fogok. Boldog leszek, és ráérek holnaptól sajnálni magam.



A zene bizsergető hullámai azonnal magukkal sodornak. Hinatával keresünk egy zsebkendőnyi helyet, ahová befurakodhatunk, és máris a tömeggel együtt lüktetünk. A másik három lány még megrendeli az első kört, rövid látogatást tesznek a mosdóban, majd csatlakoznak. Eleinte a szokásos szöveget nyomjuk, ha valaki ránk próbál akaszkodni, finoman elküldjük, mondván mindannyiunknak barátja van, és csak szórakozni jöttünk, nincs szükségünk társaságra, de én egy idő után hirtelen megmakacsolom magam. Hisz engem dobni fognak! Újra egyedül leszek, tehát már most friss húsként kellethetném magam!

Aztán gyorsan észhez térek. Nem! Erre képtelen vagyok. Csak felejteni akarok, megszabadulni ettől a fájdalomtól, kicsit ellazulni. Más fiúval eszemben sincs kísérletezgetni. Ha neki nem kellek, akkor inkább egyedül maradok. Sose tudnék még egyszer így szeretni. 

Erre a fájdalmas felismerésre aztán összeroppanok, nem tudom tovább játszani, hogy minden rendben van, mert semmi sincs rendben. A maszkom lehull.



Sasuke


A csajos estéken alapszabály, hogy ki vagyunk tiltva. Nem árulják el hova mennek, mit csinálnak. Senki nem hívhatja fel a barátnőjét csak éjfél után, hogy hazafuvarozza, de ha pizsiparti van, még akkor is tilos. Egyedül egy lánynak van bekapcsolva a mobilja vészhelyzet esetére, és ma ez a személy Tenten. Nem értem miért nem veszi fel, pedig ezredjére hívom már. Ez az egész helyzet kezd kísértetiesen hasonlítani arra a két évvel ezelőttire, ami nagyon kiborít.

Velem ellentétben Gray meglehetősen higgadt. Óvatosan vezet, mintha tudná, hogy mennyire utálok olyan sofőr mellett utazni, aki mellett nem érzem biztonságban magam. Az arcom még fáj az ütésétől. Amint ajtót nyitott azonnal kaptam egyet a képembe. Azt hitte, valamivel megbántottam Sakurát, megcsaltam vagy valami bunkóságot mondtam neki, azért rohant el sírva otthonról. Gray nem kérdezgette az okot, egyszerűen kikiáltott engem bűnbaknak, és amint meglátott, egyből igazságot szolgáltatott. Végül is igaza volt, bár nem az volt a bűnöm, amire ő gondolt. Sose csalnám meg Sakurát, és arra se lennék képes, hogy szándékosan megbántsam. Az volt velem a baj, hogy mostanában oltári hülyén viselkedtem. Halogattam, hogy őszintén beszéljek Sakurával, és ki tudja közben szegény lány mire gondolt. Néha elég élénk a fantáziája. Lehet, hogy most is valami vad dolgot kombinált össze, azért zaklatta fel magát ennyire.

Amikor a barátnőjéhez érünk, kiderül, hogy rossz volt a tippünk, nem Temariéknál volt a találkozó, aztán mire a megfelelő címre furikázunk - Tentenék házához - már senkit nem találunk ott. Elkeseredetten bámulom a sötét ablakokat, és fogalmam sincs merre induljunk tovább, hol keressük őket, mert mozitól a korcsolyázásig bármit csinálhatnak. Minden alkalomra más programot szoktak kitalálni.

- Ezt többet nem tehetik! Milyen hülyeség az, hogy titkolóznak arról hová mennek szórakozni? – csattanok fel mérgesen, mert bosszant a tehetetlenségem.
- Ha megmondanák, akkor tuti mindannyian a nyakukban lihegnétek. Nekik is kell olyan alkalom, amikor nem lógtok rajtuk.
- Ez vicces! Én ennek éppen az ellenkezőjét érzem. Mióta megkezdődött az iskola sose lehetünk nyugodtan együtt. Sakura mostanában annyira elfoglalt. Ő is, meg mindenki az osztályban meg van kergülve a továbbtanulás miatt.
- Talán, mert nem csak szerelemből áll az élet. Sakurának régóta célja bekerülni az orvosira, nem hibáztathatod, hogy ezért mindent megtesz. Épp eleget dajkált már téged, igazán felnőhetnél, és inkább a segítségére lehetnél a nyafogás helyett – figyelmeztet komolyan, minden gúny nélkül.

Az igazság fáj. Túlságosan is, mert sajnos ezzel én tökéletesen tisztában vagyok, csak borzalmas beismerni. Néha ugyan megerőltetem magam, Jiraiya halála után például képes voltam a támasza lenni, de amint lelkileg megerősödött, én máris elbizonytalanodtam, hogy vajon szüksége van-e még rám? Nem idegesíti-e néha, hogy nehéz velem?

- Amúgy miért pukkadozol mostanában? – jön az újabb kínos kérdés. 

Ó, hogy utálom Gray-t mikor ilyen!

- Én csak… - Hirtelen végig villan bennem az elmúlt hetek összes kétsége. Amikor rájöttem, hogy eljött az utolsó évünk, teljesen bepánikoltam. Lázasan kerestem a megoldást arra, hogy jövőre, az egyetem miatt se kelljen szétválnunk, de sajnos semmire nem jutottam, csak dühöngtem magamban.
- Te elég rugalmatlanul kezeled a dolgaid. Esetleg ha elmondanád, lehet, hogy segíthetek – jön a noszogatás.
- El tudod intézni, hogy minden így maradjon? – kérdem nekikeseredve.
- Mire gondolsz?
- Hogy jó lenne mindig középiskolásnak lenni – felelem, pedig érzem, hogy ez mennyire óvodásan hangzik a számból.
- Felnőttnek lenni sokkal jobb! Én nem ragaszkodnék ehhez ennyire.
- Akkor már mindenki külön utakon jár – magyarázom.
- De egy ostoba vagy! Nem látod, hogy jövőre csak minden jobb lehet? – neveti el magát hirtelen Gray. 
- Mi abban a jó, hogy én és Sakura már nem leszünk együtt?
- Szakítani akarsz vele?
- Dehogy! Viszont olyan messze leszünk egymástól, hogy alig találkozunk majd.
- Elárulok egy titkot! – szalad Gray szája egy újabb sátáni vigyorra. – Én már kitaláltam hogy maradhatok Sakura közelében. Tudod Jiraiya nekem apám helyett apám volt, és ezt meg szeretném neki hálálni. Vigyázni akarok a családjára. Sakura túl jószívű, gyakran idegesít, hogy kihasználják, meg tudja isten mi okból, de kötődöm hozzá valamiért. Nem, nem úgy nézek rá, mint egy nőre, ne rémüldözz! – nevet ki, amikor elsápadok. – Talán, mert nincs igazi testvérem, ő meg elfogadott, még ha egy rakás tálcát szét is vert a fejemen. Szóval úgy döntöttem, nem téveszthetem szem elől, ráadásul tetszik a pálya, amit ő választott, ezért megyek vele az orvosira – közli kajánul, mintha egy csínyt árulna el.

Meglepettségemre csak tátogni tudok. Régen egyértelmű számomra, hogy a civódásuk ellenére ragaszkodik Sakurához, de az, hogy újabb 6 évre bebiztosítja magát mellette, nagyon megdöbbent.

- És mi akarsz lenni? Boncmester? – érdeklődöm elkerekedett szemmel.
- Ah! De lebecsülsz engem! Természetesen nőgyógyász leszek. Ismerhetsz már, nagyon szeretem a lányokat, szóval ez szakterület egyértelműen adja magát – közli elégedett vigyorral, hogy sikerült ismét sokkolnia.
- Nőgyógyász? – kérdezek rá újra, mert nem akarom elhinni, hogy ezt komolyan gondolja.
- Igen, jól értek a gyengébbik nem nyelvén, szeretem a pénzt, és szívesen asszisztálok abban, hogy sok-sok boldog kisbaba jöjjön a világra. Naruto tesói is olyan aranyosak! Mikor hozzájuk jártunk és sokat beszélgettem az anyukájával, akkor döntöttem el véglegesen.

Ha végig gondolom, tényleg illik hozzá ez a dolog. Mennyire irigylem, hogy ő már megtalálta az életcélját! 

- Miért ragaszkodsz ahhoz az iskolához? – folytatja a noszogatásom. - Gondolom nem előírás, hogy a családotokban mindenkinek jogot kell tanulni, ezenfelül van még annyi más szakma. Kollégiumba se kell lakni, kivehetnétek közösen egy albérletet Sakurával. Játszhatnátok végre papás-mamást, ott nem zavarna senki! – csapkodja meg a vállam biztatóan.

Elég megrázó, hogy ő egy pillanat alatt megtervezi a jövőnket, ráadásul, amit mond, annak van is értelme, sőt! Nagyon tetszik! Kérdés, hogy Sakura is hasonlóan lelkes lenne-e, ha arra kérném, költözzünk össze. Együtt élni, nem csak a jó pillanatokon osztozni, hanem mindenféle hétköznapi problémát közösen megoldani teljesen más helyzet lenne. Akkor az már sokkal többet jelentene, mint most együtt járni. 


Végre megszólal a telefonom, és egy aggódó női hang keres.

- Szia! Összeveszetek Sakurával? – támad le Tenten egyből.
- Szia! Dehogy! Pont azért keresem, mert nem tudom mi baja. Gray szerint sírva rohant el otthonról, pedig suli után még hazakísértem és akkor nem volt semmi gondja. Én sem értem mi történt. Amúgy hol a fenében vagytok? Tudnád nekem adni, hogy beszéljek vele?
- Nem, éppen a mosdóban van és lesírja magáról a sminket. Előtte úgy tűnt minden rendben vele, táncoltunk, aztán hirtelen elrohant és Temari így talált rá. Nekünk nem mond semmit. Mikor láttam, hogy te is többször kerestél telefonon, azt gondoltam köztetek történt valami. 
- Hol vagytok? – ismétlem a kérdést türelmetlenül. - Azonnal oda akarok menni! 
- Az új helyen, a Zanzibárban. 
- Nem is Konohában vagytok? Ráadásul arra a rossz hírű helyre mentetek nélkülünk? Ó! Istenem! Többet nem lesz ilyen csajos este! Elintézem a többiekkel, hogy ők se engedjenek el benneteket. Majd kapsz te is Nejitől! – veszekszem vele dühösen, és kinyomom a készüléket, hogy szóljak Graynek, azonnal taposson bele, mert sürgősen indulunk a lányokért.
- Mit csinálsz? – kérdi sofőröm döbbenten.
- Telefonálok Narutónak, Shikamarunak, Nejinek és Shinónak, hogy induljanak a barátnőjükért. Ez volt az utolsó, hogy hagytuk őket kedvükre csavarogni. Az előző hétvégén is volt a Zanzibár parkolójában egy késelés, szóval nem is értem hogyan jutott eszükbe a lányoknak pont egy ilyen helyet választani. Sakura meg sír! Nem is tudom, mit mondjak neki, fogalmam sincs, mivel bánthattam meg ennyire – morgolódom csüggedten.
- Nyugi! Kicsit túl reagálod a dolgot! Még életemben nem hallottalak ennyit beszélni. Higgadj le! Nemsokára ott leszünk és megnyugtathatod.
- De hogy? Nem vagyok túl jó az ilyenekben.
- Bízd rám magad! Majd én kioktatlak.


Egy fél órával később valami meglehetősen fura helyen találom magam. Bármilyen hihetetlen, de fehér homokban taposok, körülöttem fáklyák és andalító zene, mintha egy tengerparton lennék a csillagfény alatt. Ritka giccses egy hely! 

- Ez a romantikus részleg, ide kell hozni a csajokat puhítani – világosít fel bennünket Gray az új szórakozóhely különleges terméről, mert ő már természetesen járt itt.

Mellettem sorstársaim ugyanilyen bizonytalanok, mint jómagam. Kicsit aggódunk, hogy a csajok nem lesznek elájulva a hirtelen felbukkanásunktól. Ha most leszerepelünk, nem leszünk elég izgalmas partnerek, ugyanúgy kihagynak majd a bulizásból.

