Sasuke

Sakurát magamhoz húzom, aztán az ölembe ültetem, miközben mindketten belefeledkezünk a csókba. Most, hogy végre itt tarthatom a karjaimban, hogy megszereztem magamnak, nem hogy lassan kielégül a testi vonzalmam, ami hatalmába kerített, de fokozatosan növekszik. Úgy érzem, lassan kezdem elveszíteni az eddig oly jól titkolt józanságomat, és ha nem hagyjuk abba minél előbb, nem fogjuk tudni megállítani ezt.

Pinky könnyű teste szorosan hozzám simul, lábaival átfogja csípőmet. Nyelveink vad táncot lejtenek, mindketten teljes gőzzel „hajtjuk végre a műveletet”. Az agyamból kiszállnak a gondolatok, furcsamód csak rá bírok koncentrálni, kecses kezére, ahogy átfogja a nyakamat, néha felhangzó halk pihegésére, teste melegére. És egyre inkább úgy érzem, hogy nem bírok betelni vele.

- Ti meg mi a jó fészkes fenét csináltok?! – tör be egy hang a mi kis külön univerzumunkba, de nem figyelünk oda rá. Túl jó ez, hogy abbahagyjuk. – Nem hallottad?! Vedd le a mocskos kezed a señoritáról! – kezdi el rángatni egy kéz a vállamat, mire én elengedem Sakura derekát és hátraütök gyorsan, ami el is találja a rendbontót, de Sakura elhúzódik tőlem.

- R-rod? – nyögi lassan, mire én is hátrafordulok, és látom, ahogy ott ül a perui, egy apró sebből vérzik az arca. Cöh… kellett neki idejönni… Most mindenesetre nem árt jól játszanom…

- Helló, Rod, mi a pálya? Jól elvoltál az asszonnyal? – kérdezek rá cinkosan mosolyogva, minden erőmmel a részeg látszatot keltve.

- M-mi? – kérdez vissza tágra nyílt szemekkel, amit nem csodálok, nem gyakran fog engem így látni, az biztos…

- Hát tudod, megdöngetted az asszonyt? – kérdezek rá kacagva, mire ő még inkább értetlen fejet vág. Mindenesetre ezt a kis játékot, hogy itt hülyét csinálok magamból, valakin még le fogom verni. Vagy pedig Pinky lesz az „áldozat”…

- Señorita… ez részeg? – kérdezi meg végül Sakurára pillantva, mire én is odafordulok, miután magamra öltök egy kéjenc vigyort.

- … Attól tartok… - mondja halkan, valami elfojtott szomorúsággal a hangjában és az arcán, amit a tűz megvilágít, így megint olyan gyönyörűnek látszik, mint még az este kezdetén, mikor úgy döntöttem, bevállalom ezt a komédiát egy csókért.

- És… te nem vagy az? – kérdez rá Rod, gondolom kíváncsi rá, hogy ő „is” a részegsége miatt tette-e ezt, vagy önszántából. Én persze tudom, hogy ehhez az italnak igen csak kevés köze volt.

- Én… fáj a fejem, Rod, szeretnék lezuhanyozni és aludni – kerüli meg a kérdést, mire a fickó megértően bólint, majd egy nekem címzett gyilkos tekintet után felsegíti Sakurát és bevezeti a házba.

Míg várunk rá, s hallgatom Naruto idióta viháncolását, addig van időm végiggondolni, miért is tettem mindezt. Nem mintha annyira szükségem lett volna rá… inkább csak egy hóbortnak mondható. Mikor leültünk a tábortűz köré és a lángok megvilágították az arcát, annyira hasonlított arra, mikor ott álltunk a szakadék szélén, hogy hülyeség lett volna ellenállni. És az ital adott egy jó ötletet. Igaz, valóban részeg vagyok egy kicsit, ez a mennyiség még nekem is megárt, de legalább megadta a kellő löketet a feladathoz. Abban a pillanatban, mikor meg kellett csókolnom, tökéletesen tiszta volt a fejem, és láttam az arcán, hogy neki is.

Mindegy, ez csak egyszeri alkalom volt, egy apró önző vágyacska a tervemben. Nincs időm és felesleges energiám Sakurával foglalkozni. Hogy miért vált ki belőlem ilyen reakciót, azt nem tudom, de azt igen, hogy nincs rá különösebben szükségem. Én a bosszúmért élek, és ez mindig így is marad, akár lesmárolom Pinkyt, akár nem…

Rod hamarosan kijön megint az ajtón, villámló szemekkel mered rám.

- Tudd meg, hogy csak azért bocsátok meg, mert nem vagy eszednél! – kezd el velem üvölteni. Látom, hogy szó sincsen semmiféle megbocsátásról, csak tartóztatja magát. Talán Sakura kérte meg erre… cöh… pedig szívesen összeverném ezt a barmot…

- Nyugi már! Hehe, nem is csináltunk semmit! – kiáltok neki vissza nevetve, de egyre jobban utálom ezt a helyzetet, ezért gyorsan a számhoz kapok, majd nyelek egyet látványosan. – Asszem jobb, ha most megyek… - mondom szemléletesen, majd besietek a házba, a szobámba, s beállok a tus alá, majd megengedem a vizet.

