9. Első pofon

Sakura

Jól tettem? Ilyet ígérni… Azt tudom, hogy anyu helyeselné. Szerinte minden embernek esélyt kell adni. Nekem is csak ennyi a dolgom Sasukéval kapcsolatban. Elfelejteni minden kellemetlen dolgot, mintha most találkoznánk először és arra koncentrálni, hogy összebarátkozzunk. Talán nem is lesz olyan nehéz.
Osztálytermünkbe lépve azonnal az ő fürkésző tekintetébe ütközök. Szerencsétlen szívem vad kalimpálásba kezd. Feltűnik, hogy az arcát ütésnyomok tarkítják, de még így is a leghelyesebb srác, akit valaha láttam. Egész szelídnek tűnik halvány mosolya, amivel megajándékoz, én pedig válaszul majd el ájulok a váratlan örömtől. Úgy tűnik, ma jó hangulatban van.
- Szia! Látom bátor vagy és ma is jöttél suliba annak ellenére, hogy így megrohamoztak tegnap – üdvözölt. Teljesen meglepett, hogy még beszél is hozzám.
- Minden csoda három napig tart, remélem velem sem foglalkoznak tovább – feleltem kényszeredetten. Hirtelen eszembe jutott valami. – Anyu küldött neked kaját. Azt üzeni szólj, ha valamitől gondod van – nyújtottam neki két ételes dobozt.
A kezünk egy pillanatra összeért és ő is úgy összerándult tőle, mint én.Mögöttünk mozgolódás támadt.
- Nekem miért nem csomagolt az anyukád? – tenyerelt a vállamra méltatlankodva Naruto.
- Agyon nyomsz te hülye! – bújtam ki kezei alól. – Talán azért nem csomagolt, mert minden reggel degeszre zabálod magadat nálunk – mondtam neki felháborodva.
- Ha zavarok többet nem megyek…- vetette be már megint a durcás kisfiú képét.
Dühösen méregettem egy darabig, de ezeknek a kiskutya szemeknek nem tudtam ellenállni.
- Tudod, hogy nem úgy gondoltam – nyögtem ki végül sokkal lágyabb hangon. – Gyere amikor csak akarsz, de nem méltatlankodj folyton, oké? – borzoltam meg a haját.
Gondolom elégedett volt a válaszommal, mert boldogan ült vissza a helyére, én pedig újra előre fordultam.
Bilifej toporgott az asztalunk mellett zavartan. Amikor látta, hogy mind a ketten rá figyelünk Sasukéval, színpadias mozdulattal átnyújtott a feketének egy levelet. Ő gyanakodva hajtotta szét a papírt, majd hangosan olvasni kezdett:

“ Ha a zöld ruhámra nézel jussak eszedbe ÉN,
RÁD gondolok minden éjjel,
LÉGY AZ ENYÉM!!! “
 

- Remélem ezt nem nekem írtad! – dobta el Sasuke undorodva a levelet.
- Csak meg akartalak kímélni a kíváncsiskodástól – mondta neki felsőbbrendű ajakbiggyesztéssel Lee. – Nagyon gusztustalan volt, ahogy tegnap Sakura nyakában lihegtél csak azért, hogy megnézd mit írtak neki. Nem tanultál otthon jó modort?
Szegény Bilifej a következő pillanatban már a padlóval ismerkedett, mert akkora ütést kapott az arcába. Azt hittem el is ájult, mert a hatalmas koppanás után, ami a feje földet érését jelezte meg se mozdult, később is csak valami gyenge nyöszörgésből tudtam, hogy él még.
- Mit művelsz?- kiáltottam akaratlanul is padtársamra, pedig meg volt az esélye, hogy én is kapok, ha neki állok hisztizni.

Sasuke tekintete megfejthetetlen üzenetekkel bombázott, csak annyit értettem belőle, hogy mindjárt felrobban a feszültségtől.
Gyorsan Lee mellé guggoltam és próbáltam segíteni. A szerencsétlen fiú kóvályogva tápászkodott fel, közben egyik kezét az arcára tapasztotta. Nagy nehezen sikerült lefejtettem az ujjait és elborzadva néztem tenyere alatt a sérülést. A szeme alatt kiserkedt a vér és máris kezdett feldagadni. Riadtan fordultam a többiek felé. Egy barna hajú lány tért először észhez, odarohant hozzánk és belekarolt Lee-be.
- Elkísérem az orvoshoz, addig valaki szóljon az osztályfőnöknek – adta ki az utasítást.
Hallottam, hogy ketten is indulnak tanárt keresni, de mindenki más dermedten ült a helyén.
- Mire volt ez jó? – suttogtam magam elé.

Sasuke

Megint rossz éjszakám volt. Felkavart a doktornő elborzadó tekintete, amikor a szobámat meglátta. Egyből bevillant náluk mennyivel otthonosabb minden, míg mi csak arra törekedtünk, hogy minél egyszerűbb legyen a takarítás és minden más házimunka.
A játékaimat, mesekönyveimet már évekkel ezelőtt kidobáltam és nem volt semmilyen kedves emléktárgyam, amit szívesen kitettem volna helyettük.
Anyu annakidején megígérte, hogy bolygókat és rakétákat fest a falamra, a függönyt pedig valami ehhez illőre cseréli. Azóta is sokat eszembe jut mennyire vártam. Elképzeltem milyen szép lesz, ha éjjel leoltom a villanyt és ragyognak majd fölöttem a csillagok. Előbb Itachinál kezdték a felújítást, ő már felnőttesebb, komolyabb szobát akart. Szegény anyu az övét sem tudta befejezni. Fényévekre voltam a normális gyerekektől, mert mindenkit utálni kezdtem, akinek volt anyukája. Narutot is ezért martam el magam mellől, pedig szegény sokáig próbálkozott, hogy fenntartsa a barátságunkat.
tachi a baleset után elfordult tőlem, aztán egy veszekedés alkalmával a szemembe vágta, hogy miattam halt meg anyu. Ha én nem erősködöm, hogy engem is kocsival vigyen el az edzésre, még ma is élne. Tényleg irigykedtem, hogy a bátyámmal több időt tölt el, nem fogtam föl, hogy idősebb lévén Itachinak már más igényei vannak. Sokat tanultak vele a szüleim, tehetséges volt a zenében, sportban. Ő a város másik végébe járt különórákra, míg én csak a tőlünk 5 percre lévő sulinkban focizgattam. Kényelmesen elgyalogolhattam volna.

Apa nagyon nehezen lépett túl a dolgon, évekig gyászolt. Fájdalmában a munkába temetkezett. Így lettem én magányos és bűntudattal telt. Úgy éreztem nincs jogom sírni, nincs jogom magamat sajnálni, mert miattam történt ez az egész. Elnyomtam magamban minden érzést. Hamarosan nem volt számomra jó vagy rossz, kellemes vagy kellemetlen, minden egysíkú közönyösségbe fulladt körülöttem. Csak az ösztöneim működtek. Ettem, aludtam később kielégülésre vágytam, de nem éreztem az étel ízét, a pihentető álmot, a szerelmet.
A doktornő mintha ezt látta volna meg bennem, amikor ide belépett. Leolvastam róla a szánakozást és a döbbenetet. Biztos nem ilyen embert szánna a lányának, akinek az érzelmi szintjét egy cipőkanál is túlszárnyalja. Letörtségemet képtelen voltam száműzni, csak nyugtalanul hánykódtam az ágyamban.

Reggel Naruto negyven perccel korábban indult iskolába. Láttam az ablakból, hogy boldogan integet a terhes anyjának, és rohanni kezd – gondolom - a Haruno családhoz. Bosszantott nagyon, hogy ennyire pofátlanul ráakaszkodik a lányra.
Elsőnek értem az osztályterembe, mint mindig évek óta. Itt gyorsabban telt az idő, mint otthon, ráadásul most alig vártam, hogy Sakura is megérkezzen. Elterveztem, hogy nagyon kedves leszek hozzá, és ha megjelenik Itachi megpróbálom megmenteni attól, hogy a bátyám zavarba hozza.
Meglepődve tapasztaltam, hogy milyen jóleső melegség fut át rajtam, amikor végre felbukkant az ajtóban. Ma új tagokkal bővült kis csapatuk, Temari és Shikamaru is velük jött. Ez azt jelenti, hogy valamit szervezkednek. Boldog voltam, hogy sikerült egy teljes, értelmes mondatot kinyögnöm üdvözlés képen és gyönyörködtem Sakura meglepett, elpiruló arcában. Hogy teljes legyen az örömöm elhangzott a szájából egy olyan mondat, ami feledtette velem egész éjjeli gyötrődésemet.
- Anya küldött neked kaját…
Az anyukája küldött nekem kaját?? Azt hittem hirtelen kiugrik a szívem. Nem haragszik, amiért rajtakapott Sakura szobájában, nem borzasztja el a viselkedésem, hanem küld nekem kaját… Szárnyalni tudott volna a lelkem a megkönnyebbüléstől, hogy nem utál. Talán még azt is elnézné, ha járnék a lányával…
Tekintetem Naruto lapát kezeire tévedt, amivel éppen Sakurára támaszkodott. Veszekedtek, de közben mégis olyan bensőségesen néztek egymásra, ráadásul a lány még a hajába is túrt. Ahogy néztem az apró kezet a szőke tincsekben elröppent a boldogságom. Legbelülről mintha gyűrűzni kezdett volna bennem valami. Valami nagyon kellemetlen és fojtogató.
Lee megjelenése csak fokozta bennem az indulatokat. Türelmetlenül toporgott a padunknál és gyűrögetett egy papír. Az ő érdekében reméltem, hogy nem megint szerelmet akar vallani. Már az első perctől idegesített, nem értettem honnan veszi a bátorságot, hogy nyíltan felvállalja az érzéseit. Én soha nem lennék rá képes, hogy ennyire őszinte legyek. Elhűlve olvastam levelét, ami kritikán aluli egy 16 évestől. Ráadásul versében az a mondat, hogy minden éjjel Sakurára gondol borzalmas képet festett elém. Mi van, ha ő is azt csinálta, amit én, amikor a lányra gondolt? Undor és harag kezdett kavarogni bennem. Utolsó beszólásával, hogy Sakura nyakába lihegtem, megszégyenített mindenki előtt, én pedig képtelen voltam fékezni a dühömet. Akkorát ütöttem amekkorát csak bírtam. Legszívesebben győztesen felkiáltottam volna örömömben, amikor elterült a padlón. El akartam hallgattatni örökre.
Hidegzuhanyként ért a fájdalom, ami egy smaragdzöld szempárból áradt felém, elborzadva nézett rám. Nem hitte el, hogy ennyire kegyetlen tudok lenni. Őszinte aggódása Lee iránt csak fokozta bennem azt az iszonyú rossz érzést, ami kezdett teljesen eluralkodni rajtam. Kezemet a mellkasomhoz kellett szorítanom, mert azt hittem valami szétszakít belülről.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés