- Huh, asszem túl kell esni rajta – törődött bele a sorsába Sakura, bár ha belegondolt, látta, hogy annál nagyobb büntetést úgysem találhatott ki az Uchiha, amiben most szenved.

- Mondd csak… mennyire bírod Rock Lee-t? – kérdezte Sasuke.

- Ez most… hogy jön ide? – kérdezett vissza a Haruno nagyot nyelve, félve a továbbiaktól.

- Megörvendeztethetnéd egy… randival – válaszolt gonoszan mosolyogva, már előre jót szórakozva a dolgon.

- Ezt úgysem mered… ugye? – vékonyodott el a lány hangja.

- Cöh… csak szeretnéd…

A Haruno erre nem mondott semmit, csak könyörgő tekintettel meredt a fiúra. Nem hitte volna, hogy az képes kitalálni egy ekkora szörnyűséget. Ennél még az is jobb lett volna, ha ki kell takarítania Narutónál… pedig ő a perverz keresztapjával élt, így volt ott minden…

- De ehhez nincs jogod… nem játszhatsz Rock Lee érzéseivel – próbálta védeni magát Sakura, miközben magában hozzátette: „És nem játszhatsz velem se, te szemét!”. Mindez lepergett Sasukéról.

- Nem érdekelnek annak a Szemöldöknek az érzései. Ne is próbálj tiltakozni, Sakura. Jössz nekem, ez a kis szórakoztatás a legkevesebb, amivel kárpótolhatsz – válaszolt egy laza vállrándítás kíséretében, arckifejezéséből, hangjából csak úgy csöpögött a gúny.

- De… de…

- Ne feledd, kettőnk közül csak téged érdekel, hogy a suliban marad-e, vagy sem. Jobb, ha abbahagyod a tiltakozást – mondta Sasuke ezzel befejezettnek találva a beszélgetést, s hátat fordítva a lánynak, elindult hazafelé, de még a válla fölött visszanézve odaszólt Sakurának. – Holnap, ebédszünetben. Ott fogok állni melletted, mikor elhívod – mondta, majd egy gúnyos mosollyal az arcán elment.

Sakura majdnem teljesen összeomolva bandukolt hazafelé. Amióta a Konoha High-ba járt, azóta Lee üldözte a szerelmével. Amikor megtudta, hogy a lány latintáncra jár, rögtön ő is beiratkozott, ahol a sors különös fintora összehozta őt a jelenlegi példaképével, Gai-senseijel. Azóta úgy néz ki, úgy beszél, és teljességgel olyan, mint a bilifrizurás tánctanár. Ráadásul ezért a véletlenért is a Harunónak volt hálás, azóta még inkább rákattant. Sakura csak annak örült, hogy a fiú egy évvel felette járt, így a suliban nem volt olyan sok alkalmuk összefutni (de ha lett volna, azokat is kikerüli valahogy…). Sasuke persze ismerte a lány undorát a Szemöldöktől, ki is használta azt.

A Haruno hatalmasat sóhajtott. Ha csak egy alkalomról lett volna szó, még nem érte volna ekkora csapás. De az kizárt, hogy Lee ezt egyszeri alkalomnak tekintse. És nem fogja békén hagyni… soha. Sakurát előre kirázta a hideg a gondolatra…

Hazaérkezve meglepve tapasztalta, hogy apja már otthon volt. Kérdő tekintetére ragyogó, boldog mosolyt kapott válaszul, majd az apa megölelte a lányát.

- Apa… te meg… hogy?

- Jaj, kicsim, el se hiszed! Előléptettek! Most már kevesebbet kell dolgoznom, de több pénzt fogok kapni! Nem nagyszerű? Több időt tölthetünk együtt – simogatta meg meleg tenyerével a lány hátát. Olyan keveset tudtak együtt lenni, mióta a felesége meghalt, alig látták egymást. Most végre legalább egy kicsit olyan lesz, mint régen.

- Apa… úgy örülök! – mondta könnyektől csillogó szemmel Sakura, aki őszintén örült: egyrészt apja sikerének, másrészt meg, hogy többet lehetnek majd együtt. Végre egy kis jó a sok rossz után. Még egy darabig úgy álltak egymást ölelve, majd Tamaki elengedte lányát.

- És, hogy ment a próba? – kérdezte vidáman, mire Sakurának erre egy pillanatra elsötétült a tekintete, de gyorsan válaszolt apjának.

- Rosszabbra számítottam… - felelte, de nem nézett Tamaki szemébe. A férfi gyanakvóan összehúzta a szemöldökét, majd komolyan megkérdezte a lánytól:

- Mi a baj? Amit a múltkor nem mondtál el…

- Hát… - Sakura hezitált, hogy elmondja-e, de most, hogy nagyjából kezdtek rendbe jönni a dolgok közte és az Uchiha közt (legalábbis az együttműködést illetően), úgy döntött, elmondhatja az apjának. – Csak annyi, hogy… szóval Tsunade meg-

- Tsunade-sama – javította ki a férfi gyermekét.

- Jó, akkor Tsunade-sama megelégelte az ellenségeskedésünket Uchihával és…

- Azzal a Sasuke gyerekkel? Elég morci, az biztos, de sosem értettem, mi olyan nagy baj vele – mélázott el az apa, aki persze kellőképpen elégszer be volt hivatva már az ügy miatt ahhoz, hogy tudja, kiről van szó.

- Jaj, apa, te ezt nem érted, ő olyan arrogáns és bunkó és…

- Inkább folytasd – javasolta gyorsan Haruno úr, aki ezt már elég sokszor volt balszerencsés végighallgatni.

- Na szóval behívatott magához és azt mondta, hogy ha nem táncolunk együtt a táncversenyen, akkor kirúg minket.

- Hogy mi?! Az én pici lányomat?!

- Nyugi, nyugi. Sasuke nem nagyon akart belemenni, de végül sikerült meggyőzni, így maradhatok a suliban… teljesíthetem az ígéretemet – mondta halkan, mire az apja tekintete rögtön komollyá és megértővé vált. Pontosan tudta, milyen sokat jelent ez a lányának.

- És jól megy az együtt táncolás? – kérdezte végül, Sakura pedig vágott egy fintort.

- Majd még… alakul…

- Akkor jó – nyomott egy puszit lánya homlokára Tamaki. – De most megyek, csinálok vacsit. Spagetti?

- Benne vagyok – vigyorodott el a lány is, majd felszaladt a szobájába. Úgy érezte, megkönnyebbült, hogy végre apja is tudja, mibe keveredett.

De aztán eszébe jutott neki Rock Lee… és már látta is a fiú ragyogó arcát, ahogy elhívja randira, látta a saját elgyötört arcát, amiért ezt meg kell tennie… és látta Sasuke gúnyos arcát, amit legszívesebben lecsapott volna…

Másnap Sakura remegve indult iskolába. Sokat filózott azon, nem lenne-e jobb, ha hirtelen „elkapná az influenzát”, de aztán elvetette az ötletet. Előbb-utóbb úgyis meg kell tennie, örökké nem lehet beteg…

Így hát hatalmas sóhajok közepette beszállt az autóba (még a jobb időkből volt neki, a 16. szülinapjára kapta), majd elindult az iskola felé. A suli parkolójában látta, hogy az Uchiha kivételesen nem foglalta el a helyét, így odaparkolt. Kiszállva a kocsiból elindult az iskola felé, és pont szembejött vele Hinata és Naruto, kéz a kézben. A Haruno kérdőn vonta fel a szemöldökét, még saját bajáról is megfeledkezett két barátját látva.

- Jó reggelt! Hát ti? – köszöntötte őket a lány, mire mindketten elpirultak.

- Mi… mi csak… - kezdett hebegni Hinata, de Naruto közbevágott.

- Járunk! – kurjantotta vidáman, és büszkén a magasba emelte barátnője kezét.

- Wow, gratulálok, bár kicsit sok idő kellett hozzá… - mosolygott Sakura.

- Ezt meg hogy érted? – kérdezett vissza Naruto.

- Nem lényeges, inkább meséljétek el, hogy jöttetek össze.

- Hát, hiszed vagy-sem, Sakura-chan, nekem már nagyon régóta tetszik Hinata… vagyis, nagyon régóta szeretem őt. Tegnap suli után hazakísértem, meghívtam egy miso ramenre, ami isteni volt, és bevallottam neki! – vette fel rókavigyorát a szőke.

- Én is elmondtam neki, hogy ez kölcsönös, és hát… így történt – mondta halkan, pirulva a Hyuga, de arcán boldog mosoly ült. „Végre egymásra találtak” – gondolta vidáman a Haruno, megfeledkezve a maga bajáról.

- És hogy-hogy végre bevallottad az érzelmeidet, Naruto? – kérdezte kíváncsian a lány, aki sosem gondolta volna, hogy magától ez a kettő valaha is összejöhet.

- Teme mondta, hogy valljam már be, mert szerinte teljesen feltűnő, hogy Hinata szeret engem! – felelte Naruto hálás arccal, Sakurának meg elkerekedett a szeme. „Sasuke? Pont Sasuke segített nekik összejönni?” – hitetlenkedett magában, sosem hitte volna, hogy ilyesmi bekövetkezhet. De valahol belül ő is hálás volt ezért, hisz Hinata már régóta szenvedett a viszonzatlannak hitt szerelemtől, de így most már barátnője boldog lehet, ami a Harunót is boldoggá tette. Az egyetlen dolog, ami piszkálta, hogy nem ő segített, hanem Sasuke…

- Valóban? Nem hittem volna… - mondta hitetlenkedve Sakura.

- Tudom, hogy nem kedveled őt, Sakura-chan, de hidd el, hogy belül jó ember ő… csak nem látszik – válaszolt lágy mosollyal Naruto, mire Sakura dacos arckifejezést vett fel. Sasuke akkor sem lehet jó!

- Tényleg, mit csináltatok tegnap Sasuke-kunnal a kávéházban? – kérdezte ártatlan hangon Hinata, mire Sakura ijedten hőkölt hátra.

- Te meg erről honnan tudsz?! – kérdezett vissza zavartan a Haruno, aki nem igazán örült volna, ha kényelmetlen helyzetbe hozzák.

- Tegnap pont arra sétáltunk Hinatával és láttunk titeket az üvegen keresztül, csak annyira bámultátok egymást, hogy észre sem vettetek bennünket! – mondta kaján mosollyal az arcán Naruto, amit persze Sakura gyorsan le is törölt.

- Látom, te nem változol – szólalt meg mögötte egy megvető hang, és Sakurának meg sem kellett fordulnia, hogy tudja, Sasuke áll mögötte. „Eljött a vég”.

- A te stílusod sem… - fordult vele szembe látszólag lazán a Haruno, de belül reszketett a rá váró feladattól.

- Hn… Lee épp a kocsimnál van… én „véletlenül” benne hagytam valamit, szóval kénytelen vagyok arra menni… de akkor már te is elvégezhetnéd a rád váró feladatot… - vázolta a helyzetet az Uchiha gonosz mosollyal az arcán, mire a lánynak meghűlt az ereiben a vér. Arról el is feledkezett, hogy nem csak simán a pokol vár rá. Sasuke ott lesz és nevet majd rajta.

- Feladat? – nézett rájuk a Naruto-Hinata páros értetlenül, mire Sakura csak lemondóan megrázta a fejét.

- Majd később elmagyarázom… - felelte, majd követte pár méteres távolságból az Uchihát, a lehető leglassabban, ahogy csak tudott, de így s nagyon hamar odaért.

Megállt a „célpont” mögött. Próbált nem gondolni a keserű jövőre, amivel ez a lépés jár, inkább felidézte a nemes célt, hogy teljesítse az ígéretét. A szemében kivételesen némi félelem és undor tükröződött, s nagyon nehezen szánta rá magát a következő lépésre.

- Vajon hol lehet…? – hallotta meg hirtelen az Uchiha hangját, aki a kocsijánál állt és abban kotorászott, de nem befelé nézett, hanem egyenesen Sakurára, sürgető pillantással.

A lány nyelt egy nagyot, majd ökölbe szorított kézzel odament Lee-hez, és megkocogtatta a vállát.

Sasuke

Sakura lassan odamegy Lee-hez és megböki a vállát. Nagyon élvezetes látni remegő térdeit, és azt az ijedt nyuszira emlékeztető kifejezést az arcán. Máskor mindig olyan bátornak és lazának mutatod magad, Sakura… most mutasd meg, hogy az vagy-e…

- Lee… szia… é-én – kezd el hebegni Szemöldöknek, de az közbevág.

