10. Első nap a gödör alján

Sakura

Amikor Kakashi megjelent az ajtóban Sasuke szó nélkül indult hozzá. Gondolom az igazgatóhoz mentek. Teljesen lesújtott ez az egész.
- Én nem tudom betartani amit reggel ígértem nektek – fordultam szomorúan Temarihoz. Hangom alig volt több suttogásnál.
Valaki becsukta az ajtót és az osztály a szőke hajú lány köré sereglett.
- Figyeljen mindenki! – csitította Temari a tömeget. – Ma reggel elmondtam a tervünket Sakurának. Nagyon sajnálom, ami Lee-vel történt, de ebből még előnyünk is lehet. Ha Sasuke most kap egy igazgatóit, már nem lehet több húzása. Vagy jól viselkedik vagy kirúgják. Nekünk mindkettő jó.

Tessék? Ez eléggé kegyetlenül hangzott. Engem is felháborít, vagyis inkább megijeszt, hogy a fiú ennyire hirtelen haragú, de azt gondolom Lee is tehetett arról, hogy idáig fajultak a dolgok. Az viszont bebizonyosodott, hogy a többieknek már nagyon elegük van Sasuke önkényeskedéséből, és én nem segítettem a helyzet megoldását, hanem kiváltója lettem akaratlanul is egy újabb bajnak.
- Én túl kevés vagyok ehhez – makacskodtam. – Nem attól félek, hogy bánt, hanem hogy nem hallgat rám. Most se voltam képes megfékezni – mondtam elkeseredetten.
- Miután behúzott Lee-nek egyfolytában téged nézett. Szerintem, számít neki a véleményed – ütögette meg a vállamat bátorítólag Hinata.
Hát ez nem nyugtatott meg! Az osztály felbolydult méhkasra kezdett emlékeztetni, mert mindenki egyszerre kezdte mondani a véleményét.
- Majd én vállalom – kiabálta túl a többieket egy magas, szőke hosszú hajú osztálytársnőm.
- Téged utál, Ino – röhögött fel egy dagi gyerek leghátul.
- Hidd el, tudok vele bánni, bízzátok csak rám – jelentette ki magabiztosan a lány. Felém fordult, és büszke arccal nézett a szemembe.
- Szia! Yamanaka Ino vagyok, Sasuke régi barátnője – nyújtotta felém kecsesen a kezét. – Add át nekem a helyed, és én elintézem, hogy a Jégherceg kezes bárány legyen.
Nem tudom mi fájt jobban. A tény, hogy csődöt mondtam, az, hogy el kell ülnöm Sasuke mellől vagy az, hogy ez a lány a barátnője volt. Csöndben a táskámért indultam és átköltöztem a helyére.
Az óra elkezdődött, de képtelen voltam oda figyelni. Aggódtam Lee miatt, hisz valamennyire az én hibám is, hogy megsérült, de jobban idegesített, hogy Sasuke milyen büntetést kap. Ino viselkedése ráadásul teljesen elbizonytalanított. Most tudatosodott bennem először a nyilvánvaló helyzet, hogy Sasuke már teljesen más szinten tart párkapcsolatok terén, mint én. Neki már vannak „ex-ei”, ki tudja mennyien. Hozzájuk képest engem biztos nagyon gyermetegnek tart.
- Fogd így ezt a ceruzát! – bökdösött meg a mellettem ülő fiú. Zavartan pislogtam, mert hirtelen rángatott ki az ábrándozásból.

Most először néztem meg magamnak alaposabban, mert eddig teljesen lekötöttek a gondjaim.
A hangja és a külseje emlékeztetett Sasukéra, talán helyesnek is mondanám, de volt benne valami mesterkéltség.
- Tessék? – néztem rá értetlenül.
- Szép a kezed, le akarom rajzolni. Fogd így ezt a ceruzát, mintha írnál vele!
Ez megőrült! – gondoltam. Újra kezdődik a gyogyósok inváziója?
- Te vagy Sai? – érdeklődtem óvatosan.
- Igen – mosolygott rám. Sai a bu.., igen emlékszem.

Végül is mindegy mit csinálok, jegyzetelni biztos nem fogok. Sóhajtva felvettem a ceruzát és olyan pózban tartottam, ahogy kérte. Hálásan villantotta rám csillogó fekete szemét, majd munkához látott.
Már csak tíz perc volt az órából, amikor Sasuke végre megjelent. Szeme egyből Inora tévedt, aztán rám. Nem bírtam leolvasni arcáról semmit, mégis bűntudatosan a padot kezdtem fixírozni.
- Most emeld fölfelé és fordítsd így! – súgta szomszédom. Láthatólag őt nem nagyon foglalkoztatta, mi történik körülötte, teljesen el volt merülve a munkájában. Automatikusan engedelmeskedtem neki, pedig legszívesebben sikítottam volna.
Ahogy kicsöngettek Ino azonnal akcióba lendült. Karjait Sasuke nyaka köré fonta és kislányos hangon csacsogni kezdett.
- Úgy aggódtam, ugye nem büntettek meg nagyon? – búgta a fiú fülébe.
- Nem – jött a tömör válasz.
Azt hittem sírva fakadok, mert Sasuke csendben tűrte, hogy simogatni kezdik a haját.
- Mit mondott az igazgató? – hajolt hozzájuk Naruto, közben undorodva nézte Ino ténykedését.
- Ez az utolsó figyelmeztetés – felelte a fekete közönyös hangon. Tekintetét makacsul a padra szegezte, nem pillantott se rá, se a rajta matató lányra.

Hirtelen megzavartak a bámulásban. Valaki hátulról átölelte a nyakam és az ismerős férfi parfüm szagától megdermedtem.
- Megjöttem! – súgta fülembe Itachi. - Tegnap jól meg szöktél előlem – tette hozzá szemrehányóan.
- Előbb elengedtek – dadogtam.
- Engedd már el, most ijedtében elejtette a ceruzát – csapta le mellettem dühösen a vázlatfüzetét Sai.
- Te meg mit művelsz? – húzta közel magához a füzetet Itachi, hogy megnézze a legutolsó rajzot. Közben fél kézzel még mindig a nyakam szorongatta.
- Tetszik? – érdeklődött a padtársam. Valami bizarr módon évődést véltem hallani a hangjában.
- Nem rossz, de miért csak a kezét rajzolod? – érdeklődött az Uchiha.
- Órán kicsit furcsa lenne, ha megkérném, hogy vegye le a ruháját, nem gondolod?
Egy pillanatra olyan furcsán villant össze a szemük, hogy ha nem két fiúról lett volna szó, azt mondtam volna, hogy itt valami elkezdődött…

- Órán kívül se ajánlom, hogy Sakurától ilyet kérj – szólalt meg fogva tartóm kicsit indulatosabb hangon. - Velem jár, tehát csak én láthatom meztelenül – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon.
Azt hittem elsüllyedek. Hát ha rajtam múlik egy se fog látni csupaszon, gondoltam teljesen megrémülve. Mi jut egyáltalán eszükbe? Hogy merülhet fel ilyen téma alig egy perc beszélgetés után? Ez a Sai valami perverz disznó!
- Tessék? – szóltam végre bele a beszélgetésbe, elvégre rólam van szó. – Mi nem is vagyunk együtt – jelentettem ki zavartan. A meztelenkedést nem mertem megemlíteni.
- Dehogynem! – csókolt a nyakamba Itachi, amitől idegességemben kezdett feljönni a gyomrom tartalma.
- Ne csináld ezt velem! – próbáltam szabadulni tőle, mert komolyan kétségbeestem.
- Sakura-chan! – hallottam meg a felmentő sereg hangját. 
Istenem! Köszönöm, hogy mindig a védelmemre siet bármekkora idióta is! Hálás szívvel markoltam meg a szőke kezét és igyekeztem megszabadulni Itachitól, hogy mögé bújhassak.
- Itachi nem kéne így letámadni a lányokat – mondta Naruto bizonytalan hangon, de hatott, mert végre elengedtek.
- Csak azt akartam mondani, hogy ma már nem ússza meg a közös ebédet a kisasszony, de megígérem, hogy egy ujjal se fogok hozzányúlni, ha szó nélkül velem jön, megegyeztünk? – nyújtotta kezét az idősebb Uchiha a szöszinek.
- Rendben – fogtak kezet férfiasan.
- Téged meg figyelni foglak! – bökött Itachi Sai felé.

Mikor lelépett végre idegesen felsóhajtottam.
- Most már ne szorítsd a kezem annyira, oké? – rázott ki a bénultságból lovagom.
Zavartan elengedtem, de ő úgy látszik azt gondolta még mindig segítenie kell. Vigasztalóan átölelt, én meg esetlenül tűrtem, mert meglepett ez a gondoskodó gesztus. Nem tudtam mit kéne mondanom vagy csinálnom. Tekintetem a régi helyem felé vándorolt.
Mindenki minket bámult, de a tömegből két fekete szempár, különösen furcsán villant. Most meg mi van? Kezdek becsavarodni. Sasukén nem volt kedvem gondolkodni, hisz soha nem fogom kiismerni, de Hinata érzelmei sokk-ként értek.
Hogy én milyen hülye vagyok! Fel kellett volna fedeznem már előbb az összefüggést barátnőm ideges viselkedése és Naruto megjelenése között. Annyira még nem ismertük egymást, hogy a szerelmi életünket kitárgyaljuk, de ez a pillantás komoly figyelmeztetés volt nekem, hogy ne gyalogoljak mások lelkébe.
- Nagyon-nagyon köszönöm, hogy segítettél – motyogtam végre és idegesen tolni kezdtem a segítőkész fiút magamtól. Szegény paprika piros arccal húzódott el tőlem.
- Rám mindig számíthatsz – jelentette ki büszkén, és zavarában a tarkóját kezdte vakargatni.
- Tényleg te lettél Hinata mellett a legfontosabb barátom itt Konohában – mondtam neki hálával a hangomban és reméltem, hogy elég hangsúlyosan megnyomtam a barát szót.

Visszaültem a helyemre és igyekeztem visszanyerni az eredeti arcszínemet és szívritmusomat. Kakashi lépett be a termünkbe Lee-vel. Becsukta az ajtót, hogy a folyosóról hallatszó ricsajt megszüntesse.
- Jó, hogy mindenki itt van! – üdvözölt bennünket. Közben Bilifej elbotorkált a helyére.
- Reggel Temari felhívott és elmondta, hogy szeretnétek részt venni az osztályok közötti versenyen. Ennek nagyon örülök, mert szívesen utaznék valami egzotikus helyre, - vetett be egy bájvigyort - de ahhoz, hogy nyerni tudjunk, sok áldozatot kell hoznunk. Ebben az osztályban nem biztos, hogy mindenki képes lesz rá – itt Sasuke felé nézett szúrósan – viszont van egy hónapotok, hogy eldöntsétek. Akkor kell leadni a jelentkezést, hogy az elsősöknek is legyen ideje összeszokni addig. Mint tudjátok a verseny úgy zajlik, hogy különféle kategóriákban lehet nevezni. Lesz sport, szellemi vetélkedő, kreatív bemutatók. Minél több műsorszámban érünk el helyezést, annál több pontot gyűjtünk és a legtöbb pontot elérő osztály 1 hétig süttetheti a hasát valami klassz kis helyen. Ráadásul, aki eredményesen teljesít valamelyik területen, annak bele kerül a felvételi jellemzésébe. Szóval érdemes lenne belevágni! Tavaly, mint tudjátok egy harmadikos osztály nyert. A jó képességeik mellett az volt a titkuk, hogy remek csapatmunkában dolgoztak. Még valami tréninget is végig csináltak, a jobb együttműködés reményében. De ez csak egy tipp volt! – kacsintott ránk a férfi. – Ha döntöttetek szóljatok! Ja, és még valami! A reggel történtekkel kapcsolatban még megjegyezném, hogy bármelyikőtöket felfüggesztik akár csak egy napra, az automatikusan kizárást jelent a versenyből.
Erre morgolódás támadt. Értettük a célzást. A mi érdekünk mellőzni a verekedést és a provokálást is. Valahogy nem tudtam hinni benne, hogy ez sikerülni fog.
A következő órák megint kiestek, mert Inot figyeltem. Szép lány volt, és láthatólag értett a csábításhoz. Melleit állandóan nekidörzsölte Sasukénak, miközben folyton sugdosott neki valamit.
- Ha így fáj, amit csinálnak, miért engedted oda azt a libát? – kérdezte Sai.
- Nem is őket néztem – mondtam felháborodva, de az arcom lángolt.
A fiú már megint az ujjaimmal babrált, kezdett az agyamra menni. Elég nehéz volt úgy jegyzetelni, hogy közben a másik kezem mindenféle hülye pozitúrában tartottam. Csak azért hagytam, mert tényleg gyönyörűen rajzol, egyébként idegesített, ahogy hozzám nyúlkál és folyton vizslat. Ja, meg túl gyáva vagyok elküldeni a jó büdös francba, sajnos.

Az ebéd előtti utolsó percekben már kezdett eluralkodni rajtam a pánik. Semmi használható ötletem nem volt mivel tudnám elkerülni az előttem álló rettenetet. Mi lesz, ha kettesben leszek Itachival és valami olyat tesz velem, amit én nem akarok? Tudom, megígérte Narutonak, mégis féltem. Miért tartaná a szavát?
Kicsöngetéskor már ezerrel termelődött bennem az adrenalin, és rémülten figyelni kezdtem az ajtót. Mikor felbukkant a fekete és intett, hogy menjek, szinte önkívületben mozogtam felé. 
- Gyere, ne aggódj! Nem lesz semmi baj! – szólított meg meglepően kedvesen. Nyújtotta a kezét az enyémért, de félúton megállt a mozdulatban és a vállam fölött Narutora kacsintott. Ezt talán vehetem jó jelnek.
- Az ebédlő a földszinten van – nyekegtem ijedten, mikor fölfelé kezdett terelni.
- Mi egy különleges helyen eszünk majd – mondta sokat sejtetően.
Egy csapat fura fazon felé vettük az irányt. Az egyiknek a haja zöldre és fehérre volt festve, a másik hosszú szőke hajával úgy nézett ki, mint egy lány, egy alacsony pedig teljesen ütődöttnek tűnt.
- Mindent előkészítettetek? – fordult hozzájuk Itachi.

- Meg leszel velünk elégedve – válaszolta az alacsony.
- Akkor lépj Sakura a mennyek létrájára – mutatott az Uchiha egy fém létrára, amit eddig észre sem vettem, mert a három fiú eltakarta.
Nem mertem ellenkezni, gyorsan mászni kezdtem fölfelé.
- Miért nem jöttél szoknyába? – jött mögülem a kérdés.
- Talán sejtettem, hogy kényelmesebb lesz ma nadrágban – morogtam.
- Pedig megleshettem volna a bugyidat – kuncogta idétlenül Itachi, mint egy óvodás.
- Perverz!
Nem hittem volna, hogy ezt mondom, de megérte feljönni. Az egész tető úgy nézett ki, mintha egy csodálatos parkban lettünk volna. Hatalmas cserepekben virágok és bokrok sorakoztak volt pad és asztalok. Ha belegondolok, lentről még láttam is, hogy valami zöldell az épület tetején, de akkor nem foglalkoztam vele.
- Ez a tanároknak van, ide járnak cigizni, de most még frissen van festve minden, azért nem használják.
- Akkor hol fogunk enni? – kérdeztem csodálkozva.
- Milyen kis mohó vagy! – kócolta össze a hajam Itachi mosolyogva. – Oda terítettek a fiúk, remélem tetszik majd!
- Nahát! – ámultam el egy pillanatra.
Mintha piknikezni jöttünk volna. Kockás pokróc, uzsonnás kosár, minden úgy, mint a filmekben. Hatalmasat kordúlt a gyomrom, mire csak egy újabb diszkrét nevetést hallottam a hátam mögül.
Amikor kipakoltuk a kaját és enni kezdtünk, lassan lenyugodtam. Éreztem, hogy Itachi minden mozdulatomat figyeli, de megtartotta közöttünk a kellő távolságot, így valamennyire biztonságban éreztem magam.
- Miért ragszkodsz hozzám ennyire, mikor nem is ismersz? – tettem fel a kérdést, ami tegnap óta izgatott.
- Látom, nem bűvöltelek el eléggé, mert kíváncsiskodsz – felelte huncut mosollyal. – Még egy lány sem kérdezte meg tőlem, miért vagyok vele, csak örültek a szerencséjüknek.
- Szóval szerencsésnek kéne éreznem magam – néztem rá zavartan.
- Jól teszed, hogy nem hagyod magad befolyásolni. Engem is zavarna, ha egy ismeretlen a nyakamba ugrana, és nem akarna leszállni rólam – mondta nevetve.
- Akkor te miért csinálod? – néztem rá értetlenül.
- Még nem árulhatom el, de talán egyszer majd annyira megbízom benned, hogy őszinte leszek hozzád – felelte titokzatosan.
- Miért nem köszönsz soha a testvérednek, amikor bejössz hozzánk? – tettem fel az újabb kérdést, ami piszkált. – Talán haragban vagytok?
- Én szeretem az öcsémet, bármit is gondol rólam, de így van. Nem túl felhőtlen a viszonyunk. Gondolom, láttad az arcát. Tegnap egyszerűen nekem jött és addig nem csitult, amíg jól el nem raktam. Elég fura mostanában.
- Reggel is megütötte az egyik osztálytársunkat és az igazgatónál kötött ki – meséltem szomorúan.
- Sajnálom, de mindig ez van vele újabban. Felpörög az agya és verekszik. Amúgy nem egymás mellett ültetek?
- Ezt meg kitől tudod? – lepődtem meg.

- Naruto a szomszédunkban lakik, tegnap beszélgettünk, és anyukád is említette.
- Tényleg, anyu tegnap nálatok volt – jutott eszembe.
- Nagyon bejövök neki, biztos örül majd, ha megtudja, hogy együtt járunk – jött a magabiztos vigyor.
- Miért erőlteted ezt a dolgot? – kérdeztem elpirulva. Kezdtem újra kényelmetlenül érezni magam, hogy ismét előhozta ezt a kínos témát.
- Nem kérek túl nagy dolgot tőled, csak ennyit – magyarázta türelmesen. – Mindenkinek meséld el, hogy a barátod vagyok, és néhányszor gyere el velem randizni. 
Nem foglak csókolgatni, még a kezedet sem fogom meg ha nem akarod, rendben?
- Ennek mi értelme? Én azzal szeretnék járni, akit szeretek, téged pedig nem is ismerlek – próbáltam jobb belátásra bírni.
- Azért vagyunk itt, hogy megismerjük egymást, és hogy megnyugtassalak meg is fogsz engem szeretni, mert engem mindenki szeret – rebegtette meg a pilláit bohóckodva.
Ezen elnevettem magam, hihetetlen vicces ez az önteltség. Viszont még mindig nem értettem mi ez az egész.
- Ne törd rajta az agyad, csak bízd rá magad! – hajolt közelebb hozzám. - Hallottam mennyien akaszkodtak rád tegnap, azzal pedig, ha jársz valakivel, lehűtheted a kedélyeket.
Ez igaz. Eddig ez volt az egyetlen érv, amiért elgondolkoztam a dolgon. Szemem a fiúra tévedt. Két évvel idősebb nálam, elég jóképű, magas és izmos. Gyönyörű hosszú haja különlegessé tette és a szemei emlékeztetnek Sasukéra. A bizalmamat viszont nem élvezi. Most kedves velem, de mi van, ha meggondolja magát, és mégis nekem esik valahol? Nem tudtam ettől a félelmemtől szabadulni.
- Ne tanakodj magadban, mert csak igent mondhatsz – zavarta meg az elmélkedésemet.
- Miért? – kérdeztem gyanútlanul.
- Ezért – nevetett rám pimaszul.
A következő pillanatban már hanyatt feküdtem a pokrócon és fölöttem térdelt. Kezeimet lefogta és csúfolódva mosolygott le rám.
- Bizonyára észrevetted, hogy erősebb vagyok nálad? – súgta kéjesen.
- Igen – dadogtam.
- És tapasztaltabb is.
- Igen.
- Ha akarnám, olyan élményben részesítenélek, hogy pár perc múlva már te könyörögnél értem, elhiszed?
Ebben erősen kételkedtem, de jobbnak láttam igent mondani.
- Nem akarom kihasználni az előnyömet, ezért csak szépen kérlek, hogy fogadj szót, oké?
Teljesen lehajolt hozzám. Bólogatni mertem csak, mert a szája vészesen közel került az enyémhez. Néztünk egymás szemébe, ő elszántan, én riadtan. Meg voltam győződve róla, hogy hallja mennyire sebesen ver a szívem.
- Szóval, leszel a barátnőm? – suttogta. Éjfekete szemei mintha hipnotizálni akarnának.
Mi legyen? Mindenem tiltakozik, de a félelmem erősebb. Látja rajtam és maradéktalanul kihasználja, hogy azt csinál velem, amit akar. Ajkai gyakorlatilag már csak egy hajszálra vannak az enyémtől, forró leheletével kéjesen cirógat. Behunyom a szemem, hogy ne is lássam. Megint kényszerhelyzetbe hoztak, úgy, mint reggel. Nem volt választásom.
- Leszek – préseltem ki magamból a választ.
…

A teremben Hinata már izgatottan várt, jól esett, hogy komolyan aggódik értem.
- Na mi van? – tette föl a lényegre törő kérdést. – Mi történt?
- Járunk – válaszoltam fásultan.
Érzem, hogy mindenki figyel. Sasuke egy pillanatra megfeszül, de ha zavarta is a bejelentés, ennek már nincs jelentősége. Én innentől a bátyja barátnője vagyok – gondoltam elkeseredetten. Ezzel minden esélyem elszáll, hogy valaha is megkedveljen.
Ino bosszúsan biggyesztette le a száját a hírre és megint a fekete fiúnál keresett vigasztalást.

Sasuke

Dohogva lépkedtem a folyosón. Nagyon kellemetlen beszélgetésen voltam túl az igazgatóval és az osztályfőnökkel. Nem csaptak ki a suliból, mert vállaltam, hogy meglátogatok egy dili dokit. Szép, mi! Ide jutottam. Persze nem fogom megosztani az osztálytársaimmal, milyen feltételekkel maradhattam.
Az előző hónapokban legalább húsz figyelmezetést kaptam szemtelen viselkedésért, kb. öt alkalommal az igazgatónál kötöttem ki verekedés miatt, és apám nem győzte fizetni a károkat, amiket én okoztam. Fogalmam sincs, miért csaptam bele egy üvegajtóba, rugdostam szét a kukákat, de szükségem volt rá. Talán azért, mert a környezetet magam körül csak homályos tompultsággal érzékeltem, egyedül a belőlem ömlő vér és az erős fájdalom jelezte, hogy élek. Lee-t meg a többi szerencsétlent, aki az utamba került egyáltalán nem sajnáltam. Úgy gondolom, maguknak köszönhetik a bajt, amiért feldühítettek. Tavaly elküldtek a suliból vizsgálatra, hátha drogozom, de az igazgató nagy bánatára kiderült, hogy nincs szükségem semmilyen szerre, én magamtól vagyok ilyen elvetemült.
Szerintük elvetemült. Szerintem nincs abban semmi, ha megvédem magam. Tanulmányi eredményeim és a félárvaságom miatt eddig engedékenyek voltak velem, csak a focicsapatból tiltottak ki büntetésként. Onnan is csak azért, mert az edzéseken meg a testvéremmel nem fértem meg. Úgy fejeztem be az előző tanévet, hogy Kakashi a lelkemre beszélt - könyörgött -, hogy a szünet alatt gondoljam át az életem és szedjem össze magam.
Én megpróbáltam. Nem tehetek róla, hogy már a második tanítási napon újra gond van velem, nem én kezdtem. Kakashinak köszönhetem ezt az alkut, meg hogy nem rúgtak ki. Egyébként, ha ő nem jár közben az érdekemben, már repülnék. Jó ideje ez sem izgatott már, nem aggódtam a suli meg a jövőm miatt. Nem voltak céljaim.

Visszaérve az osztályba döbbenten vettem tudomásul, hogy Ino ül Sakura helyén. Hát ennyire visszataszító lettem, hogy csak az a ribanc visel el? Mindenki lesütötte a szemét, mintha buzgón jegyzetelne, egyedül Naruto és a szőke ribi kereste a tekintetem. Szóval kiközösítettek. Túlélem…
Azt viszont nehezen viseltem, hogy Ő cserbenhagyott. Tehetetlen düh uralkodott el rajtam újra. Egy pofon és már menekülni kell tőlem? Kicsit bátrabb is lehetne! Mi a francért kell ezt túl dramatizálni? Valami nem tetszett és ütöttem. Más is ezt tette volna…vagy lehet, hogy nem…de az szerintem nem is férfi. Csak azt furcsállom, hogy a fiúk miért haragszanak? Egymás között nem így kéne intézni az ügyeket? Miért kell egy legyintés miatt azonnal a tanáriba rohanni meg mentőt hívni? Miért sajnálták a többiek annyira azt a béna Bilifejet? Az, hogy velem mi van miért nem izgat senkit?
Valaki mégis kíváncsi lett rám. Ino nyafogva borult a nyakamba és be nem állt a szája. Pont neki semmi kedvem nem volt mesélni. Meglepetésemre Naruto is oda jött hozzám. Ez már kicsit jól esett. Talán mégsem akkora seggfej ez a szőke bugris, mint gondoltam. Hosszú beszélgetést persze nem folytattunk.
Gyorsan vége lett a tartalmas eszmecserénknek, mert ismerős hang ütötte meg a fülem. Azonnal a rózsaszín padja felé fordultam és egy szempillantás alatt visszatért a gyilkolászós kedvem. Itachi úgy szorongatta a hófehérre sápadt lányt, mint valami vén kéjenc. Azt gondoltam itt az idő, hogy véget vessek ennek az egésznek, de megelőztek, és megint Naruto lett a nap hőse. Dermedten figyeltem, ahogy a törékeny kéz belé kapaszkodik és tőle vár segítséget. Még a testvérem is komolyan vette azt az idiótát és megígérte neki, hogy nem molesztálja tovább a lányt. Nem értettem az egészet. Hogy a francba lett ennyire népszerű Naruto, aki tavaly még az osztály bohóca volt? Miből veszi a bátorságot, hogy átkarolja Sakurát? És miért kellemetlen nekem annyira az ő ölelgető párosukat nézni?

A szünetben később megjelent Kakashi és Lee. Elkezdtem számolni a bárányfelhőket az égen, mert biztos volta benne, hogy én leszek a téma.
- Reggel Temari felhívott és elmondta, hogy szeretnétek részt venni az osztályok közötti versenyen…
Ez kicsit mellbe vágott. Ha indulunk mindenkinek részt kell vennie, ami azt jelenti, hogy számítanak rám. Nem mertem körbe pillantani vajon a történtek után a többiek meggondolták-e magukat.
Kínosan feszengtem a helyemen, vártam az ítéletet. Egy célzást kaptam Kakashi szentbeszédében – „ nem biztos, hogy mindenki képes áldozatot hozni „ – de senki nem nézett rám. A felfüggesztés, mint kizáró tényező szintén nekem volt célozva, mégsem szólt be senki, hogy veszem-e a lapot. Nagyon úgy tűnt, hátam mögött már megtárgyaltak mindent, el volt döntve a sorsom. Bármekkora terhet is jelentek, cipelnek magukkal a versenyre.
Ino vállalta valószínűleg a közvetítő szerepét, ennek köszönhetem boldogító jelenlétét. Kár, hogy engem nem kérdeztek. A szőke lány az agyamra ment. A következő órán szabályszerűen rám mászott. Igyekeztem a válla fölött kikémlelni, vajon Sakura hogy érzi magát az új padtársa mellett, de lehetetlen volt szabadulni az ölelő karoktól. Az émelyítő parfüm szag, ami Inoból áradt komoly megpróbáltatást jelentett a gyomromnak, és ahol hozzámért viszketni kezdett a bőröm.
Szünetben bosszúsan néztem magam a mosdó tükrében. Igaz a mondás: lehet valakit annyira utálni, hogy kiütést kapsz tőle. Ha viszont beszólok annak a ribancnak, hogy ne fogdosson, megint én leszek a rossz. Szóval tűrnöm kell, és kenőcsöt szerezni a piros foltokra, amik a nyakamat később pedig az egész felsőtestemet díszítették.

Vakarózva mentem vissza a terembe. Míg a padok között a helyem felé igyekeztem fél szemmel Sakurát és Sait figyeltem. Az a kurafi szemérmetlenül kihasználta a lány jóindulatát. Tudom, hogy szeret rajzolni és tehetséges is, de nem az iskolában kéne kiélnie magát! Legszívesebben letöröltem volna arcáról azt az önelégült vigyort. Sikerült egy végtelenül türelmes és készséges modellre szert tennie.
Ahogy közeledett az ebédszünet, úgy lett Sakura egyre nyugtalanabb. Láttam, hogy idegesen rágcsálja a szája szélét és dobol a ceruzájával, közben pedig a másik kezét valami természetellenes, idétlen pózban tartja. Megölöm ezt a Sait!
Kicsöngetéskor egyszerre sóhajtottunk fel a szerencsétlen lánnyal és eszelősen kémlelni kezdtük az ajtót. Ő teljes félelemben, én inkább haraggal vártam Itachit.

Képtelen voltam enni, miután bátyám magával vitte a kiszemelt „következő barátnőjét”. Nem értettem mire kell neki Sakura. Szemlátomást ártatlan, még a legapróbb közeledéssel is zavarba lehet hozni. Itachi soha nem választott ilyen csajt magának. Ő a bevállalós, tapasztalt nőket szereti.
Kezdtem ideges lenni, hogy mit csinálnak. Csigalassúsággal teltek a percek. Nem bírtam tovább tehetetlenül várakozni, lementem az ebédlőbe megnézni őket. Legnagyobb döbbenetemre sem ott, sem az udvaron nem voltak. Szörnyű gyanúm támadt. A legfölső emeletre siettem. Dühösen néztem, hogy a tetőre vezető lépcsőt a bátyám haverjai őrzik. Szóval tényleg oda mentek romantikázni, ahogy gondoltam, ráadásul kettesben vannak. Apróra szűkült a gyomrom.
Mikor megszólalt a jelző csengő nem tehettem mást, minthogy visszamenjek az osztályba és várjak. Hinata ugyancsak ideges volt és meglepetten vettem észre, hogy rajta kívül a többiek is türelmetlenül a bejáratot fürkészik. Csak nem mindenki aggódik érte?
Zaklatottan érkezett és egyből barátnőjéhez menekült.
- Na mi van? –hangzott el a kérdés, ami mindenkit foglalkoztatott.
- Járunk…

Ennyi elég volt, hogy egy világ omoljon össze bennem. Azt hittem Itachi rámenős viselkedése kellőképpen riasztó lesz a kis ártatlannak. Számítottam sírásra vagy rémületre, esetleg dühre, de arra, hogy Sakura belemenjen egy ilyen kapcsolatba? Mi történhetett? Az biztos, hogy semmi mosolyfakasztó, mert akkor nem ilyen elkeseredetten mesélné, hogy együtt vannak.
Haza érve Itachi vigyorgó képébe ütköztem. A reggeli újságot lengette, amire azóta egy hatalmas, piros pipát is rajzolt. Gondolom ezzel akarta felém jelezni, hogy a kitűzött feladatot elvégezte, vagyis megszerezte a kiszemelt áldozatot. Apám elhűlve hallgatta a bejelentést. Még gratulálni is elfelejtett annyira meglepte, hogy a tesóm ilyen hamar lecsapott imádott doktornője lányra, akit egy napja ismer.
Azután én kerültem porondra. Telefonáltak az iskolából és beszámoltak a történtekről. Azt hiszem apámnál most teljesen betelt a pohár. Nem kiabált csak kérdőre vont. Szomorú arcát nézve újra felötlött bennem, hogy jobb lett volna meg sem születnem. Amikor befejezte a szónoklatát rohannom kellett a fürdőszobába. Sugárban távozott belőlem a doktornő által csomagolt ebéd, aminek néhány órája még annyira örültem.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés