2. Első találkozás

A vizsgálóba lépve szemem azonnal az első betegre vándorolt. Élőben még lehengerlőbb volt, mint az általam látott képeken. Az örömöm körülbelül addig tartott, amíg felfogtam a jelenlétét, aztán jött a fekete leves. Megvető fintorral mért végig úgy, hogy megfagyott bennem minden. Nem is ismert mégis azt éreztem, hogy utál. Egy pillanat alatt elvett tőlem minden reményt, amit vele kapcsolatban dédelgettem. Olyan arrogánsnak tűnt, ahogy Hinata leírta. Még csak nem is köszönt.
Az apja szerencsére éppen az ellentéte volt. Mikor felocsúdott a belépésem okozta sokkból, és el tudta szakítani a tekintetét a rózsaszín hajamról azonnal lelkes lett. Sokszor tapasztaltam ezt. A legtöbb felnőtt elcsodálkozik, hogy engedheti meg anyám ezt a feltűnő színű loboncot. Állítólag jól áll, így hamar megbékélnek, főleg ha kiderül, hogy egy genetikai tréfának köszönhetem és nem az elkorcsosult ízlésemnek.
– Jó napot kisasszony! Örülök, hogy megismerhetem! – hebegte apuka és azonnal hozzám sietett, hogy segítsen megszabadulni a terhemtől. Kapkodásának az lett az eredménye, hogy kiborította kezemből a játékokat.
Riadtan kaptam a doboz után, erre összefejeltünk. Mindketten fájdalmasan kaptunk a fejünkhöz és közben olyan vörösek lettünk, mint a paradicsom.
– Micsoda cirkusz! Mint két hülye kamasz – hallottam egy félhangos megállapítást.
Azt hittem apuka lekever egy hatalmasat a szemtelen beszólásért, de csak egy megsemmisítő pillantást küldött fia felé. Segélykérően pislantottam anyura, aki alig tudta visszafogni a nevetését. Sasuke bezzeg közönyös képpel várakozott, hogy befejezzük a szerencsétlenkedést. Gyorsan leguggoltam és összekapkodtam az állatokat. Letettem minden csomagom anyu íróasztalára és újra az apa felé fordultam. Szegény még mindig a homlokát fogta.
– Elnézést a kellemetlenségért és köszönöm, hogy segíteni akart –hajoltam meg illendően előtte. Anya hozzánk lépett, hogy bemutasson.
– Ő a lányom Haruno Sakura. Ma délután ő asszisztál mellettem a rendelésen. Még csak tizenhat éves, de szeretné ő is az orvosi pályát választani, ezért igyekszem minél több dologra megtanítani. Azzal szerezheti a legtöbb gyakorlatot, ha mellettem dolgozik, de a betegeknek joguk van elutasítani őt, hisz nincs még meg ehhez a megfelelő képesítése. Egyelőre meg kell elégedniük az én szavammal, hogy Sakura megbízható, de ha valakinek ez kevés visszajöhet a délelőtti rendelésre, ahol egy képzett munkatársam segít.
– Uchiha Fugaku vagyok és én tökéletesen meg vagyok elégedve a kisasszonnyal. Bízom a képességeiben – biccentett felém a férfi mosolyogva.
Vártuk, hogy a fiát is bemutatja nekem, de zavartan tördelni kezdte a kezét és belekezdett a mondandójába úgy, mintha Sasuke itt se lenne.
– Kicsim ülj a gép elé és írd be az adatokat! – tolt az asztalhoz anyu, de a szeme közben hol az apát hol a fiát pásztázta.

Percekig tartott a beszámoló, aminek az volt a lényege, hogy a fiú minden ételre és italra, illatszerre és mosószerre allergiás lett az elmúlt hónapokban, amit a család eddig szeretett és használt. Ez ugye egy mondat, de a körítés iszonyatosan hosszú volt és leginkább az idősebb fiúról - Itachiról - szólt. Róla megtudtuk hány éves, mi a hobbija, kik a barátai, hány sportágban kiváló és milyen a nőideálja. A tízedik percben már türelmetlenül dobolni kezdtem, mert annyira bosszantott, hogy nem arról beszélünk, ami a lényeg.
Anyunak pszichológusi diplomája is van Biztos voltam benne, hogy ebből a monológból számtalan következtetést levon majd, de én sajnos már belefáradtam. Sasuke rezzenéstelen arccal hallgatta apját, valószínűleg már hozzászokott ahhoz, hogy kihagyják a beszélgetésből. Én a lényeget begépeltem, aztán végre láttam, hogy elkezdődik a vizsgálat.
– Derékig vetkőzz le és ülj fel ide! – hallottam az utasítást, ami minden egyes páciensnél el szokott ugye hangozni, de most valahogy izgalmas jelentőséget kapott.

Sose bámultam még meg egy beteget sem, bár máskor is voltak már korombeliek vizsgálaton, hisz tizennyolc éves korig jártak a rendelésre. Most viszont nagyon kíváncsi voltam, ami zavarba ejtett. Egyre vörösebb képpel próbáltam uralkodni magamon, mert nem akartam nevetségessé válni.
Sasuke biztosan hozzá van szokva, hogy a lányok ájuldozva bámulják. Én nem akartam belépni az ostoba csodálói közé. Az a gúnyos tekintet, ahogy legelőször végigmért valódi figyelmeztetés volt, hogy higgyek Hinatának. Nem szabad beleesnem bármilyen helyes is. Az ilyen fiúk csak bántani tudnának, főleg, hogy semmi tapasztalatom. Rengeteg fiú barátom volt, sokat randiztam, de a szerelemről és a kapcsolatokról semmit nem tudtam. Igazából eddig nem is érdekelt. Zavartan pislogni kezdtem, de a tekintetem végül csak oda kalandozott, ahová nem akartam és onnan nem is tudott elszabadulni egy jó darabig.
Kicsit esetlenül hatott Sasuke tartása, ahogy ott ült a vizsgálóasztal tetején. Bármilyen gőgösnek is tűnt az előbb, most így kiszolgáltatottan olyan volt, mintha eléggé zavarban lenne. Porcelánfehér, hibátlan bőre alatt megfeszültek az izmok és az arca enyhe pírban játszott. Vékonynak tűnt. Látszott, hogy sportol, de valószínűleg az allergia miatt sokat vesztett a súlyából.

Anya figyelmesen hallgatta a tüdejét, megtapogatta a nyirokcsomókat és a hasfalon keresztül kitapintotta a belső szerveket. Belenézett a torkába, rá állította a mérlegre, megmérte a magasságát és közben diktálta az eredményeket. Szorgalmasan rögzítettem mindent, közben fel-felnéztem, hogy tűri Jéghercegem a vizsgálódást. Most nem tűnt olyan félelmetesnek. Ahogy megérezte a pillantásom, felém nézett. Azonnal a billentyűzetbe süllyedtem. Éreztem, hogy nem lenne benne köszönet, ha a tekintetünk újra találkozna. Biztos zavarja a férfiúi büszkeségét, hogy látom ilyen helyzetben, ezért jobb nem visszaélni a türelmével.
– Sakura, mérj egy vérnyomást, számold meg a pulzusát és készíts elő mindent a vérvételhez! – szólított meg anyu feltűnően hivatalos hangnemben.
– A karcolásos vizsgálatot is most csináljuk? – kérdeztem, de a hangom valahogy nem volt most olyan magabiztos, mint szokott.
– Sokan jelentkeztek be mára, nem várathatjuk annyit a betegeket. Azt majd máskor.
– Holnap iskola után vissza tudunk jönni –szólt közbe az aggódó Uchiha apuka, mire anyám bólintott és elkezdte neki magyarázni a vizsgálatok menetét. Erre már nem figyeltem, hisz tudom mi a szokásos eljárás. Inkább magammal voltam elfoglalva.
Éreztem, hogy remegni kezd kezem-lábam, ahogy a vérnyomásmérőért indultam. Le kell higgadnom valahogy, hisz én profinak akarok tűnni! Vettem néhány mély lélegzetet, míg elértem a szekrényig. Ez segített kicsit lenyugodnom. Éreztem, hogy minden mozdulatomat figyelik és nem akartam hibázni.
– Szia! – szóltam viszonylag kedvesen, de válaszként csak valami dünnyögést kaptam.
Hirtelen bevillant hány kisfiútól láttam már ezt a durcás viselkedést. Talán valamiért dühös és ezzel a bunkó viselkedéssel próbál büntetni mindenkit a környezetében? Hát én nem ijedek meg tőle! Ismertem a vadócok minden trükkjét, szóval bennem emberére talált.
Próbált viszonylag büszkén fölém magasodni, de láttam rajta, hogy zavarja, ahogy körülötte ténykedem. Nem értettem miért nem öltözik vissza, de inkább leharaptam volna a nyelvem, minthogy erre figyelmeztessem. Még azt hiszi elpirulok a pucér mellkasától!
A kellemes illat ami körül lengte jobban irritált. Kedvem lett volna egész közelről megszaglászni, de elég volt egy pillantás a hűvös, sötét szemekbe és máris kijózanodtam. Úgy figyelt, mintha tényleg arra várna, hogy valami őrültséget csinálok. Biztos komoly tapasztalata van a hülye csitrikkel kapcsolatban, szóval jobb, ha összeszedem magam és próbálok normális lenni.
– Először a pulzusod számolom meg – léptem egészen közel hozzá és két kezembe fogtam a csuklóját. Könnyedén kitapintva a megfelelő helyet azonnal érezni kezdtem ujjam alatt a lüktetést. Elégedett voltam, mert higgadt viselkedésemmel sikerült meglepnem. Biztos azt hitte, hogy zavaromban bénázni kezdek majd.
Figyeltem az órám másodperc mutatóját, közben élveztem a meleget, ami testéből áradt. Milyen csodás helyzet! Egy percig foghatom a kezét, és nem mondhat rám közben semmi sértőt, amiért taperolom. Feszült volt, a pokolra kívánhatott, de én direkt nem néztem rá, hogy még a rideg tekintetével se tudjon bántani.
– Kilencvenhat – szóltam végül és tudtam, hogy a doktornővel most egyre gondolunk. Magas ez egy 16 évesnek nyugalmi helyzetben, szóval bármilyen higgadtnak is tűnik valójában nem az. Tudta, hogy lebukott és taktikát váltott. Közönyösből szemtelenné vált.

A vérnyomásmérő felhelyezésénél játszani kezdett velem. Direkt nem emelte a karját és várta, hogy én szerencsétlenkedjek, míg a mandzsettát a helyére húzom. Nem zavart meg, hogy hozzá kell érnem. Bosszúból jól felpumpáltam az anyagot, hagy szorítsa. Hihi! Biztos fájt neki, de csak pimaszul vigyorgott.
– Ez egy ördög! – gondoltam magamban. Tuti jól felhúztam, mert a vérnyomása 150/90 lett. Ekkor kicsit elszégyelltem magam, hogy miattam lett rossz az eredménye, de anyán láttam, hogy veszi a lapot és még egy bátorító csillanást is láttam a szemében.
– Van kedved levenni a vért? – kérdezte olyan hangnemben, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, pedig ezt még tényleg keveset csináltam. Sajnos ebben a kérdésben nem dönthetek egyedül.
– Megengednéd? – fordultam izgatottan leendő osztálytársam felé és ebben a pillanatban az se érdekelt, hogy látja rajtam mennyire örülök a lehetőségnek. Nagyon ritkán tehettem meg, hogy megszúrjak valakit, mert a kisgyerekeket még nem mertem vállalni.
– Csak nem nyírsz ki – válaszolt unottan, de én majd ki ugrottam a bőrömből a válaszától. Talán mégis ez a szerencsenapom!
– Vigyázni fogok rád – biztosítottam lelkesen és már szaladtam is, hogy kikészítsem a szükséges eszközöket. – Átülnél erre a székre, mert nekem könnyebb lenne itt – hívtam, és közben elhelyezkedtem vele szemben.
Lustán odasétált hozzám. Tekintetéből nem tudtam semmit kiolvasni.
– Nem szoktál rosszul lenni, ugye? – kérdeztem hirtelen.
Erre egy sértődött morgás volt a válasz, de egyáltalán nem törődtem a goromba viselkedésével. Szemem előtt a tanultak lebegtek. Hogy kell tartani a fecskendőt, milyen szögben szúrjak stb. Elszántam húztam fel a steril gumikesztyűt, és az ölembe húztam a bal kezét.
Anya fölénk állt, hogy szükség esetén segíteni tudjon és az idősebb Uchiha is odafurakodott, mintha valami látványosságot szemlélne. Kitapintottam a megfelelő helyet és lefertőtlenítettem majd a tűt a szúrás helye fölé helyeztem. Fölnéztem a fekete szemekbe, mire ő bátorítóan bólintott egyet. Elmerültem egy pillanatra átható tekintetében, de aztán gyorsan összeszedtem magam. Tökéletes szögben átszúrva a bőrét azonnal beletaláltam a vénájába.
Gyorsan megtelt a három kémcső. Közben ügyeltem, hogy a tű ne mozduljon el és betegem arcára is gyakran pillantottam, hogy megbizonyosodjam, tényleg jól van.
– Nagyon jól csinálod, látszik, hogy egyre több rutinod van benne – hallottam anya dicsérő szavát a fejem fölül.
– Olyan ügyes ez a lány, biztos nem is fájt, ugye Sasuke? – lelkendezett apuka is.

Nem kaptunk választ, csak egy nyegle vállrándítást, de az se tudta elvenni az örömöm, hisz én is büszke voltam magamra. Tudtam, hogy jól csináltam, és valószínűleg ez az öntelt majom meg sem érezte, hogy megszúrtam, szóval nincs szükségem az elismerésére. A szokásos sápadtság helyett ő egyre vörösödött, ezért gondoltam elájulni biztos nem fog. Egy apró vattapamacsot szorítottam neki a sebre és indultam a ruhája után. Segítettem fölvenni az ingét, begomboltam és leültem kitölteni a vizsgálatkérő lapot. Mikor már a harmadik rubrikánál jártam tűnt fel, hogy még mindig előttem áll és bámul. Belém bújt az ördög és a plüssfigurák közül kivettem egyet.
– Tessék, megérdemled, mert ügyes voltál a szuri alatt – nyújtottam nagylelkűen felé egy zöld békát. Elégedett voltam, hogy milyen jó viccet csináltam. Kaján vigyoromra anyám csak megcsóválta a fejét. Meglepetésemre Sasuke elvette az állatot, de közben a fülemhez hajolt.
– Sajnos téged hiába csókolnálak meg, Te akkor is béka maradnál – súgta gúnyosan. Az ő szája is csúfondáros mosolyra szaladt, mert látta rajtam hogy, egy pillanat alatt elborult az agyam a méregtől.

Annyira megütöttem volna! Így még nem sértettek meg. Egy ideig farkasszemet néztünk és közben remegett az öklöm, de nem mertem felállni, hogy behúzzak neki. Róla még azt is feltételezném, hogy visszaadja. Lángoló arccal, fordultam újra a papír felé, de még arra se volt erőm, hogy a tollat fölvegyem. Egyfolytában az járt a fejemben, hogy tetszhetett meg nekem egy ilyen öntelt fiú. Végre ellépett tőlem és az apjához ment. Összeszedtem magam és gyorsan megírtam, amit kell, közben hallottam, hogy megbeszélik a karcolásos vizsgálat időpontját.

Hirtelen felhangzott egy szívet tépő sírás. Automatikusan ugrottam, hogy segítsek. A váróban egy öt év körüli kislány bújt éppen el az apukája elől, gondolom megijedt a vizsgálattól. Gyakori eset, hogy azok a gyerekek, akik először jönnek még félnek az orvostól. Magabiztosan lépdeltem a családhoz és három percen belül már az ölemben ült a kislány. Éppen mesekönyvet lapozgattunk, amikor kijöttek végre anyuék. Egy meghajlással elköszöntem az Uchiháktól és máris tereltem be a kis védencemet.
Hosszú napunk volt. Szerencsére innentől minden gördülékenyen ment. Adhattam 2 injekciót és segíthettem egy komoly karsérülést ellátni. A szülőktől rengeteg dicséretet kaptunk, amiért igyekszünk a kicsiknek kellemesebbé tenni az itt töltött időt. A gyerekek örültek a játékoknak, mind nagyon aranyosan viselkedtek. Csak a legelső beteg volt kivétel. Elmúlt 8 óra mikor végeztünk a rendeléssel. Borzalmasan elfáradtam ezért a nappaliban belekucorodtam az első fotelba, ami útba esett. Még mindig a sérelmemen rágtam magam és rosszul voltam a gondolattól, hogy holnap újra találkozunk.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés