A kedd reggelem egész nyugisan telt. Fitten ébredtem, nem volt rémálmom és még az elalvást is elkerültem. Ennél jobban nem is kezdődhetett volna. Semmi olyasmi nem történt, ami elronthatta volna a kedvem. Az időjárást leszámítva. Az ég elég borúsnak tűnt, a napocska se volt sehol. Valószínűleg esni is fog, és hűvösnek is tűnt. Megfogtak az esernyőt, majd bele raktam a táskámba. Jobb, ha az ember előre felkészül.
Gyorsan összekaptam magam, aztán lementem, hogy megreggelizzek. Gen vidám üdvözölt. Lelkesen mesélte, hogy aznap mi mindent fog csinálni, míg May a kávéját iszogatta, hogy felébredjen. Én pedig mosolyogva hallgatta apa minden egyes szavát. Amint befejezte anya állt neki a mesélésnek. Már elege volt a munkájából, mert, hogy mindent vele csináltatnak meg. Holnapra szabadnapot vett ki, és gondolta, hogy elmehetnénk egy csajos napot tartani. Együtt még úgy sem voltunk sehol. Ez még jobban feldobta a hangulatomat. Szó nélkül igent mondtam. De apunak nem igazán tetszett, hogy őt ki akarjuk hagyni belőle, így duzzogva félre vonult, és az indulásomig nem is került elő.
Mielőtt elindultam volna, felmentem hozzá, és az arcára nyomtam egy hatalmas nagy cuppanós puszit. De ettől se lett jobb kedve. Ezután neki vágtam az alig húsz perces sétához. Mikor elértem a sulit megkönnyebbülve vettem tudomásul, hogy a tegnapi pletykáknak nyoma sincs. Minden visszatért a normális kerékvágásba, gondoltam én. Bár voltak még olyanok, akik gyanúsan méregettek, de figyelmen kívül hagytam őket. Épp, hogy beléptem a suli bejárati ajtaján egy kisebb lány csapat rohamozott meg. Egy vagy két évvel lehettek fiatalabbak, mint én. És egy fejjel kisebbek is voltak nálam. Nagy csalódottságtól csillogó szemeiket rám emeleték. Félve léptem hátra, nem tudtam mit akarnak tőlem. Majd egy pillanat múlva egy rózsaszín szemű, lila hajú lány lépett elő a tömegből.
„Még is mi a franc van ezekkel?” – néztem végig rajtuk.
- Sakura-san – kezdett hozzá a mondanivalójához. Már most nem tetszett a dolog. – tényleg igaz, hogy közted és Sasuke-sama között nincs semmi? – kérdezte tétován.
„Na, várjunk csak – gondolkodtam el egy pillanatra – Sasuke-sama??? Még is kik ezek, valami rajongói vagy, mi?”
- Mi van? – fogtam fel végre, hogy mit is kérdezett az előbb a csaj – Még is mi ez a kérdés? Persze, hogy nincs – vágtam rá. Még a hátam is libabőrös lett tőlük. Reméltem, hogy nem ezzel kapcsolatban akarnak velem beszélni.
- Hah – mindannyian egyszerre eresztettek meg egy csalódott sóhajt. A válaszom nem tette őket boldoggá.
„Minél előbb meg kell szabadulnom tőlük, mielőtt újabb kérdéseket tennének fel.”
- Ha nincs más kérdésetek, akkor én lépnék – mondtam, és már indultam is el, mikor az egyikőjük megragadta a felsőm végét, ezzel maradásra kényszerítve.
- Szóval, mikor együtt voltatok a moziban az nem jelentett semmit? – szólalt meg egy másik lány. Hosszú fehér haja lófarokba volt kötve, sötétkék szemei ugyanolyan szomorúan csillogtak, mint a többieké.
- Mit nem lehet azon érteni, hogy nincs köztünk semmi? – emeltem fel a hangom, mire szerencsétlenek ijedten rezzentek össze – soha nem is kezdenénk a másikkal. Nincs bennünk semmi közös – magyaráztam.
- Nagyon sajnáljuk – mondták egyszerre, majd maghajoltak, mintha valami istenség lennék, vagy mi. Kicsit zavarba ejtő volt a viselkedésük.
- Hé, nem kell ezt csinálnotok – picit még bele is pirultam. Tényleg zavarba hoztak – nem csináltatok semmi rosszat. Csak ne hozzátok fel ezt a témát többet, jó?
- Sakura-san milyen aranyos mikor zavarba jön – mintha meg sem hallották volna, amit mondtam. Én aranyos?
- Igen – vágták rá egyszerre.
- Kíváncsi vagyok, hogy Sasuke-sama mit szólna, ha így látná – ábrándozott egy másik lány is, mire a többiek lelkesen bólogattak.
„Hogy mit szólna hozzá? – gondolkodtam el rajta – véleményem szerint le se szarná, hogy zavarna jöttem-e vagy sem…Egy pillanat, hogy jön ide SASUKE?”
- Még is mi köze van az Uchihának ahhoz, hogy zavarba jöttem? – nem értem a logikájukat, de az is lehet, hogy velem van a baj.
- Huh, tényleg – eszmélt fel az a csaj, aki legelőször szólt hozzám – Sakura-san – újabb meghajlás – szeretnénk az engedélyedet kérni…
- Ha köze van Sasukéhoz, akkor nem – vágtam rá egyből, mielőtt megint hülyeségeket hordanának össze – nem tudom, hogy pontosan mit is akartok tőlem, de ha lehet, ne keverjétek bele őt is, jó?
- De, ha tőle kérnénk – nyelt egy nagyot – tuti, hogy elküldene minket – nyögte.
- És miből gondoltátok, hogy én nem tettén ugyan ezt?
- Mert nem vagy olyan, mint ő – mosolygott rám.
„Komolyan, ha ezt nem mondja, sose jöttem volna rá, hogy különbözünk.”
- Hát ez gondoltam – mondtam. Már nagyon mehetnékem volt – nyögjétek ki gyorsan, hogy mit akartok.
- Hát a lányokkal arra gondoltunk, hogy alakítanánk egy fan klubbot – azt hiszem itt megálltam a fejlődésben. Minden a helyére került. Megvilágosodtam.
- Ki van zárva – vágtam rá – ez még viccnek is rossz. Most már értem, mért nem mertek neki szólni – motyogtam.
- De – kezdett volna magyarázkodni, de én gyorsabb volta.
- Sjnálom, hogy nem segíthettem, de ilyesmibe nem megyek bele. Bocs – azzal hátat fordítottam nekik, és ott hagytam őket.
Reménykedtem, hogy nem jönnek utánam. Nem hiányzik, hogy Sasuke megint az életemre törjön, és rám kenje az egészet. Tuti, hogy kicsinálna ott helyben, amint a fülébe jut ez az egész.
„Ez mind csak a te hibád” – gondoltam, majd elérve az osztálytermet, beléptem az ajtón.
Lelkesen üdvözöltem, és igyekeztem én is így tenni, de nem igazán jött össze az a mosoly. Túl ideges voltam hozzá. A szememmel utálatom tárgyát kerestem, de nem sok sikerrel, mivel nem tartózkodott a helyiségben. Nagy megkönnyebbülés volt a számomra. A helyemre siettem, és igyekeztem kiverni ezt az egészet a fejemből. Egy kis idő múlva sikerült is megnyugodnom. De amint megjelent az Uchiha, megint forrni kezdett bennem a düh. Inkább nem néztem rá, mert a végén képes lenne ezt is számon kérni rajtam.
Amint becsöngettek nagy kő esett le a szívemről. Legalább ez eltereli a figyelmemet Sasukéról, meg a csajokról is egy kis időre. Az óra unalmas volt szokás szerint. Inkább az ablakon bámultam kifelé. Még az is szórakoztatóbb volt. Egyszer csak arra eszméltem fel, hogy egy cetli landolt az asztalomon. Körülnéztem, de nm tudtam beazonosítani, hogy kitől jöhetett, így hát kinyitottam.
„Mi bajod volt reggel? Elég feldúltnak tűntél” Ino
„Ne is kérdezd…” – azzal barátnőm padjára hajítottam, azután úgy tettem, mintha mi sem történt volna. A tanár érdekes pillantásokkal méregetett minket, majd ott folytatta, ahol abba hagyta.
„Majd szünetben mesélj” – küldte vissza.
Semmim-kedvem nem volt beavatni. Még képes lenne elmondani Sasukénak is. A tegnapi után nem is csodálkoznék rajta. De azt is ki kéne találni, hogy azokat a csajokat miként rázzam le magamról. Ráadásul, ha ez az egész az Uchiha fülébe jut, engem tuti kicsinál. Amilyen lökött ezt is rám kenné.
A csengő szakította meg a gondolatmenetem, és tudtam, hogy Ino elől nem menekülök. Nem fogom megúszni ép bőrrel. Elpakoltam a cuccaim, majd elő készültem a következő órára. Mikor végeztem két hatalmas csillogó szempár bámult rám várakozóan. Hinata is csatlakozott hozzánk. Nekem meg nem maradt más választásom, mint hogy beszéljek.
- Na, ki vele – bíztatott.
- Először ígérd meg, hogy befogod a szád, és nem adod tovább senkinek – néztem rá határozottan.
- Jó, megígérem – tette a kezét a szívére, de ez nem nyugtatott meg.
- Néhány kiscsaj megrohamozott reggel – suttogtam.
- Mért suttogsz? – néztek rám kérdően barátnőim.
- Nem akarom, hogy egy bizonyos személy meghallja – intettem a Sasuke felé, mire Ino gúnyos mosolyra húzta ajkait.
- Már értem – vigyorgott. Szívesen adtam volna neki egy taslit, hogy fejezze be, mert idegesít a viselkedése.
- Visszatérve az eredeti témára – folytattam tovább – és kitalálták, hogy egy fan klubbot akarnak nyitni nekem és neki. Csak van egy kis probléma Ő – hangsúlyoztam ki – nem tud róla. Én nem meg nem fogom az életemet kockáztatni miattuk.
- Gondolom nemet mondtál – szólalt meg Hinata.
- Egyértelmű, de ők ezt képtelenek felfogni – ráztam meg a fejem – most is ott toporognak az ajtóban.
- Ha szólnál NEKI, akkor tuti, hogy egy kettőre eltűnnének.
- Miről van szó? – telepedett mellénk Naruto is. Nem is kellett sokat várni, hogy Sasuke is felbukkanjon.
- Semmi – zártam le a témát.
- Nekem nem úgy tűnik – szólalt meg a fekete hajú.
- Hát pont a te véleményedre nem voltam kíváncsi – néztem bele a szemeibe. Még mindig haragudtam rá a tegnapiért.
- Reménytelen vagy – sóhajtotta.
- Te meg egy marha – nyögtem válaszképp.
- Azt hiszem, igazat kell nekik adnom – bökött a fejével az ajtó felé szőke barátnőm.
- Azok kik? – kérdezte csodálkozva Naruto.
- Ino, te meg akarsz engem ölni? – néztem rá.
- Semmi ilyesmi nem áll szándékomban – dőlt hátra karba tett kézzel – csak igazat adok nekik.
- Egyáltalán nincs igazuk – mondtam. Most már tényleg kezdett kikészíteni ez az egész.
- Visszatérve az előző kérdésedhez Naruto – fordultam a fiú felé – csak néhány idegesítő csitri, akiknek a felfogó képessége a nulla alatt van.
- Miért?
- Mert olyan dolgokban hisznek, aminek még valóság alapja sincs.
- Van bármi közöm hozzá? – csatlakozott Sasuke is. Az ereimben megfagyott a vér. Most tuti meghalok.
- Muszáj válaszolnom? – néztem rá abban reménykedve, hogy nem fog kicsinálni. Felhúzta szép íves szemöldökét, majd egy szó nélkül az ajtó felé vette az irányt. Még egy megjegyzést se tett.
Meglepődve bámultam utána, aztán, mint akit ágyúból lőttek ki rohantam utána. Megragadtam a kezét és visszarántottam nehogy hülyeséget csináljon.
- Most meg mi van? – nézett rám.
- Nem akarom, hogy bántsd őket.
- Azt se tudom, mit akarnak – kezdte – máskülönben jogom van hozzá, hogy elküldjem őket a búsba.
- Tudom, hogy egyikünk sem rajong azért, mert összeboronálnak – nyeltem egy nagyot – de nem kéne letipornod a lelkivilágukat.
- De ők leamortizálhatják az enyémet – nyögte – menny vissza – rántotta el a karját. Majd mit sem törődve velem elindult.
Nem mentem utána előre tudtam mi lenne a vége. Megint csak feldühíteném vele. Próbálok mindent úgy csinálni, hogy egy kicsit jobb legyen a kapcsolatunk, de minden egyes alkalommal elcseszem, és ő még jobban megutál engem. Pedig tényleg jó lenne, ha legalább a barátomnak hívhatnám. Most nem több mint egy utálatos majom. Itachinak igaza van, tényleg elég makacs.
Visszasétáltam a terembe, ahol a többiek kíváncsian bámultak, hogy mire jutottam. El se tudtam képzelni, hogy szegény lányok most min fognak keresztül menni. A drága Uchiha szépen bele tud gázolni az emberek érzéseibe. Nem lennék a helyükben. Már egy párszor megtapasztaltam milyen, amikor dühös, de vajon fogom egyszer is látni a boldogságtól kicsattanó oldalát is? Mert ha így haladok, nem csak a feladatomat nem fogom tudni elvégezni, de még az álmom se teljesülne. Bele kellene húznom, de egyre bizonytalanabbá válok.
Újabb becsöngő következett, de Sasuke még mindig sehol. Egy szerencséje volt, hogy a tanár is késett. Így mikor bejött, és kényelmesen elfoglalta a helyét, nem kapott büntetést a késés miatt. Az óra a megszokott rendjében zajlott. A tanár beszél, a diákok bambán bámulnak ki a fejükből.
A lányok a nap többi részében egyszer sem tűntek fel. Egy kicsit aggódtam miattuk. Reméltem, hogy Sasuke nem rombolta le teljesen az álmaikat. A nap hátralevő részében senki sem hozta szóba a dolgot, és ő sem mondott semmit. Gyanúsan hallgatott, és ez nem tetszett nekem. Bár rákérdezni nem volt merszem, de a kíváncsi pillantásaim elől nem menekült. Akár hányszor rám nézett egyből el is kapta a fejét, én kitartóan bámultam, azt remélve, hogy kinyögi mi történt. Az órák után se szó se beszéd egyből le is lépett. Még köszönni se köszönt, ami végképp bosszantani kezdett.
Mi is összepakoltunk, aztán elmentünk kajálni. Még egy kicsit csavarogtunk a környéken, majd négy óra körül elköszöntünk egymástól, és hazafelé vettük az irányt. Épp gondolataimba merülve sétáltam, mikor valaki megfogta a vállam. Én meg önvédelemből egy jó nagyot behúztam neki. A látvány elég meglepett.
- Baszki neked mi a franc bajod van? – nyögte Sasuke, miközben a vérző orrát próbálta sikertelenül elállítani.
- Jézusom, bocs – nyögtem, majd elé térdeltem. Előkaptam egy zsepit, amivel aztán az arcát kezdtem tisztogatni.
- Lehet, hogy nem vagyok valami kedves ember, de ezt akkor is túlzásnak tartom.
- Szerintem megérdemelted – mire meglepetten nézett rám – azok után, hogy a csuklóm és a vállam megjárta a poklot miattad. Máskülönben nem neked szántam. Azt hittem, hogy… - itt elakadtam.
- Már bocsánatot kértem miattuk – mondta, és duzzogva elhúzta a fejét.
- Még vérzel – nyögtem – itt lakok nem messze – azzal megragadtam a kezét, és magam után húztam.
- Hé – kezdett volna tiltakozni.
- Gondolom nem a semmiért jöttél el ide – néztem rá – otthon nyugodtabban tudnánk beszélni.
- Jó – hagyta rám a dolgot.
Egészen hazáig nem engedtem el a kezét. Még a végén megszökött volna. Nem tetszett, hogy nem ellenkezik. Valami nem stimmelt vele. Ráadásul honnan a fenéből tudtam, hogy hol lakok?
Elő vettem a kulcsot, majd kinyitottam az ajtót. Betessékeltem. Gen vigyorogva jött ki a konyhából, de mikor meglátta Sasukét elsápadt.
- Szia, apa – mondtam – történt egy kis baleset.
- Kicsi? Nem érzem a fél arcom – duzzogott a mellettem álló.
- Kuss – vágtam rá.
- Egy pillanat – mondta Gen, majd eltűnt a konyhában. Egy vizes tállal meg egy ronggyal tért vissza – vedd le a felsőd, kiszedem belőle a vért – mindketten megrökönyödve bámultunk rá.
- Mi? – pattantunk fel mindketten.
- Most mi van? – nézett zavartan ránk.
- Apa, most akartad levetkőztetni – nyögtem pipacspirosan – és még megkérdezed, hogy mi van?
- A nadrág rajta maradhat. Azt egy szóval se mondtam, hogy tolja le. Így még sem mehet haza – bökött a vörös foltra, ami az ingjén éktelenkedett.
- Jól van, te nyertél – hagytam rá a dolgot. Ha mindenképpen el szeretné tüntetni, akkor én nem állok az útjába. Sasuke meg úgy nézett ránk, mintha őrültek lennénk.
- Én aztán le nem veszem – nyögte, majd két lépést hátrált.
- Ne csináld már – néztem rá – nem fogsz bele halni.
- Ha nem akarja, nem kell erőltetni. Csak segíteni szerettem volna – mondta apa, majd lerakta a tálat, és a rongyot az asztalra, majd visszament a konyhába.
- Hah – sóhajtottam – ülj le.
- Minek? – de nem mozdult.
- Marha – nyögtem, közben felkaptam a rongyot, bevizeztem, majd az Uchihához sétáltam, aki értetlenül bámult hol rám, hol a rongyra.
- Azzal meg mit akarsz? – kérdezte. Válaszra se méltattam, csak lehúztam magamhoz, hogy letöröljem az arcáról a vért. Kicsit zavaró volt ez az egész. Némán tűrte, hogy letisztogassam róla a piros folyadékot, amit persze nekem köszönhetett.
- A suliban szó nélkül leléptél, aztán az utcán hátba támadsz. Nem is értem, mért segítek most neked – magyaráztam.
- Hátba támadni? – kapta el a fejét – nem is tudom, hogy ki volt az, aki behúzott a másiknak.
- Ezt hívják önvédelemnek – a vizes rongyot végig húztam az állán, amibe bele borzongott. Egyszer sem nézett rám. Talán zavarban lenne?
- Utállak.
- Az érzés kölcsönös – vigyorogtam – miért jöttél utánam? – váltottam témát.
- Beszélni akartam veled.
- A suliban nem tudtál volna oda jönni? Egyébként is miről? Tudtommal nincs semmi, amiről beszélnünk kéne.
- Szerintem elég sok minden van, amit meg kéne beszélnünk – a hangja ridegebbé vált – de ez most lényegtelen. Azok a lányok a suliban… - meglepődtem. Róluk akarna beszélni?
- Gondolom elküldted őket a francba úgy, hogy nem értem mit akarsz velük – elhúzódtam tőle, hogy kimossam a rongyot.
- Nem küldtem el őket sehova – nyögte – annyit mondtam, hogy felőlem azt csinálnak, amit akarnak, csak ne hangoztassák a dolgot – hirtelen nem is tudtam, hogy mit vágjak hozzá. A vizes tál, és a párna között vacilláltam, de aztán le is tettem róluk.
- Idióta – mormogtam az orrom alatt – te most engedélyt adtál nekik? – néztem a szemébe. Hogy lehet ekkora egy marha.
- Te mondtad, hogy ne tiporjak bele az érzéseikbe. Jobb ötletem nem volt – vonta meg a vállát.
- Mikor ezt mondtam, nem úgy értettem, hogy biztasd őket. Ha nem hogy kulturáltan magyarázd el nekik, hogy köztünk nincs semmi, és annak a klubnak se sok értelme van. De még ezt se lehet rád bízni – neki dobtam a rongyot. Egy csöppet kiborított. Megérdemelte azt a pofont.
- Ez jól esett? – lengette meg.
- Fogd be, ha csak nem akarod, hogy ezt is neked vágjam – mutattam fel a műanyag edényt. Meg sem várva a válaszát kivittem a konyhába, a tartalmát a mosogatóba öntöttem. Majd visszamentem Sasukéhoz, aki közben kényelmesen helyet foglalt a kanapén – van még valami?
- Nincs, azt hiszem – mondta. Megragadtam a karját, aztán az ajtóhoz tuszkoltam.
- Hát akkor további szép napot – mondtam, majd kinyitottam neki.
- Biztos ne szedjem ki a vért az ingedből? – jelent meg apa- nem nagy cucc. Csak tíz percet vesz igénybe.
- Mért akarod mindenáron levetkőztetni? – néztem rá szúrós szemekkel.
- Segíteni szeretnék, nem pedig levetkőztetni – mondta, bár az a sunyi mosoly a szája szélén elég gyanús volt. Nem tetszett ez nekem.
- Félek, hogy addig nem szabadulok, míg ez el nem tűnik – sóhajtotta Sasuke, majd neki állt vetkőzni.
- Még is mi a fenét csinálsz? – már a harmadik gombnál járt, és ahogy egyre többet fedett fel a testéből a szívem olyan hevesen kezdett kalapálni. Az arcom vörösen pompázott. Zavartan fordultam el, mikor kibújt belőle, és apámnak nyújtotta. Ez még nekem is sok volt – tíz perc - szóltam neki, de megfordulni nem tudtam. Nem akartam őt így látni.
- Nocsak, a kicsi Sakura csak nem zavarba jött – gúnyolódott. A forró lehelete perzselte a bőröm, ami még inkább fokozta a zavarom – fogadjuk, hogy ha a drága rajongóink így látnának… - nyeltem egy nagyot. Nem akartam hallani. Megfordultam, és befogtam a száját. Meglepődve nézett rám.
- Ne húzz fel, mert kapsz még egyet – lengettem meg a szeme előtt az öklöm – apa mindjárt visszajön, te meg azonnal eltűnsz innen, fogtad?
- Ja – nyögte unottan, de nem igazán hatotta meg a fenyegetőzésem.
Hála istennek tényleg nem tartott sokáig, és hamar visszaért. Az ingje meg úgy nézett ki, mintha csak most vette volna az egyik üzletben. Csillogott a fehérségtől. Nem látszódott a korábbi baleset nyoma. Apa egy plusz inget is csapott neki, hogy ne a vizesbe menjen haza. Felkapta magára, majd el is ment. Megkönnyebbültem, mikor már nem volt a közelembe. Apa sunyi mosollyal az arcán visszament, hogy befejezze, amit elkezdett. Hiába mentem utána, és próbáltam a fejébe vésni, hogy nincs közünk egymáshoz. De nem hitte el.
Megvacsoráztunk, eztán egy gyors fürdés után ágyba bújtam. Alaposan végig gondoltam az elmúlt néhány napot. Egyre nehezebben igazodtam ki Sasukén. Vagy bunkón viselkedett vagy épp egész tűrhetően. De sose maradt ugyan olyan. Folyton figyelnem kell, hogy épp milyen a hangulata, mert nem mindegy, hogy milyen hangon beszélek vele. Vagy kiabál és agresszív vagy normális, ha használhatom rá ezt a kifejezést vagy imád idegesíteni. Nem tudom melyik énje a jobb. De már eldönthetné végre, hogy melyik is ő, mert így nem hiszem, hogy túl joban lennénk.
Az oldalamra fordultam, és az ablakomon keresztül az eget pásztáztam. Kicsit már hiányzott a folytonos lustálkodás, és az a sok szórakozás Ayumiékkal. Nem sokára vége ennek az egésznek, és mehetek haza. Akár sikerül, akár nem. Megint veletek lehet, és minden olyan lesz, mint régen. Bár akkor valószínűleg ide vágyódnék vissza. Mosoly húzódott végig az arcomon. Akárhogyan is igazán egyik helyről sem tudnék elszakadni, bár hogy is alakuljanak a dolgok.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Köszi Szandi, igyekszem, csak hát nagyon kevés időm van sajna a suli miatt://