Itachi


Fáradt sóhaj szakad ki belőlem, amikor látom, hogy a nappalinkból fény szűrődik ki. Apám tehát megvárt, pedig lassan már hajnalodik. Tudom, hogy ő is észrevette, mennyire nyomaszt valami mostanában, de elég bölcs volt hozzá, hogy nem az öcsém előtt állt neki faggatni. Az időzítése tökéletes, mert ez az utolsó alkalom, amikor nyugodt körülmények között beszélhetünk. 

- Szia! Jó sokáig elhúzódott – fogad mosolyogva, és azonnal kikapcsolja a tévét, hogy teljes figyelmét nekem szentelhesse. 
- Még hazakísértem Inót – szabadkozom, és idegesen helyet foglalok vele szemben az egyik fotelban.
- Hogy sikerült?
- Minden jó volt. Igazán emlékezetes sikeredett ez a bankett. A lányok gyönyörűen mutattak az estélyiben, a zenekar vagányul nyomta egész este, végig táncoltunk, meg ökörködtünk az osztálytársakkal. Tényleg klassz volt a hangulat.
- Akkor elmaradt a könnyes búcsúzkodás és még egy kis botrány se kerekedett? – érdeklődi apa megjátszott csalódottsággal, amin jót nevetünk.
- Nem. A cirkuszolást meghagyom Sasuke ballagására. Az ő bandájuk tuti kever majd valami galibát. Mi egy rendes, tisztességes osztály vagyunk, távol áll tőlünk a balhézás – mondom öntudatosan, de ezen újra röhögünk, mert ez persze oltári távol áll az igazságtól. Borzalmasan sok problémája volt velünk az elmúlt években szegény igazgatónak, így valószínűleg most is hálaimákat mormol, hogy végre megszabadulhat tőlünk.
- Értem. Sebaj! – legyint az öreg vidáman. - Az egyetemen biztos lesznek ettől sokkal mozgalmasabb bulik.

Szavaira azonnal összerándulok, mert rátapint a témára, amiről már egy ideje szeretnék vele tárgyalni, csak eddig nem volt merszem előadni a szándékaim. Az egyetemről időközben kissé megváltozott a véleményem, és két nap múlva én már a világ egy másik szegletén szeretnék lenni, jó messze innen.

- Apa, valamit meg kéne beszélnünk – préselem ki magamból nehézkesen a szavakat. Ideje szólnom, hogy úgy döntöttem, elmegyek.



***



Néhány héttel ezelőtt…



Tikkasztó meleg volt aznap, pedig csak május elején jártunk. A kánikula szinte egyik napról a másikra váltotta a langymeleg tavaszt. A suliból valósággal menekültünk, mert ebben a hőségben már úgysem tudott figyelni senki. Én értem elsőnek haza, ugyanis már alig volt óránk. Csak a tételeket néztük át minden tanárral, aztán küldtek is bennünket, hogy mindenki készülhessen otthon a vizsgákra. Nekem nem volt miért parázni. A szobafogság ideje alatt alaposan felkészültem a felvételire. Annyit bújtam a tankönyveket és még mellé mindenféle kiegészítő irodalmat, hogy az érettségi miatt már halál nyugodt voltam. Kényelmesen éltem egyhangú hétköznapjaim, és szinte szántam a többieket, hogy most próbálják pár nap alatt behozni tanulás terén a több évnyi elmaradásukat. Tobinak például még a tételek se voltak kidolgozva, igaz érettségi után nem is szándékozott nagy karriert befutni. Már biztos állása volt szerencsétlennek a családjuk egyik üzletében kisegítőként. Ha az apja megszánja, akkor talán egyszer ő lesz a tulajdonos, bár ahhoz nagyon szorgalmasan kéne árulnia a kínai bőrcipőket. 
Iszonyatos izgi életcélnak ígérkezik! 

A többi haveromat is biztos jövő várta, én pedig meg voltam róla győződve, hogy simán felvesznek Tokió legnívósabb egyetemének jogi karára. Sasori nagyon lelkes volt, hogy ezt a pályát választottam, úgy gondolta, lesz legalább aki kihúzza a csávából, ha megint valami hülyeséget csinál. Valahogy már nem éreztem olyan bizalmas barátomnak, hogy bevalljam neki, leginkább apám nyomdokaiba szeretnék lépni, hisz őt a cége évtizedek óta nagyon megbecsüli szakmailag és erkölcsileg egyaránt. Kivárták, míg a baleset után összeszedte magát, és azóta még elkötelezettebben végzi a munkáját. Olyan eredményes, hogy évente több cég is megkeresi, és igyekeznek átcsábítani, viszont az apámnál hűségesebb embert nem ismerek, így természetesen ígérjenek neki bármit, ő nevetve utasítja el. Régóta elhatároztam, hogy vele szeretnék dolgozni, hogy a legjobbtól tanulhassak. 

Szóval határozott terveim voltak. Úgy gondoltam az öcsém most már boldogul nélkülem, apám pedig megengedte, hogy kedvemre való egyetemet választhassak, mindegy milyen messze van Konohától, és végre önálló lehetek. Lehet saját lakásom, támogat mindenben, csak tanulnom kell. Elégedett voltam ezzel a kecsegtető jövővel. 



A tanulás miatt tehát nem kellett izgulnom. Ráérősen pakolásztam otthon. Most leginkább az zavart, hogy egyedül vagyok, és semmi izgalmas ötletem nem volt, mit is kezdhetnék magammal. Később levonultam a konyhába. Gondoltam, eszek valamit, míg megjön Sasuke, aztán ketten majd elmehetnénk csavarogni a központba. Éppen egy adag steakkel birkóztam, amikor meghallottam a csilingelő nevetést. 

- Így hiányzom? Legalább az ajtón hagyj bemenni – kacagott Sakura.
- Most megeszlek! Hogy tehettél ilyet velem, hogy nem vettél fel melltartót? Őrjítő vagy ebben a ruhában, egész délelőtt nem tudtam másra figyelni miattad! Te csábító kis boszorka! Te… Ezért most kegyetlenül megbüntetlek! – morogta Sasuke.
- Megeszel? – évődött vele tovább nevetve a barátnője.
- Meg bizony! Felfallak mindenestül!

Kíváncsian vontam fel a szemöldököm, hogy vajon mit csinál a gerlepár. Felálltam a konyhaasztaltól, hogy a nappaliba menjek köszönni nekik, de a látvány belém fojtotta a szót. Sasuke alig karnyújtásnyira tőlem heves csókkal ostromolta Sakurát. Úgy egymásba feledkeztek, hogy észre sem vették, ahogy mereven bámulom őket. Sasuke totál begerjedve Sakurát a falnak préselte, azután a feneke alá nyúlt és az ölébe húzta. Oly könnyedén emelte fel, mintha csak egy tollpihe lenne. A karcsú lábak azonnal a derekára fonódtak, és így csókolóztak tovább jó darabig. A lányon lenge, smaragdzöld színű nyári ruha volt, de az öcsém már derékig feltűrte rajta, hogy a csupasz bőrét simogathassa.

Illetlenségnek éreztem kilesni őket, mégis valamiért képtelen voltam visszamenni a helyemre. Nem tudtam tovább enni, mintha mi se történt volna, mert a látványuk egyszerűen megbabonázott. Egyértelmű, hogy azt gondolták, csak egyedül vannak a lakásban, de most már kínos lett volna figyelmeztetni őket a tévedésre. Csendesen a földre rogytam, hátam a falnak támasztottam, mert kiment az erő belőlem. A hatalmas ormótlan fotelunk takarásából folytattam a perverz mozizást. Dobogó szívvel lestem, ahogy parázsló szenvedéllyel, egyre merészebben járt az öcsém keze mélyen a szoknya alatt. Váratlanul elindult a kecses testet magabiztosan tartva a kanapé felé. Óvatosan leült édes terhével, majd ott folytatták a szeretgetést. Az arcom már lángolt a szégyentől, mert a következő másodpercben Sakura ruhája türelmetlen suhogással lekerült róla, én pedig alávaló módon nem fordítottam el a fejem, hanem szomjasan ittam magamba a látványt. A lány most már csak egy apró tangában ült szerelme ölében, én pedig megcsodálhattam minden porcikáját. Sokkal szebb, nőiesebb volt, mint képzeltem. Törékeny alkata gömbölyded formákkal párosult. Vadul dübörgött a vér fülemben, ahogy az öcsém gyengéden puszilgatni kezdte a gyönyörűséges testet, kóstolgatta Sakura hófehér, hibátlan bőrét, formás melleit, a rózsás bimbókra, azután hátra döntötte a lányt a dohányzóasztalra, és megszabadítva a bugyijától lassan végigcsókolta a lábát, majd a combjai közé hajolt. 

Most már valóban lehetetlen lett volna levenni róluk a szemem. Megigézett az a bizalom és gyengédség, amellyel szerették egymást. Az öcsém hihetetlen érzékkel tette boldoggá szerelmét. Lassan puszilgatta, nyalogatta, közben hol mámoros élvezettel lehunyta szemeit, hol a lány sugárzó arcában gyönyörködött. Sakura ebben a pózban olyannak hatott, mint a szerelem istennője. Gyönyörtől kipirultan sóhajtozott, egy idő után szemérmetlenül széjjelebb tárta lábait és már önként kínálta kényeztetésre ölét, közben vadul markolta az asztal szélét. Egyre hevesebben hullámzott a teste, sikolyai sűrűbbé váltak, majd felszabadult extázissal adta át magát a lebegésnek. 

Döbbenten bámultam magam elé. Akkor jöttem rá, hogy tulajdonképpen még életemben nem volt szerencsém egy nőhöz sem, akinek valóban jó lett volna az, amit én szex címén műveltem vele. Persze mindig felismertem a hamis nyögéseket, a megjátszott élvezetet, de igazából soha nem törődtem azzal, hogy a másiknak milyen is velem. Inóval megpróbáltam ugyan gyengéden bánni, de ha rá is vett valamilyen fondorlattal a szeretkezésre, egy idő után nem volt türelmem finomkodni, ugyanúgy magam alá gyűrtem, mint eddig. Képtelen voltam óvatosan bánni vele, úgy szeretni, hogy ne okozzak fájdalmat. Állandóan önzően viselkedtem, mint egy megvadult állat, mert idegesített, ahogy alárendelte magát nekem. Mindig engem próbált kiszolgálni, és soha nem láttam rajta nyomát sem, hogy kicsit is magára gondolt volna. Azt gondoltam ez a természetes, ha szeret. Ez a normális, így kell működnie, hogy bármit megtesz értem, és annak örül, ha én elégedett vagyok.

Ez volt az első élményem, amikor felismertem az igazságot az érzelmekkel átitatott testi kapcsolatról, a kölcsönös örömszerzésről, hogy milyen szerelmesen szeretkezni. Elég szánalmas, hogy még én tartottam pár hónapja előadást erről Sasukének, mintha tudtam volna, miről mesélek. Csak addig jutotta, hogy mi az, amit nem szabad csinálni, hisz a hibák elkövetésének nagy mestere voltam. Sajnos elméletben hiába vázoltam fel neki, hogyan is kéne kinézni egy tisztességes együttlétnek, én soha nem éreztem senki iránt úgy, hogy dédelgetni akartam volna csupán azért, hogy neki jó legyen. Talán csak egyszer vágytam erre igazán… de most láthattam, helyettem az öcsém sokkal jobban tette a dolgát. 

Sasuke kitartóan becézte kedvesét, közben róla csak lassan kerültek le a ruhák, és az utolsó feleslegessé váló darabtól akkor szabadult meg, amikor Sakura sokadszorra omlott pihegve a karjaiban. Nem akartam innentől folytatni a leskelődést, mert mégiscsak a saját testvérem az egyik főszereplője ennek a megdöbbentő leckének, de a konyhából is tökéletesen hallottam mindent, így lelki szemeim előtt ugyanúgy peregtek tovább a fantáziám képei. Az incselkedő szavakból, kuncogásból, kéjes hangokból tökéletesen el tudtam képzelni, éppen mit művelnek. A testvérem elfojtott érzéki kiáltásai jelezték, hogy most ő áll a kényeztetés középpontjában, de hamar hallottam újra Sakurát is elragadtatottan nyögdécselni. Még nagyon sokáig játszottak így. Felváltva tették boldoggá egymást, mire végleg összeforrtak. Ezt sem siették el. A hangokból ítélve különféle módon, tempóban hajszolták testüket a végső határig, hogy egyszerre oldódjanak fel. Számomra teljesen ismeretlen volt eddig a szex ennyire odaadó formája.

Miközben összefonódva, hálás csókokat váltva igyekeztek lecsillapodni, én kimenekültem a házból. Levegőre volt szükségem.

- Hová futsz, mint egy eszelős? – toppant elém Gray váratlanul.

A lendület miatt képtelen voltam megállni, egyszerűen elgázoltam, vagyis a földön kötöttünk ki mindketten, ráadásul olyan pózban, ami a romantikus filmekben egy nő meg egy férfi között nagyon baró tud lenni, de két csávó között felettébb kínos, főleg, hogy ez a hülye még be is szólt: 

- Itachi, ez undorító! Te álló dákóval szaladgálsz fényes nappal az utcán? Nagyon gyorsan szállj le rólam! – lökött le magáról döbbenten.

Páran felénk kapták a fejüket és bámulni kezdtek. Hirtelen nem akaródzott felállnom, vagyis pont az volt a legfőbb bajom, hogy nagyon is álltam egy bizonyos helyen, bár ennek eddig nem nagyon voltam tudatába, annyira felzaklatott, ami otthon történt.

- Nesze! Itt ez az újság – mentett meg végül Gray, és végre feltápászkodhattunk.

Hirtelen nem is tudtam merre menjek tovább, csak azt döntöttem el gyorsan, hogy haza semmiképpen. Egy közeli kávézó terasza felé vettem az irányt. Meglepve tapasztaltam, hogy hirtelen támadt közúti akadályom is hűségesen baktat utánam, aminek egyáltalán nem örültem. Ennek a fiúnak az idétlen viselkedése ellenére egész jól vágott az esze, plusz hatalmas volt a pofája, nem félt soha kimondani, amit gondolt. Más se hiányzott nekem, minthogy kínos kérdésekkel ostromoljon újra. Így is elég megalázó volt, ahogy az előbb rám pirított.

- Inkább a sarokba üljünk! – szólalt meg váratlanul, amivel a frászt hozta rám. Mikor settenkedett ilyen szorosan a hátam mögé?
- Hidd el, gyorsan megoldódik a problémám, nem kell rejtőzködnöm! A hülyékre meg alapon nem gerjedek, szóval ne reménykedj nagyon kettőnkkel kapcsolatban, hogy meghitten fogunk csevegni az egyik félreeső zugban – vetettem oda mérgesen, és azért se oda ültem, ahová javasolta.
- Ha ennyire ki vagy indulva és nőzni akarsz, akkor legyen. De azt gondoltam, inkább beszélgetnél ahelyett, hogy a nyálcsorgató rajongókat hesegetnéd – nézett Gary komolyan a szemembe, miközben helyet foglalt mellettem az általam választott asztalnál.
- Már miért akarnék? – csattantam fel idegesen, mert nagyon-nagyon idiótán éreztem magam, hogy én vagyok az idősebb, erre ő úgy beszél velem, mintha a senpai-om lenne.
- Oké! Akkor csak csendben fagyizzunk, hátha az lehűt – vonta meg a vállát kajánul, amire még jobban begurultam, de nem tehettem mást, mint azt, hogy beleegyezően rendeltem, mert az asztaltól ismét elrohanni, mint egy hisztis liba, még kellemetlenebb lett volna.

Mindketten jegeskávét kértünk végül, és míg kihozták igyekeztem visszanyerni a természetes állapotom testileg és lelkileg egyaránt.

