Sakura

Anya felkattintja maga mellett a lámpát, hogy lássak, én pedig hónom alá csapom a kispárnámat, gyorsan belebújok a nyuszis papucsomba, és már indulok is az emeletre. Fogalmam sincs milyen lesz a fogadtatás, mert elég furán váltunk el Sasukéval, de abban bízom, egy próbát megér. Nem bírom ki, hogy fülig érő szájjal még vissza ne vigyorogjak szüleimre boldogságomban, pedig anyámat nem kéne tovább idegesíteni, így is gyilkos villámokat szór a szeme, hogy sikerült apával megint kijátszanunk. Hiába, mi ketten együtt verhetetlen páros vagyunk! Apu ravasz mosollyal rám kacsint, aztán int, hogy húzzak már, és elégedetten visszahelyezkedik a korábbi alvópózba. Imádom!



Nem ártott volna megjegyeznem, merre találom a villanykapcsolót. Párszor beverem a lábam a bútorokba, míg átvergődöm a nappalin és kitapogatom a lépcsősort. Minél magasabban járok, annál többet veszek ki a környezetemből, mert az emeletről fény szűrődik lefelé. Sasuke szobájából jön, az ajtaja sarkig nyitva, őt pedig az íróasztalánál találom, épp rajzolgat valamit. Kicsit meglepődöm, mert azt gondoltam, már régen alszik, és csak csendben mellébújok, azután reggel megörülünk egymásnak. 


Nagyot dobban a szívem, hogy szembe kell néznem vele, hiszen számomra ez még mindig olyan álomszerű. Hihetetlennek tűnik újra és újra, hogy ez a helyes fiú éppen engem kedvel, és olyan szerencsém van, hogy állandóan a közelében lehetek. Nem kell érte semmit ügyeskednem, mellette viselkedhetek természetesen, maradhatok önmagam, csak annyi a dolgom, hogy minden körülmények között ragaszkodjam hozzá, mert sugárzik belőle a magány és a szeretetéhség. Most is annyira szomorúnak tűnik, egyszerűen belefacsarodik a szívem, pedig sejtem, hogy nem lehet akkora baj, mint amennyire el van keseredve miatta. Nagyon nehezen birkózik meg a legapróbb problémával is, mert egyáltalán nem bízik magában. Talán mégis hasznos, hogy jöttem, esetleg kicsit jobb kedvre deríthetem.


Mielőtt belépnék a birodalmába, tapintatosan kopogok. Azonnal felkapja a fejét és lelkesen elém siet. Megkönnyebbülök, hogy ennyire örül nekem.

- Mégis kiszöktél? – suttogja boldogan a hajamba, miközben szorosan magához ölel, mintha nagyon hiányoztam volna.
- Elengedtek – jelentem büszkén, amit őszinte csodálkozással nyugtáz.
- Nem vagy semmi! Eddig győzködted anyukádat? – kérdi hitetlenkedő képpel.
- Dehogy! Kicsit apu is segített – mosolyodok el sunyin, mert van egy olyan érzésem, hogy direkt rendezte ezt a műsort jóapám, hogy kettesben maradhassanak anyuval és én is boldog legyek.
- Nagyon bírom a szüleidet! – csókol szájon egy pillanatra szerelmem és megnyugodva a dolgok állásától, elégedetten az ágyához húz, hogy felüljek rá és betakarózzak. 


Elég hideg van, mert náluk még nem fűtenek, ezért a vékony és meglehetősen rövidke hálóingben tényleg jólesik a meleg paplan alá bújni. Ő gondosan bekulcsozza a zárat, a nagy lámpát leoltja, helyette felkattintja az íróasztalon lévőt, amiből megértem, eddig csak miattam hagyta tárva-nyitva az ajtaját, és csinálta ezt a díszkivilágítást, hogy nagyobb bizodalmam legyen ide bejönni. 

Tekintete újra gondterhelt lesz, amint helyet foglal a görgős bőrfotelben, és kezébe veszi a ceruzát, hogy folytassa, amivel az előbb bíbelődött. Igazából erre számítottam. A nap nagy részét mindig így tölti - rágódik valamin – az a csoda, ha kivételesen sikerül kirángatni ebből az állapotból. Túl feszült volt egész este, furcsa is lett volna tőle, hogy amint belépek hozzá, azonnal elfelejti az aktuális problémáját.


Remélem, idővel csak kiböki mi bántja ennyire, addig pedig türelmesen várok és gyönyörködöm az arcába hulló ébenfekete tincsekben, kezének aprólékos mozdulataiban, ahogy szórakozottan húzogatja a vonalakat. Van mit néznem rajta, napestig képes lennék ezzel tölteni az időmet, és biztos nem unnám el soha. Az ismerős szürke pizsamanadrágot és óriási kék pólót viseli, amit nálunk. Elmosolyodom, mert erről a ruháról nagyon szép emlékek jutnak eszembe. Végül hosszú percek múlva megtöri a ránk ülepedő csendet, és bizonytalan hangon szóra nyitja a száját:

- Nem mertelek arra kérni, hogy szökj fel hozzám, mert féltem anyukád haragjától, de nagyon jó, hogy mégis jöttél – kezdi akadozva. - Kéne kicsit beszélgetnünk, vagyis kérdeznék tőled néhány dolgot, ha nem haragszol – sandít fel rám zavartan, amitől valamiért én is megszeppenek. 

Komoly beszélgetésre nem számítottam, azt hittem sikerül néhány idétlen viccel felderítenem, mert ez szinte mindig bejön nála és utána befejezi a búslakodást. 
De ha beszélgetni akar, hát beszéljünk! Nem fogok rá nemet mondani, bár elég fáradt vagyok már ehhez. Azért kíváncsian figyelem, és némi szorongás is van bennem, mi annyira fontos, hogy ott ücsörög miatta, ahelyett, hogy aludnánk végre.

- Elmeséled, hogy találkoztatok Narutóval? – kérdi csendesen. 


Tekintetét makacsul a papíron tartja, mintha annyira fontos lenne az a firkálmány és próbál közömbös hangnemet megütni, de nagyon nem megy neki a laza csávót játszani. 
Talán féltékeny lenne? 
Ha más fiúról lenne szó, azonnal felháborodnék, mert úgy gondolnám, jogtalanul bizalmatlan velem, de Sasukét nem tudom ilyen mércével nézni. Látom, hogy nagyon kínlódik, csak azt nem tudom miért. Biztos vagyok benne, nem attól fél, hogy én hűtlen vagyok, de az aggodalma valamilyen formában ezzel kapcsolatos. Csak annyit tehetek érte, hogy őszintén válaszolgatok, talán így gyorsabban megnyugtathatom.

- Bepakoltam a bőröndömbe, de a repülőtér helyett inkább az ablakot választottam. Egy telefonfülkét akartam keresni, hogy felhívjalak és megkérdezzelek, szerinted mit tegyünk ebben a helyzetben, mert én nem akartam sehogy sem elköltözni. Alig jutottam pár méternyire, amikor belefutottam Narutóba. Állítólag egész nap keresett, de – mint említettem - anyu elvette a telefonomat és az ajtót se nyitotta ki senkinek, ezért sündörgött a szöszi a házunknál. Elvitt hozzájuk, végighallgatta, amíg kipanaszkodtam magam, azután előhozakodott a különleges kis problémájával. Gondolhatod milyen szemeket meresztettem, amikor hirtelen ledobálta a ruháit. Biztos voltam benne, hogy valami hülyeségre készül, mint ahogy igazam is lett. Csak vele történhet ilyen, hogy egy bulin valaki fenéken harapja! – eresztek meg egy kényszeredett mosolyt.
- Neked nem furcsa, hogy ő ennyire könnyedén kezeli a dolgokat? – kérdi Sasuke teljesen figyelmen kívül hagyva gyenge humorizálásom. Helyette idegesen rám függeszti gyönyörű szemeit, amiből kezdem kapizsgálni, mi piszkálja.
- Naruto az Naruto, soha nem fog igazán megkomolyodni. Pont azért kell neki egy ilyen lány, mint Hinata, aki élvezi az őrültségeit. Nem sokan viselnék türelmesen, hogy ennyire szertelen néha – állapítom meg bölcsen, hogy eloszlassam szerelmem aggodalmát, és kellőképpen sugalljam: nekem nem jönnek be a nyüzsgő típusú pasik, nem esek hasra Naruto laza sztriptízétől, tehát szerelmem nyugodtan viselkedhet továbbra is ilyen tartózkodó módon. Én így fogadtam el, talán éppen ez a visszafogottság tetszik legjobban benne.

Néhány percig csendben emészti a hallottakat, addig folyamatosan próbálom kitalálni, mi is a végső célja ezzel a faggatózással, mert kizárt, hogy csak Narutóék viharos ütemű románca izgatná. 
A rajzolgatást lendületesen folytatja, azt hiszem, így könnyebb neki, hogy kerülheti a tekintetem. Most már tényleg kíváncsivá tesz, mit akarhat ennyire megtudni, de valószínűleg kényes dologról lehet szó, azért feszeng és fut velem ilyen kerülőket.

- Gyorsan összejöttek, nem? – veti fel.
- Hála annak, hogy Naruto részegen nem bírt magával – fejtem ki a véleményem kissé rosszallóan. - Örülök, hogy végül úgy döntöttek járnak, de azt hiszem, én kicsit romantikusabb helyzetre vágytam volna Hinata helyében, minimum egy olyan partnerre, aki másnap is emlékszik, mi történt köztük – fogalmazom meg az esettel kapcsolatos kritikám.

Tudom, hogy ezt Hinatának sose árulnám el, mert nem szeretném megbántani, de igazából eléggé elítélem, amiért ennyire könnyen adta magát, még akkor is, ha olyan nagyon szerelmes Narutóba. Az is megtörténhetett volna, hogy másnap már tojik rá a fiú, és mindenki csak lenézte volna Hinatát az osztályból, amiért felelőtlenül összefeküdt vele.

- Te hogy képzeled? – szakít félbe Sasuke az elmélkedésben.
- Mit? – kérdezek vissza értetlenül.
- Hogy képzeled az első alkalmat? – teszi fel a kérdést kissé bizonytalanul, és közben valami egészen szokatlant tapasztalok rajta. 

Jól látom? Elpirult? A papír hamarosan átlyukad, ha ilyen hévvel koptatja rajta a ceruzát, de legszívesebben én is követném a példáját, hogy valami alibi tevékenységet végezzek - mondjuk, szívesen bebújnék a takaró alá, ás alvást szimulálnék - ahelyett, hogy ilyen kínos dologra válaszoljak. 
Hogy képzelem az első alkalmat? Most tényleg ez izgatja? 
Bizonytalanul méregetni kezdem a szándékát fürkészve. Ő tuti még jódarabig nem fog felém tekinteni, annyira zavarban van, ezért gyanakodni kezdek. Remélem, nem azért terelgeti errefelé a beszélgetést, mert most akarna túlesni rajta!


Az ujjai belefehérednek abba, ahogy a szerencsétlen grafitot tartja. Valahogy úgy érzem, mintha ezzel egy időben engem is szorongatna, valami olyasmibe kényszerítene, amit nem akarok. 
Vagy mégis, csak még nem tudok róla? 
Hiszen előfordult már, hogy elképzeltem a helyzetet és semmilyen ellenérzést nem váltott ki belőlem. 


Vele nem félnék, rá merném bízni magam, csak annyira gátlásosnak gondolom egyenlőre még mindkettőnket, hogy nem hiszem, ezt csak úgy varázsütésre meg lehetne szüntetni. Vagy tényleg a körítés miatt aggódom, mert valójában titokba arra vágyom, hogy ünnepi hangulatot varázsoljunk, és ezzel tegyük különlegessé, bármilyen giccsesnek is hangzik? Fogalmam sincs!

- Nem vagyok híve az előre eltervezett dolgoknak, mint például ahogy Temariék tették, mert azt elég erőltetettnek érezném, de azt se akarom, hogy meggondolatlanul belesodródjak egy ilyen helyzetbe – foglalom össze gyorsan a lényeget, hogy vegye a lapot, én még kicsit várnék.
- Semmi gyertya, halk zene? – néz rám édes piros arccal, amitől kicsit megenyhülök, sőt, el is mosolyodom.
- Nem kéne! – rázom meg a fejem magabiztosan. – A zene ritmusa biztosan befolyásolna, ha túl lassú az álmosító és unalmas lenne, a gyors pedig elég illúzióromboló tűnik. Ha már rutinos leszek a dologban, talán tudok olyat választani, ami éppen megfelelő lenne, de most még… - vonom meg a vállam somolyogva. – Te talán el tudod képzelni, hogy Celine Dionra izélünk? – mondom ki pironkodva.
- Nem – húzza ő is végre mosolyra a száját, miközben hevesen csóválja a fejét a szörnyű ötletre.
- A gyertya miatt egész végig idegeskednék, hogy kigyújtja a lakást – folytatom az érveket.
- Meg a legtöbb büdös is, és csak kormoz – bólogat ő is.
- Akkor megegyeztünk, hogy erre semmi szükség – zárom le a témát megkönnyebbülve, mert abban bízom, a nehezén túl vagyunk.
- Hát igen, valahogy tőlem is távol állnak ezek a dolgok, de ha te szeretted volna… - pislant fel egy villanásnyira áthatóan a szemembe – akkor akár Celine Dionra is… - mormogja szégyenlősen maga elé.

Annyira aranyos! Sajnos be kell látnom, ha mégis meggondolná magát és most azonnal rám ugrana, valószínűleg én se tanúsítanék nagyobb ellenállást, mint Hinata, úgy el tud kábítani akaratlanul is egy pillanat alatt. Ennyit az erkölcsömről!

- Nem fázol? – érdeklődöm és felhajtom magam mellett a takarót, hátha ezzel sikerül végre közelebb csalogatnom persze tisztességes szándékkal. Nagyon hűvös a szoba levegője, egyszerűen csak aggódom, hogy megbetegszik.

Az előbbi oldottabb hangulat ellenére gombóc nő a gyomromban, ahogy az invitálásra készségesen igent bólint, azután leoltja maga mellett a lámpát és elindul felém, mert az a megilletődött tekintet, amit még a fényben utoljára látok rajta, valahogy mégis azt juttatja eszembe, mintha a nászéjszakánkra készülnénk.

Hangtalanul bebújik mellém, azután némi gondolkodás után lentebb csúszik, és az ölembe hajtja a fejét. Bátortalanul túrok a puha tincsekbe, pedig határozottan tudom, mennyire szereti, ha így simogatom. Amikor láttam, hogy megint kimosta a hajából a zselét, nagyon vágytam rá, hogy megtehessem ezt, de annyira még nem vagyok biztos a dolgomban, hogy csak úgy egy ilyen bizalmas mozdulatot kezdeményezzek. Jó, hogy ő ezen a szemérmességen már régen túl van, és mindig megteszi helyettem az első lépést. Megnyugodva hajtom hátra a fejem és belesüppedek a hátam mögé tornyozott párnákba. Míg én az arcát és a haját cirógatom, ő a csípőm simogatja, így élvezzük egymás közelségét meghitten a sötétben. 

Nagyon jó szerelmesnek lenni…

Hiába a nyugalom, a szememből éppen ettől röppen ki az álom, mert az éjszaka csöndje bizsergető izgalommal telik meg, vágyakozni kezdek valami édes dolog után. Egy csókot szeretnék, egy igazi, mély csókot, olyan fölkavarót, amibe mindenem beleremeg. Sok volt mostanában a feszültség, kikészített a félelem, hogy szétszakítanak bennünket, ezért érezni akarom, hogy most minden rendben van. Ujjaim ösztönösen a szája felé siklanak, és hüvelykemmel érzékien körbe rajzolom az ajkai vonalát. Jelezni akarom, hogy szomjazom rá, nagyon… Néhányszor elkalandozom még szépséges arcon, de egyre határozottabban térek vissza a csábító szájhoz, ami oly sok kellemes percet okozott már nekem.



Végre mozdul és elcsípi a kutakodó ujjat, játékosan ajkai közé kapja, és meleg nyelvével körbesimítja, azután elereszti, és elégedett sóhajjal nyugtázom, hogy teljesíti a néma kérést. Föntebb tornázza magát, hogy egy vonalban legyünk. Míg én kényelmesen a falnak támaszkodva ülök, ő amilyen szorosan csak lehet, mellém térdel, és az arcom gyengéden két tenyere közé veszi, hogy végre megcsókoljon. Tudtam, hogy így érzek majd, ha hozzámér, becézése édesebb lesz a méznél.

Először ingerlő lassúsággal érinti össze a szánkat, majd rövid puszikat ad, amivel tovább korbácsolja vágyakozásom. Belemosolyog a csókba, amikor elégedetlenül felmorranok erre a játszadozásra, és dühösen utána nyúlok, hogy megragadjam, ne tudjon minden cuppantás után incselkedve eltávolodni. Kismacska módjára belecsimpaszkodom a pólójába és szorosan tartom, miközben ajkaim türelmetlenül falni kezdik az övéit. Nevet a hevességemen, aztán már ő sem fogja vissza magát, szenvedélyesen viszonozni kezdi mozdulataim, harap és tép, nyelve belém nyomul. Mestere a csóknak, teljesen leköt vele, ezért eleinte észre sem veszem, hogy közben a keze se tétlen. Végigsimít a nyakamon, és a vállaimnál jár, amikor figyelni kezdem, merre kalandozik.

Eleinte tisztességes módon csak a karjaimon, azután váratlanul leugrik a derekamra, és mintha a bordámat akarná számolgatni, itt kezd fel-alá járni. Nyikkanni se tudok meglepetésemben, amikor még merészebb lesz, és az egyik tenyerét bártan a mellemre csúsztatja, azután gyengéden masszírozni, simogatni kezdi a domborodó halmot.

- Nem baj? – kérdi elfúló hangon.

Gyakorlatilag már nyögdécselek az újfajta élmény gyönyörűségétől, szóval jókor jut eszébe engedélyt kérni rá! 

- Szerinted? – lihegem fátyolos hangon, és nem csak a csókolózásban indítok határozott ellentámadást, hanem úgy döntök, viszonzásul azt is megtapasztaltatom vele, milyen érzés, amit velem művel. Elszántan a pólója alá csúsztatom a kezem, hogy ugyanúgy becézzem és simogassam, mint ő engem.


Kéjesen megborzong érintésemtől, és mosolyogva veszem tudomásul, hogy egyre mélyebbeket sóhajt. Elképedek a felfedezésemen, fiú létére mennyire selymes a bőre, csak épp az ő húsa jóval feszesebb, izmosabb alatta. Kíváncsian barangolok felsőtestén mindenfelé, hogy felkutassam valamennyi szépségét, ő pedig úgy tartja magát, hogy az ujjaim akadálytalanul végigpásztázhassák az összes porcikáját és megtudjam, mivel okozhatom neki a legnagyobb örömöt. Elragadtatott nyögéseiből kiderül, hogy ő is nagyon élvezi, ha kemény kis bimbói ingerlem, a hasánál viszont határozottan csiklandós, mert amikor arra járok, mindig kuncogva behúzza.

- Mi lenne, ha levenném? – suttogja váratlanul és félénken a pólójáért nyúl, hogy megszabaduljon tőle. 


Csak annyit látok az arcából, amennyit a hold fénye enged, de ez elég ahhoz, hogy felfedezzem, milyen tűz ég a szemében. Nagyon tetszik így, felajzva, szenvedélyesen és kicsit szégyenlősen.

- Vedd – hagyom rá végül, pedig kezdek aggódni, amikor pár pillanat múlva már meztelen felsőtesttel térdel velem szemben. A lenyűgöző látvánnyal persze megint eltompítja bennem a józaneszem heves figyelmeztetőjelzéseit, és arra csábít, hogy ne gondolkozzam tovább, csak élvezzem a helyzetet.

Alaposan szemügyre veszem, hiszen most először van alkalmam gátlások nélkül megbámulni, amit Sasuke megilletődve tűr. Míg kezeit engedelmesen combjain nyugtatja, én óvatosan felfedezőútra indulok, hogy egyszerre lássam és érezzem. Először a homlokát és az arcát cirógatom végig, azután ujjaim szépen lentebb siklanak és ingerlő lassúsággal bejárják az egész mellkasát. Szaporán jár benne a levegő, miközben figyeli, hogyan ismerkedem vele. Gyorsan megelégeli az egyoldalú kényeztetést, néhány pillanattal később határozott mozdulattal magához húz, hogy ott folytassuk, ahol abbahagytuk. Lázasan csókol újra, és már nem tétovázik túl sokat, mielőtt a mellemhez tévedne. Úgy látszik ő is új játékszert talált.



