Sasuke

Elkóválygok a konyháig és leroskadok az első székre. Zavartan bűvölöm a kezemben lapuló holmikat. A doboz ismerős. Láttam már Itachi éjjeliszekrényének fiókjában, és az igazat megvallva, múltkor erre gondoltam vésztartalékként, amikor Sakura velem aludt és rákérdezett, van-e gumi nálam. Gondoltam, ha tényleg szükség lenne rá hirtelen, akkor onnan csenek egyet. Most egy egész kollekcióval gazdagodtam, de nem érzek semmiféle megkönnyebbülést, hogy megúsztam a kínos vásárlást. Így, hogy a bátyám mindent előkészített, szinte kötelességemnek tartom, hogy ne okozzak neki csalódást és tegyem a dolgom.


Ilyen hirtelen viszont nem tudok váltani. Ma azzal a szomorú gondolattal ébredtem, hogy nem is láthatom szerelmemet, azután a nap nagy részét idegeskedéssel töltöttem, mert azt hittem valami elromlott köztünk és azért hazudik. Utána meg voltam győződve róla, hogy a keserű sors megismétli önmagát és Itachinak ismét sikerül tönkre tennie a boldogságom, erre életem legszebb ajándékát kapom tőlük. Most a nap végén meg legyek férfi, és csábítsam el Sakurát?



Zaklatottan forgatom a színes kartonpapírba rejtett óvszert. Ennyi gumival fogalmam sincs, mit kezdjek, hiszen agyilag még odáig sem jutottam el, hogy feldolgozzam, az elsőt milyen körülmények között fogom használni. Ennek tükrében a továbbiak sorsa még inkább a ködös jövő homályába vész. Ha valamit most elrontok, egy kárba veszett „zokni” híján adhatom vissza a csomagot, mert valószínűleg az életben nem lesz szükségem többet ilyen „kellékre”, úgy elmegy a kedvem az egésztől.

- Most nem ijedtél be, ugye? – jelenik meg mellettem váratlanul bátyám teljes harci díszben, ahogy a csajozáshoz szokott öltözni, és biztatón megveregeti a vállam.
- Csak meglepődtem. Kicsit sok dolog történt egyszerre – szabadkozom, de az arcszínem valószínűleg elárul, hogy leginkább az utolsó fordulat zavart meg.
- Nem azt mondtam, hogy ma éjjel mindenképpen essetek egymásnak, csak azt, hogy ez most jó alkalom. A környezet romantikus, nem zavarna senki benneteket, időtök, mint a tenger… - sorolja lelkesen az érveket.
- Már csak az kéne, hogy esetleg Sakura is hasonlóan lássa a helyzetet, mert ezt egyedül hiába gondolom így! – akadékoskodom érzékenyen.
- Ne ezen rágd már magad! A gumit csak azért adtam, mert nem akarok idegeskedni miattatok. Ne parázz már! Senki nem kényszerít semmire! Ha még nem vagy kész rá, vagy úgy látod, ő nem akarja, egyszerűen csak legyetek együtt, beszélgessetek, csapjatok egy kellemes estét – borzolja meg a hajam, azután lép, mert a házunk előtt Hidan már türelmetlenül nyomja neki a dudát.

Hát ettől nem lettem nyugodtabb.

Ezernyi indokot találok rá, hogy valóban ez a legmegfelelőbb alkalom, és a bennem tomboló hormonok ujjongva helyeselik a gondolatot. Kár, hogy saját magamtól viszont félek. Azért aggódom, hogy egy pillanat alatt ismét erőszakos állattá válhatok, ha úgy érzem, akadályozni akarnak a tervemben. Ráadásul még azt se gondoltam végig soha, hogyan kéne felvezetni Sakura előtt, hogy mit szeretnék, hiszen előtte az ő beleegyezése is kell, én pedig annyira nehezen fejezem ki magam. Ha igent mond, még mindig nem sima az ügy. Idegességemben kudarcot vallhatok, kiszakadhat ez a hülye gumi, vagy utólag meg is gondolhatja magát, és engem fog okolni, amiért erőltettem a dolgot. Csupa-csupa negatívum, ami ellen egyetlen gyengécske ellenérvem van: hogy nagyon szeretném, ha végre az enyém lenne.




Sakura



Sasuke nagyon furcsa. Mikor megjött a meccsről és megmutattuk neki a kipakolt szobát, úgy lépett be a helyiségbe, mintha kísértetet látott volna. Komolyan megijedtem, hogy megharagudott, amiért az engedélye nélkül hozzányúltunk a holmijához, pedig meglepő módon semmi személyes dolgot nem találtunk nála, amiért úgy gondolhatná, hogy megsértettük a magánszféráját, kivéve néhány cd-t meg a kisbékát a párnája alatt, de én azt is gondosan elrejtettem, mielőtt Itachi észre vehette volna. Egyébként csak ruhákat és tankönyveket rejtett a szekrénye, amin eléggé elcsodálkoztam, és kicsit el is szomorodtam, hogy ennyire egysíkú az élete.

A meglepetés viszont, azt hiszem, tökéletesen sikerült. Egy picit emlékeztettük a múltra, és ezzel talán átsegítettük azon, hogy a jövőbe tudjon nézni. Soha nem éreztem még ennyire közel magamhoz, mint amikor csendben folytak a könnyei, és keserű tekintettel a csillagokat nézte, karja pedig rám fonódott és a másik kezét pedig a testvérének nyújtotta. Végre megbékültek egymással, és talán Sasuke kicsit megbékélt az egész múltjával is. Nagyon szeretném, ha végre a mának élne és lenne terve a jövőre, nem a múlt gyötrelmes mocsarában süllyedne tovább egyre mélyebbre.

Én megfogadtam magamnak, hogy mindent megteszek, hogy innentől már előre nézzen.



Szépen megterítek a földön, és kényelmesen elhelyezkedem egy díszpárnán, míg várakozom rá.

- Mit ünneplünk? – lepődök meg, amikor meglátom, hogy egy pezsgővel tér vissza.
- Semmi konkrétat, csak Itachi gondolta, hogy örülünk majd neki – vonja meg a vállát egykedvűen, mintha nem lenne különösebb jelentősége a dolognak. A furcsa az, hogy mégis gyönyörű kristálypoharat hoz hozzá, és azonnal bontogatni kezdi a palackot.
- Segítsek valamit? – kérdem, miközben rávetem magam a másik csemegére, amit hozott.
- Nem, csak egyél nyugodtan! – mosolyodik el lelkesedésemen, hogy így ízlik az eper.


Tökéletes magabiztossággal bánik el a dugóval, és pillanatok alatt tölt mindkettőnknek.

- Nagyon szépek ezek a poharak! – forgatom meg az enyémet áhítattal.
- Anyáék akkor vették, amikor nászúton voltak – jegyzi meg némi szomorúsággal.
- Én egy lakatlan szigetre szeretnék menni nászútra, és egész nap pucéran akarok szaladgálni, emlékbe meg maximum kagylókat hoznék – terelném el a beszélgetést vidámabb témákra, de valamiért nem túl vevő most a hülyeségeimre.
- Akkor igyunk a kívánságodra! – koccintja össze a poharainkat némi mosollyal és lehúzza az italt.
- Jól vagy? – kérdem, mert idegesnek tűnik és ez eléggé zavar.
- Csak kicsit szomjas voltam – feleli, és újra tölt magának.


Én szépen óvatosan kortyolgatom az aranyszínű folyadékot, közben megcsodálom benne a sok apró buborékot, amelyek úgy cikáznak, mint az apró kis üstökösök, vagy szépen sorban ráülnek a pohár falára, mint megannyi párányi gyöngyszemecske. Fogok egy epret és belemártom, hogy felkavarjam őket, majd élvezettel a számba teszem a pezsgőtől csurgó gyümölcsöt, mert emlékeim szerint ez a két íz együtt nagyon remek. A szüleim kínáltak meg egyszer vele, amikor a házassági évfordulójukat ünnepelték és kiosontam hozzájuk, mert vonzott a szépen megterített asztalon pislákoló gyertya lángja. Tudni akartam, vajon miért így vacsoráznak és nem lámpafénynél. Nevettek a mohóságomon, hogy rávetettem magam a sok finomságokra, mindenbe belepiszkáltam, és a végén, az elegáns, jégágyon hűsölő, zöld palackban búvó italt is meg akartam kóstolni. Anya ekkor hozott a hűtőből egy szem epret és kicsit megmártóztatta benne, hogy megízlelhessem és lenyugodjak végre, azután visszamenjek aludni. Emlékszem milyen élmény volt ez nekem, hogy picit betekinthettem a felnőttvilág titkaiba, és onnantól alig vártam, hogy egyszer én is nagy legyek, hogy ugyanígy ülhessek egy asztalnál, és ugyanolyan boldogsággal tekintsek valakire, mint a szüleim egymásra.



Még 2-3 szemet megfürdetek így, amikor észre veszem, hogy Sasuke merően figyel. A tekintete szokás szerint kifürkészhetetlen, de én nagyon elszégyellem magam. Valószínűleg nem lehet túl jó véleménye rólam, amiért képtelen vagyok illendően viselkedni és azért bámul ilyen furán. A drága pezsgőbe úgy lóbázom a gyümölcsöt, mint egy neveletlen gyerek, ráadásul pont ilyen különleges pohárban malackodom, amit annyira becsülnek ebben a házban. Zavartan leteszem és minden figyelmem az ételre fókuszálom.

- Melyiket szereted? – kérdem, és szépen sorban a tányérjára pakolom, amit kér.

Némán enni kezdünk, majd néhány perccel később váratlanul felpattan, és új lemezt indít, talán, mert őt is zavarja a csend. Egy mókás szerelmes dal csendül, amiért igazán hálás vagyok. A nyálas lassú zenéhez most nem lenne hangulatom, de ezen a csacskaságon muszáj mosolyognom.

- Ez mi? – érdeklődöm nevetve, mikor ő is meglepetten kapja fel a fejét a butácska dalra, mintha most hallaná először.
- Ezt is Itachi adta, hogy míg eszünk, ezt hallgassuk – vallja be őszintén.


Erre már tényleg nevetnem kell.

- Mi olyan vicces? – lesz ideges szerelmem, mert egyre jobban belezavarodik ebbe a sok meglepetésbe.
- Az a vicces, hogy mindkettőnket csőbe húztak – magyarázom vidáman.
- Nem értelek! – bámul rám értetlenül.
- Mit mondott még neked a „kedves” testvéred, mielőtt elment? – hozom szegényt még jobban zavarba.
- Nem sokat… csak adott még valamit – válaszol halvány pírral az arcán.
- „G” -vel kezdődik és „ umi” a vége? – nevetek most már egyre jobban, mert nagyon aranyos, ahogy zavarában kínlódik.
- Igen… - bólint félszegen és most már határozottan piros színre vált.
- Hol van? – nógatom, mert látni szeretném, abból legalább valami rendeset adott-e ez a szörnyű Itachi, vagy az is csak valami vicc.

Sasuke némi habozás után kimegy a szobából és egy dobozzal meg egy tubussal tér vissza. Mindkettőt alaposan megszemlélem, így kiderül, hogy kaptunk egy síkosítót meg néhány hagyományosnak tűnő gumit. Őszintén szólva, kicsit megkönnyebbülök, hogy most nem valami karácsonyfa alakú vagy más rémséges kinézetű darabbal akadok megint össze.

- Valahogy éreztem, hogy ez az este nem csak arról szól, hogy téged meglepjünk – közlöm magyarázatként. – Azt kérte a bátyád legalább háromszor, hogy hozzak váltóruhát, mert nekem itt nálatok feltétlenül le kell majd zuhanyoznom, mert annyira bele fogok izzadni a pakolásba meg a szoba kidíszítésébe. Most már tudom, hogy ő mást is tervezett, azért kellett a pótbugyi. Mondjuk a pezsgő és az eper már eleve gyanús volt – rázom meg a fejem hitetlenkedve, hogy így megszervezett mindent ez a lókötő.
- Ez semmire nem kötelez bennünket – próbál Sasuke javítani a helyzeten, de felesleges. Miattam nem kell aggódnia, én nem fogom ettől kényszerben érezni magam.
- Együnk, jó? – húzom szegény fiút a tányérjához, hogy ott folytassuk, ahol az előbb abbahagytuk, és zárjuk le ezt a bizarr témát. Egyszerűen nem akarok tovább töprengeni rajta, hogy Itachi ennyire gyámoltalannak néz bennünket, mintha mi ketten ennyire bénák lennénk, és nélküle nem jutnánk semmire. Micsoda egó!
- Tényleg sokat dolgozhattatok ezen egész nap – sandít rám szerelmem két falat közt. Úgy látszik, most ő igyekszik terelni.
- Nem volt vészes! A holmid olyan katonás rendben tartod, hogy csak rakni kellett a dobozokba – nyugtatom, és a húsom legfinomabb részéből kanyarintok neki egy darabot, hogy megkóstoltassam vele.

Egy mosollyal elfogadja, amin felbátorodom, ezért újabb szeletet vágok. Nagyon tetszik, hogy etethetem. Végre mintha benne is oldódna a feszültség és átvenné a hangulatom, ami minden korty pezsgő után egyre emelkedettebb. Szinte elpusztítunk mindent, pedig eredetileg hármunk számára készítették ezt a rengeteg finomságot. Mikor int, hogy nem kér többet, elnevetem magam, mert a tányérját kicseréli az élénkpiros gyümölcsöt rejtő kehelyre. Úgy, ahogy én tettem az előbb, komótosan belemártja az egyik legszebb szemet, és nekem nyújtja. Engedelmesen elfogadom és sugárzom az örömtől, amikor látom rajta, hogy arra vár, most én is kínáljam meg eggyel. Pajkos mosollyal teszek eleget a kérésnek, és kíváncsian várom a véleményét.

- Ez… nagyon… jó – leheli, miközben a nyelvén forgatja és ismerkedik az új ízzel.


Iszom még egy kicsit a gyöngyöző italból, hogy bátorságot nyerjek, azután a következő epret merészen az ajkaim közé fogom és úgy kínálom. Izzó szikra villan tekintetében erre a kacér mozdulatra, amitől az én szívem is eszeveszett dübörgésre kapcsol. Karjait a derekamra fonja, és óvatos mozdulattal leharapja a gyümölcs felét. Az, hogy nem ér közben hozzám, csak lehelete forróságát éreztem egy pillanatra, amikor közel hajolt, teljesen felkorbácsolja bennem a sóvárgást utána. Ködös aggyal veszem el a következő szemet, és megint az ajkaim közé teszem, közben pedig teljesen elolvadok az izgatottan csillogó pillantásában. Nagyon tetszik neki ez az incselkedés.

Mindketten pattanásig feszülünk ettől a játéktól, azután nem bírja tovább, és mielőtt újabb ízletes finomság állhatna közénk, az ajkaim kezdi ízlelgetni ugyanolyan finom és óvatos mozdulatokkal, mint ahogyan az eperszemeket csente tőlem. A hideg gyümölcs után szinte sütnek forró csókjai. Kibírhatatlan türelmetlenséggel tépjük, faljuk egymást, mintha képtelenek lennénk betelni a másikkal.

Zihálva nyúlok végig a szőnyegen, ő pedig követ és rám fekszik, nyelvével mélyen bennem barangol, ujjai hajamba markolnak tovább izzítva testem hevét. Nem tudom a pezsgő teszi-e vagy a tűz, ami bennem lángol, de hamarosan csak az élvezet számít. Gátlástalanul hempergőzünk, hol én vagyok fölül, hol ő, és közben a szánk egy pillanatra sem válik el egymástól.

- Mi lenne, ha együtt zuhanyoznánk? – lihegi felindultan, és már húz is talpra, hogy a fürdőszobába menjünk.
- Apukád mikor jön haza? – jut eszembe az egyetlen zavaró tényező, egyébként semmi kifogásom az ötlet ellen.
- Csak holnap. Senki nem fog zavarni bennünket – nyugtat meg és beterel a sötét fürdőbe.


Az ajtó nyitva marad utánunk, így az onnan beszűrődő fény tökéletes hangulatot biztosít.
A félhomályban látjuk egymást, mégsem érzem úgy, mintha reflektorfényben kellene megvillantanom a bájaim. Sasuke izgatottan csókolni kezd újra, és csak annyira szakadunk el egymástól, míg lehúzza rólam a fölsőt meg kibújik ő is a félelmetes Darth Vader köpenyéből meg a fekete pólóból. Ujjai a hátamon villámgyorsan kikapcsolják a melltartóm csatját, és pillanatok alatt lesimogatják rólam a selymes anyagot. Elragadtatott sóhajjal szorít magához, ahogy a melleim kemény mellkasához simulnak, mert teljesen más érzés, amikor a testünk így állva találkozik. Csókja még követelőzőbbé válik, tenyere bejárja a hátam, derekam, majd az egyik keze a hajamba túr, míg a másik a derekamra tapad, és szorosan magához présel. Érzem izgalmát és próbálom elképzelni vajon milyen lesz, ha megszabadul a ruhájától, és úgy simul majd vele hozzám.

Elszakad a számtól és miközben apró puszikkal halad lefelé, fokozatosan térdre ereszkedik. Két kezét a csípőmre teszi, úgy csókolgatja végig a hasam, majd nyelvével kicsit becézi a köldököm és elszánt mozdulattal az övemért nyúl, hogy alul is megszabadítson a ruhától. Először a nadrágot veszi le rólam, és megcsodálja az alatta búvó apró selyembugyit, majd izzó tekintettel felnéz rám és ujját beleakasztva, óvatosan lehúzza azt is. Ahogy előttem térdel, és kilépek a fehérneműmből, egy pillanatra megingok, hogy szabad-e nekünk ilyet csinálni, de abban a pillanatban, ahogy forró ajkai a combomhoz érnek, a keze pedig a fenekemre siklik, nem tudok tovább ellenérveket felhozni. Érzem, hogy ölem vágyakozva lüktet és meleg nedvességgel várja a megváltást, ami még igencsak várat magára, mert kedvesem nem siet. Testem minden négyzetcentiméterét türelmesen kényezteti, csak összezárt combjaim szabnak neki határt.

Megnyitja a csapot és beállítja a zuhanyt, hogy kellemes legyen a víz. Mosolygom lelkesedésén, amikor a szekrényből babafürdetőt és babasampont varázsol elő.

- Milyen jó, hogy allergiás vagyok, és ilyen is van itthon, nem csak férfi tusfürdő – dünnyögi, miközben beteszi a zuhanyfülkébe a két flakont és megfogja az egyik kezem, hogy besegítsen.


Nagyon jólesik a meleg vízsugár. Azonnal a rózsa felé fordítom az arcom, két kezemmel pedig megtámaszkodom a langyos csempén, így élvezem a rám omló cseppek özönét. Váratlanul görcsbe ugrik a gyomrom, amikor meghallom, hogy Sasuke is belép mögém és becsukja a kabin ajtaját. Akkora hely van, hogy nem kell összepréselődnünk, aminek egyenlőre nagyon örülök. Idegesen gondolok arra, hogy ő is meztelen, és hamarosan megtapasztalom milyen így hozzáérni. A samponért nyúl és mosni kezdi a hajam. Libabőrös vagyok a tudattól, hogy hol vagyunk most, és mit teszünk. Ez az intim helyzet egyrészt lázba hoz másrészt némileg aggasztó. Nagyon ambivalensek az érzéseim. Nem merek felé fordulni. Lehunyt szemmel tűröm, hogy munkálkodjon, közben bevillan, hogy milyen bizsergető ez a tevékenység, pedig amikor én fürdettem, semmi különöset nem találtam benne.

Gondosan lemossa tincseimről a habot, azután fog egy szivacsot és nyom rá a fürdetőből. Ennek is kellemes kamilla illata van, mint a samponnak. A fehérség és a tisztaság jut róla eszembe. Tulajdonképpen, amit most teszünk, ugyanilyen ártatlannak gondolom, hiszen szeretjük egymást, így nem lehet ebben semmi rossz, ha így mutatjuk ki.

- Fordulj meg! – suttogja szerelmem, mire reszketve bár, de szót fogadok.

Éjfekete szemei bátorítóan csillannak, miközben magához húz, hogy megcsókoljon. Egy pillanatra megrándulok, mikor férfiassága a hasamhoz ér, majd közénk simítja és göndörödő szőre puha bőröm kezdi csiklandozni. Hát ilyen érzés… kattog agyamban a pirulásra késztető gondolat.
Hagyja, hogy szokjam, kivárja, míg a karom enged a görcsösségből, és ismét lazán omlik a vállára. Csókjai közben engem néz, - valószínűleg, hogy ellenőrizze, meddig mehet el - de szerintem, elég jól bírom az újdonságokat. Mikor ismét lefelé kalandozik rajtam, és elém guggol, nem bírom ki, hogy ne nézzek utána. Míg ő a nyelvével a hasam járja be újra, szemem kíváncsian a combjai közt meredező tagjára tapad.
Megremegek.
Az én elképzeléseimhez képest teljesen más, vagyis mikor fürdés közben meglestem, volt valamennyi fogalmam róla, hogy nőni fog, de így arányaiban nehezen emészthető, hogy valami ekkorát változik.


Kezdek ismét ideges lenni, hogy megint olyanba megyek bele, amiről eddig azt gondoltam, hogy tudom milyen lesz, de most a meglepetések egész sorát hozza, és félek, hogy nem fogok mindenben kellemesen csalódni.

- Baj van? – emelkedik fel, hogy a szemembe nézhessen, és ő is idegesen próbál olvasni a pillantásomból, mintha megérezte volna, hogy meginogtam.
- Nem – felelem nem túl meggyőzően, mire kapok egy puszit a homlokomra, és legnagyobb döbbenetemre kilép mellőlem.
- Én a lenti fürdőben fejezem be. Zuhanyozz csak nyugodtan, azután tettem ki neked törölközőt a radiátorra és hajszárítót a polcra. A szobában találkozunk! – int felém kissé aggódó tekintettel, majd egyedül hagy.




Sasuke


Mikor keze idegesen a vállamba markol, azonnal tudom, hogy megnézett magának és elbizonytalanodott. Itt kell visszavonulót fújnom, ha nem akarok elrontani mindent. Sietve lépek ki mellőle és igyekszem nem mutatni, mennyire aggaszt, hogy fogalmam sincs, mit gondol most. A lényeg, hogy ne érezze sürgetve magát, tehát időt kell neki adnom, hogy eméssze az eseményeket és döntsön a folytatásról, bármilyen nehéz is uralkodnom a késztetéseimen.


Sietve intézem a mosdást, bár bizonyos területekre különös gondot fordítok. A hajammal viszont nem akarok bajlódni, csak alaposan megtörlöm, nagyjából kifésülöm, azután futok vissza az emeletre, hogy kitúrjam a holmim közül a szerencse pizsamámat az óriási kék pólóval. Ezt viseltem, amikor összejöttünk és első alkalommal, amikor nálunk aludt. Ez a ruha mindig csak jót hozott nekem, így nagyon bízom benne, hogy most sem hagy cserben. Hála a rendszeretetemnek, a dobozokból is prímán tudok öltözködni, mindent hamar megtalálok, majd Itachihoz megyek, hogy ágyneműt zsákmányoljak. Rekord gyorsasággal kényelmes fekhelyet készítek a szobám közepén, ahonnan a legszebb látványt nyújtja a sok csillag. Megkeresem az eredeti tücsökciripelős zenét, kapcsolom a villanyokat, a kajamaradékot pedig elpakolom az útból. Kicsit még kiszellőztetek, majd próbálom nyugtatni magam, hogy én mindent megtettem, amit lehet, a többi már nem rajtam múlik.

Bűntudatosan nézek Sakurára, amikor dideregve lép az áthűlt szobába, mert elfelejtettem neki ruhát vinni, a szobából meg pillanatok alatt elillant a meleg a szellőztetéskor, és kell hozzá némi idő, míg ismét kellemes hőfok lesz.

- Gyorsan bújj ide! - emelem fel a takarót, ő pedig nekem szemérmesen hátat fordítva leül a rögtönzött ágy szélére, megválik a nyirkos törölközőtől és bekúszik mellém.
- Miért lett itt ilyen hideg? – méltatlankodik, miközben mohón simul hozzám egy kis meleg reményében.
- Nem direkt hűtöttem le a szobát, csak egy kis frisslevegőt akartam – próbálom menteni magam, mielőtt azt gondolná, hogy ez is valamilyen trükk a részemről, hogy könnyebben rábírjam egy kis pajzánkodásra.
- Figyelmeztetlek, hogy ha most megfázom, te leszel a hi…hi… hapci! Te leszel a hibás! – morogja, miközben nagyot sóhajt a hatalmas tüsszentés után.
- Esetleg, ha levenném a ruhám, több hőt tudnék átadni! – javaslom, mire csak egy újabb morgás a válasz.
- Inkább hozz még pezsgőt, ha be nem nyakaltad! – adja ki az utasítást némi szemrehányással. – Epret is kérek!

Boldogan megyek az említett dolgokért, hogy közelebb költöztessem őket. Mellénk teszem a poharakat és a palackot, meg persze a maradék epret. Azt hiszem, innentől ez lesz a kedvenc gyümölcsöm, bár félő, hogy folyamatos gerjedelmet ébreszt majd bennem akár az említése is, mert olyan erotikus élményt jelentett, ahogy Sakura ette és később meg az ajkai közül kellett megkaparintani. Töltök ismét egy-egy pohárral a pezsgőből, majd megbabonázva figyelem, hogy lecsúszik kedvesem derekáig a takaró fedetlenül hagyva csodás kebleit, amikor lendületesen felül, hogy igyon.

- Ne bámulj már! – szól rám két korty között, mintha ettől én szófogadóvá válnék.

Gyorsan lehúzom a poharam tartalmát, és mielőtt észbe kaphatna már a rózsaszín bimbóra tapadok.

- Sasuke! Majdnem elejtettem a poharat! – fed meg kuncogva.





Sakura


Nem tudom hová lett belőlem a szemérem. A testem mintha csak lebegne a pezsgőbuborékok hátán. Egyre emel felfelé súlytalanul, megkavarja a gondolataim, és fűteni kezd belülről egyre elviselhetetlenebbül. Nem vagyok hozzászokva az alkoholhoz, talán ezért árt meg ilyen könnyen. Vagy talán nem is amiatt zsibbadnak tagjaim?

Nézem Sasukét, ahogy lehunyt szemmel csókolgatja a melleim, élvezettel bukik rá a hidegtől meredező csúcsokra, mint egy éhes kisgyerek és hosszan szopogatja, szívogatja, amitől teljesen elgyengülök. Lassan hanyatt dőlök, ő pedig követ, és fölém mászik, hogy kényelmesen hozzám férjen.

- Félnem kéne? – kérdem hangosan gondolkodva, mert sehogyan sem értem, miért lett hirtelen ennyire magától érthetődő számomra, hogy itt fekszem csupaszon a karjaiban és hagyom, hogy bármit műveljen velem.
- Nem – feleli szerelmem teljes meggyőződéssel, és az arcomhoz hajol, hogy egy bátorító puszit adjon.
- Miért bízom benned ennyire? Talán részeg vagyok? – fintorodom el.
- Két pohártól aligha. De nem hagynám most már, hogy többet igyál, mert azt szeretném, ha tökéletesen tudatában lennél annak, amit csinálunk – feleli komoly tekintettel.
- Miért? Mit csinálunk? – érdeklődöm naivan.


Parázsló pillantása azt sugallja, hogy magam jöjjek rá a válaszra. A megbúvó félszeg mosoly szája szegletén teljesen megbolondít, de végül csak eljut a tudatomig, miről beszélünk tulajdonképpen.

Arra vár, hogy én döntsek.

Ha igent mondok nem állunk le némi nézelődés után, hanem neki kell adnom magam.
Honnan kéne tudnom, hogy készen állok-e erre? Hogy nem fogom holnap megbánni?

Fürkészve az ónix szemekbe nézek és megkapom a választ: Sohasem fogok senkit így szeretni, mint őt, ezért semmit nem fogok elveszíteni, épp ellenkezőleg. Abban a csodában lehet részem, hogy életem egyik meghatározó élményét vele élhetem át, ezért bármilyen is lesz, egy gyönyörű emléket nyerek vele.



Lassan a derekához nyúlok, és húzni kezdem a pólóját. Hatalmasat nyel, amikor felfogja, hogy ezzel igent mondtam. Már nem pajkos a nézése, hanem bizonytalan és félszeg, amikor átbújtatom a fején az anyagot, és kezeim a meztelen mellkasára csúsznak. Végül szenvedélyes csókkal üdvözli a döntésem, testünk felszabadultan egymásnak feszül, és mindenhol érintjük, csókoljuk, simogatjuk egymást. Végül fordítok a helyzeten, és fölé kerekedek. Miközben két oldalt mellette támaszkodom, puszikat hintek a homlokára, a szemére, orrára, szájára, majd csókokkal borítom a nyakát, vállát és haladok tovább a mellkasán. Mindenhol megízlelem a bőrét, néhol aprókat harapok, amit egyre szaporább sóhajokkal nyugtáz. Végül a derekához érek, és lentebb csúszok, hogy megszabadítsam a nadrágjától. Egyszerre húzom le a boxerral, pedig a szívem a torkomban dobog, amikor kibukkan alóla büszkén meredező vesszője. Míg azzal szórakozom, hogy a lábfejéről leműtsem a ruhát, próbálok kicsit lenyugodni és visszanyerni a természetes arcszínem.
Lehetetlen küldetés.
Nem tehetek róla, de amikor visszafordulok, ismét bámulom, bár most már nem olyan elrettenve, mint legelőször, hanem inkább kíváncsian. Két tenyerem fölcsúsztatom a combjain, és föntebb tornázom magam, de arra még nem visz rá a lélek, hogy ott is megérintsem. Helyette az arcáig kúszok, és csókolni kezdem újra, amit hálásan viszonoz, mert neki is kellemetlen lehetett ez a leplezetlen méricskélés. Egyik keze a tarkómon a hajamba markol, míg a másikkal a mellem simogatja és vadul harapja ajkaim. Gyorsan elveszünk az élményben, hamarosan zaklatottan kapkodjuk a levegőt, és ugyanarra gondolunk. Az én testem már sikít a megváltásért, valószínűleg ő sem lehet másként ezzel. Mindkettőnket már csak az nyugtathat le, ha végre egymásban keresünk feloldozást.

- Keresd meg a gumit! – küldöm el, míg lázasan jár az agyam tényleg helyesen cselekszem-e.

Gyorsan elintézi, hogy biztonságban legyünk. Mikor combjaim közé térdel, már megpróbálok inkább nem is gondolkodni, helyette megadóan dőlök hátra, mintha egy kellemetlen orvosi beavatkozásra készülnék.

- Sakura! Tiszta görcs vagy! – simít végig szerelmem bizonytalanul remegő kezemen.
- Nem tudom, mire számítsak, szóval elég ideges vagyok – felelem az igazságnak megfelelően. Tekintetünk egy pillanatra megilletődve fonódik össze, hisz nyilvánvaló, hogy mindketten félünk.
- Ez így nem fog menni szerintem – néz rám zavartan.


Legszívesebben tényleg azt mondanám ebben a pillanatban, hogy hagyjuk inkább az egészet, mert rettenetes bizonytalanná tesz ez a sok kuszaság a fejemben, de tudom, hogy máskor se lennék bátrabb. Ezen túl kell esni, mint valami kellemetlen injekción vagy valami ilyesmin…
Már tökéletesen elillant a romantikus kedvem a kétségek miatt, szóval nem tudok az egészre szebben gondolni.

Muszáj döntenem.

- Gyere – suttogom, azután igyekszem felkészülni arra, hogy csendben tűrjem, ha nem lesz kellemes.

Idegesen megrezzenek, amikor térdével teljesen szétfeszíti a combjaim és először hozzám ér, majd próbál belém nyomulni. Ahelyett, hogy igyekeznék ellazulni, ösztönösen görcsbe rándul az egész altestem és a húsába marok, mert ismeretlen fájdalom hasít végig a testemen, mintha egy tőr hatolna belém és sebesítene meg a legérzékenyebb pontomon. Messziről hallom, hogy beszél hozzám, nyugtatni próbál, de azzal vagyok elfoglalva, hogy túllépjek ezen. Kapkodom a levegőt, idő, míg csillapszik bennem ez a fájdalmas lüktetés, és lassan ki tudom nyitni a szemem, a kezem meg befejezi a durva markolást.

- Mindjárt jobban leszek – fogadkozom, de amikor bólintok, hogy folytathatja, megint a karjába kapaszkodok és nagy sóhajokkal, szájharapással tűröm, hogy teljesen elmerüljön bennem. Ez csak pár pillanat lehet, de én nagyon soknak élem meg.
- Néz rám! – hallom meg a könyörgő hangot, mire engedelmeskedem felé fordulok.
- Nincsen semmi baj – felelek a kimondatlan kérdésre, amit riadt tekintetéből olvasok ki. – Csak ne mozogj, jó? – sóhajtom egy bocsánatkérő grimasz kíséretében.

Hát ez nem könnyű menet. Mellém könyököl, arcát a nyakamhoz fúrja, miközben én próbálom összeszedni magam. Mivel nagyon kényelmetlennek érzem ezt a pózt, lábaim átkulcsolom a derekán, amitől még mélyebben csusszan belém, de már ez nem olyan fájdalmas. Miközben magamhoz szorítom és beszippantom bőre illatát, igyekszem szokni az ismeretlen érzéseket.


- Próbáljuk meg – vezényelek nem túl magabiztos hangon néhány légvétel után, és ismét fogást keresek, ha szükség lenne rá.
- Sakura…
- Nem mondanám, ha nem akarnám – fojtom el csírájában az ellenkezését.

Ha már eddig eljutottunk nem most hátrálok meg. Tudom, hogy sajnál, de hát ez van. Ő is gyaníthatta, hogy nem lesz elsőre olyan jó ez az egész. Szemeiben megint azt a furcsa tüzet látom, mint amikor legelőször arra készült, hogy birtokba vegye ajkaim. Gyengéden hajol a számhoz, és puha csókokkal kényeztetni kezd, majd határozottan lendül a csípője, és szeme félszegen rám villan, hogy vajon mekkora szenvedést okoz ezzel. Szerencsére nem a fájdalom dominál, hanem az a kellemes feszülés a bensőmben, amit méretes férfiassága okoz, ahogy teljesen kitölti testem újra és újra.


Tényleg nagyon próbál vigyázni rám. Óvatosan és lassan mozog, tekintete egyfolytában engem fürkész, hogy mennyire bírom, de hamarosan megnyugodhat, mert ködös fejjel adom át magam a szenvedélynek. Egyre hevesebben viszonzom csókjait, hamarosan altestünk tökéletes összhangban ring együtt, és ráérzek a dolog szépségére. Úgy olvadunk egymásba, mint a kirakós játék két összeillő darabja.

Mikor egy idő után elválik ajkaimtól levegő után kapkodva és behunyt szemmel, hátra vetett fejjel elragadtatott nyögésekre vált, tempója pedig felgyorsul, hagyom egyedül szárnyalni. Csodálattal iszom arcának minden vonását miközben a gyönyör pillanatait éli át, és szaggatott kiáltással élvez.

Boldog vagyok, hogy az övé lettem.