34. Túlfűtött érzelmek

Sasuke

Éjjel többször arra ébredek, hogy Sakura kényelmetlenül ficorog alattam. Mindig bűntudatosan lekászálódok róla, amitől láthatólag nagyon megkönnyebbül, azután illedelmesen mellé helyezkedem és lecsukom a szemem, de pár perc múlva valahogy megint rajta találom magam.

Utolsó, reggeli eszmélésem a legkellemetlenebb, ugyanis szó szerint kínzó merevség áll minden tagomba. Most már bizonyos, hogy borzalmasan keskeny az ágyam, bár elférünk, még ha szűken is, viszont ennek az az ára, hogy mindketten kényelmetlenül fekszünk, óhatatlanul is egymásba gabalyodva. Sakurán ugye ez semmi testi elváltozást nem eredményez, legfeljebb egy kis zsibbadást, de számomra még a szokásosnál is hevesebb tüneteket okoz. Amennyire meg vagyok most kergülve, álnokul azonnal az jut eszembe, hogy szerelmem azt ígérte: legközelebb nem mond nemet. Ez a „legközelebb” ugye, - ha nem vesszük túl szigorúan - akár ebben a pillanatban is lehetne, mert csak pár réteg ruha választ el attól, hogy összeolvasszam a testünket, mivel tökéletesen befészkeltem magam újra a combjai közé, a dologra határozottan készen „állok”, az agyam meg csak azt ismételgeti: „ébreszd fel egy csókkal és csináljátok!”

Szégyenkezve tápászkodok fel róla, nagyon óvatos mozdulatokkal, nehogy felébresszem, azután kiosonok a fürdőszobába. Ezt a tébolyt nem tudom másként túlvészelni, minthogy kellemes hőfokra állítom a zuhanyt, és megpróbálok minél gyorsabban könnyíteni magamon. Tegnapról ezernyi emlék segít. Míg a fejemben újra végig élem őket, kivételesen finom mozdulatokkal kényeztetem magam és nem is várat sokára a feloldozás. Utána még hosszú ideig folyatom a vizet, hogy elmossa bennem a bűntudatot, amiért ennyire ki vagyok fordulva önmagamból. Nincs gusztusom visszavenni a tegnapi alsót, a pizsamát meg már feleslegesnek tartom, így megkísértve a sorsot, hogy összefutok valakivel, egy szál törölközőben lopakodok vissza a szobába. Nincs szerencsém, a pihegő kisnyuszikám már nem szundikál békésen, hanem az ágyam szélén üldögél, természetesen a tapsifüleses papucsában, ahogy a fázós nyuszikhoz illik, és tágra nyílt szemekkel tanulmányozza tegnapi firkálásom eredményét.
- Jó reggelt! – mosolyog rám kedvesen. – Ez egy sündisznó? – kérdi érdeklődve és meglengeti előttem a papírt.

- Nem! – vágom rá - ki tudja miért - azonnal tiltakozva.

- Pedig olyan… csak az a furcsa, hogy nem almát visz a hátán, hanem banánt… és miért rajzoltál köré kérdőjeleket? – csillantja rám ártatlanul smaragd szemeit.

- Ez csak egy firka, nem rajzoltam semmit! – kapom ki rémülten a kezéből, és még azzal a lendülettel össze is gyűröm és kidobom a lapot, nehogy másnak is a kezébe kerüljön, és kielemezze.
Már megint oltári bunkó vagyok, de szerencsére nem sértődik meg rajta, hanem csak meglepődik, és helyette mást kezd tanulmányozni. Naná, hogy engem.
Szinte érzem, hogy sisteregni kezdenek a vízcseppek a bőrömön, olyan forróvá válik testem a tekintetétől, ahogy alaposan megnéz magának. Persze, amikor rájön, hogy milyen merészen méreget, szégyenlősen elpirul. Vajon megkér rá, hogy most én mutassam meg magam?
Elég kézenfekvő lenne egyszerűen ledobni a törölközőt, mint ahogy egy macsó férfi tenné a helyemben, de én most mindennek érzem magam hirtelen, csak nem macsónak. Úgy kezdek kapaszkodni az alig valamit takaró anyagba, mintha az életem múlna rajta, nehogy leessen.
- Lezuhanyozok én is! – pattan fel hirtelen Sakura megmentve a kínos helyzetet, és tűzpiros arccal megereszt felém egy bocsánatkérő mosolyt, amiért egyedül hagy. Ezek szerint az én sztriptízemre nem kíváncsi. Vegyes érzelmekkel fordulok utána, ahogy kiviharzik a helyiségből, egyszerre vagyok csalódott és kicsit megkönnyebbült, amiért szemérmesen lelép, míg öltözöm.

Alig van időm felkapni valamit, mert váratlanul kicsapódik az ajtó, majd szélsebesen visszarobog, és pillanatok alatt elrejtőzik a sötétítő függöny mögött.

- Bújj be gyorsan a takaró alá és húzd a fejedre! – sikoltja izgatottan. – Siess már! Mindjárt itt lesz! – noszogat kuncogva, mert megkövülve bámulok rá, mi ütött belé hirtelen.

Erre türelmetlenül toppant egyet a lábával és kérlelőn tekintettel próbál meggyőzni. Természetesen nem hagy más választást, minthogy szót fogadjak, mivel nem szeretném elrontani az örömét. Engedelmesen visszafekszem, fejemre húzom a paplant, és kíváncsian várom a folytatást.

Hallom, hogy nyílik az ajtó, és valaki nem túl sikeresen az ágyamhoz próbál lopózni. Kétszer is megroppan a padló alatta, tehát van súlya az illetőnek, mert alattam nem szokott recsegni. Mikor emelkedni kezd a takaró, komolyan nem tudom, mit tegyek, ezért csak pislogva tűröm. Eléggé elképedek, amikor Jiraiya tűnik fel fölöttem, és eszelős tekintettel egy filctollat szorongat a kezében.

- Megvagy! – sikít győzedelmesen Sakura valahonnan mögüle, és csak annyit látok, hogy a fickó nevetve elfordul tőlem, hogy szembenézhessen a kacagó lányával.

- Ne merj közelíteni! – fenyegeti játékosan, de a lány már az ölébe is ugrik, egy nagyot cuppant az apja arcára, közben pedig alaposan megszorítja. – Na, megállj! – szorongatná viszont Jiraiya, de mire magához ölelné a lányát, az fürgén, mint egy csíkhal, megszökök előle. A férfi nevetve vetődik utána, azonnal üldözőbe veszi az elkövetőt.

- Rád fér egy kis ébresztő futás Apu, mert sose tudsz elég korán kelni, hogy meglepj! – visong szerelmem.

Egy pillanat alatt kicselezi az apját, azután fellép az ágyra és onnan egyszerűen a hátára ugrik, csimpaszkodik rajta, mint egy kismajom és az egyik kezével vadul borzolni kezdi az őszes üstököt, hogy valami szörnyű frizurát készítsen belőle.

- Lassulsz! – csúfolja nevetve.

Az apja persze messze nem úgy viselkedik, mint egy vénember, hanem lazán föntebb húzza Sakurát, és egyszerűen átdobja a vállán fölött úgy, hogy éppen mellettem landoljon, és vadul csiklandozni kezdi. Zeng tőlük a szoba, én meg csak irigykedve bámulom őket, mennyire önfeledten szórakoznak kora reggel. Hirtelen Jiraya hozzám fordul és a homlokomnál fogva belenyom a párnába, a másik kezével pedig előkapja a zsebéből újra a filctollat.

- Mit csináltál éjjel a lányommal te pernahajder? Most meglakolsz! – dörögi kegyetlen, mély hangon, és ha Sakura ki nem csavarná a kezéből a filcet, pillanatok alatt egy bajusszal gazdagodnék, pedig még azt se tudom, mit jelent az a szó, amivel vádol. Megint kezdődik a kergetőzés, de most körbe-körbe rajtam. Úgy ugrálnak keresztül az ágyamon, mintha valami dobbantó lenne, nem győzöm összébb húzni magam, nehogy rám lépjenek.

- Akkor kifestem a többieket! – rogy le váratlanul mellém a lihegő apuka. – Jössz te is? – fordul felém csibészes mosollyal.

- Persze! – egyezem bele, bár nekem ez valahogy nem tűnik olyan jó ötletnek.

Két vendégem cinkosan összenevet, azután kiosonnak csendben a folyosóra, és Sakura óvatosan benyit Itachi szobájába. Lábujjhegyen az ágyhoz sétál, azután a békésen alvó bátyám fölé hajol és int az apjának, hogy adja oda neki a pingáláshoz szükséges eszközt. Ámulva nézem, milyen precíz mozdulatokkal dekorálja ki Itachit. Biztos jó sebész lenne belőle, mert a keze egyszer sem remeg meg, éppen csak annyira ér a testvérem bőréhez, amennyire szükséges, azután átadja a terepet.

Jiraiya egyáltalán nem finomkodik, apám többször fintorogni kezd, meg odakap, mintha legyeket hessegetne, amin Sakura nagyon jókat derül. Nem is értem, hogy nem ébrednek fel apámék a kuncogására. Mikor távozni készülünk, enyhe aggodalommal még egyszer visszatekintek családtagjaimra, de valahogy én se tudom megállni, hogy ne mosolyogjak rajtuk, annyira mókásan néznek ki.

Sakura
 

Mikor lezuhanyozok és megtörölközöm, szemem egy tükröt keresne, hogy megnézzem magam. Annyira idegesít, hogy nem tudom, Sasuke tegnap éjjel milyennek látott. Gondolom, ennyi idősen a fiúknak, ha a szexről van szó, annyira nem kényes az ízlésük, elvégre nem feküdnének össze bármelyik ribanccal, de engem valahogy akkor is bánt, hogy esetleg nem vagyok elég jó szerelmemnek. Csüggedten burkolom magam a törölközőmbe, míg azon agyalok, vajon miért akarta rólam lehúzni a bugyit, ha a következő percben meg már pánikszerűen próbálta visszaerőltetni. Bármit is mondott, bennem lappang az a kellemetlen érzés, hogy mást várt, és csalódott, azért viselkedett így. Egyre jobban bánom, hogy hagytam magam levetkőztetni. Váratlanul kinyílik az ajtó, mert eszembe se volt ráfordítani a kulcsot. Mivel mi csak ketten élünk anyuval, nem vagyok hozzászokva, hogy bezárkózzam, ezért oktalanul elfelejtkeztem erről.

- Gondoltam, megnézem, mit pepecselsz ilyen sokáig – surran be lángvörös arccal éppen az a személy, akin rágódom, és úgy tűnik, nem csak egy villámlátogatásra készül, hanem arra, hogy alaposan utána járjon a dolognak, mert ő viszont használja a kulcsot.
- Azonnal felöltözöm! – felelem zavartan, és valamiért elkezdek hátrálni előle.

A mosdóig jutok, aminek a szélére terítettem a ruháim. Sasuke nyugodt léptekkel követ, azután körbefon a karjaival, amikor már nem tudok tovább menekülni.

- Még nem is kaptam reggeli csókot! – közli csillogó szemmel, és szenvedélyesen a számra hajol.
Úgy látom, az őrült apám jó hatással van rá, sokkal oldottabb és vidámabb, mint máskor szokott lenni. Mondjuk, a felszabadult viselkedése nálam éppen az ellenkezőjét váltja ki. Egyre inkább azt érzem, hogy már nem biztatni, hanem fékezni kell őt, mert rendre olyan dolgokkal ostromol, amikkel mélyen zavarba ejt. Most is annyira kiszolgáltatottnak érzem magam, hogy míg ő szépen felöltözve besétál ide, rajtam gyakorlatilag nincs semmi. Akkor pedig már végképpen megriadok, amikor váratlanul a fenekem alá nyúl és felemel, hogy felültessen a mosdószekrényre, éppen a ruháimra. Kellemetlen, hogy szétfeszíti a lábaim és közéjük furakszik, miközben igyekszik elterelni a figyelmem azzal, hogy megállás nélkül csókol.
- Mit csinálsz? – próbálom a kérdéssel megszakítani lendületét, mielőtt nagyon elragadtatná magát, de nem válaszol, hanem még szorosabban ölel és még türelmetlenebbül játszik az ajkaimmal.
Egyszerre aggasztó és bizsergető ez a bizalmas póz, amibe kényszerít, ahogy gerjedelmével ölemnek feszül, meztelen combjaim az ő farmeros lábához simulnak, és nyirkos tenyere a vállamon szétmasszírozza a gyöngyöző cseppeket. Nem fázom, mert befűtöttek és jó meleg van, hamarosan mégis borzongani kezdek, de azt hiszem a gyönyörűségtől. Addig-addig becéz, hogy lenyugodok, lassan elfelejtek gondolkodni. Nagyon jól tudja, mivel veheti el az eszem, hogy ne tiltakozzak. Amikor már megszűnik bennem a kezdeti tartózkodás, közénk nyúl és elkezdi rólam feszegetni a törölközőt. Végképp zavarba jövök, amikor letolja a derekamig, közben folyamatosan tépi ajkaim, és keze érzéki lassúsággal barangolni kezd csupasz testemen. Sokáig becézget, többször megrázkódom az élvezettől, hamarosan kikapcsolok és csak annak a csodálatos világnak élek, amit kettőnk számára teremtett az ég, hogy itt szeressük egymást boldogan, biztonságban. Karjai közt tényleg azt súgja a szívem, hogy nem érhet semmi baj, és ezt a tudatot erősíti bennem, hogy két csók között szerelmem zaklatottan beszélni kezd hozzám:

- Szép vagy! Lenyűgözöl! Szeretlek látni és érezni, csak ne félj! Bízd rám magad!
Lázas suttogása hamarosan értelmet nyer, miért szeretné, hogy bízzak benne. Ismét olyan helyeken kezd csókolni, ahol rajta kívül senki nem érintett még, ráadásul fényes nappal, ami iszonyatosan kínos. Azt hiszem a melleimet különösen szereti, mindketten fura hangokat hallatunk, amikor itt kezd tevékenykedik. A keze is folyamatosan jár rajtam, az érzékeimet olyan kavalkáddal ostromolva, hogy valóban teljesen ráhagyatkozom, és csak élvezem ezeket a különleges impulzusokat. Szemrebbenés nélkül tűröm, amikor óvatosan hátra dönt, hogy kényelmesebben hozzám férhessen, és így én is jól láthassam, mit tesz velem.

Egyik erős karja hátul a derekamat tartja, míg a másik keze a csípőm köré gyűrődött törölköző alatt markol a húsomba. Ajkai megállás nélkül a bimbóimon járnak. Felváltva kóstolgatja, szívogatja a sötétté váló csúcsokat. Kellemetlen dörömbölés rebbent szét bennünket.

Míg én a törölközőm után kapok, Sasuke ködös aggyal próbálja felmérni a helyzetet. Tétovázva odasétál az ajtóhoz és résnyire nyitja, mire egy kéz benyúl, megragadja az egyik fülét és durván kirántja a helyiségből. Hallom egy pofon csattanását, majd néhány dühös mondatot és becsapódik szerelmem után az ajtó, magamra maradok. Engem az ölem lüktetése figyelmeztet, hogy nagyon-nagyon elszaladt velem a ló, felelőtlenül játszok a tűzzel, és ha most nem szakítanak félbe, lehet, hogy nekem se lett volna erőm gondolkodni, nemet mondani. Túl jó ez így, amikor ezt csináljuk, ráadásul már én is kíváncsi vagyok és hajt a vágy, hogy hagyjam a dolgokat kibontakozni.

Fugaku

Nagyon meglep az ismeretlen környezet, mikor leesik, hogy kivételesen nem a szobámban ébredek, hanem a fiamnál vendégeskedem. Kíváncsian fordulok oldalra, vajon hazajött-e egyáltalán vagy inkább azzal a szőke lánnyal töltötte az éjszakát. Nem igazán értem a helyzetet, ha eddig Sakurát szerette, most hogy lehet ilyen gyorsan új barátnője, de azt hiszem, ez az én hibám. Egyáltalán nem ismerem a gyerekeimet.

Hazajött. Békésen alszik mellettem az én nagy fiam, és valaki szépen összefirkálta. Régen láttam már ilyen vicceset, erről egy régi kedves emlék jut eszembe. Mikor kicsik voltak még a fiúk, egyszer vendégségbe mentünk és éjjelre is ott maradtunk. Köztünk aludtak a gyerekek és reggelre mindannyiunknak bajusz festett a házigazda. Sose felejtem el az a vidám ébredést, nevettünk egymáson, azután párnacsatát rendeztünk, együtt hancúroztunk mind a négyen.

Boldog lennék, ha kiderülne, Sasukének köszönhetjük ezt a tréfát, de jelenlegi állapotában kizártnak tartom, hogy ilyenre vetemedne. Nagyon szégyellem magam, hogy ide juttattam. Szerencsétlen kölyök kész idegroncs, a bátyja meg örülhetek, hogy nem lett bűnöző, bár tőlem vezethetné az egész alvilágot, olyan vak voltam eddig vele kapcsolatban.

Bánom. Kimondhatatlanul bánom. Mielőtt elaludtam, komoly elhatározásra jutottam.
Ha szeretnék kilábalni ebből a helyzetből és a gyerekeimnek normális életet akarok, foggal-körömmel ragaszkodnom kell Sakurához és a doktornőhöz, hogy vigyázzanak ránk és segítsen bennünket, mert ez az egyetlen esélyünk. Abban bízom, ha mi is támogatjuk őket az előttük álló nehéz időszakban, ők se fordulnak el tőlünk, és a két család együtt minden akadályt legyőz.

Felkészülök a látványra, de akkor is kitör belőlem a nevetés, amikor meglátom milyen kackiás bajusszal gazdagodtam én is az éjjel. Próbálom lesikálni, de halványan csak ott marad, holnap az irodában biztos értékelik majd. Legfeljebb borostát növesztek, hogy ne legyen annyira feltűnő. A konyhában már ott ücsörög Jiraiya Sasukéval, aki kávét készít neki, míg a vendégünk az én újságomat olvassa. Mikor lett az én fiam ilyen házias?

- Jó reggelt! – vágok morcos képet, mert elhatároztam, hogy úgy teszek majd, mintha haragudnék.

A gyereket tökéletesen megrémítem, elhiszi, hogy mérges vagyok, de Jiraiya csak vidáman felpillant az újságból, és pofátlanul röhögni kezd.

- Mondtam a fiadnak, hogy nem kell ekkora, de ragaszkodott hozzá – mondja álnokul, mire Sasuke már komolyan elsápad.

Mekkora mókamester ez a fickó! Félelmetes!

- Az én fiam tisztelettudóbb annál, hogy ilyenekkel szórakozzon – vetem oda és a gyerekhez lépek, hogy megborzoljam a haját, mert szerencsétlen még mindig idegesen méreget bennünket.

- Tényleg jó fiú, de arra már nem mertem megkérni, hogy reggelit is adjon, mert a kávémmal is órákig piszmog – jegyzi meg szemtelenül a vendég, és újra elmélyed az olvasásban.

- Csinálnál nekem is egyet? – kérem meg életemben először ilyesmire Sasukét, aki engedelmesen hozzá is lát.

- Vidd majd ki a teraszra, kinn akarom meginni és az apádét is oda tedd! – jön az újabb utasítás.
Gondolom, beszélni szeretne velem Jiraiya az éjjel történtekről, és nem akarja, hogy más is hallja. Néhány perc múlva kitelepedünk, bár olyan hideg van, hogy azonnal lehúzom a kávét, legalább az melegítsen, utána viszont minden figyelmem a férfira szentelem, aki most viszont komorrá válik.

- Én nem akartam, hogy kitudódjon – kezdi a beszélgetést. – Apám is beteg volt, az utolsó néhány hónapban már elviselhetetlen fájdalmai voltak és mi csak tehetetlenül néztük anyámmal a kínlódását. A végén már megváltásnak éreztük mindannyian a halálát, bármilyen kegyetlenül hangzik is. Hogy kívánhatnám, hogy a családom ugyanezt végignézze? – néz rám elkeseredett arccal.

- Miért gondolod, hogy az jobban esne nekik, hogy egyik pillanatról a másikra eltűnsz az életükből? Utólag úgyis kiderülne mi bajod volt, és az orvos feleségedet valószínűleg egész hátralévő életében mardosná a bűntudat, hogy nem segített, nem volt melletted. Míg a betegség és a gyász az életéből egy szakaszt jelenthet, addig a lelkiismeret-furdalása egy életre szólna – jegyzem meg, mert jól ismerem a helyzetet, én is ettől szenvedek.

Nem tudom megbocsátani magamnak, hogy a gyerekek nevelését mindig a feleségemre hárítottam, pedig sokat beszélgettünk arról, hogy ez a két fiú között már a legelejétől feszültséget szült. Erre most a fordítottját művelem, mindkettőjüktől távol tartom magam, hogy ne legyen megint féltékenység köztük, bár bebizonyosodott, hogy ezzel ugyanolyan hibát követtem el.

- Nem érdemes ezt feszegetni, mivel Tsunade már tudja, és fogalmam sincs, meddig fogja még a fejemhez vágni, hogy évekig eltitkoltam. Persze leginkább mégis az foglalkoztat, hogyan adagoljuk ez be Sakurának. Látom, nálatok is milyen mély sebeket hagyott a feleséged halála, a gyerekeid eléggé… szóval látszik, hogy még most sem birkóztak meg vele. Most szegény lányom rettegjen velünk, mikor leszek rosszabbul, mikor halok meg? – veti fel elkeseredetten.

- Hisz már annyi gyógymód van! – vetem közbe értetlenül.

- Nekem már nem – csóválja meg a fejét szomorúan.

Mindketten hallgatunk, mert erre nem igazán tudok mit felelni, csak zavartan bámulom a másik kínlódását, aki még keresi a szavakat, hogy vigasztalni próbáljon, mintha nekem lenne rá szükségem.

- Jó lenne tudni, hogy akkor is áll valaki a családom mellett, ha én már nem leszek. Nincsenek rokonaink, én pedig azt szeretném, ha Tsunade boldog lenne. Tudom, hogy belerondítottam az éppen bimbózni kezdő kapcsolatotokba, szóval ez elég kellemetlen, hogy most váratlanul közétek furakodom – jegyzi meg kényszeredett mosollyal.

Ezen őszintén nevetnem kell, amit nem ért.

- A feleséged még mindig a feleséged, hiába váltatok el és éltetek messze egymástól! – nyugtatom meg. - Úgy érzem, valóban kedvel engem, de nem jobban, mint bármelyik betegét. Mindig olyan sajnálkozva néz rám, csak akkor lesz kedvesebb a tekintete, ha zavaromban ügyetlenkedni kezdek, vagy össze-vissza beszélek, mert mióta özvegy vagyok, eléggé elszoktam a női társaságtól. A gyerekek miatt találkoztunk annyit, meg azért, mert engem is próbál okítani, mivel szörnyű apa vagyok. Őszintén szólva, nélküle fogalmam sincs, mit is kezdhetnék a két fiúval. Itachiról a napokban olyan hajmeresztő dolgok derültek ki, hogy teljesen megrökönyödtem, mivel a suliban egy eminens tanuló és itthon se volt vele soha baj. Úgy gondoltam, mindig szépen foglalkozott a testvérével és nem volt szemtelenebb vagy neveletlenebb egy átlagos kamasznál. Most kiderült, hogy rendszeres látogatója egy éjszakai klubnak, valami erkölcstelen alja néppel haverkodik, cserélgeti a lányokat, még állítólag fiúval is volt, Sasukét pedig mióta rábíztam, gyakorlatilag idomította, mint egy kiskutyát. Mindez az én hibám, hogy idáig fajultak a dolgok, de egyedül képtelen vagyok ezen változtatni. Sasuke lelkileg ráment erre az egészre, az utóbbi hónapokban teljesen elvadult és nincs más reményem, csak a lányod és Tsunade. Én szeretném te tőled kérni, hogy maradjon meg köztünk a jó kapcsolat, mert bárhogy is viselkedtem, nagyon szeretem a gyerekeimet, és nem akarom tovább rontani a helyzetet.

- Akkor, hogy ez a jó viszony meg is maradjon, nem bánnám, ha a fiacskád után néznél, mert öt perce bement a lányomhoz, aki éppen zuhanyozik…

Sasuke

Úgy meglepődöm azon, hogy apám fülön fog, kipenderít a fürdőszobából és lekever egy hatalmasat, hogy csak pislogni tudok. Ennyi büntetés nem elég neki, sajgó kagylómon kegyetlenül ránt még legalább tíz centit felfelé - lábujjhegyre kell állnom, nehogy leszakadjon - és dühtől vörös arccal szónoklatba kezd: - Hogy merészelsz ilyen szemtelenül viselkedni? Nem vagytok még házasok, hogy nyilvánosan zaklasd a barátnődet fürdés közben, ráadásul a szülei előtt! Még az a szerencséd, hogy Jiraiya engem küldött utánad és nem maga jött, hogy lecsavarja a micsodádat és a kezedbe adja, amiért nem bírsz magaddal! Menj fel a szobádba, és addig ne kerülj a szemem elé, amíg le nem higgadtál, és el nem gondolkoztál a pimaszságodon! – lódít rajtam egy hatalmasat, én pedig iszkolok az emeletre, mert nagyon kellemetlenül érzem magam, amiért rajtakapott.

Nem egy verekedős ember, most viszont nyilván úgy gondolta, inkább ő leckéztet meg látványosan, minthogy ezt a tisztséget meghagyja Sakura apjának, mert azzal lényegesen rosszabbul jártam volna. Fogalmam sincs, hogy lehetek tényleg ekkora hülye, hogy bementem Sakurához, de amikor nem zárta magára az ajtót, azt gyakorlatilag meghívásnak vettem. Mikor meglepődve fogadott, valahogy sejtettem, ő egyáltalán nem várt, csak én akartam jönni, de akkor már késő volt visszakozni, mert valami elpattant az agyamban. A fürdőszoba párás levegője bódítóan keveredett tusfürdője illatával, amitől teljesen begerjedtem, ráadásul a víztől csillogó selymes bőre mintha az érintésemért esedezett volna. Újra érezni akartam az ujjaim alatt, bele akartam markolni a puha húsába, csókolni akartam megint mindenét. Azt hiszem, néhány óra alatt totális függőjévé váltam barátnőm hamvas testének, mindig, mindenhol az alkalmat kerestem, hogy folytathassuk azt az édes dolgot, amibe épp csak belekóstoltunk az éjjel.

Már megint kellemetlenül meredezem, még a pofon és a szidalmak se voltak képesek csitítani felindultságom. Mióta egy apró szeletét megtapasztaltam az érzékiségnek, csak még rosszabb lett minden, pedig eddig is épp eléggé gyötört a vágyakozás. Szeretnék mihamarabb visszamenni, de igaza van apának, talán mégse kéne a vendégek közt dudorodó gatyával járni-kelni. Kicsit rendet teszek, kinyitom az ablakot egy kis frisslevegőért, és pár percre leheveredek a széttúrt ágyamra. Próbálok valami hervasztóra gondolni, de csak az a mozdulat jár az eszemben, amikor gyengéden szétfeszítettem kedvesem térdeit és feltárult előttem az édes kis rés, amibe azonnal beleképzeltem magam.

Ez nem fog segíteni. Egyre csak jönnek a csodálatos képek, én pedig még jobban szenvedek. Halk kopogás ugraszt fel az ábrándozásból, rémületemben egy párnát kapok a kezembe, és azt tartom magam elé, amikor ajtót nyitok.

- Jól vagy? – néz rám Sakura aggódva.

Mit mondhatnék erre? Nem igazán…

Sakura

Amikor kinyitja Sasuke az ajtót az arca… nem is tudom milyen. Egyszerre lángol és zavarodott, hebeg össze-vissza, a keze meg görcsösen markolász egy kispárnát.

- Jól vagy? – kérdem rémülten, mert fogalmam sincs, miért viselkedik ilyen furcsán.

- Persze, gyere be! – lép hátrébb, hogy beengedjen.

- Mit csinálsz? – nézek körül a szobában, de semmi érdekeset nem fedezek fel, amiből kiderülne, eddig mivel foglalatoskodott.

- Rád gondoltam.

- Rám? Miért? Azért, mert miattam kaptál ki az előbb, igaz? – megy el a kedvem.

- Nem bírok magammal… - feleli szenvedélyesen.

- Hogy? – kérdezek vissza, mert azt hittem azért jött fel a szobájába, hogy az apja pofonja miatt duzzogjon.

A színe, ha lehet, még vörösebbé válik, ahogy a csukott ajtónak támaszkodik.

- Nem fejeztük be tegnap, és én eléggé fel vagyok húzva. Ha a közelemben vagy, nem tudok másra gondolni, szeretném folytatni – mondja zavarodottan.

Döbbenetemben lehuppanok az ágyára és próbálom kiolvasni lázasan csillogó szeméből, mire céloz ezzel. Ahogy a párnát maga előtt tartja, lassan derengeni kezd, milyen problémával küszködik éppen. Hiánya van, mint nekem az előbb, amikor félbeszakítottak bennünket. Nem tudom, mit mondhatnék erre, lefeküdni továbbra sem akarok vele, de ez a kísérletezgetés nagyon tetszik. Apáék elmélyülten beszélgetnek a teraszon, anyu még aludt, amikor benéztem hozzá, tehát senkinek nem hiányoznánk, ha maradnánk még egy kicsit, mégis annyira félelmetes ez a lehetőség, hogy itt és most egymásnak essünk és széttegyem neki a lábam, mintha az olyan könnyű lenne. Nekem még ez nem megy. Egyre jobban érzem, hogy ez a meggondolatlan lépés csak rosszul végződhetne.

Sasuke váratlanul az ajtó felé fordul és elfordítja a kulcsot a zárban, azután elszántan rám néz. Kifut a vér az arcomból hirtelen, hogy ő már eldöntötte a dolgot, és féktelen vágy lobog a szemeiben. Az ablakhoz indul, fél úton eldobja a párnát és meglátom, mit takargatott. Vörös leszek én is.

A redőny tökéletes sötétséget hoz a szobára. Míg tegnap éjjel elég fény érkezett az ablakon át, hogy lássuk egymást, most vakon és némileg megszeppenve várom, mire készül.
- Sakura! Most légy az enyém, nem tudok várni! – suttogja a fülembe.

Azért ezt nem vártam volna tőle. Dühös leszek, amiért próbálja kihasználni a helyzetet, és sarokba szorít. Fogalmam sincs, hirtelen mit mondjak neki vagy mit tegyek. Lehajtom a fejem, hogy ne érjen el csókjával és megfeszülök ölelésében, mire felfogja, túl messzire ment. Ez már nem hízelgő, inkább pofátlan, hogy ennyire meg akar dönteni.

- Sasuke, – szólítom meg remegő hangon, mert félek, hogy amit mondani fogok, örökre megharagítja, de nincs más választásom, ha ilyen – ne kezelj egy darab húsnak! – mondom ki a sírással küszködve, mert annyira csalódom benne.

Sasuke

Fél órán belül két kiütés. A másodiktól végleg padlót fogok. Igaz Sakura egy ujjal se nyúlt hozzám, de a szavai sokkal jobban fájnak, mint apám pofonja. Legszívesebben beleverném a fejem valami keménybe, hogy észhez térjek végre, és lehiggadjak, de nincs itt semmi olyan, amivel levezetném magamban a feszültséget, csak kedvesem törékeny teste, ami idegesen feszül karjaimban. Talán el is tolna magától, ha nem szorítanám erőszakosan, mert én ilyen vagyok. Durva, akaratos és önző, úgy látszik, mellette se tudok megváltozni. Mindig azt hiszem, hogy elég a két szép szememet megvillantani ahhoz, hogy gond nélkül elérjem, amit akarok. Hát ez most nem jött be! Őt nem lehet megszédíteni ennyivel, ha a szükség úgy hozza, képes hideg fejjel gondolkodni kettőnk helyett is.

- Engedj el! Visszamegyek, mielőtt apád megint ránk tör – bújna ki ölelésemből, de én nem engedem.

Még jobban szorítom, ledöntöm a párnák közé és ráfekszek, mert nem vagyok képes másként kifejezni azt, hogy képtelen vagyok elválni tőle. Valószínűleg totálisan megrémítem, hogy úgy viselkedem, mint aki bekattant. Bilincsként szorulnak rá karjaim, ágyékom neki feszül, zaklatottan fúrom az arcom nyakához, képtelen vagyok elengedni még akkor is, ha ez számára félelmetes lehet.

- Megijedtél? – kérdezek rá.

Engem az rémít meg, hogy nem tudom, melyik válasznak örülnék igazán. Ha nem fél, akkor az azt jeleni - nagyon szeret - bárhogy viselkedem. De én beteges módon annak is örülnék, ha tartana tőlem és irányíthatnám. Mivé lettem? Pedig tudom, hogy ez már erőszak, mégsem vagyok képes uralkodni magamon.

- Ne szoríts, és szállj le rólam! – szól határozott hangon szerelmem.

Hát persze! Gúnyosan elmosolyodom a végeredményen. Tudtam, hogy előbb-utóbb ő is meggyűlöl, ez „előbbre” már onnantól számítottam, amikor magunkra zártam az ajtót. Túl szép lenne, ha engem valaki hosszútávon elviselne, mert képtelen vagyok normálisan viselkedni, csak bántani tudok. Mindenki kedvére üzekedik körülöttem - akár az én ágyamban is – én meg állat módjára próbálom kompenzálni a lemaradást, még az se számít, hogy kinn gázolok érte keresztül. Ráadásul úgy sikít Sakura utána minden porcikám, hogy képtelen vagyok kordában tartani a vágyaimat, nem elég már a fantáziálás, valóban érezni akarom vele a gyönyört.

- Sasuke! Eressz el! – ismétli most már parancsolva.

- Nem - felelem, mint egy dacos gyerek, pedig tudom, hogy ezzel végérvényesen elrontok mindent

Sakura

Ha nem száll le rólam, hamarosan megfulladok. Nem elég a súlya, amivel szándékosan a lepedőbe passzíroz, karjai szorosan körbe zárnak, mintha az életet is ki akarná préselni belőlem. Mintha remegne egész testében, amiből tudom, hogy nincs jól. Amilyen labilis érzelmileg, nem kell sok hozzá, hogy az ösztönei felülkerekedjenek. Amíg azt hiszi, megharagudtam és elhagyom az erőszakossága miatt, nem fog elengedni, még akkor sem, ha tisztában van vele, hogy ezzel tovább rontja a helyzetet. Talán tényleg az eszemre kéne hallgatni és menekülni tőle, hiszen láttam már mire képes, ha elveszti a türelmét és begurul, de jobban szeretem annál, hogy hagyjam kétségek közt vergődni, míg végül valóban megbolondul. Nagy küzdelem árán addig feszengek alatta, míg legalább a karjaim kiszabadítom, és azonnal átkulcsolom a nyakát, hogy lássa, nem védekezni akarok, hanem csak simogatni.

Oldanom kell benne valahogy a feszültséget, mert ennek nem lesz jó vége. Most a sírást leszámítva ugyanolyan görcsösen kapaszkodik belém, mint az első éjjelen, mert szüksége van rám. Megérthetem könnyen, mi játszódik le benne: azóta furcsa, mióta kiderült, Narutóék könnyedén megtették azt, amitől mi még beszélni se nagyon merünk. Egyáltalán nem szándékozom követni a példájukat, de gondolom, milyen érzékenyen érintheti ez Sasukét.

- Nehéz vagy! – közlöm vele, mert most már komolyan zavar a légszomj.

Csodák csodájára legördül rólam, de húz magával, hogy én legyek felül. Gyakorlatilag meglovagolom, míg levegő után pihegek, mert hagy felülni, de a csípőm szorosan tartja, és hatalmasat nyög, amikor ránehezedek. Szóval ez jó neki. Két szusszanás közt megállapítom, hogy nekem is. Már tudom, hogy csitítsam.

Merészen a pólómért nyúlok és kibújok belőle, azután feltűröm nyakig az övét is és a szájához hajolok. Megpróbálok egy érzéki csókot kezdeményezni, miközben mozdul a csípőm, hogy az ágyékán táncoltassam testem. Már az első próbálkozás sikeres, mert Sasuke azonnal kapható a dologra és türelmetlenül nekem feszül, mintha csak erre várt volna. Ha erre van szüksége, én megadom neki, boldoggá tesz gyönyörének hangja, hamar ráérzek a ritmusra, ahogy magán ringat, és közben hálásan suttog fülembe, amiért vele vagyok. Mikor érzi, hogy nem kell bilincsben tartania, mert megtanultam mit kell tennem és bízhat bennem, mert nem szököm el tőle, a keze föntebb siklik, és kedvenc területére tapad. Elégedett morgások közepette gyúr, markol szenvedélyesen. Hátra nyúlok, hogy kikapcsoljam a melltartómat, és még jobban kedvezzek neki, de a forró tenyér érintése hamarosan engem is extázisba kerget. Ahogy a mellem kezdi cirógatni, ölemben feléled a már jól ismert sajgás, ami a dörzsöléstől egyre fokozódó élvezetté válik. Fogalmam sincs mikor lesz testem önállóvá, de hamarosan olyan ritmust veszek fel, ami ráerősít erre az élményre, amit határozottan hajszolni kezdek, mert még soha nem éreztem, és nem akarom elereszteni, sodorjon csak tovább a végsőkig magával. Váratlanul elérek egy szintet, ahol olvadozni kezdek, a csókok, cirókák, mozdulatok, hangok összemosódnak, csak arra a gyönyörűségre figyelek, ami elindul belőlem, azután megfürdetve testem a mámorban minden porcikám kéjesen megrázza az utolsó apró sejtig.

Sasuke

Szerelmem sóhajainál semmi nem lehetne jobb ajzószer számomra. Lihegése és nyögdécselése az őrületbe kerget, az orgazmus pillanatában kifakadó elragadtatott sikoltása pedig engem is magával sodor, olyan kéjes hangon élvezi a gyönyört. Nagyon szerettem volna látni közben, de így is fantasztikus élmény, ahogy a sötétben egymás karjaiban megéljük együtt ezt a csodát. Lehúzom magamhoz, keresem ajkait, amikor úgy gondolom már visszatért a valóságba, és boldogságban úszva forró csókokkal köszönöm meg neki ezt az ajándékot. Most újra zuhanyozhatok és kereshetek új ruhát, de elégedettségem nem ismer határt.

- Hangos vagy – csipkelődöm, pedig büszke vagyok rá, hogy ilyen lány a barátnőm, aki önfeledten mer adni és kapni, nem olyan görcsös, mint én.

- Én nem hallottam semmit – jön a sértődött válasz, de erre mindketten elnevetjük magunkat.

- Jó volt? – suttogom kajánul a fülébe, mert nem bírom ki, hogy ne piszkáljam tovább, annyira örülök, hogy beadta a derekát és végre közünk is történt valami komolyabb.

- Nem, szörnyen éreztem magam és fájdalmamban üvöltöttem. Többet ilyet ne csináljunk! – közli szigorúan Sakura, de tudom, mivel vegyem rá arra, hogy őszinte hangok jöjjenek ki a szájából.

- Értelek! Akkor szólj most is, mennyire fáj! – húzom föntebb, és ajkaimmal hetyke kis bimbójára kapok, amitől azonnal felsikkant.

- Elég volt! – tiltakozik, de nem menekülhet, mert a cicijétől elszakadok ugyan, de lentebb csúszok alatta, és a hasát kezdem csókolgatni.

Mikor fickándozva szabadulni akar, könnyedén magam alá gyűröm és élvezettel barangolom be izzadságtól gyöngyöző testét, hogy nyújtsam még a meghitt pillanatot.

- Tényleg mennem kéne, mielőtt botrány lesz! – figyelmezet kicsivel később a szomorú valóságra, hogy nem maradhatunk így örökre, hamarosan mindenki felébred és keresni fognak.
- Menj! – eresztem szomorúan útjára, mert tudom, hogy igaza van.

- Nem jössz velem? – fűzi össze ujjainkat a sötétben, hogy húzzon magával a kis naiv.

- Nekem még dolgom van – felelem fejcsóválva, hogy még ezt is meg kell magyaráznom. – Tudod, a történtek miatt kezdhetem előröl a reggeli piperét. Nálam nyomot hagy, ha jól érzem magam – magyarázom türelmesen, amit gondolom, ő is tud, csak még nem szokott hozzá, hogy a gyakorlatban is megtapasztalja.

- Te is? – csodálkozik el szégyellősen, amin nagyon nevetek.

- Én is, csak eléggé el voltál foglalva magaddal és lemaradtál róla – világosítom fel.

Még életemben nem hallottam ilyen csalódott hangú „Ó”-t, amivel Sakura konstatálja a mulasztását.

- Majd megismételjük, és legközelebb jobban figyelsz! – vígasztalom.

Akkor még egyikünk se sejti, hogy olyan hír vár ránk, amitől hosszú időre elmegy a kedvünk az ízetlenkedéstől.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés