Sakura


Ez nem lehet igaz! Muszáj elrohanni a szobámba a telefonomért, hogy képeket készítsek. Azt a néhány másodpercet, amit benn töltök, arra is felhasználom, hogy sikítozzak párat és ugráljak kicsit az ágyam tetején, mert nem bírok magammal, annyira boldog vagyok. Tudom, hogy anyu nem miattam marasztalta Sasukét, mégis tökéletesen időzített, hogy meglepjen ezzel a váratlan ajándékkal. Túlságosan elhúzódik az örömködés, ugyanis nehezen tudom visszafojtani magamban az izgalmat. Végül futok egy kört anyáig, kap még két cuppanós puszit tőlem, azután igyekszem halkan visszalopózni a vendéghez.

Úgy bazsalygok magamban, miközben kattintgatok, mint egy félnótás. Képtelen vagyok betelni a látvánnyal. Miután készítettem vagy ezer képet közelről, messziről, külön a füléről, hajáról, mindenéről, kicsit lenyugszom, hogy igen, itt a bizonyíték, tényleg nálunk van és reggelig még itt lesz velem. Jupíí! 
Nehéz lecsitítani a szívem, hogy végül normálisan viselkedjek. Nem szeretnék elaludni, ezért keresek egy könyvet, és kényelmesen elhelyezkedem a fotelban, de a regény fele annyira sem érdekes, mint az ágyon alvó alak. Még kétszer teljesen feleslegesen megigazítom Sasukén a takarót, azután próbálok tényleg elmélyedni a Rómeó és Júliában.


Sasuke

Kétségbeesetten úszom a jeges vízben, pedig már minden mozdulat kegyetlenül fáj. Mielőtt feladnám, és a mélybe süllyednék, hatalmas hullám kap a hátára, majd a világ leggyönyörűbb szigetére sodor. Micsoda kegyelem ez a gondviseléstől… A tenger azonnal elcsendesedik körülöttem, csak a napsugarat érzem és a szellő cirógatását az arcomon. Lassan kinyitom a szemem. 


A puha homok alattam valójában a legkényelmesebb matrac, amin valaha feküdtem, a fény egy hangulatos állólámpából származik, és a csiklandozást nem a szélnek köszönhetem, hanem a szerelmem kezében rejtőző tollpihének. Az ég kékje helyett az ő smaragdzöld szemei néznek rám huncutul, amitől azonnal meglódul a szívem. Mire felfogom a helyzetet, kuncogva meg is szökik mellőlem - valószínűleg tart a megtorlástól, amiért incselkedett velem. Az ágy legtávolabbi sarkából figyel csintalanul, arca egész belepirul az izgalomba, hogy mit reagálok erre a szokatlan ébresztésre.


Sakura

Sasuke zavartan ül fel, nagyon álmosak a szemei, a haja pedig hihetetlen kuszaságban meredezik. Nem bírom ki, hogy ne nevessek, annyira aranyos. 

- Végre felébredtél! Órák óta erre várok – pirítok rá, hogy felélénküljön végre.
- Bocsánat, soha nem szoktam így elaludni, annyira kellemetlen – szabadkozik szégyenkezve.
- Nem a te hibád! Anyu ütött ki egy kis nyugtatóval, mert látta rajtad, hogy pihenésre van szükséged – vallom be, bár tartok tőle, hogy mérges lesz.
- Mondd, hogy nem a kakaóba tette – vág olyan képet, mintha borzalmasan elszörnyedne anyukám alattomosságán.
- Haragszol? – kérdem félve.
- Nem, de többet tuti nem eszek nálatok – jön a mogorva válasz, azért a végén csak elsomolyogja magát.
- Kérlek! – nézek rá tettetett ijedtséggel. – Anya a lelkemre kötötte, hogy kínáljalak meg! – megyek bele a játékba.
- Miből gondolta, hogy ezek után elfogadom? – húzza az idegeim, tökéletesen alakítva a sértődöttet.
- Sasuke… – kúszok hízelegve oda hozzá.
- Ki akarsz engesztelni? – néz rám elégedetten.
- Nem én altattalak el, viszont szeretném, ha kijönnél velem a konyhába vacsorázni – kérlelem, miközben könyörögve rebegtetni kezdem a pilláimat.
- Hatalmas szívességgel tartozol, ha megteszem – duzzogja.
- Tudod mit? Én nem könyörgök, hogy egyél! – makacsolom meg én is magam, mert megint belém bújik az ördög.
- Kegyetlen! – suttogja. 


Még jó, hogy résen vagyok, mert váratlanul utánam nyúl. Épphogy sikerül kicsúsznom a kezei közül és nevetve menekülök minél messzebb tőle.

- Lassú vagy! – csúfolom.
- Te meg szemtelen! – vág vissza.
- Tényleg enned kéne – térek vissza a témára, mert féltem az egészségét.
- Nem nagyon kívánom – próbál most már komolyan kibújni a dolog elől.
- Majd lassan és keveset eszel, úgy biztos nem lesz gond – jegyzem meg csendesen.
- Te tudod? – néz rám zavartan.
- Ideges vagy és így jön ki rajtad. Én se birok enni, ha izgulok valami miatt – próbálom oldani a helyzetet. 
- Ez attól kicsit kellemetlenebb. Így is majd elsüllyedtem, mikor rájöttem, hogy összetakarítottál utánam a szobámban – hajtja le a fejét.
- Orvosnak készülök, fogok ettől rosszabb dolgokkal is találkozni – emlékeztetem.
- Akkor se kéne éppen neked látni, hogy én…
- Sasuke! Ezt fejezd be! – leszek most már mérges. - Apukád mindent hozott, ami kellhet. Menj, szedd rendbe magad, és gyere szépen utánam a konyhába! A hányástól nem undorodok, de a nyafogás idegesít! Kérlek! Ne rontsd el a kedvem!


Sasuke


Hű, de ismerős ez a rendre utasító stílus! Elhiszem, hogy apámnak is imponál, mikor Tsunade így ráncba szedi. Elég kijózanító és jól esik az embernek, hogy ennyire figyelnek rá. Megsemmisülve fogadok szót, és azon töprengek vajon mi történt addig, amíg aludtam. Sakura nagyon jókedvűnek tűnt, míg el nem kezdtem a szokásos agonizálást. Ha így bosszantom vele, azt hiszem, meg kell gondolnom, mit mondok, vagy le kell szoknom a folyamatos problémázásról. Olyan izgatottá tesz, hogy kettesben vagyunk, most nagyon nem szeretnék semmit elrontani.

Villámgyorsan vetkőzni kezdek, azután jön az újabb sokk. Elszörnyedve nézem a tükörképem. A mosdó feletti hatalmas tükörben tetőtől talpig láthatom mennyire vékony lettem. Még siralmasabb látványt nyújtok, mint amit a torzító ablaküvegünk sejtetett. A fejemen haj helyett valami boglya meredezik, a szemeim duzzadtak a sok alvástól és a petyhüdten lógó micsodámról az ugrik be, tegnap abban a hidegben körülbelül olyan apróra kucorodhatott, hogy Sakura talán nem is látott belőle semmit. 

Na, ezért jó, hogy nincs nálunk tükör a fürdőben, csak egy egészen kis méretű a borotválkozáshoz. Így legalább nem kell szembesülnöm minden nap azzal, milyen vagyok. Viszont Sakura bármit is látott, nem rettent el, és bízom benne, hogy egyszer „jobb” formában is lát majd, amire azt hiszem, már nem lenne panasza. Miközben a forró zuhanyt folyatom magamra, felidéződik bennem, milyen volt, amikor Ő fürdetett. Gondoskodása mélyen megindított, mert azt éreztem, szeretve vagyok.


Sakura

Idegesen készítem a vacsorát, félek, hogy Sasuke mégis meggondolja magát. Lassan fel fogja adni a szervezete, ha így folytatja. Erőltetni nem akarom. Tudom, hogy azzal csak még nagyobb ellenkezést váltanék ki belőle. Azt szeretném, ha elhinné, mellettem nem kell másnak láttatnia magát, mint amilyen. Tudom szeretni a rossz tulajdonságaival együtt.

Végre előkerül. Kezem önkéntelenül elindulna nedves haja felé, ha vissza nem fognám, mert a tonnányi zselétől megszabadulva puhán göndörödik, és arra ingerel, hogy beletúrjak.

- Nagyon hasonlítasz így a testvéredre – állapítom meg, és kínos igyekezettel próbálom magam mellett tartani matatni kívánkozó mancsaim. 
- Ez valahogy nem tesz boldoggá – komorodik el. 

Szürke pizsamanadrág meg egy hatalmas sötétkék póló van rajta. Majdnem a könyökéig ér, mintha nem is az övé lenne, mégis nagyon tetszik. Olyan férfias. Most, hogy magamra nézek, az én hálóingem inkább kislányosnak tűnik a szívecskékkel és macikkal. Kereshettem volna valami normálisabbat, amiben nem tűnök ennyire dedósnak, jut eszembe mérgesen. 
Izgulni kezdek. Valahogy képtelen vagyok higgadt maradni. Annyira hihetetlen, hogy itt van a saját konyhánkban, és éppen arra készülök, hogy leüljek vele enni. Még mindig elcsodálkozom a szerencsémen.

- Nekem nincs testvérem, de nagyon szeretnék még akkor is, ha olyan őrült, mint Itachi – mondom el véleményem, ami már régen kikívánkozott belőlem, bár nem biztos, hogy ilyen őszinte gondolatokkal kéne folytatni a beszélgetést. Mindegy, megfogadtam, hogy nem alakoskodom. – Reggel azt hittem megfojtom, annyira kiborított Itachi, de végül hatalmas szívességet tett nekünk – folytatom a beszámolót.
- Beragasztotta a száját? – kérdi kissé ingerülten Sasuke, miközben kikerül és lehuppan a legközelebbi székre.
- Úgy intézte a szakítást, hogy a szüleink innentől nem fognak beleszólni a dolgainkba – közlöm a jó hírt kissé laposabb hangulatban, mint ahogy az örvendetes fordulat ezt megkívánná. Valahogy átragad rám is Sasuke feszültsége és elillan a felhőtlen jókedvem.
- Szakítottatok? – pattan fel most meg hirtelen.
- Muszáj volt beszélnem vele, elegem volt a színészkedésből – magyarázkodom bűntudatosan.
- Azt hittem megvárod, amíg jobban lesz – fürkészi közelről az arcom. Nem értem mire ez a váratlan izgalom.
- Ha elég jól van ahhoz, hogy piszkáljon, miért ne beszélhettük volna ezt is meg? Legalább ilyen állapotban nem féltem tőle annyira.
- Féltél? Nem értelek – ráncolja a homlokát.
- Gyakorlatilag megzsarolt, hogy járjak vele. Tudod milyen rámenős, ha akar valamit! Én az ilyet nem szeretem. Nem ugrálhatok a végtelenségig úgy, ahogy neki tetszik, ideje volt ezt tisztázni – jelentem ki teljes meggyőződéssel.
- És szó nélkül elengedett? – hitetlenkedik.
- Hát, volt néhány kellemetlen beszólása, de nem akadékoskodott sokat. Már akkor tudta mit akarok, amikor beléptem az ajtón. Én inkább azt nem értem, minek erőltette ezt a „látszat” járást egyáltalán.
- Akkor igazából nem is volt köztetek semmi? – néz mélyen a szemembe.
- Egyszer még Irukáéknál egy csókszerű valamit adott a számra, amivel gyakorlatilag megszegte a megállapodásunkat, hogy amíg vele vagyok, nem molesztál, de szerencsére maximum ennyi történt. Egyébként csak együtt lógtunk és kész. Ha nem lenne ilyen erőszakost, talán jobban kedvelném, mert tud kedves is lenni, de általában borzalmasan idegesítő. A kórházban valósággal sokkolta anyuékat.
- Mi történt?
- Ha visszaülsz és nekiállsz a levesnek, elmesélem.

Kényszeredetten kanalazni kezd, én pedig mellételepszem. Figyelmesen hallgatja minden szavam, de nem tudom róla leolvasni, mit érez, amikor a csókot említem a szüleink között, és elmondom azokat a szörnyűségeket, amivel Itachi a nővért traktálta.

- A szüleink mit mondtak erre a mostohatestvéres dologra? – kérdezi végül.
- Anyukámmal részletesen megbeszéltünk mindent. Kedveli apádat nagyon, de nem hiszem, hogy hirtelenjében belemenne egy újabb házasságba. Még az előzőt se heverte ki, hiába telt el annyi év, szóval nem fenyeget ez a veszély, hogy tesók leszünk – nyugtatom meg.
- Rólunk is esett szó? – kérdi óvatosan.
- Mindent elmeséltem – vallom be pirulva. – Ennek köszönhetem, hogy ma éjjel veled lehetek. Csak este árulta el anyu, hogy itt vagy nálunk, egyébként megtehette volna, hogy nem szól, mivel ritkán megyek abba a szobába. 
- Mit reagált, hogy együtt aludtunk, és nálunk a fürdőben…? – pirul el ő is.
- Semmit – somolygok. – Azt mondta, nem várja el, hogy ezentúl mindent elmeséljek, csak szégyent ne hozzak a fejére. Ez a mai alkalom pedig, hogy itt éjszakázol egy teszt. 
- Rendes anyukád van – vakarja meg zavartan Sasuke a tarkóját, ahogy Naruto szokta.
- Igen, kivéve, ha altatót tesz a gyanútlan vendég kakaójába – helyeselek kicsit vidámabban.

Sasuke leteszi a kanalat, és megkönnyebbülve ő is elhúzza a száját egy mosolyra emlékeztető grimaszra. Gyakorolni kell még ezt neki.

- Látod, míg aludtál minden elrendeződött – bíztatom.

Újabb fogást teszek elé, magamnak pedig egy hatalmas szelet epertortát szánok, jó sok tejszínhabbal. Mindkettőnknek megjön a kedve az evéshez, ő oldódik a jó hírek miatt, én boldog vagyok, hogy látom megnyugodni. Vidámabb témákra terelődik a szó, felhozódnak a régi barátaim, a gyerekkori csetlések-botlások és ő is előad néhány vicces sztorit a családjáról. Az veszem észre, hogy minden étel elfogy előlünk, a beszélgetést mégsem akarjuk abbahagyni. Kezd fázni a csupasz lábam, ezért áthívom a nappaliba. A kanapé két szélére telepszünk egymással szemben, és magunkra terítünk egy jó meleg takarót. Nem fogyunk ki a témából, kérdéseimre végül egyre jobban belelendül, hamarosan már csak ő mesél. Annyira leköt, hogy fel se tűnik a kettőnk között folyamatosan csökkenő távolság. Mire befejezi, már ott ül mellettem, amit valamiért egészen természetesnek érzek, az viszont, hogy a kezemért nyúl, már kicsit meglep.

- Sakura – néz hirtelen furcsán a szemembe – gondolkoztál azon, amit tegnap mondtam? – kérdi minden átmenet nélkül, teljesen eltérve az előző témájától.

Nem tudom követni a váltást, ezért értetlenül pislogok a szégyellősen villanó fekete szemekbe.

- Miről is? – kezdek feszengeni én is.
- Az együttjárásról – mondja zavartan. - Most, hogy nem vagy a bátyámmal, lennél a barátnőm? – teszi fel váratlanul a kérdést. 

A kezem picit megremeg az izgalomtól és igyekszem nagy levegőket venni, hogy ne ugorjon ki a szívem azonnal a helyéről. A tegnapi vallomás óta szerencsére volt időm átgondolni a helyzetünket, és mára már gyerekes aggodalomnak tűnt az akkori vívódásom. Persze, hogy szeretnék vele lenni, mindig, mindenhol – dörömböli egy hang a mellkasomban.

- Igen. Lennék a barátnőd – suttogom, mert csak ennyire telik tőlem.

Látom rajta a megkönnyebbülést, mintha azért izgult volna, hogy kikosarazom. Nehéz elhinni, hogy számára egyáltalán nem egyértelmű, milyen rajongással gondolok rá, mennyire szeretek vele tölteni minden percet.

- Megpecsételjük? – vált a pillanattól zavarba jőve suttogóra ő is.

Elpirulok azonnal, de azért bólintok. Apró gombóccá zsugorodik a gyomrom, amikor bátortalanul fölém térdel, és óvatosan a számhoz közelít. Először egy röpke pillanatra érinti össze ajkaink és figyel. Mosolyognom kell azon a csillogáson, ami megjelenik a tekintetében. Amikor érzem a száját puhán újra az enyémhez nyomódni, befejezem a kukucskálást. Lehunyt szemmel adom át magam az élménynek, ahogy finoman kóstolgat, végig halad az alsó, majd a felső ajkam vonalán, azután mélyíti a csókot, és nyelvével felfedezőútra indul.

Oldódni kezd bennem a feszültség, helyette kellemes zsibbadtság lesz rajtam úrrá. Csak az érzés számít, ahogy fokozatosan beljebb nyomul és egyre szenvedélyesebben kutakodik. Minden érzékem felcsigázza. Kezem elindul, hogy végre a selymes tincsekbe túrjon, orrom megtelik illatával, szám az ő ízét szomjazza. Először ügyetlenül, majd egyre tapasztaltabban viszonzom a csókot, hogy megismerjem én is őt. Próbálom tanulni tőle a mozdulatokat, mert olyan mesterien kényeztet, hogy lángba borul tőle az egész testem.

Soha nem tapasztalt izgalom lesz rajtam úrrá, ami arra késztet, hogy még többet akarjak belőle. Ujjaim türelmetlenül szántják a hollófekete fürtöket, azután elszánom magam, és én is megengedem a nyelvemnek, hogy az ő szájában kalandozzon, az ujjaimnak, hogy lentebb merészkedjenek, a combjaimat pedig félszegen széttárom, hogy kényelmesen közéjül csúszhasson, ne kelljen ebben a fura pózban tartania magát. Beleremegek, amikor leengedi a csípőjét és összesimulunk. A vékony ruhán keresztül tökéletesen érzem őt és tetszik, hogy ennyire kíván. 

Nem tudom, meddig csókolózunk, csak azt, hogy egészen belefeledkezem. Már nem arra figyelek hol a keze, mit csinál a szájával, hanem a varázslatra, ami úgy hat rám, mintha megszűnt volna körülöttünk a világ, és nem lenne más csak ő meg én, ahogy önfeledten játszunk egymással. Néha elhúzódik tőlem néhány pillanatra, hogy levegő után kapkodjunk, de utána még nagyobb lendülettel csap le a számra, hogy ott folytassa, ahol megszakította. Egyre bátrabban simogatom, végül magamhoz merem szorítani olyan hévvel, ami kifejezi, mennyire szeretem. 


Sasuke


Mikor tudatosul bennem, hogy mégsem olyan szörnyű a helyzet, hihetetlenül megkönnyebbülök. Alig tudom felfogni ésszel, hogy Sakura és az anyukája mindent megold, kézben tartja a családunk problémáit, és úgy bánik mindhármunkkal, hogy örökké hálásak lehetünk. Nem tudok betelni a tudattal, igyekszem szokni a gondolatot: végre segít valaki, társat kaptam a bajban. Nézem Sakurát, ahogy jóízűen tömi magába gátlások nélkül a süteményt, közben fogalma sincs róla, maga a látvány, amilyen élvezettel eszik, engem folyamatos élni akarásra buzdít. Szeretnék vele együtt ugyanilyen önfeledt lenni, nem állandóan aggódni, hanem örülni a legapróbb dolgoknak is, mint ő teszi. Egyre többet beszélek, mintha kinyitottak volna bennem egy rozsdás csapot, amiből szépen lassan csöpögni, majd egyre nagyobb sugárban ömleni kezdenek az emlékeim. Eleinte zavarosan, később megtisztulva a rossz dolgoktól csordogál belőlem kifelé a rengeteg élmény, és a lány minden csöppjét gondosan magába szívja. Figyel rám, csak rám, és tudom, hogy érti, érzi azt, mit akarok elmondani magamról ennyi keserves év után.

Nem engedhetem el őt, dörömböl bennem egyre erősebben a kívánság. Miközben mesélek, azon tűnődöm, hogy csikarhatnék ki belőle egy ígéretet, ami arról szól, máskor is itt lesz velem, elérhetem, ha szükségem van rá és tartja a kezét mindig, amikor bizonytalanságomban kapaszkodni szeretnék belé. Olyan aranyos, ahogy kuporog velem szemben, cica szemeit rám függeszti, és érdeklődve hallgatja minden mondatom. Alattomosan közeledek felé kihasználva figyelmetlenségét, mert mohón sóvárgok utána. 


Soha nem kérdeztem még senkitől azt, amit most nagyon szeretnék. Félve mondom ki a szavakat, azon rágódva, nehogy elrontsam ezt a nehezen kialakuló meghitt helyzetet. Az is feszélyez, míg tegnap, ha fájt is, de elfogadtam a visszautasítást, mert igaza volt, most viszont úgy kívánom őt magamnak, hogy belehalnék a kudarcba. Mindent elveszíthetek azzal, ha alkalmatlan pillanatban próbálkozom és visszautasít, esetleg zavarában megint magamra hagy, mint a fürdőszobában.

Erre a gondolatra önkéntelenül megragadom a kezét, hogy ne tudjon megszökni, azután minden bátorságom összeszedve rátérek a témára.

- Sakura – nézek félve a szemébe – gondolkoztál azon, amit tegnap mondtam? – nyögöm ki végre.

Látom, hogy meglepi a váltás, és nem igazán tudja, mire célzok.

- Miről is? – kérdi zavartan.
- Az együttjárásról – ejtem ki a sarkalatos fogalmat. - Most, hogy nem vagy a bátyámmal, lennél a barátnőm? – teszem fel végre a kérdést izgatottan. 

Végtelen hosszúságúnak érzem azt a pár pillanatot, amíg végül válaszol, de megéri a kínlódást. Olyan melegséget látok a szemében, amikor igent mond, hogy a világ legszerencsésebb emberének érzem magam.

- Megpecsételjük? – idézem őt bizonytalanul, mert valami olyat szeretnék most tenni, amivel szentesítjük ezt a dolgot. Rám tegnap az az apró puszi is hatott, de ezt kevésnek érzem, jelenleg valami sokkal emlékezetesebbre vágyom: az első igazi csókunkra.

Elpirul, de belemegy. Reszketve hajolok hozzá, hogy meg ne gondolja magát. Óvatosan, puhatolózva érintem, mire kissé kinyílnak ajkai, tehát vár. Nem bírom tovább türtőztetni vágyaim, kíváncsian fedezem fel az édes szájat, azután beleremegek, hogy visszacsókol, és egyre szenvedélyesebben táncolnak nyelveink. Végig hullámzik rajtam a gyönyör, mikor közelebb enged, és lüktető tagom közénk simul. Szorít, ölel magához, minden porcikánkkal érezzük egymást, mintha semmi más nem lenne ezen kívül a világmindenségben, csak ő és én - együtt.

Összefonódó testünket nincs szívem elszakítani, mikor teljesen kifulladva egymás karjaiban pihegünk. Utolsó erőmmel fordítok a helyzeten, és magamra húzom, megvárom, amíg kényelmesen elhelyezkedik és betakarom magunkat. Nem mehetünk ennél tovább, nincs is szükségünk azt hiszem többre, csak érezni egymás jelenlétét, biztosítékot találva arra, hogy ezután mindig így lesz és sohasem leszünk egyedül, mert a másikban megtaláljuk azt a támaszt, amire szükségünk van. Boldogan simogatom, míg el nem alszik, élvezem testének forróságát, gyönyörködöm arcában és még számtalan csókot adok rá, mielőtt én is le nem hunyom a szemem békésen, minden fájdalmamtól megszabadítva.