- Én még sose táncoltam – közli Shino kissé rémülten.
- Csak csald át Inót ide! Lassúzni talán te is tudsz – veri hátba Naruto lelkesen.
- Hát…
- Gyerünk fiúk, ne ácsorogjatok! A lányok éppen a pultnál iszogatnak, és ha nem vagytok elég gyorsak, még valaki más kezdi el szórakoztatni őket – buzdít bennünket indulásra Gray. Akad köztünk, akit nem kell különösebben bíztatni.
- Meglepetés! – rohan Naruto Hinatához, és azonnal felkapja, majd hevesen csókolgatni kezdi a döbbent lányt. 
- Ti meg hogy kerültök ide? – fogalmazza meg Temari a többiek helyett is a kérdést. Szerencsére azt látom, hogy jól sült el a meglepetés, örül a felbukkanásunknak.
- Kellemetlen bevallani bébi, de hiányoztál! – öleli át Shikamaru.
- Ööö… jössz táncolni? – fogja meg Shino félénken szőke barátnője kezét. Igazán becsülöm benne, hogy amikor Itachi távozása után szüksége volt valakire a lánynak, végre bemerte vallani az érzéseit Inónak. Azóta ők egy pár, és mindketten rengeteget változtak kimondottan jó irányba. Shino kicsit bátrabb lett, Ino pedig sokkal önzetlenebb, barátságosabb és csendesebb. 
- Neji, kérsz egy italt? – hebegi Tenten vérvörösen, amikor látja, hogy a barátja dühösen méregeti a falatnyi kisszoknyában.
- Elfelejtettél felöltözni úgy rohantatok? – kérdi Neji vészjóslóan.
- Izé… - kezdi takargatni magát a lány kínlódva.
- Mostantól egy lépésre se mehetsz el tőlem, másként nem tudok rád vigyázni ebben a csini ruciban. Legközelebb csak nekem veheted fel otthon! – közli Neji ellentmondást nem tűrő hangon, és a következő megmozdulása az, hogy lehúzza a barátnője maradék italát, és vonszolni kezdi a táncolók közé.

Már csak én szobrozok bénán. Gray lök rajtam egyet, hogy végre oda merjek menni Sakurához. Nem könnyű, mert fogalmam sincs, mit követhettem el ellene, viszont szemlátomást nagyon el van keseredve miatta. Rettegek, hogy valamit megint elrontok, amivel csak tetézem a baj, és emiatt egyszerűen faképnél hagy. 

Amikor először meglátott egy pillanatra öröm csillant a szemében, de azután feszengve bámulni kezdte a kezében tartott koktélt, amiből még egy csöpp sem fogyott. Most se néz rám.

- Szia! – lépek végre hozzá.
- Szia! – motyogja ő is, és még erősebben koncentrál az azúrkék löttyre, meg a piros kis ernyőre a kehely szélén csak, hogy ne kelljen a szemembe néznie.
- Miért nem vártál meg otthon? Tettem valami rosszat? Haragszol valamiért? – kérdem esetlenül.

Nem kapok választ, csak látom, hogy fehéredik az ujja a pohár körül és nagyon ideges. 

- Itt a kabátom, Sakura! Menjetek ki a kocsiba, itt nem lehet beszélgetni – borítja a vállára a fekete dzsekit Gray, amiben szinte elveszik. 

Hagyja, hogy elvegyem a kezéből a koktélt, a kabátot rendesen ráadjam és kivezessem a klubból, mert ez a zsivaj most tényleg nem hiányzik. Beülünk Gray kocsijába, amit beindítok, hogy fűteni tudjak. Kegyetlen hideg van odakinn, főleg a tömeg által belihegett szórakozóhely után. Várom, hogy melegedjen a motor, szerencsére nemrég állítottuk le, így hamar langyosodni kezd ebben az ócskavasban is a levegő. Gray a lelkemre kötötte, hogy türelmes legyek, várjam meg míg Sakura magától beszél, ezért hogy oldjam a feszültséget zenét kapcsolok. Valami ősrégi szerelmes szám taktusai váltják hirtelen a köztünk feszülő kínos csendet, aztán eszembe jut, hogy mikor megérkeztünk, akkor állította az a lókötő a masinát erre a csatornára. Kész kerítő ez a csávó! Mit meg nem tesz, hogy mi boldoguljunk!

Sakura gyanakodva néz hol rám, hol a rádióra, amiből töretlenül áramlik a romantikus muzsika olyan keserédesen, ahogy éppen most érzem magam. Jó lenne végre megkérdezni Sakurától azt a bizonyos dolgot, amit már este is akartam, amiért átrohantam hozzájuk. Éreztem, hogy végre ki kell mondanom, rá kell kérdeznem, nem rágódhatom magamban tovább rajta, mert Sakura félre fogja érteni a hallgatásom. Azt hiszem, szokás szerint túl későn kapcsoltam, és éppen ez történt, megelégelte az idióta viselkedésem. Ráunt, hogy velem minden olyan nehézkes, mert képtelen vagyok kifejezni magam. Talán már nem is akar velem járni. Lehet, hogy azért öltözött ilyen kihívó ruhába, mert tovább akar lépni. Mikor megláttam a pultnál ebben a szexi, feszülős hacukában, egyből ez jutott eszembe és azonnal fellángolt bennem a féltékenység.




Sakura


Nem csókolt meg, még egy apró puszit sem adott, csak a szokásos kiismerhetetlen tekintete futott rajtam végig érzelmek nélkül, rezzenéstelenül, amikor felbukkant mellettünk. Minden barátnőm örömmel ugrott a fiúja nyakába, csak mi méregettük egymást távolságtartóan. 

Gray már megint beleavatkozik a dolgunkba. Elintézi, hogy egy fullasztóan szűk térben, az ősrégi kocsijában legyünk összezárva. Reszketek, hiába van rajtam vastag kabát, mert ez nem a hidegtől van. A lelkem van ledermedve a félelemtől. Várom, hogy Sasuke végre kimondja az ítéletet.

- Mit akartál mondani? – szólalok meg végül síri hangon, nem bírom ugyanis tovább a bizonytalanságot.
- Csak kérdezni akarok valamit. Kérdezni valamit kettőnkről, a kapcsolatunkról – feleli tétován.
- Mondd! – adom meg a végszót és a remegés már iszonyatos a belsőmben.
- Nem is tudom, hogy kezdjem… Szóval régóta járunk, és ez így elég jó, de jövőre már megváltoznak a dolgok, emiatt a mi helyzetünk is. Nem leszünk már egy osztályba, mindketten elköltözünk otthonról, szóval sokkal bonyolultabb lesz az egész, és tudni szeretném, hogy te így is folytatni akarod-e, látod-e értelmét? – böki ki végül kényszeredetten.

Kérdését döbbent csönd követi, csak a hangszóróból ciripel továbbra is egy szomorú dallam tökéletes aláfestéseként a helyzetnek. Mintha egy rémálom válna valóra. Üveges tekintettel nézem, ahogy elpirulva kínlódik. Gondolom neki se könnyű most, ezért vívódott ilyen sokáig, mire megmerte kérdezni. Biztos nem akart a kelleténél jobban megbántani, ha rá is szánta magát az őszinte vallomásra, de ezekkel a szavakkal – bármennyire is igyekezett finoman fogalmazni - most teljesen összetört. Annyira fáj, hogy sírni se tudok, csak nézem gyönyörű arcát, próbálok valami mást is felfedezni rajta, hátha kiderül, hogy csak viccelt, de semmi mást nem látok a zavaron kívül.

Csüggedten vándorol tekintetem a kezemre, lassan a gyűrűmért nyúlok, és óvatosan lehúzom. Nem értem miért sápad így el, a szeme miért szűkül hirtelen apróra. A kezét se nyújtja, hogy elvegye tőlem, ezért az apró ékszert – a legnagyobb kincsemet - leteszem a műszerfalra, és mielőtt elbőgném magam, zaklatottan kiszállok az autóból. 

Szálingózni kezd a hó, egyre nagyobb pelyhekben esik. Megtámaszkodom még egy pillanatra, mert nem tudok hirtelen tovább lépni, nincs erőm. Elkeseredetten az ég felé fordulok, hogy a puha hópihék picit hűtsék égő arcom, egybe olvadjanak forró könnyeimmel.

Hallom, hogy a kocsi túloldalán nagy robajjal kivágódik az ajtó, és néhány dühös lépéssel Sasuke ismét előttem terem. Éjfekete szemei valamiért haragosan izzanak, váratlanul durván elkapja a kezem, és szuszakolni kezdi vissza a gyűrűt az ujjamra, amit végképpen nem értek.

- Mit csinálsz? – szisszenek fel, mert fáj, ahogy szorítja a kezem, és próbálja szerelmünk egykori zálogát erőszakosan visszaráncigálni a helyére.
- Emlékszem, hogy azt mondtam, addig viseld ezt a gyűrűt, míg szeretsz, de most meggondoltam magam. Vedd úgy, hogy az előbb nem kérdeztem semmit. Kár volt belebonyolódni. A jövő majd valahogy kialakul, ne most döntsünk felőle. Innentől a gyűrűt meg nem veheted le, érted? Akkor is, ha nagyon haragszol rám, rajtad marad, oké? Csak én húzhatom le az ujjadról, ha azt látom már tényleg nincs értelme kettőnk közt erőltetni a dolgokat – közli fenyegető hangon.
- Miért? – döbbenek meg. Teljesen összezavar ezzel a viselkedéssel.
- Gondolom, hogy nem leányálom velem lenni, de legalább próbáljuk ki! Ne mondj már most rá nemet! Majd besegítek a háztartásba, ha kell, főzni is megtanulok, meg vállalok az egyetem mellett munkát, hogy a szüleinknek kevesebb pénzzel kelljen támogatni. Hidd el, jó lenne! Beszélgettem kicsit Gray-jel és rájöttem, nem ragaszkodok pont a jogi karhoz. Még szétnézek több suliban, aztán biztos akadna más is, ami tetszik. Közösen keresnénk egy albérletet, ami mindkettőnk iskolájához közel van, és akkor működhetne.
- Miről beszélsz? – tátom el a szám ennyi zagyvaság hallatán. Fogalmam sincs, mire gondol.
- Nem kéne azért elválnunk, mert leérettségiztünk. Utána is megoldhatnánk, hogy együtt maradjunk, talán még jobb is lehetne, mint eddig. Lakhatnánk végre csak mi ketten. Vagy te már nem akarod? – markolja meg a kezem, és olyan esdeklően néz, hogy végképpen nem tudom már, mit gondoljak.
- Akkor te nem is akarsz velem szakítani? – rebegem zavartan.
- Persze, hogy nem! Eddig ezen törtem a fejem hogy kérdezzek rá, akarsz-e többet is végre az együttjárásnál! Én régen is komolyabb szándékkal adtam neked ezt a gyűrűt, csak tiszteletben tartottam, hogy te még nem akarod elkötelezni magad. De most már úgy gondolom, ha ilyen hosszú ideje jól kijöttünk egymással, nem kéne ezen tovább gondolkodni. Suli után, mielőtt elkezdődne az egyetem, jó lenne kicsit szorosabbra fonni kettőnk között ezt a dolgot. Illendőbb is lenne így együtt laknunk. Tudod, hogy anyukádnak se mindegy a jóhíred!
- Te most meg akarod kérni a kezem? Ezért voltál hónapokig mogorva, mert nem tudtad, hogy add ezt elő? – ámulok el.
- Igen… Bocs, hogy ilyen vagyok. Virágot ugyan nem hoztam, meg beszéddel se készültem, de nagyon boldog lennék, ha te is ezen a véleményen lennél és beleegyeznél. Valahogy megnyugtatna – közli elpirulva. Olyan aranyos ezzel a félszeg, kisfiús mosollyal, hogy alig ismerek rá. Tényleg sóvárogva várja, hogy igent mondjak.
- Úgy rám ijesztettél az előbb! – suttogom válasz helyett, és érzem, hogy megint sírva fakadok, mintha eddig nem lett volna elég itatni az egereket, bár ezek most határozottan örömkönnyek, és a boldogságnak meg a megkönnyebbülésnek szólnak.
- Akkor igent mondasz? – térdel le elém, amitől végképp meghatódom.
- Mi mást mondhatnék? Hisz tudod, hogy érzek – vallom be szemlesütve, miközben zavartan próbálom talpra ráncigálni.

Válaszomra hatalmasat sóhajt a megkönnyebbüléstől és szorosan magához von. Sokáig öleljük így egymást a hóesésben. 

***

- Majd én kimagyarázlak otthon – nyugtat meg Gary, amikor kitesz bennünket az Uchiha-ház előtt. – Érezzétek jól magatokat, de holnap délutánra kerüljetek elő! Nem bírom sokáig idegekkel Narutóval a matekgyakorlást, ez Sakura reszortja.
- Rendben, ott leszünk, és mindent köszi – ráz vele Sasuke férfiasan kezet búcsúzóul. Ma tényleg sokat tett értünk Gray, amiért én is végtelenül hálás vagyok neki. Egy puszit nyomok hirtelen felindulásból az arcára, amivel sikerül nagyon zavarba hozni. Nevetve integetünk utána, mikor hebegve elköszön és hatalmas füstöt hagyva maga után, elhúz.

Izgatottan settenkedünk be a házba, a leendő apósomat nehogy felébresszük. Gyorsan egymás után lezuhanyozunk, és befészkeljük magunkat a kényelmes ágyba, a jó meleg paplan alá. Kinn rendületlenül szakad a hó, de mi csak forróságot érzünk, ahogy meztelen testtel összesimulunk. Nem kellenek most szavak, elég beszédes a szívünk szerelmes lüktetése.