Sasuke


Végre rám mosolygott a szerencse. A gyűrű olyan jó kabalává vált a kapcsolatunkban, hogy elűzi az életünkből a betolakodókat, végre mindenki békén hagy bennünket. Naruto leszokott az ölelgetésről, Itachi nem csavargatja az ujjára folyton Sakura tincseit, ha a közelében van, és a többi fiú is abbahagyta a bámulást meg a célozgatást, hogy felhívja magára a figyelmet. Az én rajongótáborom is már régen visszavonulót fújt, Ino volt az utolsó, aki bepróbálkozott, de úgy tűnik mostanság teljesen átpártolt a bátyámhoz, aminek igazán örülök. Azt hiszem, kezdenek helyükre rázódni a dolgok. Minden reggel, amikor Sakura ajtót nyit nekem, tekintetem azonnal a kezére téved, és ha látom megcsillanni a tőlem kapott ékszert az ujján, egyből megnyugszom, hogy rendben áll köztünk a helyzet, és nem kell aggódnom semmiért. 




Az ünnepi készülődés sem feszélyez már annyira, mert szeretek a szobájában üldögélni, rajzolgatni, míg ő lelkesen karácsonyi díszeket fabrikál, hogy kidekorálják vele a házukat és a rendelőt. Néha még odáig is elmegyek, hogy segítek neki kivágni a formákat meg ragasztgatni, felkötni a lámpákra, ablakba az elkészült darabokat, de leginkább csak gyönyörködöm benne, miközben szorgos kézzel dolgozik, és teljesen elmélyül a munkában. 

Valósággal idillinek tűnik nekem ez az időszak, már-már jókedvűen lépdelek a Haruno ház felé két nappal a téli szünet kezdete előtt, hogy szerelmemmel együtt menjek iskolába, mert kezdem elhinni, hogy az életem végre jóra fordult. Miközben csöngetek, körbe kémlelem a környéket, vajon felbukkan-e Naruto is Hinatával, vagy szokás szerint megint késnek, mert más hely nem lévén, útközben az összes félreeső zugba behúzódnak egy kicsit ízetlenkedni. 
Milyen szánalmas! 

Elégedett mosollyal nyugtázom, hogy nem látom őket, így szerencsére nekem is jutni fog néhány percnyi magánélet Sakurával, mikor ajtót nyit majd, és kicsit bensőségesebben üdvözölhetjük egymást. Még jó, hogy nem rutinból cselekszem, és megnézem ki fogad, mielőtt letámadnám és beléfojtanám a szót egy heves csókkal.

- Te ki a halál vagy? – néz rám az ajtóból egy vadidegen fiú, akinek egyetlen öltözéke egy rózsaszín törölköző a derekán, a teste csillog a víztől, a haja pedig borzasan meredezik mindenfelé.
- Te ki a halál vagy? – kérdezek vissza hasonló stílusban, mert azonnal felmegy a pumpa az agyamban, hogy mit pucérkodik ez itt korán reggel a barátnőmék házában.
- Gray! Add vissza a törölközőm! Ez gusztustalan! Miért nem használod a tiédet vagy egy tisztát? – hallom meg Sakura dühös hangját, aki óriási dübörgéssel érkezik lefelé a lépcsőn, és a szeme villámokat szór.
- Tessék, ha ilyen sürgős – vonja meg a vállát az idegen, és egy laza mozdulattal lekanyarítja magáról a bolyhos anyagot, azután a kedvesemnek nyújtja. Még az sem zavarja, hogy az utcáról is bárki megláthatja, hogy szemérmetlenül mutogatja magát.
- MIT CSINÁLSZ? – sikít fel Sakura rémülten, ahogy a most már talpig meztelen fiú teljes nyugodtsággal pózol előtte és egy kaján vigyorral arra vár, hogy a lány átvegye tőle veszekedésük tárgyát.
- Azt mondtad, adjam vissza – feleli szemtelenül, majd röhögve a fejére dobja a törölközőt és laza eleganciával indul fölfelé a lépcsőn, mint akinek egyáltalán nem számít, hogy egy szál himbilimbibe mutatkozik.
- Én ezt megölöm! – toporzékol barátnőm olyan pulykavörös képpel, miközben messzire dobja a vizes anyagot, hogy komolyan attól tartok, itt helyben megüti a guta.
- Ez ki? – ocsúdok fel első döbbenetemből, és sietve a hátam mögé kémlelek, látta-e valaki a járókelők közül az előszobában lezajló kínos közjátékot.
- Az apám keresztfia – feleli Sakura magából kikelve.
- Én nem szokott ruhát hordani? – horkanok fel idegesen.
- Nem nagyon! Ez egy perverz disznó! Egy oltári szemtelen, arrogáns, undorító, dühösítő, bunkó, tenyérbe mászó…
- Én is szeretlek, Vakarcs! – kiált le az éppen szidott személy vidáman, mintha kedvesem éppen dicsérgette volna.
- Oké! Nem bírom tovább! Én most ölöm meg! – remeg meg szerelmem szája széle sértetten, és kikap egy esernyőt a fogas alól, azután valóban olyan elszántan rohan az oltári szemtelen, arrogáns, undorító, bunkó, tenyérbe mászó perverz disznó után, hogy kétségem sincs, itt valamelyikőjüket hullazsákban viszik el.


Mire levetem a cipőm és a dzsekim, már hallom odafentről a kiabálást, amibe a két szülő hangja is belevegyül. Rohanok utánuk, hogy megnézzem, hogy áll a helyzet, és ha kell, én magam nyírjam ki ezt a szemtelen betolakodót, aki beszólt a kedvesemnek és arcátlanul kellette magát előtte.

- Elég legyen! – dobja a vállára Jiraiya a dühös lányt, akinek az utolsó pillanatokban is sikerül néhányat a szatírra húznia, mielőtt az anyja kicsavarná a kezéből a veszélyes eszközt. 


A vendég időközben egy asztalterítőt kötött a derekára és fájdalmas képpel tapogatja a fejét, amin egy ronda púp kezd dagadni valószínűleg az esernyő kemény fogantyújának munkája nyomán.

- Én nem lakom ezzel a hülyével egy fedél alatt! – sikítja Sakura, miközben igyekszik szabadulni, de az öreg jó messzire cipeli a fiútól, mert valószínűleg ebben az állapotban képes lenne tíz körömmel is nekiesni, annyira haragszik rá.
- Kislányom, higgadj le! – csitítja Tsunade, bár látom rajta, hogy ő is mérgesen pislog a vendég felé.
- Egész éjjel a cuccait pakoltam, hogy tudjak hol aludni, mert csak kiszórta az ágyára az összes holmiját, azután belefeküdt az enyémbe! Megette a kedvenc csokim! Beletörölközött a törölközőmbe és rajtakaptam, hogy a bugyijaimat nézegette a szobámban! – visít tovább Sakura, mire a hallottakra ösztönösen az én agyam is elborul, és akkorát húzok be ennek a bugrisnak, hogy egyszerűen kiterül.
- Most már tényleg fejezzétek be! – bődül el Jiraiya, mire mindketten megszeppenve pislantunk rá, majd az ájult kárvallottra.
- Direkt provokál benneteket, mert haza akar menni! Nem szabad felvennetek a viselkedését! – szid össze minket, majd leteszi mellém Sakurát, és aggódva a keresztfia fölé hajol.


Tsunade hamar életet lehel a sérültbe, aki mártír képpel tűri, hogy jeget szorítsanak az arcára meg a fejére, közben olyan alázatosan viselkedik, hogy legszívesebben megint megütném.

- Jobb lenne nekem otthon – sápítozza megtört hangon, mire Sakura csak dühösen fújtat egyet, pedig látom rajta, hogy legszívesebben jól beszólna a csávónak, hogy húzzon csak haza nyugodtan, ha ennyire akar, mert itt senkinek nem hiányozna. Mikor felháborodott léptekkel a szobájába indul, azonnal követem.
- Szia! – vonom karjaimba, ahogy becsukódik az ajtó mögöttünk, és mohón csókolni kezdem. Jót tesz a hangulatának a sok felgyülemlett indulat, mert hevesen viszonozza, én pedig legszívesebben leteperném, mivel annyira hiányzik már nekem a dédelgetése.
- Üdv gerlepár! Itt felejtettem az alsógatyámat! – furakszik be szétrebbentve bennünket a taplóság királya vigyorogva, és már megint bizsereg a kezem, hogy adjak neki egyet, de Jiraiya sajnos követi, valószínűleg, hogy megakadályozza az újabb csetepatét.



Sakura


Mivel szívesen segítek az embereken, örömmel fogadtam a hírt, hogy a szüleim vállalták
a gondoskodást egy vadidegen srác felett. Igazából csak nagyon távoli rokon, el se tudták a szüleim tulajdonképpen magyarázni a viszonyunkat vele, viszont az anyukája sokat segített apunak mikor egyedül küzdött a betegséggel. Szegény asszonyt őszintén sajnálom mióta megismertem Gray-t, hogy a sors ilyen gonosz gyerekkel áldotta meg, aki szerintem tökéletesen megkeserítette az ő életét is. A nő azért kért segítséget aputól, mert ez a fiú állítólag nagyon jó képességekkel rendelkezik, rendkívül okos, de semmi más nem érdekli, csak a csavargás és a szörfözés. Az utóbbi egy évben annyit lógott a suliból, hogy évet kellett neki ismételnie, de az új osztályába egyáltalán nem járt be, mert valószínűleg szégyellte előttük, hogy megbukott. A szüleim felajánlották, hogy nálunk lakhat, míg leérettségizik, de nagyon hamar rájöttek, hogy ezzel óriási dolgot vállaltak. Gray maga volt a megtestesült ördög. Miközben velük simulékony stílusban beszélt, mintha ő valami baromi udvarias személy lenne, a szavai közt állandóan ott bujkált a provokálás, engem pedig nyíltan bosszantott, de mindig úgy állította be az egészet, mintha a kirobbanó vitákban ő lenne az áldozat, és én piszkálnám őt alaptalanul. Eddig azt gondoltam, birkatürelmem van, most rá kellett jönnöm, hogy ismét tévedtem magammal kapcsolatban. Valóságos gyilkos indulatok cikáztak át rajtam ma reggel, amint újra megláttam ezt a szörnyet, pedig alig pár órája ismerem, de ő egyszerűen mestere az alattomos bőszítésnek. Rövid úton elérte nálam, hogy egy sanda pillantásától képes legyek hisztis hárpiává változni, verekedni, káromkodni, eszelősen dühöngeni, tehát úgy viselkedni, ami eddig egyáltalán nem volt jellemző rám.


Reggeli alatt úgy beszél és mórikálja magát, mintha ősidőktől fogva a családunkhoz tartozna. Hinatával, Narutóval és a szüleimmel állandóan udvariaskodik, míg Sasukét csak kaján vigyorral méregeti, nekem pedig kacsingat, meg pofákat vág, amikor azt gondolja, senki nem figyeli. Úgy fel húz ezzel a viselkedéssel, hogy remegek a méregtől, de a szüleim kedvéért igyekszem türtőztetni magam.

- Ez a fiú nagyon helyes! – súgja oda Hinata kuncogva, mire félre nyelem a kenyeret.
- Ej, te kis…! Nehogy megfulladj már! – vág hátba úgy az az idióta, hogy kirepül a számon a megakadt falat, és majdnem repül utána a tüdőm is, mert akkorát sózott rám.
- Te… - kapkodok dühösen levegő után.
- Igen, rendes voltam és segítettem! Nem kell megköszönnöd! – villantja rám sugárzó mosolyát, amire már valósággal felrobbanok.
- Finomabb is lehettél volna! – jegyzi meg foghelyről apám, és elég haragosan ráncolja a homlokát.
- Elnézést! – fintorodik el ez az istenátka természetesen szemernyi megbánás nélkül. - Nem kéne neked egy kicsivel több levegő? Talán ha kigombolnád a blúzod, jobban éreznéd magad! – nyúl felém perverz villódzással a szemében, hogy most meg vetkőztetni kezdjen.
- Gray! – csap a kezére anyám és elkapja a fülét, mint egy rossz gyereknek.
- Én csak jót akartam! Ha zavarok, akár haza is mehetek… - mentegetőzik ártatlan tekintettel, de a szüleim csak haragos néznek rá a szánalmas próbálkozás miatt.
- Jobb, ha belenyugszol, hogy itt maradsz, bárhogy is ellenkezel! Legfeljebb nagyon elverlek, ha nem fejezed be ezt az alpári viselkedést! – szólítja meg komoran apu, ami még engem is megijeszt, mert nem láttam még ilyen dühösnek.
- Elnézést… - hajtja le a fejét Gray kivételesen őszinte megbánással.
- Ma beíratunk az iskolába, és a szünet után együtt fogsz járni a többiekkel. Ha nem tanulsz rendesen és panasz lesz rád a suliban, nagyon nagy büntetésekre számíthatsz itthon – közli a szabályokat vele ellentmondást nem tűrő hangon apám.


A reggelizés innentől néma csendben folyik míg be nem fejezzük, és útnak nem indulunk.

- Hány éves ez a majom? – kérdi Naruto azonnal mellém csapódva, mikor elhagyjuk a házat.
- Tizenhét múlt tavasszal, de valószínűleg velünk fog járni – felelem csalódottan.
- Miért ilyen szép barna a bőre? – teszi fel a következő kérdést csillogó szemmel a barátnőm, mire mindkét fiú elborzadva néz rá.
- A tengerparton laktak az anyukájával és állandóan szörfözött. A kedvenc deszkáját még ide is elhozta, csak tudnám, hogy minek! – dohogok, mert ugye éjjel volt részem alaposan megismerni a csomagja tartalmát és az összes személyes holmiját, amivel érkezett. 


Ő vezetett idáig és mindent bepakolt, ami az ócska tragacsába belefért, mintha örökre itt szándékozna letelepedni. Az a legfurcsább benne, hogy hiába ilyen idétlen, folyton olyan érzésem van mellette, mintha ő ettől igazából sokkal komolyabb lenne, már egy felnőtt eszével gondolkodna, csak valamiért szereti hülyének tettetni magát. Megnéztem a bizonyítványát és csupa dicséretből áll, egyedül a hiányzás miatt rótták meg. Nem nagyon értem, hogy miért teszi kockára a jövőjét csak azért, hogy csavarogjon.

- Hol alszik? – érdeklődik Sasuke csak úgy mellékesen, a tőle megszokott közömbösséggel.
- Hát a vendégszobát szánták neki anyuék, mert ezen kívül csak a nappaliban vagy lenn a rendelőben van hely, de az én szobám valamiért sokkal szimpatikusabb neki. Talán, mert rend van – morgom.
- Ez olyan izgi! Most már neked is lesz tesód! – sóhajt fel Hinata, mire úgy bámulunk rá, mint egy félnótásra.


A suliban hamarosan mindenkinek Gray a témája, mert a barátnőm lelkesen telikürtölte
az osztályt az érkezése hírével. Még az a szerencse, hogy a reggeli csupaszkodását nem látta, bár az is eléggé bevadította, hogy a fiú egy szál szörfgatyában ült le kajálni közénk. Hinata egész végig az izmos mellkasán legeltette a szemét, amin nagyon ki voltam akadva. Szegény Naruto!

- Ma nem megyek edzésre, inkább hazakísérlek! – ajánlja fel szerelmem a 7. óra után, mikor fáradtan pakolni kezdem a cuccaimat a táskába.
- Az jó lenne! – nyomok egy puszit az arcára, mert tényleg semmi kedvem egyedül hazamenni és szembenézni azzal a … vele…


Otthon természetesen áldatlan viszonyok fogadnak. A szobám tele volt hordva kajával, mindenhol poharak és tányérok szanaszét, meg felbontogatott kekszes és cukros zacskók, mintha több fős társaság tartott volna bulit nálam. Az ágyam közepén persze ott terpeszkedik őfelsége kiterülve, mint egy béka, békésen hason hortyogva, mintha minden a legnagyobb rendben lenne.

- Én ezt nem bírom elviselni! – dobom le ingerülten a táskám és indulok, hogy szóljak anyáéknak.


Már éppen panaszba fognék, mikor csöngetnek. 

- Hát ti? – kerekedik el a szemem az ajtóban toporgó osztálytársnőim láttán.
- Csak jöttünk meglátogatni – vihog fel Tenten, és már furakodik is be mellettem, mintha legalábbis beinvitáltam volna.
- Hinata! Ezt nem hiszem el! – forgatom meg a szemeim, hogy ennyire leplezetlenül ideállítanak kíváncsiskodni, persze egyértelműen az ő felbujtására.
- Most mi van? Ne legyél már ennyire irigy! – méltatlankodik értetlen tekintettel, mintha egyáltalán nem vágná, miért vagyok felháborodva.
- Csak látni akarjuk! – szólal meg a sor végén Ino.
- Nahát… - ámulok el, hogy még ő is eljött csak azért, hogy megnézze magának a friss húst.
- Bemutatsz neki bennünket, kicsit beszélgetünk, és már megyünk is – közli a szőke lány kimérten, mintha parancsolgathatna nekem a saját házamban.


Fél perc múlva a lányok ott toporognak a csatatérré változtatott szobámban és gyönyörködnek az alvó ágybitorlómban.

- Tényleg nagyon helyes! – sóhajt fel Ino, mire Tenten és Hinata is bőszen bólogatni kezdenek. 

Abban bízom, hogy Temari legalább tartja magát, de látom, hogy ő is elragadtatottan szemléli a napsütötte izmos testet, a fekete kusza fürtöket, és az alvástól kisimult,
csinos arcot. Gray, mintha tudná, hogy közönsége van, hirtelen mocorogni kezd, azután
lazán hanyatt dobja magát, hogy a pompás idomait egy másik szemszögből is közszemlére tegye. Kinézném belőle, hogy megint szórakozik, és csak tetteti az alvást, de olyan nyugodtan emelkedik és süllyed a mellkasa, hogy el kell higgyem, valóban mélyen alszik és nem direkt illegeti magát a nyálcsurgatók előtt.


A pillanatot Sasuke szakítja meg, mert hatalmas lendülettel csapja be maga után az ajtót, mire Gray riadtan felül, és álmosan pislogni kezd a körülötte ácsorgó hölgykoszorúra.

- Biztos meghaltam és a Mennyországban vagyok, és ti vagytok az angyalok – nyalja meg elégedetten a szája szélén, mire csak zavart kuncogás a felelet.
- Én mindjárt hányok! – jelentem be, és tüntetően az ablakhoz megyek egy kis friss levegőt engedni a szobába, mert a hangulat itt benn igencsak forróvá válik, ahogy a lányok ismét ájuldozni kezdenek Gray szénfeketén izzó tüzes pillantásától.
- Gray! Ezek itt az osztálytársnőim – szólok hátra a vállam fölött, hogy valamennyire udvarias legyek, de sajnos többre nem telik tőlem. Inkább derékig kihajolok az ablakon, hogy minél kevesebbet halljak a hátam mögött zajló turbékolásból, mert kezdek nagyon besokallni.
- Gyere! Boldogulnak nélkülünk is – fogja meg a kezem Sasuke, és kihúz a szobából.

Anyáék tanácstalanul néznek össze, mikor megjelenünk a konyhában, de nekem nincs kedvem magyarázkodni miért hagytam magamra a vendégeimet.

- Azt hiszem, Gray népszerű lesz az iskolában… Máris nagyon megkedvelték a lányok – jegyzi meg helyettem szerelmem, miközben melléjük kormányoz és leültet apám mellé az asztalhoz, majd egy sütit nyom a kezembe, mintha tudná, hogy ez most az egyetlen dolog, ami képes megvigasztalni. Miközben a konyhaasztal terítőjének mintáját tanulmányozom és fásultan tömöm magamba a csokis piskótát, hirtelen megint felkavarodik a gyomrom.
- Reggel ezt tekerte magára az a pofátlan disznó – csippentem vádlón az ujjaim közé a színes abroszt - erre te visszatetted az asztalra? – háborodok fel, és mérhetetlen csodálkozással tekintek anyámra, hogy tehetett ilyen gusztustalan dolgot.
- Dehogy! Higgadj már le! Ebből a fajtából több is van – néz rám sértetten, bár látom, hogy ő is most alapjáraton ingerültebb a szokottnál.
- Mondjátok már meg, mikor fejezitek be a duzzogást! – csap az asztalra apu.

Három meglepett szempár vetül rá. Látom, hogy sem anyám, sem Sasuke nem érti a felháborodását, mint ahogy én sem.

- Könnyű azokon segíteni, akik hagyják magukat és hálásak érte, de van, aki nem ilyen. Ez a fiú ha így folytatja el fog kallódni. Sokkal tartozom az anyjának. Én is meglepődtem este, amikor beállított, de nem tehetek mást, minthogy próbálok segíteni rajta. Gray mindig ilyen volt, ment a maga feje után, örömmel borzolta mások idegeit, de nem rossz fiú. Szerintem egyszerűen próbálgatja a türelmünk határait. Ha még 24 órát se bírunk ki mellette, az nekünk lesz nagy szégyen, szóval jó lenne, ha mindenki kicsit belátóbban viselkedne. Oké? 
- És hagyjam, hogy használja a szobám, elvegye a holmim és elcsavarja a barátnőim fejét? – vetem fel hetykén, mert szerintem ez már túlmegy a segítőkészség határain.
- Hidd el, lesz ez még rosszabb is, mert ő imádja, ha imádják. Egyedül nevelte az anyja, aki rajongásig szereti, elkényezteti, de neki mindig hiányzott az is, hogy egy férfi elismerését megkapja. Mikor náluk jártam folyton csöngött a telefon, sorban kopogtak be hozzájuk a lányok, valóságos háremet tartott, de csak azért, hogy a haverjai előtt kérkedjen. Neki lételeme, hogy a középpontba legyen. Sasuke! Igyekezz meg nem lecsapni a fejét, ha Sakuránál is próbálkozik, mert biztos, hogy ez is megtörténik majd. Mi is ügyelünk, hogy túl messzire ne menjen, de nektek is türelmesen kell vele bánnotok. Megígértem az anyjának…


Mintegy végszóra hirtelen kicsapódik az ajtó, és a szobámból kiözönlenek a lányok. Mindegyik pirulva, csillogó szemekkel vihorászik, miközben Gray felénk terelgeti őket.

- Képzeld Vakarcs! Holnap pizsiparti lesz nálad! – közli velem boldogan, mire a szüleimnek leesik az álla a döbbenettől, hogy ők erről meg se lettek kérdezve.
- Ne mondd! Most találtátok ki? – érdeklődöm visszafojtott indulattal, de közben az asztal alatt úgy markolom a terítő szélét, hogy belezsibbad a kezem.
- Igen. Hát nem lesz nagyszerű! Így kicsit jobban megismerhetem a leendő osztálytársaimat – közli vigyorogva.
- Te is velük akarsz aludni? – kerekedik el anyám szeme.
- Persze! Már alig várom! Fel is hívom anyukámat, hogy elújságoljam neki, máris sikerült beilleszkednem – feleli álnok mosollyal, és indul vissza természetesen az én szobámba, így biztos vagyok benne, hogy ez a hívás is az én számlámat terheli majd.
- Köszönjük szépen, doktornő! Holnap hat felé jövünk – közli Ino, és elégedetten kimasírozik tőlünk a kis csapat, mint akik jól végezték dolgukat. Hát az biztos, hogy elérték a céljukat.
- Ez azért… - pattan fel apám, hogy alaposan megmossa a fejét Gray-nek a merész húzásért, de anya elé áll.
- Te mondtad, hogy türelmesnek kell lennünk vele! Emlékszel? – állítja meg.
- Akkor se csinálhat ebből a helyből bordélyházat! – dörögi apám felindultan.
- Mi lenne, ha beszélnék a fiúkkal? Ha megtudják, hogy a barátnőik mire készülnek, talán ehhez nekik is lesz néhány szavuk – veti fel Sasuke kimérten.
- Na, még csak az kéne, hogy néhány féltékeny udvarló is ideállítson! – csattan fel anyu.
- Majd én vigyázok a rendre, hogy ne legyen semmi gond ezen a bulin - sóhajtok fel beletörődően.




Naruto


Szörnyen bosszant, hogy Hinata egész nap csak a lányokkal csacsog. Tudom, hogy az esti bulira készülnek, de ez az izgalom azért túlzás.

- Téged nem idegesít, hogy a csajok így be vannak gerjedve? – fordulok Sasukéhoz, aki egykedvűen bámul kifelé az ablakon, míg a háta mögött az osztályban mindenki izgatottan nyüzsög.
- Ha jönnek az ünnepek, majd lenyugszanak. Akkor nem illik másokat zaklatni, mindenki a családjával lesz, így ők se rajonghatják körbe egy ideig az a barmot – feleli bölcsen.
- Milyen igazad van! – könnyebbülök meg.
- Este sokan lesznek, nem hiszem, hogy lenne alkalma bármelyik lánnyal is komolyabban próbálkozni – teszi még hozzá.
- A „nem hiszem” nem olyan lelkesítő, jobb szeretnék biztosra menni. Tudod Hinata elég… ő elég szenvedélyes teremtés – nyögöm ki kínlódva a legnagyobb gondom.
- Csak nem féltékeny vagy? – szakítja el végre haverom a tekintetét a ködös tájról, hogy engem röhögjön ki.
- Ugyan! Csak arra célzok… - próbálom erőtlenül védeni a becsületem, de belám fojtja a szót.
- Tudod, én még tartozok neked egy veréssel, amiért az előadáson lesmároltad a barátnőmet – néz rám ridegen, mire nagyon elszégyellem magam.
- Hogy jön ez ide? – kérdezek rá, mert felesleges lenne tagadnom a bűnösségem, mégsem értem miért éppen most huzakodik ezzel elő.
- Nyílt titok, hogy szerelmes vagy, de nem Hinatába – közli Sasuke érzelemmentesen.
- Az nem úgy van! – kezdek azonnal tiltakozni, és érzem, hogy az arcom lángolni kezd a szégyentől.
- Mivel én Sakurában megbízom, egyelőre nem belezlek ki, de csak azért nem, mert ha veszekednék veled, azzal őt szomorítanám el. Valamiért kedveli a hülye fejedet, és utálja a konfliktusokat. Viszont van egy barátnőd, aki szintén látja mi a helyzet, és csak tűr neked folyamatosan. Szerintem ebben a nagy rajongásban Gray iránt az is benne van, hogy kezd fogyni a türelme. Én ezen kicsit elgondolkodnék a helyedben.



***



Iskola után csak egy rövid búcsúzkodásra telik, mert Hinata rohan haza készülődni. Még arra sincs ideje, hogy valami randit megbeszéljünk. Otthon megcsinálom a leckét, mert tudom, hogy később nem lesz kedvem belefogni, mivel jobb szeretem tanulás helyett mással tölteni a szünetet. Sajnos, túl hamar végzek, és rengeteg időm marad hülyeségeken töprengeni. Fél hétkor már nagyon feldúlt vagyok. Miközben az ágyamon fekszem, és a szobám plafonját kémlelem, egyre azon jár az agyam, vajon mivel ütik el az időt most a csajok? Hogy buliznak? Hogy szórakoztatja őket az a bájgúnár?

Életem leghosszabb éjszakájának érzem, míg nyugtalanul hánykódom az ágyamban, és mindenféle rémes dolgokat képzelek. Mivel csak hajnalban sikerül elaludnom, másnap már dél is elmúlik mire fölcsipáskodom. Anyuék megértőek, azt gondolják, a suli miatt vagyok ilyen kimerült, és természetesnek tartják, hogy a szünetben sokáig lustálkodom. Kihagyom a reggelit, egyből ebédelek, majd visszakúszok a szobámba, és azon tanakodom, felhívjam-e Hinatát. Nem akarok nevetségessé válni, vagy féltékenynek tűnni, de nagyon-nagyon kíváncsi vagyok hogy alakult az estéjük. 


Háromszor veszem kézbe a telefont, és mindannyiszor vissza is teszem a helyére. Nem tudok dönteni. Végül valami isteni szikraként eszembe jut, hogy a barátnőmnek lételeme az internet, ha valami érdekes történik vele, akkor ott biztosan közzé teszi. Megyek a géphez, hogy bekapcsoljam, és óráknak tűnik a várakozás míg az a vacak bejelentkezik, és rákereshetek a közös oldalra. Mikor megtalálom, amit keresek, egy pillanatra megkönnyebbülök, mert tényleg találok új bejegyzést, és valóban ott díszeleg néhány új fotó is, viszont amikor megnyitom az albumot és az összes képet megnézem, már nem vagyok ilyen vidám. Nagyon nem vagyok vidám.

Vajon ezt Sasuke és a többi fiú már látta?