Ino


Úgy verekszik a két fiú, mintha ölni készülnének egymást. Tépett ruhában, csapzottan hempergőznek a folyosó kövén. Sasuke elborult tekintettel rángatja le testvéréről a halálfejes kendőt, ami eddig jótékonyan takarta bátyja sebét és kopaszságát. Itachit, a baleset óta a mostani bulin láttam először, de nem tűnt túl betegnek ezzel a mókás rongydarabbal a fején. Inkább vagány volt, mintha direkt váltott volna stílust, nem kényszerből. Ahogy elém tárul meggyalázott koponyája, sokkol a látvány, mert nagyon szerettem a gyönyörű, ébenfekete hajzuhatagát. Nem értettem, miért kellett az egészet levágni. 

A sérülése szegénynek még taszítóbb, mint képzeltem. Körben a hófehér fejbőrét barnára színezte a fertőtlenítőszer, maga a seb pedig kékes-lilás- rózsaszínes árnyalatokban játszik és meredeznek benne még a varratok. Fogalmam sincs, hogy jöhetett el így, ráadásul, ha most azonnal nem avatkozom közbe, biztos tetéződik a baj. Nem tudom, mivel bosszantotta fel ennyire Sasukét, de a fiú őrjöngve csépeli, mintha nem is lenne magánál. Azt hiszem, jókor jöttem, hogy megakadályozzak egy újabb tragédiát. 



Egész este őket figyeltem, mert iszonyú féltékeny voltam, hogy a kis Sakura, mindenkit levesz a lábáról. Csak akkor enyhültem meg iránta, amikor egyértelművé vált, hogy az a butus Sasukén kívül senkit nem lát maga körül. Egyfolytában csak az éjfekete szempárt kereste, hogy elvesszenek egymás boci tekintetében. Mulatságos volt látni a jégszívéről híres Uchihát, hogy ennyire belehabarodott ebbe az ostoba jószágba. Úgy követte a lány minden mozdulatát, mintha valami tüneményt látna, és messziről lerítt róla, mennyire idegesíti a sok rivális, aki szintén az ő tündérkéjével akart szórakozni. 


Jól ismertem Itachi bandáját. Igyekeztem barátkozni mindegyik tagjával, hogy szerelmem közelébe férkőzhessek. Goromba vadállat mind, csak a haverság számít nekik, de sokszor egy jó hecc kedvéért még ezt is képesek voltak elfeledni. Nem nagyon értettem, hogy lehet mindkét fiú ennyire felelőtlen, hogy épp egy ilyen társaságban, magára hagyja Sakurát. Szegény leányzó egy pillanatig se volt egyedül, mert amint Sasuke elindult valahová, máris két részeg fickó közrefogta. Itallal kínálták, azután fogdosni próbálták, szerencsétlen meg csak riadtan pislogott körbe segítségért, de ebben a díszes vendégseregben senkire se számíthatott. Már éppen elszántam magam, hogy közbeavatkozok, amikor Sasori megjelent, és kimenekítette a megszeppent lányt. A bárpulthoz kísérte, kevert neki valami italt, azután karon fogta és indultak kifelé. Nem bírtam a kíváncsiságommal és utánuk osontam. Döbbenetemre beültek egy autóba és némi beszéd után még a ház előtt cigiző Hidan és Kisame is csatlakozott hozzájuk. Sakura olyan természetességgel ment velük, mintha megbízna bennük, ezért azt gondoltam, valamelyik gardedámja már az autóban várta, azért mer beülni ilyen alakok mellé. Sasori vezetett, ami kicsit aggasztott, de úgy voltam vele, ha Hidánnak ez megfelel, akkor talán mégsem annyira ittas a fiú. Ebben a pillanatban az jobban izgatott, melyik Uchihával lépett le a rózsaszín, és nagyon reméltem, hogy Itachit hagyta itt a partin. 


Nagyon meglepett, hogy mindkettőt az emeleti folyosón találtam. Azonnal pánikba estem, mert újra értelmeztem magamban a látottakat. Sakura nem úgy tűnt, mint aki tudja is, mit csinál, gyakorlatilag Sasori húzta maga után, mert lépni sem bírt. Ha ezek ketten itt verekednek - ki tudja mióta - valószínűleg fogalmuk sincs róla, hogy triójuk harmadik tagja már szépen lelépett innen. Nem szívlelem nagyon Sakurát, de soha nem kívánnák neki rosszat, és most nagy bajt éreztem. A következő gondolatom az, ha nem avatkozom azonnal közbe, ez a két őrült kinyírja egymást, és nem lesz, aki megmentse a védtelen kis virágszálat. 

- Hát itt vagytok? Fejezzétek be ti idióták! – kelek ki magamból mérgemben, és hirtelen hátrébb kell ugranom, mert a két kiskakas majdnem lesodor a lépcsőn, annyira viaskodnak.
- Ino? Ne avatkozz bele! Menj innen! – kiált rám Sasuke. Amióta ismerem, ez a legfigyelmesebb mondata hozzám, de nincs most időm ezen meghatódni.
- Tudjátok, hogy míg ti itt marakodtok, Sasori kocsiba ültette Sakurát, és elhúztak valahová? – kiabálom dühösen. – Azt hittem, legalább az egyikőtök az autóban van vele, de ezek szerint csak Hidan és Kisame csatlakoztak hozzájuk. Én a helyetekben kezdenék aggódni, mert a leányzó totál ki volt ütve, és az se egy életbiztosítás, ahogy Sasori részegen vezetni szokott… 


Hirtelen kővé dermed szavamra a verekedő testvérpár, majd Sasuke hozzám ugrik, és jól megráz, hogy ismételjem el, amit mondtam. Na, ennyit a figyelmességéről!

- Ez nem lehet igaz! – kiált fel elkeseredetten, és vágtatni kezd lefelé a lépcsőn, hátha még utoléri őket, persze hasztalanul. 
- Mikor mentek el? – kérdi Itachi olyan síri hangon, hogy azonnal elszorul a szívem. Nem hittem volna, hogy tényleg ennyire fontos neki Sakura még azok után is, hogy gyakorlatilag kikosarazta őt a lány, ami egy Uchihának hatalmas sértés.
- Már legalább tíz perce. Két részeg fazon molesztálni kezdte, azután váratlanul közbelépett Sasori, és rövid időn belül már dobbantottak is a partiról. A lány olyan nyugodtan ment el vele, hogy tényleg azt hittem, te vagy Sasuke már az autóban várjátok.


Itachi próbál higgadtnak tűnni, de látom, hogy megremeg a keze, amikor a telefonja után kezd kotorászni. Kicsit túlzásnak érzem ezt a zaklatottságot, bár lehet, hogy csak a féltékenységem miatt. Sorban tárcsázza Sakurát, Sasorit, Kisamét, de nem veszik fel. 

- Hidan, te fattyú! – szitkozódik elkeseredetten. – Legalább te, ne csináld ezt velem! – kiabálja teljes felindultsággal, és komolyan úgy néz ki, mint akit menten megüt a guta. Az utolsó hívás is sikertelen, pedig addig hallgatózik a készülékbe, amíg szét nem kapcsol. – A rohadt, kurva életbe! – ordítja tehetetlenül, azután teljes erejével a falhoz vágja a mobilt. Úgy ül a folyosó közepén a földön, mint egy elhagyott kisgyerek. Arcát a térdére hajtja, és nem tudom eldönteni, miért rejtőzik a karjai mögé. Talán gondolkodik, de az is lehet… kérlek Istenem! Nem akarom látni, hogy egy másik lány után sír…
- Nem veszi fel Sakura! – száguldozik vissza a kisöcsi, aki legalább olyan rémült, csak benne még buzog a tenni akarás.
- Mi lenne, ha utánuk mennénk és cirkálnánk a városban, hátha meglátjuk a kocsijukat? – javaslom hirtelen, mert nem bírom elviselni, hogy ölbe tett kézzel nézzem ennek a két szerencsétlennek a kínlódását.
- Mivel, és ki vezetne, Cica? – néz fel végre Itachi, és megnyugodva látom, hogy nem könnyesek a szemei. A gúnyos hangnem persze fáj, de tőle már régen megszoktam ezt a lenéző stílust. Talán most van itt az alkalom, hogy kicsit változtassak a véleményén és meglássa, nem csak a lepedőn tudom produkálni magam - határozom el.


Itachi


Türelmetlenül várom, hogy lelépjen végre ez az idegesítő liba, mert bosszant, hogy itt bámulja a tehetetlenségünket. Ha nem lépek gyorsan valamit, ennek a dolognak az lesz a vége, hogy Sasuke tényleg megöl, vagy úgy összeomlik, hogy soha többet nem lesz képes talpra állni, még segítséggel sem. Megint bevillan a kép, ahogy rugdosom le magam mellől az ágyról, majd a következő, ahogy Sakurát öleli boldogan, és nyomasztó keserűség lesz rajtam úrrá, mekkorát hibáztam megint. Még én adtam ötletet ezeknek a vadbarmoknak, és ha valamelyikük… vagy mindegyikük arra készül, amire én… rosszul vagyok a gondolattól.

- Még nem vagyok túl rutinos vezető, de már nyár óta van jogsim, és nem ittam semmi piát, Sasoriéknak meg biztos van másik autójuk is – szólal meg félszegen Ino. 

Körülbelül olyan meglepetten nézhetek fel rá, mintha hirtelen szarvakat növesztett volna, mert nehéz elhinni, hogy kivételesen értelmes dolog hagyta el a száját.

- Gyerünk! – pattanok fel azonnal, és a karjánál fogva húzom magam után a ház alatt található hatalmas garázsba. Tudom, hol tartják a kulcsokat, hisz próbálgattuk sokat a verdákat, persze csak itt a környéken, mert senki nem akart összebalhézni a rendőrökkel.
- Hogy lehet neked jogosítványod? – hüledezik mögöttünk Sasuke loholás közben, mintha agyilag is le lenne maradva egy körrel.
- Más körülmények között sose vallanám be, de az az igazság, hogy kicsit idősebb vagyok már tizenhatnál – jön a lánytól a szégyellős válasz.
- Fejezzétek már be! Nem mindegy? – rivallok rájuk idegességemben elég igazságtalanul, mert szerencsétleneknek fogalmuk sincs, mennyire számíthat minden egyes perc. Én tudom, amit ők nem. Kisame már többször járt kihallgatáson nemi erőszak gyanúja miatt, de a szülei mindig eltusolták az ügyet. Hidan is elég perverz fajta, az apja klubjában tudom, hogy imádja azt a szobát, ami direkt szado-mazo szexre van berendezve. Sasori úgy hülye, ahogy van, de hiába nem néznék ki belőle semmi rosszat, attól még csúnyán csalódhatom. Ő sem akarta először rólam elhinni, amikor előadtam az ötletem, hogy a saját öcsémtől akarok elcsaklizni egy csajt, és világgá mennék vele csak azért, hogy megtartsam magamnak. 
- Nem állnál ki te? – néz rám Ino zavartan, mikor felé dobom, a kocsisor legszélén parkoló, szürke Honda kulcsát. – Olyan szűk itt a hely… - hebegi.


Inkább megteszem, amit kér, mert ha nem foglalom le magam valamivel hirtelen, lehet, hogy agyon csapom, amiért még a bajt tetézve, ő is bosszant a bénaságával. A ház előtt megállok és átülök az anyósülésre, közben ezerszer is elátkozom magam, amiért molesztáltam tavaly az oktatónőt, és apám mérgében eltiltott a vezetéstől. Ha kicsit bírtam volna magammal, és csak a vizsga után döntöm meg, azóta egy kellemes élménnyel, és egy jogsival lehetnék gazdagabb, és nem lennék így kiszolgáltatva egy ostoba szőkének.



Sasuke

Remegő gyomorral kúszok be a hátsó ülésre és idegesen figyelem azt a két embert, akire most számíthatok. Milyen nevetséges, hogy éppen nekik vagyok kiszolgáltatva.


- Tükör, index, kuplung, egyes – vezényeli bátyám, mire Ino pulykavörössé válik.
- Majd csinálom, ahogy akarom! – csattan fel sértődötten, és úgy kilő a parkolóhelyről, mintha rakétával közlekedne. Gyorsan becsatolom magam, és próbálok nem figyelni, a bennem feltörni készülő idegbajra. Gyűlölöm, ha valaki rosszul vezet, más esetben be se ülnék mellé, mert rettegnék, hogy megint baleset lesz a vége, most azonban sokkal fontosabb a saját biztonságomnál Sakura állapota, ezért le kell gyűrnöm a félelmem. Nagyon aggaszt Itachi gondterhelt arckifejezése is, mintha ő tudna valami, de a dolog súlyossága miatt nem akarná megosztani velünk.
- Hol keressük őket? – kérdem türelmetlenül, mert mindenféle rémkép villódzik a szemem előtt, mi történhetett szerelmemmel. 
- Nézzük meg Sasoriék villáit sorban, és Hidánék klubja is útba esik – javasolja a sofőrünk. – Egy ezüst Audival mentek el, szerencsére elég könnyű kiszúrni, mert igen feltűnő méretű – sorolja a tudnivalókat.

Bátyám beleegyezően bólint, és igyekszik kapaszkodni, mert Ino eszeveszett tempót kezd diktálni a kihalt utcákon. Mivel éjjel főleg csak a szórakozóhelyek környékén van mozgás, nyugodtan vezethet gyorsan a gyér forgalom miatt, a rendőrök meg nem fognak megállítani, ha meglátják a drága autót. 



Két házat is megnézünk, de semmi jelét nem látjuk, hogy valaki ott tartózkodna. A szőke végül leparkol a klubnál.

- Maradjatok itt, míg megkérdezem az őröket! – utasít Itachi bennünket, de nem látom értelmét, hogy szót fogadjak. Idegesen pattanok ki az autóból, és még elcsípem a biztonsági őr válaszát.
- Igen, bejöttek! Keressétek meg őket nyugodtan – áll félre a fickó, mire Itachi pénzt nyom a kezébe, és azonnal tárul is előttünk a nehéz ajtó.


Vastag füst és félhomály fogad. A szemem majd ki esik hirtelenjében, amikor alulöltözött csajok sokaságával találom szembe magam. Remélem, ebben a gyér világításban senki nem veszi észre az arcomba tóduló vért. A színpadon és az asztalok között is egy szál tangában lófrálnak a lányok, a mellükön pedig valami csillagszerű izét viselnek, ami épp csak takarja a mellbimbójukat, így még kihívóbb az egész, mintha teljesen csupaszak lennének. Nem tudom hova nézzek, nagyon zavarban vagyok tőle.

A férfiközönség elég széles, szakadt és jólszituált egyaránt csurgatja itt a nyálát. Miközben átvágunk a tömegen, ösztönösen összébb húzom magam, nehogy hozzám érjen valaki, mintha attól félnék, fertőző ez a romlottság. Taszít ez a nyilvánvaló áruba bocsátása a szerelemnek. Pénzért testet és illúziót venni… nem nagyon értem minek. 

Mikor a harmadik hapsi nyúl Ino alá, Itachi megelégeli a dolgot, és átöleli a lányt, hogy védje a matató kezektől. Az agyam ezerrel dolgozik a megőrülés ellen, mert hirtelen Ino helyére Sakurát képzelem, és azt, mit is történhet vele egy ilyen helyen. Nem tudom, mit szólna hozzá ez a sok aberrált, ha iszonyú kínomban elordítanám magam, hogy adják őt elő azonnal, és hagyjanak, hadd menjünk mielőbb utunkra erről a szörnyű helyről, mert komolyan a kiborulás határán állok. 

Újra egy biztonságisba botlunk, aki átenged egy másik részlegbe. Most döbbenek rá, hogy itt mennyire jól ismerik a bátyám, a személyzet minden tagja mosolyogva üdvözli, mint a törzsvendégeket szokás. Elkap a hányinger. Még jó, hogy ide egyszer sem rángatott magával. Végre csitul a zene és a füst is sokkal bírhatóbb, viszont a látvány…
A boxokban egy-egy lány lejt privát táncot, de van olyan vendég, aki egészen belemelegedett a dologba és már nemcsak táncolnak rajta, hanem másként is kényeztetik.

- Ne bámulj már! – szól hátra Itachi, mire zavartan elfordulok, és azon kezdek tűnődni, minek jár ő ilyen helyre, mikor bármelyik csaj a suliból ugyanezt ingyen megteszi neki. Inora sandítok, aki feszengve lépdel a bátyám karja oltalmában. 


Itachi


Soha nem akartam az öcsémet ilyen helyre hozni, mert tudom, hogy képtelen felfogni minek jár ide az ember. Neki elég a saját kis álomvilága, de az én magányosságomhoz éppen ilyen díszlet illik. Az ámításé, a tömény hazugságé, hogy itt szeretnek. Míg Ino a taszító látványtól meg-megremeg a kezemben, Sasuke értetlenül bámulja a törékeny táncoslányokat, akik szemrebbenés nélkül elégítik ki a gusztustalanabbnál gusztustalanabb férfiakat. Akik itt szórakoznak, még arra is sajnálják a pénzt, hogy egy szobát béreljenek, helyette mindenki szeme láttára élvezkednek, leggyakrabban a családi kassza kontójára. Sokan még arra se veszik a fáradságot, hogy levegyék a jegygyűrűjüket, ott csillog rajtuk hivalkodón, mint egy ottfelejtett bizonyíték, mekkora taplók. Elméletileg ezen a részen nem nyúlhatnának a lányokhoz, de van jó néhány rendszeres kuncsaft, aki nem bír magával, és Hidan apja elég elnéző velük. Messziről kiszúrom az egyik ilyen fazont. Inkább magam felé húzom a szőke lányt, hogy még véletlenül se pillantson rá. A férfi, - akit mi csak King Kongnak hívunk – undorító, szőrös testű tag. Vastag, virsli ujjain fekete pamacsok és arany gyűrűk sorakoznak, és a szabályok ellenére mindig előveszi azt, amit nem kéne. Lovakat megszégyenítő méretű, visszataszítóan vörös neki, és csak egy idősebb bige hajlandó lekezelni, mert a többiek nem képesek elviselni. A fickónak lenne pénze visszavonulni, de szerintem direkt tetszik neki, hogy itt mindenki megbotránkozva bámulja. Gyakran tőlük hangos ez a rész, mivel a rutinos kurva se képes csendben tűrni, hogy ekkora szerszámmal dolgoznak benne. Azt nem tudom megakadályozni, hogy Sasuke meglássa őket. A fájdalmas nyögésekre oda kapja a fejét, és attól tartok, menten elhányja magát, mert olyan undor ül ki az arcára. Nem túl edzett fiú.


Ezen kívül lenne még pár dolog, amitől óvni szeretném, de nem hagyhattam kinn az autóban, mivel szükségem lehet rá, ha valóban szorult helyzetben van Sakura, egyedül nem tudnám kiszabadítani innen, ha úgy adódna. Abban a pillanatban, amikor azt mondta az őr, hogy bejöttek a klubba, már semmi jóra nem számítottam. Ide nem turmixot jön inni az ember, hanem azért, hogy nyugodt körülmények között, zavartalanul és büntetlenül kiélje magát. Három fiúnak, egy védtelen lánnyal, éppen a legideálisabb…

A következő őr csak bólint. Elég jól ismerjük egymást, nem kell cifrázni, kit keresek, csak az ujjával int, melyik szobában vannak. Az öcsém sápadtabb már nem is lehetne, amikor felfogja, hogy már csak itt találhatunk rájuk, szóval későn érkeztünk. Inót az ajtó mellett a falhoz állítom, hogy maradjon ott, amíg mi bemegyünk, azután remegő kézzel benyitok a hetes szobába.


Faggyú szaga csapja meg az orrom és kormos füst. Hatalmas tér tárul elénk, mivel ebben a helyiségben kell a hely a játékszereknek. A falak kopott feketeségét a gyertyák lángjaiban még lepusztultabbnak látom, de éppen ez a cél, hisz ezt a rész kínzókamrának próbálták berendezni. Idegesen lépdelünk el mindenféle láncos, bilincses eszköz mellett, majd kikerülünk egy ketrecet, végül félre húzok egy sötét függönyt, és az oltárszerű emelvényen meglátom Hidánt. Minden reményem szertefoszlik. 


A félhomályban úgy fest, mint valami gyarló görög isten, szinte világít a fehér, izmos teste a sötétben, alóla pedig vékony karok és lábak lógnak. A csípője vadul jár, mint valami dugattyú, könyörtelen erővel nyöszörgésre késztetve az alatta fekvőt. Iszonyomban megszédülök, mert mellettük a padlón felismerem Sakura ruháit. Most már semmi kétségem, hogy a férfi, akit eddig barátomnak hittem, kíméletlenül megvalósította azt a borzalmat, amitől én az utolsó pillanatban elrettentem.

Sasuke hasonló sokkban nézi őket, majd a ruhát, azután engem, mintha arra várna, hogy valamivel megcáfoljam a nyilvánvaló tényt, elkéstünk. Még soha nem éreztem ennyire együtt vele, mint most. Azt hiszem, ettől a kudarctól mindkettőnk élete végérvényesen tönkremegy, és ahogy az apró talpakat nézem, amelyek Hidan erőteljes teste mellett esetlenül támaszkodnak, rájövök, hogy még így se mi veszítettük a legtöbbet.

- Gyertek már! – hallom messziről valaki hangját. Rángatnak, én pedig engedelmesen lépdelni kezdek, mint valami robot, ahelyett, hogy letaszítanám a verítékben fürdő gazembert az emelvényről és kiszabadítanám alóla a megbecstelenített lányt. – Mozizni jöttetek? Húzzunk már el innen! – rángatja Ino Sasukét is kitartóan, aki határozottan elindulna Hidánék felé, ha a szőke meg nem akadályozná benne. A pár, főleg a férfi tagja, olyan hangos, hogy fel se tűnik neki a mi kis eszmecserénk, így végül úgy távozunk, hogy semmiben nem zavarjuk meg őket. – Mi van veletek? Ez nem Sakura volt! – próbál bennünket észre téríteni Ino, de mindketten csak fájdalmas arccal bámuljuk őt. – Ennek a nőnek a körme kékre volt festve és borostás volt a lába – magyarázza türelmetlenül.
- De ott volt a ruhája – mondja bizonytalanul Sasuke, miközben alig áll a lábán a megrázkódtatástól.
- Ti nem láttok a szemetektől? Még csak nem is olyan árnyalata volt a zöldnek, mint amilyet Sakura viselt. Térjetek már észhez és keressük tovább! – ráz meg a lány mindkettőnket.
- Á! Ti is benéztetek? – jelenik meg váratlanul Kisame hóna alatt Tanyával, a klub egyetlen orosz üdvöskéjével, aki arról híres, hogy hihetetlenül hajlékony és jobb éveiben egy cirkusznál dolgozott.
- Te undorító, mocskos szemét! – taszítom falhoz haverom egy másodperc alatt, amikor képes vagyok végre megmozdulni. – Hol van Sakura? – bömbölöm az ostoba képébe.
- Több vendég nem lenni, Kisame csak magáért fizetni! – tiltakozik helyette a ribanc, és próbál közénk furakodni, mert az én cápa képű barátom nagy kedvence, és biztos attól fél, hogy szívéhez közel álló kuncsaftjának tovább csúfítom amúgy is borzalmas pofáját.
- Nem jött be velünk a lány, mentek tovább Sasorival – nyekegi Kisame is, mert megijeszti az őrjöngésem. Mióta ismerjük egymást, még egy hangos szót se hallhatott tőlem, így látszott, mennyire meglepem ezzel a kirohanással.


Az öcsém a fal mellett egyszerűen a földre csúszik, gondolom, tetőzik benne az elkeseredettség, és képtelen tovább tartani magát. Nem hagyhatom, hogy sírva is fakadjon, mint valami taknyos gyerek itt a többiek előtt, ezért elkapom a grabancánál fogva, és határozott léptekkel indulni kezdek vele kifelé.

- Sai beszélt Sasorival, mielőtt leléptek – kiabál utánam Kisame. Erre megtorpanok, hátha mond még valami használhatót, de csak megvonja a vállát, hogy ennyit tud, majd fintorogva a fejem felé bök. – Ocsmány vagy cimbora, tegyél valamit a fejedre, mert mindenki rosszul lesz tőled! – osztja meg velem búcsúzóul roppant tapintatosan a véleményét.


Mikor Sasukéra pillantok, csak dacosan néz rám, eszébe sincs visszaadni a kendőt, amit a kedvesétől kaptam. Ha egyedül is tudná, hol keresse, biztos nem szegődött volna mellém, mert látom rajta, hogy örökre elveszítettem nála minden hitelemet. Megértem, és igazat adok. Minden az én kibaszott hibám, az ostoba és önző énemé, ami azt hitte magáról, hogy neki minden jár, amit megkíván, és úgy játszhat bárkivel, ahogy kedve telik benne. Most én váltam kiszolgáltatott bábuvá a sors kezében, hogy kioszthassa nekem azokat a pofonokat, amelyeket már régen meg kellett volna kapnom. 

- Most hová? – kérdi Ino, miközben újra átvágunk a VIP helyiségen. Szerencsére King Kong már végzett, a többiek pedig viszonylag ártalmatlan benyomást keltenek.
- Láttad Sai-t? – lépek az egyik pincér csajhoz, aki pucéran egyensúlyoz néhány poharat és egy méregdrága, kitűnő pezsgőt.
- Vendéggel van, de szerintem gyorsan itt lesz, az öreg hölgy mindig hamar kidől. Várjátok meg ott legelöl, majd viszek nektek addig valamit inni – mosolyog rám szélesen.
- Mondd, ez a Sai, ugye nem a mi osztálytársunk? – néz rám Ino gyanakodva.
- Valamiből meg kell élnie. A szülei alkoholisták, és Hidan apja a szárnyai alá vette. Egész jól keres, szerintem amilyen perverz disznó, még élvezi is – lököm oda félvállról, mert kényelmetlen erről beszélni. 


Amit ő csinál, tulajdonképpen gyermekprostitúció még akkor is, ha önként vállalta. Bár az anyagiaktól való függés miatt, talán mégsem olyan önkéntes a dolog. Évek óta tudom ezt róla, és nehéz az iskolában úgy elmennünk egymás mellett, mintha nem is ismernénk egymást, hisz itt szinte naponta találkozunk.

Alig ülünk le, már meg is jelenik a szokásos bőr szerkóban, amiből gusztustalanul ki van a dereka, mint egy lánynak és pimasz vigyorral végigmér bennünket.


- Csak nem elújságoltad az öcsédnek milyen jó volt velem, és ő is ki akar próbálni? – kérdi lazán. Ino és Sasuke egyszerre sápadnak el szavaira. 
- Állítólag te beszéltél Sasorival ma este. Nem tudod hova készült? – térek a lényegre, mert felesleges őt kioktatnom a diszkrécióról, menthetetlenül bunkó volt egész életében.
- Kenyeret meg vizet kért, mert a csaj, aki vele volt, állítólag csúnyán bebaszott, és ő hánytatta. Valami horgászatról beszélt meg csónakázásról, de neki is alig forgott a nyelve, szóval odaadtam neki, amit kért, és inkább léptem.
- Van a várostól kb. 15 kilométerre egy halastavuk valami kalyibával – csillan fel Ino szeme.
- Téged is megrakott már ott? – érdeklődi Sai csúfondárosan, de senki nem törődik vele. 
- Én még nem hallottam róla - csodálkozok el.
- Menjünk már! – pattan fel Sasuke, és türelmetlenül toporogni kezd, hogy azonnal induljunk.
- Mit akartok Sasoritól? – kérdi kíváncsian a hostok gyöngye.
- Megölni. A bulin egyszerűen beültette Sakurát a kocsiba, és leléptek – morgom gyilkos hangulatban.
- Á! Szóval Sakurával van, azért rágtatok be ennyire! – neveti el magát. – Marhára vigyázhattatok szegény ártatlanságra, ha sikerült neki – jegyzi meg gúnyosan.
- Fogd be! – lököm arrébb, és abban reménykedem, hogy még időben beérjük Sasoriékat, és nem csavarodtak fel út közben valamelyik villanyoszlopra. Eddig nem tudtam, hogy ennyire részeg és úgy vezet, mivel amikor én beszéltem vele, még elfogadható állapotban volt.

…


Némán ülünk a kocsiban, mindenki a gondolataiba mélyed. Ino egyre biztosabb kézzel kormányozza az autót, kezdőhöz képes meglehetősen jó ritmusban, pedig a birtokhoz vezető földút egy gyakorlott sofőrt is megizzasztana a kátyúk miatt. Sasuke még mindig próbálkozik a telefonnal, pedig egy ideje ki se csöng, ami nem túl bíztató. Én azon tűnődöm, melyik hír lenne a rosszabb: ha kiderülne, hogy Sasori erőszakoskodott a lánnyal, vagy ha balesetet szenvednének. Igazából egyiket se tudnám elviselni anélkül, hogy bele ne roppannék, mert a felelősség ebben az egészben, mázsás súllyal nyomja a lelkem.

- Jesszus! – sikítja el magát hirtelen Ino, és az autó alattunk vészes manőverbe kezd. Egy kutya ugrott elénk a semmiből és a lány kirántotta balra a kormányt, hogy elkerülje, ami nem volt túl jó ötlet. Szerencsére viszonylag lassan haladtunk, de így is fájdalmasan belém vág az öv, amikor egy fának sodródunk. Sose szoktam bekötni magam, de az aggódás, hogy Sasori részegen furikázik az utakon, hirtelen jobb belátásra térített, és ennek a döntésnek köszönhetően most nem szálltam ki az ablakon.
- Mindenki meg van? – dünnyögi a lány a légzsák mögül.
- Ja… - mormogom, és hátra nézek az öcsémre, mi van vele. – Sasuke is meg van, csak megijedt – jelentem. Remélem, nem csinált maga alá… szaglászok bele óvatosan a levegőbe.
- Menjünk tovább gyalog, már nincs messze! – vezényel Ino bennünket, amikor kikászálódunk. Mióta lefagytunk a kínzókamrában, észrevétlenül átvette az irányítást.


Tíz perc gyaloglás után végre elénk tárul a tó. Ebben a hidegben már az állatok is megbújtak, néma csönd ült a környéken, csak a mi lihegésünk hallatszik. A szőkeség fázósan kapaszkodik belém, és igyekszik nem orra esni, mert a tűsarkú szandálja csodával határos módon lehetővé teszi a vezetést, de a túrázáshoz már kényelmetlennek bizonyul. Elbotorkálunk a kunyhóig, ami a sötétben nem egyszerű feladat, aztán hamar kiderül, hogy megint hiábavaló volt a fáradozásunk. Itt se találunk senkit, autónak nyoma sincs, csónakázó párnak még inkább.

- Fel kell hívni apát – hozom meg a döntést, mert most már tényleg elismerem, hogy szükségünk van egy felnőttre. 


Tsunade


Este tíz után nem sokkal, hatalmas csattanás rázza meg a házat. Azonnal belebújok a köntösömbe, és idegesen rohanok a ház elé, hogy megnézzem mi történt. Egy Audit találok a garázskapunkba fúródva, és legnagyobb döbbenetemre a kocsiból Sakura feje bukkan elő meg egy vadidegen fiatalemberé. Lemerevedek a felismeréstől.

- Itt is vagyunk, hölgyem! – csókol kezet a fiú urizálva a lányomnak, aki képtelen egyedül kiszállni, csak valami érthetetlen nyelven motyog valamit. 
- Sakura! – szaladok hozzá azonnal, hogy segítsek neki. – Ezt nem hiszem el! – nézek elborzadva az arcába, ami tiszta vér, mert a feje valószínűleg a szélvédőnek csapódott az ütközéskor. Bűzlik az italtól, gyakorlatilag nincs öntudatánál, ráadásul csurom víz.
- Hagyja csak, majd én elintézem! – tolna félre a gavallérja. Belőle is tömény alkoholszag árad, szintén vizes, ami azt jelenti, hogy együtt pacsáltak valahol, és jó régen, mert a gyerekem teljesen át van fagyva. Gondolkodás nélkül hívom a mentőket és a rendőrséget.

…

Órákkal később zaklatott állapotomból telefoncsörgés ráz fel. A kijelzőn Fugaku neve villog.

- Mi van? – vakkantom bele dühösen a készülékbe, mert iszonyatosan haragszom az összes Uchihára.
- Tsunade, valami borzalmasat szeretnék mondani, Sakura…
- Csak nem azért hívsz, hogy bejelentsd, eltűnt? – kiabálom indulatosan.
- De… - hallom a férfi bizonytalan hangját. A tutyimutyisága olyannyira bőszít, hogy nem bírom tovább, és minden jó modorom félre téve, üvölteni kezdek.
- A gyerekemet órákkal ezelőtt hazaszállította egy vadidegen, részeg fiú, akit azóta a rendőrségen tartanak fogva ittas vezetésért, és károkozásért, ugyanis belehajtott a garázsajtómba. Sakura kórházban van enyhe alkoholmérgezéssel, agyrázkódással, egy gyönyörű sebbel a homlokán, amit az ütközés közben szerzett, ja, és vészesen le volt hűlve a testhőmérséklete, mert a fiúval, aki hazahozta, csónakázni voltak és beleborultak a vízbe. Csak azért nem fulladt meg, mert kihúzta valahogy az a felelőtlen idióta. Szóval köszönd meg a nevemben a fiaidnak a kellemes estét, és mondd meg nekik, hogy soha többet ne merjenek a lányom közelébe menni, mert nem állok jót magamért! – visítom.


Ino


Az Uchiha család nappalijában ülünk. Mindannyian halljuk Sakura anyukájának hisztérikus hangját. Teljesen megértem a haragját, minden szavából süt a mélységes fájdalom és csalódottság. Én érzek némi megkönnyebbülést is, hogy Sakura él egyáltalán, mert azok után, amit ma láttam, kezdtem a legrosszabbtól félni. Persze a hallottak engem is megráznak, a három férfi pedig leforrázva mered egymásra, miután a doktornő kinyomja a telefont. 

- Visszahívom! Nem haragudhat ránk ennyire – ocsúdik fel a legidősebb, de Itachi csak lemondóan megcsóválja a fejét.
- Most nagyon ideges, Apa! Ráadásul szerintem igaza van – mondja mérhetetlen bűntudattal. 
- De hát tudnia kell, hogy mennyit kerestük a lányát – próbálkozik az öreg. 
- Csak mi tehetünk arról, hogy Sasori elvitte, mivel magára hagytuk. Előtte simán ihatott, amennyit akart, én még biztattam is, pedig gondolhattam volna, hogy nincs hozzászokva. Ráadásul ott hibáztam a legnagyobbat, hogy nem kellett volna ilyen társaságba vinni, csupa állat közé… - vádolja magát szerelmem, és annyi elkeseredettség van a hangjában, hogy legszívesebben magamhoz ölelném és vigasztalnám. 
- Azért kellett oda mennünk, mert neked fájt rá a fogad, te görény! – támad neki váratlanul Sasuke, és újra látom elborulni a tekintetét. Ketten próbáljuk lefogni, annyira elszáll hirtelen az agya.
- Miről beszélsz fiam? – kiabál vele az apja, de csak nehezen jutnak el hozzá a szavak. Gyilkos indulattal próbál a testvérére támadni úgy, mint a buliban tette.
- Ez a szemét le akarta fektetni, utána pedig nagylelkűen megkérte volna a kezét. Láttam a gyűrűt, amikor Sasorival beszélgettek, és még csodálkozik, hogy a haverjának is megtetszett az ötlet! – fröcsögi megvetően, és még mindig kitartóan próbál szabadulni, hogy nekirontson a bátyának. A hallottak annyira sokkolnak engem és az apját is, hogy döbbenetünkben elengedjük. Ő, mint akit puskából röpítettek, azonnal Itachinak esik, aki elterül a földön a váratlan rohamtól, és hang nélkül állja az ütéseket. 
- Elég! – térek magamhoz elsőként, és nem jut eszembe jobb, mint ráfeküdni szerelmemre, hogy a testemmel védjem, mert ő, - nem tudom miért- egyáltalán nem próbál menekülni vagy visszavágni, csak tűri az öccse ütlegelését.
- Tűnj el onnan! – ordít velem Sasuke, de az apja végre lefogja és elvonszolja mellőlünk. 
- Higgadj, le Fiam! Nyugodj meg! Nem lehet mindent így elintézni még akkor sem, ha ezt tűnik a legegyszerűbbnek – könyörög neki az apja, de süket fülekre talál minden szava. 


Sasuke kitépi magát és már az se érdekli, hogy fájdalmat okoz nekem, durván leránt Itachiról, és megint verni kezdi. Jó párat kapok, mire sikerül visszamásznom az elgyötört testre, hogy újra védelmet adjak. Úgy kapaszkodom szerelmembe, hogy hiába rángat Sasuke, végül nem bír elszakítani tőle, ezért mérgében vele együtt engem is rugdosni kezd. Egyszerűen észveszejtő ez a helyzet. Pár perc után végre Fugakunak sikerül annyi időre lefognia, míg én bevonszolom Itachit a legközelebbi helyiségbe, mint kiderül, a fürdőszobába. Örömmel látom, hogy kulcsa is van, így villámgyorsan magunkra zárom az ajtót, hogy megszabaduljunk ettől a tébolyulttól.

Mikor elfordulok az ajtótól, hogy megnézzem védencem sérüléseit, megdöbbenve látom, hogy ugyanolyan magzatpózban hever a földön, mint az előbb a nappaliban. Öccse őrjöngő szavaira hatalmas könnycseppek jelennek meg a szemében, azután befogja a fülét, hogy kizárja a kinti kiabálást, de a könnyei ugyanúgy záporoznak. Sasuke borzalmas dolgokat ordít, vádakat régről és a közelmúltból, amik valószínűleg igazak lehetnek egytől egyig, mert Itachi fájdalmas arccal hallgatja, és annyira kínlódik miattuk, mintha tőrként fúródna a szívébe minden egyes szó. Döbbenten rogyok mellé, és csak nézem tehetetlenül a szenvedését.


Sokára csendesül a ház, úgy érzem, órák telnek el, mire Itachi apukája bekopog az ajtón, hogy kimehetünk. Zavartan szabadkozik, ezerszer is elnézést kér tőlem, pedig nekem kéne, hogy nem léptem le időben, és tanúja voltam ennek a családi drámának. Kimerülten indulnék végre haza, amikor egy szorítást érzek a karomon.

- Maradj itt, és majd holnap hazavisz apám – szólít meg Itachi halkan. Úgy néz ki, mint egy kísértet. Mintha több évet öregedett volna néhány óra alatt. 
- Már így is sokáig zavartalak benneteket – szabadkozom zavartan.
- Akkor másként mondom. Szeretném, ha még maradnál – szorít meg jobban, és ellentmondást nem tűrően tolni kezd felfelé az emeletre.
- Fiam! Én nagyon szívesen hazaviszem most is, ne erőszakoskodj! – szól közbe az apja, de úgy látszik Itachi már döntött.
- A szüleimnek nem gond, ha csak holnap megyek, szóval, ha bele tetszik egyezni… – nézek rá rákvörösen.
- Persze, maradhatsz, csak azt gondoltam menned kell – dadogja az öreg.
- Nem lesz gond – válaszolom kényszeredett mosollyal és hagyom, hogy Itachi tovább lökdössön felfelé a lépcsőn.


Még nem jártam a szobájában, így dobogó szívvel nézek körül, míg ő a szekrényben kutat.

- Tessék, ez jó lesz hálóingnek – emel ki végül az egyik fiók mélyéről egy sötétkék pólót. – Kettővel arrébb van a vécé, a következő ajtó a fürdőszoba. A mosdó alatt mindenből találsz tisztát.

Hamar elkészülök, megtalálom az illatos törölközőt, a bontatlan fogkefét, gyorsan rendbe szedem magam, majd elgondolkodom azon, mit is művelek tulajdonképpen. Már megint úgy viselkedem, mint egy mindenre kapható ribanc. Az a baj, hogy bármennyire is megvetem magam ezért, képtelen lettem volna visszautasítani a lehetőséget.


Itachit az ágyon találom. Másik ágyneműt húzott, amin mélységesen meghatódom. Hiába siettem, bizonyára elnyomta a kimerültség, mert mélyen alszik teljesen összekucorodva. Még álmában is ráncolja a homlokát, annyira megviselték az események. Valahol a szívem mélyén megkönnyebbülök, hogy nem kell vele lefeküdnöm, mert bármennyire is szeretem, elég nehéz lenne úgy oda adni magam, hogy közben tudom, egy másik lány miatt szenved ennyire. Leoltom a villanyt és megpróbálok aludni, de minden fáradtságom ellenére pörget az adrenalin, és nehezen tudok lenyugodni egy ilyen nap után.

Egy óra múlva is éberen számolom a mellettem fekvő fiú lélegzetvételeit, amikor hirtelen nyugtalanná válik.

- Nem akartam! Ne haragudj! Bocsáss meg nekem, Sakura! – nyöszörög, mire a szívem teljesen összetörik. Elfordulok tőle és próbálok hangtalanul sírni, de egyszerre szakad ki belőlem, a sok-sok évnyi reménytelen szerelem keserűsége. Borzalmasan megalázó, hogy itt fekszem egy ágyban azzal a fiúval, akit szeretek, erre ő, egy olyan személy után könyörög, akit alig pár napja ismer.
- Ébren vagy? – hallom meg váratlanul szenvedésem tárgyának hangját, de képtelen vagyok válaszolni, csak szipogok tovább. Nem teszem meg neki azt a szívességet, hogy bevallom, miatta sírok.

Érzem, hogy felkel az ágyról. Felkattint egy lámpát, ami meleg fénybe vonja a szobát, és megint kotorászni kezd. Egy boxert vesz elő, azután elvonul tisztálkodni. Próbálom addig elapasztani a könnyeim, hangosan kifújom az orrom párszor, azután elbújok a takaró mélyére. Gyorsan végez, tusfürdője férfias illata ingerlően kúszik felém, de nem vagyok hajlandó előjönni a rejtekhelyemről. Hallom a villanykapcsoló kattanását, az ágynemű surrogását, azután érzem, hogy hűvös teste mellém nyomul. 

Felgyorsul a pulzusom, amikor átdobja rajtam a karját, keze bekúszik a pólóm alá, és hatalmas tenyerét a hasamra tapasztja. Úgy simul a hátamhoz, mintha körbe akarna ölelni, állát a fejemnek támasztja, aztán nem mozdul többet. Idegesen feszengek alatta, nem értem mit akar ezzel, sokáig nyugtalanul váram a folytatást. Végül úgy gondolom elaludt, és magamra maradtam a keserű felismeréssel: még akkor is jó a karjai közt, ha mást képzel a helyembe. Megint elerednek a könnyeim a saját szánalmasságom miatt.


Tsunade

Alig higgadok le a telefonhívás után, valaki csönget. Ennek a szörnyű éjjelnek soha nem lesz vége? Felkészülök rá, hogy nagyívben kihajítsam, bármelyik Uchiha is próbál egyezkedni velem, mert iszonyúan elegem van belőlük. Mikor kinyitom az ajtót, csak sikerül újra megdöbbennem. Vajon miért leszek automatikusan ideges, ha egy kamaszt látok?

- Elnézést… Én tudom, hogy nagyon késő van, de tudna nekem segíteni? – néz rám sután a szerencsétlen, és vészesen megremeg sírásra görbülő szája széle. - Én… Én… lefeküdtem Narutóval – suttogja.