Sasuke

- Jóóó regggelt Vietnááám! – kurjantja Itachi, mintha egy újabb lidércnyomás szereplője lenne, és olyan erővel csapja ki az ajtót, hogy azt hiszem, tokostól szakad ki a helyéről.

Fogalmam sincs, hogy kerül ide ilyen váratlanul, de ezzel a hangoskodással eléri, hogy mély álmomból pillanatok alatt magamhoz térjek. Kitekintve az ablakon megállapítom, hogy lassan dél lehet, mert kinn fényesen süt a nap. 

A francba! Hajnalban többször elhatároztam, hogy visszamegyek a helyemre, de egyszerűen nem vitt rá a lélek. Az önzésemmel pedig sikerül újra bajba sodorni valakit… 


Sakura riadtan ül fel mellettem a zajra, és azonnal kiröppen a fejemből minden aggodalmam. Csak azzal foglalkozom, hogy milyen aranyos, ahogy álmos szemeivel hol rám, hol Itachira néz értetlenül. Amikor ráeszmél, hogy mellette maradtam, mélységesen zavarba jön, és szégyenkezve a takarót kezdi tanulmányozni, mintha valami szörnyűséget követett volna el. Önkéntelenül a keze után nyúlok, hogy megnyugtassam.

Így, a világosban jut el a tudatomig, hogy megszabadult a ragtapaszoktól és most láthatóak a sérülései. Megint összerándul a gyomrom a gondolatra, hogy tegnap meg is halhatott volna. Még jó, hogy éjjel fékeztem magam és viszonylag óvatosan bántam vele, mert így, milliónyi sebbel meg horzsolással sem lehet túl kellemes neki.

- Azt a kurva életbe! – konstatálja a helyzetet bátyám az ajtóból – akiről pár pillanatig teljesen megfeledkeztem - nem túl szalonképesen, mikor fölfedezi, hogy összebújva aludtam a barátnőjével.

Gondoltam, hogy dühös lesz, ha megtudja, de erre a reakcióra nem számítok. Villámgyorsan mellettem terem, egy rántással kitakar és a szexi szívecskés boxeromnál fogva egyszerűen áthajít az ágyon. Abban a pillanatban, ahogy fájdalmasan földet érek, Sakura mellé ugrik, szinte ráül és a háta mögött fél kézzel a padlóhoz passzíroz. 

Komolyan megfordul bennem, hogy mióta nem találkoztunk bekattant, esetleg indulás előtt szívott valamit, vagy eszét vette a féltékenység, azután meglátok négy lábat az ajtóban és hirtelen magamtól is összébb húzódom.

- Szia! – ugrik ki a takaró alól hálótársam, és hallom, hogy boldogan üdvözlik egymást az anyukájával.


Apám türelmetlenül toporog, - gondolom, engem keres - közben ő is megajándékozza a lányt egy üdvözlő öleléssel és kifejti, mennyire örül, hogy egyben látja. Tiszta szerencse, hogy az ágyról és környékéről így elterelődik a figyelem.

- Először azt hittem, az a kurafi kisöcsém is itt bujkál valahol – hallom meg Itachi csúfondáros hangját a fejem fölött – de úgy látszik nincs itt – mondja megjátszott csalódottsággal a hangjában. - Gondolom éppen a vécén trónol és veri a …, szóval a konyhában kéne megvárnunk, Apa! – javasolja. Alig bírja ki, hogy el ne röhögje magát szorult helyzetemen.

- Hogy beszélsz? – csattan fel azonnal apu. Mióta megtetszett neki a doktornő rettenetesen ügyel a jó modorra.

Sakura okos lányhoz méltóan veszi a lapot és kitereli a családot. Végre becsapódik utánuk az ajtó, csak én maradok bénán hasalva, mert még mindig azon tűnődöm, mi folyik körülöttem. Egy pillanat múlva viszont már megint nem vagyok egyedül.


- Te ostoba, felelőtlen, liliomtipró, faszfej! – szólít meg bátyám, mikor visszatér most már kevésbé kedélyes ábrázattal. – Mi a jó büdös francot műveltél az éjjel Sakurával? – érdeklődi nem túl finoman.


Természetem ellen való ilyen dolgokkal kapcsolatban hazudni, de az igazság túl kellemetlen, ezért inkább hallgatok. A testvérem nem díjazza makacsságom, hirtelen hozzám lép és úgy kap fel a padlóról, mint egy rongybabát, aztán olyan magasra emel, hogy nem éri a lábam a földet. Soha nem gondoltam, hogy ilyen erős.
Farkas szemet nézünk, majd ledob, és akkora pofont kapok, hogy biztos vagyok benne, napokig fog látszódni a helye. Szikrázó szemekkel néz rám, ahogy az arcom tapogatom, majd elfordul.


- Vettünk neked új ruhákat, mert nem akartunk turkálni a holmid közt – vált témát hirtelen, és közönyös képpel egy tömött szatyrot nyújt felém. 

Nehezen követem az eseményeket, végül csak megértem, hogy nekem hozott valamit. Mikor belenézek a táskába, megdöbbenve látom, hogy a ruhák mellett ott sorakoznak azok az illatszerek is, amiket szeretek, köztük a kedvenc zselém. Apámmal nem is egy fürdőszobát használunk, szóval kizárt, hogy tudná mi az enyém, így biztos vagyok benne, hogy csak a testvérem lehetett az elkövető. Hálásan nézek fel rá, bár a pofonját még nem felejtettem el.

- Te sírtál megint? – nyúl váratlanul az álam alá, hogy közelebbről is megszemlélje felpüffedt szemeim. Meglepődök mennyire nyilvánvaló neki, hogy az éjjel újabb rémálmom volt. Zavaromban lesütöm a tekintetem, és gyorsan kikapom a fejem a kezéből. Azt hiszem, kivételesen megérti, hogy miért nem szólok, de valószínűleg rajta van az apáskodhatnék, mert passzivitásom ellenére még mindig nem bír békén hagyni.

- Ki öltöztetett ilyen rémes holmikba? Remélem nem a sajátod! – teszi fel az újabb kérdést, amire úgy hiszem, gond nélkül válaszolhatok, mert nincs benne semmi személyes vagy kellemetlen, így megerőltetem magam, ha már ennyire érdekli…


- A házigazdánktól kaptam és nem akartam bunkó lenni, hogy visszautasítom – nyögök ki végre valamit. 

Elég szerencsétlennek érzem magam, ahogy itt kuporgok a lábai előtt, mint valami sarokba szorított állat. Szerencsémre úgy tűnik, kicsit megenyhül, hogy nagy sokára kinyitottam a számat, és azonnal lecsap a lehetőségre, mert úgy gondolja, innentől már sikeresebben faggathat. Egyre vörösödöm, mert sejtem mit szeretne annyira tudni.

- Meg történt a dolog? – tér a lényegre. 

Neki se erőssége a türelem. 

Könyörtelenül magasodik még mindig fölöttem, és folyamatosan dobol az ujjával az ágytámlán. Elhiszem, hogy ideges, én is az lennék a helyében, ezért elhatározom, hogy őszinte leszek vele.

- Nem – felelem az igazságnak megfelelően, és határozottan felnézek a szemébe, hogy lássa, igazat mondok.


- De lemerem fogadni, hogy gondoltál rá, ugye? – hajol hozzám fenyegetően közel. 

Kár lenne tagadni, igaz büszke se vagyok rá.

- Igen – vállalom őszintén.

Nagy levegőt vesz, rettenetesen igyekszik uralkodni magán. Túl komoly és feszült, ami nem jellemző rá.

- Próbálkoztál? – kérdi elfojtott hangon. 


Látom rajta, hogy hármat is tekerne a nyakamon, ha igent mondanék, szóval még jobban örülök, hogy jó fiú voltam. Válaszul csak megrázom a fejem, mire az ég felé fordul és óriásit sóhajt. 

- Legalább ennyi eszed volt! – mondja megkönnyebbülve. – Ha már belefeledkezel a dolgokba nagyon nehéz a józan eszedre hallgatni! – okít dühösen. – Apánk egyébként ízekre szedne azért is, ha megtudná, hogy együtt aludtatok! – csap nagyot az ágytámlára. - Gondolom észre vetted, hogy jó színben szeretne feltűnni a doktornőnél, és nem vetne túl jó fényt a családra, ha kiderülne, hogy rámásztál Sakurára. Ezentúl ezerszer gondold át, bármit cselekszel, mert az nem csak a te életedre van befolyással! – fenyeget komolyan. – Főleg a szex témára gondolok! Felejtsd el, amíg saját magadért se tudsz felelősséget vállalni! Értetted?

- Nem – pislogok rá boci szemekkel.

- Van nálad óvszer? – érdeklődi dühösen pislogva.

Zavart tekintetemre csak türelmetlenül bólint.


- Gondoltam! – csattan fel kiakadva. - Attól, hogy még nem feküdtél le senkivel, ez bármikor megtörténhet veled. Látod most is itt volt a kínálkozó alkalom, és nem lehetsz felkészületlen! Nemcsak azért kell a gumi, hogy a lány ne legyen terhes, hanem, hogy te se szedjél össze valami szarságot, ha például jó nagy ribanc az illető – most természetesen nem Sakurára gondolok! Mindig vigyázz magadra! Már 16 éves vagy, erre lehetne eszed! – böki meg a homlokom és mérgesen sarkon fordul. 

Végre magamra hagy, én meg értetlenül bámulok utána. Soha nem gondoltam volna róla, hogy számít neki, mi van velem, vagy venné a fáradtságot és elmagyarázna dolgokat. Azt hittem azért akar majd kibelezni, hogy kikezdtem a barátnőjével, erre a felvilágosító szövegre igazán nem számítottam. 

Megszégyenülten veszem tudomásul, hogy már megint igaza van, bár túl merésznek képzel. Igaz, hogy mostanában szinte minden gondolatom a szex körül forog, de más fantáziálni, és más valóban csinálni. Én nem vagyok olyan, akit vakon tud irányítani az ösztöne, mert túl sok bennem a kétség. Még arra is képtelen lennék, hogy bárki előtt letoljam a gatyám, nemhogy lefeküdjek vele, ha úgy adódik. Éppen ezért kizárt, hogy felkészületlenül érjen engem az a pillanat, mivel ezerszer átgondolnám, mielőtt belemennék, bármennyire is csábító lenne a helyzet. Szerintem normális, ha ebben nem minden ember egyforma, attól még, hogy fiú.

Számomra már ez is nagy lépés volt, hogy valakit ennyire a bizalmamba mertem fogadni, hogy segítséget mertem tőle kérni. Valószínűleg azért, mert Sakura különleges számomra, de még vele is első lépésben randizni szeretnék, nem ész nélkül belevágni a szexbe, hogy mire Odáig jutunk, már legyőzzem a gátlásaim. 



Abban viszont biztos vagyok, hogy vele szeretném ezt először megélni, mert mióta ismerem, mindig erre gondolok. Más lánnyal folyton halogattam minden apró lépést, vagy jól berúgtam, hogy ne kelljen rajta gondolkozni. Egy ideig azt hittem talán mindenkitől undorodom, de nagy megkönnyebbülés, hogy azzal, akit szeretek tökéletesen működnek a dolgok. Tegnap nagyon boldog voltam vele.

Eszembe jut, hogy megint elrontottam valamit. Éjjel olyan szépen elhatároztam, hogy beszélek Itachival, és megkérem, szakítsanak, had próbálkozzam én a lánynál, de annyira temperamentumos, hogy egyszerűen nem jutottam szóhoz most sem mellette. Valamiért abban bíztam, ha megtudja, nekem milyen fontos Sakura, talán félre áll. Hát most nem úgy néz ki a helyzet, hogy egyáltalán zavarná, ami éjjel történt, vagy felfogná, számomra mekkora jelentősége van. 


Bánatosan kullogok a fürdőszobába és próbálok mihamarabb emberi külsőt ölteni, hogy csatlakozhassam a többiekhez. A szatyorban újabb meglepetés vár. Megvették nekem azt a farmert, ami után kb. egy éve nyávogtam. Tudom, hogy iszonyat drága darab, én pedig sohasem szoktam követelőzni, de ezt még tavaly, amikor javában csajoztam, egyszer egy plázás kiruccanáson kinéztem magamnak. Csodálkozom, hogy Itachi emlékezett rá.



- Jó reggelt! – köszönök mindenkinek, mikor belépek az apró konyhába. 


Apám úgy néz rám, mintha ezer éve nem látott volna, és oda jön hozzám, hogy puszit adjon. Nem bánnám, ha megnyílna alattam a föld, mert azt hiszem öt éves voltam, amikor utoljára így üdvözölt, és most sikerül teljesen zavarba hoznia a gesztussal. Ő is azonnal a szemeimet fürkészi, utána a tenyérlenyomatot, majd átölel újra és megsimogatja a fejem. Szokás szerint nem kérdez, mert mindig kerüljük a kínos témákat. Sajnos csak az álláig érek, ezért nem tudok mögé kukucskálni, hányan nézik végig ezt az érzelmes találkozást.

- Nagyon örülök, hogy jól vagy! – súgja a fülembe, mielőtt elenged. 

Máskor talán állnék előtte, mint egy kőszobor, de most ezernyi érzés kavarog bennem, leginkább az, hogy milyen jó, hogy ennyi év után végre újra átölelt.

- Szia Sasuke! - köszönt a doktornő is, és meglepetésemre tőle szintén kapok egy puszit. 

Ez már meghaladja a tűrés határom, és totál elpirulva bontakozok ki a karjaiból, közben hallom, hogy Sakura meg Itachi kuncog rajtam.

- Csak azért nem aggódtam halálra magam, mert mondták, hogy veled tévedt el az én szerencsétlen báránykám - bök a lányára. – Nagyon köszönöm, hogy vigyáztál rá! – simogatja meg ő is a fejem. 

Úgy látszik elég egyszer elgyengülnöm, és máris megérzik rajtam, azután mindenki tapogatni próbál! Furcsa, hogy már annyira nem zavar. Kicsit tanácstalan vagyok, hogy elmondjam-e valójában ki vigyázott kire, de ennyi ember előtt inkább nem beszélek, pedig a doktornő jelenlétében valamiért állandóan kényszerem van rá, hogy igazat mondjak.

Sakura feltűnően kerüli a tekintetem és piros, mint a paradicsom. Szeretnék vele beszélni a történtekről, bár elég kellemetlen lesz, de jó volna, ha minél előbb tudná, mit érzek. A testvérem módszeresen távol tart bennünket egymástól, úgy viselkedik, mint valami porond mester, akinek az a dolga, hogy a fellépőket kordában tartsa és szórakoztassa a közönséget.

Míg eszünk átveszi a szót, és kezd egyre idegesítőbb lenni. Tudom, hogy fél mondata is elég lenne, hogy a doktornő apámmal egyetemben kinyírjon, amiért befeküdtem Sakura mellé - mégis erről makacsul hallgat. Inkább azzal szórakozik, hogy folyamatosan kétértelmű megjegyzéseket tesz, hogy oltári zavarba hozza a lányt.

- Amúgy fogadjunk, hogy nálad volt a térkép! – szólítja meg megint. – Az öcsém tuti nem tévedne el olyan könnyen, csak ha valahol egész messze járnának a gondolatai – jegyzi meg kaján mosollyal.

Beletrafál szokás szerint. 
Tényleg azzal voltam elfoglalva, hogy végre kettesben vagyunk Sakurával messze mindenkitől, az erdő közepén. Csorgattam a nyálam mennyire formásak a combjai, és alávaló módon azon tanakodtam, melyik fa kérge nem szúrná annyira, ha nekidönteném, és úgy csókolóznánk. 
Mire feleszméltem a perverz gondolataimból, már azt se tudtam, hol járunk, vagy mióta menetelünk egyáltalán. 

- Egyébként – fordul megint Sakurához - el tudod képzelni, mit éreztem, amikor azt hallottam Narutotól, hogy teljesen kiborultál, mert megtudtad az igazságot arról a hülye oldalról, másnap meg öngyilkos akartál lenni, végül pedig nyomtalanul eltűntél az erdőben? Hol van ilyenkor az a rohadt telefonod, hogy felhívhassalak? – támadja le.

Szegény lánynak minden egyes szónál úgy rángatja meg a fülét, hogy kezdek félni, a kezében marad. Még apám és az anyukája is elhűlve nézik mit művel. 

- Tessék! Ha lemeritek venni, végetek van! – teker mindkettőnk nyakába egy-egy sötétkék színű telefontartót. 

Hihetetlen, mennyire felkészült arra, hogy megleckéztessen bennünket. A szüleink labdába se rúghatnak mellette, igaz nem is úgy tűnt, hogy mások előtt akarnának kérdőre vonni. Nem tudom, mivel érdemeltük ki ezt a szégyent, de Itachi még megfejeli az ajándékot két figurával. Az én telefonomra egy Fülest, míg a Sakuráéra egy Malackát akaszt.


- Ha nem látom rajtatok, azonnal gyanakodni kezdek, hogy megint valami hülyeségre készültök, és azonnal szólni fogok NEKIK! – bök határozottan a megdöbbent anyukára és apukára.

Mi nagyon is értjük a fenyegetést, és tisztában vagyunk vele, hogy nem az eltévedésünkre célozgat. Látom Sakurán, már ezerszer megbánta, hogy nem rúgott ki az ágyából azonnal, amikor megjelentem, mert egyre vörösebb, ahogy Itachi beszólogat.

Iruka sensei és fiatal felesége biztos tudták, hogy együtt töltöttük az éjszakát, és rajtuk is látom, hogy elégedettek, amiért így ráncba lettünk szedve. Volt a bátyámtól 6 nem fogadott hívás, tehát ő már otthon értesült mindenről, és figyelmeztetni akart, csakhogy éjjel én nem azzal voltam elfoglalva, hogy magammal cipeljem a telefonom, hanem azzal, hogy ne tébolyodjam meg attól a szörnyű lidércnyomástól. Irukájék meg túl kellemetlennek találhatták a feladatot, hogy szétugrasszanak bennünket.

Itachival kapcsolatban egyébként teljesen elvesztem a fonalat. Értetlenül figyelem miért viselkedik így. Egyszer megment a lebukástól és ajándékot ad, másszor meg kioktat, gúnyolódik és megüt. Abban az egyben biztos voltam, hogy eszébe sincs lemondani a lányról, pedig most már sejthette, hogy mennyire kötődöm Sakurához. Mintha direkt nehezíteni akarná az életem – teljesen közénk furakszik, és próbálja kisajátítani.

- Doktornő! – szólítja meg az ideges anyát, aki nem nézi túl jó szemmel a turbékolásukat. – Jövő héten szeretném elvinni Sakurát randizni, ha megengedi – veti be kiskutya szemeit. 


Én egy pillanat alatt ledermedek, Sakura elsápad. Szegény nő kényszerhelyzetben van. Gondolom, nem akar apánk előtt hárpiának tűnni, de valamiért nagyon nem tetszik neki, hogy a lánya a bátyámmal járjon. Ennek őszintén örülök. 

- Természetesen, ha kész a leckéje, mehet – feleli kényszeredett mosollyal. – Telefonon legyen mindig elérhető, este 8-ra pedig otthon akarom látni! – jön bele a feltételszabásba. 

Már látom magam előtt, megint milyen iszonyatos időszak elé nézek. Eddig csak az iskolában kellett elviselnem a látványt, hogy együtt vannak, de ez semmi lesz ahhoz képest, mikor majd találgathatom, mit csinálnak édes kettesben. Ezt nem kéne hagynom!

- Minden rendben lesz! – lelkesedik bátyám. – Pénteken viszont szeretném elvinni egy házibuliba az egyik haveromhoz, és jó lenne, ha legalább éjfélig maradhatna – próbálkozik tovább. 
- Sasuke is veletek lesz? – hallom a meglepő kérdést.
- Pisisek nincsenek meghívva. Ez egy végzős buli - de ha ez a feltétele - őt is elvihetjük, bár feleslegesnek tartom, mert csak rontaná a hangulatot. Ha attól fél a doktornő, hogy nem bízhat bennem, megnyugtathatom, én sokkal jobban tudok vigyázni a lányára, mint az öcsém.


Próbálom dühtől remegő kezemet elrejteni, de nem sikerül. Mérgesen trappolok a mosdó irányába, nehogy nekiessek Itachinak. Mikor kicsit lenyugodok és visszatérek a konyhába, mindenki épp az ablakon bámul kifelé. Én is követtem a példájukat és kifut a vér az arcomból. Sakura és a bátyám a ház előtt állnak kézen fogva és beszélgetnek, aztán Itachi hirtelen lehajol, és egy csókot nyom a meglepett lány szájára.


…

Itachi a kocsiban is egyfolytában ontja magából a szót. Először azt hiszem, eltévesztette a házszámot, mert egyszer csak megfogja a kezem, de látom, hogy Sakuráét is tartja, ezért nem értem mit akar.

- És képzeljétek! Egy full részeg pasi a bárban Deidarát csajnak nézte, és egész este fogdosta, meg ajánlatokat tett neki – meséli teljes átéléssel. – Majd meg szakadtunk, mikor azt mondta, hogy fizet neki egy kört, de utána menjenek szobára. Dei meg rémülten tőlünk várta a segítséget- persze esélytelenül -, erre a fickó azt hitte, szűz még, azért van ennyire beijedve és még jobban rágerjedt– idézi fel a történteket nevetve.

Miközben hallgatom kb. kétszáz lehet a vérnyomásom az idegességtől, a szüzesség téma kényesen érint a korábbi kioktatás miatt, és a bőröm kibírhatatlanul viszketni kezd a tenyerében. A felismerés is bánt, hogy úgy viselkedik, mintha nem tudná, mit érzek, és pofátlanul enyeleg a jelenlétemben.

- Fogd már be, és engedj el végre! – ordítok rá dühösen, mikor végül elszakad nálam a cérna. – Mi a faszt szorongatod a kezem egész úton, mint egy buzi? – kiabálok a képébe.

- Talán örül, hogy itt vagy mellette sértetlenül! – fordul hátra apám vörös arccal, szigorúan. – Tegnap halálra izgultuk magunkat miattatok, ha nem tudnád! Szóval fogd vissza magad fiam, és beszélj tisztességesen, mert otthon kimosom a szád a vécékefével! – figyelmeztet komolyan.

Nem emlékszem mikor szidott utoljára, egyáltalán veszekedett-e velem valaha, de most hidegzuhanyként érnek szavai.

- Kösz, Apa! Szerintem is nagyon elszemtelenedett az öcsém mostanában! – helyesel mellettem Itachi, mire apám őt is megjutalmazza egy csúnya pillantással.

Sakuráék kocsijával megyünk, a doktornő vezet. Azt hittem teljes figyelmével az útra koncentrál, de váratlanul gyöngyöző kacajban tört ki, amihez a lánya is csatlakozik.

- Mi olyan vicces? – néz rá apám és láttam, hogy kezd még jobban zavarba jönni. Mi van vele? Csak nem ő is…?
- Tudod, vizuális típus vagyok, és elképzeltem, ahogy a fiad neveled a vécékefével – feleli nevetve, mire az öregem már bíbor színbe játszik.
- Igazából soha nem tennék ilyet – bizonygatja dadogva, amitől a nő még jobban nevetett. Azt hiszem, tisztában van vele, hogy teljesen az ujja köré csavarta apámat, bár szemernyit sem látom, hogy vissza akarna élni ezzel.

Fura volt így együtt látni őket, sőt, mindannyiunkat, mert ránézésre olyanok vagyunk most, mint egy család, leszámítva a gyilkos indulataimat az édestestvérem iránt. Soha nem jutott eszembe, hogy apának esetleg szüksége lehet valakire, pedig így idősebb fejjel belátom, hogy vannak az embernek szükségletei, ráadásul most már arra is rájöttem, mennyivel könnyebb elviselni a gondokat, ha megoszthatjuk mással. Önzőség lenne azt kívánni, hogy soha senki ne lépjen anyu helyére, bár én a doktornővel egész más rokonsági kapcsolatot képzeltem el eddig.



Itachi váratlanul elereszti a kezem és Sakuráét is, azután ugyanolyan hévvel, mint eddig, elkezdi mesélni gyermekkorom legszégyenletesebb memoárjait. Mindenki hangosan nevet milyen édes voltam, amikor egy fél délelőtt Naruto anyukájának melltartójával a fejemen szaladgáltam, mert az a hülye fiú elhitette velem, hogy pilóta sapka. Máskor meg megettem a kutyájuk kajáját, mert Itachi szerint sokkal gyorsabban növök tőle - és akár egy éjszaka alatt is akkora lehetek, mint ő - ha jól bevacsorázom belőle. 

Már nem is érdekel az egész, hagyom, had szórakozzanak rajtam, pedig legszívesebben betömném a testvérem lepcses száját.