Sakura


Milliónyi szivárványszínű buborék vett körül. A hab átbucskázott a kád peremén, ahogy elmerültem a levendula illatú, forró vízben. Befogtam az orrom és hanyatt dőltem, összecsaptak felettem a fodros hullámok. A víz alatt tisztán hallottam a szívem izgatott dübörgését. Égett az arcom, valami feszítette a mellkasom. Egyfolytában csak Rá gondoltam, és nagyon izgultam a mai este miatt. 

- Még mindig olyan vagy, mint a kiskacsa – csóválta meg a fejét anyu mosolyogva, mikor meglátta, hogy megint habtengerben úszom, a földön meg kisebb-nagyobb tócsákat hagyok a lubickolással.
- Bocs! – ültem fel bűntudatosan, de ezzel újabb adag loccsant ki a kőre.
- Reménytelen vagy! – nevetett. - Egyébként csak szólni akarok, hogy Naruto keresett. Azt mondta, várjátok meg őt is, hatra itt lesz – tolmácsolta az üzenetet.
- Tényleg nem gond, ha elmegyünk? – kérdeztem újra, mert alig akartam elhinni, hogy a szüleim szó nélkül elengedtek.
- Eddig minden este itthon kuksoltál. Igazából örülünk, hogy végre barátkozol, és kicsit kimozdulsz. Persze megnyugtat, hogy Naruto is elkísér majd, meg ott lesz veled Sasuke. Rendes kölyöknek látszik – simogatta meg a fejem anyu.

Jólesett, hogy a szüleim így állnak hozzá a dolgokhoz, de én borzalmasan nyugtalan voltam. Nehezen szántam rá magam, hogy Karin meghívására igent mondjak, hiszen alig ismertem őt. Végül az győzött meg, hogy Sasukét hétfő óta nem láttam, és valamiért szinte minden pillanatban eszembe jutott az ölelése, amikor az ajtón előtt úgy magához szorított. Az az igazság, hogy szerettem volna megint vele lenni.

Anyu választotta ki a ruhám, mert nekem valami egyszerű is jó lett volna, de így egy miniben, combközépig érő, vastag, csíkos, harisnyában és fekete topban mentem, aminek az elején egy rózsaszín szív díszelgett. Anya elvei szerint, ha lány vagyok, öltözzek is úgy, ne legyek a szomszédfiú tükörképe, és mindig inkább valami nőiesebbe akart bújtatni, hiába ragaszkodtam volna a kényelmes farmeromhoz. 


A nappaliban már vártak rám. Azonnal elpirultam a vendég láttán, és örültem, amiért hallgattam a szülői szóra. Sasuke elismerően futtatta végig rajtam a tekintetét, főleg melltájékon időzött – talán kiszúrta az új push up melltartómat. Mikor elpanaszoltam anyunak, hogy nem vagyok elégedett magammal, úgy gondolta, ez a spéci fehérnemű majd orvosolja a problémámat. Ettől, ha nem is lettem olyan dús idomú, mint a Hyuuga lány, de kicsit valóban jobban éreztem magam, főleg, mert olyan szemekkel méregetett most Sasuke, mint ahogy Naruto szokta Hinatát. 

- Hali mindenkinek! – robbant be az emlegetett is. Apámmal lazán lekezelt, Sasukénak egy pacsit dobott, aztán megpörgetett a tengelyem körül, hogy alaposan megszemléljen az új ruhámban. – Jól nézel ki, de nem fogsz így fázni? – pislogott a rövid, fekete szoknyácskára kritikus szemekkel.
- A bátyám elvisz bennünket kocsival, szóval nem kell Sakurának melegebben öltöznie – vetette közbe szárazon Sasuke. Anya ezen a beszóláson valamiért nagyon mosolygott.
- A bátyádat Itachinak hívják, ugye? És ha jól tudom, rendőr – kérdezte apám. Éreztem, hogy kicsit feszült szegény, mert nem nagyon volt még ilyen helyzetben, és nehezen tudta palástolni az irántam való aggódását. 
- Igen, az apámmal járőrőznek, bár most a saját autónkkal jön értünk, mert nincs szolgálatban. Ő is ott lesz Karinéknál, és éjfélre hazahoz minket. 
- Értem – igazította meg a szemüvegét zavartan apu.
- Nem kell izgulni, minden rendben lesz – tette hozzá Sasuke, hogy megnyugtassa kicsit.

Mikor csöngettek, és Itachi is bemutatkozott a családomnak, mint leendő sofőrünk, már teljesen zavarban voltam, hogy miattam ennyi ember idecsődült. Ha Naruto nem nyomja a kezembe a dzsekimet, lehet, hogy inkább mégis otthon maradtam volna, mert nem szerettem, ha ennyi figyelem hárul rám. A szüleim búcsúzóul megpusziltak, és elindultam végre életem első házibulijába.




Naruto

Örömmel nyugtáztam, hogy az Uchiha, a hírével ellentétben nem rámenős. Sakura szüleivel nagyon udvariasan viselkedett, és meglepett, hogy még a bátyja is vette a fáradságot, hogy beköszönjön nekik, és lássák, kivel engedik el szórakozni a kislányukat.

A fiatalok a kocsiban is csak ültek illedelmesen egymás mellett, pedig láttam Sasukén, hogy szívesen megfogná a megszeppent lány kezét, hogy ne idegeskedjen annyira. Bezzeg velem nem bántak ilyen finoman a bátyjával. Egész úton rajtam poénkodtak, és az Állatklinikán töltött délutánomat emlegették. Nem haragudtam, elvégre ennek köszönhettem, hogy újra kibékülhettem Hinatával.

A ház, ami előtt leparkoltunk, még a Hyuuga család villájánál is sokkalta nagyobb volt. Ámulva néztem a hatalmas, kétszárnyú kaput, ami mellett őrbódé állt, és egy bajszos fickó kukkantott ki rajta, aztán intett Itachinak, és beengedett bennünket. Rajtunk kívül még három kocsi parkolt, pedig azt hittem, rengetegen lesznek.


Inas nyitotta ki a bejárati ajtót, aki a két Uchihát ismerős vendégként köszöntötte, és tőlünk is hajlongva vette el a kabátokat, mintha valami előkelőségek lennénk. Ez elég fura volt.

- Karin kisasszony a szalonban várja önöket – kísért el bennünket néhány helyiségen keresztül az említett szobába. 

Szalonként én valami régies jellegű nappalit képzeltem el, de a szám tátva maradt, amikor beléptünk. Volt kandalló, meg bőrfotelek - ahogy képzelné az ember -, de nem olyan szokványos ám, hanem valami űrkorszakbeli kinézetű kivitelben. Minden a kényelemről és a szórakozásról szólt. Rejtett hangfalakból szólt a zene, és egy hatalmas tévén éppen olvasták hozzá a szöveget. Egy vörös, piercingekkel telitűzdelt srác karaokézott, de olyan hamisan, hogy ettől még a botfülű kutya is megveszett volna. Tőle pár lépésnyire egy alacsony dohányzóasztal körül Karin és még két srác kuporgott. Ők meg betűkirakóztak, bár nekem rejtély volt, hogy ebben a ricsajban hogy tudtak koncentrálni.

- Önök is kérnek füldugót? – kérdezte az inas faarccal.
- Pein! Most már elég! – pattant fel Karin, mikor észrevette, hogy az ajtóban toporgunk tanácstalanul.
- Ne már! Ne kapcsold ki! Olyan jól megy! Egy isten vagyok! Figyeld, ez a kedvenc számom, ezt biztos nem rontom el – zendített rá a csávó egy Justin Bieber dalra.
- Nem – toppantott a lány.
- Akkor egy Miley Cyrust? Légyszi! – könyörgött a piercinges, és úgy szorongatta magánál a mikrofont, mintha az élete függne tőle.
- Nem! És Selena Gomez sincs! Elég volt! Már szétmegy az agyam tőled! Valami rendes számot akarok hallgatni – kapcsolta ki a tévét dühösen Karin, és átváltott egy merőben új stílusú zenére.
- Gumimacik? – nyögött fel Itachi, és láttam rajta, hogy legszívesebben visszafordulna. Az inas viszont szolgálatkészen meglóbálta előtte ezüst tálcán a másik lehetőséget – vagyis a füldugókat-, mielőtt leléphetett volna. 

Karin látva, hogy az ő zenei ízlése sem egyezik a miénkkel, végül megkönyörült rajtunk, és kikapcsolta a Gumimacit is.

- Sziasztok Drágáim! – köszöntötte az Uchihákat, aztán felém fordult. - Szóval te vagy az a híres Naruto – állapította meg sátáni mosollyal, és alaposan szemügyre vett. Én udvariasan bemutatkozásra nyújtottam a kezem, hogy lássa, a híremmel ellentétben viszonylag rendes fiú vagyok, de kár volt erőlködnöm, Karin már eldöntötte, hogy kicsinál. – Elhívtam Nejit is. Remélem, örülsz – vihogta.
- Nagyon… – fehéredtem el.
- Szia Karin! Én kikaparom a szemét annak a vadállatnak. Hogy gondolhatta, hogy büntetlenül így megverheti Narutót! – lépett elém védelmezően Sakura, amin eléggé meglepődtem.
- Ugyan-ugyan! Nem kell féltened a szőke herceged, elvégre férfi lenne vagy mifene. Majd megvédi magát – csitította Karin, és azonnal kézen fogta, hogy bemutassa a barátainak. Itachi már velük csevegett, letelepedett a kis asztal mellé a két furcsa fiúhoz, csak Sasuke maradt mellettem. Azt hiszem, ő se nagyon tudta, hogy ebben a fura társaságban kivel tartson.
- Nem akartok karaokézni? – bukkant fel Pein csillogó szemekkel. Erre mindketten azonnal megráztuk a fejünket, és inkább mi is az asztal felé vettük az irányt.
- Ez itt Zetsu – mutatott Karin a zöld-fehérre festett hajú csávóra, aki még most vette ki a füléből a dugót, és Sakurát látva kéjesen megnyalta a száját. 
- Sziasztok! –köszönt, de a kezét csak az elpiruló lánynak nyújtotta, engem figyelembe se vett. 
- Zetsu botanikus, és él-hal a virágokért, meg a törékeny virágszálakért. Szereti elsőnek leszakítani őket, szóval nem fogunk vele kettesben hagyni – csapott a fiú kezére Karin szigorúan, mert az már túlontúl hosszú ideje szorongatta Sakuráét.
- Mond csak kislány, ugye szűz vagy? – kérdezte a liliomtipró elhomályosuló tekintettel, de Itachi elkapta a fülét. 
- Ugye nem akarsz egy kaktuszt a hátsódba? – fenyegette.
- Tőled Itachi-sama, még az is jól esne – jött a megdöbbentő válasz, mire a rendőr undorodva elengedte inkább.
- Én Sasori vagyok – mutatkozott be a másik fiú. Kinézetre normálisabbnak tűnt a barátainál, de amikor folytatta magáról a szövegelést, róla is lemondtam. – A Konohai Nagyszínházban dolgozom. A lányok imádják a Jancsimat. Akarjátok, hogy elővegyem? Mutathatok vele pár trükköt.

Sakura lelkesen bólogatott, míg én döbbenten néztem Sasukéra, hogy avatkozzon végre közbe, mielőtt Sakura olyat lát, amit talán nem kéne. Ő is lesápadt, amikor Sasori a nadrágjában kezdett kotorni, aztán egyszerre sóhajtottunk fel, amikor egy piros ruhás Paprika Jancsit kapott elő, nem a micsodáját. 

- Köszönj szépen Jancsinak! – himbálta meg a bábut Sasori Sakura orra előtt, aki segélykérően nézett körbe, hogy most mit csináljon. 
- Tedd el, Sasori! Ne produkáld már mindig magad! – pirított rá Karin. 
- Mi lesz a program, míg megjönnek a többiek? – váltott témát Pein, és „véletlenül” jelentőségteljesen a kezében lévő mikrofonra nézett, hogy neki lenne rá egy ötlete.
- Nincs több kornyikálás! Eszünk, normális dolgokról beszélgetünk, és játszunk - adta ki a házigazda a parancsot.

Sakura azonnal mellém húzódott, amikor Karin terelgetni kezdte a vendégeit az étkező felé. Főleg Zetsut kerülte, aki többször rákacsintott, amikor azt hitte, senki nem látja. Persze Itachitól mindig kapott érte egy fülest.

A ház minden része lenyűgöző volt. Csak forgattam a fejem bámulva, míg eljutottunk az ebédlőig. Mikor a roskadásig pakolt asztalokhoz ültünk, Karin még telefonált egyet, addig senki nem nyúlt az ételhez, hanem türelmesen vártunk.

