Sasuke


Nem tudom túl vagyok-e a nehezén, de bízom benne, hogy képes leszek az iskolában is visszafogni magam. Sakura utálja a verekedést, nekem sincs már több húzásom, különben repülök a suliból, szóval muszáj higgadtan kezelnem a dolgokat. 

Naruto vad sms írásba kezd amint elindulunk Sakuráéktól, közben viszont arra van figyelme, hogy visszarántson melléjük, nehogy a lányok mellé csapódjak.

- Ne mássz már a nyakába, ilyenkor szeretnek kettesben pletykázni – figyelmeztet fontoskodva, miközben rendületlenül nyomkodja a telefont, és erősen koncentrál a kijelzőre.

Megvonom a vállam, és mégis előre sietek.

- Add ezt ide! - akasztom le Sakura válláról a táskáját. - Majd én viszem, ti csak beszélgessetek – adok egy csókot kedvesemnek. Hálás mosolyt küld, amitől megint boldogság költözik a szívembe, és elégedetten csatlakozom a két lemaradó fiúhoz. 


Neji úgy látszik javíthatatlan, a szeme már megint Oda tapad, Naruto viszont nem veszi a fáradságot, hogy nyakon csapja, inkább csatlakozik hozzá.

- Ma vannak először nadrágban a lányok – magyarázza. – Amit eddig csak sejtettünk a szoknya alatt most szépen domborodik a farmerban – nyalja meg a száját.
- Megtennétek, hogy nem beszéltek így a barátnőmről? – háborodok fel.
- Nézd csak te is, és megnyugszol – tanácsolja a szőke ábrándos képpel.

Most fogadtam meg, hogy nyugodt leszek, tehát nem csaphatom agyon ezt a két nyálcsurgató barmot. Akkor mégis mit tegyek? Próbálom helyette megfogadni a tanácsot, és beállok a bámulók sorába. 
Nem is rossz…

- De ugye nem gondoltok semmi disznóságra, csak néztek? – jut eszembe néhány pillanattal később, mikor a kerek popótól vadul meglódul a fantáziám.
- Ne akarj a fejemben kutakodni, Uchiha! Ahhoz már tényleg semmi közöd! – torkol le Neji, mire dühösen megtorpanok.
- Nézzétek! – szakítja félbe Naruto a kialakulni készülő vitát. Egy emberként fordítjuk fejünket abba az irányba, ahová áhítattal mered.

Hinata guggol Sakura előtt, és matat a pulcsija alatt. Megbabonázva lépünk közelebb hozzájuk, mert nagyon kíváncsivá tesz mindenkit, mi olyan érdekes a rózsaszínen, deréktájon.

- Csak az övet húzom ki, hogy ne érjen a sebhez a hasán, nem kell ezt bámulni! – pirít ránk Hinata ingerülten.

Mint egy féltékeny tyúkanyó azonnal lentebb húzza a pulcsit, mikor sikerül megszabadítania barátnőjét a zavaró övtől, nehogy egy pillanatra is megcsodálhassuk Sakura csupasz bőrét. Hogy a másik két fiú előtt viselkedik így, teljesen jogosnak tartom, ne is kukucskáljanak! Az, hogy én se láthatok semmit, elég goromba tőle. Úgy döntök, elég időt adtam nekik, hogy kettesben legyenek, ezért határozottan a szerelmem kezéért nyúlok abban bízva, hogy Naruto és Neji sem maradnak le, mert eléggé idegesít, mit művelnek ilyenkor. Szerencsére Naruto Hinata mellé csapódik, még a táskáját is elveszi, így ballagunk az iskoláig.

Jó érzés kézenfogva sétálni Sakurával, amiről eszembe jut mennyire irigyeltem a mellettünk ballagó párt még pénteken, az állomáson, pedig tudtam, hogy a szőke nem szerelemből szorongatja Hinata kacsóját, hanem a tömeg miatt. Most mi megyünk így, hála az égnek, és boldog vagyok, hogy idáig jutottunk. 




Sakura


Útban az iskola felé gyakran elkapom Hinata fürkésző tekintetét. Valószínűleg azt latolgatja merjen-e kérdezni. Nincs kedvem ennél többet megosztani vele, mert gondolatban már a sulira készülök. Attól félek, nekem kell majd diplomatikusan közbeavatkoznom az esetleges vitákba, mint ahogy Anyu tette nemrég.

- Ne aggódj! Naruto figyelmeztet mindenkit, hogy ne maceráljanak benneteket – szólal meg barátnőm, mintha kitalálná, min rágom magam éppen.
- Hogyhogy szól? – nézek rá értetlenül.
- Írt néhány sms-t Temarinak, Gaarának, ők pedig értesítik a többieket a fejleményekről. Mi tényleg fontosnak tartjuk a versenyt, ezért nincs szükség több balhéra.
- Nagyon remélem, hogy mindenki felfogja – sóhajtok.
- Hogy csináltad? – teszi fel végül Hinata a nagy kérdést somolyogva.
- Sehogy. Sokat voltunk együtt, volt időnk kicsit megismerni egymást és mindketten úgy éreztük érdekes a másik. Megpróbáljuk, azután idővel majd kiderül, mennyire vagyunk összeillők. Aúú!
- Mi az?
- Mielőtt indultunk felvettem egy övet, de a hasamon lévő seb… - próbálok előre hajolni, hogy lássam, de nagyon fáj, mert így a csat épp belenyomódik.
- Vháá! Ne mond tovább, inkább megnézem – guggol elém barátnőm, hogy felmérje a problémát. – Szerencsére nem vérzik, de inkább kihúzom ezt a csini szíjat, mert még jobban ki fogja dörzsölni - mondja, és rángatni kezdi a bűnöst. Igyekszik gyorsan végezni, mert a fiúk körénk gyűlnek.
- Csak az övet húzom ki, hogy ne érjen a sebhez a hasán, nem kell ezt bámulni! – pirít rájuk haragosan.

Meglep ez az ingerültség. Valószínű az bosszantja, hogy hiába csorgatják a fiúk felettünk a nyálukat, mégsem képesek bátrabban viselkedni. Konkrétan Narutóra gondolhat, mert biztos vagyok benne, ha kérné a fiú, Hinata nem sokáig tétovázna azon, hogy legyen köztük valami. 

Megint nekivágunk a 20 perces sétának, de a srácok most velünk haladnak, nem maradnak le. Talán végre meghallgatták az égben Hinata könyörgését, mert Naruto elveszi a táskáját, és úgy lépked mellette, mintha együtt lennének, épp csak a kezük lóg esetlenül, pedig nem kéne sok hozzá, hogy az a két tenyér találkozzon, hisz ott hintáznak egymástól pár centire.

A miénk szerencsére találkozik…A gyomromban pillangókat érzek, mert olyan izgalmas élmény kézenfogva sétálni Vele. A suliban mindenki megbámul bennünket, néha el is bizonytalanodom, amikor egy-egy lánycsapat dühös arckifejezésével találom szembe magam, de Sasuke erősen tart, nem engedi, hogy nyuszi módra elengedjem és megfutamodjak. Ebben a kellemetlen helyzetben megint beugrik a nyugtalanító kérdés, vajon hány barátnője lehetett előttem, velük milyen kapcsolata volt, meddig jutottak, volt-e nagy szerelem…

Ino nem hagy rágódni a dolgokon. Szabályosan leteperi Sasukét , amikor belépünk a termünkbe.

- Jól vagy, Szivi? – tapogatja végig szemérmetlenül, amit elég kellemetlen végignézni.
- Ino! – tolja el undorodva Sasuke magától a lányt, és úgy hátrál tőle, mintha leprás lenne. – Ne nyúlj hozzám többet, oké? – emeli fel tüntetően a tenyerét, mint egy pajzsot, majd kelletlen grimasszal felhúzza a pulcsiját, és vakarózni kezd. Ha nem a saját szememmel látnám, el se hinném, de pillanatok alatt apró pöttyök jelennek meg a bőrén, amit szemmel láthatólag erős viszketés kísér.
- Ez miattam jött rád? Ne nevettess már, Sasuke! – ripakodik rá a szőke.
- Ha kínozni akarsz, fogd meg a másik karom is – nyújtja dühösen felé szerelmem az említett testrészt. Ino alig pár másodpercre szorítja meg, máris ugyanaz történik ott is. – Most már elhiszed? – rántja el a karját mérgesen.
- Ez undorító – fintorog Ino.
- Az az undorító, ahogy viselkedsz! – szól rá Hinata. – Hónapok óta nem foglalkozik veled Sasuke, erre úgy teszel, mintha jóban lennétek. Vagy te ennyire szeretsz mindenkit tapogatni? 
- Fogd be, Buzgómócsing! Nem mindenki fog szűzen meghalni, mint Te! – löki arrébb.
- Ino! Ez volt az utolsó, hogy így beszéltél valakivel az osztályból! Ha még egyszer ilyen bunkó leszel, nem érdekel, hogy lány vagy, én képen töröllek! – lép Naruto Hinata elé védelmezőn.


Mindenki dermedten várja, mit reagál a szőke szépség, de neki rezzenéstelen az arca. Dühösen leül a helyére, előveszi a telefonját, fülhallgatót tesz a fülébe, hátat fordít és kizárja maga körül a világot. 

- Szóval jártok! – veszi át helyette a szót Sai. – Gaara biztos volt benne, hogy okkal tévedtetek el… - vigyorog.
- Igen, okkal – válaszolok gyorsan, nehogy újabb balhé kerekedjen. – Valamiért azt gondoltam magamról, hogy tudok térképet olvasni és későn derült ki, mekkorát tévedtem – magyarázom.
- Mondtam én a többieknek, ha rád akarna mászni – bök párom felé - attól nem kódorognátok egész éjjel kinn a hidegben, elintéztétek volna még délután – jegyzi meg nagyon bunkón.
- Sai! Örülök, hogy nem veled tévedtem el! – mondom neki felháborodva.
- Ha velem tévedtél volna el, most egy elégedett nő állna velem szemben, nem egy ártatlan kislány. Rossz egyént választottál tapasztalatszerzésre! Nem értem minek jársz vele, hisz tőle még Itachi is jobb volt – fintorog Sasukéra.

Na, ennyit a diplomatikusságról. Akkorát csapok a képébe, hogy elered az orra vére. Nem is oda céloztam pedig… vagy igen? Jesszus! Még soha nem ütöttem meg senkit!

- Haruno Sakura! Indulj az igazgatóiba! – hallom meg Kakashi sensei hangját.
- Nem ő kezdte, Tanár úr! – siet védelmemre Naruto. 


Mikor felé nézek, felfedezem, hogy szorosan tartja Sasukét, aki valószínűleg, szintén Sai–t akarta célba venni. Milyen jó, hogy megelőztem!


- Nincs verekedés! Egy kósza legyintés sem! – dörögi könyörtelenül az osztályfőnök.
- Szólj már valamit, te tahó! – taszít egyet a Sai-jon Chouji.
- Miattam történt, ne küldje őt az igazgatóiba, sensei! – dünnyögi Sai az orrát tapogatva.
- Mi történt? Nem nagyon értem! – néz mindkettőnkre indulatosan Kakashi.
- Szemétkedtem vele, ő meg csak le akart állítani – szépíti a dolgot a fiú.
- Akkor mindketten menjetek az igazgatóiba! – jön a bölcs döntés.
- Készítek extra illusztrációkat a kedvenc könyvéhez – nyögi be váratlanul Sai.
- Tessék?
- Rajzolok magának izgi pajzán képeket, csak felejtsük el ezt a dolgot – ismétli el az ajánlatot türelmetlenül.
- Ez megvesztegetés! Azon kívül miért gondolod, hogy érdekelne- ez engem? – horkan fel Kakashi.
- Egyedi, minőségi illusztráció… - hangsúlyozza Sai.
- Megfejelem az ajánlatot egy dedikált könyvvel az apámtól – szalad ki a számon.

Morajlás fut végig az osztályon, mert eddig senki nem tudta, hogy apu író. Talán mégse kellett volna ezzel előhozakodni, mert ha megtudják miket ír…
A tanáromnak rángatózni kezd a szemhéja idegességében, látom, hogy a keze is picit megremeg. Egy kövér izzadtságcsepp kúszik le a homlokán, miközben hol engem, hol az osztályt fixírozza, azután sóhajt egy nagyot és beleegyezően bólint.

- Ne bánjam meg, hogy vaj szívem van! – mormogja mártír képpel.
- Éljen! – kiált fel örömmel Naruto, és úgy vereget vállon, mintha aranyat nyertem volna az olimpián.
- Becsöngettek, mindenki üljön le! – találja meg végre a hangját Kakashi. Nem kerüli el a figyelmem az az apró könnycsepp a szeme sarkában, ami akkor jelent meg, amikor tudatosult benne, hogy lesz egy dedikált Nyali-fali éjszakák kötete a Mestertől…
- Sasuke, ülj a helyemre nyugodtan, nincs kedvem a vadmacskád padtársa lenni – fogja meg a cuccát Sai és átköltözik Ino mellé.
- Sai! – vicsorog rá dühösen Sasuke.
- Oké, értem – mutatja Sai ujjával a béke jelét, és felém fordul. – Bocsánat! – mondja jó hangosan, hogy mindenki hallja.

***

Gyorsan telnek az órák. Még jó, hogy a tenyerem már gyógyult és jegyzetelhetek, így érdekesebb, mint amikor pózolnom kellett a rajzoláshoz. Néha szerelmemre sandítok és összemosolygunk, van, hogy a pad alatt a kezemért nyúl, de igyekszünk kerülni a feltűnést. 


A többiek nem faggatnak szerencsére. Egyedül Itachi haverjaitól tartok még, akikkel elég jól összebarátkoztam, mivel szinte mindig együtt ebédeltünk. Meg is jelennek, szokás szerint hívnak, hogy velük egyek, de kivételesen visszautasítom a meghívást. Az udvaron lévő asztalok felé veszem az irányt, mert úgy érzem ideje tisztáznunk Sasukéval néhány fontos dolgot kettesben.

- Viszket még a karod? – kérdem, miközben kiválasztok egy félreeső helyet és lepakoljuk a tálcáinkat az egyik árnyas fa tövében. A pad keskeny, bízom benne, hogy más nem akar majd csatlakozni hozzánk, és nyugodtan tudunk beszélgetni.
- Ha jó messze vagyok Inótól semmi bajom, hülye helyzet, mi? – húzza el a száját zavartan.
- Kérdezhetek valamit? – nézek rá feszengve.
- Valami kellemetlent, ugye? – szomorodik el.
- Hát, igen…
- Együnk, utána bármiről kérdezhetsz – javasolja.

Síri hallgatásba burkolózva kanalazzuk az ételt, közben fogalmazgatom magamban mit is szeretnék igazából megtudni. Sokat tépelődöm, hogy érdemes-e felhánytorgatni a múltat, hisz bármit is mond majd, tudom, hogy fájni fog. Villámgyorsan befejezzük az evést, látom neki is elment az étvágya attól, hogy faggatózni akarok.

- Mire vagy kíváncsi? – dől végül hátra, és idegesen várja a kérdést.
- Mikor a táborban oda kellett mennünk egymáshoz engem Ino szabályszerűen letámadott. Azt mesélte, hogy jártatok, de Itachi beleszeretett és azért, hogy ti ne vesszetek össze, inkább szakított mindkettőtökkel. Állítólag te, azóta is szereted, várod, hogy visszamenjen hozzád, ő pedig úgy döntött, mivel Itachi továbblépett és én lettem a barátnője, nyugodtan járhat veled, hisz már nem lehet ebből gond – sorolom el egy szuszra a kellemetlen történetet.
- Te hiszel az ellenségednek? – kérdi komolyan.
- Eddig senkiről nem feltételeztem, hogy hazudna nekem, igaz ebből már kaptam leckét… - hajtom le a fejem csüggedten.
- Szerintem meg jó, hogy így állsz az emberekhez! Az ő szégyenük, amikor visszaélnek ezzel. Inónak egyértelműen az volt a célja, hogy elbizonytalanítson, bár a történet egy része igaz. 

Gombóc nő a torkomban, felnézni sem merek, nehogy meglássa a rémületem. Ha kiderül, hogy még mindig fontos neki Ino…

- Jártunk… vagyis Ino kivételesen azok közé a lányok közé tartozott, akikkel a bulikat követően is szóba álltam – kezdi a vallomást. - Itachi mindig rángatott magával, pedig nagyon nehezen oldódtam idegen társaságban. Ittam, hogy könnyebb legyen, azután történtek dolgok, amire nem vagyok büszke. Igazából csak hagytam magam úszni az eseményekkel, néhány rámenősebb csajjal töltöttem ilyenkor az időt, bár szégyenszemre, nem nagyon emlékszem rájuk. Az biztos, hogy túl messzire egyikkel se mentem, mert elég nehezen megy nekem az ilyesmi, bármit is gondolsz most rólam. Senkit nem kísértem haza, nem jártunk randizni, csak Inóval találkoztam utána, mivel osztálytársak voltunk akkor is. Őszinte leszek: megfordult a fejemben, hogy vele kicsit komolyabb lesz a dolog, de valamiért mindig azt éreztem, hogy hiába vagyunk együtt, mintha két világban élnénk, nagyon távol egymástól. Mellette ugyanolyan egyedül éreztem magam, szóval semmi törést nem jelentett az életemben, amikor szétmaradtunk. Ennek már több hónapja, azóta pedig azért nem jártam senkivel, mert én változtam, velem történt valami. Már nem volt kedvem belebonyolódni újabb kellemetlen szituációba, inkább maradtam magányos. A többi fiú előtte nagyon irigyelt, azt gondolták, azért váltogatom a csajokat, mert így menő. Az, hogy képtelen vagyok eggyel is normális viszonyt kialakítani, meg sem fordult a fejükben. Mostanra ott tartok, hogy taszít mindenki, aki erőszakkal akar közel férkőzni hozzám, ezt még megfejeli ez a kellemes kiütés, hogy véletlenül se bírjak elviselni senkit a közelemben. A szakításunk körülményeit Inóval inkább nem mesélném el, de esküszöm, hogy nem jelent nekem semmit, csak egy rossz emléket és az összes többi lánnyal kapcsolatban is ezt érzem. Én még eddig soha nem voltam szerelmes… - fejezi be mondandóját halkan. 

Kitartóan szemezek a tányéromon lévő rizzsel, kínomban számolgatom őket. Nem bánnám, ha láthatatlan lennék, és Sasuke nem bámulna így, mivel legjobb lenne jó messze tőle emészteni a hallottakat.

- Értem… - válaszolom színtelenül, mert nem lettem sokkal vidámabb, hogy ezeket elmondta, főleg az utolsó mondat miatt. 


Szórakozott, volt sokakkal… Mit is vártam, hisz ebben a korban mindenki ezt csinálja, én pedig már első nap láthattam mennyire népszerű srác. Nekem is az tetszett benne, mint a többi lánynak, nem ítélhetem el őket. Ők se hibáztak abban, hogy próbálkoztak, Sasuke sem, hogy hagyta, hisz melyik fiú mondana nemet? Átkozom a kíváncsiságom! Talán mégis jobb lett volna ezekről nem tudni. Mélyen szíven üt a szerelem kérdése is, hisz titokban azt reméltem a „szeretlek” szó többet jelent nála.

- Sakura! Múlt időt használtam… - közli várakozóan. Idegesen nézek rá, mivel nem értem hogy jön ez ide, mire célozgat.

- Oké, rendben. Köszi, hogy válaszoltál – felelem. 

Elég ostobának tűnhetek, mert elnézően rámmosolyog és türelmesen újra próbálkozik.

- Nem voltam szerelmes, míg meg nem ismertelek… - ismétli újra el, nyomatékosítva a szavakat. – Tőled nem kapok kiütést, hanem abba betegszem bele, ha nem lehetünk együtt, felfogtad? – hajol át az asztal fölött, hogy közelről a szemembe nézhessen. 

Nem tudom, hogy lehetek kitűnő tanuló ilyen lassú észjárással, de végül csak eljut szavanként csökött elmémbe az iménti vallomás, és komótosan feldolgozódik: Én vagyok neki az első, aki számít… Más vagyok a szemében, mint a többiek… Elvisel, sőt, ragaszkodik hozzám… 

Katt! Katt! Dolgoznak a fogaskerekek, végül megszületik a felismerés: De hát ez jó hír!

A következő lépés, hogy az agyam utasítást ad az arcomnak: Mosolyogj! A szívemnek: Lüktess boldogan és szeresd bátran őt! A számnak: Most azonnal csókold meg! 
Szokatlan hévvel csimpaszkodom a nyakába, hogy közelebb húzzam. Olyan szenvedéllyel tapasztom a szám az övére, hogy izgalmában beleremeg. 
Tegnap megtanított, hogyan mutassam ki, mennyire szeretem, ma rajtam a sor, hogy bebizonyítsam, jó barátnője leszek, ha már engem választott. 
Sóhajt, és belenyög a becézésbe, ujjai a hajamba markolnak. Az a szerencsém, hogy elválaszt bennünket az asztal, mert gyanítom, sikerült tökéletesen feltüzelni.

- Te tényleg egy vadmacska vagy! – sóhajtja, amikor elengedjük egymást. Azonnal kihasználja a lehetőséget és átül mellém, kezei a derekamra csúsznak, és újra érzem követelőző ajkait.
- Befejezhetnétek már! Hamarosan vége a szünetnek! – rebbent szét bennünket Naruto türelmetlen hangja. – Megbeszélést tartunk, látom, elfelejtettétek! – szid meg minket.

Bűntudatosan csatlakozunk a csoporthoz, ahol Temari ellenőrzi a létszámot és megállapítja, hogy valaki még mindig hiányzik.

- Ino minden szünetet a budiban töltött, szerintem most is ott van. Biztos megjött neki – jelenti Gaara. 

Temari majdnem lekever neki egyet, de megáll a keze a levegőben, mert Gaara pimasz vigyorral nemet integet az orra előtt.

- Kakashi megmondta: még egy kósza legyintés se engedélyezett – röhögi.
- Oh, bocsánat! Megbotlottam – lendül felé Temari, hogy homlokon csapja a vaskos notesszal, amit eddig a kezében szorongatott.
- Ez fáj! – jajdul fel a fiú, mert a füzet spirálozott része koppan rajta és csinos kis barázdákat hagy a bőrén.
- Majd megtanuljátok hol a helyetek! – toppant elégedetten Temari, és cinkosan rám kacsint. 

Hát, igen! Sai se fog velem többet kötekedni valószínűleg, mert reggel óta feltűnően kerül.

- Megnézem Inót! – ajánlkozok, mert idegesít, hogy esetleg miattunk bujkál.

Sasuke kérdő tekintetére csak megvonom a vállam, mert én se tudom nagyon, mire számíthatok, de érzem, hogy beszélnem kell a lánnyal. Adok egy puszit Sasukénak, ő még visszaránt és ad kettőt, közben a fülembe súg:

- Ne kaparjátok ki egymás szemét!
- Miattad nem megérné? – kérdezek vissza gonoszkodva.
- Egyáltalán nem – mondja komolyan.
- Jó leszek! – súgom, és eliramodok a mosdó felé.

A lány vécében füst terjeng. Ino tényleg itt tanyázik, és úgy tűnik, sok-sok bűzrúd elszívásával próbálja lenyugtatni magát.

- Szia! – közeledem felé kimérten, és követem a példáját, leülök a földre az egyik nyitott ablak alá. Jó ideig hallgatjuk a közeli fán csicsergő madarakat, míg végre rám emeli tekintetét.
- Kérsz? – kínál meg engem is egy cigivel.
- Büdös lesz tőle a ruhám, sárgák a fogaim, kellemetlen ízű a szám – sorolom a szokásos monológom. - Inkább nem, kösz – rázom meg a fejem.
- Egy egyszerű – „köszi, nem dohányzom” – mondat is elég lett volna – fintorog.
- Azzal már próbálkoztam sokat, és ilyenkor mindig azt mondják, ne viselkedjek gyerekesen. Ha elsorolom az indokaimat, legalább tudják, hogy miért nem kell. Amúgy próbáltam, és nem jött be, tehát azt se lehet mondani, hogy anyukám óvó szavait szajkózom.
- Túl sokat beszélsz Plakáthomlokú! – int le. 

Ezzel sikerül tökéletesen megbántani, mert érzékeny vagyok, ha emlékeztetnek erre a szépséghibára. Ő az ellenség, jut eszembe Sasuke figyelmeztetése. Persze, hogy sérteget, mert bántani akar, így szeretne megfutamítani.

- Ino! A többiek megbeszélést tartanak, jönnöd kéne! Ha azért vagy itt, mert zavar a mi jelenlétünk Sasukéval, majd kitalálunk valamit, csak gyere! – hívom.

Karcosan felnevet, és úgy néz rám, mintha bolondot látna.

- Nincs semmi bajom veletek, nem vagytok olyan fontosak, hogy miattatok itt lebzseljek – mondja lenézően.
- Akkor miért? – csodálkozom, mivel meglep ez a kijelentés.
- Miért osztanám meg éppen veled? Utállak, ostobának tartalak, ráadásul érintett is vagy az ügyben. Húzz szépen vissza a fiúdhoz, és máskor ne törd magad azért, hogy velem törődj, nincs szükségem buta kislányok pátyolgatására.
- Én is 16 vagyok, mit te. Miért lennék kislány? – idegesít fel most már nagyon ezzel a lekezelő stílussal.
- Miért? – húzza le gúnyosan a száját. - Tényleg nem tudod? Te és Hinata is még egy álomvilágban éltek. Várjátok a lovagot fehér lovon, hogy neki adhassátok a szíveteket és a szüzességeteket. Ha majd túl leszel a sokadik „lovagon”, rá fogsz jönni, mennyire naiv voltál, és milyen más a való élet! Most még arra az egy alkalomra készült, az elsőre, ami – ha még nem világosítottak volna fel – elég kellemetlen élmény lesz. Utána csak azért mész bele újabb kapcsolatokba, hátha ráakadsz arra a személyre, aki tényleg képes kielégíti minden igényedet – mondja cinikusan.
- Te most ezért szenvedsz? – szalad ki a számon a kérdés.

Újabb keserű nevetés harsan, de a végén zokogásba fullad. Zavartan kúszok közelebb Inóhoz, tehetetlenül figyelem egy darabig, majd átölelem. Megvárom, míg kisírja magát, adok neki pár zsepit, és amikor végül rám néz, a szemeiben megbánást látok.

- Soha nem érdekelt Sasuke, téged akartalak bántani – mondja elcsukló hangon.
- Tessék? Miért? – ámulok el, hisz olyan hévvel ostromolta a fiút, hogy biztosra vettem a vonzalmát.
- Ő annyira befolyásolható, könnyű kihasználni. A legtöbb lány azért van vele, hogy közelebb kerülhessen Itachihoz. Sasuke hiába helyes, a modora, az agresszió, hosszútávon senkinek nem csalogató. Ráadásul mintha nem is lennének érzései! Olyan ő, mint egy szép váza, kívülről csinos, belül üres. Vagány dolog vele mutatkozni, de ki akarna olyan barátot, aki még a nevedre se kíváncsi. Rendesen elhűltem azon a szenvedélyes csókon, amit az előbb láttam tőletek innen az ablakból, szóval nem reménytelen eset ezek szerint ő sem. Nekem eddig az volt a benyomásom róla, mintha nem is vér, hanem jeges víz csordogálna az ereiben. Téged bírhat, ha fényes nappal, józanul bevállal…
- Tudom milyen Sasuke, nem kell nekem kielemezni! – haragszom meg a sok negatív jelző miatt.
- Aranyos vagy! Hát ennyire megszeretted ezt a lehetetlen alakot, hogy így véded? Nehéz dolgod lesz vele! – okít, mintha szükségem lenne rá.
- Ne beszélj már így róla, kérlek! – horkanok fel, mire nevetni kezd.
- Nem értesz még sok dolgot, de a kedvességed talán átsegít majd a nehézségeken – mondja titokzatosan.
- Ne papolj már ilyen rébuszokban! Nyögd ki végre, mit szomorkodsz itt! – csattanok fel idegesen.

Várnom kell, míg eldönti válaszoljon-e, de egy újabb cigi meggyújtása után végül megteszi.

- Én is szerelmes vagyok… - mosolyodik el keserűen.
- Talán azt is elárulnád mi ezzel a baj? – érdeklődöm türelmetlenül.
- Az, hogy az illető nem foglalkozik velem, pedig én mindig rá gondolok.
- Próbáltad már elmondani neki?
- Ettől kicsit többet is tettem, sajnos – nevet fel megint gúnyosan. 
- Nem kell elmondanod… - nyújtom felé a kezem, hogy együtt kimenjünk végre.
- Ülj vissza te liba! Ha már ennyit kiszedtél belőlem, hallgass végig! – rivall rám.
- Oké… - adom meg magam és visszacsüccsenek.
- Uchiha az illető… a volt barátod – néz rám csüggedten. Totál meglep ezzel, de igyekszem higgadt maradni. - Nagyon dühös lettem, hogy ennyire rajong érted, lesi minden szavad és kedves veled, miközben rajtam átnéz, pedig lefeküdtem vele. Kíváncsi vagyok, hogy bírta visszafogni magát, mert nem szokása udvarolni, csak bumm, az ágyába rángat vagyis még azt se, ott helyben, ahol összejön, megszerzi magának, amit akar.
- Talán azért annyira… - próbálom védeni.
- Annyira kanos, hidd el! Én már csak tudom, mert két éve minden lépését figyelem – vág közbe dühösen. – Nem tudtam jobb módszert, mint azt, hogy becserkésztem a testvérét. Szegénnyel elhitettem, hogy nagyon vágyom rá. Tudtam, hogy semmi tapasztalata, ezért nem féltem attól, hogy ő lesz a kezdeményező, sőt, szinte erőszakkal kellett rávennem arra, hogy kitűzzük a napot, amikor lefekszünk egymással. Ezt az egy indokot tudtam elsütni, hogy átléphessem a házuk küszöbét. Ne sápadj el, szerintem le akarta fújni az egészet! Egyáltalán nem olyan nagy legény, ha ilyen dolgokról van szó – mosolyog rám megint Ino gúnyosan, mintha sajnálna, hogy ilyen fiút választottam. - Én mintha nem vettem volna a jeleket, szépen figyelmen kívül hagytam a célozgatásait, hogy korai még, és az ominózus napon megjelentem náluk. Edzésen volt, direkt így időzítettem, mert előtte pontos tervet készítettem. Itachi nyitott ajtót, nagyon elcsodálkozott, hogy valaki az öccséhez jött, mert Sasuke Narutón kívül senkivel nem állt szóba. Mondtam valami átlátszó ürügyet a jövetelemre, hogy Itachi vegye a lapot, az öccsével Arra készülünk. Felmentem a szobába, levetkőztem, és direkt résnyire nyitva hagytam az ajtót. Nem kellett csalódnom, Itachi hamarosan megjelent, és amikor meztelenül meglátott, már nem nagyon foglalkozott vele, kihez is jöttem tulajdonképpen. Nem részletezem, mit történt, nekem is jobb lenne inkább kitörölni a fejemből. Voltam már előtte fiúkkal, rég elvesztettem a szüzességem, mégis fájt vele a szex, elég durva volt, másnap pedig már újabb lányokat szédített. Akkor értettem meg végleg, hogy nem nézett semmibe, mikor megláttam, veled milyen gyengéden bánik. Addig azzal vigasztaltam magam, hogy mindenkivel ilyen nyers. 
- Nem volt köztünk semmi – védekezek azonnal, mert mélyen megráznak a hallottak. 
- Ostoba… - legyint és feltápászkodik. – Kezdődik az óra, fejezzük be a lelkizést – morogja.
- Itachi most kórházban van, de ha akarod, beszélek vele, megyünk ma hozzá látogatóba – javaslom buzgón.
- Szerinted örülnék, ha kizárólag a te kedvedért foglalkozna velem? Állítsd le magad! – szól le.
- Túl sokat képzelsz rólam – vágom hozzá.
- Fejezd ezt be, Plakáthomlok, mert még hülyébbnek tartalak majd, az együgyű beszólásaid miatt – zárja le a vitát. Úgy magamra hagy, hogy pislogni sincs időm.

Kászálódok én is, hogy órára menjek, de a folyosón kellemes meglepetés vár.

- Gondoltam, ha sikítást hallok, bemegyek segíteni – mondja Sasuke gondterhelten.
- Nem volt szükség a muszklimra, az önuralmam inkább – mosolygok a vécéajtó előtt tébláboló fiúra. – Ino nagyon ért a sértegetéshez, de érdemes volt kitartani – mesélem.
- Csak nem összebarátkoztatok?
- Na, azt azért nem! – tiltakozom nevetve. – Viszont megosztott velem néhány érdekes dolgot, ami eléggé meglepett – persze, hogy mit, azt soha nem árulnám el senkinek, fogadtam meg magamban.
- Hallgatom… szeretem a pletykát – formáz Sasuke tölcsért a kezéből, és a füléhez tartja, mintha szüksége lenne rá a tökéletes halláshoz. 
- Te javulsz! – csodálkozok el rajta. – Most vicces próbálsz lenni? – állapítom meg elhűlve.
- Csak próbálok? Azt hittem jó vagyok ebben is – durcáskodik.
- Oké! Legyen! – adom be a derekam. – Nagyon vicces vagy… Viszont elkeserítő, hogy fiú létedre ennyire szereted a pletykát – húzom a szám, mintha valami borzalmas jellemvonását ismertem volna fel.
- Azért még elviselsz, ugye? – ölel át szorosan.
- Naná! – puszilom meg.
- Akkor kibököd végre, miről beszélgettetek ilyen sokáig? – nógat kíváncsian.
- Ha elárulom, utána meg kell öljelek! – vigyorgok rá.
- Most nem szeretnék meghalni se a kíváncsiságba, se abba, hogy megtudtam a titkot, mert kivételesen boldog vagyok! Nem lennél hozzám most az egyszer könyörületes?
- Mit kapok cserébe? – kérdem elégedett vigyorral.
- Egy erotikus masszázshoz mit szólnál? – súgja.
- Jól járnék én azzal? – kérdem rekedten, mert kissé zavarba hoz ez a merész ötlet.
- Próbáld ki, és megtudod – javasolja.

Megint fura bizsergést érzek a hasamban, mert ez a téma olyan…

- Nyugodj meg, csak vicceltem! – csitít, mintha érezné, hogy meginog a határozottságom. Hiába tudom ésszel, hogy semmi rosszat nem mondott - mert gondolom - természetes a pároknak így évődni, mégis megijeszt kicsit, hogy ő már ilyenekre gondol.
- Gyere, mert elkésünk! – váltok hirtelen témát, azután megmarkolva a kezét, húzni kezdem a termünk felé.