„Francba, francba, francba – ismételgettem, miközben próbáltam minél hamarabb magamra kapni a ruháimat – hogy lehettem ilyen szerencsétlen. Képes voltam elaludni… Ha apa nem kelt fel, tuti, hogy elalszom. Kellett nekem olyan későig fent lennem. „
Amint belebújtam a zoknimba, már rohantam is be a fürdőszobába, hogy rendbe szedjem magam. Megmostam az arcom, megfésülködtem, amit egy gyors fogmosás követett. Sminket nem tettem, így is késésben voltam, nem hogy még ezzel húzzam az időt. Visszamentem a szobámba, és felkaptam a táskám, majd lesiettem a nappaliba, ahol belebújtam a cipőmbe.
- Nem reggelizel? – jött ki Gen a konyhából.
- Nem – vágtam rá – sietnem kell.
- Kár – sóhajtotta – majd csalódottan visszasétált az említett helységbe.
- Sajnálom – szóltam utána. Reménykedtem, hogy nem bántottam meg vele.
- Nincs semmi – jött a válasz – ha lehet sötétedés előtt gyere haza.
- Rendben – mondtam, közben az ajtóhoz sétáltam – Mentem, szia.
- Szia – azzal kiléptem az ajtón, és futásnak eredtem.
Addig mentem, míg el nem értem a sikátort, ami még mindig kellemetlen emlékeket ébresztett bennem. Úgy, hogy nem is kellett sokáig azon agyalnom, hogy merre mennyek. Elmentem mellette, és folytattam az utam a találkozó pontig, ami a parkban a szökőkútnál volt. Végig rohantam a hosszú utcán, míg el nem értem egy elágazáshoz. Itt balra fordultam. A főút mellett mentem, közben próbáltam kikerülni a velem szembe jövőket, és igyekeztem nem nekik menni. És hála istennek, sikerült is. Mikor kiértem a tömegből gyorsítottam a tempómon. Futottam, ahogy csak tudtam. Újabb sarok következett, amin be is fordultam. Már szúrt az oldalam a nagy sietségben, de nem érdekelt. Ki kellett, hogy bírjam, ha már elaludtam. Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy megbotlottam egy nagyobb kőben. Sikeresen fel is horzsoltam a térdem, de nem törődve vele, felkeltem, és tovább mentem.
Mikor oda értem Ino és Hinata már ott várakozott. Reménykedtem, hogy nem várattam meg őket, úgy hogy addig meg sem álltam, míg el nem értem őket. Levegő után kapkodva lehuppantam szőke barátnőm mellé.
- Bocsi a késésért – nyögtem.
- Te meg miről beszélsz? Kérdezte Hinata, az órájára pillantva – még lett volna öt perced. Bennem meg állt az ütő.
- És én ezért rohantam?
- Még is kimondta neked, hogy rohanj? – nézett rám csodálkozva Ino.
- Hát úgy volt, hogy elaludtam. És azt hittem késésben vagyok.
- Legközelebb nézd meg az órád, mielőtt elindulsz – nevették el magukat.
- Azt hiszem, megfogadom a tanácsod.
- Mi történt a lábaddal – guggolt elém a Hyuuga lány – vérzel.
- Közeli ismeretséget kötöttem az aszfalttal – feleltem egy sóhajtás kíséretében.
- Peckes vagy ma, ugye tudod? – újabb nevetés tört fel a mellettem ülőből.
- Ez nem vicces – nyögtem sértődötten, ami körülbelül két másodpercig tartott. Majd mindhárman felnevettünk.
Ezután elindultunk a pláza felé. Első dolgunk volt, hogy rendbe szedjük a lábam, mert így mégsem mászkálhatok. Amint beléptünk a hatalmas épület bejáratán ámulva néztem szét, pedig egy párszor már voltam itt, de még így is lenyűgözőnek találtam. Megkerestük a vécét, ahol Inoék leápoltak. Miután végeztek velem, mentünk, hogy újból felfedezzük a plázát. Rengeteg ruha boltot végig jártunk, és be is vásároltunk belőlük. Ezután jöttek a kis csecsebecsékkel ellátott üzletek, amik telis tele voltak cuki dolgokkal. Azokból is vettem egy rakással. Annyira ellenállhatatlanok voltak. Két óra alatt végig is jártuk az egészet. A végére eléggé megéheztünk, úgy hogy elindultunk az egyik büfé felé.
Csak hogy ismerős emberekbe botlottunk. Név szerint Sasukébe, Narutoba és Itachiba. Hármójuk közül is az utóbbi zavart a legjobban. Mostanában mást se csinált csak taperolt meg idétlen megjegyzéseket tett. Szerintem ez egyáltalán nem vonzó, kifejezetten idegesítő tud lenni. És sajnálatomra ezt nem is veszi észre. Nem értek egyes lányokat, hogy ez nekik miért jön be. Ne értsétek félre Inoval nincs bajom, bár amikor elmondta, hogy mit érez Itachi iránt kicsit meglepődtem. Ez az egyik ok, hogy miért kerülöm azt a marhát, a másik, mint már mondtam, hogy rettentően idegesítő tud lenni. És néha a megjegyzései sértőek tudnak lenni, még ha viccnek is szánja.
- Hali – integetett lelkesen Ino a srácoknak.
- Jó reggelt – vigyorgott Naruto. Sasuke nem szólt semmit csak biccentett a fejével, ezzel jelezve, hogy egyet ért a szőkével.
- Sziasztok – mondtam én is. Hinata kipirult arccal motyogta ugyan ezt.
- Nincs is jobb, mikor három gyönyörű hölggyel tölthetem a délutánt – már megint kezdi. És nem túl feltűnően rám kacsintott. Azt hiszem jobb, ha nem nézek Inora. El se tudom képzelni, hogy szegény lány mit érezhet ilyenkor. Nekem meg bűntudatom támadt emiatt.
- Na, és mit csináltok itt ilyenkor? – kérdezte a szöszi.
- Épp kajálni indultunk. Megéheztünk a vásárlás közepette – nyögtem.
- Zavarna, ha csatlakoznánk? – kérdezte Itachi egy sármos mosoly kíséretében.
„Ha befogod a szád, és nyugton maradsz, akkor igen” – futott végig az agyamon, de hangosan nem mondtam ki. Körbe néztem, hogy a lányok mit szólnának hozzá, majd bólintottam, hogy jöhetnek.
Elindultunk keresni egy üres asztalt, amit egyből el is foglaltunk. Itachi első mondata is az volt, hogy szívesen kihozzák nekünk a rendelésünket, csak mondjuk meg mi az. Narutot látszólag nem zavarta, de Sasukét annál is inkább. Sötét pillantásokkal méregette bátyját. Elmondtuk, hogy mit szeretnénk, majd beálltak a sorba. Megnyugtatott, hogy azaz idióta nincs a közelembe. Addig is fellélegezhettem.
Tizenöt perc múlva vissza is értek. Én meg Hinata sült krumplit kértünk, Ino valami saláta szerűséget, Naruto rament hozott magának, míg a két Uchiha hamburgerrel tömte a fejét. Amíg ettünk csönd volt, nem szólalt meg senki. Még Itachi is nyugton maradt tőle szokatlan módon.
- Van tervetek délutánra? – szólat meg végül Sasuke, mindenki csodálkozására – Most meg mi van?
- Szokatlan tőled ilyet hallani – mondta Naruto.
- Fogd be – szólt rá az Uchiha.
- Teme inkább te fogd be – a fekete hajú gyilkos pillantásokkal méregette a mellette ülő szöszit, aki nagyot nyelve inkább meg sem szólalt.
- Nem terveztünk semmit – vágta rá Ino.
- Mi szólnátok egy mozihoz? – vigyorgott Itachi, közben engem bámult, mintha az én reakciómra lenne kíváncsi.
- Felőlem – vontam meg a vállam – Ne rajtam múljon.
- Akko el is van döntve – lelkesedett, majd mg sem várva a többiek reakcióját összeszedte a cuccát, és kihajította a szemetet a kukába.
Mivel senki nem mutatott túl nagy ellenállást ez ügyben, mi is összepakoltunk, aztán el is indultunk a mozi felé. Naruto lelkesen ecsetelte, hogy milyen régen nézett meg már valami jó filmet, ezzel idegesítve a mellette sétáló Sasukét. Én Ino mellé léptem. Szőke barátnőm szomorúan fürkészte az előtte kullogó Uchihát. Majd megszakadt a szívem, ahogy figyeltem őt.
- Sajnálom- nyögtem ki végül, mire ő zavartan kapta fel a fejét a hirtelen jött bocsánatkérésemre.
- Te-tessék? – nézett rám értetlenül – Nincs miért bocsánatot kérned, nem a te hibád. Én nem vagyok neki elég jó.
- Valahogy nem így érzem.
- Nyugi – mosolygott rám – Jól vagyok. Tényleg.
Akárhogy néztem az a mosoly az arcán egyáltalán nem volt őszinte. Mikor újból Itachira nézett el is tűnt az arcáról. Tekintete szomorúan csillogott. A fiú meg mintha megérezte volna a fürkésző tekintetet egyből hátra kapta a fejét. És nem is Inora nézett először, hanem rám. Meg is állt, hogy bevárjon minket, majd mellém sétált, nagy örömömre. Idétlenül vigyorgott, ami végképp elvette a kedvem. Azonnal neki is álltam magamban imádkozni, hogy legalább a film közben szakadjon le rólam. És már el is terveztem az ülésrendet. Bárki mellém ülhet, kivéve ez a marha. A képzeletemben már meg volt. Inot tuti, hogy Itachi mellé ültetném. Hinata Naruro mellett foglalna helyet. Még Sasuke közelségét is szívesen viselem, mint a kedves bátyjáét.
Mikor odaértünk, már egy kisebb sor tolongott a jegy árusnál. Elvállaltam, hogy megveszem a jegyeket. Mindenki odaadta a pénzt, és már álltam is volna be a sorba, mikor Itachi megszólalt, hogy megveszi velem. Én meg rávágtam, hogy Hinata is tökéletes erre a feladatra. Megragadtam meglepett barátnőm karját, és magam után húztam. Mindenki zavartan bámult utánam, hogy még is mi a franc volt ez, de nem érdekelt.
Míg mi a jegyekre várakoztunk, a többiek elmentek pattogatott kukoricáért és kóláért. Mire visszaértek, mi is akkor végeztünk. Vártunk egy kicsit, majd mikor beengedtek el is foglaltuk a helyünket. Naruto került mellém. De még mielőtt megnyugodhattam volna, Itachi egyből fűzni kezdte az Uzumaki fiút, hogy cseréljenek helyet. Azaz idióta pedig egyből bele is ment. Nagyon boldog voltam tőle.
A film elején totál nyugis volt, nem csinált semmit. De úgy félórával a kezdés után viszont beindult vagy nem tudom. De nem túl feltűnően a kezemet kezdte fogdosni. Jó ezzel még nem is lenne baj, de miután „véletlenül” a combomra tette a kezét már kezdtem kiakadni. Erre ő persze bocsánatot kért, hogy nem akarta. Én meg nem hittem neki. Túl feltűnően csinálta. A következő dolog már teljesen kiakasztott. Nem elég, hogy átkarolt, nem még a mellemet is megfogta az a szemét dög. Itt betelt a pohár, és elhúztam a francba, azzal az indokkal, hogy ki kell mennem a mosdóba, meg még hozok kukoricát, és kólát.
Amint kiléptem az ajtón megkönnyebbülten óhajtottam fel. Jó érzés volt nem a közelében lenni. Bementem a mosdóba, és egy kicsit rendbe szedtem magam, majd elhagytam a helyiséget, és leültem az egyik asztalhoz, ami kint állt a pult előtt. Fogalmam sem volt róla, hogy mennyi ideje ülhettem ott. De visszamenni egyáltalán nem akartam. Még a filmre se tudtam koncentrálni, attól a marhától.
Egyszer csak Sasuke jelent meg a semmiből. Körülnézett, mintha keresne valamit, de miután összeakadt a tekintetünk határozottan elindult felém. Amint ideért kihúzta az egyik széket, és leült mellém. Nem szólt semmit. Kíváncsi voltam, hogy ő miért jött ki, meg hát a csönd is zavart, így hát rákérdeztem.
- Miért jöttél ki? Unalmas a film?
- Míg téged a bátyám zaklatott, addig engem Ino ölelgetett féltékenységből. Már elfeküdte a karomat, és olyan helyekre nyúlkált, ami nem tetszett – fogta rövidre.
- Azt hiszem, tudom, mit érzel.
- Máskülönben meg már vagy húsz perce kijöttél, gondoltam megnézem, hogy mit csinálsz ennyi ideig.
- Csak nem aggódtál? – gúnyolódtam.
- Aggódni, mi? Inkább a halál – fonta karba a kezét – Mint már mondtam Ino miatt jöttem ki, kezdett elviselhetetlen lenni.
- Nekem mondod? – sóhajtottam – Máskülönben mért nem tudsz olyan lenni, mint a múltkor?
- Nem tudom, miről beszélsz – akárhányszor szóba hozom, sose kapok normális választ. Többet akarok róla tudni, de egyszerűen nem tudok belőle kihúzni semmit.
- Segíteni szeretnék, de ezzel a folytonos makacskodásoddal nem megyek semmire.
- Nem ismesrz – sziszegte – és ne próbálj nekem Istent játszani, hogy te rendbe tudsz hozni mindent.
- Igaz, hogy a múltat nem csinálhatom vissza, de a jövődet még rendbe hozhatom. Csak engedned kell…
- Chh… - felállt – jobb, ha visszamegyünk, mielőtt keresni kezdenek.
Megint hárít, de ha ne hajlandó beszélni, akkor nem tudok segíteni neki. Minden egyes alkalommal ezt csinálja. Valahogy meg kéne törni a makacsságát. De nem tudok rájönni, hogy hogyan.
Összeszedtem magam, majd utána mentem. Az utolsó félórát nyugisan végig ültem. Itachi se csinált semmit. A gondolataimba merültem. Hiába tudom róla azokat a dolgokat, még sem tudok vele normálisan beszélni, hiába próbálok kedves lenni. A végén mindig megharagszik. Vigyáznom kéne, hogy mit mondok. Nem akarom még ennél is jobban megutáltatni vele magam. A gondolataimból a mellettem ülő zökkentett ki. Zavartan néztem rá, majd mikor láttam, hogy mindenki szedelődzködik én is pakolni kezdtem. Tíz perc múlva már mindannyian kint voltunk. Aztán Ino szó nélkül mellém lépett.
- Történt köztetek valami? – intett Sasuke felé.
- Még is miről beszélsz? – értetlenkedetem.
- Ki ment utánad, hát nem egyértelmű?
- Várjunk csak, te most azt hiszed, hogy én és Sasuke… - itt elnémultam.
- Aha, de nem csak én gondolom így – vigyorgott – na, ki vele, mi van köztetek – tette csípőre a kezét.
- SEMMI – vágtam rá – ti nagyon félre értitek a dolgot. Mondj valamit – néztem rá a fiatalabbik Uchihára.
- Mondhatsz neki bármit, úgy se fogja elhinni – mondta.
- Ilyenkor azt szokás mondani, hogy nincs köztünk semmi – néztem a szemébe.
- Nincs köztünk semmi – ismételte meg a mondatomat. Inora néztem, akinek az arcáról lerítt, hogy nem hiszi el.
- Sose járnék egy ilyen seggfejjel – mutattam Sasukére.
- Ne aggódj ez kölcsönös – húzta tovább az idegeimet az említett személy – én se igazán járnék egy hozzád hasonló idegesítő vakarccsal.
- Fog be – szóltam rá. El sem hiszem, hogy ennek a baromnak kell segítenem. Nem akarok neki rosszat, de a megjegyzéseiből kezd elegem lenni – Nincs köztünk semmi. Világos? – néztem körbe. Mindenki meglepetten nézett rám.
- Nem történt semmi, csak megint hajba kaptunk – nyomatékosította Sasuke is.
- Így igaz – értettem vele egyet.
- Jól van el hisszük, csak ne öljétek meg egymást – szólalt meg Itachi.
- Na és most hova? – váltottam témát.
- Park? – nézett körbe a megszeppent Hinata.
- Nekem megfelel – vágtam rá.
Sasuke megvonta a vállát, a többiek pedig egyetértően bólintottak. Csoda, hogy védencem nem lépett le. Pedig általában ezt csinálta, ha felhúztam. Most a hátunk mögött kullogott, közben Naruto boldogította. Én Inoékkal mentem elöl. Szőke barátnőm éppen valami buliról hadovált, amit az őszi szünetben szeretne megrendezni, mivel a szülei elutaznak. Eddig minden évben tartott, és most se szeretné kihagyni. Aztán hozzá tette, hogy kötelező részt vennem rajta.
Amint kiléptünk a pláza ajtaján egyből a park felé vettük az irányt. A nap javában sütött pedig már október eleje volt. Mintha a nyár nem akarna véget érni. De nem zavart. Élveztem a napsütést. Bár jó lenne megtapasztalni ilyen a hóban ugrálni, ugyanis még sohasem tapintottam. Erről eszembe jutott a karácsony. Ez lesz az első, amit majd átélek. Már annyira vártam. De jobba, ha nem ugrok ennyire előre.
Zavartan pillantottam hátra. Itachi és Naruto elég jól elszórakoztatták egymást. Sasuke meg csak kullogott mellettük, nem igazán figyelt rájuk. Valami aggasztotta. És ez engem is zavarni kezdett. Aztán csak azt vettem észre, hogy a tekintetünk találkozott. Furcsán nézett rám. Volt valami a tekintetében, ami nem hagyott nyugodni. Nem düh vagy szomorúság. Valami egészen más, csak nem tudtam rájönni mi lehet az. Ino hangja zökkentett ki.
- Vigyázz!
- Heh? – néztem rá, majd egy rántást éreztem magamon.
A következő kép az volt, hogy a földön ülök, előttem meg egy hatalmas lyuk tátong. Zavartan kaptam hátra a fejem. Sasukéval találtam magam szemben. Most kifejezetten dühös volt. Az előbbi furcsa pillantásai eltűntek. Feltápászkodott mögülem, majd a kezét nyújtotta. Meglepett a viselkedése. Még a szívem is hevesebben vert tőle. Már megint a kedves énje állt előttem. És ez zavarba hozott. Már tényleg nem tudom eldönteni, hogy melyik is az igazi Sasuke. Elfogadtam a gesztust, ő meg felhúzott. Kicsit nagyobb volt a lendület és a mellkasának csapódtam. El is húzódtam tőle azonnal.
- Figyelhetnél jobban is – mondta, majd zsebre vágta a kezét, és elindult.
- Köszönöm – nyögtem, és néztem, ahogy távolodik.
- Jó lenne utolérni, ahogy elnézem, nem szíveskedik megvárni minket – azzal Ino karon ragadott, és húzni kezdett maga után. Nem szóltam semmit, még mindig az előbbi jelenet hatása alatt álltam.
Miután utolértük, nem szólalt meg senki. Csöndben tettük meg az utat a parkig. Le sem vettem róla a szememet. Tényleg nem tudtam, hogy mit higgyek róla. Egyszer bunkó, másszor egész normális. Teljesen összezavar. Aztán megállt. Mindenki kíváncsian nézett rá, majd a fagyi árusra mutatott. Naruto egyből lelkesedni kezdett. El is indultunk arra. Már nyúltam volna bele a táskámba, mikor megfogta a kezemet.
- Hagyd – mondta, majd elővette a pénztárcáját, és kivett annyit, hogy nekem is kifizesse. Döbbentem néztem rá. Ino vigyorgott, míg Itachiról a féltékenység tükröződött. Ennyit arról, hogy nincs köztünk semmi.
Mivel nem volt más választásom, így hagytam, hogy ő állja. Kiválasztottam, hogy mit szeretnék, ő pedig kifizette. Naruto megragadta Hinata karját, majd oda húzta. Szegény lány teljesen elvörösödött. Elég feltűnő volt, hogy az ájulás kerülgeti. Itachi is a pénzéért nyúlt, majd Inonak adott annyit, hogy venni tudjon magának. A Yamanaka lányhálás mosolyt villantott, és ő megvette magának. Ennyi is elég volt, hogy boldog legyen.
Kerestünk egy üres padot, és leültünk elfogyasztani az édességet. Közben rengeteget beszélgettünk. Sasukének is előjött a gonoszabbik énje, és bármiről beszéltünk folyton csak kritizálta. Most kivételesen nem zavart, még ki is nevettük, azért mert nem ért velünk egyet. Néha egy-egy mosoly szerűséget is megejtett, és hálás is voltam, hogy láthattam ezeket a pillanatokat. Nem rossz ő annyira, csak makacs.
Miután végeztünk a srácok egészen hazáig kísértek. Pedig mondtam nekik, hogy nem kell. Elköszöntem tőlük, majd bementem. Ahhoz képest, hogy reggel mennyire féltem, hogy elkések, egész jól telt a nap. Remélem máskor is megismételhetjük ezt. Gen épp a vacsival küszködött, May pedig papírokat írt alá. Közben elmeséltem mi volt ma. Aztán megvacsiztunk, elmentem fürdeni, végül mosolyogva aludtam el.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Örülök, hogy elnyerte a tetszésedet. Hát igen Itachi egy kissé nyomulósra sikerült, az anime eljén nem kedveltem de a shippuudenben én is elkezdtem megszeretni:D hát majd lassan kiderül, hogy pontosan mi miért van:D majd hozom a kövi részt:D