Hinata


Kezd nagyon elegem lenni. A legjobb barátnőmnek tartom őt, mégis egyre nehezebben viselem, hogy állandóan ő van a középpontban. Olyan jól elvoltunk egész este, ez a buli tökéletesre sikerült. Mikor azonban ugyanazt a rajongást láttam megcsillanni Gray tekintetében, mint a többi ostoba fiúéban, ahogy egy pillanatra kiesett a szemtelenkedő szerepéből és Sakurán felejtette a szemét, a vidámságom azonnal elszállt. 

Szóval őt is elkapta a kórság, pedig úgy bíztam benne.


Vajon mit lát Sakurában minden ember? Miért kedvelik meg őt állandóan egy szemvillanás alatt? Ráadásul erőlködnie sem kell érte, mert rózsaszín hajával, csinos külsejével egyből kitűnik a tömegből, és magára vonja a figyelmet, azután kedves mosolyával, ártatlan zöld szemeivel azonnal behálóz gyereket, öreget egyaránt, és persze a fiúkat. 

Nem igen hittem el neki, hogy még komolyan nem volt senkije. Egyedül csak egy jóbarátjáról mesélt kicsit lelkesebben, amiből azt szűrtem le, hogy a sok-sok kapcsolatából talán ez volt számára a legértékesebb, míg ide nem költöztek. A mai napig levelezik a régi osztálytársaival, és irigykedve szoktam nézegetni a közösségi oldalakon számtalan ismerőse listáját, akik között szerintem jónéhány srác simán Sasuke kaliberű, így elég nehéz elhinni, hogy ők nem mozgatták meg a barátnőm fantáziáját és mindig csak egy átlagos havert látott bennük.


Most is, amikor Gary-jel civakodnak annyira egyértelmű, hogy igazából bírják egymást, csak jobban esik mindkettőnek védeni a saját igazát, és folyamatosan ellenkezni a másikkal, hogy piszkálja. Azt hiszem, most pótolják be mindketten, hogy egykeként nőttek fel és nem volt kinn kiélni a szokásos testvéri dolgokat. Nem vagyok rosszindulatú, de most az egyszer nem bánnám, ha ez nem színjáték lenne, hanem valóban utálnák egymást. A sértett lelkemnek ezt talán egy hangyányi jóvátételt jelentene.


Már mindenki órák óta alszik, de én még álmatlanul forgolódom. Nem kell pszichológus hozzá, hogy tudjam mi a bajom. Az az apró, árulkodó pillantás fellobbantotta bennem újra az irigységet és a féltékenységet, hogy a szokásos sérelmeimen rágjam magam. 

Miért mindenkinek ő kell? Vagy legalább azt a szőke idiótát hagyná meg nekem! Míg Naruto előtt képes vagyok eljátszani, hogy minden rendben van, és nem zavarnak az ő „baráti” érzései, amit Sakura iránt táplál, a valóságban már a kiborulás szélén állok, és csak azért nem teszek semmit, mert attól félek, ha őszinte lennék, akkor Naruto nem engem választana.


Annyira szerencsétlennek érzem magam. Keserű könnyek gördülnek az arcomra és mérgemben még azért is dühöngök, hogy miért alszik mindenki körülöttem olyan békésen, amikor én borzalmasan szenvedek.


- Miért sírsz? – hajol fölém váratlanul a bal oldali alvószomszédom, vagyis az alfahímek gyöngye, akinek igazából köszönhetem, hogy megint elkezdtem sajnálni magam.
- Nem sírok – hazudom elég gyengén, mert közben elcsuklik a hangom.
- Persze, ne akarj átrázni! Úgyse hagylak addig békén, míg valami értelmes választ nem adsz. Amúgy meg idegesít a szipogásod, nem tudok így aludni, szóval lökjed! Talán szerelmi bánat gyötör? – trafál bele egyből.
- Valami olyasmi – adom meg magam, mert elég eltökélt a hangja és kezd zavarni, hogy szinte félig rajtam fekszik, ahogy a fülembe suttog.
- Féltékeny vagy a barátodra, mert nagyon bejön neki Sakura, igaz? 
- Ezt honnan veszed? – mordulok fel haragosan, mert bőszít, hogy kuncogva vágja hozzám a tényeket, mintha ez valami vicces dolog volna.
- Oké! Nem akarlak még jobban felidegesíteni azzal, hogy nyilvánvaló helyzetről vitázzunk, inkább segítek, rendben?
- Hogy segítesz? – értetlenkedek, mert nem hiszem, hogy pont ő használható tanáccsal szolgálhatna.
- Hinata! Mondták már neked, hogy nagyon jó nő vagy? Hogy igéző a tekinteted, nagyon szép a bőröd, minden porcikád szexi, és a melleidért az összes férfi megőrül olyan tökéletes?
- Te beteg vagy! – próbálom idegesen hátrébb tolni magamtól, mert rettenetesen zavarba hoz mind a szavaival, mind azzal, hogy az ajkaink már szinte súrolják egymást, olyan közel van hozzám.


A szívem úgy zakatol, mint egy vergődő kismadárnak, akit becserkészett a csúnya macska és arra készül, hogy lecsapjon rá, majd az utolsó tollig egészben felfalja. Egyértelmű, hogy csapdába estem. 

A számra egy forró száj tapad, és olyan gyakorlattal kezd csókolni, hogy a kislábujjamtól a fejem búbjáig lezsibbadok. Finom, érzéki és hihetetlen könnyedséggel kábít el, hogy ne tiltakozzak. Kezeim izmos karjára siklanak, aztán fel az erős, férfias vállakra, de nem vagyok képes eltolni magamtól, sokkal inkább belékapaszkodom, mert úgy érzem, szédülni kezdek ettől a mesteri csábítástól. Kéjesen felnyögök, amikor tenyere a melleimre téved, és csók közben őket is ingerlően becézi. Egyik térdét a combjaim közé erőlteti, és máris érzem, hogy a legkellemesebb helyen feszül így a lába hozzám. Meglep mennyire tapasztalt. Össze se lehet hasonlítani Naruto tapogatózó próbálkozásaival. Néhány perc alatt csak azért nem kezdek sikoltozni a gyönyörtől, mert a nyelve mélyen a torkomban van, ezzel magakadályozva, hogy még véletlenül se lehessek hangos. Mikor aztán a kezével folytatja a kényeztetést és megérzem hosszú ujjait először a combjaimon, majd a bugyimon siklani, aztán tökéletes ritmusra a legérzékenyebb részemet simogatni, már érzem, hogy nincs visszaút, semmi erőm tiltakozni vagy a lelkiismeretemmel törődni, csak szárnyalni vágyon, megszabadulni a gondoktól. Hamarosan feltüzelt testemet csodálatos hullámok járják át, és felszabadulva, megkönnyebbülve ernyedek el karjai közt. Valamit mond, de nem nagyon értem, aztán a karjába kap és rémülten érzékelem, hogy Sakura szobája felé tart velem. Mintha valami különleges érzékelése lenne a sötétben, kiválóan tájékozódik a félhomályban, így megússzuk, hogy valakire rálépjen, vagy valaminek nekiütközzünk és hamar eltalál a barátnőm ágyáig. Óvatosan letesz, és rám terít egy vastag takarót, ami emlékeim szerint az ágy végénél szokott díszelegni. Kissé megrettenek, mire készül, hisz életem egyik legkielégítőbb pillanatát nyújtotta az imént, de ez nem azt jelenti, hogy én ebben a témában ismétlésre vágyom, vagy esetleg a „kedvességét” viszonozni akarom. Idegesen ülök, fel, mert jó lenne ezt a kérdést azelőtt tisztázni, mielőtt ismét bevet valami csábító trükköt.

- Gray! – szólok utána, mert fogalmam sincs a koromfeketeségben hirtelen hova tűnt.
- Mindjárt lámpát gyújtok – szól vissza az ajtó felől, amit halkan becsuk, majd valóban villanyt kapcsol.


Csibészes mosollyal méreget, ahogy az ágyon zavartan kuporgom, és valószínűleg rákvörös lehetek.

- Kicsit jobban érzed magad? – kérdez rá nyíltan, amitől ha lehet, még bíborabb színre váltok, és válasz helyett kényszeredetten bólintok. 

Nagyon hülyén érzem magam, de őt láthatólag egy csöppet sem feszélyezi a helyzet, hogy alig pár pillanattal ezelőtt olyan élményben részesített engem, ami felér egy dimenzióugrással vagy egy univerzumok közötti utazással, vagy valami hasonlóan eget rengető dologgal.

– Remek! – kacsint rám, és letelepszik az ajtó tövében a szőnyegre, tőlem legalább 3 méterre. 

Kezdek semmit nem érteni.

– Mire készülsz? – bukik ki belőlem.
– A tested után kicsit a lelked is ápolni akarom. Remélem nem vagy csalódott, de úgy gondoltam jót tenne most neked, ha valakivel beszélgethetnél. 


***


Reggel fura zajokra ébredek. Temari próbál suttogni mellettem a telefonjába, de igen kevés sikerrel, mert a mondatok közt számtalanszor felnyihog, ahogy felidézi az este történteket vélhetőleg Shikamarunak.

- Igen, belemarkolt a fenekébe és képzeld! Nem csapta le, hanem röhögött! El tudod hinni róla? – kérdi hitetlenkedő hangon barátjától a szőke lány. - Nem mondom, kissé hátborzongató volt nevetni látni, de talán majd innentől többet csinálja és hozzászokunk – meséli lelkesen gondolom a fiúk tegnapi táncát, és Sasuke meglepő reakcióját.

A szemem azonnal az említett felé vándorol, mert hiába volt egész este kivételesen kevésbé mufurc a nagyátlagnál, azért kiráz még tőle a hideg. Ha véletlenül meghallaná Temari beszámolóját és a rá tett megjegyzést, nem akarok éppen köztük lenni, mikor kivégzi érte a lepcses osztálytársát. 

Szerencsére még békésen pihenget, bár úgy látom éjjel ő is kicsit változtatott a szobarenden, mert a külön hátizsák helyett Sakura társaságában, pontosabban rajta alszik. Terpesztett lábai között kikandikál két jóval vékonyabb lábacska, Sakura többi részét a testével tökéletesen betakarja. Vajon él még az a lány vagy már rég megfulladt alatta?


Tenten és Ino még szintén húzzák a lóbőrt, viszont az én éjjeli doktorom meglépett. Pír szökik az arcomba, ha arra gondolok mit művelt velem, és én mégcsak meg se próbáltam ellenállni. Persze hajnalig győzködött, hogy ne érezzem ezt Naruto miatt hűtlenkedésnek, hiszen nem én akartam, és én igazából nem is csináltam semmit, de az akkor oly meggyőző beszéde reggelre erejét vesztette. A többiben viszont igaza volt. Míg én meg voltam róla győződve, hogy ő csak egy ostoba bájgúnár, aki egész életében nem fog mást tenni, csak a legnagyobb sunagyűjtő díjért versenyezni, teljesen lerombolta magáról ezt a téveszmét. Olyan ráérzéssel sikerült kifaggatnia és tanácsokkal ellátnia, mintha valami képzett agyturkász lenne, és könnyűszerrel elérte, hogy teljesen másként lássam a helyzetem. Valahogy kibeszélte belőlem az ostoba féltékenykedést és a fejembe rázta, hogy tévesen ítélem meg például a népszerűségem. Rengeteget segített rajtam ezzel.




Kihasználom, hogy még üres a fürdő. Csak intek Temarinak és indulok, hogy rendbe szedjem magam, azután segítsek reggelit készíteni, mert Sakura valószínűleg a zsibbadt végtagjait jóideig nem fogja tudni rendesen használni. Mikor végzek már mindenki ébren van. Nevetve a fényképezőgépemért nyúlok, hogy megörökítsem ezeket a hihetetlenül kómás fejeket.

- Istenem! Mintha egy úthenger ment volna végig rajtam – sopánkodik értetlenül a barátnőm, és fájósan dörgöli mindenfelé a testét. Sasuke tőle majd egy méterre olyan higgadtan támaszkodik a falnak, miközben bámulja őt, mintha fogalma se lenne róla miért nyomorodott le hirtelen a lány. Jellemző. Az arca megint közönyös, bár követi a masszírozó procedúra minden mozdulatát. Szóval ekkora nagy színész! Jó lesz megjegyeznem!
- Te már ki is csípted magad? – szólít meg Ino, miközben kiterülve a hálózsákja tetején a plafont vizslatja, mintha még nem szánta volna el magát, hogy igazándiból elkezdje a napot.
- Ja! Gondoltam divatot teremtek a kinyúlt mackógatyámmal. Örülök, hogy irigyelsz érte – felelem zavartan nevetgélve, mert szokatlan, hogy még ha ilyen burkoltan is, de bókolnak nekem.

Igazából ezt a drága melegítőt direkt erre az alkalomra vettem, úgy, mint a hálóinget is, mert nem szerettem volna a többi lány mellett slamposnak tűnni. Tudom, hogy remek választás volt és jól áll, mert még az a hülye bátyám is eltátotta a száját, amikor meglátott benne, mert természetesen eléggé rám feszül és előnyösen kidomborítja a vonalaim.

- Korán reggel ilyen kerek popóval vakítani az ember szemét! – lépett be közén Gray sápítozva, miközben egy nagy tálca kávéval egyensúlyozott. – Takard el a fincsi hátsódat kislány, ha nem akarod, hogy menten belemarkoljak! – pirít rám szemtelenül.

A többiek csak nevetnek, én meg zavaromban legszívesebben a föld alá süllyednék, hogy megakadályozzam a fenekem nyílt kitárgyalását. Ez a Gray iszonyatos tapló, mégis a beszólása miatt valamiért megint sokkal jobban érzem magam. 
Fura.


- Nesze Sasuke! Tiéd az első pohár fekete, mert te nézel ki a legszarabbul – kínálja körbe házigazdánk a reggeli gyorsítót. – Tessék lányok! Ti szépek vagytok, látom, rendesen aludtatok, de azért biztos jólesik majd – hordozza felénk is kedvesen az italt. Mikor felfedezem, hogy egy pohárral kevesebb van, már rosszat sejtek. – Csipisz, te nem ihatsz! A koffein miatt sose nősz nagyobbra, és én nem venném a lelkemre, hogy ilyen örökre ilyen kis dugó maradj – pislog ártatlan képpel Sakurára, akinek látom, hogy azonnal elborul a tekintete. Itt azt hiszem bunyó lesz.
- Gray! Nem vagyok dugó – közli barátnőm vészjósló hangon miközben feláll, hogy méltóságteljesen a szemébe nézhessen a nála jóval magasabb fiúnak.
- Hisz még a vállamig se érsz – biggyeszti le fitymálóan a száját a szemtelen.
- Valami van a szemednél, azt hiszem egy szempilla – vált hangot Sakura és az arca felé nyúl, erre természetesen az az idióta készségesen lentebb hajol, hogy elérje, mert látom, hogy meghatja a hirtelen támadt gondoskodó viselkedés.

Persze nem kell a barátnőmet félteni. Miközben ártatlanul farkasszemet néz az ellenséggel, a keze fürgén dolgozik. A tálca a következő pillanatban már nála van, és akkorát sóz a gyanútlan csávó fejére, hogy a műanyag azonnal kettétörik.

- Kislányom! Az a kedvenc cseresznyés tálcám volt! – bukkan fel Jiraiya felháborodva, és ahelyett, hogy a döbbent keresztfiát istápolná, a tálca széthulló darabjait kezdi gyűjteni a padlóról, háta még lehet vele kezdeni valamit. – Ezért egy hétig te mosogatsz! – dohogja.
- Apa! – mindig én mosogatok!
- Akkor nem nézhetsz tévét!
- Mióta itt laksz állandóan a romantikus sorozatok csatornájára van állítva, az kit érdekel? – felesel sértetten a lány. – Amúgy meg ő kezdte és megérdemelte!
- Igaz ez? – fordul a Mester a fiúhoz.
- Csak rászóltam, hogy ne járjon be állandóan leskelődni mikor zuhanyozom, erre bedühödött és leütött! Lehet, hogy nem a többiek előtt kellett volna erre figyelmeztetnem, de azért visszafoghatná magát, és befejezhetné a kíváncsiskodást, mert mindennek van határa!

Sakura pulykavörössé válik a méregtől. Miközben többen is próbálják lefogni, hogy ne fojtsa meg a kedves rokont, én magamban mosolyogva arra gondolok, hogy tényleg nincs miért irigykednem rá. Ráadásul nem ő tehet arról, hogy én szenvedek. Talán mégis az lesz a legjobb, ha komolyan elgondolkozom Gray tanácsain és döntéseket hozok.



Sakura



Az Uchiha család lakásának pedáns tisztasága védelmében próbálok alaposan felkészülni, hogy ne koszoljunk be semmit, míg megszabadítom Sasukét a színes körömlakktól. Ő a nappaliban vár bennünket, míg összeszedjük a testvérével, ami kellhet. Éppen kéztörlőt tép le nekem Itachi, mikor meghalljuk a bejárati ajtó csapódását, majd pár másodperc múlva Naruto hangját. A szívem titokban örömtáncot jár, hogy végre barátkozik a két fiú. Itachi láthatólag meglepődik a vendég megjelenésén, és kíváncsian húzódik közelebb, hogy megtudja a váratlan látogatás okát.

- Sakura lefeküdt az új csávóval – kiáltja hirtelen Naruto.

Először azt hiszem rosszul hallottam, de Itachi meglepetten fürkésző tekintete azt sugallja, jól értettem a vádakat. Ledermeszt a döbbenet. Hirtelen egy meleg kezet érzek arcomon, mire kétségbeesetten pillantok hallgatózótársamra, hogy ugye nem hiszi el ezt az orbitális hazugságot rólam?

- Maradj itt, míg beszélünk vele! – utasít határozottan, majd lendületesen kilép a nappaliba.

A következő szófoszlányok csak fokozzák bennem az elképedést. Egyszerűen fogalmam sincs, honnan szed Naruto ennyi zöldséget. A képeket ma reggel együtt választottuk ki a többiekkel, és rám nézve az egyetlen kellemetlen fotó az, amelyiken Gray letepert, mert azt találtam neki mondani, hogy szerintem nőies a viselkedése. Nem tudom miért ragaszkodott annyira az a hülye, hogy ez is felkerüljön rólunk, mert szerintem neki szégyen, hogy lányokat ver, de hát én már meg se próbálom követni a beteges észjárását, inkább ráhagytam. 

Sasuke állandóan kínos helyzetben lett lekapva a buli folyamán, így érthető volt, hogy sem a lassúzáskor készült képeket, sem a fodrászkodás és körömfestés után készülteket nem szerette volna nyilvánosan mutogatni. Az egyetlen vállalható, amit reggel készítettek rólunk, így viszont valóban úgy tűnhet mindenkinek, aki nem ismeri a részleteket, csak a fotókat nézegeti, hogy Gray volt az egyedüli fiú a csapatban. Azt viszont, hogy miért gondolja a legjobb barátom rólam, hogy összefeküdtem vele, sehogyan sem tudtam megérteni, és komolyan sértett, hogy Sasukét ilyen bénának tartja, hogy azt hiszi, mi még mindig nem jutottunk közelebb ilyen szinten egymáshoz. Az tény, hogy mások társaságban illedelmesebben viselkedünk, mint például ők Hinatával vagy Temariék, ráadásul kínosan ügyeltem arra, hogy rólunk ilyen intimebb témák ne kerüljenek szóba, mégis azt reméltem ettől még egészséges kapcsolatot feltételeznek rólunk, amibe egy idő után a testiség is beletartozik.


Amikor Sasuke nyíltan rákérdez, hogy az nem zavarja-e, hogy az ő barátnője is csókolózott Gray-jel és kiderül, hogy ez negyed annyira se izgatja, mint az én helyzetem, hirtelen világosság gyúlik az agyamban. Igazából féltékeny Naruto, baromira féltékeny, és nem úgy, mint egy barát. 

Ahogy kidobják a házból én összezavarodva rogyok a földre, és hallom, hogy Sasuke is iszonyúan dühös. Fölvágtat a szobájába és úgy becsapja az ajtót mérgében, hogy beleremegnek a falak. Én csak nagy ürességet érzek, mintha a lelkemből kitéptek volna egy darabot, mert akkorát csalódtam a legjobb barátomnak hitt emberben, és egyszerűen nincs erőm szerelmem után menni, hogy megnyugtassam, mivel olyan a fejem, mint egy nyüzsgő kas töménytelen zümmögő kis méhecskével. 

- Emlékszel amikor bejöttél hozzám a kórházba és szakítottál velem? – szólal meg fölöttem Itachi.
- Elég tisztán, mert nagyon nehéz volt veled beszélni, mivel egyáltalán nem vettél komolyan – felelem gépiesen.
- Hát a kedves „barátodnak” is hasonló fejmosásra lenne szüksége tőled, mert nem látja túl tisztán a dolgokat, főleg a saját szerepét a te életedben.
- Vele is szakítsak? Vagyis mondjam neki azt, hogy nem a barátom? – értetlenkedek.
- Abba belebetegedne… Viszont kihangsúlyozhatnád, hogy ő CSAK barát, és nem több a szó eredeti jelentésénél. Mivel te hagytad, hogy ő ennél jobban is belelovalja magát, most azt képzeli, jogosan háboroghat, mintha őt csaltad volna meg. Tudod az öcsém se hülye, felfogja ezeknek a féltékeny szavaknak az üzenetét, és bizonyára észrevetted, hogy elég önérzetes is. Nem eshetett neki túl jól, hogy nyíltan megkérdőjelezik a férfiasságát. Naruto szavaiból pedig tisztán kivehető, hogy a ti kapcsolatotokat mennyire ártatlannak gondolja, Sasukét meg csak egy lúzernek, aki kizárólag a szerencséjének köszönheti, hogy ilyen barátnője van, nem magának vagy a képességeinek.
- Hát csak azt próbálja meg! – dühödök be.


Elszántan pattanok fel, hogy jól helyrerakjam, bár azzal is tisztában vagyok, hogy nekem is óriási a felelősségem abban, hogy idáig fajultak a dolgok. Úgy, ahogy vagyok, papucsban, kabát nélkül indulok a szöszi után a fagyos hidegbe. Kopogásomra ő nyit ajtót, én pedig nem törődve a diszkrécióval ott helyben rázúdítom a mondanivalóm. Ezernyi jó tulajdonságot sorolok fel, amiért Sasukét választottam és őt szeretem teljes szívemből. Elmondom, hogy gondolom a mi barátságunk kereteit, és szerintem mi az a határ, amin belül nem szeretném, ha Naruto még egyszer beleszólna a magánéletembe. Végezetül cefetül lehordom amiatt, hogy engem ilyen ostobának feltételez, hogy egy bulin összefekszem egy távoli rokonommal, a barátomat meg ennyire lenézi, mint férfi, hogy a barátnője simán felszarvazza, mert nem teljesít kellőképpen az ágyban. Kifejtem mi a véleményem arról, hogy Hinatát hitegeti, miközben nem tud dönteni, és azt is a szemébe vágom, hogy nagyot süllyedt a szememben, amiért ilyen könnyűvérűnek tartja szegény lányt és láthatólag nem becsüli.


Naruto kővé meredve áll velem szemben, főleg mikor Hinata miatt veszekedek vele. Mikor kifogyok a szóból és elhallgatok, a háta mögött megjelennek a döbbent szülei, de ő nem reagál rájuk, hanem valahova a hátam mögé vándorol a tekintete. Hirtelen végig fut rajtam a hideg, és óvatosan én is oda sandítok. Hinata áll mögöttem és kicsit távolabb Sasuke a kabátommal a kezében, mellette pedig a bátyja. 
Szép kis közönségünk akadt. 
Bűntudatosan a barátnőmre tekintek, mert biztos fáj neki hallani, hogy viselkedett megint Naruto, hogy ismét velem foglalkozott és őt kevésbé tartotta fontosnak. 



Valóban sápadt szegény, de tartja magát. Igaz ő mindig is erős lány volt. 

- Ne haragudj! Bocsáss meg, hogy ezt nem előbb tisztáztam vele – suttogom, mert fojt a rémület, hogy a lelkét összezúztam.
- Semmi baj. Éppen azért jöttem, hogy szakítsak vele. Nem miattad, hanem magam miatt. Még bennem is van annyi tartás, hogy ne szaladjak olyan szekér után, ami nem vesz fel. És őszintén mondom, hogy nem haragszom rád – mondja szomorú, de határozott hangon, majd odalép hozzám és átölel.

Amikor magamhoz szorítom és beszívom az ismerős parfümje illatát, eszembe jut az első iskolai nap, amikor a mosdóban ugyanígy vigasztaltuk egymást. Mintha évtizedek teltek volna el, és közben egy hatalmas utat tettünk volna meg. 

Biztos vagyok benne, hogy mindent hallott a veszekedésből, így most már ismeri ő is az összes titkomat és érzésemet, de nem látok rajta neheztelést, amiért hagytam, hogy belém bolonduljon a fiú, akit szeret, és nem árultam el a saját kapcsolatomról neki semmit sem, pedig ő mindig annyira megbízott bennem, hogy az intim dolgairól is minden apró részletet elmesélt. Szégyenem könnyeit és a meghatottságot, hogy nem haragszik rám, igyekszem palástolni, hisz a többiek árgus szemekkel figyelnek bennünket. Helyettem az ég csatornája nyílik meg, és miközben ölelkezünk apró pihék kezdenek táncolni körülöttünk jelezve egy új idő kezdetét.