3. Első ismerösők

Naruto

Az évfolyamunkban csak egy osztály volt, és ide sem jártunk túl sokan. Talán ez volt az oka annak, hogy sokkal jobb közösséggé kovácsolódtunk, mint általában szokás. Hinata, aki látszólag egy visszahúzódó, hallgatag lánynak tűnt, néhány nap alatt elérte, hogy megismerjük és megkedveljük egymást. Ha a csoport érdekeiről volt szó nem ismert határokat, ellenben saját magáért képtelen volt kiállni. Sajnáltam, mert egyébként mindig egyedül volt, pedig remek ötleteivel sokat lendített azon, hogy az iskolában is jól érezzük magunkat.
Kitalálta, hogy legyen az interneten közös oldalunk, amit ő lelkesen naponta frissített. Föltett minden fontos információt, ami az osztályt érintette, így nem kellett görcsölni rajta, hogy valamiről lemaradunk. Osztályképek a kirándulásról, aktuális lecke, közeledő születésnapok mind olvashatóak rajta. Kedvencünk persze a Napi pletyka rovat, amit mindig jól kiveséztünk a chat-en.

Innen tudtam meg, hogy új osztálytársunk lesz idén, ráadásul nagyon csinos. Még nem volt komoly barátnőm, mert folyton szerencsétlenkedem, ezért a többiek ütődöttnek tartanak. Az ötlött fel bennem, ha sikerülne előbb találkoznom az új lánnyal, talán nagyobb esélyem lenne közel kerülni hozzá, mintha a suliban futnánk össze először.

Sakura

Ismeretlen hangra ébredtem. Fájdalmasan ért a reggeli napfény élessége, ahogy végre képes voltam kinyitni a szemem. A következő pillanatban viszont teljesen kijózanodtam, mert annyira megijedtem. Egy vadidegen szőke fiú térdelt előttem és fülig érő szájjal bámult a képembe.
– Jó reggelt Álomszuszék! Te aztán tényleg nem vagy semmi! - nevetett rám kedvesen és egy bögre kakaót nyomott a kezembe.

– Ki is vagy tulajdonképpen? – kérdeztem értetlenül, és gyorsan körbepásztáztam a helységet a szememmel, hogy van-e még hívatlan látogatóm.

– Az osztálytársad, Uzumaki Naruto – nyújtotta a kezét bemutatkozásra. Olyan természetességgel viselkedett, mintha régi barátok lennénk. - Gondoltam elkísérlek első nap a suliba, nehogy eltévedj! - mondta bárgyú vigyorral.

Idegesen ültem fel és magamba döntöttem a kakaót, hátha attól gyorsabban kitisztul a fejem.
– Anyu engedett be? – tettem fel a leghülyébb kérdést, ami kijöhetett a számból.

– Persze! Nagyon szimpatikus nő. Szerintem délelőtt a szüleim meg is látogatja és megkérik, hogy legyen majd az ikrek orvosa.

– Ikertesóid vannak? – jött tőlem az újabb briliáns mondat.

– Még nem, de pár hónap és megszületnek - felelte büszkén a fiú.

Olyan hihetetlenül szép kék szemei voltak, amilyet még nem láttam. Ráadásul ez a folyamatos mosolygás iszonyatosan jól állt neki, ezért egyszerűen nem tudtam rá haragudni, amiért így rám tört. Valószínűleg meg kell szoknom, hogy itt Konohában ennyire közvetlenek az emberek. Lelkem mélyén megkönnyebbültem, hogy nem egyedül kell átlépnem az iskola kapuit és bíztam abban, hogy új barátaim segítségével majd könnyebben megy a beilleszkedés. Nehézkesen próbáltam újraindítani az agyam, és végre a jelenre koncentrálni, mert kicsit sokkolt ez a fura ébresztő.

– Mennyi az idő? – ötlött fel bennem hirtelen, mert eszembe jutott, hogy készülődnöm kellene, ha első nap jó benyomást akarok kelteni az új osztálytársaimban.

– Bőven ráérsz – legyintett Naruto. – Direkt korán jöttem, mert a környéket is meg akartam mutatni. Nem hittem volna, hogy még békésen alszol, ráadásul egy ilyen kényelmetlen fotelban. Hogy vagy képes rá? Tuti elzsibbadtál! - nézett rám csodálkozón.

– Igazából a leglehetetlenebb helyeken is könnyedén elalszom. Bár igaz, hogy utána borzalmasan érzem magam - vallottam be őszintén.

– Megmasszírozzalak? – érdeklődte huncutul és már közelített is a kezeivel.

– Elég lesz mára, ha csak beszélgetünk! – nyomtam az orra elé a bögrét, hogy megakadályozzam a további bizalmaskodást. – Most látlak először és elég fura vagy! – jelentettem ki szemrehányóan.

– Ne törd le a lelkesedésem Sakura-chan! – biggyesztette le a száját úgy, mint egy kisgyerek. – Én akarok lenni Konohában az első barátod! – mondta buzgón.

Nagyon aranyos volt!

– Ki kell ábrándítsalak! Tegnap már megelőztek – közöltem nyugodt hangon. Láttam, hogy vörösödni kezd a feje, amit nem vettem jó jelnek.

– Ugye nem valamelyik Uchiha? – nyomta öklét az arcom elé. Ez eléggé ijesztőnek helyzetnek tűnt, így gyorsan megráztam a fejem. Egyszerűbb tagadni a tegnapi Uchihás bukásom.

– Hinata keresett fel. Segített a díszítésben és jól összebarátkoztunk - mondtam az igazságnak megfelelően.
Naruto végre kifújta a levegőt és lehuppant a szemben lévő kanapéra.

– Az más. Hinata jó csaj, én is bírom – vakarta meg a tarkóját elgondolkodva. – Viszont most már készüljél, mert ma én akarok a legszebb lánnyal menni a suliba!

Ez jól esett, bár nem hinném, hogy sikerül majd neki. Nem tartottam magam különlegesen szépnek, inkább csak arra ügyeltem, hogy mindig jól ápolt legyek, ami ebben a pillanatban nem volt rólam elmondható.

Idegesen pattantam föl és rohantam a fürdőbe, hogy rendbe szedjem magam. Gyorsan tusoltam, megmostam a hajam és bekentem a bőröm a kedvenc testápolómmal. A szobámban újabb meglepetés várt. Egy gyönyörű hófehér vékonypántos nyári ruha volt az ágyamra terítve. Mellé egy vadonatúj bugyit és melltartót készített ki anya. Sikítozni kezdtem, mert ilyen szép holmim még nem volt. Aztán megláttam a hozzá illő szandált és táskát is. A ruhán és a táskán egyforma rózsaszín minták voltak, amivel igazán vidám benyomást keltett.

Anyunak nagyon jó ízlése van, de most önmagát is fölülmúlta. Gyorsan felöltöztem, hogy megcsodálhassam magam. A látványtól könny szökött a szemembe. Na nem magamtól voltam meghatódva! Az esett ennyire jól, hogy anyu gondolt rá mennyire fontos nekem az első nap és ezzel a ruhával akart segíteni. Rohantam le hozzá a konyhába és a nyakába ugrottam.
– Köszönöm! Köszönöm! – puszilgattam hálás szívvel. Őt is megindított a pillanat. Nehezen bontakoztunk ki az ölelésből.

– Gyönyörű vagy Sakura-chan! – hallottam meg hátam mögül Naruto hangját.

Békésen reggelizgetett az asztalunknál, de ahogy felé fordultam megállt a szájában a falat. Nyelt egy nagyot, de azt hiszem ennek semmi köze nem volt az evéshez. Ez a reakció még szebb bók volt, mint amit mondott.

– Remélem, nem vallasz velem szégyent – pislogtam rá kihívóan.

Csak megrázta a fejét és önelégült képpel újra a tányérjára koncentrált. Furcsa volt, de úgy éreztem, mintha ezer éve ismernénk egymást. Hamar megreggeliztünk és vártuk Hinatát.

A lány nagyon pontos volt, ráadásul hozta magával a bátyát is. Mindketten elegánsak voltak, Hinata mélykék ruhát, míg a fiú sötét öltönyt viselt.

– Sziasztok! Hagy mutassam be Nejit. Ő a testvérem és végzős. Ha meg lesz a jogsija kocsival fog bennünket furikázni a suliba – kacsintott kajánul felé.

– Hát más jó tulajdonságom is van…– vakarta meg a fejét zavartan Neji – de igen, tömören ennyi rólam a legfontosabb… egyelőre – nyújtotta felém kezét a srác.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés