Sasuke

A drogériában történt égésemet hamar elfeledem, mert Sakura úgy csivitel mellettem, mintha semmi szokatlan nem történt volna. Együtt választunk neki rúzst és néhány piperét, azután az anyukája meghív bennünket sütizni. Utálom az édességet, de kellemes velük üldögélni a teraszon és nézni, milyen vidáman beszélgetnek. Jó érzés, hogy Tsunade engem is úgy kezel, mintha hozzájuk tartoznék. Nem bizalmaskodik vagy anyáskodik, hanem egyenrangú partnerként viselkedik velem, amitől könnyebben feloldódom. Megbeszéljük közösen, mit tervezünk Sakurával a hétvégére, és abban maradunk, hogy buli előtt még befejezzük az utolsó leckét, hogy nyugodtan együtt lehessünk a maradék időben.

Elhívom hozzánk, mert eddig csak náluk voltunk és apám szerint úgy illik, ha most ő lát vendégül bennünket. Elég fura, hogy ilyen dolgok jutnak eszébe az öregnek, de örülök, hogy így gondolkodik. Van egy olyan sejtésem, hogy ötpercenként megjelenne valami kajával, ha a szobámban tanulnák, ezért azt tervezem, hogy a nappaliban írjuk meg a feladatot, akkor talán majd nem jár folyton a nyakunkra, hogy ellenőrizgessen. Azért a könyveimért felmegyünk majd…

Nagyon lassan telik el az a két óra, amíg várakozom rá. Türelmetlenségemben kiülök a házunk előtti lépcsőre, pedig feltámadt a szél és lehűlt a levegő, de abban bízom, hogy pontos lesz, és addig nem fagyok a járólaphoz. 

Pontos. Én pedig nagyon boldog vagyok, bár attól, hogy esetleg megjegyzést tesz a kripta hangulatú birodalmamra, még mindig kicsit tartok. Sajnos hiába tudom, mennyire sivár az a helyiség, fogalmam sincs, mivel tehetném otthonosabbá, pedig szeretném, ha Sakura nálam is kellemesen érezné magát.

- Mi olyan vicces? – kérdem szerelmem, amikor a szobámba lépünk.
- Hol a két plüssfigura a polcról és a kutyapokróc? – próbálja komolyan feltenni a kérdést, de látom, hogy megint belebújt a csintalan kisördög, és nem bír magával.
- Tudod hova lett – intem le beletörődve, mert biztos vagyok benne, hogy jó darabig ezzel fog ugratni.
- Miért gondoltad, hogy szükség van rájuk? – fogja meg a kezem, és olyan kedvesen mosolyog, hogy azonnal elpárolog belőlem minden rossz érzés a témával kapcsolatban, és képes vagyok őszintén felelni.
- Nézz körül! Valószínűleg ezt a helyet minden feldobná. Mikor anyukád nálam járt, láttam rajta, mennyire elborzadt ettől a puritánságtól, és azt gondoltam, te is így fogsz reagálni, hisz a széphez vagy szokva, nekem meg sajnos jobb nem jutott eszembe díszítés gyanánt. Bár, így visszaemlékezve az egészre, már belátom, hogy csak rontott a helyzeten – szégyenkezem.
- Szerintem nagyon aranyos voltál, hogy próbálkoztál! – csimpaszkodik a nyakamba, és egy hatalmas, cuppanós puszit kapok a számra, amivel megint eléri ez a tündér, hogy oldódjon a feszültségem. – Tudod, kicsit bánt a dolog, hogy kinevettelek, de akkoriban mindig olyan félelmetesnek meg morcosnak tűntél, és annyira nem illett hozzád ez a viselkedés, hogy muszáj volt szóvá tennem. Remélem, megbocsátasz, és cserébe megtűröd ezeket a szobádban – húz elő a táskájából egy ajándékot.


Azt hiszem, padlót fog az állam, meglepetésemben. Nem tehetek róla, de megremeg a kezem, amikor a becsomagolt holmi után nyúlok, mert ez az első alkalom hosszú idő óta, hogy izgatottan várom, mit rejt a díszes papír. Itthon mindig valami hasznosat adunk egymásnak minden alkalomra, ami nem túlzottan érdekes.

- Vigyázz! Törékeny – csúsztatja kezembe Sakura óvatosan az ajándékot, de figyelmeztetés nélkül is úgy vigyáznék rá, mintha hímes tojás lenne.


Az ágyra teszem, és ott szabadítom meg a hatalmas szívekkel díszített csomagolópapírtól. A látványtól lezsibbadok. Két kép hever előttem. Az egyik akkor készült, amikor a táborban húst sütöttem a többieknek. Ott állok a grillsütő mögött, és bőszen szorgoskodom, míg Sakura, Naruto, Hinata, Ino és Lee lelkesen esznek. Látszik, hogy mindenki vidám, még én is jól éreztem magam, bármilyen meglepő, mert végre valami hasznosat is tehettem, és nem megint verekedtem rontva az osztály morálját. 
A másik képre még nagyot dobban a szívem. Valaki – gondolom Gaara – lekapott bennünket, amikor az iskola udvarán a fa alatt csókolóztunk. 



Annyira hihetetlen saját magamat ilyen kivételes helyzetekben viszontlátni. Most döbbenek rá, hogy nekem tényleg szükségem van bizonyítékokra ahhoz, hogy elhiggyem, egyszer ennyire jó dolgok is történtek velem. Nem kaphattam volna szebb ajándékot, mint ezeknek a boldog pillanatoknak az emlékét.

- Te készítetted a fényképtartót? – gyönyörködöm munkájában. A gipszkeretet a kék olyan árnyalatára pingálta, ami tökéletesen illik a szobám színeihez, ráadásul csigákkal és kagylókkal díszítette, amitől nagyon hangulatos az egész.
- Tetszik? – mosolyog rám.
- Szerinted? – ölelem magamhoz zavartan, hogy ne lássa megindultságom. 


Miattam vesződött ennyit, ráadásul olyan dolgot adott, amit egész életemben kincsként fogok becsülni. Ha tudná, hogy az a hülye békát is úgy őrizgetem, mintha aranyból volna, biztos megint kinevetne, mert ez tényleg annyira nem jellemző rám, mégis Sakura ezt hozza ki belőlem.

- Szeretlek – suttogom neki ismét, és csókokkal próbálom megköszönni, hogy ilyen jó hozzám, hogy egyáltalán van nekem.



Itachi


Valaki ráz, majd kedvesen cirógatja az arcom és szólongat. Értetlenül bámulok a gyönyörű, smaragdszínben tündöklő szemekbe, amelyek nem könnyesek, hanem pajkosan nevetnek rám. Nehéz magamhoz térni a nyomasztó álomból, amiben épp most gyaláztam meg ezt az ártatlanságot.


- Készülnöd kéne neked is, vagy meggondoltad magad? – érdeklődi nevetve Sakura. – Olyan mélyen aludtál, mint aki tavaszig fel se akar kelni, ráadásul a horkolásod is egy medvére emlékeztet – pimaszkodik velem gondtalan vidámsággal.
- Nem, csak kicsit elszundítottam – tápászkodok fel álmosan, mert nehéz visszatérnem a valóságba.
- Szerintem valami rosszat tettél álmodban és szégyellted magad, azért bújtál el ennyire a takaró alá – állapítja meg gyanútlanul, pedig ha tudná, mit álmodtam, és mit tervezek vele, valószínűleg a torkára forrna a nevetés.
- Miért vagy itt ilyen korán? – nézek az órára.
- Még befejezzük Sasukéval az utolsó leckét, hogy ne kelljen vele hétvégén foglalkozni, és végig ráérjünk. Holnap úgy terveztük, elmegyünk az állatkertbe – mondja lelkesen.
- Jó döntés! Ott legalább Sasukét lecserélheted valami csinosabb majomra – morgom, de a következő pillanatban már az ágy mellett találom magam. – Így bánni egy beteg emberrel! – dohogom, és felháborodva mászok vissza a meleg takaró biztonságába.
- Téged kéne kivinni, a papagájok biztosan befogadnának, amennyi hülyeséget fecsegsz – nyújtja rám a nyelvét.
- Látom, már nem félsz tőlem – jegyzem meg óvatosan.
- Rájöttem, hogy a szíved mélyén jó ember vagy, csak igyekszel titkolni – lep meg a magyarázattal.
- Csak nem kezdesz bízni bennem? – nézek rá hitetlenkedve.
- Mindenkinek jár egy lehetőség – vonja meg a vállát.
- Akkor ezt meg kéne becsülnöm… 
- Nagyon meg kéne becsülnöd… - mosolyog rám megint csintalanul. 
- Az öcsém hol van? – jut eszembe a bizalomról.
- Fürdik, és amíg készülődik, beküldött hozzád – mondja teljes természetességgel. – Mondta, hogy adjam addig oda neked is az ajándékom.
- Hoztál nekem valamit? – képedek el.
- Egy kendőt, de szólj, ha nem tetszik – vesz elő egy fekete anyagot, és a kezembe nyomja.
- Elég kalózos… - forgatom a halálfejekkel tarkított kendőt.
- Hát, igazából az egyik macimon volt, de gondoltam neked most nagyobb szükséged van rá, ezért kimostam, kivasaltam és elhoztam – meséli szégyellősen, mintha attól tartana, hogy gyerekesnek tartom az ötletét.


Annyira aranyos ezzel a kislányos pirulással, hogy legszívesebben megcsókolnám, de tudom, azzal tökéletesen elvenném a kedvét a további barátkozástól. 

- Mihez kezdesz magaddal, ha leérettségiztél? – váltok hirtelen témát.
- Megpróbálom az orvosit, azután szakosodom, és végül szeretnék egy nagy kórházban dolgozni. Ha elég tapasztalatom lesz, talán nyitok egy saját rendelőt, mint anyu. Miért kérded? – ül le mellém kíváncsian az ágyra. 
- Családot nem akarsz? – érdeklődöm olyan közömbös hangon, amennyire csak telik tőlem.
- Amíg tanulok biztos nem – rázza a fejét. – Egy kisgyerek megérdemli, hogy a mamája minden figyelmét rá pazarolja az első években, és ez két vizsga között nem lenne lehetséges. Mindent meg szeretnék adni a gyerekeimnek, ami tőlem telik, ebbe beletartozik az is, hogy akkor vállalom őket, amikor a legalkalmasabb – mondja ábrándos arccal.
- Várod már, igaz? – kérdem.
- Ki ne várná a legszebb ajándékot az életben…
- Na, felpróbáltad már a maci kendőjét? – lép be Sasuke vizes hajjal, köntösben. Szóval azért annyira mégsem bízik meg bennem, hogy sokáig magunkra hagyjon. Máskor sose jött még ki félkészen a fürdőből, ez a köpeny meg szerintem életében nem volt rajta, de nem hibáztatom a gyanakvásért.
- Felkötöd? – kérem meg Sakurát, aki máris készségesen elém térdel, hogy teljesítse a kívánságom.


Míg ügyködik a fejemen, az öcsém is leül hozzánk, és váratlanul megszólal:

- Sajnálom… Nem akartam, hogy ez legyen – lep meg a bocsánatkéréssel.
- Nagyon csúnya lehetek, ha már téged is meghat a dolog – húzom el a szám, de belül azt hiszem, meghasad a szívem ettől a váratlan gesztustól. Miért érzem úgy, hogy legszívesebben magamhoz ölelném mindkettőjüket?

Sakura még kicsit igazít a kendőn, azután végre végez, nehéz ugyanis nem a melleit bámulni, amikor azok itt ringanak ingerlően éppen az orrom előtt.

- Tényleg csúnya vagy, de ez legalább takar és jól áll! – rikkantja el magát boldogan, ahogy elégedetten megszemléli művét. Szegény, azonnal szégyenkezve a szájára is csap, mikor rájön, mit mondott, pedig valójában szórakoztat ez az őszinte megnyilvánulás.
- Milyen jó, hogy megszabadultam tőled! – sóhajtok fel, mintha kiakadnék a sértésen, közben viszont le se tudom venni róla a szemem, olyan gyönyörű, ahogy nevet rajtam.
- Szerintem nem rossz… bár kéne még egy karika a füledbe, meg egy kampó az egyik kezed helyére – állapítja meg Sasuke tűnődve. – Akkor végre a sötét jellemedhez méltóan néznél ki… - mondja gonoszul.
- Tudjátok, kin szórakozzatok! – hajtom ki őket most már morgolódva a szobámból, mert kezdek teljesen megzavarodni ettől a váratlan érzelmi ostromtól. Mióta figyelmes valaki hozzám, és mi ütött a búbánatos öcsémbe, hogy viccelődni próbál? Talán elvittek az ufók álmomban és rossz családba hoztak vissza? Jó hangosan becsapom a két szemtelen gyerek után az ajtót, nehogy azt higgyék, visszasompolyoghatnak, hogy tovább szekírozzanak kedvükre. 

Hallom a felcsattanó nevetésüket, és én is elmosolyodom, azután el is megy a kedvem, mert a szemem arra a szekrényre téved, ahol a gyémántgyűrű és a kábítószer lapul. Míg zuhanyozom és öltözködök, egyre azon jár az agyam, mit is tegyek. Bármennyire elhatároztam magam a kórházban, hogy gátlástalanul megszerzem, amire vágyom, most nem tiszta a lelkiismeretem. Hosszas vívódás után végül előveszem a telefont és szólok Hidánnak, hogy egyelőre lefújva az akció. Nincs kedvem magyarázkodni neki, mert az az igazság, hogy én magam sem értem miért inogtam meg. 

Mikor elkészülök, lemegyek a nappaliba, ahol a szerelmesek éppen összedugják a fejüket, és valamit írogatnak. Olyanok, mint két lelkes kiscserkész, ráadásul messziről virít róluk, milyen boldogok együtt. Ebben a pillanatban jövök rá, hogy bármilyen hihetetlen is, nincs szívem elválasztani őket egymástól. 


Nagyon remélem, hogy később se bánom meg a döntésem, de most egyértelmű a helyzet. Hiába tartanám erőszakkal magam mellett ezt a lányt, velem soha nem lenne ennyire vidám és önfeledt. Sokkal kedvesebb hozzám, mióta szakítottunk, bár úgy hiszem, ez nem nekem, inkább a kedvese bátyának szól, akit ki kell engesztelni a baleset és a szakítás miatt. Mindenesetre azt érzem, hogy amíg Sakura az öcsémmel van, jut nekem is a szeretetéből, és ez hihetetlenül jó dolog. Talán kivételesen többet nyerek a dolgon, ha veszítek. Fura egy helyzet, ami miatt csalódottan lógatom az orrom, de be kell látni, hogy így a legjobb. Nem gondoltam én ezt a csábítást elég alaposan végig, helyette megálmodtam az egészet, és akkor döbbentem rá, tulajdonképpen mire készülök.

Nem vettem figyelembe, hogy Sakura soha nem adná nekem magát olyan készséggel, mint azok a ribancok, akikkel eddig volt dolgom. Egy gyűrű se változtatna ezen, hisz csak nekem jelentene végtelen boldogságot, hogy egy ilyen tüneménnyel összeköthetem az életem. Számára a házasság ajánlatom valószínűleg csak rossz viccnek tűnne, hisz olyan fiatal még és egyáltalán nem szeret, ráadásul vannak céljai, amikről most először hallottam tőle. Köztünk csak akkor lenne valami, ha erőltetném, de még most is kínoznak a fejemben azok a fájdalmas sikolyok, amik álmomban kísérték minden próbálkozásom. A legszörnyűbb vadállatnak gondolom magam, hogy ilyen brutális viselkedés egyáltalán felbukkant az agyamban, még ha tudat alatt is. Nem vagyok figyelmes szerető, de szándékkal senkit nem bántanék, főleg őt nem, azt hiszem…


Apám elfuvaroz minket Sasoriékhoz. Imádkozom, hogy a házigazda még ruhában és viszonylag józanul nyisson ajtót, különben az öreg azonnal visszafordít minket. Így is a lelkünkre köti ezerszer, hogy nagyon vigyázzunk Sakurára, mert fél a doktornő haragjától. Ha tudná, mi folyik benn, valószínűleg el sem engedné velünk.


Mire megérkezünk, már igencsak emelkedett a hangulat. Szerencsére Sasori pazar öltözetben, bár kissé illumináltan fogad. A kötelező bemutatkozás után azonnal a bárpulthoz navigál bennünket, és addig el sem enged, míg az első kört meg nem isszuk. 

- Húzzátok le, különben egész este a nyakatokra fog járni! – figyelmeztetem a kis csapatot, bár Sasuke már sokat volt velem ilyen buliban, és ismeri a szokásokat.


Jó gyerekek lévén szót fogadnak és elfogadják az italt, igaz Sakura fintorog erősen, míg le nem gyűri a koktélt, amit a házigazda direkt neki kevert. 

- Nézzetek körbe! – küldöm el őket utána, nehogy azt higgyék, egész este együtt kell 
lógnunk.
- Jó a kendőd! – vigyorog rám haverom, amikor magunkra maradunk, és újabb adag whiskyt tölt a poharamba.
- Sakurától kaptam – felelem büszkén.
- Tiszta hülye vagy, hogy elengedsz egy ilyen csajt – csap tarkón dorgálóan, amitől majdnem elesek, mert a piától elég kevéssé tudja már kontrollálni a mozdulatait.
- Nincs kedvem kibaszni az öcsémmel. Amúgy meg már így is elegem van a pesztrálásából, legalább valaki átveszi a helyem – szabadkozok, bár én is hallom, mennyire hamisan cseng minden szavam. – Vissza is adok mindent – nyúlok a zsebembe.
- Ne itt, mindenki előtt! – fogja vissza Sasori a mozdulatom. – Még meglátja a gerlepár – bök Sakura és Sasuke felé, akik nem túl messze tőlünk letáboroztak, és az őrjöngő tömeget bámulják.
- Jó, de minél hamarabb meg szeretnék szabadulni ezektől, ha már így döntöttem – morgom.
- Látom én rajtad, hogy nem is ezt akarod igazán – húzza a kölyök sejtelmes vigyorra a száját, mire megelégelem ezt a magasröptű beszélgetést.
- Megnézem az uszodát – vetem oda neki, és lelépek. Egy részeg hülyével nincs kedvem megvitatni az elkúrt életem.


Míg kinn egyre hidegebb van, idebenn egyre fülledtebb lesz a levegő. A hatalmas medence tömve van fürdőző csajokkal és néhány feltüzelt srác is bemerészkedett már hozzájuk. Úgy látszik, többeknek már olyan melege van, hogy a ruhát se tűrik meg magukon, állapítom meg fintorogva.

- Szia, Édes! Egyedül vagy? – akaszkodik rám a semmiből Konan. Ő Sasori nővére, és folyamatosan ostromol, ha találkozunk. Állítólag Peinnel jár, bár együtt még nem láttam őket. Amilyen feszült vagyok, talán szükségem is van most rá. A legtökéletesebb gyógyír lesz, ha hagyom magam kivételesen elcsábítani, főleg, hogy így nyomul.
- Bizony egyedül, és nagyon kéne valaki, aki megvigasztal. Tudod, elég letört vagyok mostanában – karolok belé.
- Jó emberhez fordultál – vihog fel, amiből látom, hogy benne is már jócskán dolgozik az alkohol. Lelkesen húz felfelé az emeletre, ahol a szobák vannak. Jól sejtettem, hogy nem az a visszahúzódó típus, akinek könyörögni kell egy kis kényeztetésért, de ez a lényegretörő viselkedés kicsit meglep. Nem tétovázik sokat, az első ajtón szabályszerűen belök, és már szabadít is meg a nadrágomtól.

- Van benned vákuum – nyögök fel, amikor rám cuppan, és nem győzök kapaszkodni, mert olyan heves.
- Remélem, jobban érzed magad! – néz fel csábítóan, de nehéz visszamosolyognom rá, mivel ha nem a szája, akkor a keze szorgoskodik éppen, elég gyakorlottan.
- Hamar jó leszek – préselem ki a választ, és próbálom legyűrni az ellenérzésem. Valahogy már kevésbé tudom értékelni ezt a fajta odaadást a lányok részéről. Eddig is lenéztem mindegyiket, amelyik képes ennyire lealacsonyodni, de ebben a pillanatban eljutottam oda, hogy magamat is megvetem, amiért gátlástalanul kihasználom őket, akár a saját haverom testvérét is, ha úgy adódik. Ugyanezt, sőt, sokkal minőségibb szexet kaphatnék, ha végre komolyan venném az egészet, és nem bonyolódnék szélsőségekbe. 


Eddig csak alkalmi kapcsolataim voltak, mindenkit gyorsan dobtam, nehogy sérüljek. Nem volt bátorságom senkit közel engedni magamhoz, mert attól féltem, újra csalódás ér. Én csak azt tanultam eddig az élettől, hogy szeretni fáj. Összetörik az ember lelke, ha elhagyják, lelkiismeret-furdalás gyötri, ha megbántja a számára fontos személyeket, tehát nincs semmi olyan jó oldala az érzelmi kötődésnek, amiért érdemes lenne kockáztatni. 


Bármilyen hülye ötletnek is hangzik, azért akartam Sakurát feleségül venni, hogy bebiztosítsam magam minden rossz ellen. Talán most, hogy rájöttem sem ez, sem a további kicsapongó élet nem hozza meg a boldogságom, a kettő közötti arany középutat kellene választanom. Keresni kellene valakit, akiben megbízhatok, talán egyszer megszeretek, és vele együtt próbálkozni, mert hiszem, hogy egyszer talán többre is képes leszek, mint szerencsétlenné tenni másokat. Járogatni valakivel, udvarolni évekig, megismerni alaposan - talán még érdekes is lehet. Az öcsémen látom mennyire megváltozott pusztán attól, hogy Sakura feltétel nélkül ragaszkodik hozzá. Csak van más lány is a világon, aki ugyanerre képes, és van olyan elvetemült, hogy engem akar…


Sasuke


Izzadt emberek dörgölőznek egymáshoz a dübörgő zene ütemére, és egyre lazábban szabadulnak meg a gátlásaiktól. Némelyikük már teljesen el van szállva, csak himbálja magát félmeztelenül a tömegben. Néhány hónapja még én is inkább ittam, bár utána szépen meghúzódtam egy sarokban, és hagytam, hogy valamelyik ribanc elszórakoztasson. Addig, amíg egyet nem választottam, sorban zaklattak a lányok, ezért mindig kinéztem a legostobábbat, akit könnyedén le tudtam szerelni, ha olyannal próbálkozott, amihez nem volt gusztusom.

- Merre lehet a vécé? – néz körbe idegesen Sakura, és látom, mennyire nem jön be neki ez a társaság. Elkísérem egy ajtóig, ahol az említett helyet sejtem, és beküldöm.


Én se érzem jól magam. Valószínűleg mi vagyunk a legfiatalabbak, bár itt nem igazán a kor számít, inkább a vagyon. Sasoriék nagyon gazdagok, csak a városban több ingatlanuk van, de egyszer mesélte hány országban járt már, ahol szintén a saját házaikban laktak. A szüleit gyakorlatilag sohasem látja, mert folyton utazgatnak, ő is csak azért maradt, mert a „banda” lett a második, de egyben legfontosabb családja. Ettől függetlenül mindig marakodnak a srácok valamin, de a magány összehozza ezt a sok gazdag, elkényeztetett kölyköt. Már 14 évesen eljártak Hidan apjának a klubjába, ahová egy jóérzésű felnőtt be se tenné a lábát, de a bátyám mindig élvezettel mesélt arról a helyről. A bandával állandóan belerángatják egymást a hülyeségbe, sokszor hetekig nem találkoznak, mert összezördülnek apróságokon, de mégis végül egymásnál kötnek ki. Régen nem értettem hogy tarthat így össze ennyi féle ember, hisz Tobi például kifejezetten ostoba és undorító, mégis befogadták. Pein, Hidan, Kisame, Zetsu sokkal idősebbek, de sose tartották cikinek, hogy Itachiékkal lógjanak. Mikor engem is bemutatott a bátyám, éreztem, mennyire más vagyok, mint ők, és soha nem fognak elfogadni, mert hiányzik belőlem az a lazaság és vagányság, ami mindannyijukat jellemzi. 

Itachi hatalmasat füllentett a „végzősök bulija” szöveggel, mert itt a város krémje szórakozott, ugyanis minden haverja a felsőbb osztályhoz tartozott, ami vonzotta a csinibabákat és a többi pénzes bukszát. Sajnos létezik az a szint a státuszban, ami fölött azt hiszik az emberek magukról, hogy bármit megtehetnek, hisz a gazdagokat senki nem meri piszkálni. Így történhet meg, hogy a szomszédok most sem teszik szóvá, milyen hangos a buli, meg azt, hogy a legtöbb vendég ráállt a környező házak gyepére és simán beülnek majd később részegen a kocsikba, hogy felelőtlenségükben még több kárt okozzanak. A hangulat néhány óra múlva megint a végletekig el fog fajulni és jön a berendezés rongálása és az orgiába fulladó vigadozás. Ezt nem kéne most megvárni.

- Már foglalt – jön ki vérvörös arccal Sakura, és van egy olyan gondolatom, hogy nem pisilő emberekre céloz, akik a vécét rendeltetésszerűen használják.
- Gyere, próbáljunk meg táncolni, ha már eljöttünk! – húzom magammal. Inkább nem kérdezem meg, mit látott.


Ez nálam a „mindent ki kell próbálni egyszer” kategóriába tarozó cselekedet lesz, mivel egyáltalán nem szoktam táncolni, de van itt néhány pár, akik olyan erotikus testmozgást végez tánc gyanánt, hogy kedvet kaptam. Lazán Sakura derekára teszem a kezem, és nem csalódom, mert a lány könnyedén mozog kettőnk helyett is. Ringatózó csípője annyira ingerel, hogy szorosan összesimítom az enyémmel, és tökéletes érzékkel felveszem a ritmusát. Szóval ilyet is tudok, ráadásul mennyire élvezem! Míg az altestünk szinte egybeforr, fönn, tartjuk a távolságot, hogy egymás szemébe nézhessünk. A smaragd tekintet csodálatos világba repít, mintha csak ketten lennénk, és eltűnne körülöttünk a nyomasztó tömeg.

- Szia Sasuke! Megengeded, hogy bemutassam a barátnődet a haveroknak? – nyomul közénk váratlanul Tobi.
- Persze – válaszolom kedvetlenül, bár mindegy, mert Deidara már húzza is a lányt magával. Nagyon rajonganak Sakuráért mindketten, ezért újabban velük kellett ebédelnünk, mert az iskolában is folyton ránk akaszkodnak, és lehetetlen neki nemet mondani.


Pár perc után azt veszem észre, hogy szerelmem eltűnik a banda gyűrűjében, akik itallal kínálják, bókolnak neki, és próbálnak nagyon jópofán viselkedni. Nem kerüli el a többi vendég figyelmét sem ez a megkülönböztetett bánásmód, ahogy a buli legmenőbb arcai egyetlen megszeppent személy körül legyeskednek.

- Pedig ízlése sincs! Hogy lehet ilyen hacukában eljönni egy menő partira? – hallom mögöttem két szolárbarbie beszélgetését.


Való igaz, hogy Sakura feneke nem lóg ki a ruhából, mint a többieké, mert úgy öltözött, ahogy kértem, mégis szerintem ő legcsinosabb lány az egész társaságban. A hófehér farmer és a szeme színével egyező blúz, magassarkú-szandállal sokkal nőiesebb, mint azok a szoknyák, amiből kilátszik a többieknek mindene. Hozzá szolidan sminkelt, és nem valami émelyítő nehéz parfüm szag árad róla, hanem olyan az illata, mint a friss, tavaszi szellőnek.

- Lenyúlták a nődet, öcsi? – lép hozzám Itachi, aminek kivételesen örülök.
- Nem bánnám, ha békén hagynák, és nem itatnák tovább, mert éjfélkor normális állapotban akarom hazavinni – aggódom.
- Megoldjuk! – veregeti meg a vállam, bátyám, és csatlakozik a haverjaihoz.


Fél óra múlva már nagyon ideges vagyok, mert Sakura kézről kézre jár, mindenki viszi táncolni, míg engem Itachi csitítgat. A lányon egyre jobban látom, hogy fárad, de bírja még a „frissítő” koktélok miatt, amit Sasori folyamatosan gyárt neki.

- Megyek, beszélek a házigazdával – elégeli meg végül bátyám is a murit, és Sasorit félre hívja. Eltűnnek valahová, én meg nézem tovább, hogy szórakoznak a barátnőmmel.


Mikor lassú szám következik, azonnal indulok és kiragadom őt a feltüzelt kanok közül, hogy én vigyem táncba. Birtokló mozdulattal magamhoz szorítom, mire Sakura hálásan a vállamra hajtja a fejét és érzem, hogy nedves ajkait a nyakamhoz nyomja. Nem kell hozzá sok, hogy elfeledjem az előbbi incidenst, és csak rá figyeljek.

- Nem hiszem el, hogy féltékenynek láttalak! – kuncogja. Hallom rajta, hogy a rengeteg koktél már megtette a hatását.
- Kevés dologhoz ragaszkodom, de amihez igen, azt nagyon féltem – vallom be kicsit érzelmesen.

Ajkai a nyakamról föntebb vándorolnak, és az egzotikus italtól tutti-frutti ízűen csókolni kezdenek.

- Fincsi vagy – súgom, mire mosolyogva ad egy újabb puszit a számra, majd incselkedve megharap, és a nyelvével bekéredzkedik hozzám játszani.


Talán az elfogyasztott alkoholnak köszönhető, de teljesen elborít a tűz. Mire észbe kapok, már a ruhája alatt van a kezem, és a hátát simogatom. Milyen jó lenne most otthon lenni, és csak kettesben belefeledkezni ebbe az ölelésbe! Valószínűleg ő is erre gondolhat, mert a szám végén nagyot sóhajt, amikor eltol magától.
- Hazamenjünk? – kérdem.
- Ha nem baj… - néz rám félszegen.
- Megkeresem Itachit – puszilom meg, és elindulok abba az irányba, amerre utoljára láttam a tesómat. Sakurát inkább nem viszem magammal, mert volt már szerencsém Itachit elkapni egy-egy nagyon intim helyzetben, mivel teljesen gátlástalanul viselkedik, ha iszik.


Egy fiú, aki épp az egyik szobanövény leveleire rókázik, útba igazít, hogy fönn az emeleten keressem a bátyám valamelyik szobában. Alig érek föl, már hallom is a folyosón a hangját. Valakivel veszekszik.

- Ne szólj már bele a dolgaimba! Meggondoltam magam és kész! Fogd a gyűrűt és a cuccot és örülj, hogy nem kérem vissza a pénzem – kiabálja dühösen. 


Ösztönösen meglapulok a lépcső tetején, mert a gyűrű szó eléggé felcsigáz, és kukucskálni kezdek.


- Nem lesz többet ilyen édes csinibabád! Annyira guszták a mellei! Kizárt, hogy ez téged már ne érdekeljen! Ráadásul egy szűz, akit te törhetsz be! Tiszta marha vagy! – harsogja Sasori, mire hirtelen ökölbe szorul a kezem.
- Nem kell Sakura és kész, különben sincs türelmem senkihez, aki ennyire tapasztalatlan! – válaszol Itachi, de nyilvánvaló, hogy nem így gondolja.


Mikor kimondja Sakura nevét vörös köd borul az agyamra és előlépek.

- Miről tárgyaltok éppen? – kérdem vészjóslón.
- Ne szólj bele öcsi, nem tartozik rád! – tol félre bátyám, és le akar menni mellettem a lépcsőn.
- Sakurát emlegetted, szóval rám tartozik – rántom vissza a folyosóra. 
- Add a holmim, és már itt sem vagyok! Marjátok csak egymást! – szól közbe Sasori, mire Itachi egy bársonydobozt meg egy tasakot nyom a kezébe, és a csávó villámgyorsan elhúz.
- Jobb, ha beszélsz, mert ideges vagyok, és most direkt fogom szétverni a fejed! – fenyegetem, mert érzem, hogy valami oltári aljasságot takargat a kedves bátyám.

Olyan dühösen nézhetek, hogy gondolkodóba esik, de végül megint faképnél akar hagyni ahelyett, hogy válaszolna.

- Mondd már! – rivallok rá. – Minek neked gyűrű? – kiabálom egyre ingerültebben.
- Szerinted minek szoktak gyűrűt venni a fiúk? – vigyorog rám pimaszul, mert látja, hogy addig úgy sem engedem el, amíg valamilyen magyarázattal nem szolgál.
- Lánykérés – találgatok elhűlve.
- Ja…
- Kinek vetted? – rángatom meg újra a ruháját, de ebből a gúnyos mosolyból már mindent kiolvasok.
- Gondoltam teszek még egy próbát a barátnődnél – mondja, és nevetni kezd a dühtől eltorzuló ábrázatomon.
- Te beteg vagy! Feleségül akarod kérni Sakurát? Hogyan és miért? – sápítozok, mert egyszerűen nem tudom épp ésszel felfogni a hallottakat.
- Szeretnék elmenni innen messzire, és saját családot akarok. Én már elmúlta 18 éves, megtehetem – vágja büszkén az arcomba.
- De hát Sakura még tanul…
- Lenne elég pénzünk, nem kéne dolgoznia, nevelhetné nyugodtan a gyerekeket – vonja meg hanyagul a vállát.
- Soha nem menne hozzád! – kiabálom kétségbeesve, bár jobban beszél belőlem a rémület, mint a meggyőződés.
- Ha terhes lenne, hozzám jönne – néz makacsul a szemembe.
- Én megöllek! – tódulnak számra a szavak, mert beugrik mit adott vissza még a gyűrűn kívül Sasorinak. Valószínűleg olyan tablettát rejtett a kis tasak, amit Tobi szokott keverni a csajok italába, hogy befolyásolhatóvá váljanak, és könnyedén ágyba vigye őket. A tudattól, hogy Itachi így ki akarta használni szerelmemet, teljesen elborulok, és gyűlölettel telve a torkának ugrok.


Teljes erőmmel fojtogatni kezdem, és hamarosan mindketten a földön kötünk ki. Lefejti az ujjaim, de továbbra sem kímélem, ütöm, ahogy bírom. Ő se hagyja magát, védekezik és visszavág rendesen. Tényleg megölnénk egymást, ha valaki közénk nem furakodna.

- Hát itt vagytok? – zavar meg egy női hang bennünket. – Fejezzétek már be, ti idióták!
- Ino? Ne avatkozz bele! Menj innen! – ordítom, mert majdnem lelökjük a lépcsőről, ahogy fáradhatatlanul próbálunk egymás fölé kerekedni.
- Tudjátok, hogy míg ti itt marakodtok, Sasori kocsiba ültette Sakurát, és elhúztak valahová? – kiabál dühösen. – Azt hittem, legalább az egyikőtök az autóban van vele, de ezek szerint csak Hidan és Kisame csatlakoztak hozzájuk. Én a helyetekben kezdenék aggódni, mert a leányzó totál ki volt ütve, és az se egy életbiztosítás, ahogy Sasori részegen vezetni szokott…