31. Meghitt pillanatok: Hinata- Narutro

Hinata

Szokás szerint egyedül érkezem, pedig nagyon bíztam benne, hogy Sakuráék is jönnek. Nekik bejött az élet, kicsivel izgalmasabb programjuk van, mint nekem. Irigykedve gondolok rájuk, hiszen Sasoriék bulijára bejutni hatalmas kegynek számít. Rengeteg pletyka kering ezekről a partikról, ahol a város legmenőbb arcai szoktak szórakozni. Az vigasztal, hogy lesz legalább, akit kifaggassak, mert biztos, hogy engem soha nem fognak meghívni, számomra marad a babazsúr az osztálytársakkal.

A mindig unatkozó fejet vágó Shikamaru valósággal izzik, amikor ajtót nyit és betessékel. Nem csodálom az izgalmát, hiszen hamarosan elmennek itthonról a szülei és utána ők is lelépnek Temarival. Hosszas szervezkedés után sikerült összehozniuk, hogy a szigorú otthoni szabályokat kijátszva, végre megtörténjen köztük a dolog. Mindenki tudja, hogy ez csak egy alibi buli, hogy egész éjjel kimaradhassanak. A lármás zenét nem sokáig bírják az ősök, miután meggyőződtek róla, hogy szépen elleszünk magunkban, és nem gyújtjuk fel a házat, elbúcsúznak tőlünk. Shikamaru anyukájától kiráz a hideg, amikor még utoljára visszapislant ránk figyelmeztetően, hogy jobb, ha meghúzzuk magunkat, mert különben nagyon rosszul járunk. Félelmetes egy nő, szerintem mindenki nagyon megkönnyebbül, amikor végre eltűnik.

Táncolunk kicsit a lányokkal, azután Tenten is úgy gondolja, hogy elég volt neki ennyi, megtette a kötelességét, megjelent, most viszont már hasznosabb dolgokkal tölti az idejét, minthogy velünk szórakozzon. Eléggé megdöbbenek, amikor a bátyám váratlanul felbukkan, és együtt távoznak. Csak nemrég szakítottak, de azt hittem, ez már végleges köztük, főleg mióta Neji olyan lelkesen járkál velem reggelente Sakuráékhoz. Ki érti a férfiakat?
Hamar unalomba fullad a táncolás, senkinek nincs kedve erőltetve rázni magát. A fiúk már jócskán eláztak, elfoglalják magukat azzal, hogy egymást ugratják, meg élvezik a potya kaját-piát, amivel a házigazda igyekszik meghálálni a szívességet, hogy fedezzük őket. Meglepetésemre Naruto is eléggé belemelegedik az ivásba, pedig ritkán szokott két sörnél tovább menni. Most Gaarával az élet egyik legfontosabb kérdését tárgyalják éppen a kanapén szinte egymáson heverve: Miért van az, hogy annyi nő közül egynek se kellenek, pedig ők ketten gyakorlatilag a férfitársadalom legkiválóbb példányai…

Remek téma! Szívesen válaszolnék nekik, hogy velük van a baj, ugyanis rossz személy után epekednek. Ha kicsit széjjelebb néznének, talán felfedeznék, hogy valójában elég sok lány boldogan választaná őket…

Segítek Temarinak szendvicseket készíteni, azután rám bízzák a lakást, ugyanis én vagyok az egyetlen józan személy a bandában, és a szerelmespár távozása után sajnos az egyetlen lány is.
– Nem akartok filmet nézni? – ajánlom, hátha elalszanak rajta, mert nincs kedvem egész éjjel az ostobaságaikat hallgatni és a feneketlen bendőjüket tömni. Chouji például olyan, mint egy daráló, egy percre se lehet üresen a szája, állandóan tömi magát, de a többieket se kell félteni, képesek lennének reggelig ugráltatni, hogy folyamatosan etessem-itassam őket. A nagy túrót! Engem nem használnak ki a lustaságok!
– Keresel valami jó horrort nekünk? – kérdi Kiba, miközben a kutyáját idomítja, hogy hozzon sört a hűtőből. Na, erről beszélek! Ha lehetne meg se mozdulnának.
– Tessék, ez valami zombis. Jó lesz? – lengetem meg a tokot, amin néhány kifolyt szemű hulla integet vidáman. Mekkora hülyeség lehet!
– Tö-ké-le-tes – próbálja kimondani ezt az egyszerű szót Lee vizenyős szemekkel.
– Hinata! Nyugodtan ülj az ölembe, ha félsz! – szólít meg Naruto, miután elindítom a filmet és leoltom a villanyt a nappaliban. 
– Kösz, de nem vagyok ijedős – válaszolom mogorván, mert jobban örülnék, ha józanul lenne velem ilyen figyelmes.

A fiúk, mint a rendes óvodások, szépen elhevernek a szőnyegen, fotelon, kanapén és teljes erőbedobással a képernyőre koncentrálnak. Elég szánalmas, hogy péntek este nincs jobb dolguk, mint itt unatkozni. Engem nem érdekel ez a gagyiság, inkább kimegyek a konyhába, hogy rendet tegyek, mert Shikamaru kedves mamája leszedi a fiacskája fejét, ha reggel csatateret talál. Úgy gondolom, a szerelmeseknek ne legyen már rá gondjuk ha visszajönnek a hotelból, legalább ennyivel hozzájárulhatok a különleges alkalomhoz.
– Hol van már az az átkozott vécé! – hallom meg álmaim lovagjának hangját, ahogy szitkozódva csapkodja az ajtókat.
– Fogadom, a legutolsó lesz! – húzza maga után Gaara, pedig ő is alig áll a lábán.
– Mi a baj? – lépek hozzájuk és nagyot nyögök, mert Naruto a kenyeres pajtását hűtlenül elhagyva azonnal rám tehénkedik.
– Fáj a hasam – nyögi olyan fájdalmas képpel, hogy azonnal megsajnálom.
– Kellett neked ennyit inni! – szidom meg.
– Segítesz megtalálni a vécét? – kérdi, miközben majd letépi a toppom, úgy csimpaszkodik belém, és boci szemekkel bámul az arcomba.
– Persze – bólintok kényszeredetten. – Menj csak vissza, Gaara! Innentől átveszem! – küldöm el a vörös hajú fiút, aki engedelmesen visszatámolyog a többiekhez, mi pedig elindulunk az ellenkező irányba megcélozva a vécét. Nem egyszerű menet!
– Nagyon nehéz vagy! – szuszogom, mert olyan, mintha Naruto direkt teljes súlyával nekem támaszkodna, hogy agyonnyomjon.
– Te meg illatos vagy – öleli át a nyakam váratlanul a részegek őszinte lelkesedésével.
–  Naruto! Így soha nem érünk oda! – figyelmeztetem, mert megtorpan, rám fonódik a karja, és szimatolni kezd, mint egy hülye kutya.
– Ez isteni! – lihegi a nyakamba és kezd forrósodni a testem a szorításában.
– Hagyd már abba! Még a végén ide fogsz hányni, ha nem sietünk! – próbálok kiszabadulni alóla.
– Nem kell hányni, csak pisilni akarok – súgja a fülembe, mintha valami titkot osztana meg velem, és hirtelen becsúsztatja a kezét a ruhám alá.
– Naruto, mit csinálsz? – döbbenek le rajta, és még jobban igyekszem szabadulni tőle, mert érzem, hogy teljesen be van gerjedve.
– Hinata! Én csak most vettem észre, milyen jó csaj vagy! Ebben a ruhában a melleid… – sóhajt egy nagyot, azután szenvedélyesen a számra tapasztja a száját, és úgy csókol, mintha az életet akarná kiszívni belőlem. 
Egy pillanat alatt elgyöngülök, talán el is ájulnék, ha erős karjaival nem tartana szorosan, mert teljesen elvarázsol ez a váratlan roham. A szája először narancsos vodka ízű, mert abból szopogattak Gaarával, de később mézédessé válik. Telt ajkai lázasan kényeztetik az enyémet, izmos nyelve határozottan nyomul a számba és végig kutat minden zugot, kezei pedig korlátok nélkül beférkőznek mindenfelé a ruhám alatt.
– Kinyújtod a melltartómat! – tolom távolabb, mikor rájövök, hogy kicsit túl messzire mentünk és jobb ürügyet nem találva a ruhámra fogom, hogy fejezzük be. Vérvörös arccal kapkodom a levegőt, miközben igyekszem magamon mindent visszarendezni, és azon tűnődöm, vajon ez tényleg megtörténik-e vagy csak álom, mert túl jó érzés volt, hogy igaz legyen.
Nem tiltakozik, újra átöleli a vállam, és megint elindulunk a mosdó felé, viszont egyértelmű, hogy a szívünk mindkettőnknek hevesen kalimpál. Hirtelen könnyebb vele közlekedni, gyorsan eljutunk az illemhelyiségig, ott szó szerint betámasztom a falhoz és rácsukom az ajtót, hogy intézze a továbbiakat maga. Pár perccel később kopog nekem, hogy végzet, mint a kisgyerekek szokták, amin elmosolyodok, de az arcomra fagy a mosoly, mikor benyitok és meglátom, hogy valami tisztítószert locsolgat éppen.
– Nézd, milyen vicces kacsa! – mutat egy figurát, csak az a baj, hogy fordítva, és a flakonból közben szépen csordogál a tartalma.
– Mi a francot csinálsz? Ez szétmarja a ruhádat! – kapom ki a kezéből, és azonnal a zuhanyzóba húzom az ostoba fiút, hogy még idejében lemossam róla a vegyszert.
– Ez csak szappan, kacsa szappan… – bizonygatja, pedig olyan büdös ez az izé, hogy tuti nagyon messze áll attól, hogy tisztálkodásra használják, főleg a szárnyas állatok. Gyorsan ki is betűzöm a nevét, mert nem árt tudni, mivel állok szemben. Vízkőoldó, friss óceán illattal… remek! Ki az a marha, aki ilyen kedves madarat rajzolt rá, hogy vonzóbb legyen?
– Le kell vennünk a pólód meg a nadrágod is! – rángatom idegesen Narutóról a holmikat, mert attól félek, ha átázik rajta a ruha, a bőrét fogja marni.
– Én benne vagyok – vigyorog rám és próbál segíteni. Ebben meglehetősen ügyes, amin kicsit elcsodálkozok, mert az előbb még úgy tűnt, mintha menni se bírna.
Nincs időm ezen tűnődni, csak az jár az eszemben, hogy siessek. Annak azért örülök, hogy nem szörpnek nézte ezt a hülye lefolyótisztítót, mert akkor szaladhatnánk vele a kórházba gyomormosásra. Amint lehámozom róla már dobom is a pórul járt gönceit a mosdókagylóba és megnyitom a csapot, hogy azonnal beáztassam, Naruto felett pedig a zuhanyzót, mert mielőbb le akarom mosni róla a veszélyes anyagot. Nagyon tetszik neki a meleg fürdő, bár a rajta felejtett boxer és zokni zavarja. Semmi szemérem nincs benne. Pillanatok alatt megszabadul azoktól is mielőtt megakadályozhatnám, és elém tárul teljes valóságában. Amit megvillant előttem, minden álmom felülmúlja. Hibátlan bőrének kissé napbarnított árnyalata, a kemény edzésektől megizmosodott teste és éledező férfiassága olyan letaglózó hatással van rám, hogy csak tágra nyílt szemekkel bámulom, még pirulni is elfelejtek.
– Micsoda remek ötlet! Együtt fürdünk? – ránt be vidáman maga mellé, és mielőtt megszólalhatnék, hogy tiltakozzam, már át is ázik a fölsőm meg a farmerem.
– Te őrült! – háborodok fel, de ő csak nevet és direkt belém kapaszkodik, hogy ne tudjak kimenekülni. Hihetetlenül fel van pörögve, szerintem semmi nem tudná most kibillenteni a hirtelen támadt jókedvéből.
– A sors akarja így, nyugodj bele – suttogja a fülembe álnokul, és szeme pajkos villanásából már tudom, mire készül.
Forró vízcseppek záporoznak ránk, de a saját testem még felhevültebbnek érzem. Hagyom, hogy csókja újból elbódítson és én is felbátorodom. Mit szégyenlősködjek, hiszen régóta erre vágyom. Egyfolytában a nevem suttogja szenvedélyesen, tehát nincs kétségem afelől, hogy tényleg engem akar, és nem mást képzel a helyembe. Mintha a zuhany kijózanította volna, már nem támaszkodik rám, hanem határozottan tart a karjaiban. Úgy csókol, hogy feledem minden érvem, amiért leállíthatnám.
Nem ellenkezek, amikor keze a csípőmre csúszik és megragadja a toppom szélét, hogy levegye, még hálás is vagyok érte, hogy megszabadít a vizes holmitól. A melltartómtól szintén búcsúzom, majd követi a farmer, végül a bugyi is. Elgyengülő testem a víztől átmelegedett csempének támasztom, hogy össze ne rogyjak, mikor végre meztelenül összesimulunk, és mámorítóan kényeztetni kezd. Gátlások nélkül adom át magam az élménynek, hagyom, hogy elém térdeljen, és mindenhol simogasson, csókoljon, utána pedig szenvedélyesen viszonzom. Apró nyomokat hagyok a testén, a feszes kis hátsójának sem kegyelmezek, szívom-harapom a bőrét, ahogy ő teszi velem. Mindenhol felfedez és becéz kicsit, közben hihetetlenül szép bókokat suttog.
– Naruto – lihegem a nevét könyörgőn, amikor a combjaim között már nem bírom elviselni a kínzó sajgást. Érezni akarom végre magamban is.
Ledobál a fürdőszoba kövére mindenféle törölközőt, köntöst, amit hirtelenjében talál, azután óvatosan ráfektet. Újra csókokkal halmoz, én pedig izgatottan pihegek alatta, és amikor a vágyakozás ismét tetőfokára hág bennem, hirtelen megérzem őt, ahogy rám ereszkedik és határozottan belém nyomul. A fájdalom csak egy pillanatra ránt össze, sokkal jobban kívánom, hogy magamba fogadjam, minthogy ez a kellemetlenség megállítson. Mélyet sóhajtok, hogy ellazuljak, közben az arcát nézem, ahogy az élvezettől lehunyja a szemét, és valami mormogó hangon fejezi ki elégedettségét. Először csak óvatosan mozog bennem, majd lendületesebb ütemre vált, gyűrűző bizsergést keltenek ölemben mozdulatai, amitől teljesen feltüzelve lábaimmal ösztönösen átkulcsolom a derekát, hogy még mélyebbre kényszerítsem és fokozzam az érzést. Mintha egy hegyre készülnék felmászni együtt, kéz a kézben, minden lökésével egyre fentebb sodor a csúcs felé terelgetve. Rábízom a vezetést ebben a különleges kalandban, mert én már semmi mást nem érzékelek, csak arra az egy pontra koncentrálok, ahol összeolvadunk. Elvesztem az időérzékem, nem érdekel, hol vagyunk, csak azt akarom, hogy elérjük végre a végső célt, mert egyre intenzívebben jelzi a testem, hogy hamarosan valami világrengető fog történni vele. Váratlanul, mintha a gyönyörök előszobájába toppannék, kellemes megnyugtató érzés árad szét ölemben, azután a következő erőteljes lökés hatására kilépnék a semmibe. Megszűnik körülöttem minden csak az élmény számít, ahogy a forró hullámok egy pontból kiindulva átjárják minden porcikámat. Messziről érzékelem, hogy pár másodperccel később kedvesem is felkiált, a teste megfeszül, majd néhány lassabb ringással belém hinti élvezete nedvét. Szuszog, piheg, arca megkönnyebbült elégedettséget sugárzik, majd óvatosan rám hanyatlik.

