14. Első kaland

Éreztem, hogy kicsusszanok a tenyeréből, hallottam, többen utánam kiáltanak, azután ágak csapódtak a testemnek, és pillanatokon belül jött a fájdalmas földet érés. Egy hatalmas avarkupac tetején találtam magam. Meglepődtem, hogy élek és egyben vagyok. A bennem száguldó adrenalin miatt csak lassan kezdtem érzékelni, hogy több helyen megsérültem. Visszanézve a lombok felé láttam, hogy sikerült a törzset szépen lecsupaszítottam. A fából kiálló vékony ágak lassították a zuhanásomat, viszont a bőröm nem kímélték. Fájdalmas nyöszörgéssel ültem fel, és csúnyán káromkodni kezdtem.
- Bassza meg, ez volt a kedvenc melegítőm! – méltatlankodtam a szétszabdalt ruha miatt. Szinte csak mutatóban lógott belőle még rajtam, pedig nemrég kaptam aputól.
- Jól vagy? Isteni szerencséd volt, ugye tudod! – futott oda hozzám a park egyik alkalmazottja. Idegesen tapogatni kezdett, eltört-e valamim, de én megkönnyebbülve vettem tudomásul, hogy ahhoz képest, milyen magasról estem le, még tűrhető az állapotom.
- Semmi bajom, csak vérzek – nyugtattam meg.
A következő pillanatban úgy rángatott meg valaki, hogy azt hittem leesik a fejem a nyakamról.
- Hogy tehettél ilyet? - támadott le Sasuke, és csak azért hagyta abba a durváskodást, mert a homlokomról belefolyt a vér a szemembe. – Mi van ha meghalsz, vagy a gerincedre esel? – ordította a képembe.
- Hé, kölyök! Fogd vissza magad! – nyomta hátrébb a férfi, aki megvizsgált.
- Jól vagy? – futott be Naruto is. Azonnal mellém térdelt és az arcom fürkészte. – Hát ennyire el vagy keseredve miattunk, hogy ilyen hülyeséget csinálj? – kérdezte kétségbeesve. – Már ott volt melletted a segítő, csak egy kicsit kellett volna kibírnod! Addig Sasuke tartott volna! – mondta értetlenül.
Ahogy a szemébe néztem észrevettem, mennyi fájdalom csillog benne. Hirtelen átértékeltem magamban mindent. Képtelen voltam tovább haragudni arra az emberre, aki ennyire aggódik miattam. Hozzábújtam és nagyon szégyelltem magam.
- Ez baromira durva volt tőled! – szólított meg Lee is ingerülten. – Miért nem vártad ki míg felhúznak? – támadott le szintén dühösen.
Hinata és Sasuke mögötte ugyanolyan szomorúan nézett, mint az előbb Naruto.
- Ne haragudjatok… - szóltam hozzájuk a mai nap először.
Barátnőmben mintha egy gát szakadt volna át, leomlott mellém és még hevesebben kezdett ölelgetni, mint a szőke fiú.
- Te ne haragudj, kérlek! Kérlek, kérlek, kérlek! – ismételte ezerszer, hogy megértsem, mennyire sajnálja. – Nekünk kellett volna jobban figyelni rád, hisz mindannyian láttuk mennyire megviseltek a történtek! Ezért nem figyeltél, ugye? Mondd, hogy nem szándékosan történt! – rángatott teljes bűntudattal.
- El kéne menni a kisasszonynak az elsősegély helyre – morogta a férfi, aki kezdte unni az ömlengésünket.
Sasuke lazán a karjába vett, amitől azt hittem menten elolvadok és gyorsan eljutottunk a kérdéses épületbe. Megbeszéltük a csapattal, hogy amint teljesítik a feladatot, visszajönnek értem.
- Nagyon haragszom rád! – fordult még hozzám hercegem komor tekintettel. – Megmondtam reggel, hogy utálom a hisztit! – suttogta a fülembe úgy, hogy csak én halljam. – Be foglak panaszolni az anyádnál, a bátyámnál, lehet, hogy még az apádat is megkeresem! – csapott mellettem a falba, jól rám ijesztve. A többiek értetlenül nézték a jelenetet, mert nem hallották mit beszélünk. Én se nagyon értettem hogy most mi van…

A nővérke, aki kezelésbe vett elszántan küzdött azért, hogy a kedvemben járjon. Talán azt hitte, fel akarom jelenteni a parkot a balesetért. Segített kihámozni a melegítőmből, azután, szinte teljesen levetkőztetett, hogy tudja kezelni a sebeimet. A hajam gondosan két csurkába fogta, hogy ne lógjanak rossz helyre a tincseim. Természetesen nem volt két egyforma gumija, ezért egy fodros kéket és egy lila pöttyöset aggatott a fejemre. Azt mondta, csukjam be a szemem, hogy le tudja mosni arcomról a vért, de azt hiszem meg akart lepni az ellátással. Mikor engedélyezte a kukucskálást, döbbenten néztem végig magamon. Olyan ragtapaszt használt, amin színes állatfigurák voltak és ezzel a dedós mintával borította be szinte az egész testem. Öt évesen talán még örültem is volna, hogy nem sima fehéret használ, de most?
A homlokom persze nem ragasztotta be, hanem vastagon körbe tekerte gézzel, mint valami háborús sebesültnek. Csak remélni tudtam, hogy nem rajzolt rá semmit! A tönkrement fölsőm helyett ajándékba adott egy Kaland Park feliratú pólót (citromsárgát, zöld nyulakkal) és a melegítőnadrágomból szabott egy falatnyi sortot. Iszonyúan fájt minden apró mozgás, de szélsebesen menekülni akartam ettől a tébolyult nőtől, aki komoly beteg létemre bohócot csinált belőlem. Megszabadulva tőle elbicegtem a közeli halastóig, hogy megszemléljem mit művelt velem. Hitetlenkedve bámultam a vízbe, mert azt hittem megüt a guta. A hajam úgy meredt kétfelé, mint Harisnyás Pippinek, a ragtapaszokkal meg olyan voltam, mint egy óvodás korú vásott kölyök. A pólóm hosszabb, mint a nadrágom, így olyan, mintha alul nem is viselnék semmit. Tudom, hogy nem csak a homlokomon van seb, hanem hátul is megsérült a fejem, de ez a nő akkora kötéssel bugyolált körbe, mintha az agyam loccsant volna ki a helyéről. Összességében tehát közröhej tárgya leszek éppen most, amikor az egész osztály velem foglalkozik. És Sasuke… valószínűleg újabb „kedves” jelzőkkel illet majd. Csüggedtségem nem ismer határt.
- Kislány! Lemaradtál az általános iskolás csoporttól? – szólított meg egy férfi, mire teljesen kiborultam.
- Ő az én diákom! – hallom meg Kakashi hangját. Furcsa rángásokat veszek észre a szeme alatt, ahogy végigmér. Nem bírja tovább tíz másodpercnél, harsány hahotába kezd, még a térdét is csapkodja.
- Ez elég otromba viselkedés magától sensei! – duzzogok.
- Ne haragudj, én annyira sajnálom! – mondja, de még mindig fulladozik a nevetéstől, meg a könnyeit törölgeti.
Bosszúsan figyelem egy darabig és arra gondolok, ha ő így kikelt magából amikor meglátott, hogy fognak röhögni rajtam a többiek? Máris remegni kezdett a szám széle, ami egy újabb sírógörcsöt jelezett. Kakashi végre észre veszi, hogy én nem szórakozom olyan jól és elkomolyodik.
- Tényleg ne haragudj! – kér megint bocsánatot és elvezet a legközelebbi pavilonba.

Alig tudok leülni a sérüléseim miatt, ugyanis még a fenekem lévő bőr is tiszta karcolás.
A hátam és a tenyerem fáj legjobban, na meg a lelkem. A tegnapi dolog miatt azt hiszem az tovább fog sajogni, mint a testem.
- Tegnap este felhívtam anyukádat és elmeséltem neki mi történt – tekintett rám osztályfőnököm bizonytalan arccal. – Nagyon szomorú volt, de a mai baleseted miatt már egyenesen halálra rémült. Azt kérdezte ide jöjjön-e érted? Én arra kértem, hogy várjon még, mert beszélni szeretnék veled. Remélem nem bánod?
- Én is gondoltam rá még este, hogy legjobb lenne otthon… - vallottam be őszintén – de nem szokásom menekülni a problémák elől. Nagyon rosszul éreztem magam és a csapattársaim biztosan elmesélték, hogy egy pillanatra föl is adtam, most viszont érzem, hogy erős vagyok és tisztázni akarok mindent – néztem bátran tanárom szemébe.
- Ebben reménykedtem – sóhajtott fel megkönnyebbülten a sensei és máris tárcsázott. Anya azonnal felvette, és kérdésekkel bombázta a férfit.
- Igen, beszéltünk doktornő! Minden rendben, maradni akar – jelentette örömmel Kakashi. – Akarja, hogy oda adjam neki a telefont? Értem.

Kicsit félve hajoltam a kagylóhoz, igazából még nem voltam felkészülve arra, hogy meséljek a történtekről.
- Szia Anya! Bocs, hogy nem hívtalak este, pedig megígértem – szóltam félszegen a telefonba.
- Szia Kicsim! Semmi baj, megértelek. Most hogy érzed magad, nem lenne jobb itthon? Azt hallottam alig tudsz mozogni! – aggódott.
- Tényleg nem, Anya! – nyugtattam, bár hatalmas késztetést éreztem, hogy az ellenkezőjét mondjam. – Ha most hazamegyek, azt hiszem, elszalasztom a lehetőséget, hogy kibéküljek Hinatával. Iszonyúan haragszom rá, de mégis…
- Értelek Sakura! Nagyon okos lány vagy, de itt nemcsak erről van szó. Mi lesz, ha újból történik valami? Ez az egész baleset… Naruto azt mondta direkt csináltad…
- Kérlek Anyu! Majd otthon megbeszéljük, de ígérem, hogy nem lesz semmi baj. Ha megint kiborulok valamiért azonnal hívlak, oké? Naruto szavára pedig ne adj, tudod, hogy mindig túloz!
- Lenne még más is! – mondta anyu idegesen a telefonba. – Tegnap este Fugakuval vacsoráztam, és azt hittem elsüllyedek olyan kellemetlen volt, amiért tőle kellett megtudnom, hogy te Itachival jársz! Miért nem szóltál erről egy szót sem? – kérdezte dühösen. Hallottam hangján, hogy iszonyúan megbántódott.
- Ezt is otthon majd, jó? – kértem és közben nagyon-nagyon szégyelltem magam.
- Sakura! Bízz kicsit jobban bennem, kérlek! – mondta anyu kétségbeesetten.
- Szólni fogok, megígérem! Este pedig felhívlak. Ne haragudj! – sírtam el magam.
- Szeretlek Kicsim! – búcsúzott szülőm elcsukló hangon.
- Én is, Anyu!

Láttam Kakashin, hogy hallott minden szót és örültem, hogy hagy egy kicsit pityeregni.
- Szeretnél délután elmenni a többiekkel a tájékozódási versenyre? – szólított meg pár perc után - gondolom -, hogy elterelje a figyelmemet.
Szétmaszatoltam a könnyeket az arcomon és határozottan bólintottam.

- Mi történt Sakura-chan? – bukkant fel Naruto váratlanul és nem törődve az idióta kinézetemmel egy zsepit nyomott a kezembe.
- Semmi komoly, anyukámmal beszélgettem egy kicsit – eresztettem meg felé egy halvány mosolyt.
Hinata, Lee és Sasuke is elő került, de őket se kapta el a röhögés, pedig azt hittem ezt a kellemetlen reakciót mindenkitől el kell viselnem.
- Hogy vagy? – érdeklődött Hinata félszegen.
- Fáj mindenem, de azt hiszem csak magamnak köszönhetem – válaszoltam neki őszintén.
- Itt a táskád! – nyújtotta felém Lee a hátizsákom, amiről meg is feledkeztem.
- Köszi! – pirultam el, mert jól esett a figyelmessége.
Azt hiszem a sensei is eléggé megkönnyebbült, hogy rendeződtek köztünk a dolgok és már csak a sérüléseim miatt kell aggódnia.
- Sakura délután veletek tart majd, szeretném, ha segítenétek neki! – fordult a többiekhez. - Sasuke! Rád fogom bízni. A te felelősséged, hogy egy apró horzsolással se gazdagodjon, oké? Az anyukája elevenen megnyúz, ha történik még vele valami – jelentette ki szigorúan.
- Értettem, megpróbálom – felelte komolyan a fiú.
Azt hittem tiltakozni fog majd, ezért meglepett ez a készséges viselkedés. Egy pillanatra összekapcsolódott a tekintetünk, de ő hidegen elfordult tőlem. Erről Ino jutott eszembe, és az, hogy ha tényleg annyira szereti a lányt, én mellette labdába se rúghatok.
- Induljatok ebédelni, a többi csapat már összegyűlt az étteremben! – adta ki az utasítást osztályfőnökünk és azonnal 6 kéz nyúlt értem, hogy felsegítsen.
- Ah! Ih! Áááh! – nyögtem fel fájdalmasan az érintésekre, mire azonnal mindenki ijedten elengedett. – Ne haragudjatok, de inkább megpróbálom egyedül – néztem Hinatára, Narutora és Lee-re bocsánatkérőn.
Még ki se mondtam már álltam, mert Sasuke egyszerűen a hónom alá nyúlt és olyan villámgyorsan talpra állított, hogy jajgatni se volt időm.
- Köszönöm – néztem rá zavartan, mert nem vártam volna, hogy segít.
- Semmiség! – morogta és felkínálta a karját.
Paradicsomot megszégyenítő pirossággal karoltam belé és szép óvatosan elindultunk enni.
Csak azt sajnáltam, hogy a kezemet takaró kötések miatt nem érezhettem a karja melegét. Az étteremben mindenki elcsendesedett, amikor beléptünk, bár nehéz volt eldönteni minek szólt ez a döbbenet. A kinézetemnek vagy a fiúnak az oldalamon?
Mindegy! Gaara hirtelen hozzánk lépett, majd elképedve körbe járt.
- Haha! – szakadt ki belőle az első reakció, majd ijedten a szájára csapott. Nem sokat ért az egész, mert csak kibukott belőle a következő „ haha” és vele együtt mindenki az asztaloknál hasonló röhögésben tört ki. Lassan én is elmosolyodtam, azután már nevetni kezdtem, végül ugyanolyan jóízűen kacagtam magamon, mint az osztálytársaim. A percekig tartó jókedvből csak Sasuke nem vette ki a részét. Ő teljes lelki nyugalommal és fapofával állt mellettem, amíg én a könnyem törölgettem, kivételesen örömömben.
Meglepett, hogy ezek után szinte mindenki egyesével oda jött hozzám és bocsánatot kért, pedig ebben a helyzetben nem is ők voltak a fő bűnösök. Gaara még kezet is csókolt a hülyéje, pedig nekem elég lett volna az ígéret, hogy befejezi a lesifotózást.
- Mit kérsz enni? – kérdezte Sasuke flegmán, amikor leültünk végre mi is.
- Nem kell mindenben neked segítened! – próbáltam felmenteni a feladat alól, de meg sem hallgatott.
- Mit kérsz enni? - ismételte meg a kérdést.
Főzeléket kértem meg sütit, nehogy elkezdje még a húst is fölvágni nekem. Már így is nagyon zavart, hogy ennyire komolyan veszi Kakashi utasítását, mikor tudom, mennyire nehezére esik neki elviselnie engem. Alig tudtam kézbe fogni a kanalat, de meglepően jó étvágyam volt, tekintve, hogy reggel alig ettem, így most szinte még a tányért is kinyaltam. Akkor vettem észre először, hogy halványan mosolyog. Nem bántam, ha nevetségesnek tartja a mohóságom, csak ne nézzen át rajtam.
- Hozok neked limonádét – jelentette ki ebéd után, én pedig kezdtem egyre jobban élvezni a helyzet. Hinata csak sokatmondóan rám nézett, de megtartotta a véleményét magának.
- Induljunk! Veled sokkal tovább tart kiérni a tisztásra, ahol kezdődik a verseny! – adta ki az utasítást a főnök, mikor mindannyian végeztünk.

Azt a feladatot kaptuk, hogy gyűjtsük össze egy kép darabjait, amelyek az erdő különböző pontján vannak elrejtve. Az győz, aki először összeállítja a teljes fotót és megnevezi, ki van rajta.
- Váljunk szét és keressük külön! – javasolta Naruto.
Szerencsére a hátizsákomban volt papír és toll, így villámgyorsan átrajzoltuk a térképet és kapott mindenki egyet.
- Gondolom ti együtt mentek - állapította meg csüggedten a szőke fiú.
- Eltaláltad, mi elhozzuk azt a darabot, amelyik a legközelebb van, a többit keressétek ti! – jött a válasz Sasukétól.
Rám bízta a térképet, ő pedig elindult előre. Hinata, Lee és Naruto különvált, úgy vágtak az útnak, és megbeszéltük, hogy itt várjuk be egymást.

Mi csendben baktattunk a keskeny ösvényen, igazból csiga tempóban, de gondoltam a forrás, ahol a mi képdarabunk lesz nincs messze, ezért ráérünk.
- Balra vagy jobbra? – szólt hátra Sasuke, amikor elágazott az út. Zavartan kerestem meg a térképen hol járhatunk, ugyanis eddig az ő hátsó felét stíröltem.
- Bal… - találgatom, mert nem erősségem a térképolvasás.
- Húsz perc gyaloglás után már kezdek gyanakodni, hogy valami nem stimmel, de nem merek szólni.
Minél sűrűbb lesz a növényzet, annál több szúnyog vesz célba bennünket. Már pillanatonként legyintem el magamról őket, mert oda csapni ugye túl fájdalmas lenne, mikor eszembe jut, hogy hoztam rovarriasztót.
- Megállhatnánk? Be akarom kenni magam, mert nagyon csípnek ezek a dögök – szólok előre.
- Neked van riasztó krémed? – fordul hátra dühösen Sasuke.
Már hiába tagadnám le, pedig vészjósló tekintete miatt legszívesebben azt tenném.
- Igen, pakoltam be… - felelem cincogva, őt viszont nem igazán hatja meg a riadtságom.
- Miért csak most szólsz, mikor már összemartak bennünket? – rivall rám haragosan.
- A lényeg, hogy most szólok, nem? – próbálom megvédeni magam.
Ijesztő arckifejezéssel indul felém, és azt hiszem kapni fogok, de csak közelről a szemembe néz.
- Te most szórakozol velem? – kérdezi ingerülten.
- Dehogy! – dadogom.
Túl közel van és túl jó az illata meg túl gyönyörűek a szemei. Elveszem varázslatos tekintetében…
- Vedd elő! – suttogja.
Értetlenül bámulom, majd hirtelen elvörösödöm. Mi jut eszébe ilyen hirtelen! Csak nem Azt akarja? – gondolom rémülten.
- Mit csináljak? – kérdezem meg oltári vékony hangon, hátha nem jól értettem.
- Vedd elő! – ismétli el határozottan fenyegetően, és látom rajta, hogy mindjárt felpofoz, ha nem engedelmeskedem. Milyen kegyetlen! Szóval mégis Azt akarja – nézek rá elszörnyedve.
- Én még erre nem készültem fel… - vallom be őszintén.
Akkorát rúg a mellettem lévő bokorba, hogy riadtan ugrok félre, a növényből pedig milliónyi új vérszívó száguld felénk.
- Hát akkor várjál, ameddig akarsz, de nekem most kell! – üvölti eltorzult arccal.
Azt hiszem egy pillanatig, hogy a ruhám készül letépni, de amikor a hátizsákomért nyúl hirtelen megvilágosodom. Szent ég! Így megzavarni az agyam egy kis szemezéssel – gondolom kétségbeesve.
Ő közben kenni kezdi magát a krémemmel, de látom rajta, hogy majd szétveti a méreg. Biztos jó hülyének néz! Váratlanul a pólóját is ledobja, hogy a mellkasára is tegyen egy kis védelmet, majd várakozón felém nyújtja a tubust, hogy kenjem be a hátát. Az előzmények miatt ellenkezés nélkül szót fogadok, igaz csak a gézből kikandikáló ujjvégeimmel tudom az anyagot a bőrébe masszírozni és így elég sokáig tart. Érzem, hogy lassan ellazul a teste, mert ez az érintés csodája és élvezem, hogy ilyen közel lehetek hozzá. Azt hiszem, ha már ilyen szépen lenyugodott ideje lenne megosztanom vele azt a gyanúmat is, hogy eltévedtünk…
- Sasuke? – szólítom meg óvatosan. – Szeretnék neked mondani valami!
Úgy fordul felém, mintha azt várná, hogy szerelmi vallomást teszek, mert kivételesen nem dühös, hanem várakozó a tekintete.
- Mit szeretnél mondani? – bíztat már-már kedvesen.
- Azt hiszem az előbb nem balra, hanem jobbra kellett volna mennünk – lehelem.
Riadtan figyelem, hogy suhannak át arcán az érzelmek - az értetlenség, a felismerés, a düh és a fékezhetetlen őrjöngésre való vágy. Azonnal felkapja mellőlem a térképet, amit addig a földre tettem, hogy szabad legyen a kezem a kenekedéshez. Összevont szemöldökkel tanulmányozza az útvonalat, azután fölnéz rám, és tudom, hogy most meg fog ölni…
- Te istencsapása! Még hogy jobbra, bal helyett! – sziszegi. – Valószínűleg mióta elindultunk, fordítva tartod ezt a rohadt térképet! Nem tűnt fel? Ezzel az erővel egy szabásmintát is követhettünk volna! – üvölt újra.
Ha nem félnék, hogy fáj, itt helyben összeomlok, de a sebeim miatt inkább állva maradtam és reszketve vártam, hogy agyon csap.
- Mit csináljak veled, most mond meg őszintén? – folytatja az ordítozást. – Alig bírsz menni, erre keresgethetjük a helyes utat, hogy egyáltalán visszataláljunk! – dühöng magában. Meglep, hogy miattam aggódik.
Igaza van, mint mindig. Kelletlenül téblábolok, rá se merek nézni, és azt latolgatom, mihez kezdek majd, ha mérgében magamra hagy. Váratlanul kotorászni kezd a zsebében, és győzedelmes képpel előhúzza a mobilját. Azonnal Kakashit hívja, hogy segítséget kérjen.
Hallom, hogy a tanár ideges, amiért megint velem van a probléma. Egy dolgozó a parkból átveszi az osztályfőnöktől a készüléket és próbálja megfejteni jelenleg hol is lehetünk. Sasuke mindenre azt válaszolja, hogy nem, én pedig kezdek pánikolni, hogy nagyon elkeveredtünk. – Jó, azt fogom tenni! – zárja le a beszélgetést a fiú idegesen.
- Mit csinálunk? – kérdezem félve.
- Addig megyünk, amíg valami használható támpontra nem találunk. Az, hogy körülöttünk fák vannak elég kevés, hogy azonosítani tudják, hogy hol vagyunk – vágja hozzám szokásos arroganciájával a választ.
Megint útra kelünk, de már nyoma sincs a lazán sétálgató hangulatnak. Mindketten az erdőt fürkésszük, hogy látunk-e a fákon kívül mást is. Egy óra múlva Sasuke pihenőt engedélyez és nekitámaszkodunk egy kidőlt fa törzséhez. Csendben meredünk magunk elé. Víz! - jut eszembe hirtelen. Végre tudom, mivel tehetném jóvá az eddigieket. Néhány fájdalmas fölszisszenés után letornázom magamról a hátizsákot és előveszem az ásványvizes palackot. Még a suli büféjében vettem, hogy majd megiszom a vonaton, de mivel átaludtam az utat bontatlanul megmaradt.
- Tessék, igyál belőle! – nyújtom Sasuke felé engesztelően.
Azonnal elveszi és letekeri a kupakot, de nem iszik, hanem visszanyújtja.
- Előbb te! – parancsolja.
- Nekem nem kell! - próbálok meggyőzően mosolyogni. – Inkább bekenem magam én is – motyogom zavartan és hozzálátok a művelethez.
Ő is csak három kortyot engedélyez magának, azután kiveszi a kezemből a krémet, és a bokámhoz hajol. Óvatos mozdulatokkal kenni kezdi a ragtapaszok és kötések közötti területeket. Tetszik a kedvessége. Azt hiszem, menten elolvadok ennyi gyengédségtől, mert csodálatos érzés, ahogy ebben a pillanatban gondoskodik rólam. Ő sokkal hatékonyabb halad, mert az egész tenyerét használhatja, igaz én meg sokkal meztelenebb vagyok. A sebeket kivéve csupasz az egész combom, míg őt egy kényelmes térdgatya védi. Kezdek zavarba jönni, amikor eléri a térdem, és ujjai föntebb vándorolnak a lábamon. Nem sajnálja tőlem a krémet, jó vastagon dolgozza bőrömbe mindenütt, és egy-egy helyen sokáig időzik, mintha nagyon alapos munkát akarna végezni. Nem sok tapasztalatom van, de kezdem sejteni, hogy ez a művelet már nem a rovarriasztásról szól, ugyanis ismeretlen bizsergés fut át rajtam, ahogy munkálkodik a testemen.
Megbabonázva érzékelem, hogy hosszú, karcsú ujjai bizalmas területekre tévednek és lelassulnak a mozdulatai. Ahogy a combom belső felét kezdi simogatni, ismeretlen sajgás tör rám a bugyimban, és ez már megijeszt. Lefogom a kezét, mert képtelen vagyok ezt higgadtan tűrni, és szégyellősen a szemébe nézek. Most nem azt a rideg tekintetét látom, hanem valami egészen mást, ami teljesen felkavar. Sose gondoltam volna róla, hogy vágyna rám.
Ő nem jön zavarba, hanem kihúzza a kezét és folytatja a krémezést a másik vádlimon. Már kevésbé óvatos, inkább látom, hogy haladni akar. Ahová őt nem engedem nyúlni, ott magam végzem a műveletet és végre én is védve vagyok a vérszívóktól.
- Nem fázol? – kérdi hirtelen. Felesleges, hisz neki sincs olyan ruhája, amit felajánlhatna.
- Nem, köszi, de félek, hogy lassan besötétedik, és akkor gyorsan lehűlik majd a levegő – mondom aggódva.
- Addig muszáj kitalálnunk innen, vagy valami védett helyett kell keresnünk – erősít meg.
Megint kezdődik a menetelés, és egyre kilátástalanabbnak érzem a helyzetet. Csöng a telefon, Kakashi érdeklődik hol vagyunk, de hasznos információval még mindig nem szolgálhatunk. Se egy forrás vagy pihenő hely, esetleg turistajelzés. Csak az bíztat, hogy a park munkatársai is keresnek bennünket.
Lassan besötétedik. Egyre gyakrabban pillantok a hátam mögé, riadok meg apró neszektől, míg végül feladom. Fájdalmat már rég nem érzek, helyét átvette a pánik, hogy soha nem találunk ki az erdőből. Sasuke úgy csörtet előttem, mintha még mindig látná az ösvényt, pedig lassan egymást se látjuk ebben a koromfekete éjszakában. Nem bírom tovább, a ruhájába kapaszkodom. Ha akar, tartson beszarinak, de rettegek attól, hogy lemaradok tőle a sötétben. Kivételesen megért és hátra nyúl a kezemért, úgy húz maga után. Egyre türelmetlenebbül keresi a helyes utat, míg végül már csak a növények között tapogatózunk. Váratlanul megtorpan, és hangosan szívja be a levegőt. Bármerre próbálkozik ágak, levelek vesznek körül, már az ösvényről is letévedtünk. Hangosan káromkodni kezd, majd dühösen szidja a park dolgozóit, végül elnémul. Azt hiszem ez az a pillanat, amikor feladja, és két reszkető gyerekké változunk.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés