25. Miről álomdnak a fiúk

Sasuke

Rohanok haza, gyorsan lezuhanyozom, és keresek valami tisztességes ruhát, amiben megjelenhetek a vizsgálaton. Húsz perc múlva már a rendelő ajtajában toporgok, és azt találgatom, ki fog nekem ajtót nyitni.

Apa nem telefonált haza, pedig délben találkozója volt a doktornővel, mert ma érkeztek meg az eredményeim. Engem ez annyira nem is izgatott, inkább azt szerettem volna hallani, hogy sikerült a közös ebéd. Jó érzés kicsit boldognak látni az öreget ennyi év után. Mondjuk, tényleg furcsa lenne, ha egyszer összeköltöznének, mert én soha nem tudnék Sakurára húgomként gondolni - nem is akarok - tehát bízom a szülők találékonyságában. Főleg Tsunade csavaros eszére számítok, hogy sikerül valami olyan kompromisszumot találnia ebben az ügyben, amivel mindannyian elégedettek lehetünk. Biztos van valami megoldás arra, hogy én is járhassak Sakurával, apa is együtt lehessen a doktornővel, mert rájöttem, hogy mókás, amikor mind így együtt vagyunk, és ebbe a körbe még Itachi is beleférne, ha megmaradna ebben a hangulatában. Kivételesen kedves mostanában, bár ez engem kicsit gyanakvóvá tesz.

Napok óta zavar, hogy túl könnyen elengedte Sakurát, pedig meg vagyok róla győződve, hogy ő volt az első olyan barátnője, akit kedvelt is. Eddig csak használta a nőket. Pár nap után mindig új csaj után nézett, vagy párhuzamosan szórakozott több lánnyal, akik voltak annyira ostobák, hogy el is nézték ezt neki. Senkit nem ültetett még közülük egy asztalhoz az idióta haverjaival, mert őket sokkal többre tartotta bármelyik némbernél. Azért gondolok arra, hogy Kedvesem többet jelent neki kivételesen, mert őt mindenhová vitte magával, és bemutatta az összes személynek, akinek ad a véleményére. A holnapi buli ötlete is valószínűleg azért született, hogy az idősebb bandatagoknak megmutassa Őt, ezért zavar a változás, hogy nem fújta le az egészet, hanem elvisz mindkettőnket. Mivel volt már szerencsém ehhez hasonló társasági összejövetelekhez a cimboráival, nem számítok sok jóra, Sakurát meg főleg nem vinném ilyen helyre, de látom Itachin, hogy mennyire akarja, és a bűntudatom miatt engedek neki. Nagyon csúnya szegény a levágott hajával, összefoldozott fejével…

Tsunade fogad, pedig a lányának jobban örülnék. Bemegyünk a vizsgálóba, és engedelmesen tűröm, hogy újra méregessen. Egy kilóval kevesebb vagyok, mint előzőleg, viszont a vérnyomásom és pulzusom jó. Persze, hogy jó! Nincs a közelben az a kis boszorka, hogy felizgasson. Mikor mindennel végzünk, Tsunade leültet az íróasztallal szemben és előveszi a többi eredményem.

- Igazából nem vagy beteg, fizikailag… - kezd magyarázatba. - Annyi történt a szervezeteddel, hogy a stressz miatt nagyon legyengült az immunrendszered, és a folyamatos idegeskedéstől rossz a gyomrod, nem kívánod az ételt vagy kijön belőled. A kiütések valószínűleg szintén az immunrendszer hibája miatt jönnek elő, de minden tüneted hátterében van egy nagy adag pszichés tényező is, ezzel védekezel bizonyos dolgok ellen. Tudod, a test és a lélek nagyon szoros kapcsolatban állnak egymással. Aki boldog, kiegyensúlyozott, sokkal ritkábban betegszik meg. Aki például ideges, simán gyomorfekélyt kap. Érted?
- Akkor azt fogok kapni? – teszem fel naivan a kérdést.

- Könnyen, ha így folytatod, és a hányás sem túl kellemes a nyelőcsövednek, meg a fogaidnak, mert a gyomorsav minden egyes alkalommal végigmarja ezt az utat, amikor távozik belőled. Mivel gondod van az evéssel, elég rossz a vérképed, vitamin és egyéb anyagokból nagyon gyéren áll a szervezeted. Fokozatosan, egyre nagyobb adagokkal kellene visszaszoknod a rendszeres táplálkozásra. Látom, milyen elborzadva szoktad nézni reggelente Narutót, de egy fejlődésben lévő szervezetnek tényleg olyan sok tápanyagra van szüksége, mint amennyit ő befal. Rendszeresen mozog, erősödik, jó étvágyú. Valahogy neked is ezt a sémát kéne követni.
- Én otthon hiába próbálom… - keseredek el, mert úgy gondolom, a nő nem érti a lényeget.
- Tudom, mi van veled otthon! Nem lehetek a pszichológusod, mert ismerjük egymást, mondtam apádnak is, amikor megkért. Az iskola miatt viszont, muszáj lesz valakit hamarosan keresnetek, de neked egyébként is jót fog tenni, sőt! Előbb kellett volna, sokkal előbb! Akkor nem tartanál itt. Attól viszont, hogy nem én kezellek majd, odafigyelek rád, eléggé átlátom a helyzetedet és tudom, honnan gyökereznek a problémáid. Ti még nem zártátok le a múltat a családoddal, elakadtatok a gyászreakció kezdeti szakaszában, ráadásul hatalmas köztetek a feszültség, mert nem vagytok őszinték egymáshoz. Ha szakemberhez kerülsz, megtanít sok hasznos dologra, ami megkönnyítheti az életed, és ígérem, én is segíteni próbálok, amiben csak lehet.
- Miért baj, ha ismerjük egymást? Semmi kedvem valami vadidegen embernek elmesélni az életem – morgok. Igazából rég elhatároztam, hogy egy szót se fogok szólni, ha apám elvisz valami agyturkászhoz. Tsunade azért teljesen más, benne megbíznék.
- Velem talán szívesen társalognál arról, vannak-e rémálmaid, előfordult-e, hogy bepisiltél éjszaka, vagy hogy milyen a szexuális életed? – tudakolja türelmesen.
Süllyedek pár centit a hallottakra, azután belátom, hogy ez tényleg kellemetlen lenne. Megadóan rázom meg a fejem, ráadásul a gondolattól, hogy a másik orvos is erre lesz majd kíváncsi, nagyon ideges leszek.
- Minden pszichológus felesküszik a titoktartásra, senki nem tudja meg, ami ott elhangzik majd! – simogatja meg fejem kedvesen Tsunade, mert látja rajtam mennyire rossz kedvem lett.
- Minek kell ezt erőltetni? – csikorgatom a fogam.
- Előbb próbáld ki, és tedd meg nekem azt a szívességet, hogy komolyan veszed! Attól még hozzám is fordulhatsz, ha úgy gondolod, de hidd el, így a legjobb. Egyedül nem fogsz tudni kilábalni a problémáidból. Én is felkerestem egy kollégát a válásom idején, mert nem akartam Sakurára zúdítani a gondjaim. Már így is sokat segített és önzés lett volna még jobban megnehezíteni az életét. Nincs abban semmi szégyellnivaló, ha az ember időnként más tanácsaira szorul.
- Apám jó ember – szalad ki a számon, mert szeretném, ha tudná, az öreg soha nem okozna neki szándékosan ekkora fájdalmat.
- Tudom – mosolyodik el, és egy dossziéba téve a leleteimet, utamra bocsát.
- Felmehetek Sakurához? – kérdem izgatottan, mert nagyon hiányzik már.
- Persze! Csak annyit akarok még mondani, hogy engem is köt a titoktartás a betegeimmel kapcsolatban, tehát jó, ha tudod, hogy a lányommal nem tárgyalunk ki téged ebben a témában soha, viszont, hogy te mit mesélsz el Sakurának, már a ti dolgotok – világosít fel.
Biccentek, hogy értem, és rohanok végre fel a lépcsőn, hogy meglepjem Szerelmem a szobájában. Két kopogás után nem törődve az illemmel, benyitok, és az íróasztala fölé görnyedve találom őt, mert épp valamit vadul körmöl.

- Szia! – sietek hozzá, és máris a karomba zárom, hogy csókolhassam. Az édes ajkakat mohón ízlelem, és hosszú percekig belefeledkezünk az üdvözlésbe.
- Már nagyon vártalak, jó sokáig beszélgettetek anyuval! – néz aggódóan a szemembe.
- Nincs semmi baj, csak javasolta egy dilidoki mihamarabbi felkeresését – vonom meg a vállam kelletlenül, mert szégyellem, hogy erre van szükségem.
- Ne becsüld le a pszichológusokat, anya is az! – morran fel kislányos duzzogással.
- Nem velük van bajom, hanem magammal. Téged nem zavar, hogy egy bolonddal jársz? – kérdem tettetett lazasággal, de valójában oltárira bánt a dolog.
- Mióta kezdelek megismerni, már nem ijeszt annyira a dolog – válaszol komolyan, mert ő is érzi rajtam, hogy nagyon fontos számomra a véleménye. 
- Féltél tőlem? – nézek zavartan a szemébe, mert ez elég elkeserítő lehetőség.
- Bunkó voltál, verekedtél, azután az az öngyilkossági ötleted… nem tettél rám túl jó benyomást az elején. Igazából, azóta vagyok rólad más véleménnyel, mióta a lépcsőtökön azt mondtad, változni szeretnél, és napról napra látom rajtad, hogy tényleg igyekszel – mondja félve az őszinte szavakat.
- Hálás vagyok, hogy legalább te kimered mondani, mit gondolsz rólam. Szerintem ezért is szeretlek annyira… - jegyzem meg szomorkásan.
- Csak ezért, másért nem? – biggyeszti le a száját.
- Ha újra előhozok az ingerlő idomaiddal, megint zavarba jössz – válaszolom, de már menekülök is, mert tudom, hogy az ilyen beszédre mindig érzékenyen reagál.
- Szóval csak a testem és a megértésem kell – ráncolja a homlokát és elindul utánam, hogy megpüföljön egy kispárnával. 
Hagyom, hogy beérjen és üssön rajtam párat, had örüljön kicsit, azután én is támadásba lendülök, könnyedén kicsavarom a „fegyvert” a kezéből és felkapom, hogy az ágyra dobjam. Naná, hogy úgy irányítom a mozdulatot, hogy rajta landoljak én is.
Karjaimmal körbe fonom, hogy tompítsam az ütközést, azután lefogom, és csókkal fojtom belé a tiltakozást, amitől hamarosan engedelmes kiscicává szelídül. Élvezettel tolom combjai közé a csípőm és tépem, harapom ajkait. Kóstolom selymes bőrét a hófehér, kecses nyakán, míg kezem a haját, arcát simogatja.
- Nagyon szeretlek – lehelem, mert egyszerűen szétfeszít belülről a boldogság.

Itachi

- Mi tartott ennyi ideig? Talán a doktornő meg is műtött? – morgok öcsémmel, mert órák óta várom, hogy végre haza húzza a belét. Kíváncsi vagyok, mi derült ki a leleteiből.
- Miután beszéltem Tsunadével, még megírtunk egy dolgozatot Sakurával bioszból.
- Ja, képzelem… - fintorgok a nyilvánvaló hazugságra.

Én vagyok legjobban meglepve, amikor előhúz egy öt oldalas grafikonokkal tűzdelt beszámolót. Alibiből biztos nem gyárt ilyet, tehát ez a félnótás tényleg tanult a szerelmével, pedig meg voltam róla győződve, hogy végre rámászott, mert mostanában nagyon nyugtalanok az éjszakái, és nem hiszem, hogy rémálmok gyötrik, mert azok után nem szokott az éjszaka közepén zuhanyozni járni.
- Nem ért volna rá hétvégén? – kötekedem tovább, nehogy azt higgye, kifogott rajtam és ilyen könnyen békén hagyom.
- Nagyon sok leckét adnak fel mostanában. Láthattad, hogy tegnap is majdnem éjfélig tanultam – dohog. – Semmi értelme hétvégére begyűjteni a feladatokat, mert annál kevesebbet lehetünk együtt Sakurával – szólja el magát. Látom, kicsit elpirul, hogy ilyen személyes dolgot kikotyog, de lám, a szerelem nagyon elővigyázatlanná teszi.
- És a doktornő mit mondott? – érdeklődöm lazán.
- Semmi szervi, inkább lelki okok miatt van ez az egész, de ez valahogy nem lep meg – dünnyögi és elhúz a konyhába, hogy ne faggassam tovább.
Hát, ez az eredmény engem sem lep meg. Én tudom a legjobban, mekkora káosz van az öcsém fejében, és zűrzavar a lelkében. Még teszek is rá gyakran egy lapáttal, nehogy véletlenül megértse a dolgokat, mert nem szeretném, ha rájönne, nemcsak ő szánalmas ebben a családban, hanem apám és én magam is. Mi lenne vele, ha tudná, egyikünk se képes a normális életre, hanem hatalmas sebekkel, rossz beidegződésekkel éljük túl a napokat és így akarjuk őt nevelni, példát mutatni neki.

Sasuke

Kicsit elcsodálkozom, hogy a bátyámat ennyire izgatja, mit mondott az orvos. Azért tuti nem várakozott volna türelmetlenül a nappaliban, hogy kötözködjön, csak simán átjönne a szobájából, ha hallaná, hogy megjöttem. Egyre nehezebben igazodom el rajta mostanában.
Próbálom lazábban felfogni a vele való beszélgetést, igyekszem kivételesen mellőzni, hogy minden egyes szavát, mozdulatát kielemezzem, ahogy szoktam, mert ettől csak újra ideges leszek. Ennem kell, a kajának bennem kell maradnia, ha nem akarok úgy járni, ahogy Tsunade mondta. Kötelességtudóan készítek két szendvicset és felviszem a szobámba, hogy leckeírás közben szép lassan megegyem. Itthon már hónapok óta nem ettem, és meglep, mennyi finomságot találok. Valahogy nem rémlik, mikor vált apám ennyire a vásárlás szerelmesévé, mert eddig szinte csak szalámit és vajat láttam a hűtőben, most pedig ezerféle joghurt, sajt, gyümölcs sorakozik a polcokon. Talán őt is kioktatta Tsunade? Hálás szívvel gondolok a nőre, mivel biztos vagyok benne, hogy ezt is neki köszönhetem.
Sokára végzek a tanulással, mire lefürdöm, és ágyba bújok, újra erőt vesz rajtam a nyugtalanság. Egyáltalán nincs kedvem a holnapi bulihoz, inkább lennék kettesben Sakurával. Mehetnénk végre randizni, mert az iskolán kívül nem is nagyon találkoztunk még, csak náluk, vagy amikor együtt elmentünk a kórházba. Tudom, hogy ha továbbra is ezen rágom magam, megint rossz éjszakám lesz, ezért igyekszem valami kellemesebb témára gondolni elalvás előtt.

***

Melegen süt rám a nap, csivitelnek a madarak, gyerekek játszanak a játszótéren, én pedig boldogan lépdelek az utcán, mert minden olyan vidám és szép! Ez tényleg csak egy álom lehet…

Végre megérkezek a rendelőhöz, és a szívem izgatottan kalapálni kezd, mert hamarosan újra magamhoz ölelhetem ez a bolondos lányt, aki mostanában bearanyozza napjaim.
Csöngetésem után pár pillanattal hallom, hogy ledübörög a lépcsőn, és valószínűleg eltanyázik, mert egy hatalmas csattanáshoz hasonló hang és egy fájdalmas „aúzás” után úgy nyit ajtót, hogy a térdét tapogatja.
- Szia! Elestél? – nézem aggodalmasan.
- Á, dehogy… - nevetgél zavartan, de csak akkor hagyja abba a lába nyomkodását, amikor egy szenvedélyes csókkal elterelem a figyelmét a sajgó testrészről. 
- Hol van anyukád? – érdeklődöm, amikor beterel pár perc után a vizsgálóba.
- Rám hagyta, hogy mérjelek meg, azután szóljak, ha végeztünk. Éppen a kedvenc sütim készíti, és még van egy kis dolga vele – jelenti vidáman.
Imádom benne, hogy épp most törte össze magát újból, de a jókedvét semmi nem képes elrontani.
- Ez tetszik! Szóval először te vizsgálsz meg! – villan elégedett mosolyra a szám. Istenem, erről fantáziálok, ki tudja mióta…
- Csak a súlyod, magasságod és vérnyomásod mérem meg – csodálkozik, mivel nem érti a hirtelen jött lelkesedésem.
- Oké, akkor felkészülök! – mondom alattomosan, és egy pillanat alatt kibújok a cipőmből és a pólómból.
- Mit csinálsz? – hördül fel rémülten, és nyakig vörös lesz, ahogy a szeme a mellkasomra téved. Annyira édes, amikor ilyen zavarban van!
- Csak pontosabb eredményt akarok – felelem álszentül, de majd ki buggyan belőlem a nevetés. Hihetetlen szemérmes ez a lány, rajtam ezerszer túl tesz, pedig én se vagyok túl bátor az ilyesmiben. Gyorsan a mérlegre lépek, hogy megússzam a dorgálást és várom, hogy kövessen.
- Híztál öt kilót! – derül fel végre újra az arca, és büszkén beírja a gépbe a súlyom. – Nőttél is, egész pontosan tíz centit – állapítja meg, majd int, hogy üljek le valahová.
- Ide szabad? – ugrok fel a vizsgálóasztalra, mert próbálom követni mocskos agyszüleményeim forgatókönyvét.
- Persze – hagyja rám gyanakvóan.
Csendben tűröm a pulzusszámolást és a vérnyomásmérést, hogy elaltassam benne a bizalmatlanságot, de azután… perverz mosollyal a képemen végig fekszem az asztalon.
- Mit művelsz már megint? – képed el.
- Orvos akarsz lenni, nem? Megengedem, hogy gyakorolj rajtam! – ajánlkozok fel lelkesen. – Tapogass végig nyugodtan, elvégre ebből is rutint kell szerezned! - biztatom.
- Te engem csőbe akarsz húzni – ráncolja homlokát zavartan.
- Csak azt akarom, hogy fejlődj! Ígérem, mozdulatlan leszek és hallgatok, mint a sír! – vágom hullamerev pózba magam, csak a mutatóujjammal intek, hogy merészkedjen közelebb.
Olyan, mint egy kiscica, aki a tejes tálkát kerülgeti, de nem mer belenyalni. Smaragdzöld szemei nyugtalanul pásztáznak, vajon milyen hátsó szándékom lehet, pedig én tényleg csak azt szeretném, ha végre megérintene.
- Lehet, hogy májzsugorom van… - sóhajtok fel elhalóan, hátha sikerül felcsigáznom kicsit.
- Inkább agyzsugorod, hogy ilyeneket találsz ki! – morog, de egy fél lépést végre tesz felém.
- Sokat akarok? – szalad ki a számon, mert túlságosan idegesnek tűnik.

Remélem, nem érti félre a szándékom, hisz eddig is toleráns volt a furcsaságaimmal. Nem rendezett jelenetet a múltam miatt, és egyéb fogyatékosságaimért, szóval a kapcsolatunk testi részét se szeretném úgy bevezetni, hogy éppen ezen vesszünk össze.
- Ha hulla vagy, ne beszélj, és a szemed is csukd be! – utasít nem túl kedvesen.
Szót fogadok, csak szedje már végre össze a bátorságát!
Hallom lépteit, a ruhája a karomhoz ér, ahogy fölém hajol, és összerándul a testem, amikor az ujjait megérzem a hasamon. Óvatosan indul, hogy kitapintsa, amit kell, de az én agyam lázasan arra vár, hogy a keze másfelé is kalandozzon. Kicsit föntebb vagy lentebb... bár itt is nagyon jó, ahol van…
- Mit sóhajtozol? – zavar meg az álmodozásban, de szerencsére közben nem enged el.
- Csak eszembe jutott valami – nyögök fel türelmetlenül.
- Micsoda? – vakkant rám gyanakvón.
- Ez – kapom el a csuklóját, és úgy irányítom a kezét, hogy a tenyerével végigsimítson az alhasamtól a mellkasomon át a nyakamig.
- Te… perverz! – jön meg a hangja a kezdeti sokk után.
- Fájt? – kérdem vigyorogva, mert úgy dörzsölgeti a két kezét össze, mintha baleset érte volna.
- Nem, de neked fog – suttogja.
- Meg akarsz ütni? – nézek rá csalódottan.
- Nem. Úgy döntöttem belemegyek a beteges játékaidba, de csak akkor, ha betartod a szabályokat – mondja elvörösödve.
Kezd nagyon kíváncsivá tenni!
- Bármit megteszek – vágom rá gondolkodás nélkül.
- A szemed maradjon csukva és a kezed se mozdulhat – mondja rekedten. 
- Így jó?
- Ne is szólalj meg!
- Ühüm – válaszolom.
Meleg tenyere visszatér a nyakamhoz és oly nehéz a sóhajom magamban tartani, amikor elindul lefelé szép lassan a testemen. Megáll a szívem fölött, mintha a rám tapasztott tenyéren keresztül hallgatózna, azután lejjebb csúszik. A hasamnál érzékeny vagyok, ösztönösen behúzom és harapom a szám szélét kínomban az izgalomtól, amikor eléri az övem vonalát.
Minek rajtam ez a hülye farmer?
Ja! Mert nagyon szégyellős vagyok.
Érzékien az oldalamra csúszik a keze, kicsit időz, majd onnan indul vissza. Amikor megint a nyakamnál jár és megtámasztja az arcom, minden fogadkozásom ellenére kipattannak a szemeim. Huncut mosollyal hajol le hozzám a kis boszorkány, hogy figyelmeztessen:
- A kezek szigorúan az asztalon maradnak! – suttogja, azután csintalan kis nyelvét az ajkaimon érzem.
Míg én minden önuralmamat felhasználva szorítom a lepedőt, hogy ne nyúlja hozzá, ő egyre bátrabban ismerkedik a testemmel. A nyelve a számban ficánkol, az ujjai merészen ingerelnek. Nyoma sincs már mozdulataiban a tétovázásnak, bátran siklik a keze a csupasz felsőtestemen mindenfelé. Mikor a tenyerét a hasamon nyugtatja, és a hüvelyujja izgató köröket kezd írni a köldököm körül, már felhúzom a térdeim, és a csípőmet begörbítem, hogy közelebb legyen a simogatott területhez. Nagyon szeretném, ha végre ott is érintene, türelmetlenül nyöszörgök alatta, míg végül megérzem őt. Szeme egy hamiskás mosoly kíséretében rám villan, amikor ágyékomra csúsztatja apró tenyerét. A nadrágom dudorodását kezdi dörzsölni, és hamarosan egyre mélyebb nyögésekkel kísérem, amit tesz velem. Elkezdek ütemesen mozogni a keze alatt és érzem, hogy szépen lassan elindulok azon az úton, ami az élvezetek csúcsára vezet. Ígéretem ellenére átölelem a nyakát, és a hajába markolok, mert magamhoz akarom szorítani, ha már csókolni nem vagyok képes, mivel a szám épp suttogva könyörög neki, nehogy abbahagyja, amit csinál. Gyönyörű nyakát puszikkal borítom szaggatott sóhajaim között, majd úgy robbanok, hogy minden porcikám beleremeg. Messziről hallom a saját hangom, ahogy az élvezettől kiszakad belőlem és sokára hal el, mert a kéj hosszan ringat.
Milyen kár, hogy csak álmodom mindezt. A hajam a homlokomra tapad az izzadságtól, mert nem elég a sok erotikus kép, a testem a valóságba is viaskodott. Teljesen bele vagyok gabalyodva a takaróba, így az édes történet nem úgy záródott, hogy a megkönnyebbülés után forró csókot váltunk szerelmemmel, hanem megjelenik Tsunade, és egy erőteljes rúgással kipenderít a vizsgálóból, mondván a helyiséget nem rendeltetésszerűen használtuk. Így, amikor álmomban a rendelő várójában földet érek, sajna a valóságba csöppenek vissza, vagyis az ágyam melletti padlóra. Morgolódva próbálok szabadulni a paplanhuzat fogságából, ami a hánykódástól rám tekeredett és izzasztó béklyóvá vált. Kéne már egy tisztességes méretű fekvőhely, nem ez az ócska heverő, amin 6 éves korom óta alszom. Kezd elegem lenni a folyamatos lepottyanásokból és az a kósza ötlet is megfordult mostanában a fejemben, hogy kettő személynek elég kényelmetlen lenne…

Sakura

Senkit nem érdekel a pénteki utolsó óra. Én is inkább izgatottan készülök az esti bulira. Mellettem Sasuke mosolyogva nézi, milyen részletes haditervet állítottam össze, hogy csinos legyek és ne valljon majd szégyent velem.
- Tényleg szükséges ennyi minden? – nézi a listámat.
- Muszáj jól festenem! Főleg neked akarok tetszeni, de az se baj, ha a bátyád haverjai is jó véleménnyel lesznek rólam – felelem őszintén.
- Én nem bánnám, ha visszafogottan öltöznél, elég vadak, főleg az idősebbek – mondja komoly tekintettel.
- Oké! Akkor a szoknya eleve kilőve – állapítom meg csüggedten.
- Majd leszel miniben máskor, amikor normális helyre megyünk – simogatja meg az arcom vigasztalón.

Hinatával megyek haza, mert olyan csoda történt, hogy Sasukét visszahívták a foci csapatba átmenetileg, míg a bátyja felépül, ezért órák után most már szinte mindig edzésen lesz. Jól kitárgyaljuk barátnőmmel, mennyire szerencsés vagyok, hogy este csupa jó hímmel szórakozhatom, mert állítólag Sasori is nagyon helyes, míg Hinata a szokásos társasággal Shikamaruéknál lesz házibuliban.
Otthon válogatni kezdek a ruhák között, mikor eszembe jut, hogy vásárolni kéne néhány illatszert is. Anya készségesen elfuvaroz a város legnépszerűbb drogériájába, és mindketten mohón vetjük rá magunkat a választékra.

Sasuke

Nem mintha terveznék valamit estére, de nagyon bolygatnak Itachi szavai, amit a „felkészületlenségemről” mondott, bár az is lehet, hogy azért vagyok itt, mert a perverz álmaim végre cselekvésre ösztökélnek. Attól igazán nem félek, hogy Sakurától elkapnék valamit, de vigyázni szeretnék rá, ezért két nap tanakodás után, ma rávettem magam, hogy elmenjek gumit venni…
Vajon hol tartják? Egy pillanat alatt beleizzadok a feladatba, pedig csak a keresés helyét próbálom beazonosítani. Nem értem miért lopózkodom már az üzlet bejáratánál, mintha rám lenne írva, miért jöttem, de képtelen vagyok lazán viselkedni. Idegesen tekintgetek, látok-e ismerőst, közben vadul fürkészem a polcok kínálatát.
- Segíthetek? – szólít meg egy dekoratív eladó. A 30-as évei elején járó nő biztos tudna néhány tippet adni, de valószínűleg ott süllyednék el helyben a szégyentől.
- Köszönöm, csak nézelődök – dadogom, mire alaposan megbámulja zavart ábrázatom.
- A hátsó sorban, közvetlenül a tamponok mellett, vannak kifejezetten férfiakat érdeklő termékeink, talán ott kéne folytatni a nézelődést – javasolja, és igyekszik uralkodni magán, hogy ne nevessen vérvörössé váló képemen. Szóval mégis rám van írva, miért jöttem…
- Köszönöm – semmisülök meg egy pillanat alatt, és igyekszem méltóságteljesen eloldalogni a közeléből.
Micsoda aljas némber! Mit kell szórakozni más problémáján?! A kijárat felé újra el kéne mennem mellette, ezért inkább megfogadom a tanácsát, és a hátsó sor felé veszem az irányt. Fellélegezve konstatálom, hogy a környező sorokban nincs senki, tehát nem kaphatnak rajta, ha kicsit mustrálom a kínálatot.
Végre odaérek a megfelelő polcsorhoz, és döbbenten látom, mégsem vagyok egyedül, csak az illető olyan alacsony, hogy nem látszódott ki a feje. A töpörödött öregasszony hatalmas szódásüveg szemüvegével próbálja elolvasni az egyik termékismertetőt, úgy tűnik reménytelenül.
- Á! Fiatalember! Kibetűzné nekem, mi van ide írva? – talál meg éppen engem a feladattal, és kezembe nyom egy hatalmas csomagot. Látom, hogy itt bajok lesznek, megint megszégyenülök, de apám jó modorra tanított az idősekkel szemben, tehát kényszeredetten belefogok.
- Kiváló nedvszívó képességű inkontinencia betét, éjszakai használatra, vizeletszivárgás ellen… - nyögöm elborzadva.
- Tessék? Mondja hangosabban, mert kicsit rosszul hallok! – bökdös meg.
Itt szeretnék meghalni helyben, mert biztos vagyok benne, hogy mások ezt is jól hallották. A bökdösésre viszont nem tudok mást tenni, mint elismételni ezt a szörnyűséget.
- KIVÁLÓ NEDVSZÍVÓ KÉPESSÉGŰ INKONTINENCIA BETÉT, ÉJSZAKAI HASZNÁLATRA, VIZELETSZIVÁRGÁS ELLEN – kiabálom a fülébe.
- Akkor nem mosópor? – néz rám csodálkozva. 
Hű, de utálom az öregeket!
- Nem, nem mosópor – próbálok még mindig kedves lenni, mert egyre többen tekintgetnek felénk.
- Akkor hol találom azt a mosóport, amit a tévében is szoktak reklámozni, tudja, ami a makacs foltokat is kihozza, mert a férjemmel mostanában gyakran megesik, ha főzeléket eszik, hogy…
- Néni! Odavezetem egy eladóhoz, rendben? – karolok belé udvariasan. Isten ments, hogy elmondja nekem, mi jön rá a kedves urára a híg kajától!
A mamóka viszont mást gondol az ötletemről. A következő pillanatban minden figyelmeztetés nélkül úgy rúg alám, hogy ott helyben azonnal összegörnyedek.
- Nem! Nem megyek randizni! Mit képzel maga perverz disznó! Engedjen el! Ne próbáljon elrángatni sehová! – rikácsolja, és tovább ütlegeli a fejem az apró, de annál keményebb retiküljével. 
Emberek gyűlnek körénk, mindenki pusmogni kezd. Még jó, hogy valaki elhúzza mellőlem az agresszív kisnyugdíjast, mert szívesen betömném a száját egy csomag háztartási vattával vagy valami hasonló gusztustalansággal, amiért így hálálja meg a segítségem. Fájósan tapogatom fejem és szorítom a combjaim, idő kell hozzá, míg rendbe jövök. Többet se leszek udvarias! Az előbbi eladó szerencsére széthessenti a tömeget, így kínlódhatok magamban.
Mivel azt gondolom, ettől rosszabb már úgysem lehet, amint lépni tudok, elszántan újra araszolni kezdek az óvszerek felé. A remény hal meg utoljára, ugye… Hamar kezdem elveszve érezni magam, mert nem számítottam rá, hogy ennyi lehetőség közül kell választanom. Háromszor körbenézek, majd remegő kézzel leveszek egy dobozt a polcról. Mivel kivételesen nem történik semmi szörnyűség, egyre bátrabban nézegetem a kínálatot. Málna ízű… bordázott… síkosítóval bevont… kezdek belelendülni a témába, mikor szemem megakad néhány műanyag átlátszó dobozban tündöklő, figurás óvszeren. Ez a karácsonyfa alakú elég szokatlan, valahogy nem tudom elképzelni magamon – tűnődök, miközben közelről is szemügyre veszem a zöld fácskát, amit színes csillagocskák díszítenek.

- Szia! Te is itt vagy?
A dobozt ösztönösen eldobom ijedtemben, de nem lefelé, áh, dehogy! Hatalmas röppályát leírva, át a fejem fölött, és hallom, hogy valakinek a bevásárlókocsijában landol. Valahogy sejtem ki lehet az illető, mert megismerem a kuncogásáról. Inkább nem fordulok meg, hanem szemezek tovább kedvesemmel, akinek éppen most esik le, mit tanulmányoztam eddig ilyen feszülten, hogy közben észre se vettem, míg mellém sétált.
- Én csak… - dadogom.
- Te… - néz rám elkerekedett szemekkel Sakura, és látom, keresi a szavakat a döbbenettől.
- Tudom, hogy még nem tartunk itt, csak szerettem volna felkészülni – jut eszembe végre egy épkézláb mondat.
- Te…
- Nem tervezem, hogy letámadlak vagy ilyesmi, nem ma estére akartam venni, hidd el! – magyarázkodom rémülten a sápadt lánynak.
- Te mit akartál éppen a fenyőfával, nem gondolod, hogy elsőre kissé fura? Vagy te a bizarr dolgokra izgulsz? – kérdi halkan, és kíváncsian méreget.
Na még csak az kell, hogy ezt gondolja rólam! Most hogy említi, már mozdulok is, hogy megnézzem, hol kötött ki az az átkozott holmi. Mögöttem Sakura anyukája homlokát ráncolva vizsgálgatja, majd amikor felnéz, sunyin rám mosolyog. Épp tegnap állapította meg, hogy milyen rosszat tesz nekem a stressz. Hát tehetek én róla, hogy idegeskedek, mondjuk például ilyenkor?
- Szia! Ezt elejtetted – nyújtja a dobozt, és alig bírja ráncba szedni az arcizmait, hogy komoly képet vágjon. – Szerintem is valami hagyományossal többre mennétek – jegyzi meg, majd villámgyorsan megfordul a kocsival, és eltűnik az ellenkező irányban, viszont a nevetését messziről is jól hallom. Legalább hagy főni a levemben.
- Sasuke? – ölel át barátnőm hátulról, mire fáradt mosollyal visszafordulok hozzá.
- Miért kerülök mostanában mindig ilyen kínos helyzetbe? – sóhajtom, és az ominózus dobozt visszatéve a többi huncutság közé, felszabadult kezeimet arra használom, hogy szerelmemet magamhoz szorítsam, és közben olyan hévvel csókoljam, ami kárpótol azért a néhány óráért, amíg nem volt velem.
- Ez a hely nem alkalmas, hogy ki is próbálják a termékeinket! – zavar meg újból az eladó, és tüntetően pakolászni kezdi az árut mellettünk.
Azonnal szétrebbenünk.
- Ne keseredj el! – simít végig Sakura az arcomon. - Te ma vonzod a bajt, ennyi az egész. Majd máskor jobb napod lesz – vonja meg a vállát és megpuszil azzal az örök optimista mosolyával, amitől nekem mindig jobb kedvem lesz. Mint egy kismacska belém csimpaszkodik, és húzni kezd maga után.
- Ma se veszek semmit – mormogom.

Itachi

Szórakozottan forgatom az apró gyűrűt a kezemben, és azon tűnődöm, elég lesz-e ez a csöppnyi ajándék ahhoz, hogy kiengeszteljem majd Sakurát. Sasori tegnap beszerezte a tablettát, amitől a lány ma este kezesbáránnyá válik néhány órára, innentől már csak rajtam áll hogy használom ki ezt az időt. Bántani nem akarom, de az enyém kell, hogy legyen, ezért bevetek mindent.
Már csak pár óra van a buli kezdetéig. Elrejtem a bársonydobozkát, és ledőlök az ágyamra. Szórakozottan figyelem az ablakom előtt integető ágakat, melyet az őszi szél könyörtelenül tép. Talán ez a változás szele, ami nemcsak a nyarat fújja messzire, hanem azt a kevés boldogságot is, ami mostanában kijutott a családom másik két tagjának.
Ha rossz kedvem van, mindig beugrik egy jelenet, hogy fokozza a búskomorságom. Ezt az emléket örökké keresztként húzom majd magam után, mert megmásítani nem lehet, csak szégyenkezni miatta egy életen át.

A baleset után egyik éjjel megint hallottam az öcsém sírását. Hiába csuktam be az ajtót és húztam fejemre a takarót, a vékonyka hang minden kis rést megtalált, hogy a fülembe csengjen. Gyűlöltem Sasukét, amikor ezt csinálta. Annyira szívet tépően könyörgött anyám után, hogy hamarosan én is sírtam vele együtt, hiába akartam erős maradni. A szokatlan az volt, hogy kivételesen egyre közelebbről hallottam a hüppögést. Percek múlva arra eszméltem, hogy emelkedik a takaró, és az én könnyektől maszatos kisöcsém próbál bebújni mellém, hogy vigaszt találjon.
- Bátyó… - suttogta a sötétben, és a hideg kirázott, amikor vékonyka teste hozzám ért.
Iszonyatos düh fogott el. Nem akartam, hogy meglássa, mennyire ki vagyok borulva én is, ráadásul borzalmasan viszolyogtam tőle.
- Húzz el – figyelmeztettem remegő hangon, és igyekeztem eltolni magamtól.
- Kérlek – próbálkozott újra a paplan alatt közelebb húzódni, de megelégeltem a kitartását és durván letaszítottam az ágyról. Hatalmasat koppant a feje a padlón, de azonnal mászott volna vissza.
- Takarodj már ki innen! – ordítottam rá, és próbáltam lefelé lökdösni, de ő visítva csimpaszkodott a pizsamámba és hiába rugdostam, ahol értem, csak jött volna fel hozzám.
- Ne küldj el, kérlek! Félek egyedül – nyöszörögte és megállás nélkül folytak a könnyei, de engem ez nem hatott meg, csak még jobban utáltam azért, hogy fiú létére így képes megalázkodni.
- Megölted az anyánkat, most meg itt rinyálsz? – kiabáltam elkeseredetten, és egy hatalmas ütésem nyomán végre kiterült. – Ha nem lettél volna egy önző kis pöcs, még most is élne! Csak magadat hibáztathatod, hogy meghalt, szóval őt sirasd, ne magadat sajnáld, amiért nincs kinek nyafognod! – folytattam a vádaskodást.
Annyira mérges lettem rá, hogy gondolkodás nélkül követtem, és hiába feküdt védtelenül a földön, ütöttem, rúgtam tovább addig, amíg minden haragom ki nem adtam. Gyűlöltem őt, a helyzetet, apámat, anyámat, még magamat is, hogy így elrontottunk mindent, ami szép volt valaha az életünkben.
Sasuke összegörnyedve, hang nélkül szenvedett, de nem védekezett. Fogalmam sincs mi fájt neki jobban, a szavaim vagy a verés, amit kapott, az viszont biztos, hogy ott akkor valami kihunyt a szemében.
Tudtam, hogy jóvátehetetlen dolgot műveltem vele, de képtelen voltam a baleset óta úgy tekinteni rá, mint a testvéremre. Előtte se tudtunk túl jó viszonyt kialakítani, mert ő annyira más volt, - csendes, álmodozó - és idegesített az a mérhetetlen rajongása irántam. Nem értettem mit lát bennem, amiért ennyire tisztel, hogy szinte szólni se mer hozzám, csak csodál messziről. Meg voltam róla győződve, hogy ezután tuti másnak lát: annak a durva, önző gyereknek, aki valójában vagyok.
Nem így lett. Soha senkinek nem árult be, hogy én intéztem el ennyire, azt hazudta, hogy éjjel a sötétben legurult a lépcsőn. Hálát hiába is várt volna tőlem, amiért falazott nekem. Talán jobban is éreztem volna magam, ha méltó büntetés kapok, ő viszont, ezzel a mártír viselkedéssel elérte, hogy örökké lelkiismeret-furdalásom legyen, amikor csak rá nézek.

Irukáéknál egyszerre éreztem haragot és megkönnyebbülést, amikor megláttam összebújva aludni Sakurával. Úgy ölelte a lányt magához, mint amikor még kiskorában a maciját szorongatta álmában, mert helyettem abban az ócska játékban talált vigaszra. Tudtam, milyen sokat jelent ez neki, hogy ennyi év után valaki megérti és elfogadja. A gond csak az, hogy nekem is ilyen lányra van szükségem, aki a bajban mellettem áll, és társam jóban-rosszban.
Álmosan csukódnak le szemeim, a kinti szél süvöltése engem is álomba ringat. Utolsó gondolatom az, mielőtt elalszom, hogy én is megérdemlem a boldogságot úgy, mint bárki más a földön, ezért senki nem hibáztathat, ha próbálom elérni.

***

Elsőnek megyek zuhanyozni, igyekszem ma a legtöbbet kihozni magamból, ezért új ruhákba bújok, és a legcsábítóbb illatszereket használom. A rusnya fejem egy kalappal takarom, ami jól megy az ingemhez és a farmeremhez. Kicsit maffiás, de nagyon menő ez a talpig fekete, ráadásul méregdrága öltözék. Direkt mára vettem.

Míg a gyanútlan öcsém átveszi a terepet a fürdőszobában, én villámgyorsan elkészülök, a szobájába megyek, hogy a telefonján írjak egy sms-t Sakurának a nevében, hogy késni fog, azután a készüléket szépen elrejtem. Hidan már vár a ház előtt a Jaguárjában, gyorsan bepattanok mögé és irány a Haruno ház.
Sakura gyanúsan méregeti az autót, Hidánt még inkább, mert jóval idősebb nálunk.
- Beugrunk egy turmixra, oké? – javaslom a tervemnek megfelelően.
Látom, hogy kattog az agya, végül úgy dönt, ez bármilyen furcsa ötlet is tőlem, elég ártatlannak tűnik. A hangulatos cukrászdában látom, megnyugszik kicsit.
- Nem tudod, miért jön később Sasuke? – érdeklődi elpirulva.
- De. Az edző mindenkit behívott valami verseny miatt, és mivel most ő játszik helyettem, valószínűleg kötelező volt mennie – hazudom lazán. – Hoznál nekem egy fánkot? Olyan szűk itt a hely, nem akarom lökdösni a mögöttem ülőt – küldöm el nem túl gavallér módon az előre kitalált ürüggyel a pulthoz, hogy legyen időm a poharába csempészni a cuccot.
Készségesen elmegy a fánkért, én pedig nagy levegőt veszek, és cselekszem. Innentől nincs visszaút. Már a kocsiban látható rajta a változás, a szertől hamarosan oldódik a hangulata, kényelmesen elhelyezkedik a bőrülésen, és dúdolni kezdi a hangszóróból kiáramló számot. Mikor kiszállunk, és a villa bejárata felé sétálunk, még belém is karol.

A haverok lelkesen fogadják, mindenki mohón mustrálja karcsú alakját, telt kebleit, formás lábát. Nagyon csini a szűk felsőben és az apró miniszoknyában. Kezdésnek Konan megkínálja egy koktéllal, amiről Sakurán kívül mindenki tudja, hogy nagyon ütős. Hamarosan kipirult arccal tűri, hogy táncolni húzzam, és egyre kevesebbszer kérdezi, mikor jön már Sasuke. Jót tesz az ugrabugrálás, szomjas lesz tőle, és egyre könnyebben csúsznak le a torkán az italok. Mikor azt gondolom elég lesz, intek, hogy most már lassút játszanak.
Sasori nagyon kitett magáért. A lakásuk úgy van kidíszítve, ahogy a leggiccsesebb romantikus filmekben szokás, sok-sok apró lámpácskával, félhomállyal, kellemes hangulattal. Kiváló háttér a csábításra. A többiek nyálcsurgatva figyelik, hogy ringatózunk az andalító szerelmes zenére. Sakura szorosan kapaszkodik belém, érzem, hogy alig áll a lábán, én pedig kihasználom ezt, és elégedetten simulok gömbölyű melleihez, a kezem pedig felfedezőútra indul a felsője alatt. Csodás érzés simogatni a bársonyos bőrt, hamarosan kezd zavarni a sok ruha, de a többiek megakadályozzák a további kalandozásom.
- Mi is akarunk szórakozni! – oltja fel a lámpát Tobi, és mindenki helyeselve köré gyűlik. Üvegezünk a szokásos idióta feladatokkal, de kivételesen élvezem. Pár kör után nekem kedvez a szerencse, és jelzek Deidarának, hogy mit akarok. Elintézi, hogy Sakurának meg kelljen csókolnia engem. Szegény lány, már nem is nagyon tudja, hol van, mégis látom szemeiben az ellenállást, amikor felkínálom neki a szám. A többiek hangos biztatására végül kapok egy puszit, de nekem ez rohadt kevés. Durván magamhoz rántom és kap végre egy olyan belevaló nyelves csókot, amivel azóta tervezem letámadni, amióta ismerem. Kábultan pislog rám, nem tudja, mit szóljon az egészhez, a haveroknak viszont van hozzáfűznivalójuk. Annál mocskosabb a szövegük, minél több pia fogy, és váratlanul arra leszek figyelmes, hogy Hidan felkapja mellőlem a réveteg lányt és felfekteti az ebédlőasztalra.
- Hozd a tejszínhabot! – küldi el Tobit, aki lelkesen szalad érte.
- Ezt nem kéne! – tiltakozom, mert félek, hogy elfajulnak a dolgok. Láttam én már ezen az asztalon egyszer egy kurvát is kikötözve, akit úgy elintézett Kisame a szemünk láttára, hogy a hányinger is elkap, ha rágondolok.
- Ne rontsd el a kedvünk! – torkol le Zetsu, és izgatottan Sakura fölé hajol, hogy közelről is megtekintse a dekoltázsát. 
Még jó, hogy ő már ebből alig fog fel valamit, mert valószínűleg halálra rémülne. Egyszerre hárman kezdik vetkőztetni, amit idegesen próbálok leállítani, de lazán félre löknek. Élvezettel húzzák le a kardigánját, csatolják a szandálját. Ha már belelendültek ezek a vadállatok, nem lehet nagyon parancsolni nekik, ezt tapasztaltam sajnos elégszer.

Előkerül a tejszínhab, Hidan pedig szépen kidekorálja vele Sakurát, aki úgy fekszik a fiúk gyűrűjében, mint valami feláldozásra váró szűz. Vagyis szerencsétlen lány éppen az. Egy feláldozásra váró szűz. Ha minden így halad, ezek a disznók itt cincálják ízekre a szemem láttára.
- Gyere Itachi! – ver hátba Kisame, és a fejemet Sakura lábához nyomja. Hála istennek, még tudják, kihez tartozik ez a virágszál, nyugszom meg. Engedelmesen nyalogatni kezdem róla a habot, és a bennem lévő whisky hatására hamarosan el is felejtem a körülöttünk lihegő közönséget. Minden érzékemmel a „munkámra” koncentrálok, és élvezettel szopogatom végig az apró, ragacsos ujjakat, azután haladok tovább fölfelé, egészen a combjáig. Nem tudom, mennyit érez belőle, de a sóhajaiból azt szűröm le, hogy ügyes vagyok, és tetszik neki, amit csinálok. Letisztogatom a karját, a nyakát, azután vadul megcsókolom, mert teljesen be vagyok indulva ettől a perverz játéktól.
- Fokozzuk a hangulatot! – rikkantja Hidan és megint ellök, hogy újabb adag tejszínhabot nyomjon a védtelenül heverő, kiszolgáltatott testre.
Amikor Sakura felsőjéhez ér, hogy felhúzza, megelégelem a dolgot, és mindenkit arrébb taszítva felkapom a lányt az asztalról, hogy a megbeszél szobába vigyem, mert azért a legjobb haveroknak sem engedek meg mindent. Gyorsan bezárom magunk után az ajtót, azután a frissen vetett ágyra fektetem. Szemrebbenés nélkül meztelenre vetkőzök és mellé térdelek. Izgalmam lassan a tetőfokára hág, hisz szinte a célegyenesben vagyok. Igyekszem kizárni a fejemből a többiek csalódott hangoskodását, amivel az ajtónkat ostromolják, és csak az előttem álló szeretkezésre próbálok koncentrálni.

Még egy nőt se kényeztettem túlzottan, ezért össze kell szednem minden önuralmam, hogy kibírjam, és ne feküdjek rá azonnal, hanem puhítsam egy kicsit. Egyre kevésbé van öntudatánál, ami nem túl izgalmas, de józanul biztos nem engedné, hogy ezt tegyem vele. Folyamatosan szólongatom, hogy velem maradjon. Csókolni kezdem a bőrét, és szépen lesimogatom róla az összes ruhát, közben ízlelem mindenhol. Gyönyörű, ahogy végül itt fekszik előttem kitárulkozva, mint egy édes angyal. Hófehér combjait gyengéden szétfeszítem, hogy megcsodálhassam mindenét, és nem kéne sok hozzá, hogy magától a látványtól elsüljek.
Hiába próbálkozom bármivel, alig lesz nedves, ami meg fogja nehezíteni a dolgom. Türelmetlenül a lábai közé nyomulok és próbálom nyugtatni, mert most már érzi, hogy valami nem stimmel. Nehéz fekve tartanom, mivel ködös agyán keresztül is eljut a tudatáig, mire készülök, és menekülne szegény, csak túl későn. Dereka alá párnát nyomok, azután fölé hajolok, és könyörtelenül az öléhez illesztem ágaskodó tagom. Előre sajnálom, mert adottságainkat nézve valószínűleg nagyon fájdalmas lesz neki, amit most tenni fogok. Ijedten összerándul, ahogy utat keresek magamnak, hogy ráleljek a titokzatosan megbúvó keskeny résre, majd hangos sikítás és sírás követi minden mozdulatom, amikor rálelek, és lassan nyomulni kezdek befelé, ugyanis minden porcikája hevesen tiltakozik ellenem. Próbál eltolni, karmol, könyörög, én viszont képtelen vagyok megállni, olyan szédítő érzés, ahogy a szűk nyíláson át a forró húsba hatolok. Alig párat mozdulok, már el is hintem magom, és próbálom lefogni Sakurát, hogy sokáig benne maradhassak, mert azt szeretném, ha a nedvemből egy csepp se veszne kárba, mivel gyereket akarok.