Kimerülten, egymás karjaiban lihegve heverünk, amíg sikerül lecsillapodunk. Ha hagynám, talán el is aludna rajtam, mert neki kényelmes a melegségem, de engem kezd zavarni, hogy lassan összelapít. Ahogy csitul bennem az eufória, más kellemetlen dolgokat is megrohannak. Borzalmasan sajgok ott lenn, az ismeretlen tornától, a hátamat nyomja a sebtében rakott szerelmi fészek és fázok is a hideg földön. Noszogatásomra végül legördül rólam, még arra is fájdalmasan összerázkódom, ahogy kicuppan belőlem, annyira érzékennyé válok azon a bizonyos részen. Őt nem zavarja a hideg, lazán, szétvetett tagokkal pillanatok alatt elszenderedik. Irigylem a nyugalmáért. Én sajnos most kezdek ráeszmélni, mit tettem, és minden vagyok, csak higgadt nem. Elgémberedő tagjaimba némi dörgöléssel életet lehelek, azután visszakúszok a melengető zuhany alá, hogy lemossam magamról nászunk nyomait. 
Nem volt hangulatos zene, gyertyák és romantika, pedig mindig azt gondoltam, hogy ilyen környezetben fog megtörténni az első alkalom. Nem mintha bánnám, hogy így alakult, hiszen sokkal csodálatosabb volt vele, mint ahogyan elképzeltem, mégis valamiért hullani kezdenek a könnyeim. Fogalmam sincs, mit siratok. Az álmaim, a lányságom, az önbecsülésem… Nem értem magam, hiszen késő bánat, már mindenemet neki adtam. Aztán rájövök, miért keseredtem el: Azért vagyok ennyire szomorú, mert attól félek, az én féltett kincseim, amiket most neki ajándékoztam, az ő számára teljesen értéktelenek.

Naruto

Kótyagos fejjel ébredek. Nem vagyok szégyellős fajta, de eléggé kijózanító, hogy meztelenül fekszem egy vadidegen szobában. A filmekben ez a jelenet mindig olyan viccesnek tűnik, de én ezt most egyáltalán nem érzem annak, főleg, hogy fogalmam sincs, mi történt velem. Szégyenszemre megrémülök. Az a nyomorult pia teljesen elvette az eszem tegnap este. Azonnal a testemet kezdem tanulmányozni, mintha attól tartanék, hogy amíg öntudatlan állapotban voltam valaki kihasználta a helyzetet. Átkozom a hülyeségemet, mert hiába erőltetem az agyam, semmi használható emlék nem bukkan elő, amiből kihámozhatnám, hogy kerültem ide. Apró lila foltokat fedezek fel a köldököm körül, karmolást a csípőmön és az ágyékom határozottan olyan állapotban van, mint akit jól megdolgoztak.

Lassan rémleni kezd, hogy buliba jöttem Shikamaruékhoz és Gaarával iszogattunk. Eléggé el voltam kedvetlenedve. Nehéz volt magam túltenni azon, hogy megint koppantam. Sakura miatt bánkódtam. Olyan jól megértjük egymást, abban bíztam, ha nem is szerelmes belém, de legalább bír annyira, hogy megpróbáljuk. Senki nem volt még hozzám ilyen kedves, mellette végre nem érezem idiótának magam. Szép lány, vicces és okos. A szüleim is biztosan örülnének, ha együtt járnánk, mert őt könnyű elfogadni, megszeretni. Biztos büszkék lennének rá, hogy ennyire aranyos barátnőm van.
Tudom, mennyire nehéz Sasuke élete. Ha nem éreznék hasonlóan, mint ő, talán még segítettem is volna, hogy összejöjjenek, mert mostanában teljesen elvesztette maga alól a talajt és örültem volna, ha végre nyugalmat és boldogságot talál. Az első pillanattól nyilvánvaló volt számomra a vonzódásuk egymáshoz, mivel gőgös haverom egész nap le se vette a lányról a szemét, ami merőben szokatlan volt tőle. Mégis haragudtam rá, mert nem akartam elveszíteni az egyetlen lényt, aki az iskolában kivételesen emberszámba vesz. Azt hiszem, nem vagyok Sakurába szerelmes, de annyira jó hozzám, hogy én akartam lenni neki a legfontosabb, hogy minden figyelmét rám szentelje. Itachi megjelenése eleinte bántott, de láttam a lányon, hogy nála labdába se rúghat a szívtipró Uchiha, viszont Sasuke - legnagyobb sajnálatomra - tuti befutó volt helyette.

Sokat rágódtam azon, hogy ha előbb átgondolom a helyzetet, beleavatkozhattam volna a dolgok folyásába. Amikor az állomáson tolongtak körülöttünk az emberek az ő kezét kellett volna megfognom, és el se kellett volna engednem egész tábor alatt. Akkor még úgy érzem, lett volna esélyem nála.
Mostanra próbáltam elfogadni a helyzetet és örülni a boldogságuknak, mert igazán nem lehet panaszom a viselkedésükre. Ugyanolyan jó viszonyban maradtunk, még az az öntelt barom is beszél hozzám végre, mégis… csak maradt a szívemben egy apró tüske.
Az alkohol jótékonyan tompította bennem a keserűséget, idővel határozottan feldobott. Amikor Hinata megjelent, már nem is nagyon jutott eszembe, miért kezdtem inni, mert iszonyúan csinos volt és ez teljesen lekötötte a figyelmemet. Szokatlan vágyakozás lett rajtam úrrá, hogy átértékeljük az eddigi osztálytársi viszonyunkat kicsit bensőségesebb kapcsolattá, ami kicsit megdöbbentett, hiszen évek óta ismerjük egymást és soha nem gondoltam rá úgy, mint egy nőre, csak, mint egy haverra. Gaara nagyon bőkezűen kutyulta a piát, a narancsomba egyre több vodka szaladt, azután Hinatáról is megfeledkeztem, hagytam, hogy kiüssön az ital.
Hajt a türelmetlenség, hogy azonnal kiderítsem hogyan alakult az este további része, mert az a gyanúm, hogy nem csupán levetkőztem és elaludtam. Teljesen rám vallana, ha kiderülne, lefeküdtem valakivel és még csak nem is emlékszem rá, pedig mennyit tűnődtem rajta vajon milyen lesz az első alkalom. A jelek határozottan arra utalnak, hogy túlestem rajta, de nem tudok örülni neki, mert páni félelem lesz rajtam úrrá, hogy valami nagy hülyeséget csináltam. Villámgyorsan magamra kapkodom a ruhát és indulok nyomozni.
Shikamarut a konyhában találom, álmos szemmel kavargatja a teáját, ami forrón gőzölög és isteni illata van. Nem úgy tűnik, mintha jó házigazdaként engem is készülne megkínálni belőle, inkább ingerültnek tűnik a felbukkanásom miatt.
– Milyen jó, hogy felébredtél! Húzhatnál, mert hamarosan megjönnek anyámék – köszönt nem túl szívélyesen.
– Jó, megyek, de ami az estét illeti… – vakarom meg idegesen a tarkóm, és reménykedve nézek rá, hátha valami új információval szolgál.
– Kellemetlen, de pucéran feküdtél a fürdőben anyám kedvenc köntösével gondosan betakargatva. Én rángattalak át alig egy órája a szomszéd szobába, amikor megjöttem és felfedeztelek, nehogy véletlenül a szüleim meglássanak. Engem is sokkolt a látvány, őket tuti jobban felháborította volna, szóval tégy meg egy szívességet, és többet ne üsd így ki magad – mondja kioktató hangon, mintha az apám volna.
– Pucéran a fürdőben… – ismétlem zavarodottan a szavakat. – Biztos csak fürödni akartam! – könnyebbülök meg.
– Az a csúnya folt a seggeden, szerintem nem a zuhanyozástól jött rád! Istenem, hánynom kell, ha eszembe jut! – fordul el tőlem utálkozva.
– Folt… a seggemen…
– Te hülye vagy, hogy ismételgeted a dolgokat? Szedd inkább össze magad, mert félek, hogy anyáméknak is elkotyogsz majd valamit, amit nem kéne! – tol kifelé az ajtón.

Szomorúan bandukolok hazafelé, és azt találgatom, hogy nyomozzam ki a történteket. Titokban abban bízom, hogy kiderül, teljesen alaptalan a félelmem: a foltok csak onnan jöttek, hogy részegen elestem mondjuk a csúszós kövön, a farkam pedig a saját markom fojtogatta, mert a piától kicsit beindultam. Ezt a verziót sajnos én is nehezen hiszem el, de ez lenne a legelviselhetőbb indok.
Azért is szeretném ezt hinni, mert Gaarára emlékszem utoljára és belehalnék a szégyenbe, ha kiderülne, együtt műveltünk valami oltári ostobaságot. Ennyire azért nem vagyok kiéhezve, hogy egy fiú osztálytársamra fanyalodjam, viszont lány meg nem nagyon volt a bulin… Tentent elvitte Neji, Temari ellépet Shikamaruval, csak Hinata maradt emlékezetem szerint. 
Ő olyan szúrósan néz rám állandóan, hogy kizárt az eshetőség: éppen amikor csont részeg vagyok, hirtelen megkedvel vagy megsajnál és lelkesen ágyba bújik velem. Még inni se szokott, hogy részegen így megtévedjen. Maradnak a fiúk és Gaara, akivel eddig elég jó volt a viszonyom, de soha nem terveztem, hogy szorosabbra fűzöm vele a barátságot… Szégyenemben inkább elbujdokolnék, ha mégis megtettem.

Anyuék kétértelmű célozgatásait nehezen viselem, mar a bűntudat, hogy hagyom őket abban a hitben, valami klassz barátnőt szereztem a bulin és azért késtem. A barátnőről eszembe jut Sakura és az, hogy vele tudok egyedül bizalmasan beszélni. Mivel próbáltam már mindenféle módszerrel megvizsgálni a legcsúnyább nyomot a hátsómon, ami eldönthetné a nagy kérdést, vajon balesetet szenvedtem vagy más dekorált ki, - és hiába igyekeztem, nem jövök rá - úgy döntök, megkérem őt, nézze meg, és mondjon róla véleményt. Nem bánnám, ha az a nagyképű Uchiha a szomszédban nem kergült volna meg néhány éve, és vele megbeszélhetném az ilyen természetű dolgaim, nem egy lányt kéne nyaggatnék ezzel a kényes dologgal, de attól, hogy Sasuke mostanában néha szól hozzám, még olyan távolságot tart köztünk, hogy eszemben sincs hozzá fordulni.
Lázas igyekezettel hívogatni kezdem az egyetlen barátom, azután felkerekedek és a macskajajtól lüktető fejem sem akadályoz meg abban, hogy személyesen keressem, mert Sakura egész délelőtt nem veszi fel a telefont.

Délután Itachi hív, és nagyon furcsát kér tőlem: Meséljem el, milyen kellékek kellenek egy kerti partihoz. Olyan abszurd őket elképzelni, hogy családias hangulatban akarnak szórakozni, hogy őszintén elcsodálkozom, hogy jutott ilyen egyáltalán az eszükbe, főleg a mostani szar időben. Ha néha átmegyek hozzájuk valamiért, általában mindhárom fickó a saját birodalmában található, soha nem láttam még őket akár együtt tévézni sem. Kérdésemre Itachi röviden felvázolja a helyzetet, hogy vendég érkezik hozzájuk, nem is akárki, amitől én is izgalomba jövök, mert ez azt jelenti, hogy Sakura valószínűleg felbukkan majd estefelé a szomszédban és így lesz alkalmam beszélni vele. Megkönnyebbülve teszem le a telefont, de megfordul bennem, hogy nem kéne nagyon bízni egy Uchiha ígéretében, hogy tényleg szól majd. Biztos, ami biztos, újra felkerekedem, és a rendelő felé veszem az irányt.

Nem mindennapi, amit fölfedezek. Messziről kiszúrom, hogy egy formás fenekű egyén lóg ki az egyik ablakból, de mire oda érek, már késő, hogy elkapjam a zuhanó lányt. A növények kicsit tompítják az esését, legnagyobb csodálatomra úgy pattan fel róluk, mint egy macska, akinek száz élete van, és nem törődik ilyen apróságokkal, hogy éppen most esett le egy emeletnyi magasról. Kisírt szemei megijesztenek és az az elkeseredett arckifejezés is, amivel a sárban heverő bőröndjét rángatni kezdi.
– Sakura! Mit csinálsz? – bukkanok fel előtte hirtelen.
A szeme egy pillanatra felragyog a felismerés örömétől, azután magyarázni kezd, de a nehéz poggyászt elszántan vonszolja tovább a járdán, nem lassít közben egy percig sem. Nagyon zaklatott, ezért ösztönösen megpróbálom néhány szóval megnyugtatni, megszabadítom a terhétől, és hozzánk vezetem. Beletörődően szökik fel a szobámba, de ott is csak mondja a magáét, és minden szavából süt a fájdalom, hogy el akarják szakítani Sasukétól, és hogy mennyire aggódik a fiúért. Nem hittem volna róluk, hogy ilyen rövid időn belül ennyire fontosak lesznek egymásnak, csalódottan hallgatom a panaszt, közben igyekszem megértő képet vágni. Nehezen megy.
Mikor kibeszéli magát, és néhány mondatot hozzáfűzök a dologhoz, kicsit megnyugszik. Nem igazán lepnek meg a hallottak, valahogy számítottam rá, a két fivér között előbb-utóbb valami botrány lesz, és ez majd szerencsétlen lányon csattan. Hogy eltereljem a figyelmét és én is megnyugodjak, végül előhozakodom a saját problémámmal. Nem csalódom Sakurában, mikor elmesélem mire ébredtem reggel, azonnal az esetre hangolódik, és minden figyelmét annak szenteli, hogy segíteni próbáljon. Nem merem előre elmondani, mit akarok neki mutatni, mert attól félek, szégyenlősségében visszautasít, pedig nincs más ember, akit megkérdezhetnék. 
Szegény meglepetten elsápad, amikor villámgyorsan kibújok a ruháimból – mondjuk, jólesik a bizalma, hogy nem kezd azonnal sikoltozni - és egy szál alsógatyában megállok előtte. Elég fura helyzet… 
Mielőtt megkérdezhetné mi a szándékom ezzel a sztriptízzel, durva hangú kopogás szakítja félbe. Sasuke az.
Remek! Biztos vagyok benne, hogy félreérti a helyzetet, ami gáz, mert kevesebb indokért is verte már szét egyesek pofáját. Nagyon mérgesen kiabál, ezért végül csak beengedem. Amikor meglátják egymást Sakurával, szenvedélyesen egymás nyakába borulnak, mintha ezer éve nem találkoztak volna. Tényleg komolyan meg vannak rémülve, hogy elszakítják őket egymástól.

Megérne egy fotót, milyen képet vágnak, amikor végre magamra terelem a figyelmet és letolom a gatyám, hogy megmutassam nekik züllött éjszakám emlékét. Csak később tudatosul bennem, amikor már elmentek, hogy nekik maga a csupaszkodásom is sokkoló lehetett, mert mindkettő olyan szégyenlősen bámult rám. Évek óta együtt öltözöm egy csapatnyi focistával, itthon se feszengek ilyenek miatt, most is csak az zavart, hogy ennyire ostoba helyzetbe keveredtem, ami bizonyára se Sakurával se Sasukéval soha nem fordulna elő. 
Az, hogy kiderült, Hinatával voltam az éjjel, teljesen átrendezi bennem a dolgokat. Nagyon bánt, hogy ilyen felelőtlenül viselkedtem vele, mikor annyira rendes lány. Minél előbb tisztázzuk a dolgot, annál jobb, mert borzalmas lenne, ha így kéne a szemébe néznem hétfőn az iskolában. Hálás vagyok Sakurának, hogy kiderítette nekem mi történt valójában és összehozott egy randit Hinával, mert életem végéig mardosna a lelkiismeret-furdalás, ha nem kérnék tőle mihamarabb bocsánatot. 

***

Izgatottságomban néhány perccel korábban érkezem. Sasuke szó nélkül felvezet a szobájába, aminek igencsak megváltozott a hangulata az elmúlt évek alatt. A döbbenetemet nehezen tudom visszafojtani, amikor meglátom mivé lett, a hajdan jobb napokat is látott gyerekbirodalom.
– Ne nyúlj semmihez! – figyelmeztet komoran, mintha nem mondta volna még nekem elégszer, amikor rendszeresen átjártam hozzájuk. Mindig rettenetesen féltette a dolgait, nem is ment tönkre egy játéka sem, annyira vigyázott rájuk.
Mikor magamra hagy, kihasználom a távollétét, és magamban összehasonlítom a mostani szobáját a régi képpel, ami az emlékeimben élt. Mikor kicsik voltunk a falakon poszterek voltak mesefigurákkal, a polcain rengeteg autó, repülő és mindenféle különleges űrjármű sorakozott. Imádta a Csillagok háborúját. Volt ilyen legója, harcosai, minden, ami a filmmel kapcsolatos. Az autóbaleset előtt nagyon izgatott volt, mert az anyukája megígérte, hogy felújítják a szobáját és minden olyan lesz, amilyennek ő megálmodja. Kinevettük Itachival, mert napokig terveket rajzolt, milyen csillagokat és bolygókat kér majd a falára. Annyira türelmetlen várta, hogy egyedül összepakolta a játékait és leszedte a régi plakátokat, hogy ezzel is segítse a munkát. Mikor az anyukája meghalt, a munkálatok leálltak. Itachi szobáját még befejezték, és a nappaliban a kandallót beépítették, de tovább nem folytatták. Sasuke néhány hónappal később se pakolta vissza a holmiját, csak azt a néhány játékot, amit igazán nagyon szeretett meg egy mackót, amit eddig hanyagolt, most viszont nagy becsben kezdett tartani, mert az édesanyjától kapta.
Mikor utoljára itt jártam, még azért volt valami a polcokon, de most olyan üresen meredezik mind, mintha nagytakarításra készülnének. Csak az éjjeliszekrényen díszeleg két kép, amit a határozott tiltás ellenére érdeklődve veszek kézbe.

Hallottam, amikor Sakura lelkesen mesélte Hinatának, mivel készül meglepni kedvesét. Nem hittem volna, hogy a mogorvaság királya ilyen nagy becsben fogja tartani az ajándékát. A fotókat nézve az jut eszembe, hogy olyan ez a helyiség, mint a gazdája. Kong az ürességtől, és csak ez a két tárgy hoz valami meleget a sivárságába. Nem lehet nem észrevenni mennyire más Sasuke, mikor a lánnyal van, mintha Sakura képes lenne életet lehelni belé. Emlékszem a jelenetre, amikor a fa alatt ebédeltek, azután váratlanul egymásnak estek. Röhögött az egész osztály, hogy nem látnak, nem hallanak, annyira belefeledkeznek a csókba. Kakashi volt akkor az ügyeletes tanár az udvaron. Ha másokról lett volna szó, biztos keményen megfenyítette volna a nyilvánosan turbékoló szerelmespárt, de kivételesen ő sem avatkozott közbe. Mindannyiunknak, akik közelebbről ismertük az iskola legproblémásabb fiúját, volt valami megindító, hogy ilyen helyzetbe látjuk. Csak most fogom fel igazán, ahogy végiggondolom az eseményeket, mennyivel több az ő viszonyuk egyszerű együttjárásnál, pedig tudhatnám, hogy a híres Uchiha nem osztogatja könnyen a kegyeit. A lányokat eddig még köszönésre se nagyon méltatta, nemhogy csókolgatta volna őket mindenki szeme láttára. Az pedig, hogy a szobájában intézhetjük el ezt a kellemetlen beszélgetést Hinatával, igazán nagylelkű tőle, csak megerősít abban az elhatározásomban, hogy ezentúl tiszteletben kell tartanom a kapcsolatát, és nem sóvároghatok tovább a barátnője után.

Minél többet gondolok Hinatára, annál jobban örülök, hogy így alakultak vele a dolgok. Jó ideje ugyanúgy együtt töltöm vele a napjaim, mint Sakurával meg ezzel a majommal, és azt hiszem, elég jól kijövünk. Már másról is lehet vele beszélgetni, nem csak a sulis dolgokról és leszokott a nyüzsgésről meg a fontoskodásról, amivel még tavaly az őrületbe kergetett mindenkit az osztályban. Mióta van barátnője, nem tapad mindenkire, mint eddig, hanem Sakurával beszéli meg a bizalmas dolgait és sokkal lazább, magabiztosabb. Tegnap észveszejtő volt abban a fekete toppban, most először nem rejtette el a testét valami ormótlan kardigánba, hanem gyönyörűen kirajzolódtak az idomai a feszes ruha alatt és emlékszem rá, mennyire megbabonázott. Valószínűleg ez volt a vesztem.
Néhány perccel később Sasuke marha lovagiasan végre belöki az ajtón, szinte várom, hogy neki is beszól, hogy ne nyúljon semmihez, de ez szerencsére már nem fér a vendéglátónk pofájára. Hinata döbbenten mered rám, mert úgy tudta, Sakura várja, rám végképp nem számított. 
– Naruto? – lepődik meg. Szemei először zavartan villannak, és mikor felfogja, hogy tőrbe csalták, zaklatottan sarkon fordul, hogy elmeneküljön tőlem.
– Hinata! Meg kell beszélnünk, ami tegnap történt! – kapok utána, és az ajtó előtt megragadom a vállát, hogy magam felé fordítsam. – Csak bocsánatot szeretnék kérni tőled, és tudni akarom jól vagy-e? – fogom meg reszkető kezeit.
– Nincs miért bocsánatot kérned! Én is akartam és megnyugodhatsz, vettem be tablettát – feleli dacosan, és megint menni akar. Én szorosan markolom, hogy ne tudjon elmenekülni.
Kipirult arcát szégyenkezve elfordítja, pedig látni akarom. Valamiért vonz a rózsás pofija, olyan kislányos vele, és a száját is édesen lebiggyeszti hozzá haragjában. Miért csinált ekkora őrültséget? Hogy akarhatott velem lenni? Olyan különleges lány, tőlem sokkal jobbat érdemelt volna. Nem nagyon értem. 

Sakura azt mondta, nem véletlenül történt, bár elég hihetetlen számomra, hogy azért ment bele, mert kedvel. Soha nem mutatta, pedig elég sok időt együtt töltöttünk régen is, mert sajnáltam, hogy nehezen illeszkedik be. Engem elfogadtak, de mindig csúfoltak, nevettek rajtam, ezért fontosnak éreztem a támogatását.
Hogy ne gubbasszon mindig egyedül, gyakran leültem hozzá és nagyon jókat tudtunk beszélgetni, de nekem ő túl kiismerhetetlennek tűnt. Mindig azt gondoltam, csak az idősebb pasik foglalkoztatják, azért nem áradozik együtt a többi libával mondjuk Sasukéról. Meg se fordult a fejemben, hogy létezik olyan személy, akinek a Jégherceg valakinek nem jön be, és helyette engem favorizál.
– Neked is ez volt az első? – kérdezek rá, mert ez jó ideje foglalkoztat.
– És ha igen? – rántja el magát mérgesen. Szerencsére nem hagy magamra, csak tüntetően hátat fordít, ami kicsit biztató.
– Gondolom, nem így tervezted és nagyon megbántad – mondom kedvetlenül, mert gyötör a bűntudat.
– Hülye vagy! – vágja hozzám szikrázó szemekkel.
– Igen, már régóta tudom, de most te is megtapasztalhattad a saját bőrödön – felelem csüggedten.
– Azért vagy hülye, mert nem értesz semmit! – fakad ki hirtelen és megfordul, hogy mérgében hatalmasat taszítson rajtam.
Mivel erős vagyok, ő pedig nem túl elszánt, a próbálkozása mit sem ér, simán megmarkolom a csuklójánál és magammal húzom, hogy leüljünk a keskeny ágyra.
– Mondd el! – kérlelem komolyan, és nem engedem el egy pillanatra sem, mert most már igazán tudni akarom hányadán állunk.
– Nem túl romantikus, ha a lánynak kell szerelmet vallani – vakkantja, és fülig pirul megint.
Ez a mondat engem is tökéletesen kiüt. Szerelem…- visszhangzik a fejemben - és próbálok magyarázatot találni, hogy is értette ezt a dolgot.
– Te szeretsz engem? – hebegem.
– Nem elég nyilvánvaló? – süti le a szemeit.
– Hinata… mióta… és miért engem? – kérdem hitetlenkedve.
– Hát azt már tényleg ne várd, hogy ömlengeni kezdjek rólad! – feleli bosszúsan és látom, hogy nem sok hiányzik hozzá, hogy megalázottan elsírja magát.
– Azért feküdtél le velem, mert kedvelsz? – puhatolózom újra.
Az első legördülő hatalmas könnycseppet azt hiszem, vehetem igennek. Megzavarodva a hírtől nem is tudom, mit tegyek hirtelen. Közelebb húzódom hozzá, és egy zsebkendőt húzok elő a zsebemből, hogy letörölgessem vele az arcát. Milyen jó, hogy anyukám arra nevelt, mindig legyen nálam, hátha szükség van rá. Finom mozdulatokkal igyekszem felitatni a nedvességet, közben megcsodálom gyönyörű bőrét, ragyogó szemeit, majd felém libben parfümjének illata és váratlanul emlékképek sora tódul tőle a fejembe. Bevillan, ahogy csókolózunk, azután lentebb merészkedem, és az egész testén végigkalandozom. A szám különleges ízek után kezd sóvárogni és a tekintetem ösztönösen Hinata ajkaira tévednek. Nagyon megkívánom.
Most már emlékszem. Csodálatos volt vele. A szívem hevesen feldübörög és amikor összeakad a pillantásunk, azt hiszem megérzi bennem a változást. Beletúrok selymes hajába és kényszerítem, hogy felém forduljon. Miközben összefonódik a tekintetünk óvatosan megkóstolom a meglepettségtől elnyíló ajkait. Finom. Nagyon finom.
– Eszembe jutott minden – közlöm átszellemülten. – Én is éreztem… tetszettél, fájdalmasan kellettél. Hihetetlen élmény volt – suttogom.
Újra peregni kezdenek arcán az apró gyémánt cseppek, de nem a szomorúságtól. Hitetlenkedve néz rám, pedig ha kételkedne a szavaimban, olvashatna a tekintetemből, ami valószínűleg parázslik a bennem támadt érzésektől. Teljesen másnak látom őt, mintha most találkoztunk volna először. Egy hihetetlenül szenvedélyes lánynak, aki reménytelenül szerelmes lehet belém, én meg szokás szerint nem vettem észre semmit. Átkozom az ostobaságom, és annyira szeretném jóvátenni.
– Tudom, hogy hülye vagyok, de ha még nem késő, talán megpróbálhatnánk… – javaslom.
– Mit szeretnél megpróbálni? – kérdi csodálkozva.
– Megismerni egymást, úgy igazán. Járhatnánk – felelem félénken.
– Nem kell azért járnod velem, mert tegnap véletlenül lefeküdtünk – mondja dacosan.
– Én szeretném, ha direkt is megtörténne köztünk a dolog, és mellette pedig randizni járnánk, együtt lennénk normálisan – magyarázom.
– Bűntudatod van? – néz rám kételkedve.
– Nem – rázom meg a fejem nevetve. – Az van, hogy olyan tettél velem, aminek komoly következményei vannak.
– Mire gondolsz? – csodálkozik ártatlanul.
Most már tényleg nevetnem kell a helyzet abszurdságán, de muszáj lesz kimondanom, hogy értse.
– Az illatodtól olyan kemény lettem, hogy másra se tudok gondolni, csakhogy megint csináljuk – fogom meg a kezét, és oda teszem, hogy érezze, nem túlzok.
Vérvörös arccal bámuljuk egymást, ő értelemszerűen elfelejti a sírást, és megdöbbenve végigsimít rajtam, azután mindkettőnkből egyszerre kirobban a felszabadult nevetés.
– Uzumaki Naruto! Te tényleg a meglepetések embere vagy! – sóhajt fel végre kicsit vidámabban.
– Régóta ismerjük egymást. Szerintem, jól működne köztünk a dolog – ismétlem.
– Engem zavarna, hogy közben te Sakurát…- elharapja a mondatot, és idegesen félre néz, de így is értem az aggodalmát.
– A barátom, mint Sasuke. Ma például a gatyámat is letoltam előttük – döbbentem meg újra Hinatát.
– Mi-miért? – kerekedik el szegénynek a szeme.
– Neked is megmutatom – pattanok fel.
Van eszem, először az ajtóhoz megyek és bezárom, azután szépen a szoba közepére sétálok és lassan vetkőzni kezdek. Szándékaim szerint kicsit tovább, mint délután. Nagyon tetszik, hogy Hinata zavarában mindenféle színben játszik, de le nem venné rólam a szemét, árgus tekintettel követi minden mozdulatom. Eredetileg a harapásnyomot akartam neki megmutatni, de nem bírok magammal és szemben állva maradok, amikor a boxeremtől is megszabadulok. A hatás nem marad el, a rám tapadó mohó pillantást tettek követik. Hinata is a ruhája után nyúl és néhány pillanat múlva ott fekszik előttem anyaszült meztelenül, kissé széttárt combokkal. Most rajtam a sor, hogy megdöbbenjek, milyen gyönyörű mindene.
– Naruto! Rendben van, próbáljuk meg és járjunk… – suttogja huncutul.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés