- De te még mindig szereted...

Sakura felkapta a fejét, hogy férje szemébe nézzen, mert olyan furcsán csengett ez a mondat a szájából. Túl szemrehányóan egy egyszerű megállapításhoz képest, ezért úgy érezte, magyarázkodnia kell.

- Már nem vagyok olyan buta, hogy ne lássam be, nekem teljesen felesleges reménykednem. Az a fiú soha nem szeretett, soha nem is fog, csak egy időre összesodort bennünket az élet, és engem valami olyannal kecsegtetett, amit meg se érdemelnék. 
- Ha így gondolod, mégiscsak buta vagy. Miért ne lehetnél te is boldog, mint minden más ember?
- Mert hagytam, hogy szégyenbe kerüljön a családom miattam, meg nem voltam elég erős, hogy megvédjem azt a kisbabát. Tudod hogy végzik az abortuszt?
- Tudom, láttam róla egy filmet.
- Akkor nem kell magyaráznom, miért tiltakoztam ellene minden erőmmel, ráadásul anyám azt mondta utána, hogy ezzel egy életre elintéztem magam. Többé nem lehet gyerekem, és ha próbálkozom is, a pokol tüzével lesz egyelő a fájdalmam, amit közben érezni fogok. Mondjuk én bármit elviselnék, ha biztos lehetnék benne, hogy végül mégis sikerül.
- Elmondod, ki volt az a szemét, aki így elbánt veled? Gondolom, nem ismerem, de legalább annyit árulj el róla, hogy az osztálytársad volt-e , vagy valami idősebb fickó! Hol találkoztatok? Hogy ismerkedtetek meg, és mivel hitegetett, hogy ilyen könnyen magához édesgetett?
- Nem kellettek hozzá nagy trükkök, hiszen elég egyszerű dolgokkal le lehetett venni a lábamról, de már felesleges beszélnem róla. Te se foglalkozz vele, mert ami megtörtént, azon már úgysem lehet változtatni, csak fájna felemlegetnem. Nem lenne értelme.
- Nem érdekelne, ha már túl lennél rajta, de amikor sírsz miatta, az annyira... - Ökölbe szorult a fiú keze, és inkább nem folytatta.
- Tényleg ne törődj vele! - kérte Sakura aggódva. Sosem hitte volna, hogy Sasuke ezen így fölhúzza magát, akkor inkább el se mondja neki. - Mindegy! - túrt a hajába Sasuke idegesen. - Várj egy picit, valamit el kell intéznem - pattant fel, és elrohant a pultig, aztán eltűnt a mosdóban, Sakura elé pedig néhány perc múlva kitettek egy újabb gombóc fagyit tejszínhabbal lefújva, színes cukorral megszórva.
- Ez biztos az enyém? - nézett körbe zavartan.
- Igen, a fiúd küldi, és üzeni, hogy mindjárt visszajön, addig légy türelmes, és hogy ezt meg lassan edd - mosolygott rá a pincér. 

Sakura pirulva megköszönte, és minden utasítást betartott. Mire megette, valóban visszatért Sasuke is, bár nyugtalanul tekintgetett az órájára.

- Ha végeztél, indulhatnánk, mert még jó lenne beszélni Itachival. Ma már otthon akarnak aludni, és én szeretnék rendesen elbúcsúzni tőlük.
- Persze - bólintott a rózsaszín.

Sajnálta, hogy már nem sokat babázhat a kicsivel, de tudta, hogy holnap kezdődik a munka az idősebb Uchihának, ezért muszáj menniük.

Otthon minden olyan volt, mintha forgószél söpört volna végig a házon. Inari és Hanabi rettenetesen örültek, hogy újra együtt a család, ezért maximálisan ki is használták a népes társaságot. Mindenkit szórakoztattak, mindenkivel játszani akartak, és senki nem mondott nekik nemet. Fugaku boldogan nézte a gyerekeit, hogyan mókáznak együtt, milyen szeretettel foglalkoznak egymással, csak a felesége hiányzott ilyenkor pokolian. Konan odament hozzá és szótlanul megölelte, mert neki is hasonló gondolatok jártak a fejében. Szerette a kistestvéreit, mégis hiányzott az anyja, akit a kicsik miatt veszítettek el.

- Gyere! - húzta félre Itachi az öccsét, amint meglátta belépni az ajtón. Ino is be volt avatva, ezért azonnal lefoglalta Sakurát, hogy a fivérek nyugodtan beszélhessenek. Hinata és Naruto villámgyorsan eltűntek a lány szobájában, mert élénken élt bennük a délutáni élmény, amikor az üzletben majdnem lebuktak, és Sasuke előtt ezek után inkább nem romantikáztak, hogy ne kísértsék a szerencséjüket. Arról fogalmuk se volt, hogy Sakura mindent látott, hallott, és csak az ő jóindulatán múlott, hogy nem tudódott ki a dolog, mit csináltak kettesben a próbafülkében. Sakura pedig hallgatott róla, mint a sír. Tisztában volt vele, mekkora bajt és bánatot okozna mindenkinek az igazsággal, ezért csak keserűen pillantott az eltűnő párocska után. 

Sora igazán mókás kisbaba volt, újra elbűvölte és feledtette vele a szomorú perceket. Boldogan vigyázott rá míg Ino a bőröndökbe pakolászott. Inari meg Hanabi is ott lábatlankodott körülöttük. Nem voltak féltékenyek, mert Sakura nekik is megengedte, hogy megfogják az apróságot. A baba boldogan kacarászott mikor csiklandozták, és Inari plüssállatokkal bábozott neki. Később a büszke nagyapa cumisüvegből etette, Sakura pedig álomba ringatta. Mélyen aludt már ő is, és az ikrek is, mikor Sasuke és Itachi előkerült.

- Tényleg ideje indulni - jegyezte meg mosolyogva az idősebb Uchiha. Óvatosan kiemelte a babát a békésen szuszogó kistestvérei közül, és csendesen elbúcsúztak a családtól. Konan vállalta, hogy visszaviszi Hinatát a tanfolyamra, így ők is szedelőzködtek, gyorsan kiürült a hatalmas ház.

Kinn már koromsötét volt. Sasuke nagyot sóhajtott, mikor a két kocsi eltűnt a kanyarban. Úgy érezte, mintha újra egyedül maradt volna a gondokkal, de azért hálásan gondolt a nővérére meg a bátyjára, amiért az esküvő szervezésében rengeteget segítettek. Mozgalmasan teltek az elmúlt napok, de volt egy sejtése, hogy innentől se csökken a tempó az életében, hanem rohamosan változik majd körülötte minden. Bízott benne, hogy jó irányba.



Sakura a konyhában már szorgosan pakolt, mosogatott. Mellé állt, hogy segítsen neki. Fáradtak voltak mindketten, a csend jólesően telepedett rájuk, nem volt zavaró, inkább kellemes. Mire végeztek, Fugaku már rendet rakott a szobákban és a folyosón, mert előtte lépni se lehetett a szétdobált játékoktól. 

- Fürödj nyugodtan, én még megnézem a tévében híreket - küldte Sasuke udvariasan előre Sakurát.

A lány villámgyorsan végzett, de mire beszólt a nappaliba, hogy szabad a fürdő, úgy tűnt, Sasuke már elaludt. Nem is a híradót nézte, hanem zenét hallgatott. Ismeretlen muzsika szólt a hangfalakból halkan, egy gyönyörű, szívszakasztóan fájdalmas hegedűszóló. 

Biztos a volt szerelmére gondolt közben...
Odament hozzá, hogy felrázza, de amint föléhajolt, hirtelen kinyíltak a fekete szemek. 

Udvarias akart lenni, ha már előre engedték, ezért annyira sietett, hogy meg se szárította a haját rendesen, fel se öltözött, csak gyorsan magára kapta a köntösét. A köntösnek fehér bolyhos anyaga volt, a kapucniját pedig macifülek díszítették. Fogalma se volt róla, milyen aranyos benne, és hogy mennyire tetszik Sasukénak. A fiú először a szépséges smaragdokat nézte, aztán a cseresznye ajkakat. Sakura egy pillanatig azt hitte, hogy megcsókolja, de szerencsére csak a kapucniját kapta el, és teljesen előre rántotta rajta annyira, hogy hirtelen semmit se látott miatta.

- De hülye vagy! - morgott, aztán beléfagyott a szó, mert Sasuke nem engedte visszahúzni, ráadásul átkarolta és az ölébe ültette. Tenyerét rátapasztotta a szemeire, és csak a szájáról emelte fel az anyagot. Sakura gyomra görcsbe ugrott.

- Attól, hogy nem látod az arcom, még nem leszek az a szőke lány - suttogta, hátha ezzel észre téríti a másikat. Idegesen szorította össze ajkait, mert már érezte bőrén Sasuke forró leheletét. Várt és várt, egyre jobban megijedve, az idő viszont csak telt, de nem történt semmi.
- Kérlek, hagyj elmenni - fogta könyörgőre, mert utálta ezt a kiszolgáltatottságot.
- Nem Temarira gondoltam - mondta Sasuke rosszkedvűen, és elengedte. Nem is engedte, szinte lökte, mert iszonyúan bosszantotta Sakura naivsága. 

Sakura zavartan igazgatta helyre a köntöst magán, ami duplán ciki volt, mert alatta nem viselt semmit. Mikor már biztonságban érezte magát, visszatért a harciassága, és mérgében a fiú lábába rúgott a kellemetlen percekért.

- Mit merészelsz? - kerekedett el Sasuke szeme, és most már ő se fogta vissza indulatait. Olyan sebességgel nyúlt a menekülő lány után, hogy Sakura egyet se léphetett, helyette nagyot nyekkenve a kanapén találta magát fölötte támaszkodva a felbőszült férjével.
- Többet ne merj ilyet tenni, mert iszonyúan megbánod! - mondta Sasuke dühösen, és a karcsú testen szétbomló köntös látványa csak tovább szította benne a hevületet, amit korán sem a harag mozgatott.

Ahogy alatta reszketett a lány, szinte kínálta magát a lehetőség, hogy éljen az erőfölényével. Olyan könnyű lett volna kihasználni, és Sakura elvileg nem is tiltakozhatott volna ellene, hiszen jó feleségként kötelessége alávetni magát a férje akaratának, de Sasuke nem így akarta érvényesíteni a jogait. Észre se vette, mennyire durván szorítja a vékony csuklókat, miközben éhes tekintete lázasan siklott végig a kikandikáló női bájakon, és azon vívódott, megkóstolja-e végre ezt a kívánatos gyümölcsöt, vagy hagyja, míg talán a kapcsolatuk egyszer beérik, és Sakura magától adja neki mindenét. Nem akart beállni a sorba a korábbi erőszakoskodók közé, de a hívogató ártatlanság belőle is kihozta a legrosszabbat, pedig Itachi annyit papolt neki az önmérsékletről.

- Most tanítok neked egy kis engedelmességet - suttogta rekedten. - Vagy ellenállás nélkül hagyod, bármit is csinálok, vagy valami még rosszabbat teszek - sorolta a kegyetlen feltételeket, és türelmetlenül várta, mit reagál rá Sakura. 

Egy végtelennek tűnő pillanatig farkasszemet néztek, aztán a rózsaszín megadóan bólintott. Félre fordította a fejét, mintha látni se akarná, mi fog következni, a karjai pedig ernyedten hevertek továbbra is a feje fölött, miután Sasuke elengedte, pedig akár pofon is üthette volna őt a gonoszságáért, mikor kiszabadult a szorításából. De nem tette. Helyette feküdt kiterítve, mint egy áldozati bárány, csak a remegése árulta el, hogy korán sincs belenyugodva a sorsába. Inkább rúgta volna vissza Sasuke, vagy verte volna meg, de szinte biztos volt benne, hogy a férje másként akarja megbüntetni.

- Ha most teljesen széthúznám a köntösödet és megérintenélek, akkor némán tűrnéd? - jött a fura kérdés, mire némi gondolkozás után ismét bólintott.

- Sokkal nagyobb kísértést jelentesz, mint számítottam, főleg olyankor, ha így viselkedsz. Máskor gondold meg, hogy ér-e annyit a durcáskodás, hogy kivívd a haragom - szólalt meg hirtelen Sasuke sokkal józanabbul, és váratlanul visszaigazította rajta a ruhát. - Most pedig jön az igazi büntetésed: Vegyél melegítőt meg tornacipőt! Annyira felbosszantottál, hogy így képtelen lennék elaludni, szóval futni megyünk.

Sakura nem akarta elhinni, hogy tényleg megúszta, hiszen nyilvánvaló volt, mennyire nehezen fogja vissza magát a fiú. Mikor egyedül maradt, remegő kézzel tápászkodott fel, és azonnal szorosra húzta magán a köntöse kötőjét. Bemenekült a szobájába, gyorsan megkereste a szükséges holmikat, magára kapkodta, és idegesen toporogva várakozott pár perc múlva a sötét folyosón.

A történtek miatt már egy csöpp fáradságot se érzett, magában pedig arra jutott, hogy inkább lefutja a maratoni távot is, csak letudja végre a büntetését. Az biztos, hogy örökre megtanulta, hogy befejezi a gyerekes heveskedést, mert soha többet nem akart hasonló helyzetbe kerülni.

Majd egy órát rótták a sötét utcákat. Sasuke őrült tempót diktált, de ő lelkes kiskutyaként trappolt utána, nehogy lemaradjon, és amikor lassulni kezdett végre a fiú, szépen beelőzte, hogy mutassa, ő még bírja, ha szükséges. Fogalma se volt róla, hogy ruganyos mozgásával, a testére simuló csinos melegítőruhával, riszáló fenekével, ringó melleivel, félszeg mosolyával csak tovább fokozza a másik szenvedését. 

Sasuke egész éjjel az alatta heverő, szétnyílt köntösű, kipirult arcú, izzadt Sakurával álmodott. Mondjuk ott nem a futás miatt zilált annyira a lány, hanem attól, amit művelt vele. Aztán az egészbe belerondított Itachi, aki egy ostorral a kezében fenyegette Sasukét, hogy meg ne próbáljon kivetkőzni magából. Nem is mert se ki, se levetkőzni egy jó darabig, mert a testvére olyan félelmetesen suhogtatott felette, hogy eszébe se jutott a csupasz fenekét megismertetni a csípős bőrrel, viszont Sakurát képzeletben csak tovább bontogatta a jegesmaci jelmezből, mert túl édes volt a kísértés. Teljesen szétbontotta rajta a köntöst és nyálcsorgatva figyelte, hogyan csúszik le a kívánatos testről kétoldalt a bolyhos anyag. Szinte látta maga előtt, ahogyan megremeg Sakura a hűvös levegő érintésétől, majd perzselő csókokkal próbálta érzékeny bőrét felmelegíteni. Sakura pedig viszonzásul felé nyúlt, és...

... beledugta az ujját a srác orrába???

Itt valami nagyon nem stimmelt!

Sasuke imádta a kisöccsét, de most meg tudta volna ölni.

- Inari! Ha elkaplak, nagyon kikapsz - tapogatta fájdalmasan a nóziját, amibe az apró, csintalan kéz szemtelenül belekotort. Ilyen kellemetlenül még nem ébredt. Az ágyéka sajgott a kielégületlenségtől, az agya zavaros volt a kusza álomtól, a teste pedig fáradt a kialvatlanságtól. 

Mikor zombiként kivánszorgott a konyhába, a többiek már vidáman reggeliztek. Csodák csodájára az ikrek nem dobálóztak a kajával, hanem illemtudóan ettek, csak csintalan pillantásuk árulta el, hogy a rendes viselkedésen kívül más változás nem történt velük. Sakura azt mondta nekik, hogy elviszi őket a játszótérre, ha tisztességesen ülnek az asztalnál, és segítenek a piacon bevásárolni. Ez az ígéret sokkal mágikusabb hatott rájuk, mint minden korábbi fenyegetőzés, vagy egyéb nevelői próbálkozás. A gyerekek alig várták, hogy kimozduljanak, ráadásul Sakurával, aki mindig valami izgalmas mesét szőtt ahhoz, amit épp csináltak, hogy szórakoztassa őket. Fürdés közben kalózok voltak, ha rendet kellett pakolni, átváltoztak szorgos erdei kismanókká. A rózsaszín szavait megigézve hallgatták, és mindent megtettek, hogy a meséibe jó szereplőként belekerüljenek. A család többi tagja erről nem sokat tudott, mert ez csak az ő titkuk volt. A kívülállók annyit észlelhettek mindebből, hogy a három ember mindig összemosolyog, és van köztük valami különleges kapocs, ami láthatatlanul összeköti őket.

Sasukénak viszont nem volt kedve mosolyogni. Bambán bámulta feleségét, aki visszaváltozott a korábbi Sakurává, akit nehezen ismert ki, szinte tartott is tőle. A lány ismét kisminkelve, felnőttesen nézett ki, és a viselkedésében is volt valami mesterkélt újra, amit nagyon nem szeretett. Mintha ezzel a jelmezzel, smink-maszkkal távol akarná tartani magától az embereket, próbálná elrejteni a szemük elől az igazi énjét, ami töredékében se volt olyan erős, mint amilyennek ilyenkor mutatta magát. Sasuke szerette volna visszakapni a tegnap esti bolyhos maciját. Az se érdekelte volna, ha az a buta köntös örökre a lányon marad, csak lett volna megint ugyanaz a segítségreszoruló, ártatlan gyerek. Most viszont újra szembe kellett néznie egy hűvös, távolságtartó nővel, aki kedves és udvarias ugyan, de emellett rendkívül megfontolt, és egyfolytában azon van, nehogy hibát vétsen, nehogy kicsússzon a kezéből az irányítás. 
Itachi erre nem készítette fel. Sasukénak fogalma se volt, hogyan kezelje ezt a Sakurát.

...

Délután a kávéházban szokatlanul élénk volt a forgalom. Ismeretlen fiatalok özönlötték el a helyet, és nem apadt a tömeg, egyre csak gyűltek, gyűltek.

- Mi van itt? Mi ez az invázió? - törölgette izzadságtól gyöngyöző homlokát Sai, mert nem győzött rohangászni az asztalok között. 

Sakura is lejött segíteni. Az ikreknek hozott néhány üres papírt, színes ceruzát, és leültette őket az egyik sarokba, aztán átöltözött, majd kisietett a vendégek közé. Mintha ez csak olaj lett volna a tűzre. Rövid munkaruhájában, amelyet még Hinata választott neki, úgy vonzotta az utcáról a hímneműeket, mint a fény a molylepkéket. Fugaku nem győzte a jegeskávékat meg egyéb különlegességeket gyártani, Sasuke a süteményeket szervírozta, míg hárman lóhalálában teljesítették az egyéb kívánságokat. Kiba végül egy csapat vihogó lánytól megtudta, hogy Konohában rendezik valami új ifjúsági filmsorozatnak a szereplőválogatását, amiatt érkeztek ide ennyien.

- Az extrabevétel jól jön, de nem bírom én már ezt a hajtást - pihegett az öreg Uchiha este tíz körül, amikor még mindig nem akart gyérülni az emberáradat. A lépcsőn is ültek, Sasuke szerint azért, mert ott volt a legnagyobb esély, hogy belássanak Sakura szoknyája alá. Ha lett volna alkalma felrángatni a feleségét, hogy tisztességesebb ruhába öltöztesse, biztos, hogy megteszi. A lány nem viselkedett kihívóan, csak tette a dolgát, de ezzel a tartózkodó viselkedéssel még érdekesebbé vált, még több udvarlója akadt.
- Ne haragudj már rá! Látod, hogy rá se néz senkire, csak a munkáját végzi - csitította Kiba, mikor a kezében összeroppant egy pohár mosogatás közben, mert egyfolytában az asztalok között sürgölődő asszonyát figyelte.
- Ki haragszik kire? - tettette a hülyét, mintha nem értené, miről beszél a barátja.
- Ne csinálj már úgy, mintha Sakura flörtölne a vendégekkel, te pedig joggal féltékenykedhetnél. Beállt segíteni, de ezen kívül nem csinál semmi rosszat, és hála neki, ma kaszálunk. Évek óta nem gyűlt össze ennyi borravalóm, szóval bármi is legyen az ok, akár a válogatás, akár a csinos feleséged, ez mindenkinek nyereség.
- Én nem vagyok féltékeny, csak felháborít, hogy egyesek...
- Tudom, mi kell neked! - vágott közbe Kiba, mert már nevetnie kellett főnöke átlátszó viselkedésén.
- Sakura! Sasuke elvágta a kezét, légyszi, lásd el! Van hozzá minden a pult legalsó fiókjában - vette ki a lány kezéből a tálcát, és egy finom mozdulattal a "beteg" felé irányította.

Sakurának már zsongott a feje a rengeteg rendeléstől, de igyekezett mindent észben tartani, mindenkit gyorsan kiszolgálni, és a lehető legkedvesebben elküldeni a búsba, ha nagyon szemtelen lett volna. Ma este a tizenhetedik cetlit dobta a kukába, amelyen általában telefonszámok voltak, vagy szerelmes üzenetek, vagy egyszerre mindkettő. Nem volt rájuk kíváncsi, viszont a borravalókat lelkesen gyűjtötte, mert elhatározta, hogy vesz a gyerekeknek belőle egy új mesekönyvet, mivel imádták a meséket. Amikor elfáradt, vagy a tolakodó vendégek felbosszantották, elég volt csak Inarira és Hanabira néznie, aztán legyűrte minden rosszkedvét, és újra magára öltötte a szokásos műmosolyát.

Amikor Kiba megkérte, hogy segítsen Sasukénak, mert valami apró baleset érte, először nem is értette, miért neki szólt, miért nem mondjuk az apjának. Valahogy nehezen szokott hozzá, hogy ehhez a furcsa fiúhoz tartozik, aki egyszer nagyon normális, máskor meg sík bunkó. Ritkán akadt olyan pillanat, amikor kivételesen megértették egymást, nem veszekedtek, pedig Sakura tisztában volt vele, hogy jobban kéne ismernie azt a személyt, aki gyakorlatilag megmentette az életét azzal, hogy feleségül vette. 
Sokkal tartozott Sasukénak.

- Mi történt veled? - lépett oda hozzá.
- Tessék? - nézett fel csodálkozva a fiú a mosogatásból.
- Kiba mondta, hogy vérzik a kezed és kössem be.
- Mi? - vágott Sasuke még döbbentebb képet, aztán lassan kiült az arcára a felismerés. - Ja, igen! Megvágtam magam - mormogta, aztán a következő pillanatban óriásit ordított, és a szeme is elkönnyesedett kicsit, majd a mosogatóvízből előhúzta a sérült bal kezét.
- Jesszus! - kapott a szájához Sakura, mert egy hatalmas vágás éktelenkedett férje tenyerén, és amint felemelte, elkezdett belőle dőlni a vér. - Te így mosogattál? - szörnyedt el.
- Gondoltam, nem lazsálhatok - felelte szédelegve a fiú, és kezdte nagyon hülyén érezni magát. 
- Csak nem vagy rosszul a saját véred látványától? - ugrott mellé Sakura, és azonnal húzni kezdte az emelet felé, mert Sasuke egyre jobban elsápadt. Fugaku is ott termett, mikor látta, hogy mi történt. Együttes erővel fölvitték a hullafehér Sasukét a szobájába, aki nem is tiltakozott, mikor óvatosan lefektették.
- Már kicsinek is ilyen érzékeny volt - sopánkodott az apja, aztán elrohant kötszerért és fertőtlenítőért.
- Hogy én milyen hülye vagyok - suttogta Sasuke újra a vérző kezére pillantva, majd elájult.

Kiba idegesen tekintgetett utánuk. Sajnos csak utólag jött rá, hogy rossz ürügyet talált ki, hogy Sakurát odaküldje a férjéhez. Mondhatott volna ezernyi más okot, de hirtelen ez jutott eszébe, arra viszont nem gondolt, milyen következményei lehetnek. Meg se fordult benne, hogy a barátja tényleg képes sérülést produkálni csak azért, hogy a város legszebb lánya legyen a nővérkéje.

Sasuke arra tért magához, hogy két illatos halmocska ringatózik az arca előtt. Sakura épp a párnát igazgatta a feje alatt, és ahogy fölé hajolt, neki tökéletes belátása volt a lány blúzába. Ezért érdemes volt egy újabb poharat eltörni és belenyúlni... 

... vagyis... Aú!

- Hű, ez kurvára fáj! - nyögött fel, mert ábrándozása közben Sakura se tétlenkedett. Előkapta a fertőtlenítőt, és gyakorlat híján telibe a sebre öntötte, nem finomkodott. Kicsit meglepődött, hogy Sasuke máris magához tért, de a seb ellátása most jobban izgatta. Nem túl óvatosan gézt tekert a kezére, ami túl szoros volt és túl vastag, de a fiú nem mert reklamálni. Látta Sakurán, hogy még ez a gyatra ellátás is komoly koncentrációt igényel nála, ezért nem akarta feleslegesen bosszantani.
- Hogy te milyen béna vagy! Hogy tudtad így elvágni a kezed? Ráadásul vérző kézzel belenyúltál abba az undorító vízbe, mintha nem tudnád, hogy nem lenne szabad. Ne csodálkozz, ha el fog fertőződni a sebed, és csuklóból levágják a kezed - zsémbeskedett vele a rózsaszín.
- Honnan szedsz ennyi hülyeséget? - kérdezte Sasuke döbbenten. - Hagyd, kitalálom! Gondolom az anyád így szidott, ha te sérültél meg.

Most Sakurán volt a sor, hogy meglepődjön. A szavak ösztönösen tódultak a szájára, meg se fordult benne, hogy miért, honnan, de visszatekintve nem túl boldog gyerekkorára, valóban sokat volt része ehhez hasonló kioktatásban. Az anyja nagy mestere volt annak, hogy mindenfélével riogassa, de eszébe se jutott megkérdőjelezni ezeknek a fenyegetéseknek a valóságosságát.
- Még a te "ápolásod" ellenére se fogok belehalni ebbe a kis sebbe, bármilyen hihetetlen - közölte Sasuke teljes meggyőződéssel, aztán halványan elmosolyodott. - Egyébként köszönöm! - emelte fel bepólyált kezét, ami kb. úgy mutatott, mintha egy múmia integetne vele.
- Kicsit talán nagy lett - jött zavarba Sakura.
- Kicsit talán igen - forgatta meg a fiú kritikus szemmel, és elnevette magát.
- Mi olyan vicces?
- Semmi, csak eddig valahogy olyan ideges voltam. Jött az a sok vendég, kapkodni kellet, mint a félőrült, meg te is olyan különös voltál, de már látom, hogy minden rendben.
- Minden rendben? Most vágtad el a kezed, és miért voltam én különös? - értetlenkedett a rózsaszín.
- Nem számít! Most csak egyet kérek... vagyis akarok... vagyis ez egy olyan dolog megint, amire nem mondhatsz nemet. Dőlj ide kérlek mellém, míg össze nem szedem magam - paskolta meg a matracot maga mellett.
- Minek? - kérdezte Sakura gyanakodva.
- Mert égő, hogy elájulok a saját véremtől, meg nem tudom visszatartani a könnyeimet, annyira fáj a kezem. Jobb, ha ezeket nem látod.
- Dehát nem is sírsz!
- Azt mondtam, gyere! - csapott újra maga mellé a fiú, aztán elégedetten látta, hogy Sakura megmozdul, és tétován engedelmeskedik.
- Nem kéne inkább lemenni a vendégekhez? Apádék nem hiszem, hogy győzik a munkát hárman.
- Majd megoldják - legyintett Sasuke, és arra gondolt, hogy Kiba részéről ez a legkevesebb, hogy dolgozik helyette is, ha már belerángatta ebbe a hülyeségbe. Kényelmesen elhelyezkedett Sakura mellett, pofátlanul a lány vállára hajtotta a fejét, aztán becsukta a szemét. Néhány percig szinte dorombolva élvezte a helyzetet, majd elkezdett tűnődni azon, hogy miért is érzi hirtelen olyan jól magát. Valóban féltékeny lett volna? Tényleg ennyire számítana neki ez a lány, és nem csak számításból van vele vagy sajnálatból? A kérdésen elgondolkozott. Mielőtt őszinte választ adott volna rá, kinyitotta a szemét és felesége arcát fürkészte. Míg neki hevesen vert a szíve, hogy végre egymás mellett vannak ilyen közel, addig Sakura arcán semmi érzelmet nem látott, talán csak értetlenséget. Egy olyan ember feküdt mellette, aki némán tűrte férje szeszélyeit, de igazából nem jelent neki semmit, hogy a másik hogy van, mit csinál.

Sasukéban megkeseredett a korábbi boldogság, hirtelen elfordult a lánytól, mert valami jobban fájt, mint a keze, és ezt tényleg nem akarta, hogy lássák rajta.

- Mi a baj? - kérdezte Sakura fáradtan.

A néma csöndbe jó lett volna beleordítani az igazságot, de Sasuke nem tette, pedig hangosan dobolt a válasz az agyában: Az a baj, hogy még mindig azt a szemetet szereted, hiába bizonygatod az ellenkezőjét, te buta... - gondolta keserűen.