Váratlanul mögém nyúl és lentebb húz, hogy ne üljek, hanem feküdjek, azután felém térdel és úgy csókolgat tovább. Minden kis gödröcskét és domborulatot sorra vesz, de már sejtem, hová igyekszik leginkább, hogy a kezei után a szájával is megérintsen. Ideges leszek.



Sasuke


Látom rajta, hogy elbizonytalanodik, amikor lefektetem, és fölé kerülök. A világ minden kincséért sem szeretném megijeszteni, de úgy érzem, ideje kicsit tovább lépnünk, legalább a pizsamánktól meg kéne szabadulni. Már rég nem rettegek, hogy kinevet vagy kigúnyol, ha meztelenül lát, mert egyrészt kiismertem és rájöttem, hogy ő soha nem tenne ilyet, másrészt most jobban fél tőlem annál. Itachi szavai visszhangoznak a fejemben, amikor Inóról mesélt, hogy a lányokat mennyire könnyű ilyen helyzetben a legnagyobb jószándék ellenére is kihasználni, bántani. Miközben csókolgatom, ezen jár az agyam, vajon próbálkozzam még, vagy inkább hagyjam békén, mert besokall.


Pokolian kívánom a folytatást, már kényelmetlenül feszül rajtam a maradék ruha és megesz a vágy, hogy pőrén lássam, de zaklatni nem akarom. 
Ő dönt helyettem. 
Mielőtt ingerlően meredező bimbóihoz érnék, két keze a vállamnak feszül, és határozottan megálljt parancsol.

- Meddig akarsz elmenni? – kérdi megszeppenve, mint egy kisgyerek, pedig az előbb még olyan lelkesen viszonozta a gyöngédségem. 
- Ne, haragudj! – hanyatlok mellé bűntudatosan, de elengedni nem vagyok hajlandó, csak mindkettőnket betakarom, és hozzábújva folytatom a bocsánatkérést. – Azt hittem élvezed, én pedig kicsit elragadtattam magam – szabadkozom.
- Persze, hogy élvezem, csak gondoltam még időben rákérdezek. Tudod, hogy nagyon kedvellek, de vannak dolgok, amiben nem árt józanul dönteni – suttogja zavartan.
- Csak látni szeretnélek, ennyi az egész. Nem akarlak most… nem akarom most „azt” megtenni, - javítom magam - csak jó lenne, ha láthatnálak – dadogom összevissza, mert nagyon nem szeretném elszalasztani a lehetőséget, de kimondva meg olyan bután hangzik, hogy „mutassuk már meg egymásnak, mink van”… mintha óvodásak lennénk.


Sakura mozdulatlanul, gyakorlatilag mereven fekszik a karjaimban, amikor rájövök, hogy hozzá képest nekem kicsit elszaladt a fantáziám a mai éjszakával kapcsolatban. Annyira megörültem, hogy nem ültek fel arra a rohadt repülőre, ráadásul nálunk alszanak és a dolog megkoronázásaként, még én lehetek a hálótársa, hogy egyszerűen belefeledkeztem az élménybe és még többet akartam. Nehéz az embernek visszafognia magát, amikor a lucskos álmainál is gerjesztőbb dolgok történnek vele. Annyival másabb, ha valódi kéz érint, egy szeretett személy bújik hozzám, ő becéz, őt szerethetem. Minden benyomás a fantáziámhoz képest többszörös erővel bombázza az agyam kéjes ingerekkel.

- Csak vetkőzzünk le és aludjunk úgy – próbálkozom újra, mert hiába szakadt meg a különleges pillanat, a testem még mindig forrón vágyakozik utána.
- Van gumid? – kérdi szerelmem bizonytalan hangon, mire boldogan átölelem.
- Van, de nem kell! – suttogom, és izgatott örömmel puszit hintek a pofijára, amiért ilyen bátran viselkedik. – Bízhatsz bennem, semmi olyat nem csinálunk ma. Képes vagyok uralkodni magamon! – próbálom megnyugtatni.


Addig csókolom és szorítom, míg elfeledtetem vele az aggodalmakat, és szépen lassan visszaterelgetem a szenvedély ösvényére. Mikor érzem, hogy ellazul, és ismét viszonozni kezdi a kedveskedést, óvatosan, lépésről lépésre valósítom meg, amit elterveztem. Először a derekát simogatom, azután a combjait, majd szépen lassan feltűröm rajta a hálóinget, hogy akadály nélkül érinthessem a csípőjét és feszes kis hasát. Nem bánnám, ha megszabadulhatnánk a paplantól, hogy láthassam is, merre jár a kezem, de Sakurát azt hiszem, kifejezetten biztonsággal tölti el, hogy nem szabadon fekszünk, hanem némileg takarásban vagyunk.

Átkozott hideg!


Reggel első dolgom lesz befűttetni apámmal, mert szörnyű, hogy ez teszi tönkre a hangulatot, igaz engem kevésbé zavar, mint az alattam didergő lányt. Mondjuk az is lehet, hogy ez a reszketés nem csak a hűvös levegőnek köszönhető. Egyre jobban ráérzek, mit tetszik neki, hol szereti, ha simogatom. Követem a lélegzetét, ahogy egy-egy érintésemre szaporábbá válik vagy elakad. Úgy bánok vele, mintha egy érzékeny hangszer lenne, és én szeretnék megtanulni rajta játszani. Minden rezdülését, reakcióját mohón iszom magamba, figyelem, hogy örömet okozzak, és ne érezze kellemetlenül magát, mert esetleg túl tapintatlanul nyomulok. Milyen szörnyű, hogy ennyire hajt a vérem, és addig nem csitulok, amíg meg nem kapom, amit akarok! Csak egy látványt, egy élményt, egy érzést hajszolok, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz.

Férfiatlan módon megremeg a kezem, amikor ismét ülésbe húzom, és a fülébe súgom, hogy szeretném levenni a hálóingét, azután megragadom a színes anyagot, hogy messze száműzzem, és kedvesem reggelig meg se találja, bármilyen bájosan is fest benne.

- Nagyon szép vagy! – suttogom elragadtatva, amikor végre ruhátlanul megpillantom. 

A karjait még szégyenlősen maga előtt tartja, de így is sokkal többet látok belőle, mint eddig valaha. Nem sürgetem, jó módszerem van rá, hogy önként felfedje magát előttem. Átölelem hidegtől megborzongó testét, és ismét csókot kezdeményezek, közben pedig gyengéden hanyatt döntöm. Tudom, hogy nemsokára önkéntelenül is a hajamba túr vagy valahol megsimogat és kihasználhatom az alkalmat. 


Mikor megérzem az ujjait, feltérdelek és ravaszul elcsípem a két csuklóját, hogy a feje mellett a párnára feszítsem és ne tudja takargatni magát Mélységesen zavarba jön a cseltől és pirulva oldalra fordítja a fejét, míg mohón megcsodálom. Valószínűleg valaki jegyzetelhetett, mikor álmodoztam róla, mert éppen olyan minden rajta, mint amilyennek elképzeltem, mintha direkt a kedvemre teremtették volna. Már akkor beleszerettem gömbölyded vonalaiba, amikor fürdőruhában láttam. A legtöbb vékony lánnyal ellentétben rajta van hús, nem látszanak ki a bordái, a vállai nem csontosan, hanem kerekedve végződnek, csak éppen nagyon apró. Így ruha nélkül még szembeötlőbb köztünk a különbség, bármennyit is fogytam mostanában. A hold fénye fehér ragyogásban fürdeti hamvas bőrét, tökéletesen megvilágítja számomra, hogy örökre emlékezetembe véshessem tökéletes teste minden szépséges vonalát. 


Kezem a csuklójáról a tenyerére csúszik és összehasonlítom őket. Sakura végre a szemembe néz, és félénken elmosolyodik, majd összesimuló kezeinkre pillant. Az enyém jócskán beteríti az övét. 

- Csak nem szkanderezni akarsz, és az esélyeidet latolgatod? – érdeklődi csillogó szemmel. Hiába a halvány mosoly, tudom, hogy izgul szegény, zavarja, hogy kiszolgáltatottan fekszik előttem.
- Tudod mennyire szép vagy? – suttogom, hogy megnyugtassam és kimondhassam, amit valójában gondolok: – Nagyon kívánlak! 
- Meggondoltad magad, mégis most akarod? – riad meg.
- Csak csókolni foglak, és lovagi becsület szavamra esküszöm, rajtam minden a helyén marad, így esélyem se lesz bármivel próbálkozni – mondom félig komolyan, félig somolyogva, mert nagyon édes a kisnyuszim, ahogy hol megijed, hol megörül a szavamra. Most éppen töprengésbe merül, mintha az ajánlatom nem lenne elég jó neki.
- Voltam óvodás, ismerem a kukucskálós játék szabályait. Én sokat mutattam magamból, te pedig – már megbocsáss- de semmi újat. Szerinted ez fer? – nyílik ki a kis ártatlan csipája.
- Azt akarod, hogy én is tovább vetkőzzek? – vidulok fel a bátorságát, bár elég kényelmetlen helyzetnek tűnik, hogy csak lekapjam magamról a gatyát és pózoljak.
- Akár… - pirul el még jobban – de aztán felvillan smaragd szemeiben a boszorkányos szikra, és gonoszul hozzáteszi: de most már akár aludhatunk is, mert teljesült a kívánságod.
- Te huncutság Istennője! Csak így lazán ráveszel, hogy megkísértsem a sorsot? – fordítom arcom az ég felé megjátszott sóhajtással.
- Azt mondtad, tudsz uralkodni magadon – emlékeztet szemtelenül, de közben azért érzem, hogy igyekezne kihúzni a kezét az enyém alól, hogy megint pajzsként használja a rajta legelésző szemeim ellen.
- Leveszek magamról mindent, ha megcsókolhatom a cicidet – közlöm szemrebbenés nélkül, mintha az év ajánlata lenne.
- Dehát te ezt alapon megtennéd! – fortyan fel. - És fogadni merek, hogy alig várod, hogy a ruháidtól is megszabadulhass. Ne csinálj úgy, mintha nekem tennél szívességet! – háborodik fel mosolyogni való hevességgel. 
- Igazad van, sőt! Nem is kérem ki többet a véleményed, teszem, amit jónak látok – lehelek egy csókot elégedett vigyorral a csábos ajkaira, amik most sértődötten biggyednek lefelé. - Azt viszont tényleg megígérem, hogy nem fogok visszaélni a bizalmaddal! – teszem hozzá őszintén.
- Sasuke? – suttogja szégyenlősen. - Szeretlek! 
- Én is nagyon téged! – felelem, azután ismét a szájához hajolok, hogy beváltsam az ígéretem.

Még mindig a lepedőnek szorítom kezeit, de ez számomra nem nagy veszteség, hiszen a nyelvem és az ajkaim szabadok. Míg Sakura a csókba önfeledten belemerül, a további kalandozást már feszültebben viseli, mert tudja, hová készülök. Nem is húzom sokáig se az ő idegeit, se az enyémet, mert észveszejtően vágyom már megízlelni dús halmait. 



Két hófehér, gömbölyű halom, puha, meleg hús, édesen ringó cici, rajta két rózsás csúcsocskával. A leggyönyörűbb dolog, amit valaha láttam. 
Megbabonázva súrolom ajkaimmal, mintha attól tartanék, hogy már ennyivel kárt tehetek a tejfehér bőrben. Óvatos puszikkal térképezem fel először az egyik, utána a másik dombocskát, azután nem tudom ez mennyire beteges, de közéjük temetem az arcom, és egy darabig így maradok. Jó itt lenni, egyszerre izgató és megnyugtató. Hallom kedvesem zaklatott pihegését, szíve dörömbölését, élvezem a belőle áradó forróságot, miközben még mindig bilincsben tartom a kezeit és szemezgetek az új célponttal, a hegyes rózsaszín bimbócskával. Amikor felemelem a fejem, hogy ráhajoljak, Sakura felnyöszörög. Tudom, mennyire kívánja már ő is, hogy megtegyem. 


Először csak gyengéden nyalogatom, majd ajkaim közé veszem a megkeményedett kis gömböt. Az élményen kívül az is felkorbácsol, hogy minél intenzívebben szopogatom finom bimbóját, Sakura annál jobban tekereg alattam. Nagyon nehéz így fickándozva leszorítva tartani, amikor másra koncentrálok.
A körülmények ellenére nem sietem el, első kísérleti alanyomon mindent kipróbálok: hogyan feszül gombóccá néhány nyelvcsapástól, milyen érzés finoman megszívni, óvatosan a fogaim közé kapni és picit meghúzni. 
Játszok vele vagy tanulmányozom? Már magam sem tudom. 
Szerelmem mindeközben csak a nevem ismételgeti, és egyre elszántabban próbál szabadulni. Minél szenvedélyesebben szólít, annál gyönyörűségesebb önkívületi állapotba lépek, ahol már ösztönösen becézem, mert megtanultam, hogyan fokozzam a tüzét még tovább. Hol elragadtatottan sikongat, hol azért könyörög, hogy ne ingereljem már tovább. Amikor a másik csúcsocskára térek, már izzadságban fürdünk, küzdünk egymással, magunkkal, pedig én még kínozni akarom ezt a tökéletes kis teremtést, bármennyire is ellenkezik.

- Elengedlek, de ne tolj el magadtól – kérlelem, amikor lentebb szeretném megcsókolni, de lehetetlenség, amíg a kezeit szorítom.
- A bugyi marad – feleli azonnal, mert valószínűleg látja rajtam, mennyire belendültem és attól fél, majd nem leszek képes időben leállni.
- Leveszem a bugyidat, de nem érek hozzád – teszem meg én is az ajánlatom.
- Te biztos vagy magadban? – néz rám kétségek közt vergődve.
- Egész biztos! Soha nem ártanék neked! – cuppantok a szájára, és végre szabadon engedem.


Szerelmesen habzsoljuk egymás ajkait, mintha újabb „megpecsételés” történne köztünk: a bizalom fogadalma. A testét jelképesen nekem ajándékozza, és pedig megfogadom, hogy kincsként bánok vele. 



Innentől már nem tiltakozik, amikor elválok a szájától és puha csókokkal hintem újra a selymes bőrét, megint birtokba veszem a csodálatos melleit, azután lejjebb húzódom, és a hasát kezdem kényeztetni, a köldökébe döfködöm a nyelvem, és végig nyalom a bugyija vonalát. Szándékaim szerint úgyis ez ma estére a legszemérmetlenebb tettem, innen már tényleg csak arra vágyom, hogy mindenét lássam, és békésen nyugovóra térjünk. 


Nem titkolom, hogy mennyire remeg a kezem az izgalomtól, amikor az apró fehérneműtől kezdem megszabadítani. Megigézve bámulom a feltáruló csodát, mert még sok kamasszal ellentétben nem vagyok elfásulva. Nem néztem eddig orrvérzésig pornót, nem bújtam a bátyám szex magazinjait, a legtöbb élményem néhány elcsípett filmjeleneten kívül annyi, amit a klubban láttam, de itt sem tárult elém a titokzatos női öl teljes valóságában. Eddig nem is nagyon törtem magam annyira, hogy lássam, hiszen kisgyerekként az ember túlesik azon, hogy megtanulja milyen „pisilőjük” van a lányoknak, így azt gondoltam, nem vagyok semmiről lemaradva, de ez most más helyzet. A számomra legkedvesebb lényt szeretném alaposan megismerni olyan mélységben, mint ahogy még egy személlyel se tettem. 

Természetes kíváncsisággal választom szét reszkető combjait, mindketten óriási zavarban vagyunk, de nem tudom megállni, hogy meg ne csodáljam ott is őt. Mivel a szakkönyvekben leginkább egy bozontos sündisznóra emlékeztető dolgot láttam a képeken, amiből semmit nem vettem ki, a sematikus rajzok meg nem sokat mondtak, igencsak elámulok csupasz puncija láttán, amit alig néhány pihe borít fölül, de az sem durva fekete, hanem világos színű. Mintha szerelmem öle egy kinyíló rózsaszín kagylót rejtene, vagy inkább puha, fodros virágszirmokra emlékeztet? Nem tudom eldönteni, csak csodálni. Egyedül azzal vagyok tisztában, hogy azonnal vissza kell húznom a helyére a bugyiját, mert különben nagyon nehéz lenne egész éjjel nem oda nyúlni. 

Ügyetlenkedve próbálom visszatornázni rá a csipkecsodát, azután fölállok és megkeresem a szőnyegre hajított hálóinget is.

- Csúnya vagyok? – suttogja kétségbeesve kedvesem, amitől teljesen megdermedek.
- Dehogy! – vágom rá ijedten, és azonnal visszafordulok hozzá, amint a pizsamáját megtalálom. 

Biztos el nem tudja képzelni mi ütött belém hirtelen, de addig nem tudok értelmesen beszélgetni, amíg csábít a teste. Nem is öltöztetem, inkább pánikszerűen bugyolálom, legszívesebben kabátot, sapkát, sálat és csizmást is húznék rá, meg egy óriási napszemüveget, hogy ne legyen rajta semmi, ami izgathat.

- Megígértem, hogy ma este nem teszünk semmi olyat, mert te nem akarod – mondom neki, miközben eligazgatom rajta a ruhát, és kifelé fordítom, hogy nekem háttal feküdjön. Sajnos van némi szemrehányás is a hangomban, pedig igazán nem akarom bántani, mert tökéletesen igazat is adok neki, hogy még korai lenne lefeküdnünk egymással, de olyan nehéz kőkemény farokkal ésszerűen gondolkodni. - Túl csábító vagy, érted? Én meg túl kiéhezett… Sajnos nincs annyi önuralmam, mint gondoltam. Képtelen lennék meztelenül feküdni melletted úgy, hogy ne molesztáljalak, pedig eddig azt hittem, ez semmiség, maximum egy kis izgalom az újdonság miatt – magyarázom elkeseredve.
- Azt hittem, gusztustalan vagyok és elvettem a kedved – suttogja szerelmem csendesen.
- Buta! Olyan kívánatos vagy ott lenn, hogy legszívesebben… áhhh… ezt inkább ki se mondom! – rázom meg a fejem dühösen.
- Mond már! – fordul felém várakozóan Sakura. – Legszívesebben mi? – nógat izgatottan.
- Ne kényszeríts rá, hogy ilyenekről beszéljek! – próbálom lerázni.
- Ha belekezdtél, folytasd! – fenyeget meg.
- Az akartam mondani, hogy mit csinálnék legszívesebben veled ott lenn, mondjuk a kezemmel, a számmal és még mással! Legyen elég ennyi! Oké? – csitítom.
- Akkor tetszem? – hunyorog rám ez a pajkos tündér galádul, mintha nem tudná.
- Csak annyira, hogy ezentúl ne legyen egy nyugodt éjjelem se, és mindig rólad álmodjak. Ennyi elég neked? – kérdem kissé ingerülten, mert bosszant ez a borzalmas jövő. Sajnos előre tudom, hogy addig nem lesz majd nyugtom, amíg meg nem kapom, amit most felkínált.
- Sasuke, bízom benned! Ha elrendeződik a sorsunk, és maradunk anyuval Konohában és nem fogom húzni a dolgot kettőnk közt. Jó lenne, ha előtte még kicsit ismerkednénk egymással, de amikor úgy alakul, én nem fogok nemet mondani – fúrja magát közel hozzám.
- Édes vagy, tudod? És kívánatos, meg csalfa, meg néha nagyon szégyenlős. Mikor beléptél a szobámba a párnáddal, úgy festettél, mint egy aranyos kislány, amikor nyögdécseltél a karjaimban, igazi nő voltál. Annyi minden van benned, amiért imádlak! – simogatom meg az arcát szerelmesen.
- Akkor nem kell hátat fordítanom neked, aludhatunk összebújva? – kérdi ártatlan szemekkel.
- Haruno Sakura! Testileg és lelkileg is kikészítesz! – sóhajtok nagyot, és boldog szívvel átölelem az én bújós kiscicámat.