- Csak szóltam Deidarának. Éppen alkot a műtermében, de jön ő is enni – magyarázta.
- Deidara valami művész? – kérdezte izgatottan Sakura.
- Lényegében mindegyikük az, a maga területén. Apám a támogatójuk, vagyis az Akatsuki Alapítvány – mutatott körbe a lány a barátain. – Peinnek például tetováló szalonja van, Zetsu apám télikertjében ritka növényekkel kísérletezik, Sasori bábművész, Deidara pedig agyagozik.
- És sikeres? Még nem hallottam, hogy a városban kiállítása lett volna.
- Hát… Deidarával van egy kis gond, emiatt egy galéria se vállalja a művei kiállítását. Sajnos leragadt egy témánál, kizárólag csak falloszokat hajlandó készíteni – bökte ki róla Karin az igazságot.
- Bizony! Ráadásul a sajátját használja modellnek, így jobb, ha nem nyitsz rá „alkotás” közben – mondta Itachi röhögve.
- Nézzétek, milyen szép lett! És tökéletesen méretarányos – robbant be az ajtón egy magas, szőke, hosszú hajú fiú. A tenyerében a legújabb művét egyensúlyozta, vagyis egy újabb fütyit.
- Elég apró és görbe – szólalt meg Sakura csodálkozva. Erős késztetést éreztem, hogy azonnal kézen fogjam, és hazavigyem.
- Deidara! Csodaszép lett, mint mindig, de most tedd le! Éppen enni készülnénk – szólt rá higgadtan Karin. Deidara sértődötten pislogott Sakurára, de szót fogadott Karinnak. Végre ehettünk.

Sajnáltam Sasukét, mert nem nagyon tudott érvényesülni ebben a furcsa kompániában. Folyamatosan szóval tartották Sakurát, a srácok tőle is kérdezgették, hogy mihez ért, mi a hobbija, és amikor kiderült, hogy táncol, mindenki bemutatót követelt tőle. Ő szegény nehezen uralta a zavarát, végül éreztem, hogy az asztal alatt a pulcsim szélét markolja, közben szégyellősen válaszolgat. Az Uchiha figyelmét nem kerülte el, hogy megint hozzám húz jobban, pedig ez érthető reakció volt. Ő egész este eddig egy személyes mondatot se váltott vele, és a lány feltűnően elpirult mindig, ha csak rá nézett. Valami tehát már biztos alakult köztük, de nem volt teljesen világos számomra, hogy Sakura is viszonozza – e a fiú érdeklődését. 

Mikor visszamentünk a „szalonba”, megkönnyebbülve láttam, hogy az inas eldugta a mikrofont, és helyette a szőnyegen valami színes társasjáték volt kipakolva. Hát mindenre gondoltam, csak erre nem, hogy ezek a különc alakok még ilyenekkel szórakoznak péntek este. 

- Túl sokan vagyunk. Sakura, te legyél mondjuk…
- Velem – csapott le a lehetőségre Sasuke, hogy közelebb lehessen a lányhoz.
- Narutóval ki szeretne lenni? – kérdezte Karin. Erre bezzeg nem volt ilyen gyorsan jelentkező.

A játék lényege, hogy mindenki egy kincskereső kaland túrán vesz részt. Meglepetésemre elég komolyan taktikázni kellett, hogy az embert ne temesse be azonnal a futóhomok, vagy ne zabálják fel a krokodilok. Nekem Itachi segített. Egész normális volt. Így, hogy az öccse végre őrködhetett Sakura felett, még Zetsura se kellett figyelnie. Izgatottan suttogta, merre menjünk, milyen felszerelést vásároljunk, mert teljesen bezsongott, hogy győzni akar. 

A játék heve engem is elkapott. Sokkal jobban élveztem, mint azt elsőre gondoltam. Többször összevillant a szemünk Sakurával, és láttam, hogy ő is jól érzi magát. Sasuke közben egyre közelebb és közelebb ült hozzá. Végül a szétterpesztett lábai közt kuporgott a lány. Sasuke kényelmesen átlátott a táblára a válla felett, és egyre gyakrabban fogta meg a piruló rózsaszín derekát, miközben a stratégiájukról sutyorogva tanácskoztak. Mindenki úgy tett, mintha nem venné észre, hogy Sasuke miben mesterkedik, bár néha elkaptam Itachi egy-egy elégedett mosolyát, amikor az öccsére nézett.

Kilencfelé Pein boldogan harsogott el magának egy győzelmi indulót, mert ő lett az első. Itachi, azt hiszem, megpukkadt, amiért csak másodikak lettünk, de Karin betolt egy zsúrkocsit roskadásig piával és édességgel, hogy feledtesse vele a kudarcot. Ekkor Sasuke már nem bízta a sorsát a véletlenre. Határozottan kihasználta, hogy Sakura megszokta a közelségét, és egy lépést sem tágított innentől mellőle. 


Nagyot dobbant a szívem, amikor elkezdtek szállingózni az újabb vendégek, és végre megjöttek Hinatáék is. Nem érdekelt Neji vérben forgó szeme, azonnal a húgához siettem, hogy megölelhessem megkockáztatva egy újabb verést. 

- Szia, Naruto! – üdvözölt Hinata elpirulva, mire átfogtam a derekát, és egy puszit nyomtam az arcára.
- Majd ha kettesben leszünk, köszönök rendesen – súgtam a fülébe izgatottan, mire még jobban elpirult, és boldogan bólintott.
- Szia, te kis pö…
- Hello, Neji! – karolt bele egy ismerős lány. Aztán eszembe jutott, hogy Tenten a neve, és a buliban találkoztunk. Hálásan pislogtunk rá Hinatával, hogy egy csókkal azonnal elvonta Neji figyelmét rólunk. Mi gyorsan kislisszoltunk a folyosóra, és ott Hinata nevetve a nyakamba ugrott.
- Hiányoztam? –kérdezte kacéran.
- El se hiszed mennyire – nyögtem, és máris rátapadtam a szájára.

Nem kellett hozzá sok, hogy egy szobába tévedjünk. Még a lámpát se kapcsoltuk fel, csak elbotorkáltunk az ágyig, és ott folytattuk a csókolózást. Imádtam Hinata mézédes ajkait. Szenvedélyesen faltam a sötétben. Ő hanyatt dőlt és magára húzott. A hajamba markolt, miközben a nyelveink vad táncot jártak. Aztán az ölembe húztam és kibújtam a pólómból, róla pedig merészen lehúztam a fölsőjét. Kéjes élvezettel cirógattam a selymes bőrét. Öleltük egymást, vadul megmarkoltam kemény melleit, amik izgatóan dörzsölődtek hozzám.

- Levegyem a melltartómat? – kérdezte kuncogva.
- Örülnék neki – feleltem izgatottan és én is a csat felé nyúltam, de eltolta a kezem, míg babrált vele. Aztán hallottam az anyag surrogását, és amikor újra magamhoz szorítottam Hinatát már meztelen keblei nyomultak a mellkasomhoz. Majd szét vetett a vágy, de ő tüzelni akart tovább. Pár csók után hanyatt döntött, és rajtam lovagolva hajolt le harapdosni az ajkaim, a fülem, a nyakam. Én meg tenyeremmel rátapadtam a melleire, a csípőm nekifeszítettem, és zilálva nyögdécseltem, ahogy hullámzott rajtam, játszott velem.
- Mi ez a vastag és szőrös? Te híztál? – ült fel váratlanul.
- Nem, miért? – kérdeztem kótyagos fejjel.
- Mert olyan vastag a karod… és mintha szőrösebb lenne – nyögte ki Hinata gyanakvóan.
- A karom? – csodálkoztam el.
- Az az enyém. Nos… lehet, hogy pár kilót magamra szedtem mostanság – jött mellőlünk egy zavart köhécselés.

Azt hittem kiszakad a dobhártyám, mert Hinata akkorát sikított. Éreztem, hogy leugrik rólam, és kiront a szobából. Beugrott, hogy a ruhája viszont itt maradt. Gondolkozás nélkül utána vetettem magam, mielőtt Neji így meglátná.

