Felpillantottam az emeletre, hogy felkelt-e Temari, de pár másodperc múlva rá kellett jönnöm, hogy semmi sem ébresztené fel. Semmilyen külső hatás. Lassan odalépkedtem az ajtóhoz, és kinyitottam. Kirázott a hideg, amikor beáramlott az a jéghideg levegő.
 - Miben segíthetek? – kérdeztem vigyorogva, felhúzott szemöldökkel. Sasuke állt előttem teljes valójában.
 - Az igazság az, hogy – kezdte dideregve – csak most nem rég hazaértek a fiúk, és ők is elaludtak. Én meg nagyon kezdtem unatkozni, szóval borotvahabbal befújtam Itachit és Deidarát. Szóval van egy olyan megérzésem, hogy ha felkelnek, akkor majd mindenhol engem fognak keresni. Tehát ezért el kell valahova bújnom. Karinhoz meg inkább nem megyek, mert akkor meg ő szed szét. Csak teljesen már okból kifolyólag, mint a srácok – nevetett. – Tehát arra szeretnélek kérni, hogy minden hátsó szándék nélkül engedd meg, hogy egy ideig itt legyek. 
 - Gyere be, mert még a végén megfagysz – mondtam, és beengedtem. – Lehetőleg ne hangoskodj, mert az a kis alkesz szörnyeteg fent alszik, és ha felkel, akkor majd azt kell hallgatnunk, hogy fáj a feje és, hogy mindjárt meghal – vigyorogtam rá.
 - Van egy olyan érzésem, hogy holnap egész nap tök hullák lesznek – húzta el a száját. – Amint hazaértünk azonnal befeküdt az ágyba, és azóta is mozdulatlanul van.
 - Valószínűleg már belerohadt az ágyba – mondtam, és elindultam a konyha felé. – Főzzek teát? – kérdeztem.
 - Az jól esne – mondta, és ő is odasétált hozzám. Vigyorogva elsétáltam a tea filterekért, és próbáltam hang nélkül kivenni a táskámból. Lent a konyhában volt a szekrényben egy teáskanna, amibe vizet öntöttünk és a gázra tettük. Pár perc után beletettük a filtert a felforrt vízbe, majd a konyhapultra ültem.
 - Amúgy milyen lelki állapotot értél el akkor, amikor úgy döntöttél, hogy majd te befújod őket borotvahabbal? – kérdeztem nevetve. Vigyorogva felhúzta a szemöldökét. Sasuke előttem állt óriási vigyorral az arcán. Amióta itt van, most először néztem meg, hogy mit visel. Egy sötét farmer volt rajta és egy citromsárga póló. A pólón egy néger rasztahajú alak állt, kissé beszívott állapotban. 
 - Nagyon nem tudtam elaludni, aztán meghallottam, hogy hazajöttek. Ugye úgy vagyunk a házban, hogy Sasori, Naruto és Én vagyunk az emeleten, szóval őket nem is bántottam. De amikor lementem a konyhába akkor láttam, hogy elaludtak, és nem bírtam magammal. Szóval muszáj volt kihasználnom az alkalmat.
 - Szegények, pedig tényleg nem ártottak neked semmit – mondtam nevetve. Sasuke is elnevette magát. A tea úgy láttam, hogy már készen volt, ezért a filtert kidobtam a kukába. Elővettem két teáscsészét, majd letettem a pultra. Egy tálcára tettem citromot és édesítőszert meg a csészéket, amikbe már öntött Sasuke teát. Ezzel a kezemben indultam el a nappaliba, ahol letettem a dohányzóasztalra. Kényelmesen helyet foglaltam a kanapén, Sasuke mellett, és megízesítettem a teámat. Hümmögve ízlelgette az italt, amikor dörömböltek az ajtómon.
 - Jön a hóhér – sóhajtottam. – Most jött el az a pillanat, hogy menj fel, és bújj el a szekrénybe.
 - Nem biztos, hogy Dei az…
 - SAKURA KÉRLEK, NYISD KI AZ AJTÓT. DEIDARA VAGYOK – szólt az ajtó másik oldaláról idegesen az említett.
 - Nem, tényleg nem ő – vigyorogtam. Sasuke már útban volt az emeletre. Csak akkor nyitottam ajtót a dühöngő Deidarának, amikor már hallottam a szekrényajtó becsukódását.
 - Tudod, hogy mennyi az idő? – kérdeztem, miközben kinyitottam az ajtót. Beljebb invitáltam a nappaliba.
 - Bocsi, csak valaki befújt engem és Itachit borotvahabbal – zihálta.
 - Ki volt az elkövető?
 - Nem tudjuk, de mivel Naruto alszik, csak Sasukéra tudok gondolni – mondta. – Nem láttad véletlenül? – kérdezte, miközben körbenézett. Én csak megráztam a fejemet, és próbáltam teljesen semleges arcot vágni. – Akkor miért van két csésze az asztalon?
 - Te komolyan azt gondolod, hogy majd én leülök itt teázgatni Sasukéval? – húztam fel a szemöldökömet.
 - Bocs, én sem gondoltam komolyan. De ha találkozol vele, akkor mindenképpen szólj nekem, és akkor majd elkapom – mondta ördögien nevetve.
 - Jó, de én már kezdek tőled félni – motyogtam, és arrébb léptem egy fél métert minimum. Dei már megint csak nevetett, majd adott két puszit, és lelépett. Fellélegeztem, amikor becsuktam az ajtót. Nem tartottam jó ötletnek, hogy elordítom magamat, hogy előbújhat, szóval inkább úgy döntöttem, én magam fogom megkeresni. Talán még egy kicsit rá is ijeszthetek. Lassan lépdeltem fel a lépcsőn, először a hálószobában a szekrényeket néztem végig, de rájöttem, hogy azok fiókosak. Elindultam a fürdőszoba felé. Sasuke a zuhanyzóban állt, és magára húzta még az ajtót is, ami nem teljesen volt átlátszó. Inkább homályosnak mondanám. A kezemet az ajtóra helyeztem, majd lassan húztam ki.
 - Elment? – kérdezte azonnal.
 - Elvileg – feleltem. - Amúgy – néztem körbe – ez nem a szekrény.
 - Oda elég nehezen fértem volna be.
 - Ha nagyon akarod, akkor megoldod – vigyorogtam. Egyszer csak lefagyott az arcomról a mosoly, amikor a bejárati ajtó kicsapódott, majd Deidara és Itachi kezdtek el beszélni elég hangosan lent. Ha jól hallottam, akkor engem kerestek. Sasuke már majdnem el kezdett valamit morogni, amikor gyorsan befogtam a kezemmel a száját, és csendre intettem. Deidaráék már a lépcsőnél tartottak, amikor halkan kiszóltam.
 - Éppen hajat mosok – mondtam. - Még mindig nem láttam Sasukét.
 - Karin és Ino pedig azt állították, hogy ide jött be – harsogták. Nagyon nagy szerencsém van, hogy becsuktam magam után a fürdőszoba ajtaját.
 - Szerinted ők mikor mondanak igazat? – húztam fel magamat. – Amúgy is, ha itt nyomultok, akkor Temari fel fog kelni, és mind a kettőtöket laposra veri.
 - Csak meg akartunk bizonyosodni arról, hogy tényleg nincs-e itt.
 - Nem, nincs itt – közöltem. – Most pedig szeretnék egyedül fürdeni…
 - Jó, akkor majd holnap beszélünk – szólt Itachi. 
 - Sziasztok - mondtam. Sasuke hangosan kifújta a levegőt.
 - Ez meleg volt – fújta. – Köszi, hogy tartottad a frontot.
 - Nincs mit, de igazán nem tudom elhinni, hogy téged bújtatlak – ráztam meg a fejemet.
Kilépdeltünk a fürdőszobából, először én, hogy megbizonyosodjak arról, hogy leléptek. Szerencsére tiszta volt a terep, így teljesen nyugodtan mentünk le a nappaliba. Én az imént magamhoz vettem a pokrócomat, és azt is lehurcoltam a nappaliba. Már tizenegy órát mutatott a telefonom. Ezt elég furcsának éreztem. Visszaültünk a kanapéra, és a teámat kezdtem kortyolgatni. A pokrócot magunkra terítettük, és egymásnak dőlve beszélgettünk. Én egyre álmosabb lettem, és nem tudtam teljesen figyelni arra, amit Sasuke beszél. Néha ugyan bólintottam egyet, és valamit még válaszoltam is, de már nagyon nem kellett sok ahhoz, hogy elaludjak…

Valamilyen furcsa erő folytán másnap az ágyamban, Temari mellett ébredtem fel. Valószínűleg az utolsó csepp erőmet abba fektettem bele, hogy felvánszorogjak ide. De még az is lehet, hogy Sasuke volt olyan kedves, hogy mielőtt visszament, felhozott az ágyamba. Felültem, és megtörölgettem a szememet. A táskámból előkotortam a fejfájás csökkentő gyógyszeremet, és letettem Temari éjjeliszekrényére. Elvánszorogtam a fürdőszobáig, majd halkan becsuktam magam mögött az ajtót. Eszembe jutott, hogy tegnap itt „bújtunk meg” Sasukéval a fiúk elől. Nem is tudom ép elmével felfogni, hogy miért támadta le szegényeket… Eközben fogat mostam, megfésülködtem, és kicsit emberi külsőt csináltam magamnak. Halkan lesétáltam a nappaliba, és a teáscsészéket visszavittem a konyhába, és belepakoltam a mosogatóba. Miután azzal is készen lettem, felmentem Temarihoz, és egy kicsit megráztam a vállát. 
 - Életben vagy? – intéztem hozzá az első kérdésemet. Kómásan kinyitotta a szemét, és valamit hümmögött.
 - Igen, csak kicsit becsiccsentettünk tegnap este a városban – magyarázkodott.
 - Tudom… Ott voltam – vigyorogtam. – Bocs, hogy felébresztettelek, de nem lenne jó, ha az egész napot átaludnád.
 - Igen, egyetértek. – Elég lassú tempóban felült, majd elment a fürdőszobáig. Oda bezárkózott vagy negyed órára, addig én felöltöztem. Felvettem egy piros farmergatyát és egy fehér pólót. Előkerestem a fekete kardigánomat, és letettem a bőröndöm tetejére. – Mehetünk? – kérdezte.
 - Tőlem… - Elővettem az övtáskámat, bepakoltam, és elindultunk. Bezártuk a házat, majd lesétáltunk azon a bizonyos néhány lépcsőfokon. A szomszédságunkból is most lépett ki Ino és Karin. Azonnal gonosz szemekkel kezdtek minket pásztázni. Mármint főleg engem. Lazán odalépkedtek hozzánk, majd „bepózolva” kezdtek hozzánk beszélni.
 - Tudom, hogy nálad volt tegnap este Sasuke – vicsorított Karin. Érdeklődve felhúztam a szemöldökömet, és próbáltam magamat nem elnevetni. Az elég gázosan jött volna ki, és még szegény srácot is lebuktatnám. 
 - Sasuke? – kérdeztem. – Nem, nem volt nálam tegnap este. Pedig kereste rajtam Itachi és Deidara. De SAJNOS nem tudtam nekik segíteni. Hallottam, ti adtátok be neki azt, hogy nálam van. De nem jött össze…
 - Én tudom, hogy nálad volt – húzta fel magát még jobban Karin. Egy lépéssel közelebb jött hozzám. 
 - Hát úgy tűnik, hogy te már megint jobban tudsz valamit, mint én – vigyorogtam bele a képébe.
 - Karin, el kell, hogy keserítselek, de tényleg nem volt ott Sasuke nálunk tegnap – vágott közbe kedvesen Temari. – Én ott voltam, és csak észrevettem volna, ha egy harmadik személy van a házunkban…
 - Én azért annyira nem lennék benne biztos – gúnyolódott Ino.
 - Szerintem te is tudod, hogy három másodperc alatt kicsinállak, szóval ne is erőltesd meg magad – mondta Temari, mélyen Ino szemébe nézve. Az első pár másodpercben meginogott Ino „nagy önbizalma”, majd megpróbálta nevetéssel leplezni. Sikertelenül. Ekkor lépett kis ásítva Sasori az ajtajukon. Ino és Karin néhány másodperc alatt felszívódott, mivel tudták, hogy az már három a kettő ellen lenne, valamint sosem állt Sasori az ő pártjukra. Amint meglátott minket, odasétált hozzánk.
 - Jó reggelt – vigyorogtam. Temari csak bólintott egyet.
 - Nektek is – nevette. 
 - Mi olyan vicces, már így hajnalban? – kérdeztem. Igaz, körülbelül tíz óra lehetett.
 - Mindig eszembe jut az, ahogy idegeskedve kereste Sasukét Dei és Itachi – röhögött. – Meg az is, amikor tiszta hab volt a fejük.
 - Tényleg? Ez durva – nevetett már Temari is.  Én is erőltettem valami mosolyfélét az arcomra, de inkább valami más foglalkoztatott. Amúgy sem volt ez nekem már új.
 - Végül mi lett? – érdeklődtem.
 - Ma reggel már ott aludt a helyén fent az emeleten. De már teljesen lenyugodtak a fiúk, szóval nincs mitől félnie.
 - Az jó – bólogattam. Reméltem azért, hogy nem ölték meg. Kár lenne. 
 - Egyébként ti hova mentek? – kérdezte.
 - Reggelizni, reméljük, hogy majd találunk valami jó helyet, lent a városban – felelte a lakótársam.
 - Á, akkor majd csatlakozhatunk hozzátok? – kérdezte. – Mert ha rajtuk múlna a kajánk, akkor nem sokat ennénk.
 - Persze – vigyorogtam. Temari elnevette magát. – Akkor majd küldök egy SMS-t, hogy hol vagyunk. 
 - Oké, akkor cső – mondta, és visszasétált a házukba. Mosolyogva mentünk vissza a miénkbe, Temarit pedig valami téma teljesen lefoglalta. Egy ideig csendben mentünk, majd már nagyon elkezdett zavarni a csönd, és megkérdeztem, hogy mi a gondja. 
 - Mi volt ez a hiszti Karinék és közted? – kérdezte határozatlanul. Ó, hogy ez a baja… 
 - Az az igazság, hogy Sasuke tegnap este megszívatta a srácokat, és menedékül átjött hozzám, amíg te aludtál. Olyan mélyen szunyáltál, hogy konkrétan semmit sem vettél észre az egészből. Az volt a necces, hogy nem sokkal később meg pont rajtam kereste Deidara. 
 - Ebből azt veszem le, hogy nem találta nálad.
 - Akkor már szerintem nem élne – röhögtem. – Pedig kétszer is átjöttek keresni, mert másodszorra Karin köpött… 
 - Jól tagadtad. De azért az is rájátszott, hogy én nem tudtam semmiről, szóval szívesen mindenért – vigyorgott. 
 - Hát… Köszi – mosolyodtam el.
Már a város utcáin sétálgattunk, és a tegnapi óriási vásári forgatagnak már szinte semmi nyoma sem volt. Az utcán már így kora reggel is letaposva volt a frissen hullott hó. A házak között pedig vagy félméteresen állt. A főutca métereit róttuk, és ennek a sarkán volt egy nagyobb vendéglő „Restaurant” névvel. Előhalásztam a zsebemből a telefont, és egy SMS-t kezdtem el írni Sasorinak.  

„A főút másik szélén van egy vendéglő. Ha majd összeszedtétek magatokat, akkor mihamarabb gyertek le.”

Az üzenetet elküldtem, majd lassan besétáltunk a vendéglőbe. Elég nagy belsőtere volt, kétszemélyes és négyszemélyes asztalokkal. A pincér konkrétan azonnal odajött hozzánk. Megkérdezte, hogy hány személyre kérünk asztalt, és mondtam, hogy hét. Kicsit furcsán nézett ránk, majd pár pillanat alatt összetoltak két asztalt, és készen is lettek. Mosolyogva, illedelmesen megköszöntem, majd leültünk a barátnőmmel. A telefonom pedig azt jelezte, hogy üzenetet kaptam.

„Oké, körülbelül tíz perc és ott vagyunk. :D”

 - Azt írják, hogy tíz perc – motyogtam. Temari felkapta a fejét az étlapból, majd bólintott. Addig rendeltünk forró csokit, és a tegnap estémről beszélgettünk. Az italunkat szürcsölgetve vártuk a fiúkat. 
Tíz perc elteltével Naruto robbant be a vendéglőbe, majd amikor intettem neki, odajött hozzánk. Pár másodpercen belül Sasuke és Sasori sétált be. Leültek hozzánk, majd elkezdtünk beszélgetni.
 - Hallottam, hogy tegnap elbújtattad Sasukét – vigyorgott Sasori. Furcsa tekintettel néztem Sasukéra.
 - Te elmondtad neki? – kérdeztem.
 - Igen. Legalább volt miről beszélnünk – vigyorgott. 
Röhögve sétáltak oda hozzánk Itachiék, majd Deidara leült mellém, mellé pedig Itachi. A pincér odajött, felvette a rendelést, majd távozott. Közben a mai napi programunkon agyaltunk. Felvetődött a síelés és a snowboardozás, de én még nem tartottam jó ötletnek, mondván, hogy még lesz rá öt napunk holnaptól számítva. Vagy hat. Már nem tudom. Itachi felajánlotta a „lerészegedést már a nap elején” de én azt is inkább passzoltam. Temari pedig azt mondta, hogy talán ismerkedjünk meg a szomszédjainkkal, mondván, hogy amikor jöttünk ő látott pár értelmes arcot. A pincér ebben a pillanatban érkezett meg a rendelésünkkel.
 - Szerintem még az is ráérne. Nem hiszem, hogy annyira unatkoztok, hogy már azonnal új emberek után kell néznetek – mondta Sasori, miközben a kávéját kavargatta. – Valami érdekesebbet kéne csinálnunk.
 - Építsünk hóembert – csillant meg Naruto szeme.
 - Az aztán rohadt izgalmas lenne – nevette el magát Deidara.
 - Akkor azzá tudnánk tenni, hogyha lenne valami tétje az egésznek – gondolkodott el Temari, majd ivott egy kortyot a teájából. Én is hasonlóképpen cselekedtem, majd letettem a csészét.
 - Egy fogadás? – kérdeztem. – Bár elég szánalmas az, hogy a hóemberépítés is benne van.
 - Benne lennél? – vigyorgott rám Sasuke. Bólintottam. – Na, de mi legyen a tét?
 - Ha Sakura veszt, akkor valamelyikünkkel kell aludnia – morfondírozott Sasori.
 - Ez eddig oké, de hogy döntitek el igazságosan, hogy kivel alszom? – húztam fel a szemöldökömet. Deidara már éppen nyitotta volna a száját, amikor félbeszakítottam. – Az, hogy összeverekedtek nem igazságos.
 - Szerencsejáték?
 - Ez jó ötlet, Itachi – bólogattam.
 - Én azért kíváncsi leszek, hogy mi fog ebből összejönni – fűzte hozzá Temari.
 - Én is – súgtam oda.