Elvigyorodtam, mert felismertem azt a bizonyos férfihangot. Csak egy sötét alak rajzolódott ki, egy magas és férfias alkatot tudtam kivenni belőle. Lassan lépdelt ki a sötétből, és így már teljesen biztos voltam benne, hogy ismerem. Egy lámpa alatt álltunk, és mielőtt megszólalhatott volna, kioperáltam a fülemből a "zenét" és eltettem az egészet a zsebembe összekötözve. Ránéztem, és azt a jellemző nagy vigyort fedeztem fel az arcán.

 - Ilyen szép lányok nem járkálhatnak egyedül... Ilyen későn - vigyorgott kajánul.

 - Akkor ha szeretnéd, szívesen hazakísérlek - kacsintottam rá. Egy kicsit komolyabbra vettem a formámat, és próbáltam nem elnevetni magamat. - Nem hiszem, hogy bármi szatír járkálna erre felé, maximum te rád gondolhatok - mondtam erősen célozva rá. Sasori elnevette magát és magához ölelt. Ő mindig is hajtott rám, aztán egyszer, amikor mind a ketten elengedtük magunkat egy házibuliban, túlságosan is összemelegedtünk... De volt azért egy határ, amit nem igen feszegettünk.

 - Rég láttalak - közölte, és elengedett. Tényleg rég találkoztunk, a suliban is csak egy pillantásra kapjuk el egymás tekintetét.

 - Akkor most jegyezz meg nagyon magadnak - mondtam, és elmosolyodtam. - Ugyanis holnap megyek sí táborba.

 - Akkor sajnos minden nap látni foglak, és együtt fogunk bulizni. Ha jó kislány leszel, akkor majd TALÁN azt is megengedem, hogy velem aludj.

 - Te is jössz? - kérdeztem meglepődötten. - Jaj, azzal nagyon leköteleznék - rebegtettem meg a szempilláimat. Nem is ő lett volna, hogyha nem ezt mondja! Semmit sem változott...

 - Igen, a múlt hónapban rábeszélt Itachi.
 - Értem. Hát... Akkor majd holnap valószínűleg találkozunk a reptéren - hadartam el. Igazából nem akartam, hogy hazakísérjen. Szeretek esténként sétálni, és zenét hallgatni. Elgondolkodok olyankor az egész életemen, hogy mi jót tettem, és az ellenkezőjén is...

 - Mi az, hogy máris lekoptatsz? Egyértelmű, hogy haza foglak kísérni - jelentette ki, ekkor még két alak jött ki a "bokrok közül".

 - Mi van már, Sasori? - kérdezte a magasabbik. Itachi Uchiha volt. Mindig halálra unott fejjel szokott mutatkozni, akármi történik. - Ó, szia Sakura! Hát te?

 - Sétáltam - válaszoltam. A másik, aki kijött az Deidara volt. - Jó estét, uram - köszöntem neki.

 - Önnek is jó estét, hölgyem – viszonozta, és megölelt. Őt mindig is a bátyámnak tekintettem. Bár kissé zavarta az életmódom, de még sosem próbálkozott be nálam, hanem megvédett, ha valami elfajult. Mindig is vigyázott rám, és nagyon kedvelem.

 - Magyarázzátok már el Sasorinak hogy "nagykislány" vagyok, és nem kell nekem kíséret - mondtam kacéran mosolyogva.

 - Ki tudja, hogy milyen pedofilok szaladgálnak itt az utcán - epézett az Uchiha.

 - Ugyan már, Itachi - fogtam meg a fejemet. - A legnagyobb pedofilok már itt állnak mellettem.

 - Hát, ha te annak látsz minket - vigyorgott Sasori.

 - ANNAK!

 - A kedvedért bárki leszek - mondta nyájasan Itachi. - Majd meglátod a sí táborban. - Jaj, már megint kezdik. Én teljesen megvagyok velük áldva, érdekes lesz ez a tábor is...

 - Hát jó. Most, hogy így rábeszéltetek hazakísérhetsz, Sasori - vigyorogtam és Sasori felé fordultam. - Megyünk?

 - Persze, menjünk - egyezett bele. Deidarától és Itachitól elköszöntem néhány puszival, majd belekaroltam Sasoriba, és továbbsétáltunk a parkon keresztül. Nem is igazán szóltunk egymáshoz, nekem teljesen berögzült az agyamba a holnapi nap, ő meg csendben botorkált mellettem. Elég hideg volt a levegő, és már teljesen besötétedett, és néhol, ahol nem volt lámpa csak arra tudtunk támaszkodni, hogy fejből tudtuk ennek a helynek minden egyes centijét. Nem véletlen, mivel a legjobb nyári esték, ha éppen nem a Studioban (ami egy óriási szórakozóhely, ami havonta egyszer nyit ki) akkor itt lettek összehozva. Jól esett most ezzel az emlékkel előhozakodni, mindig ezt szoktam csinálni, ha hideg van, és valahogy el szeretném vonni a figyelmem... Most is ez történt.

 - Most nagyon csöndben vagy - mondta.

 - Emlékszel még arra, amikor tavaly nyáron itt voltunk? Körülbelül a fél suli itt nyomult a gólyatábor után – elmélkedtem. - Senki nem ment haza aznap este, vagy másnap reggel józanul. Brutálisan jó volt!

 - Nagyon keményre sikeredett az a „kicsit” görbe este - értett egyet. - Főleg, amikor az olyan kis nyomott emberek, mint Naruto kaptak egy sört, miközben addig maximum képen láttak alkoholt... Na, nekik ütött nagyon a sok pia!

 - Szerencsétlen össze-vissza hányt mindent... Kezdő - sóhajtottam megvetően. - Én pedig vele vagyok egy osztályban, most gondolj bele. Elég gáz, mit ne mondjak.

 - Emlékszem én még arra, hogy mennyire bepörögtél a piától még egy régebbi Studoban a nyáron és...

 - NE IS FOLYTASD - vágtam a szavába. - Emlékszem én is, nem kell leszólni engem.

A hazafelé úton ugyanígy alakult minden, egyfolytában nevettünk, és régi emlékeket hoztunk újra szóba, amik néhol zavarba ejtőek, néhol pedig szánalmasak voltak. Pár percen belül már oda is értünk a házunkhoz. Sasori illedelmesen megállt a küszöbnél, én pedig három puszit nyomtam az arcára, majd egy utolsó ölelés után távozott. 
Az egész ház sötét volt, már későre járt. Lehetett már éjfél is. Halkan becsuktam magam mögött az ajtót, és levettem a kabátomat, majd felakasztottam a helyére. Elosontam a konyháig, majd kivettem egy szendvicset a hűtőből. Anya valószínűleg készült arra, hogy éhes leszek. Felkoslattam az emeletre egészen a szobámig, majd benyitottam, felkapcsoltam a villanyt, és bekapcsoltam a TV-t. Igazából nem is értem, hogy miért tettem, de legalább nem lesz csend. Besétáltam a fürdőmbe, ami közvetlen a szobámból nyílt, és megengedtem magamnak a vizet. Közben egyfolytában kattogott az agyam…
Amint készen lettem mindennel, átöltöztem a pizsamámba, és beleborultam az ágyamba. Kihúztam az ágy melletti kis asztalom fiókját, és kivettem egy képet belőle. Ez a kép tavaly nyáron készült, engem és Draket ábrázolt. Sóhajtottam egy nagyot, mert újra közös emlékek törtek elő bennem. Drake a volt barátom volt, akiért teljesen odavoltam. De nagyon durván átvágott, még akkor nyáron, nem is szeretnék arra gondolni, hogy mennyire alattomos volt. Ez elég maradandó sebet hagyott bennem, és senkibe sem tudtam megbízni egy ideig. Aztán rájöttem, hogy nem hiába: minden férfi ugyanolyan, és csak a szexet akarják tőlem. Ez szánalmas. Éppen ezért elhatároztam, hogy én is csak ugyanerre fogom „tartani” a pasikat, és majd meglátják, hogy milyen érzés, amikor valakit kihasználnak.
Ezért ragadt rám a „ribanc” jelző, amit meg tudok érteni. Mindenki tudja, hogy én milyen tudok lenni, de mégis ugyanúgy hajtanak rám a pasik... Na, nagyon kíváncsi leszek arra, hogy miként fog alakulni a tábor. Minden esetre izgalmas lesz…
Ezzel a gondolattal megpróbáltam letudni a mai napomat. Lekapcsoltam a villanyt és TV-t is, majd befeküdtem az ágyamba, és álomra hajtottam a fejemet.