- Most hogy itt vagytok, talán túl is eshetünk rajta – nézett fel az igazgatónő, mire mindketten odafordították a fejüket. – A büntetésetek…

-… Igen? – kérdezte élesen Sakura, miután Tsunade-sama már egy jó ideje szünetet tartott.

- Tudom, hogy most lesz az országos latintánc bajnokság. Szeretnék sok sikert kívánni hozzá – válaszolt, miközben gonoszul mosolygott.

- Köszönjük, de… - kezdte el Sakura.

-… mi a büntetés? – fejezte be a mondatot Sasuke.

- Pusztán annyi, hogy… - eresztett el egy ördögi, önelégült vigyort az igazgatónő – együtt kell részt vennetek rajta.

- HOGY MIIII?!! – hangzott el az ordítás, ami bezengte az egész gimnáziumot. A diákok el sem tudták képzelni, hogy mi lehet annyira kiakasztó, hogy még az Uchiha is ekkorát kiáltson, ráadásul Sakurával egyetértésben.

- Ezt nem teheti meg! A tánctanáraink sosem egyeznének bele! – kezdett el érvelni a lány hevesen, hátha megmásíthatja Tsunade-sama döntését. De sajnos, az igazgató halálosan komolynak látszott.

- Meg mi sem – mormolta az orra alatt Sasuke halkan, de mindenki jól értette. Ennyire senki sem lehet elvetemült, hogy ilyet találjon ki.

- Emiatt ne aggódjatok, már megbeszéltem a tanáraitokkal, akik örömmel egyeztek bele. Annyi az egész, hogy a versenyen Sakura és Yamanaka kisasszony helyet cserél.

- Az lehet, hogy engem ennyire utál, de legalább szegény Shikamarunak ne ártson ennyire! – kelt társa védelmére a Haruno.

- Amellett, mégis miből gondolja, hogy hajlandóak lennénk együtt dolgozni? – tette fel jeges hangon a kérdést az Uchiha.

- Be kell látnunk a tényeket: eddig a mi városunk még sosem nyerte meg ezt a versenyt. Ti vagytok a legjobbak, ha együtt dolgoztok, van esély a győzelemre. Tudom, mire vagytok képesek, láttam már. Sasuke – jelent meg egy igazi, szívből jövő mosoly Tsunade arcán – a szüleid nagyon büszkék lennének rád.

Sasuke erre dacosan elfordította a fejét és kinézett az ablakon. Az igazgatóasszony mondata övön aluli volt, telibe találta a fiút. Szülei még a maguk idejében egy párként megnyerték ezt a versenyt. Miattuk kezdett el táncolni és meg akarta nyerni a vetélkedést. Nem kételkedett benne, hogy ő képes rá, de Ino… vele sose sikerült volna. Talán Sakurával…?

- De Tsunade-sama, hogy tudnánk összedolgozni, mikor… nem épp a legjobb viszonyban vagyunk? A táncban fontos, hogy a felek megértsék egymást, és… - kezdte el megint Sakura, de az igazgatónő közbeszólt:

- Nem érdekel! Akkor értsétek meg egymást! Ez a büntetésetek, és ha nem teszitek, amit mondok, akkor ki vagytok rúgva! Túl sok gondot okoztatok már, próbáljatok meg végre kijönni egymással! – mondta ellentmondást nem tűrő hangon, így egyiküknek sem volt kedve tovább vitatkozni vele.

-… Megértettük… - válaszolt Sakura, Sasuke is elmormogott valami hasonlót, majd fejet lehajtva kimentek az irodából.

Az ajtó előtt farkasszemet néztek egymással, pillantásukból sugárzott az egymás iránti gyűlölet, valamint némi zavar.

- Cöh… nem gondoltam volna, hogy az együtt tanulásnál szörnyűbbet is ki tud találni – jegyezte meg egy vállrándítás keretében Sasuke, majd újra felvette nemtörődöm, közömbös stílusát.

- Kivételesen egyetértek veled – sóhajtott Sakura is, majd vállára kapta táskáját. – És most mit csinálunk? Muszáj lesz együtt dolgoznunk, nekem semmi kedvem sincs a kirúgatáshoz…

- Cöh… engem nem érdekel. Nem vagyok hajlandó veled táncolni – szűrte ki fogai közt az Uchiha, majd hátat fordított a lánynak és elindult osztályterme felé.

- Igen?! Tudod mit? Akkor se táncolnék veled, ha te lennél az utolsó táncos a Földön! – kiáltott még utána Sakura, majd dühösen elcsörtetett a saját osztályához. Éppen szünet volt, így valamivel könnyebben be tudna surranni. Legalábbis ezt hitte. Amint belépett az osztályterembe hirtelen mindenki elcsendesedett és ráfüggesztette tekintetét. Már megszokták, de valahogy ez az eset… más volt. Látták a Harunón, hogy csüggedt, ami eddig még sosem fordult elő. Egyszerre fordultak vissza a maguk dolgához és egyszerre kezdtek el beszélni, de Sakura sejtette, hogy ő a téma. Bizonyára kíváncsiak, most mit kaptunk büntetésből…, gondolta a lány. Szomorúan becsusszant a padjába, ahol Hinata minden mozdulatát aggodalmasan nézte.

- Sakura… mi a baj? Mit mondott Tsunade-sama? – kérdezte vékonyka hangján. A rózsaszín hajú lány nem találta meg a megfelelő szavakat, amik kifejezhették volna dühét és elkeseredettségét, de egy kis hallgatás után megszólalt.

- A lehető legrosszabb. Maga a pokol – suttogta, s dühében könnyek gyűltek a szemébe. Teljesen tehetetlen volt. Itt akart maradni ebben az iskolában, de ez csak akkor történhetett meg, ha táncol a legnagyobb ellenfelével, egyben személyes ellenségével. Aki viszont semmilyen hajlandóságot nem mutatott az együttműködésre, amit Sakura végső soron meg is értett. Ő is viszolygott a gondolattól, hogy az Uchihával táncoljon, hogy megérintse őt, hogy a közelében legyen. De megígérte… az anyjának megígérte, hogy rendesen végigcsinálja a dolgokat… legyen szó bármiről is. Még akkor is, ha ezt kell tennie érte…

- Mi ilyen szörnyű? – kérdezte óvatosan barátnőjét Hinata, olyat látott a Haruno szemében, mint még soha. Fájdalom volt és a tehetetlenség, ami lassan átalakult keserűséggé.

- Rá kell vennem Sasukét, hogy táncoljon velem a versenyen – sóhajtotta. Érezte, hogy egy nedves csepp kicsordul a szeméből. Gyorsan letörölte, most már minden erejével azon volt, hogy ne sírja el magát… ne így, mindenki előtt.

- Hogy mi?!! – szaladt fel a Hyuga szemöldöke, nem értette barátnőjét. Sakura Sasukéval akar táncolni? Itt valami nem stimmel…

- Tsunade kitalálta, hogy az a megfelelő büntetés nekünk, ha együtt táncolunk, különben kirúg. És láttam, hogy most komolyan is gondolja. Gyűlölöm a gondolatot, de muszáj, ha itt akarok maradni… Sasuke viszont nem akar beleegyezni és nem tudom, hogy lehetne rávenni… - magyarázta elcsukló hangon a lány és észre sem vette, hogy a teremben mindenki elhallgatott az igazgató képtelen ötlete hallatán. Hogy együtt táncoljanak? Ők? Mindenki kizártnak tartotta.

- Plakáthomlok, ne hazudozz össze-vissza! Sasuke-kun az én párom, ne nézz már hülyének! – kelt fel padjából Ino és villámló szemekkel bámult a rózsaszín hajú lányra.

- Bár csak azt mondhatnám, hogy ez hazugság… - mondta fátyolos hangon a lány, önmaga árnyékaként, de közben oda sem figyelt, hanem végig azon gondolkozott, hogy verje le Sasuke ellenállását. 
Ino szeretett volna tiltakozni, de most az egyszer be kellett látnia, hogy utált osztálytársnője igazat beszél. Sakura még sosem viselkedett így és Ino elég jól és elég régóta ismerte ahhoz, hogy tudja, ez nagyon felzaklathatta a lányt.

De ő maga is remegett a dühtől és elhatározta, hogy beszélni fog az igazgatónővel, ezt egyszerűen nem engedheti meg! Dühösen kicsörtetett a teremből, nem érdekelte, hogy az óra még csak most következik. „Sasuke-kun csakis az enyém, nem hagyom, hogy Plakáthomlok csak úgy elvegye!” – fortyogott magában, míg az igazgatóihoz sétált.

Sakura

Ino kiviharzik a teremből és hangosan becsapja maga mögött az ajtót. Kurenai pár pillanat múlva bejön a terembe. A többiekkel együtt automatikusan felállok, de nem figyelek oda a körülöttem zajló eseményekre, Hinatának úgy kellett visszarángatnia a székemre. Nem bírok koncentrálni az órára. Mégis hogy vegyem rá Sasukét, hogy táncoljon velem? Egyáltalán el se hiszem, hogy azzal a szemét, arrogáns Uchihával kell táncolnom. Hozzá kell érnem. De először rá kell vennem. Nagyon nem tetszik ez az ötlet. Gyűlölöm ezt az egészet. Őt utálom a legjobban… tulajdonképpen az egész világon. Ino-malac sem tartozik a kedvenceim közé, de azért Sasuke vezeti a topplistát. Rajtuk kívül különösebben nincs bajom senkivel. És a leggyűlöltebb emberrel kell érintkeznem, összhangban lennem… vele kell töltenem a legtöbb időmet… félelmetes.

De ha ezt nem teszem meg… kicsapnak. Ezt nem engedhetem meg… anya kedvéért nem… A nap lassan eltelik. Közben hallom a pletykát, hogy Ino elment az igazgatónőhöz, hogy tiltakozzon a mi ügyünkben, de az nagyon leszólta és nem volt hajlandó megváltoztatni a döntését. A fenébe, pedig annyira reménykedtem…

Fogalmam sincs, hogy tudnám elérni, hogy Sasuke erre hajlandó legyen. Legalább annyira utálja a gondolatot, mint én… De nem érdekli, hogy az iskolában marad-e vagy sem? Vagy csak annak örül, hogyha kirúgják, mehet másik helyre, távol tőlem? Nem is rossz ötlet… de nekem muszáj itt maradnom, és ha őt kirúgják, engem is. Istenem, mit tegyek?

Délután halkan ballagok táncórára. Nem tudom, most mi lesz… pláne, hogy a másik csoport megint közbe fog avatkozni… és ott lesz ő is.

Mikor belépek az öltözőbe, a többiek abbahagyják a beszélgetést és rám néznek mind. Majdnem felnevetek, mert eszembe jut, hogy vajon csak azt furcsállják-e, hogy időben jöttem. Máskor mindig kések, mert büntetésben vagyok Sasukéval… Sasuke, hát persze. Nyílván ők is hallottak a büntetésemről. Keserűen elmosolyodok, majd odasietek Hinata mellé és elkezdek öltözni a többiekkel együtt, akik halkan sugdolóztak egymás közt. Próbálok nem figyelni rá, de akaratlanul is meghallok néhány szót.

- „… igen, Sasuke-kunnal kell táncolnia…”

- „… de utálják egymást…”

- „… nincs választásuk, különben kirúgják őket…”

Gyorsan elkészülök és kimenekülök a teremből. Hallom, hogy Hinata mögöttem jön. Tehetetlen vagyok, és ez dühít az egészben legjobban. Még csak tenni sem tudok semmit. Az  egész most Sasukén áll, és benne nem bízok. Nem hinném, hogy rá tudom venni az együttműködésre… hacsak…!

- Hinata! – fordulok szembe barátnőmmel nagy hévvel, látom rajta, hogy megdöbbent.

- I-igen? – makogja, még mindig kicsit félve tekint rám. De nem érdekel, úgy érzem, az ötletem zseniális. Működnie kell!

- Mondd meg Narutónak, hogy edzés után várjon meg! – mondom neki, miközben úgy vigyorgok, hogy megfájdulnak arcizmaim. Ennek a tervnek működnie kell! Ha még Naruto sem tudja rávenni Sasukét, hogy együtt dolgozzunk, akkor nem tudja senki!

Immár boldogan lépek be a táncterembe, ahol már ott van az én csoportom és a másik is. Látom, hogy Ino durcásan ácsorog Shikamaru mellett, de úgy tűnik, a fiút nem nagyon izgatja, hogy új párja van… inkább úgy néz ki, mint aki állva elalszik… Jellemző… ennyit a hűségéről… 
Körülnézek, látom, hogy Hinata is odasétált már Naruto mellé, majd mond neki valamit, mire a szőke felém fordul és odakiált egy „Oké!”-t. De őt sehol nem látom… Várok még úgy tíz percig, már az óra is elkezdődött (Gai és Anko beszédével, hogy milyen nagy reményeik vannak a párosokban, de különösen bennem és Sasukéban…), de Uchiha még mindig sehol. Ekkor jövök rá: nem fog eljönni. Tartja magát a szavához és nem is akar hallani a közös táncról. Ez eléggé letöri a lelkesedésem, de próbálom a pozitív oldalt látni, tudom, hogy Naruto ha akar, nagyon jól tud beszélni és ő Sasuke legjobb barátja. Működnie kell… különben kirúgnak…

Mivel nekem jelenleg nincs párom (azért azon meglepődtem, hogy Shikáék milyen jók együtt…), ezért inkább csendben kihátrálok a teremből. Odaballagok az öltözőhöz, lassan visszaveszem a ruháimat, aztán kimegyek a közeli játszótérre, sétálok és az idő hátralevő részében gondolkozok. Eszembe jut a múltam, anya, az ígéretem… és eszembe jut Sasuke is. Mikor rá gondolok, ökölbe szorítom a kezem és határozok: nem engedem, hogy az a szemét, arrogáns Uchiha keresztülhúzza a számításaimat, nem fogom miatta megszegni az ígéretemet! Naruto sikerrel fog járni! – bíztatom magamat, és meg is van a hatása, lassan felvidulok. Már egész jó hangulatban vagyok, mikor az órámra pillantok, ami hat óra két percet mutat, vagyis az edzésnek már vége. Gyorsan visszarohanok az épülethez és éppen elkapom Narutót, ahogy kijön az épületből Hinatával együtt. Mikor meglátnak, Hinata elmosolyodik (biztos észrevette a változást az arcomon, pláne ha azt nézzük, milyen zombi voltam), Naruto pedig rókavigyorával üdvözöl.

- Sakura-chan! Miben segítsek? – kérdezi, én pedig egészen meglepődök, hogy ilyen gyorsan felfogta. Tényleg több van ebben a srácban, mint azt elsőre gondolná az ember…

- Gondolom hallottál az én és az Uchi- vagyis Sasuke esetéről – kezdek bele a mondókámba, Naruto bólint.

- Igen, elképesztő, hogy Tsunade-nagyi milyen hülyeségeket ki nem talál! Egyáltalán ilyen… - kezd el beszélni, de inkább gyorsan közbevágok.

- Na igen. Szóval… én ebben az iskolában akarok maradni, de ez sajnos Sasuke nélkül nem fog menni. Naruto – nézek a szemébe és lassan beszélek, hogy biztosan megértse, milyen komoly a dolog. – te vagy a legjobb barátja. Rád talán hallgat. Ezért kérlek, próbáld meg rávenni az együttműködésre! Gyűlölöm a gondolatát a közös táncnak, hogy hozzá kell érnem, de azt még inkább utálnám, ha kirúgnának a suliból. Nekem… nagyon fontos itt maradnom… Segítesz? – bámulok bele a tengerkék szemeibe esedezve, már-már szánalmasan. Ő elmosolyodik, és egy meleg, szívből jövő vigyor terül szét az arcán.

- Vedd úgy, hogy el van intézve! Különben is, ha ti ketten nem lennétek itt, akkor ki szórakoztatna minket? – teszi fel nevetve ezt a költőinek szánt kérdést, amit most inkább figyelmen kívül hagyok, (én egyáltalán nem találom ezt olyan viccesnek), és hálásan pillantok rá.

- Köszönöm, Naruto! Úgy örülök, hogy ilyen jó barátaim vannak! – nézek rájuk őszintén és egy mosoly szökik az arcomra. Még egy ideig elbeszélgetünk, aztán különválok kettejüktől, hadd legyenek csak el egymással. Bízok Narutóban, mást nem is tehetek… Hinnem kell benne, hogy sikerül neki.

Sasuke

Nem mentem edzésre. Miért tettem volna? Nincs párom, Harunóval meg nem vagyok hajlandó együtt táncolni. Nem érdekel, ha kirúg Tsunade, az eredményeimmel bármelyik másik iskolában szívesen látnak. És legalább megszabadulok Sakurától. A versenyt pedig máskor is meg tudom nyerni, a következőig tudok keresni egy megfelelő partnert.

Fél hét körül megcsörren a telefonom, Dobe az, elhív, hogy lógjunk egy kicsit meg együnk rament. Végtére is beleegyezek, úgy sincsen jobb dolgom és legalább eltereli a figyelmemet erről az egész tánc dologról. Dobét Ichiraku előtt látom meg, ahol természetesen már falja a ramenjét, engem persze nem várt meg. Sóhajtok egyet és leülök mellé. Rendelek én is, majd miután végzek, még megvárom Narutót a másik három adagjával. Utána felém fordul és elkezdünk beszélgetni semleges témákról. Aztán egyszer csak megszólal:

- Teme, hallottam milyen büntetést talált ki nektek Tsunade Nagyi. Jó durva! – beszél tele pofával ez a disznó. Olyan helyre ért, amiről nem akarok beszélni…

- Hn…

- Igaz, hogy kirúg, ha nem csináljátok? – firtatja tovább, be kell látnom, hogy túl kell esnem ezen egyszer úgyis, így inkább válaszolok.

- Nem érdekel, akkor sem táncolok Harunóval – szűröm ki a fogaim közt, látom, hogy Dobe szeme összeszűkül. Ez furcsa…

- Inkább hagyod, hogy kirúgjanak, mint hogy ebbe beleegyezz? – hüledezik.

- Jah…

- És arra nem gondoltál, hogy ő esetleg akar maradni? – teszi fel a kérdést. Mire akar kilyukadni? Nyílván Sakura is örülne, ha megszabadulhat tőlem, a barátaival pedig ettől függetlenül is tudja tartani a kapcsolatot.

- Miért akarna? Így legalább soha többé nem kell találkoznunk – felelem és elfordítom a fejemet.

- Ő akkor is maradni akar. Tudom. Ő mondta – köti az ebet a karóhoz Naruto, mire újra felé fordulok.

- És ez engem hol érdekel? Nem számít, ha miattam kirúgják, így járt. Ne kezdjen ki velem – vetem oda, mire látom, hogy Naruto szeme csalódott lesz. Nem érdekel, nem az én hibám, nincs hozzá közöm. Hosszú hallgatás után megszólal, hangja halk, de tisztán érthető.

- Sakura-chan megígérte az édesanyjának, hogy soha nem hagy abba semmit, amibe belekezdett, hogy végigcsinálja, kerüljön bármibe. Ezért akar maradni a Konoha High-ban, hogy itt fejezhesse be a középiskolát… és Haruno-mama is idejárt régen.

- Mi közöm ehhez? Különben is, az anyja túl fogja élni, hogy most az egyszer meg kell szegnie a kicsi lányának az ígéretét – vetem oda félvállról, hiába próbálkozik Dobe, akkor sem gondolom meg magam.

- Az anyja meghalt egy évvel ezelőtt… - mondja csendesen, én pedig ledöbbenek. Meghalt? Akkor mitől ilyen vidám mindig? Mondjuk emlékszem, úgy egy éve volt egy sötét korszaka, amikor nem is szólt hozzám és nyugtom volt tőle. Akkor ezért…

- Hmm… - hümmögök egyet, összehúzom a szemem és elfordítom a fejem, de azért minden egyes idegvégződésemmel figyelek Narutóra.

- Sakura-chan ezért akarja foggal-körömmel betartani az ígéretét és ezért akar itt maradni… az iskola emlékezteti az édesanyjára… - mondja lágy mosollyal az arcán. Most biztos azt hiszi, megpuhított. Cöh…

- Nem érdekel – mondom, miközben félrenézek.

- Pedig, ha valakinek, hát neked igazán meg kéne tudnod értened őt… Megérteni, hogy milyen, ha az ember elveszti a családját – folytatja. – Nekem nincsenek szüleim, se testvéreim… de nekem soha nem is voltak. Nagyon sajnálom Sakura-chant, de nem tudom megérteni teljesen, amit érez. De nagyon rossz lehet neki, és mégis képes mosolyogni a világra. Tudom, hogy utáljátok egymást, de… Sakura-chan ezt képes félretenni az édesanyja kedvéért, bármilyen nehéz is ez neki… az ígérete túl fontos. Sasuke – néz a szemembe, tekintete nagyon komoly. – Ha elveszed tőle ezt az ígéretet… talán egy fontos rész veszhet ki belőle.

- Hmm… - válaszolok. Pár pillanat múlva érzem, hogy felemelkedik a helyéről és távozni készül.

- Kérlek, gondolkozz rajta – mondja még búcsúzóul, majd otthagy, de hamarosan én is követem a példáját és elindulok.

De nem hazafelé tartok, hanem végigsétálok Konoha utcáin és azon gondolkozok, amit hallottam. Szóval ő is elvesztette az egyik szerettét… még arra is hajlandó lenne, hogy velem táncoljon, csak hogy betartsa az ígéretét. Pedig gyűlöl, majdnem annyira, mint én őt. Szívesen megszabadulnék tőle, de valamiért a fejemben egyre csak Naruto szavai csengenek: „Ha elveszed tőle ezt az ígéretet… talán egy fontos rész veszhet ki belőle”.

Engem nem érdekel, mi van Sakurával! Soha nem érdekelt és soha nem is fog! De… nem akarok örökké ezzel a szúrással a mellkasomban élni… és sajnos jobban megértem őt, mint kellene… mit tegyek?

Másnap reggel Sakura izgatottan ment suliba és a parkolóban már ott várták a barátai: Hinata, Shikamaru, Naruto és még néhány osztálytársa. A Haruno gyorsan odafutott hozzájuk, üdvözölte őket, majd nem sokat kertelve Narutóhoz fordult és rátért a tárgyra.

- Naruto! Mi történt? Sikerült? – kérdezte izgatottan a szőkét, de az csalódottságára nem mosolyodott el és nyugtatta meg, mint ahogy várta.

- Én megtettem mindent… de nem vagyok benne biztos – válaszolt csüggedten és el sem tudta képzelni, hogy barátja, hogyan lehet ilyen szívtelen. Sakura lelkesedése is rögtön lelohadt.

-… Értem – válaszolt csalódottan, még inkább letargiába merülve, mint ezelőtt. Pedig úgy bízott Narutóban, úgy reménykedett! Ha még a szőke sem tudta rábeszélni az Uchihát, akkor ki segíthetne neki? Ezen gondolkozott letörten egész nap, és az sem javított a hangulatán, mikor látta, hogy Sasuke aznap nem ment iskolába. A nap csigalassúsággal telt számára és már csak arra vágyott, hogy otthon lehessen és nyugodtan gondolkodhasson. Hinata aggódva figyelte barátnőjét, és gyűlölte, hogy nem tud neki segíteni. Ő is lázasan gondolkozott a megoldáson, de nem tudott kitalálni semmit.

Sakura önmaga árnyékaként ment haza, táncra már nem is ment. Minek? Úgysem lenne értelme…

Egész estig rágódott a dolgon, közben automatikusan csinálta a háziját, de nem tudta, hogy miből. Este, mikor az apja hazaért Sakura nagy szükségét érezte most az apai tanácsnak. Az apja viszonylag magas, szikár ember volt barna hajjal és zöld szemekkel, olyanokkal, mint ami a lányának is volt. Amikor belépett a házba, lánya a karjaiba vetette magát és csendesen ölelte az apját. Tamaki Haruno úr meglepődött, de aztán halkan megsimogatta Sakura hátát, majd komolyan a szemébe nézett.

- Kislányom, mi a baj? – kérdezte aggódva. Sakura ahogy ránézett az apjára, rögtön megállapította, hogy milyen fáradt: szeme karikás volt és nem volt benne ragyogás, pusztán aggódó csillogás. Le is volt soványodva. Egyedüli kenyérkeresőként a családban rengeteget kellett dolgoznia, hogy el tudja tartani kettejüket. Sakura tudta ezt és látta is ezt az apján, és bármennyire is szerette volna az ügyről őt kérdezni, nem akart még egy terhet a vállára rakni. Újra a mellkasába fúrta a fejét, mint egy kisgyerek, majd így válaszolt:

- Semmi csak… a mai nap fárasztó volt… hiányoztál – felelte végül, ami részben igaz is volt, de ennél nagyobb volt a baj.

- Biztos? – kérdezte még mindig aggodalommal teli hangon Tamaki.

- Ühüm… de nem zavarlak tovább, inkább egyél és pihenj le, apa – mondta a lány, mire az apja bólintott, ő pedig visszatért a szobájába. Úgy tűnik – gondolta – ezzel a problémával egyedül kell szembenéznem.

Következő napon, mikor le akart parkolni az iskolában, egy fekete Mercedest talált a parkolójában. Sasuke kocsiját. Sakura rögtön dühbe gurult, egyrészt, mert a fiú már megint rossz helyen állt meg, másrészt pedig a kétségbeesett haragja miatt, hogy itt van az az ember, aki ezt tette vele, az ember, aki miatt meg kell szegnie a legszentebb fogadalmát, az ember, akit a legjobban utál. Heves indulatot érzett arra, hogy odamenjen az üres kocsihoz és beverje a flancos sötétített üvegjeit. A gondolat nagyon tetszett neki és a dolog már-már tettlegességig fajult, mikor az addig üresnek hitt autóból kiszállt a tulajdonosa és megállt a lánnyal szemben. Egy percig farkasszemet néztek, méregették egymást, majd Sasuke megszólalt:

- Meg akarom nyerni a versenyt… Ajánlom, hogy ne akadályozz!