- Sakura-san! Miben állhatok szolgálatodra, életem értelme? – vágja magát szinte haptákba. Látom, Sakura még sápadtabbá válik, mint ezelőtt. Hn… műsor indul…

- Ööö… én arra… izé… szóval én arra gondoltam, hogy… hogy nincs-e… nincs-e kedved esetleg… vagyis, hogy… nem jönnél el velem valahova? – böki ki végül, gyorsan elhadarva a mondat végét. Kissé nyögve-nyelősen ment, de megtörtént. Meghívta Lee-t. Cöh… el se hiszem… Legszívesebben itt helyben elröhögném magam, ÉN, de inkább maradok szokásos modoromnál, vigyoromat pedig magamba fojtom. Lesz ez még jobb is…

- Sa-sakura-san!!! – ragadja meg bőgve Haruno kezét a bilifrizurás. De meghatódott… - Én tudtam! Tudtam, hogy egyszer eljön ez a pillanat! Ó, Sakura-san, milliószor is igen!

- O-oké… - tépi ki a kezét Lee szorításából, majd lerázza azt, és egy fintort vágva folytatja. – Akkor négykor találkozzunk a Konoha Café-ban, rendben? – kérdezi, majd már rohanna is el, de a fiú megállítja.

- Ne menjek inkább érted, Sakura-san? – kérdezi aggódva, mire Sakura megint vág egy fintort, amit csak én látok, majd visszafordul Lee felé, és egy álmosollyal az arcán válaszol.

- Nem kell, köszi. Majd ott találkozunk… - mondja úgy, mint aki felett kimondták a halálos ítéletet, de Szemöldök ebből semmit nem vesz észre.

- Rendben, Sakura-san! Már alig várom! Szeretlek! – kiált még utána, de Sakura ekkor már rég a parkoló másik felén van.

Most nem bírom visszafojtani a vigyoromat, hanem belemosolygok a kocsiba. Ez marha jó volt, pedig még csak most kezdték el. Izgalmas délutánom lesz. Fogalmam sincs, Lee mit eszik ezen az idegesítő kis piszkafán, de nem baj, ki kell használni. Már Haruno arckifejezéséért megérte a dolog. És még csak ezután jön a lényegi rész… Nem is értem, miért nem értem el eddig, hogy tartozzon nekem. Többször kéne ilyet csinálni. Végre én is szórakozhatok egy kicsit.

Akárhogyan is… ez a délután… nagyon ígéretes…

Napközben Naruto elmeséli, hogy végre összejöttek Hinatával. Már idegesítő volt nézni azt a bénázást. Én egy lépésben megoldottam volna, azok ketten meg csak hebegtek… De végre ez is megtörtént. Hinata egész kedves lány, pont jó Narutónak, bár azt nem értem, hogy tud Sakurával barátkozni. Az egyedüli furcsa dolog, hogy Dobe túl komolyan veszi a Hyugát. Erre ráér még huszonvalahány évesen is, nem? Akkor meg miért törődik vele ennyire? A nők amúgy sem valók túl sokra… De mindegy, legalább többé nem idegesít olyanokkal, hogy „Én szeretem Hinatát, de nem tudom, hogy ő is szeret-e engem!”…

Ezenkívül nem történik semmi érdemleges a nap folyamán, gyorsan eltelik, lassan négy óra van már. Hn… itt az idő cselekedni…

Otthonról kicsit sokáig tart odaérni a kávézóhoz, mert az a centrumban van, az Uchiha rezidencia pedig a város szélén, de ruganyos léptekkel még előttük odaérek, s ott behúzódok az egyik kis sarokba, napszemüveggel a fejemen. Mindezt persze csak Lee kedvéért, és bevált, a tegnapi pincérnő nem ismer fel, mikor jön kiszolgálni. Egy fekete kávét rendelek, majd várok. Nem is kell sokáig unatkoznom, Szemöldök megérkezik az ajtó elé, s tüzetesen vizsgálja az utcát Sakura után kutatva, aki hamarosan meg is érkezik, a citromnál is savanyúbb képpel. Csapó kettő…

Látom, hogy Lee rögtön egy öleléssel akarja üdvözölni, de ő hátralép, és úgy tesz, mint aki beköti a cipőfűzőjét. Jól kezdődik…

Aztán bejönnek, és Szemöldök pont kinézi azt az asztalt, ami velem szemben van, és pont úgy ülteti Sakurát, hogy egyenesen az arcába látok. Mint például most, mikor kiszúrt. Először látom a döbbenetet a szemében, majd a felismerést, végül pedig szikrázó tekintete azt sugallja, hogy baromi dühös. Mindig könnyen tudtam olvasni az arcáról, olyan, mint egy nyitott könyv. Gondolatban vállon veregetem magam, amiért ilyen jó kis vígjátékot hoztam össze.

Odamegy hozzájuk a pincérnő, aki persze Sakurát látva vág egy apró fintort, amit száz százalékosan megértek, majd meglepett tekintettel néz rá. Biztos furcsállja, amiért két napon belül két különböző sráccal van itt… na meg azt, hogy így lecsökkent a színvonal egyik napról a másikra…

Azért felveszi a rendelést, Sakura ugyanazt kéri, mint tegnap, Lee pedig utánozza őt. Végre elment a pincérnő, kezdődik a móka…

- Sakura-san, hatalmas megtiszteltetés, hogy most itt lehetek veled, de… kicsit furcsa. Ne értsd félre! Úgy értem, hogy ilyen hirtelen… - hallgat és pirul el egyszerre, de már rögtön az első mondatával jó kis szituációt sikerült előidéznie. Látom, hogy Sakura vészesen kezd valami kifogást keresni az agyában, de nem tudja, mit csináljon. Egy pillanatra rám tekint, én pedig a szemüveg alól kinézve szuggerálom, hogy nehogy elmondjon Lee-nek bármit is a valóságból, valamint, hogy ne merészelje tönkre tenni a randit. Meg a szórakozásomat.

- Ööö… én… én csak… hogy miért hívtalak el? Azért mert… az titok! – vágja rá végül gyorsan Haruno, de úgy tűnik, Lee nem a zavart látta ebben, hanem sejtetést.

- Ó, hogy milyen kis ártatlan vagy, Sakura-san! – mondja neki a SZEMÖLDÖKÉT húzogatva, mire Sakura vág egy nem éppen félreérthető fintort, de Lee ezt is csak a „szerénysége jelének” veszi. Többé nem bírom visszafojtani a gúnyos vigyorom…

- Hehe, gondolod? – kérdezi zavartan Haruno, jól láthatóan hátrahúzódva. Lee pedig közelít hozzá…

- Sakura-san, te tökéletes vagy! – mondja erre Rock Lee imádó tekintettel, én meg alig bírom visszafogni magam. Sakura? Tökéletes? Az év vicce…

- U-ugyan, Lee… ne beszélj marhaságokat… - szerénykedik, s kivételesen egyet értek vele.

- Nem! Olyan sok mindent köszönhetek neked! Miattad találkozhattam példaképemmel, Gai-sensei-jel… hogy hálálhatnám ezt meg? – kérdezi hálától ragyogó szemmel, én meg nem győzök csodálkozni, hogy egy férfi ennyire gyenge és szánalmas…

- Igazán nem kell semmi, tényleg.

- Biztos? – kérdezi, s egyre jobban közelít a szájához. Ez mondjuk alapból elég undorító (mégis ki olyan marha, hogy megcsókolja Sakurát?!... Lee…), de ezt próbálom kiszűrni, és inkább figyelni a reakciót.

Ő lassan hátrahúzódik, próbál menekülni, de látszólag eredménytelenül. Szemöldök egyre jobban közelít felé, csücsörítő ajkakkal, szemét becsukva. Sakura undorodó fintorral hátrál, de már nem tud tovább menni, és a széke felborul. Sakurával együtt. Még előtte vet rám egy utolsó pillantást, egy gyűlölettel telit. Halkan felnevetek, ezt jól megszívta. Gratulálok Lee!

- Ó jaj, Sakura-san! Nem esett bajod? – kérdi most aggódva tőle a bilifrizurás, miközben felsegíti az elesett lányt, akin kb. mindenki röhög. – Ez nem vicces! Komolyan is megsérülhetett volna! – kiált Lee a többi embernek, akik gondolkozóba esnek, majd abbahagyják a nevetést, és úgy tesznek, mintha mi sem történt volna. – Sakura-san, szeretnél innen elmenni? – kérdezi aztán a rózsaszínhajúhoz fordulva, aki sóhajt egyet, majd elmosolyodik. Hmm…?

- Tudod mit, Lee? Kezdjük elölről. Legyünk barátok először, ismerjük meg egymást. Végülis nem sok mindent tudunk a másikról, nem? Ezért is hívtalak el – fordul most felém, s vág egy gonosz vigyort. Ezzel meg… mi van? Épp szenvednie kéne… mi ütött belé?!