- Mi zaklatott fel ennyire? – kérdezte hosszas csend után.
- Közöd? – néztem szúrósan a szemébe, hogy kopjon már le végre.
- Semmi, csak Sakura miatt kérdeztem – rántotta flegma grimaszra szája szélét azzal a biztos tudattal, hogy erre tuti visszakérdezek. Hát tényleg muszáj volt, mert nem nagyon értettem az összefüggést.
- Hogy jön ide Sakura? – érdeklődtem kínosan feszengve, mert a név hallatán azonnal beugrott egy csodálatos kép az elmémbe róla, és azonnal éreztem hogy a vér már megint nem jó fele tódul. Az agyamban lenne rá szükség, nehogy elszóljam magam, és kiderüljön milyen undorító, beteges dolgot tettem.
- Nem nehéz összerakni a helyzetet – vigyorgott Gray szemtelenül a szemembe. – Sakura ma valami hóbortos szeszély miatt nem vett fel melltartót, így az iskola összes hímje meg volt vadulva. Persze az öcséd a legszerencsésebb és egyben a legszerencsétlenebb is, mert neki természetesen totálisan begőzölt az agya a látványtól, de legalább suli után volt alkalma levezetni a feszültséget. Hamar lekoptattak engem, és amint elváltunk már egymásba gabalyodva siettek hozzátok egy kicsi etyepetyére. Mivel te meg otthonról futottál el, mint egy félőrült - ráadásul elég felajzott állapotba -, úgy gondolom velük kapcsolatos, ami ennyire kiborított. Csatlakozni akartál harmadiknak és kidobtak? – röhögött fel kárörvendőn.
- Elmész te a jó büdös francba a mocskos konspirációiddal! – háborodtam fel a kelleténél kissé érzékenyebben, amivel azonnal gyanússá váltam.
- Akkor kilested őket? – hajolt hozzám egész közel, és ismét gonoszul vigyorgott a képembe.
- Fejezd be a találgatást! Semmi nem volt! – közöltem dühösen, és szerencsémre váratlan vendégünk akadt, így befejeztük egy időre ezt a kínos faggatózást. Két lány csapódott az asztalunkhoz, és ők is rendeltek maguknak jegeskávét, azután teljes mellbedobással elkezdték a csábítási hadműveletüket.

Jól ismertem már a szokásos trükköket. Elmesélték, hogy a suliból ismernek bennünket, és már régóta szeretnének randizni velünk. Vérlázítónak tűnt, mennyire nem zavarja őket, hogy hivatalosan nekem van barátnőm. Mivel az iskola egyik legnépszerűbb diákja voltam, ezt a szöveget már milliószor hallottam. Mióta Gray a sulinkba jött, ő is híressé vált, de az én rajongótáboromat ez nem ingatta meg. Bárhol, bármikor felajánlkoztak nekem a lányok.

- Olyan szomorúnak tűnsz! – simított végig a combomon a mellettem ülő vörös hajú cicababa is elég céltudatosan.

Mozdulatától összerázkódtam, mert rettenetesen viszolyogtam tőle. Zavart az émelyítő parfümillat, ami belőle áradt. A keze nyirkos volt az izgalomtól, és taszított az erős sminkje. Körülbelül tizenöt éves lehetett, bármennyire is próbálta külsőre öregíteni magát. A pattanásait vastag alapozóval fedte be, ami sokkal gusztustalanabb volt, mintha nem próbálta volna meg több rétegnyi vakolattal elrejteni. Minek? Ebben a korban mindenkinek ilyen a bőre. A szája meg mint Jokeré, vérvörösre rúzsozva, a szeme pedig lilára kikenve, mintha bemostak volna neki.

- Nem vagyok szomorú – feleltem, közben próbáltam elutasítóan nézni rá, hogy fejezze be a tapogatásomat. Úgy tűnt, túl lelkes, amiért végre a közelembe férkőzhetett, eszébe se volt leállni. A kezét egyre bátrabban húzgálta a nadrágomon.
- Kijönnél velem a mosdóba? – villantotta rám Gray hirtelen a milliódolláros mosolyát.
- Talán tartsam az izédet, míg végzel? – feleltem tüskésen, mert az ingerültségem ebben az idióta társaságban már az egeket döngette. Legszívesebben itt hagytam volna mindannyiukat.
- Milyen cuki! Nem is tudtam, hogy a fiúk is kettesével szoktak járni – gügyögött zaklatóm elragadtatva a felfedezéstől.
- Bizony! Tudod, ilyenkor beszéljük meg, ki melyik csajt viszi, úgyhogy izguljatok! – mosolygott rájuk Gray erőltetett vidámsággal, és ellenkezést nem tűrve magával rántott.
- Mit akarsz már megint? – háborodtam fel, amikor becsukódott mögöttünk az ajtó és a csávó dühösen méregetni kezdett.
- Szerintem húzzunk el innen. Lépjünk le. Nem érdemes ilyen lotyókkal szórakozni, ráadásul túl fiatalok. Tudom, hogy fel vagy húzva, de…
- Kussolj már! Mit anyáskodsz itt felettem? Majd én eldöntöm, mit csinálok! Nekem is van szemem arra, hogy ki mire használható. Én se terveztem megkérni egyik ribanc kezét sem – fröcsögtem indulatosan.
- Akkor elhúzunk? – nézett rám reménykedve. Véletlenül se értettem miért akarja. Ráadásul azt gondoltam eddig róla, hogy ő is kihasznál minden kínálkozó alkalmat, hogy szórakozzon, de ez a józan, megfontolt tanácsa most felettébb bosszantott. Ugyan miért játssza itt nekem a szent embert, mikor pár hónap alatt szinte minden szemrevaló lánnyal összeszűrte a levet a suliban? Hülye, álszent barom!
- Te elhúzol! Én meg még maradok. Megmosom az arcom – vakkantottam oda neki, és tüntetően a csaphoz mentem, hogy lerázzam végre, és ne bámuljon úgy rám, mintha a barátom lenne és aggódna miattam.

Megnyitottam a hideg vizet és pár pillanatig élveztem, ahogy zaklatott énem kissé csillapszik a bőrömet simogató hűvös vízpermettől. Végre becsukódott az ajtó. Egyedül lehettem. Az arcom is dörgölni kezdtem, legszívesebben az egész fejemet a csap alá dugtam volna, hogy kijózanodjak, de csak ráborultam a mosdó szélére és a karomra folyattam a frissítő cseppeket. Hirtelen valaki átölelt hátulról. A körülötte lengő nehéz illatból azonnal tudtam, hogy a kiscsaj jött utánam. Átfogta a derekam és ráhajolt a hátamra, melleit kihívóan hozzám dörzsölte.

- Szeretnélek felvidítani – suttogta. Erről Konan szavai jutottak eszembe, aki ezt azon az ominózus bulin egy tökéletes oboázással oldotta meg. 
- Hogy gondoltad? – kérdeztem vissza nem túl kedvesen érdeklődve. Inkább csak arra voltam kíváncsi, meddig képes elmenni ez a hülye kurva, hogy magát egy kicsi sikerélményhez juttassa, amiért közel tudott férkőzni hozzám.
- Így… - futtatta kezeit az ágyékomra, és határozott mozdulatokkal simogatni kezdett.

Nem tudom miért nem szóltam rá, miért nem küldtem el a jó büdös francba. Hagytam, hogy tapogasson, izgasson, a nyakam azzal az undorító szájával összenyálazza. Vártam, hogy érzek valami mást is a szokásos állatias ösztönökön kívül, de hiába. Nem éreztem, csak a szokásos sürgetést, hogy mihamarabb szabaduljak a testemben felgyülemlett feszültségtől. Pár perccel később fordítottam a helyzeten. Belöktem az egyik fülkébe, bezártam az ajtót, aztán a vécé felé fordítottam, a fejét előre nyomtam, hogy nekem háttal legyen, és ha akar, támaszkodjon. A szoknyáját felgyűrtem, a bugyiját csak félre húztam, aztán gondoskodtam magamról és már benne is voltam minden előkészítés nélkül. Először felsikított, azután csendben tűrte, amíg végzek. Nagyon durva voltam és haragos. Az bántott, hogy nem tudok más lenni. Végül a használt gumit csak a csaj feje mellett beledobtam a klotyóba és otthagytam, mint ahogy mást se szokott nézegetni az ember a vécében, csak otthagyja. Átvágtam a kávézón, rá se pillantottam a többiekre. Hallottam, hogy Gray nagy lendülettel feláll az asztaltól. Egyből azt hittem, engem akar megállítani, de a mosdóba rohant.

Én Hidan apjának klubjában kötöttem ki. Még kora délután volt, viszont engem itt mindig szívesen láttak. Hamar befutottak a haverok is, mert híre ment, hogy össze vagyok zuhanva, és vigaszra van szükségem. Rettenetesen beittam, egy idő után nem számoltam se a piákat, se a nőket. A lényeg, hogy bármennyit is végigkóstoltam, az üresség bennem nem múlt el. Nem tudtam mit is keresek igazán, csak azt, hogy nincs. Valami kibaszottul hiányzik az életemből.

Nem tudom hány óra lehetett, amikor Sasori kitett a házunknál. Imbolyogva jutottam el az ajtóig, a cipőmet meg se kíséreltem levenni, bebotorkáltam a nappaliba, ahol már valószínűleg vártak. Ki volt húzva az egyik kanapé, Sakura feküdt rajta. Gary az egyik fotelban terpeszkedett, Sasuke meg riadtan sietett elém, amikor a zajokból rájött, hogy nem vagyok túl jól. 

- Filmeztek? – bámultam bambán a képernyőre. 

A választ nem vártam meg, egyszerűen arccal előre buktam az ágyra Sakura mellé. Ijedten húzódott arrébb, nehogy rá essek. Gúnyos nevetés szakadt ki belőlem erre a reakcióra és erőszakosan megragadtam a derekát, hogy közelebb húzzam. Rémülten tekintett a szemembe, ahogy szorosan magamhoz préseltem, arcom a melleinek nyomtam és nem voltam hajlandó elengedni. Fél füllel még hallottam, hogy a fejem fölött vitatkoznak, mit csináljanak velem, de ez engem már nem érdekelt. Aludni akartam és így, valaki mellett. Hallanom kellett a megnyugtató szívdobogást, éreznem kellett egy meleg testet, egy friss, tiszta, üde illatot. Még erősebben szorítottam, nehogy elvegyék tőlem, azután arra emlékszem, hogy Sakura már nem feszített el magától, arcán csak szánakozást láttam, mire egy dühös könnycsepp gördült a szememből valamiért, és elaludtam.

A lány egész éjszaka mellettem maradt. Biztos büdös voltam, pia, cigi és izzadtság szagú, de hagyta, hogy öleljem. Többször felébredtem, egyszer apró válla felett megpillantottam az öcsém fürkésző ónix szemeit, de nem szól semmit arra sem, hogy hirtelen még közelebb vontam magamhoz a barátnőjét. Hajnalban aztán megjött annyira a józan eszem, hogy elengedtem végre a foglyomat és fürödni indultam. Sakura mellettem csak feküdt, mint egy darab fa, de amint érezte, hogy megszabadult tőlem, átfordult a másik oldalára, és azonnal összebújtak az öcsémmel, pedig még a szemüket se nyitották ki. A lány ösztönösen fúrta magát Sasuke karjai közé, és a testvérem egyből magához ölelte. Gray mellettük, mint egy jó házőrző a fotelban hortyogott.

Most már a szégyen többszörösen égette arcom. A tegnap elkövetett hibáimat nem volt képes elmosni a forró fürdő. Azt hittem legalább ellazít és sikerül elpárologtatnia a testemből az alkohol mellett a nyomasztó gondokat is. Hát nem. Míg a kádban csücsültem csak újabb bűnök jutottak eszembe, amiért megvetettem magam.

Egy órányi ázás után elkullogtam a szobámba, hogy valami ruhát keressek. Meglepetésemre vendégem akadt. Ino feküdt az ágyamban. Azonnal beugrott, vajon mit gondolhat rólam, hogy egész éjjel Sakurát szorongattam, meg mulatozni voltam. Gray talán a mosdós incidenst is elmesélte.

- Jó reggelt! – nyitotta ki váratlanul álmos szemeit, így menekülni se volt alkalmam.
- Szia! Hogy kerülsz ide? – kérdeztem zavartan.
- Láttalak a cukrászdából elrohanni, de olyan mérgesnek tűntél, hogy inkább Gray után mentem.
- Akkor már tudod miért voltam olyan – öntöttel el a lángvörös szégyenkezés.
- Tudom.
- Akkor miért vagy itt? Szakítani akarsz? – nézem a szomorú kék szemekbe kérdőn.
- Leülnél? Nem festesz túl jól, és amit mondani akarok elég hosszú lesz – figyelmeztetett.
- Oké – helyezkedtem el mellette kényszeredetten az ágyon, és idegesen vártam mit fog a fejemhez vágni.
- Már meséltem, hogy évek óta szerelmes voltam beléd – kezdte akadozva, aztán felült, könyökét a felhúzott térdére támasztotta és az emlékeken eltűnődve beszélt tovább. – Én csak annyit láttam akkor még belőled, mint bármelyik más lány a suliban. Imádtam a helyes külsőd, a menő cuccaid, hogy a legokosabb vagy az iskolában és nagyon-nagyon népszerű. Soha nem gondoltam, hogy emellett iszonyatosan magányos lehetsz. Sasoriék jó haverok ugyan, de nem bízhatja rájuk az ember minden titkát. A lányok pedig egyértelműen nem a lelkedre kíváncsiak, hanem a testedre meg a pénztárcádra, a családodban pedig olyan szerepeket kezdtél el játszani, amitől nem tudsz szabadulni. Sasuke felett még mindig apáskodsz, apádnak meg játszod a komoly nagyfiút, minta 10 évesen is már felnőtt lettél volna. Nagyon hálás vagyok, amiért mostanában a bizalmadba fogadtál, velem kicsit megosztottad a gondjaid, de tudom, hogy attól még boldogtalan vagy. Szeretsz engem, de nem szerelemből, nem őszintén és önzetlenül, csak, mint egy jó barátot. Lefeküdni is csak azért feküdtél le velem, mert néha én erőltettem. Bocsáss meg ezért!
- Nekem is jó volt! – vetettem közbe, de azonnal elhallgattam, mert rájöttem, hogy butaságot mondtam. – Neked nem volt az, igaz? – néztem zavartan a szemébe.
- De, örültem, hogy velem vagy. Persze messze nem volt az igazi.
- Tegnap én…
- Tegnap felhúztad valamin magad és tomboltál – vágott Ino lendületesen a szavamba.
- Nem tudom, mi lehet a bajom – ismertem be.
- Én sem, de legalább önmagad voltál – mondta barátnőm valahova messze révedve.
- Nem akarsz már velem járni? – kérdeztem bűntudatosan.
- Azt gondoltam, egyelőre senki nem tetszik úgy igazán, szóval szívesen maradnék még a nyár végéig veled, de ha te már nem akarod… ha már barátnak se akarsz…
- Ino… - öleltem önkéntelenül magamhoz, mert meghatott az őszintesége.
- Tudom, hogy ez nem szerelem, és igazság szerint már én se úgy nézek rád, mint eddig. Belefáradtam a reménykedésbe és nem akarok többé sírni azért, mert nem olyan vagy, mint amilyennek az ábrándjaimban képzeltelek, de más részről megtanultalak kedvelni olyannak, amilyen valójában vagy. Azt az énedet, amit az elmúlt hónapokban mutattál őszintén csak nekem – ölelt ő is vissza.
- Éjjel több lánnyal is lefeküdtem – mormolom a legnagyobb bűneim egyikét.
- Szerintem a nevüket sem tudod, így nem hiszem, hogy nagyon számítanának. Az a fontos, hogy visszajöttél ide, a családodhoz. Ők a fontosak. Nem értem miért nem találod meg a békéd mellettük, de régóta érzem, hogy téged valami nagyon bánt.