Itachi
 

Nem tudom, hogy kinek a briliáns ötlete volt, hogy ebben az átkozott épületben állítson fel ideiglenes bázist, de ha a szemem elé kerülne, szívesen tesztelném rajta a kínzásokról szerzett tanulmányaim. Ehelyett mit kapok? Sayamét, akinek minden túl poros, vagy romos, vagy egyszerűen csak lusta, és nekem kell mindent megcsinálnom.
 Az öcsémet is helyreraknám. Örülhet, hogy csak az ágyban kell fetrengenie, nem pedig itt kutakodni.
 A folyosón ténferegve hirtelen zajt hallok. Lehet, hogy már az agyamra ment a sok keresgélés, vagy Saya szórakozik.
 Óvatosan megközelítem azt az ajtót, ami mögül a neszezést vélem hallani. Kezemben fegyver, feszülten figyelek. Módszeresen rúgom be az ajtót, azonban egy igen ismerős fegyver szegeződik rám. Erősen meglepődök a velem szemben álló személyen. Rá nem számítottam
 - Itachi? - szólal meg hamarabb.
 - Úgy tűnik, ő sem tudott rólam.
 - A mindenit!
 Elmosolyodom, és harci eszközömet visszahelyezem készenléti állapotba.
 - Mit keresel itt?
 Ő is leemeli rólam a pisztolyt.
 - Van egy olyan érzésem, hogy azt, amit te. Apám küldött? - kérdezem unottan.
 Ő az a tipikus yakuza, aki minden egyes füttyszóra azonnal ugrik.
 - Nem mindenki olyan önfejű, mint ti, Uchiha kölkök - tesz csípős megjegyzést, és nehezen állom meg, hogy ne mossak be neki egyet. - Egyébként, te nem szálltál ki?
 - Az öcsikémre vigyázni kell. Szóval, miért vagy itt?
 Mielőtt azonban válaszolna, feltűnik a kedvenc női yakuzám, a legrosszabb pillanatban persze.
 - Itachi mi a halált... - kezdené el, azonban meglátja csevegőpartneremet, így megakad egy pillanatra - Nate?! Mit keresel itt?!
 Persze mielőtt megint beszédre nyitná a száját a férfi, Sayame a nyakába ugrik örömében.
 Remek, már csak ez hiányzott. Nate értetlenül bámul rám, és a nőre mutogat. Legyintek, és ezt suttogom:
 - Később.

 Sasuke

 Legmélyebb álmomból Saya visítozására kelek. Álomittasan nézek körül, társaságot keresek. Naruto az ágyam mellett horkol, tökéletes. Jól oldalba rugdosom, hogy felkeljen, és megnézze, mi történt, ugyanis járni még mindig nem tudok.
 - Naruto - mordulok rá, azonban csak egy hatalmas puffanás a válasz. Leesett a székről.
 Kezdeném feladni, mikor végre eddig a szobáig is eljutnak a bátyámék.
 - Sasuke! Sasuke! - kántálja Sayame, miközben beront. - Nézd, kit találtunk!
 Kíváncsian emelem fel a fejemet. Ismerős arcra lelek. Félhosszú, sötétbarna kócos tincsek adnak keretet arcának, smaragdokat megszégyenítően zöld szemei érzelemmentesen szegeződnek rám.  Egy kép férkőzik be elmémbe egy pillanatra. Saya véres holtteste.
 - Nate? - nyögöm meglepetten, és az utána érkező bátyámra meredek.
 - Nem nézitek meg a kérót? - kérdezi álszent mosollyal Itachi, de beválik.
 A lány szíves-örömest ragadja karon vendégünket, és vonszolja ki a szobából.
 - Nem ő volt a negyedik? - száll be a beszélgetésbe Naruto is, mikor észhez tér.
 - De.
 - Az épületben kutakodott ő is. Apánk fülébe jutott valami - közli, cseppet sem boldogan a rangidős.
 - Saya nem emlékszik arra a napra, úgy tűnik. Még mindig imádja Natet. Pedig ha tudná... - morgolódom hangosan.
 - Vagy mázlink van, és tényleg nem emlékszik semmire, vagy csak jó színésznő. Az utóbbira tippelek.
 - És a klán mit akarhat? Minek küldték ide Natet? - morfondírozik Naruto. 
 - Igaza van a szöszinek. Annyi kérdés, és pont most!
 - Nate-tel is beszélnünk kell. Ki foglalja le Sayát?
 - A bátyád, és a te dolgod. Meg amúgy is nekem kellene. Szóval, vállalom -  jelentkezik önként az Uzumaki. - Mi a terv?
 - Erősködj, hogy valamit meg kell nézned. Nekem nem lesz kedvem, és csak Saya ismeri egyébként a terepet. Nate úgy sem menne - ecseteli Itachi. - Ja, és sokáig tartson!
 - Gondoltam - forgatja tengerkék szemeit a sértett, majd int egyet, és dolgára siet.
 - A dolgok bonyolódnak - sóhajtok.
 - Sakura merre van?
Erre a kérdésre most nem számítottam.
 - Hát... Azt hiszem, azt mondta, lefeküdt aludni.
 - Azt hiszem, a megbeszélés erejéig biztonságban lesz a szomszéd szobában. Csak ezért nem akarom felkelteni - mentegetőzik, ugyanis leplezni sem próbálom, hogy mennyire nem örülök a gondolatnak, hogy felügyelet nélkül hagyjuk. De hát mozgásképtelen nyomorék vagyok, nem tudok mit tenni. Csak rövidre fogni.
 A beszélgetés kezd befagyni, nincs kedvem tovább bájcsevegni. Kezdek egyre idegesebb lenni a történtek miatt. Matten, Nate, Itachi és én. Mi négyünk kezéhez tapad Sayame vére, ami csak úgy, megmagyarázhatatlan okokból felszáradtnak tűnik, hiszen él. Belegondolni sem merek, hogy a klán mit fog lépni, ha kiderül, hogy a küldetés nem lett sikeresen végrehajtva. Nem akarom még egyszer átélni a négy évvel ezelőtti eseményeket. Egyszerűen undorító volt, amit meg kellett tennünk.
 Már vagy fél óra is eltelt, de végre a menyasszony is a helyszínre érkezik.
 - Sayame hogyhogy él? - kezdi el Nate a kényes beszélgetést.
 - Ez egy jó kérdés. Mi sem tudjuk - válaszolja higgadtan a bátyám.
 - Ilyen nincs! Négyen fogtuk el, és végeztük ki! Lehetetlen, hogy a négy legjobb yakuza áldozata feltámadjon! - hitetlenkedik.
 - Mi is tudjuk - morgom egykedvűen.
 - És most? A küldetés akkor sikertelen volt! Soha sem... - osztaná az észt Nate, amiből hamar elegem lesz.
 - Hiába ragozod, ez van! Egy csöppnyi bűntudat sincs benned?! Nem emlékszik semmire. Még mindig ugyanúgy imád téged, mint régen! A bátyja vagy! És pont mi árultuk el őt! Most meg arról papolsz, hogy a klán mit akar. Kit érdekel?! Begyöpösödött, klánimádó pöcs!
 Nem tudok uralkodni magamon, az irányítást az indulataim veszik át. De akkor is igazam van, és ezt nagyon jól tudja.
 Végszóra Sakura is benyit. Van még valami meglepetés mára?!
 - Kiabálást hallottam. Minden rendben? - álmosan néz körül, s macskaszemei megakadnak az ismeretlenen. - Ő meg ki?
 - Te ki vagy? - húzza fel egyik szemöldökét Nate. - A húgom kiköpött mása vagy...
 - Vigyáznunk kell rá. A Haruno család csemetéje - Itachi  válaszol helyettem, - Nate  pedig egy régi társ. Tudod, a Saya ügy.
 - Mindent tud? - hökken meg az említett.
 - Egy ideje velünk van, és velünk is lesz - jelentem  ki magától értetődően.
 - Nem tudom, mit szólna mindehhez apátok...
 - Dugulj már el! - horkanok  fel.
 - Azt hiszem, jobb lesz, ha kettesben folytatjuk ezt a beszélgetést, Nate -  javasolja bátyám, mire a másik vonakodva, de beleegyezik.
 Ülőhelyzetbe tornázom magam, amint távoznak, s a Harunót az ágyra ültetem.
 - Ne haragudj - mondom bocsánatkérően, majd átkarolom, és magamhoz húzom.
 - A bátyja? És megöltétek őt? - kérdezi döbbenten meredve rám.
 - Így bűnhődtünk. Tudod, van egy szabály, amit sohasem szabad megszegni. Én és Saya pedig megtettük. Itachi és Nate, a bátyáink segítettek titokban tartani a dolgot. Matten véletlenül tudta meg, de nem volt veszélyes, bízhattunk benne, őt az ilyesmik nem érdekelték. Egy nap azonban kitudódott. A kegyelemért cserébe végeznünk kellett Sayával... Ha nem tettük volna meg, rövid időn belül az ő sorsára jutottunk volna. Nate mindig is követte az utasításokat, és tiszteletben tartotta a szabályokat. Csak a húga kedvéért hallgatott. Talán ez miatt volt képes megtenni, okolhatta Sayát, amiért megszegte az esküjét. Kegyelemnek lehetett tekinteni ezt az ajánlatot. Itachi még kockáztatta volna az életét, mindig is szembeszegült a felsőbbrendű akarattal, akárcsak Matten, talán ezért jönnek ki olyan jól. Éppen ezért volt meglepetés apánk számára a beleegyezés. Gondolhatod, legszívesebben végignézte volna, ahogyan egyenként, válogatott módszerrel gyilkolnak le minket... De erre nem került sor. Egészen mostanáig, amíg ki nem tudódik, hogy hibáztunk.
 - És ha ki tudódik? Mit tesztek? - kérdezi egy kis hatásszünet után.
 - Nem tudom - válaszolom  tanácstalanul, s szemeimet lehunyva homlokomat az övének támasztom.
 Olyan jól esik, hogy végre megint itt van, a karjaim között, jellegzetes cseresznyevirág illatát csak úgy issza tüdőm. Apró kezével végigsimít arcomon.
 - Képes lennél újra megölni? - teszi fel a nem várt kérdést ijesztően hűvösen.
 Szemeim felpattannak, és dacosan nézek farkasszemet a drágakövekkel. Kezemmel a takarót markolom.

 Itachi

 Még csak ez hiányzott, hogy az öcsém teljesen kiakadjon. Egyezségre kell jutnunk Nate-tel. Ezúttal azonban nem áldozhatjuk fel Sayamét, teljességgel kizárt, hogy Sasuke belemenne, ráadásul nem hiszem, hogy apánk megelégedne ennyivel. Miért nem tudott egyszerűen meghalni Saya?!
 - Bocsásd meg az öcsém indulatosságát.
 - Sosem volt túl tisztelettudó. - vállat von a férfi.
 - Hát igen. Szóval, először megtárgyalhatnánk a raktáras esetet. Hogy mit is akarhat ott apám?
 - Ti mit kerestetek ott? - kérdez vissza hűvösen. - Közülünk ti sántikáltok mindig rosszban, és mégis ti vagytok a példa.
 Tekintetéből csak úgy süt a gúny. Szóval ez a kis sérelme. Egyem meg. Mi vagyunk istenítve, holott nem tartjuk be a szabályokat, mialatt ő fényesre nyalhatja apámat a hülye parancsaival együtt. Ez a gond a yakuzákkal. Nincs jobb dolguk, mint azzal törődni, kit tegyenek el láb alól.
 - Hát jó. De meg kell ígérned, hogy semmit sem adsz tovább. Ez maszek.
 - Ígérem - egyezik  bele, nem túl sok kedvvel.
 - Sasukét elhappolták, és injekciós tű végére tűzték. Gondolom, van annyi IQ-d, hogy kitalálod, miért pont tűre. Azt akarjuk kideríteni, hogy ki, és miért?
 - Nos, részleteket nem tudok, csak figyelnem kell a környéket. Túl sok a mozgolódás errefelé.
 - Valami készülőben van - értek egyet gondterhesen.
 - És Sayaméval mi van? Mikor került elő? Miért nem emlékszik semmire?
 - Oh, ez hosszú történet.
 Elnyújtózkodom, és kényelembe helyezem magam.
 Legszívesebben azt válaszolnám, hogy csak a húgod, ismerned kellene, milyen, de azt hiszem, aki a saját kistestvérét lelövi a hűségét bizonyítva. Az nem is igazi báty.

 Naruto

 Kész öngyilkosnak érzem magamat egy elhagyatott épületben Sayame mellett. Ráadásul valami hülyeséget is ki kell találnom, amiért vissza akartam jönni. Ha rájön, hogy csak időt húzom, végen van.
 - Mit is keresünk? - kérdezi  váratlanul.
 - Ö, láttam valamit a múltkor. Abban a szobában, ahol elbújtunk Sakurával. Csak fogalmam sincs, merre van az a szoba - vakargatom tanácstalanul a tarkómat, hogy még hihetőbb legyen.
 - Azt hiszem, tudom. - Így hát követem. Egy ideje már csak a folyosókon bolyongunk, kezdem elveszíteni a fonalat, hogy merről jöttünk. Ráadásul a hasam is rendetlenkedik, lehet, hogy megkérdezem a mosdót is.
 - Hé, mintha valami mozgolódást hallottam volna!
 Megtorpanok, és körülnézek.
 - Mi? Én nem hallottam semmit. Beképzeled. - Rám legyint.
 Kezd gyanús lenni. Még pár perc lábbusz, és megáll egy ajtó előtt.
 - Ha jól emlékszem, ez volt az. - Benyit egy helyre, én pedig nagyot nyelek, amint a szoba sötétsége előttem tátong.
 - A múltkor mintha világosabb lett volna - állapítom  meg aggodalmasan. - Hol van a villany?
 Bemegyek, és a falat tapogatom kapcsoló reményében.
 - Keresgéld - hallom  Saya felsőbbrendű hangját, majd az ajtó becsukódik.
 - Mi a... ?! - most  már teljes sötétségben vagyok.
 Gyorsan megkeresem a kilincset, és megnyugodnék, ha éppen nem hiába rángatnám. Komolyan bezárt ide?!
 - Hé, engedj ki! - ütögetni kezdem az ajtót.
 - Bocsi, egy kicsit nyugton kell maradnod - és már csak a lépteit hallom.