Csak azt sajnálom, hogy emiatt a kis közjáték miatt nem indulhatunk el rögtön. Ha olyan állapotban lennék, azonnal felraknám a holmikat a terepjáróra és mennék is el. De most nem lehetek türelmetlen. Már csak pár nap, és a La muerte de la Rosát a kezemben tarthatom! Aztán visszaadják Itachit és jöhet is a bosszú… Miszlikbe fogom őket tépni, először Nejit, aztán pedig Orochimarut, mint főfogást… alig várom!

Egyébként meg Sakura amilyen érzékeny, ha minden kiderül, csak meg fogja érteni, nem? És Naruto is biztos, hisz a barátom, ő mondta. Akkor, mikor kijelentette, hogy márpedig ő akkor is „segíteni” fog, nem tudtam nem mosolyogni. Fogalmam sincs miért, de mégiscsak ő a legjobb barátom és akármennyire is nincs rá szükségem, ő akar tenni értem valamit. Persze azért elég idegesítő… Még hogy jöjjünk össze Pinkyvel? Igaz, testileg vonzódom hozzá, de ez valószínűleg csak az összezártság miatt van. Meg amúgy is idegesítő. Talán méltó volt a csókomra, de egyébre nem…  

Kiszállok a zuhany alól, majd miután mindennel végzek, befekszem az ágyba. Nos, annyi bizonyos, hogy holnap csak este indulhatunk el, hiszen arra nem fognak számítani. Azért remélem, hamar beérnek, mert szívesen szétzúznék néhány csontot…

Ezzel a gondolattal a fejemben, lassan elnyom az álom…

Sakura

Rod felsegít, én pedig belékapaszkodva lassan betámolygok a házba, s a szobámban ledőlök az ágyra. A perui már éppen menne el, de előtte még gyorsan megkérem, hogy ne haragudjon Sasukéra, mert ő most nem tud magáról, Rodrigo pedig vonakodva bár, de megígéri, hogy békén fogja hagyni az Uchihát.

Nagy nehezen ráveszem magam, hogy feltápászkodjak és bemenjek a fürdőszobába, ahol megnyitom a csapot, s lassan beállok a forró víz alá.

Szóval ennyi. Csak részeg, semmi több. Pusztán azért tette, hogy kielégítse hirtelen előtört – gondolom régóta fogva tartott – vágyát, én pedig épp kéznél voltam. Pont, mint egy eszköz…

És én bedőltem neki, hagytam, hadd tegyen, amit akar. Talán még oda is adtam volna magam neki hirtelen… Ez furcsa, ilyen Nejivel sosem fordult elő. Most viszont Sasuke iránt olyan vágyat érzek, mint soha senki más iránt.

De miért is viszonozná? Ki vagyok én neki? Csak a volt haverja főnöke, akivel muszáj együtt lennie. Bár… hányszor éreztem már azt, hogy meg akar csókolni! És azt mondják, a részegség, csak felerősíti az érzelmeket… Előfordulhat, hogy érez… na nem! Kizárt! Uchiha Sasuke soha nem érezne irántam semmi olyat. De hát akkor mi az a vibrálás, amit érzékelek magunk között? Vagy csak képzelődök?

Mindenesetre ez a csók ékes bizonyítéka volt érzelmeimnek… El se hiszem, hogy képes voltam beleszeretni valaki ilyenbe. Pláne most, hogy ennyire megalázottnak, kihasználtnak érzem magam. És én még mindig szeretnék mellette lenni… Eltűntetni azt a komor felhőt a szeméből…

Persze nem hagyná. Van valami, amit gyűlöl, ami fáj neki és nem hagyja nyugodni. Meg fogom tudni valaha, hogy mi az? És ha igen, megengedi majd bármikor a jövőben, hogy segítsek neki?

Huh, még belegondolni is rossz abba, hogy mi lesz holnap… Kénytelen leszek a szemébe nézni és megbeszélni vele. Mi lesz velünk ezután? Ugye ez nem zavarja meg a csapatunkat? Hiszen olyan jó csapat vagyunk így együtt. Ugye… ugye nem lesz semmi baj?!

Ilyen zavart gondolatokkal szállok ki a tus alól, majd dőlök be az ágyamba. Az álom pedig, bár sokáig kell rá várnom, végre elér.

