- Meg akarom nyerni a versenyt… Ajánlom, hogy ne akadályozz!

Sakura arca hálásan felragyogott, akármilyen arrogáns is volt az Uchiha. Aztán persze átváltott a megszokottá, s kissé gúnyosan, de még mindig boldogan válaszolt:

- Én is így vagyok ezzel. Ne merészelj hátráltatni! – mondta, de közben olyan vidám volt a hangja, hogy az nehezen fért össze a mondat tartalmával. Ez volt az első dolog, amiért hálás lehetett Sasukénak, s kissé pirulva vette észre, hogy most tartozik a fiúnak. Az Uchiha a lány reakciója láttán megeresztett egy halvány, de azért még mindig kissé lenéző mosolyt.

Sasuke

Narutónak igaza volt, csak úgy süt belőle a boldogság… lehet, még meggondolom magam… Bár ha már ennyi ember előtt kimondtam, muszáj lesz tartanom is. Haruno hálás. Nekem. Viszont most tartozik… feltétlenül ki kell találnom valami kellőképpen… megfelelőt számára. A gondolatra gúnyos mosoly terül szét arcomon, majd körülnézek. Eddig nem is vettem észre, mennyien vannak itt. És ha ez magában még nem is lenne eléggé zavaró, de mindegyik tátott szájjal bámul… sajnos errefelé. Bár gondolom nem mindennapi esemény, hogy – még gondolatban is rossz kimondani – hogy összefogunk, de ez már így esett. Mindenesetre attól még, hogy most együttműködünk, ugyanúgy fogom utálni, mint eddig is, a dolgok úgy két-három hónapon belül visszaállnak a régi kerékvágásba. Ezt a mostanit sem érte teszem, hanem egyedül magamért. Győzni akarok. Győznöm kell. És győzni is fogok, biztos vagyok benne. Ha egy valamit, hát azt el kell ismernem, hogy Haruno egész jó táncos. Nem olyan jó, mint én, de Inónál jobb. És ennyi elég is egy aranyéremhez. Bár a gondolat, hogy hozzáérjek… egyenesen visszataszító. Hmm… de valamit valamiért…

Sakura

Úgy érzem, madarat lehetne fogatni velem, annyira örülök! Csak azt nem tudom elhinni, hogy ezt az érzést Uchiha Sasuke váltotta ki belőlem… ez bizarr… Mégis, akármilyen undorító is a gondolat, hogy érintkeznem kell vele, vele kell töltenem az időm nagy részét, boldog vagyok… így teljesíthetem az ígéretemet… Anya… meglátod, büszke leszel rám! És a suliban is bent maradok… Erre a gondolatra egy gyengéd mosoly szeli át arcomat és eldöntöm, hogy azonnal adok egy csontropogtató ölelést Narutónak! Mivel nem igen szándékozom sok időt tölteni Uchihával, (legalábbis a szükségesnél nem többet), ezért gyorsan hátat fordítok neki és el is indulok megkeresni az Uzumakit. Nem kell sokáig bandukolnom, mert a suli kapujában rögtön megtalálom, és milyen „meglepő”, Hinatával az oldalán. Mikor odaérek, mindketten rögtön elpirulnak, mire én kérdőn felvonom a szemöldököm, de úgy döntök, inkább ezt most nem kommentálom. Helyette inkább odafutok Narutóhoz és jól megszorongatom. Először nem érti, de aztán visszaölel.

- Sakura-chan… mégis mi történt? Máskor a pofonokat osztod így…

- Baka! – ütöm is le, de aztán kuncogok, és újra megölelem. – Jaj, Naruto! El se hiszem! Beleegyezett! Sasuke beleegyezett!

- Komolyan? – kérdezi egy kis hitetlenkedő mosollyal, majd felveszi szokásos rókavigyorát. – Végülis érthető, hiszen én vettem rá, Japán következő elnöke! – mondja büszkén hülyeségét, de most csak nevetni tudok rajta. Ami az egészben a legviccesebb, hogy amilyen Naruto, még a végén tényleg elnök lesz… De nem számít, nekem akkor is csak a hülye, ramenzabáló legjobb haverom marad!

- Köszönöm, Naruto! Csak arra lennék kíváncsi, mégis mivel vetted rá? – teszem fel a kérdést, ami azóta izgat, hogy Sasuke belement (vagyis kb. tíz perce…). El sem tudom képzelni, hogy sikerült ezt elérnie…

- Ó, hát meghívtam egy ramenre, ami nagyon finom volt, Ichiraku igazán kitett magáért és… öhm… nem emlékszem lényegtelen dolgokra… Egyedül a ramen maradt meg… - vakargatja a tarkóját én meg padlót fogok és megjelenik az a bizonyos kis képzeletbeli vízcsepp… Naruto igazán… eszméletlen a maga módján… ami nem feltétlenül mindig pozitív…

- Á, mi-mindegy is. A lé-lényeg, hogy Sa-Sasuke-kun be-beleegyezett, ne-nem i-igaz? – dadogja Hinata, aki mindig így beszél, ha Naruto is a közelben van. Csak tudnám, hogy az Uzumakinak eddig hogy nem sikerült észrevennie… De ez Hinatára is vonatkozik. Ha most megkérdeznék egy vadidegen embert, hogy szerinte milyen kapcsolat van kettejük között, azonnal rávágná, hogy ezek szeretik egymást. Majdnem olyan feltűnő, mint a mi viszonyunk Sasukéval… csak ott nem éppen a szeretetet lehet felfedezni… Egyedül ők nem veszik észre magukat, pedig én is segítek nekik jócskán… Majd egy szép napon…!

- Igazad van, Hinata! De mindjárt becsengetnek, szóval szerintem menjünk a termünkbe! Ez rád is vonatkozik, Naruto! – nézek szigorúan a szőkére, aki cseppet hajlamos a lógásra… Mondjuk úgy, hogy nem a suli észkombájnja, de… azért így is szeretjük! De hogy hogyan tud barátkozni Uchihával? Még mindig kész rejtély… Na mindegy, most kapóra jött…

Véget vetek a gondolatsornak, és elkezdem Hinatát magam után vonszolni második emeleti termünkig.

A tanítás további része viszonylag eseménytelenül telt el, attól eltekintve, hogy a harmadik órán az iskolarádióban Tsunade erélyesen megemlítette, hogy ma délután lesz Sasuke és Sakura első közös edzése. Ez persze csak növelte az általános hitetlenkedést és a kíváncsiság is egyre inkább csak fokozódott, amit csak tetézett, hogyha ők ketten összefutottak, szemmel láthatóan kerülték a balhét, inkább úgy tettek, mintha észre sem vennék a másikat. Ez olyan szokatlan viselkedés volt a részükről, hogy még egynémely tanár is megtorpant és tátott szájjal meredt utánuk. Ők ketten próbáltak nem gondolni a délutáni edzésre, és úgy nagyjából semmire, aminek köze volt a másikhoz.

A délután viszont akár akarták, akár nem (és inkább az utóbbi igaz), rohamosan közeledett. Most még büntetést sem szabtak rájuk, így kénytelen-kelletlen, de időben odaértek a próbára. Se Sakura, se Sasuke nem siették el az átöltözést, s inkább bele sem gondoltak, hogy már egy egyszerű chachacha is mennyi érintkezéssel jár. De végül az időt sem lehetett örökké húzni, s azok a fránya ruhák is csak rájuk kerültek egy idő után, most már menniük kellett. Éppen egyszerre értek oda a terem ajtajához, ami cseppet sem javított a kedvükön. Sasuke „udvariasan” bement a lány előtt, de Sakurát annyira lefoglalták gondolatai, hogy kivételesen nem tett megjegyzést az Uchiha stílusára. Mindketten meglepődtek, hogy ott találják táncpartnereiket, vagyis pontosabban ex-partnereiket. Ino hihetetlenül mérgesen nézett a belépő párosra, különösen Sakurára, s ha a tekintettel ölni lehetne, a rózsaszín hajú… nem húzná sokáig… Shikamaru unottan álldogált a két tánctanár mellett, s az ő lelkes tekintetük szöges ellentétben állt álmos pillantásaival.

- Sakura! A fiatalság ereje végre elhozta ezt a pillanatot! – üdvözölte tanítványát Gai-sensei, szokásos stílusában.

- Sasuke, meg kell nyernetek és kész. Ha nem, akkor elbeszélgetünk… - mondta őrült tekintettel Anko is, de Sasukéról lepergett a fenyegetőzés, mintha meg sem hallotta volna, helyette inkább Inóékhoz fordult.

- Ti meg mit kerestek itt? – tette fel fagyosan az egyébként jogos kérdést, mivel az ő táncpróbáik Sakurával a többiekétől külön volt.

- Kellemetlen, de Tsunade iderendelt, hogy még mielőtt egymással táncoltok, mutassátok meg, mit háááh, tudtok – válaszolt a kérdésre a szőke helyett Shikamaru, egy ásítással kifejezve „lelkesedését”.

- Cöh… - volt Sasuke össz megjegyzése, de valójában ő is, a Haruno is örült, hogy nem kell rögtön egymással táncolniuk.

- Rendben van, akkor Sakura! Shikamaruval járjatok el egy jive-ot! – utasította őket Gai, s Sakura örült, hogy ezt a vidám, pattogós táncot választotta tanára, mert ez most minden problémája ellenére nagyon is illett a hangulatához, amit még mindig Sasuke beleegyezése határozott meg. Utálta is a Haruno, hogy pont ő az, aki egy egész napra ilyen felhőtlenül boldoggá tette.

Sasuke

Elindul a zene, pörgős és derűs, ami most nagyon illik Sakura kedélyállapotához… Még mindig nem hiszem el, hogy ezt én csináltam, valahogy tönkre kéne tenni… Attól még, hogy ő örül annak, hogy táncolhat velem, attól ez fordítva még nem igaz… Cöh… hogy mehettem ebbe bele?

Shikamaru lassan felébred és felveszi a kezdőpózt, Sakura szintén. Aztán elkezdik. Utálom ezt mondani, de Sakura tényleg elmegy… Kecsesen és szenvedélyesen mozog, úgy, ahogy kell… Talán méltó társ lesz hozzám… Hmm… azért azon meglepődnék. Lehet akármilyen jó, sose lesz olyan táncos, mint én. Mondjuk így talán még egy spanyol sem tudna eljárni egy jive-ot, ahogy most ő teszi…

Nézem Shikamarut, hogy megtudjam, ő hogy csinálja, hogy nem undorodik hozzáérni Harunóhoz… Eddig kevés eredménnyel… Az látszik, hogy össze vannak szokva, de Nara édes-kevés a lányhoz képest…

A szám véget ér, Sakura pedig boldogan mosolyog Shikára. Felfordul tőle a gyomrom… Az a hülye Szemöldök rávillantja a mosolyát, amitől majd kisül még az én szemem is, s a szokásos hülyeségét mondja…

- Ez az, Sakura! Veled volt a fiatalság ereje!

- Hehe, köszönöm, Gai-sensei – lép egyet hátra Haruno. Látom, neki sem a kedvence ez az ember…

- Jól van, Sasuke, most ti jöttök – néz rám Anko, mire én egy aprót bólintok és Ino felé fordulok.

- Mit? – kérdezem hátra sem fordulva.

- Paso Doblét – jön a válasz. Helyes, az most illik a hangulatomhoz. Felveszem a kezdőállást, Ino pedig követi a példámat, s elindul a zene.

Sakura

Ez a jive nagyon jó volt, mintha repültem volna! Talán még sosem sikerült ilyen jól, mint most. Hogy lehetek ilyen boldog Uchiha Sasuke néhány szavától?! El se tudom hinni!

Most ő jön, s Inoval együtt felveszik a Paso Doble kezdő pozícióját. Aztán jön a szokásos zene, ők pedig elkezdik. Eddig, bár legnagyobb riválisomnak őt tekintem, mégse olyan sokszor láttam táncolni Sasukét, így most is megdöbbenek a mozgásán. Ino teljesen elhalványul mellette… A Paso Doble egy nagyon szenvedélyes, ritmusos, heves tánc… nem illik Sasuke jegességéhez, közömbösségéhez… és mégis… a magáévá tette. Szenvedélyesen táncol, de nem azzal a lángoló hévvel, ahogy én szoktam… hanem… olyan hűvös szenvedéllyel. Nem tudom miért, de az egész lényéből az árad, hogy… van benne valami. A mozdulatokat sem nagyolja el, ahogy sokan szokták, hogy lazábbnak tűnjenek… de neki erre nincs szüksége. Nem szívesen mondom, de tényleg nem rossz… Vajon méltó társ lesz hozzám? Egyáltalán… bloah, hogy fogok hozzáérni? Én már egy kézfogástól is ki vagyok, a latin táncban pedig jóval… khm, több van. Hozzá kell majd, bloah, simulnom és neki… fel kell majd emelnie… és lesz majd mikor… még gondolni is nehéz erre… lesz majd, hogy a testünk teljesen egymáshoz préselődik! Annyira utálom! Miért nem balettra járok?

Lassan véget ér a szám, én pedig érzem, ahogy elkezd izzadni a tenyerem, s szinte remegek, annyira izgulok. Most mégis mi lesz? És vége, a teremben egy pillanatra néma csend van, mindenki tudja, most mi fog következni… És a végzet hamar utolér…

- Rendben, láttátok egymást, itt az ideje közösen is csinálni valamit! – jelenti ki Anko, mire én kelletlenül felnyögök, s még Sasuke is megenged magának egy lemondó sóhajt.

- Ne szomorkodjatok, a fiatalság ereje… - kezdi el természetesen Gai, de úgy tűnik, Anko nem bírja tovább, és leüti…

- Hagyd abba! Úgy viselkedsz, mint egy gyerek!

- Nem is!!!

- De igen!

- Öhm… most nem Sakuráékra kéne koncentrálni? – ásít egyet Shikamaru, mire a tanárok abbahagyják a szópárbajt… Ez az Anko mindig is idegbeteg természetű volt…

- Hmm… valóban – fogja vissza magát a nő. – Na, kezdjetek mondjuk… egy salsával! – utasít minket, mire újra felnyögök, s mikor látom, hogy Sasuke egy centivel sem hajlandó közelebb jönni hozzám, kelletlenül bár, de én teszem meg. Megállok tőle körülbelül három méterre, majd elindul a zene…

Megszólalt a zeneszám, s mindketten elindultak egymás felé hosszú léptekkel, csípőt rázva. Viszont mikor meg kellett volna fogniuk egymás kezét, hirtelen mindketten leblokkoltak.

- Ööö, nem kezdhetnénk újra? – kérdezte Sakura, mire a tanárok bólintottak, a zene pedig újraindult.

Most sikerült megfogniuk egymás kezét egy pillanatra, de mintha áram rázta volna meg őket, gyorsan szétváltak. Megint újrakezdték és eljutottak az első forgásig, de Sasuke túlpörgette a lányt, mire Sakura elesett.

- Hé, te meg mit csinálsz?! – pattant fel a földről a Haruno, s dühösen meredt a fiúra.

- Cöh… minden hibádért engem okolsz? – rántotta meg a vállát az Uchiha és gúnyos mosolyba rándultak ajkai.

- Hogy mi...?!! – közeledett fújtatva a fiú felé a lány, feltartott ököllel, de Gai közbeavatkozott.

- Gyerekek, hagyjátok abba, és inkább próbáljátok újra még egyszer! – nyögte ki a férfi, ahogy próbálta őket szétválasztani.

- Hmm… - hümmögött természetesen Sasuke.

- … Rendben van… - egyezett bele Sakura.

- Hááááhhh, ez kellemetlen – ásított bele a beszélgetésbe Shikamaru is.

- Most aztán jól megmutattad, Plakáthomlok, hogy mennyit érsz – vigyorgott gúnyosan Ino a lányra, mire abban persze megint felment a pumpa.

- Ino-malac…!!! – rázta újfent az öklét, csak most Ino felé a Haruno, de Anko mindenféle tettlegesség előtt közbeavatkozott.

- Na jó, elég! Ino, Shikamaru, azonnal menjetek haza! – utasította a megnevezetteket a cseppet idegbajos tanárnő, mire Ino kelletlenül, Shika szokásához híven unottan sétált ki a teremből. – És most próbáljátok újra! Ha megint nem megy, valami mást csináltok!

- Jó… - mondták szinkronban, majd újra megálltak egymással szemben.

A zene sokadjára is újraindult, ők pedig túljutottak a forgáson, viszont amikor konkrétan egymással, és nem egymás mellett kellett táncolniuk, egyszerűen nem tudtak együtt mozogni, nem voltak szinkronban és kiestek a ritmusból. Tíz másodpercnél nem bírták tovább…

- Oké, ez így nem lesz jó… Kezdjük valami egyszerűbbel… Standard táncok… Járjatok el egy bécsi keringőt, az csak menni fog!  

A két fél egy pillanatra mélyen egymás szemébe néztek. Sakura tekintetéből lángolt a harag, a nem akarás és a heves ellenkezés, de próbálta csitítani magát. Sasuke tekintete viszont fagyos volt, s lenéző, de túl sok érzelmet nem lehetett belőle kiolvasni, így a Haruno csak találgathatta, mit is gondol a fiú. Kettejük közt csak úgy szikrázott a levegő, ami nagyon meglódította Anko fantáziáját, aki szerint enélkül a szikra nélkül nem is lehetne rendesen táncolni, de látta a veszélyt is…

Ez nem éppen az, amire ő gondolt. Mindkét tanár, ahogy kettejükre néztek, látták a bennük rejlő hatalmas tehetséget és a lehetőséget a győzelemre. De ha folytatják az ellenségeskedést, akkor vége, és ezt mindenképp el akarták kerülni.

- Na jó, a mai edzésnek vége – szólalt meg hirtelen Gai-sensei, még a keringő előtt.

- Hogy mi? – fordult felé döbbenten Sakura, és még Sasuke is megengedett magának egy csodálkozó pillantást.

- Addig nem edzünk titeket, amíg nem bírjátok ki egymást – csatlakozott a beszédhez Anko is, akinek megtetszett az egyszerű, de célravezető ötlet.

- De akkor nem tudunk részt venni a versenyen – közölte a tényt Sasuke jeges hangon.

- Ha indulni akartok, tegyetek érte – válaszolta Gai.

- Ezt nem tehetik, így nem lesz elég időnk – kezdett el nyavalyogni Sakura.

- Márpedig így lesz, mert annak, amit most csináltok, semmi értelme – jelentette ki Anko. – Nyerni akartok, nem?

- … De… - sóhajtották.

- Akkor pedig a célért fogjatok össze. Tudom, hogy utáljátok egymást, de higgyétek el, az akarat, a soha fel nem adás mindig célra vezet! A fiatalság ereje veletek van, használjátok! – mondta el a maga kis ünnepi beszédét Gai-sensei.

Sasuke és Sakura egymásra néztek, látszott (legalább is Sakurán), hogy küzdenek magukban. A velük született természetes ösztönt kellett legyőzniük magukban, hogy együtt tudjanak működni. A testük ellenkezett a gondolat ellen, ahhoz túlságosan elviselhetetlen, szinte már fájdalmasan szikrázó volt egymás közelsége. A kérdés pusztán az volt: akarják-e eléggé a győzelmet? Erősebb-e akaratuk testüknél és gyűlöletüknél?

Sokáig álltak ott néma csendben, miközben tekintetüket a másikéba fúrták, mintha csak azt akarták volna kideríteni a másik pillantásából, hogy a táncot szeretik, vagy egymást utálják-e jobban.

Sasuke megtörte a pillanatot. Szemeit elvonta a zöld íriszektől és sebesen, zajtalanul kiment a teremből. Sakura egy darabig még lehajtott fejjel állt ott, majd követte a fiú példáját és elvonult az öltözőbe. Rengeteg gondolat kavargott a fejében, nem tudta, mit kezdjen a tanárok kompromisszumával. Míg magában tépelődött gyorsabban öltözött, így hamar készen lett, s pontosan akkor lépett ki az öltözőből, mikor az Uchiha is. Egy másodpercre újra farkasszemet néztek, majd elindultak a kijárat felé.

Ugyanabba az irányba kellett menjenek, mindkettejük nagy pechére. Egymás mellett sétáltak az úton, némaságba burkolózva, lehajtott fejjel, annyira gondolataikba mélyedve, hogy csak halványan érezték a másik jelenlétét.

Egy pár perc után a lány keserű, de szükségszerű elhatározásra jutott. Meg kell tennie, ha nyerni akar, győzködte magát. Megtorpant az úton, majd megszólalt.

- …  Sasuke… nincs… nincs kedved inni egy kávét? – nyögte ki nagy nehezen, s a kijelentésével megállította a fiút is, aki a válla fölött visszanézett rá és felhúzta a szemöldökét. – Úgy értem… ööö, most egész jól esne és… jössz? – nézett a Haruno az Uchiha szemébe, akiben átszaladt a kérdés: „Ennyire akarja?”.

- Hmm… - hümmögött egyet és elfordult a lánytól, majd tovább indult a járdán. Sakura elcsüggedve hajtotta le a fejét. Neki sem fűlött a foga a dologhoz, de ha egyszer muszáj… Másrészt dühítette is, hogy a fiú ennyire nem hajlandó semmire a győzelemért. De egy mély hang kizökkentette gondolataiból.

- Hova? – fordult hátra Sasuke, kérdőn tekintve a lányra, aki először meglepődött, majd egy halvány mosollyal az arcán követte a fiút, miközben nem győzött csodálkozni azon, hogy ma már másodjára boldog, amiért az Uchiha beleegyezett a társaságába…