Sakura

Végre rájöttem. Az egyetlen mód, hogy ezt különösebben nagy megaláztatás nélkül túléljem, úgy, hogy ne okozzak vele örömet Uchihának, az az, ha megpróbálom élvezni ezt. Ahogy Lee igazi aggódással a szemében rám nézett, mikor elestem, aztán pedig megvédett az emberek nevetésétől, ezzel lejáratva magát, megmutatta, hogy tényleg fontos vagyok neki. És végre ráeszmélhetek arra, hogy eddig mennyire igazságtalan voltam vele. Ő annyira próbálkozik, én pedig mindig elutasítom őt, nagyrészt a külseje miatt. Ez nem szép. Döntöttem: adok egy esélyt Lee-nek. Megpróbálom megismerni, és csak azután alkotok róla véleményt. Azért remélem, nem fog a továbbiakban is ilyen idegesítően viselkedni…

- Legyünk barátok? – mélázik el, majd elmosolyodik. – Igen, ez jó megoldásnak tűnik. Majd utána nyerem el a szíved! – kacsint még rám, emlékeztetve általam utált énére, de most nem veszem figyelembe. Helyette leülök, és őt is visszahúzom a székre.

- Azért ne olyan sietősen, jó? Kezdjük általános kérdésekkel, mint például… mi a kedvenc színed? – fordulok felé kedvesen, de nem tudom elrejteni a mosolyomat, mert ez a mondat eszembe jutatta Sasukét, s ahogy rápillantok, látom, hogy teljesen kifejezéstelen arcot vág, csak a szemöldöke van kicsit talán összehúzva. Bár nehéz megállapítani a napszemüvegtől, amit visel…

- Képzeld, ugyanaz, mint Gai-senseinek! – mondja vigyorogva.

- Vagyis?

- A zöld! És neked?

- Nekem a… - kezdünk el beszélgetni, s egy idő után észreveszem, hogy ez sokkal gördülékenyebben megy, mint hittem volna. Hihetetlen, de Lee, ha eltekintünk a hülyeségeitől, tök jó fej. Komolyan, én magam sem hiszem el, de ezek után nagyon gyorsan repül az idő. Néha még bepróbálkozik, de most már veszi a jelzéseimet, hogy én ezt nem akarom, és tartja is magát ehhez. Sok mindent megtudok Gai-senseiről is. Pl. hogy van otthon neki egy óriás ékszerteknőse, akit Lee csak Bubunak szólít, meg hogy ősi riválisok a töri tanárral, Kakashi-senseijel. Azt is elmondja, hogy ő alapvetően milyen tehetségtelen volt táncból, csak annyit edzett, míg végül elérte ezt a szintet (annál azért cseppet kiakadok, mikor azt kezdte ecsetelni, hogy erősítésként „csak” pár ezer fekvőtámaszt csinált…). Én is mesélek neki kicsit magamról, hogy aput előléptették és ez milyen jó, de általánosságban inkább csak felszínes témákat érintünk. Végülis mit vár az ember az első beszélgetéstől? De még így is jól érzem magam Lee-vel, és csak úgy repül az idő. Egyszer csak azt veszem észre, hogy Sasuke rideg tekintettel (már amennyire meg tudom állapítani) elhalad mellettem a kijárat felé. Mikor elmegy a székem mellett, véletlenül sem néz rám. Nehogy már elárulja a nagy Uchiha Sasuke, hogy dühös egy ilyen apróság miatt!

Ezután nem sokkal mi is elindulunk hazafelé. Lee felajánlja, hogy hazakísér, amit el is fogadok, s igen jó hangulatban érek haza, ahol megint próbál adni egy puszit, de kikerülöm, és inkább kezet fogok vele. Ő elmosolyodik egy sóhaj után, aztán jó éjt kívánva ő is elindul hazafelé. Hmm… kicseleztelek Uchiha Sasuke!

Másnap reggel a suliban megint összefutottak Sasukéval a parkolóban. Sakura gondolkodott az éjjel, és elhatározta magát egy kényelmetlen, de szükséges kérésre. Utálta, hogy mostanában folyton olyan dolgokat kell csinálnia, ami nagyon nem fűlik a fogához, csak azért, hogy az ősellenségével táncolhasson… Lemondó sóhaj után odalépett az Uchihához, aki a szokásosnál is ridegebb arckifejezéssel „köszöntötte” a lányt. Sakura ezt meglátva nem bírta megállni, hogy oda ne szóljon, hisz pontosan tudta, miért ilyen az Uchiha.

- Na mi az, Sasuke? Savanyú a szőlő? Pont úgy nézel ki, mint akitől elvették a kedvenc szórakozását… - mondta tettetett szomorú arccal, de a szája sarkában ott volt egy gúnyos mosoly, amit annak idején még tőle lesett el. Hasznos módszer az ellenség idegesítésére, ezt el kellett ismerni.

- Cöh… nem ebben egyeztünk meg – tért rögtön a lényegre a fiú, mint mindig.

- De igen. Az alku az volt, hogy elhívom Lee-t randizni. Arról már nem én tehetek, hogy te nem élvezted, ahogy összebarátkoztunk – válaszolt fellengzősen a lány, s Sasuke kénytelen volt igazat adni neki.

- Ha csak ezért jöttél, mehetsz is – sziszegte Sakura arcába.

- Igazából – sóhajtott nagyot a lány -, beszélni szeretnék veled – mondta az Uchihának, aki erre felvonta a szemöldökét. Mégis mi mondanivalója lehet Sakurának neki? – gondolta.

- Miről?

- A táncról. Gai-sensei-ék addig nem fognak minket továbbedzeni, míg nem tudunk együtt mozogni. Gyakorolnunk kéne… - mondta nagy nehezen a Haruno, aki hihetetlennek tartotta, hogy már megint arra kéri a fiút, hogy vele töltse az idejét. Még ha „üzletről” volt is csak szó…

- … Hol? – kérdezte Sasuke kis hallgatás után. Be kellett ismernie, a lánynak igaza volt, bár dühítette a gondolat, hogy megintvele kell majd együtt lennie.  

- Háát… a Konoha táncstúdió nem fog csak a mi kedvünkért kinyílni, utcán nem gyakorolhatunk… marad valamelyikünk háza – fintorodik el a mondat végére a lány, és vele együtt Sasuke. Egyiküknek sem volt kedve beengedni a másikat a saját otthonába. Igaz, Sasuke már volt a lánynál Tsunade egyik idióta büntetési módszere miatt, de esze ágában sem volt még egyszer eljátszani ugyanazt.

- Cöh… - volt a fiú össz megjegyzése, mert minden undora ellenére is tudta, hogy nincs más választásuk.

- Nálunk nincs elég hely a tánchoz… így marad a te házad – jelentette ki a Haruno, mire Sasuke megint vágott egy fintort. Egyre csak azt ismételgette magában: „A győzelemért, a győzelemért!”.

- Hn… nekem nyolc. Tudod, hol lakok?

- Ööö… nem igazán – válaszolt a lány, aki csak most gondolt bele, hogy tényleg fogalma sincs, hol lakik az Uchiha.

- Pff… akkor négykor felveszlek a házatoknál – fordított hátat a fiú neki, ezzel véget vetve a beszélgetésnek, mindkettőjük legnagyobb örömére.

Sakura szintén hátat fordított, s meglepetésére szembe találta magát Hinatával, aki kérdőn nézett rá. Mostanában keveset voltak együtt, alig beszélgettek, egyrészt mert Hinata el volt foglalva Narutóval, másrészt mert Sakura el volt foglalva Sasukéval… amit igencsak furcsállt a lány. Pláne hallva az előző beszélgetésüknek a végét…

- Sakura… mi van veletek? – kérdezett rá a Hyuuga, akire Naruto szemlátomást nagy hatást gyakorolt, legalábbis az önbizalmát növelte, ha így kertelés nélkül megkérdezett valamit.

- Mi lenne? Muszáj együtt táncolnunk, így nyilván együtt is kell gyakorolnunk – mondta a lány, nem értve barátnőjét. Hisz Hinata pontosan tudta, mennyire utálja Sasukét, akkor meg hogy feltételezhet ilyen hülyeségeket?

- És miért nála gyakoroltok? Azt hittem, külön edzésetek van…

- Az úgy volt… - kezdett bele a beszámolójába a Haruno, s elmesélt neki mindent a Sasukéval való kávézásból.

- És mi volt tegnap Lee-vel? – vonta össze megint a szemöldökét Hinata, majd gyorsan átváltott csodálkozóba a tekintete, ahogy Sakura elmesélte neki a tegnap történteket, és együtt nevettek a pórul járt Sasukén.

Ezek után mindketten felmentek a termükbe, s végig ülték az órát. Szünetben aztán bejött Lee.

- Drága barátom, Sakura-san! Ismerjük egymást, most már leszel a barátnőm? – tört be elég feltűnően az osztályterembe, ahol mindenki megrökönyödve nézett rá, majd egy emberként kezdtek el röhögni… Sakurán. Ugyanis eléggé elterjedt a hír, miszerint Haruno Sakura elhívta randira Rock Lee-t…

- Nocsak, Sakura… ezek szerint tegnap még sem volt semmi action? – vigyorgott rá gonoszul Ino, mire sokan felnevettek az osztályból. Sakura vörös fejjel gyorsan kitolta Lee-t a folyosóra.

- Lee, nézd… én tényleg jól éreztem magam veled tegnap, de… kérlek, ne rontsd el ezt. Most nem bírnék elviselni egy párkapcsolatot – mondta lesütött szemmel Sakura, mire a fiú megértően hümmögött.

- Nem baj, én azért küzdeni fogok érted, ha majd kevesebb gondod lesz – villantott rá egy „biztató”, egyben vakító mosolyt, majd megfogta Sakura kezét. Pont ekkor fordult be a folyosóra Sasuke, aki meglátva a jelenetet, megejtett egy apró, gúnyos félmosolyt. Pont mellettük ment el, mikor Lee hozzátette: - Ígérem!

Sasukénak kedve támadt nevetni a fintoron, amit Sakura vágott, s gondolatban ismét vállon veregette magát, amiért mégiscsak ilyen jó büntetést talált ki a lány számára.

Ezek után aznap már semmi különös nem történt, de aztán a délután megint nagyon hamar eljött. Sakura nem szívesen vallotta be, de egy kicsit izgatott volt, amiért elmehet Sasukéhoz. A fiúnak nagyon menő kocsija volt és márkás cuccai, amiket nem tudott hova tenni, mióta megtudta, hogy meghaltak a szülei. Szeretett volna fényt deríteni erre, s gondolta, itt a megfelelő alkalom. Bár ő legszívesebben csak beszaladt volna a házba, hogy megnézze és jött volna is ki, de hát valamit valamiért…

Négykor kipillantott az ablakon, s pont akkor fordult be az utcába a fekete BMW. „Milyen pontos” – gondolta Sakura magában, majd egy nagy sóhaj után elindult le a lépcsőn. Mikor ki akart menni a bejárati ajtón beleütközött az apjába, akire meglepetten tekintett fel, amiért már ilyen korán hazaér, de aztán eszébe jutott az előléptetés. Próbált ebbe a jó hírbe kapaszkodni, mielőtt belép az oroszlán barlangjába.

- Szia, kicsim! Hát te? Hová, ilyen sietősen? – nézett kérdőn az apja a lányára, mire Sakura legalább öt liter levegőt kifújt a tüdejéből.

- Megyek gyakorolni Sasukéhoz… - fintorodott el, mire apja csak cinkosan rákacsintott, s útjára bocsátotta a lányt. Kár, pedig milyen jó lett volna, ha egy kicsit feltart! – gondolta csalódottan, majd kilépett az ajtón.

Sasuke természetesen nem szállt ki a kocsiból, hanem abban várta a lányt. Sakura lassan odaballagott, majd kinyitotta az anyósülés felőli ajtót, s beszállt az Uchiha mellé, akinek persze esze ágában sem volt ajtót nyitni neki.

- Késtél – köszöntötte a lányt.

- Apám feltartott – felelt a lány. Sasuke csak megrándította a vállát, majd elindította a motort. A szabályokat betartva közlekedett, amin Sakura nagyon csodálkozott. Sasuke mindig is olyan „rosszfiús” volt, akiből inkább azt nézte volna ki, hogy hajt, mint a tatár. De nem, a városon belül csak hatvannal közlekedett.

„Apropó… mikor is kerültünk a városon kívülre?!” – tágult ki a pupillája a lánynak, majd rémülten nézett a fiúra.

- Hová viszel? – kérdezte hisztérikus hangon.

- Haza – közölte nemes egyszerűséggel a fiú, ami cseppet megnyugtatta a lányt, mert elég őszintének hangzott. De azért nem árt az óvatosság, ki tudja, mire képes ez a fickó?!

Még mentek pár percig, majd egyszer csak Sasuke befordult balra. Sakura kíváncsian nézett körül, de egyelőre még nem látott semmit, csak egy rakás fát. Aztán egyszer csak…

- Ó, anyám…