Másnap reggel későn ébredek fel, nem is reggel van, hanem már dél. Lassan kikászálódok az ágyból, hogy meglássam a székre kirakott szafari ruhát, ami a dzsungelbe is tökéletes. Hát, ennyi, akkor ma megyünk tovább. Gondolom Sasuke este akar indulni, mint ahogy eleve tervezte. Ezt így kimondva magamban hirtelen eszembe jut a tegnap éjjel és hihetetlenül megsajdul a fejem. Lassan kitántorgok a fürdőbe, ahol találok fájdalomcsillapítót, amit hálásan veszek. Miután elvégzem reggeli teendőimet gyorsan felkapom magamra a ruhát, majd kimegyek a konyhába, ahol nincs senki, de a reggeli ki van készítve az asztalra. Miközben bekapok pár falatot, az udvar felől hangok ütik meg a fülemet, felkeltve kíváncsiságomat, ezért kimegyek megnézni, hogy mi folyik odakint.

Az udvarban egy hatalmas terepjáró fogad, amire benzines kannákat és rengeteg egyéb holmit rakodnak fel Rod szolgálói. Sasuke összehúzott szemmel követi a folyamatot, Naruto pedig mellette áll és csacsog valamiről.

Amint meglátom az Uchihát, kiráz a hideg, egy pillanatra végigmegy rajtam minden tegnap este érzett érzelem. Nem merek odamenni hozzá.

Már épp visszasompolyognék észrevétlenül a házba, de ekkor Rod kivágódik a kertre nyíló ajtón és jó hangosan, hogy az utca végén is hallják, üdvözöl.

 - Á, jó reggelt, señorita! Jól aludtál? – köszönt vidáman, mire én kényszeredetten elmosolyodok.

- Ó, igen, és köszönöm a fájdalomcsillapítót, igencsak jól jött – nevetgélek zavartan, de a szemem sarkából látom, ahogy Sasuke egy picit felém fordul, majd hideg tekintetével végigmér. Viszont nem tudok sokáig rá figyelni, mert egy szőke bomba robban elém.

- Sakura-chan!!! Hogy aludtál? Jól? Jó volt a tegnap este, mi? Nem is gondoltad volna, hogy ez fog történni, mi? Bezzeg én! – kezd el megállíthatatlanul dumálni arról a témáról, amiről minél később akartam csak szót ejteni, ráadásul nem is vele…

Sasuke nem fordul felénk, de szinte látom magam előtt, ahogy összehúzott szemmel, félelmetesen néz a munkásokra, legalábbis azok ijedt tekintetéből ezt gondolom.

Te Szent Isten! Biztos, hogy a szeme elé akarok kerülni? Valahol, a belsőm legmélyében nagyon szívesen megbeszélném vele, de most kissé… elbizonytalanodtam. Egy hatalmasat nyelek, közben pedig átkozom magam, amiért elfelejtkeztem félelmetes aurájáról. El se hiszem, hogy egy fél nappal ezelőtt még olyan könnyedén csókolóztam vele… Pedig milyen mesés volt! Minden képzeletemet felülmúlta… Ajkai édesebbek voltak, mint bármi más, és Sasuke olyan szenvedélyes volt, amilyennek soha nem tudtam volna elképzelni! Miközben a karjában tartott, úgy éreztem, mintha törődne velem és jelentene ez számára valamit… Persze ő csak azért tette ezt, mert részeg volt…

- Rod, hogy állnak a munkálatok? – hagyom faképnél Narutót, de persze nem hagyja magát, ő kezdi el magyarázni, hogy a fene tudja hány liter benzint viszünk, ami elég lesz még a visszaútig is, meg úgy nagyjából elmondja, mi a helyzet. A perui nem nagyon javítja ki, így gondolom, kivételesen egész jól van tájékoztatva.

- És képzeld, Sakura-chan, kapunk még egy külön sátrat is, csak neked! Azt mondja, illetlenség velünk együtt aludnod – mondja nevetve Naruto, mire először elkerekedik a szemem, majd én is nevetni kezdek. Hát ez tényleg a szívén viseli az ügyemet!

- Nem hinném, hogy szükség lenne rá, Rod. Tudod, általában így is alig van hely felállítani a sátrat, nemhogy kettőt – magyarázom neki kedvesen. Na jó, a fő indíték az, hogy olyan jó Sasuke mellett feküdni, érezni az illatát… De ez már nem tartozik rá.

- Azért vidd csak el, señorita, hátha lesz olyan hely, ahol elfér majd! – feleli kínzott arccal, és én akaratlanul is arra gondolok, hogy most tényleg ennyire utálja Sasukét, vagy csak én tetszem neki túlzottan. Mindenesetre ilyesmi miatt nem kell aggódnia, úgysem fog történni semmi… Piát nem viszünk, így Sasuke még egyszer nem lesz részeg, tehát semmi esély arra, hogy a tegnapi kis jelenet újra lejátszódjon… legalábbis amíg Sasukén múlik…

- Rendben van, és még egyszer nagyon köszönjük, amit értünk és a világért teszel. Tetted nem marad ismeretlen Tsunade-sama előtt, erről kezeskedem – mosolygok rá hálásan, hisz tényleg sokat tesz értünk.

- Köszönöm, señorita! – viszonozza a gesztust, majd mindhárman – bár én „cseppet” vonakodva – odamegyünk Sasukéhoz.

- Jó reggelt – cincogom halkan, a földet bámulva.

- Már elmúlt dél – „köszön vissza” morgós hangon. Ajjaj…

- Sasuke, kérlek, menj és magyarázd el Sakura-channak, hogy mi minden van már elpakolva! – mondja Naruto fontoskodva, mire az Uchiha felvonja a szemöldökét.

- Minek menjünk el innen? És miért én?

- Mert itt túl nagy a zaj, valamint te jobban magyarázol nálam – forgatja a szemét az értetlenségén. Naruto… ezért egyszer még kibelezlek, az tuti!

- De hát te már el– szól közbe Rod is, de a szőke gyorsan befogja a száját.

- Gyere csak, Rod-senpai, valamit meg akarok neked mutatni – vigyorog idiótán, majd elvonszolja onnan a peruit. Sasuke unott arccal arrébb sétál kicsit a ház felé, ahol már nem hallatszanak annyira a rakodás és beszéd zajai. Nyelek egy hatalmasat, majd utánamegyek. Add Istenem, hogy ne szedje le a fejem!

Sasuke

Naruto béna kis terve eléggé átlátszó, de ezen előbb-utóbb úgyis túl kell esni. Már kitaláltam, mit fogok mondani neki, s bármennyire is fájdalmas lesz számára, jobb így.

Látom az arcán a félelmet, és a témától való idegenkedést. Hát nem csodálom, nekem sem épp a kedvenc beszédtémám. Lassan odaáll elém és várja, hogy megszólaljak.

- Szóval raktunk el egy rakás térképet, hálózsákot, benzint, két sátrat – itt abbahagyom egy pillanatra és az arcára nézek. Még mindig ott van a félelem, de most már mást is látok ott… eltökéltséget.

- Igen, Naruto már mondta – mondja halkan, tudja, most mi jön. – Sasuke… mi történt köztünk tegnap este? – kérdez rá konkrétan, amire nem számítottam. Azt hittem, össze-vissza fog nyögdécselni, aztán majd könnyedén ott hagyhatom, de nem. Bátran a szemembe néz és várja, már-már követeli a választ.

- Mire gondolsz? – kérdezek vissza szenvtelen arccal.

- Megcsókoltál… - suttogja, de hangja még így is bátor, határozott. Most meg mi van már vele megint? Ezt nem így képzeltem el.

- Hn… nem ittál te kicsit túl sokat? – kérdezem egy gúnyos vigyorral az arcomon.

- Igenis megcsókoltál – erősködik, majdnem lehervasztva arcomról a kényszeredett mosolyt. Nem tudom miért, de most szívesen elmondanék neki mindent: hogy én ellenük vagyok, hogy ne bízzon bennem, és hogy nagyon is emlékszek a tegnap estére, hiszen én akartam, hogy így történjen. Akkor viszont én is, meg ő is rosszul járnánk.

- Fogalmam sincs, miről beszélsz – hallom a saját hangomat, mint valami ítéletet. – Egyáltalán semmi ilyenre nem emlékszem – jelentem ki hidegen, mire látom, hogy határozottsága, bátorsága meginog, arca pedig fájdalmasabbá válik, mint valaha. Ez van.

- Vagy úgy… - suttogja lehajtott fejjel.

- Cöh… majd pont téged csókolnálak meg – mondom még mintegy végszóul, aztán rögtön hátat is fordítok neki és elmegyek. Nem akarok tovább a közelében lenni. Végülis miért ne hazudtam volna neki? Eddig is végig azt csináltam, nem? Ez az egész feladat egy nagy hazugság… Ez az én sorsom, a bosszú, a magány…

Ma már nem nagyon szólunk egymáshoz, csak a legszükségesebb esetben. Látom a szemében a fájdalmat, amit én okoztam, de már nem tud meghatni. Pontosan tudom, mi a legjobb, amit tehetek, és ez az.

A napunk további része pakolással és készülődéssel telik. Naruto durcás arcán azt látom, hogy mégsem úgy alakult a dolog, ahogy ő tervezte, de hát kell neki belepiszkálnia a dolgaimba. Sakurán viszont azt látom, hogy nem neheztel rám. Ez azért furcsa…

Rod nagy ívben kikerül, ha szembetalálkozik velem, amit nem is bánok, semmi kedvem ezzel a bájgúnárral vitatkozni. Maria, az asszony szinte üldöz a társaságával, de próbálok nem tudomást venni róla. Kívülállónak érzem magam és az is vagyok. Csak ez a két bolond útitársam próbál betörni a világomba, de már késő. Nem akarom, hogy velem legyenek.

Végül pedig elérkezik az „utolsó vacsora”. Kissé feszült a légkör, de engem most nem különösebben izgat. Úgy érzem, elzsibbadtam, egyedül a kaját bírom érzékelni, meg a lámpa fényének játékát Sakura rózsaszín tincsein, ami néha narancs, néha piros, aztán megint rózsaszín és így tovább.

De a vacsora álmossága után kiélesednek az érzékeim, ahogy közeledik a távozás pillanata. A többieken látom, hogy velük szintén ez történik, s Naruto durcás, valamint Sakura szomorú kifejezését felváltja az izgalommal teli várakozás. Már mindannyian a markunkban érezzük a követ, ez világos.

És elérkezik az idő, éjjeli tizenegy óra van. Kiosonunk a kocsihoz, ami már készen vár az utcán. Már épp meglökdösném Narutót, hogy szálljon már befelé, mikor a szőke hátrafordul, hogy elbúcsúzzon vendéglátóinktól.

- Rod-senpai… köszönöm! Nagyon… sokat… segítettél! – rázza szipogva a perui kezét, mire az is elkezd sírni.

- Sosem felejtelek el, Naruto-san! Sakura-san, hihetetlen megtiszteltetés, hogy találkoztam veled! Köszönöm neked! – borul most sírva Sakurára, mire nekem megint kedvem támad leütni, de asszem, jobb, ha jelenleg tartóztatom magam.

- Én is nagyon köszönök mindent, Rod – mosolyodik el Pinky is, majd gyengéden lerázza magáról a férfit.

- Sasuke-san… viszlát – intéz el gyorsan ennyivel, mire megjelenik egy gúnyos vigyor a képemen.

- Ne aggódj, Rod, gondját viselem majd Sakurának – csúszik ki a számon, amivel eléggé sikerül kivernem a peruinál a biztosítékot, de erőnek erejével inkább elfordul tőlem.

- Naruto-san, kérlek vigyázz Sakura-sanra! – kéri meg Narutót, aki lassan dől a röhögéstől, de azért Dobe még megígéri, hogy minden a legnagyobb rendben lesz, bár hogy nála ez mit jelent, arról a perui már nem tud.

- Akkor viszlát, Rod. Majd visszafele benézünk – kacsint rá még így utoljára Sakura, majd mindhárman beszállunk a terepjáróba. Természetesen én vezetek, Naruto ül mellettem, mint valaki, aki ért is a térképekhez, Sakura meg hátul. Ők ketten még integetnek Rodéknak, majd szép lassan eltávolodunk tőlük, és nem telik bele sok időbe, mire újra az őserdő sűrűjében találjuk magunkat.

Az éjszaka viszonylag nyugodtan telik el. Kb. négy órán keresztül megyünk, azután letáborozunk. Én kezdem az őrködést, mivel nincs sok kedvem a többiek előtt felriadni, így még ők felállítják a sátrat, addig én gyűjtök tűzifát.

A tűzbe nézve sok minden eszembe jut. Anya és apa, meg hogy vajon mi lett volna, ha ők életben maradnak. Aztán eszembe jut Itachi is, hogy gyakorlatilag mennyi mindent tett értem, hogy ő olyan fiatalon magára vállalta kettőnk sorsát. Én pedig egyre inkább önállósodtam, hogy majd vissza tudjam neki fizetni a tartozásomat. Most elvették tőlem… ki kell szabadítanom, hogy rendezzem a számlát… és mert szeretem Nii-sant. A bosszú néhány percre teljesen átjárja a testemet, aztán pedig Naruto jut eszembe. Csak tudnám, miért törődik velem ennyire! Miért akarja egyfolytában, hogy „megtaláljam a boldogságot”, ahogy ő mondja? Pedig nincs rá szükségem, a boldogságot meg nem nekem találták ki.

És Sakura is… látom a szemén, hogy segíteni akar. De miben?! Én nem szorulok a segítségére, egyiknek sem!

Huh, csak tudnám, miért vágyok újabb csókra… Miért zavar szomorú arca? Idegesítő, felettébb idegesítő…

De már nincs sok időm ezen gondolkozni, mert Naruto jön, hogy leváltson, én meg kelletlenül befekszek Sakura mellé a sátorba. Olyan édes, ahogy alszik. Szemöldöke össze van húzva, arca elgondolkodó, szája csücsörít… minden bizonnyal nem a legkellemesebb álmot éli át…

- Sasuke-kun… miért nem… mondod el… hogy mi bánt? – kérdezi, én meg annyira ledöbbenek, hogy tátva marad a szám. Aztán rájövök, hogy csak álmában beszél. – Miért… taszítasz el? – nyög ki még egy kérdést, kivételesen nem is tudom, mit csinálhatnék, de hamar megjön a válasz. – Ölelj… meg – hangzik az álombéli parancs, mire összehúzom a szemöldökömet. Távol kell tőle maradnom, nem ölelhetem meg!

- Ááá – kiált fel egy kis idő után megint, mire reflexszerűen átvetem rajta karom, majd szorosan magamhoz húzom. Na ennyit erről… Most viszont végre befogta. Azt hiszem, ennyit megér ez a kis ölelés.

Vékony kis teste az enyémnek feszül, arcán mosoly terül el. Szánalmas, Sakura… De talán még szánalmasabb, hogy én hagyom…

Látóteremet egyre inkább csak rózsaszín ajkai töltik ki, én pedig egy pillanat habozás után döntök. Súrolom a száját, majd leheletnyi csókot hintek rá. Nem olyan vadat, mint a tábortűznél, hanem lágyat. Így maradok egy darabig, ízlelgetve puha kis ajkait, aztán nyög egy aprót. Kinyitom a szememet, de nem ébredt fel. Arca most már ki van simulva, egy kis mosoly játszik ajkain. Lehunyt szeme viszont tudatára ébreszt annak, mit is tettem az előbb és örülök neki, hogy ő erre tényleg nem fog emlékezni…

Ezek után hiába próbálok elaludni, nem hagy nyugodni a gondolat, hogy miért csókoltam meg. És nem csak a mostani eset, hanem a tegnap esti is… komolyan hülyét csináltam magamból egy „apró pusziért”? Mi történik velem? Mégis részeg voltam? Most viszont már biztosan nem… Ezt most… nem értem. Hogy csinálja Pinky? Hogy tudja ezt kiváltani belőlem? Más lányokkal ez sosem fordult elő. Az első csók után már rögtön tudtam, hogy tovább egy percet sem akarok velük tölteni. Most miért nem így történik? Miért akarok egyre többet? Nekem nincs rá szükségem! Cöh… idióta hormonok…

Próbálom kivonni magam az ölelésből, hogy legalább ne kelljen ránéznem, de ekkor megint fájdalmasan összevonja a szemöldökét… Ezt rossz nézni, inkább hagyom az egészet. Lassan behunyom a szemem, hogy ne lássam az arcát, majd próbálok elaludni… nem túl sok sikerrel… 

Naruto

Mikor megyek szólni a főnöknek, hogy most ő jön, a sátorban nem várt jelenet fogad. Sasuke és Sakura-chan egymást szorosan átölelve, békés mosollyal az arcukon alszanak. Hihi, ezt nem hiszem el! Tudtam én, hogy Teme úgyse tud ellenállni! Csak egyszer jöjjek rá, hogy miért hazudik magának is egyfolytában! Még hogy ő sose csókolná meg Sakura-chant… na persze… Tegnap nem úgy tűnt…

Komolyan, azt hittem, hogy ez az idióta végre elfogadja az érzéseit és minden rendben lesz, aztán meg a fal mögött lapulva mit hallok?! Hogy tagadja az egészet! Hjaj, nem lesz könnyű ezt a kettőt összehozni… Sakura-chan ezért legalább egy hétig fog nekem rament főzni!

Na, inkább hagyom is őket, nem fogok megszakítani egy ilyen pillanatot. Hihi, alig várom már, hogy felébredjenek és meglássák, hogy aludtak!

Visszabandukolok a tűzhöz és leülök mellé. Dattebayo, olyan unalmas ez a várakozás! Hihetetlen, mit meg nem teszek ezért az emósért… Na persze, ő a legjobb barátom, az életemet is rábíznám. Csak tudnám, most mi a baja… A gimiben sem volt éppen felhőtlen mindig a hangulata, de most… Mintha valami nagy terhet hordozna. Ááá, nem értem! Olyan szemét ez a Teme, mindig kell neki valami titok…

Ezen gondolkodva egyre inkább elálmosodok. Háh, miért is kell folyton őrködni? Eddig se lett volna rá soha szükség. Talán…

Ááá, mi volt ez?! És miért van már ilyen világos?! Uramisten… az a macska mekkorára nőtt ott?! És miért néz ki ilyen éhesnek…?

- Hehehe, szép cica, okos cica… mit szeretnél? – kérdezem meg a nagymacskát egy nagyobb égő fadarabot a kezembe véve, az pedig válaszként éhesen rám vicsorít. Ajjaj…

- Sasuke! Sakura-chan! – ordítok, mire a sátorban némi mozgolódás támad, aztán kisvártatva Sasuke jön ki belőle.

- Mi az? – kérdezi, de nyomban tágra nyílik a szeme, amint meglátja a cicust.

- Hn? – lép ki Sakura-chan is, de amint meglátja, egy sikoly hagyja el a száját. – Úristen, egy jaguár!

Az állat a kis jelenet közben végig egyhelyben áll, sárga szeme fel-alá cikázik közöttünk, majd megnyalja a száját… ez nem sok jót sejtet… Remélem, nem szereti a spanyol kaját, amit hoztunk magunkkal…

Sasuke gyorsan kikapja a kezemből a fáklyaként szolgáló fadarabot, majd az állat felé suhint vele, ami morogva hőköl hátra, de nem úgy néz ki, hogy ennyitől feladta volna.

- Sakura, rohanj az autóhoz és szedj elő egy puskát! Addig fedezlek!– ordít hátra Teme a főnöknek, mire Sakura-chan elkezd a kocsi felé hátrálni. Viszont a jaguár nagyon úgy tűnik, hogy a főnököt nézte ki előételnek, ugyanis kecsesen átugorja Sasukét és rohanva elindul felé. Sakura-chan amilyen gyorsan csak tud, odarohan a terepjáróhoz és felugrik a csomagokhoz, de a jaguár követi.

Rohanok felé, de túl messze vagyok tőlük. Temére nézek, akinek arcán soha nem látott aggodalom és félelem ül, és már majdnem odaér az állathoz, ami – ha Sasuke nem siet – menten a főnökre ugrik.

- Sakura-chan! – ordítom a nevét, mintha attól jobb lenne. A jaguár csak felizgul a hangra és támadóállásba helyezkedik. A fenébe, Sasuke még mindig nincs elég közel!

- Ezt neked, te dög! – kiáltja Teme, a fáklyát pedig úgy tíz méterről neki vágja a cicusnak, aminek így egy megperzselődött, fekete folt keletkezik a hátán és arrébb ugrik két métert, majd Teme felé fordul és morog rá. Legalább a főnök most már nagyjából biztonságban van.

- Sakura-chan, keresd meg azt a puskát, amilyen gyorsan csak tudod! – kiáltok oda neki, miközben oldalazva próbálok én is a kocsihoz kerülni, hogy segítsek a keresésben, ugyanis rengeteg holmi van ott.

- Na gyere, cicus! – szól oda a macskához hívogatóan, szemében vadság és agresszió tükröződik. Előre sajnálom ezt a jaguárt…

Időközben végre odaérek a kocsihoz, ahol Sakura-chan még nagyban keresi a fegyvert, amikor meglát, pedig odaszól nekem.

- Naruto, keresd itt tovább, én bemászok a kocsiba és megnézem Sasuke fegyverei között – mondja nekem komolyan és már mászik is be a kocsiba, hogy átkutassa azt a fegyverarzenált, amit Teme magával hozott. Mintha csak tudta volna, hogy majd szüksége lesz rá… vagy mert ez a foglalkozása…

Miközben kutatok a cuccok között (több heti kaja, egy félévre elég benzin, stb.) a szemem sarkából látom Sasuke harcát a jaguárral. Teme – hála annak a ténynek, hogy karate bajnok – egész ügyesen kitér a macska csapásai elől, ebben mondjuk nagy szerepe van a fáklyának is, és amikor lehetőséghez jut, akkor ő próbálja megégetni az állatot. A jaguárnak az oldalán már jó pár fekete folt díszeleg, de Sasuke sem épp a legjobban néz ki: a ruhája szét van tépve, mellén és hátán karmolások nyoma látszik és van rajta pár kisebb zúzódás is. A csudába…

Ekkor Sakura-chan kiáltását hallom.

- Sasuke, megtaláltam a pisztolyodat! – ordítja oda Temének, aki közelebb fut hozzánk, a főnök pedig a kezébe dobja a kecses, régi stukkert. Sasuke szitkozódva elkapja, nem úgy néz ki, hogy ezt akarja használni… De nincs is sok ideje, ugyanis megint ott terem a jaguár mellette és megpróbálja rávetni magát, de Teme szerencsére időben mozdul, viszont továbbra is csak a fáklyát használja.

- Teme, meg akarsz halni?! – kiáltok neki oda, de nem válaszol semmit, ezért tovább kutatok a puskák után és végre meg is találom legalul.

Leadok egy figyelmeztető lövést, hátha a kiéhezett állat (ugyanis csak az lehet, ha idáig képes elmenni, ezt én jól tudom) megijed és békén hagy minket. Na meg Sasukét sem akarom eltalálni.

A jaguár megdermed a lövés hallatán, majd lassan felénk fordítja a tekintetét. Na, jó cica, kotródj innen! Már épp kezdek reménykedni, de ekkor az állat veszett őrjöngésbe kezd és elindul felém.

- Sakura-chan, mit művelsz?! – ordítok rá a főnökre, mikor az elém veti magát. Ez normális?! Van nálam puska, plusz sokkal több az esélyem a túlélésre, mint neki! Hogy lehet ilyen nem normális?!

Az állat már ugráshoz készül, én a főnök okozta döbbenettől még csak most emelem a puskát a szememhez. Nem jó! El fogok késni!

Egy dörrenés.

A jaguárt a golyó a levegőben kapja el, így az pont Sakura-chan elé esik. Sajnos a cica ennyitől még nem hal meg rögtön, hanem próbál még mindig talpra állni. Sasuke lassan odasétál hozzánk és megáll a macskától kétlépésnyire, ami villámló tekintettel mered rá. Célzok a puskával, aztán én is lövök. Az állatnak keresztülfúródik a golyó a koponyáján és menten szörnyethal.

- Vége – jelenti ki Sasuke, majd összeesik. Sakura-chan és én rögtön odafutunk hozzá.

- Sasuke, minden rendben? – kérdezem tőle komolyan, ő pedig durcásan elfordítja a fejét. Akkora baja nem lehet, ha még mindig így megmaradt az egója…

- Úr Isten… - suttogja a főnök, és elhűlve mered Teme hátára.

- Semmiség… - morogja az Uchiha. Még hogy semmiség! Mikor meglátom, elfog az undor: a hátán elég mély karmolás nyomok láthatóak, amikből még mindig folyik a vér. Ó, mellesleg az a fehér ing, ami rajta volt, valahol pár méterre hever a földön, cafatokban. – Kis pihenés és kutya bajom… - jelenti ki, majd megpróbál lábra állni, de pár lépés után újra a földre rogyik. Sakura-channal elkapjuk még időben, aztán leültetjük egy fa tövébe.

- A fenét leszel rendben! – kezdi el a főnök harciasan, mire én is és Teme is meglepődünk. – Ha nem fertőtlenítjük a sebedet, akkor el fog fertőződni, ráadásul legyengült szervezettel simán elkaphatsz valami betegséget is! Ne gondold, hogy a majmok tartanak maguknál ellenszert – teszi még hozzá epésen, mire Sasuke csak elfordítja a fejét. Csak most veszem észre, hogy a pisztoly még mindig a kezében van…

- Cöh… - fejti ki „véleményét” és próbál úgy tenni, mintha minden a lehető legnagyobb rendben lenne.

- Teme, miért nem használtad előbb a pisztolyt? – kérdezek rá, mire felvonja a szemöldökét.

- … Orochimarunak szántam… - jelenti ki sötéten egy kis hallgatás után, amivel látom, hogy megijeszti Sakura-chant, de én nem lepődök meg annyira. Sasuke mindig is szeretett elégtételt venni.

- Akkor miért sütötted el? – érdeklődök tovább, mert nem nagyon láttam még, hogy Temét eltérítette volna bármi is az eredeti tervétől.

- Gondoltam örülnél, ha továbbra is meglenne a munkahelyed – válaszol ironikusan, fejével Sakura-chan felé bökve. Hehe, végre egy kisebb vallomás-féleség…

- Naruto… nem olyan messze van egy almafa, kérlek hozz a leveléből néhányat. És keress aloe verát, több felé láttam! Addig én felteszek egy kis vizet forralni – adja ki nekem a főnök az utasításokat, mire haptákba vágom magam.

- Igenis! Ööö… hogy néz ki az az alo-izébizé? – kérdezem, mert még sosem láttam ilyet. Mindig is azt hittem, hogy ez csak egy márka…

- Sok hosszúkás zöld levele van a szélén kis tüskékkel és a belsejében sűrű folyadék van. Erre lesz szükség, hogy Sasuke sebe gyorsan beforrjon – magyarázza gyorsan, majd elsiet a kocsihoz, hogy előszedjen egy lábast. Én is elsietek a fák közé, de azért hallótávolságon belül maradok.

- Honnan tudsz ennyit a növényekről? – kérdezi Sasuke közömbös hangon a főnöktől, aki – miközben kutat a lábas után – válaszol.

- Tudod, a régészeten kívül még az orvoslás az, ami mindig is érdekelt. Sokáig úgy volt, hogy az orvosira megyek, ezért megtanultam egy csomó mindent előre… csak hát végül nem oda mentem – magyarázza néha egy-egy nyögéssel megtoldva, mikor valami nehezet emel.

Á, almafa! Gyorsan leszakítok jó néhány levelet, majd a zsebembe teszem. Aloe akármi, hol vagy?

- És akkor miért régész lettél? – kérdez tovább Teme még mindig érdektelennek hangzó hangon, de tudom, hogy nagyon is kíváncsi a válaszra. Aloe izébizé, hol vagy?

- Nem is tudom – hagyja abba a kutakodást egy pillanatra elmélázva Sakura-chan. – Egyszerűen csak… úgy éreztem, hogy nekem régésznek kell lennem. Na meg amikor olvastam Tsunade-sama felfedezéseiről, rögtön beleszerettem a dologba – mondja mosolyogva, majd újra nekilát a keresgélésnek. – Á, megvan!

Ezek után csak hallom a víz csobogását, ahogy a főnök beleönti az edénybe, majd azt, hogy újra megrakja a tüzet.

- Beleszerettél, mi? – hallom Sasuke hangját, mire Sakura-chan odakiált.

- Tessék? Bocsi, de nem hallottam.

- Semmi – rázza meg a fejét Sasuke, most pont rálátok. És az ott a fejétől nem messze…

- Megtaláltam! – kurjantok egyet jó hangosan majd elrohanok Teme mellett át a tisztás másik oldalára és letörök néhány levelet az aloe cuccból, és a belsejéből tényleg valami sűrű dzsuva folyik. Visszaszaladok Sakura-chanhoz, aki elveszi tőlem mindkét cuccot. Már éppen rakná bele a vízbe az almafa leveleket, mikor még odafordul Sasukéhoz.

- Egyébként, Sasuke… köszönöm. Megmentetted az életemet – mosolyog rá hálásan és csoda történik: Sasuke nagyon halványan elpirul, de hogy nehogy meglássuk, gyorsan elfordul, és félvállról válaszol.

- Nem számít… - morogja, én meg halkan kuncogok. Egyre jobban behálóz téged ez a lány, Teme!