- Tobi jó fiú! Nem kell megijedni – motyogott az ágyról utánunk a potya vendég.
- Ez már nagyobbnak tűnik, mint Deidaráé – állapította meg Karin, mikor a folyosón beleütköztem, és a földön kötöttem ki. Egyből a dudorodó gatyám elé kaptam a ruhacsomót, mire Hinata sértődötten felhorkant, és kitépte a kezemből, hogy hátat fordítva mindannyiunknak magára kapja.
- Nincs itt semmi látnivaló – tolta vissza Neji fejét Karin a szalonba, és próbálta megakadályozni, hogy valaki még meglássa a kínos szituációt. Épp elég volt Sakura és Sasuke döbbent tekintete. 

A szobából egy alacsony, fekete hajú fickó kacsázott elő álmos szemekkel. Látszott, hogy mélyen aludt, míg mellé nem bújtunk, és föl nem zavartuk. Együgyű mosolyából azonnal gondoltam, hogy szintén valami bolond művész lehet.

- Bocsánat! Tobi tényleg jó fiú – pironkodott zavartan. - Ha a kis hölgy nem kérdezősködik, én csendben maradtam volna! Nem zavartam volna – mentegetőzött, közben félszegen a pizsamája szélét gyürkézte.
- Menj csak vissza, Tobi! Nem te tehetsz róla – karolt bele Karin, és döbbenten hallgattam a nyugtató szavakat, amivel a lány visszafektette, még be is takargatta a férfit, aki korban lehet, hogy az apja is lehetett volna, bár szellemileg valóban az ovisokhoz közelebb állt. 
- Máskor szóljatok, és mutatok olyan szobát, ahol valóban magatok lehettek – pirított ránk a haragos házigazda, mikor csendben becsukta maga mögött Tobi szobájának ajtaját, és újra felénk fordult.
- Elnézést! – kért kettőnk nevében bocsánatot Hinata, és felsegített engem a földről. A háta mögött kerestem menedéket Sakura kíváncsi szeme elől, aki még mindig az öv alatti területem felé vizslatott.
- Ha már ilyen szépen összejöttünk, bemutatom neked az unokahúgomat – lépett hozzánk Sasuke. 




Sakura


Szóval megismerhettem végre hivatalosan is Miss Cicit. Nagy élmény volt! Mikor magához tért a megrázkódtatásból, hirtelen harciassá vált a tekintete. Határozott mozdulattal takarta előlem Narutót, mintha csak a tulajdona lett volna. Pedig csak azt néztem Narutón… vagyis, tökmindegy, mit néztem… Szóval!

- Örülök, hogy megismerhettem végre a legjobb barátom barátnőjét – mondtam nem túl meggyőzően a lánynak. Már megint az az L betűs szó lebegett az agyamban, hogy Hinata egy… LOTYÓ. Még alig ért ide a bulira, és máris meztelenkedik. A megvetés, azt hiszem, kiült az arcomra, mert Naruto haragosan nézett felém.
- Gyere, menjünk vissza a többiekhez – fogta meg a derekam Sasuke, és határozottan visszairányított a szalonba, mielőtt elfajulhattak volna köztünk a dolgok.

A helyiségben már eltoltak minden bútort, sötét volt, csak színes fények villóztak hangulatvilágítás gyanánt. Neji és Tenten táncoltak, a vendégek zöme viszont még a piás pult előtt ácsorgott és iszogatott. Sasuke töltött nekem ásványvizet, majd mi is csatlakoztunk Nejiékhez, bár eleinte nem roptuk olyan hévvel, mint ők. Felbukkant két újabb akatsukis, Kisame és Hidan. Rájuk emlékeztem a buliból. Egyből bíztatni kezdtek, hogy adjam elő megint azt a riszálást, mint múltkor, de akkor az alkohol miatt könnyebben rávettem magam. Most csak Sasuke kérlelő tekintete bírt rá. Körbe álltak és úgy tapsoltak, amikor rákezdtem a popsi rázásra. Számtalan koreográfiát tanultam már a tánccsoporttal, így nem volt nehéz rögtönözni pár látványos mozdulatot, ami nagy sikert aratott. 

- Elég lesz most már! – hessentette szét őket a fekete, amikor már látta rajtam, hogy kezdek fáradni. Megint hozott inni, de alig kortyoltam párat, egy lassú szám kezdődött, és kivette a kezemből a poharat, hogy újra táncolni vigyen. Mosolyogtam, mert tetszett, amikor ilyen volt velem. Határozottan átölelt, esélyt sem adott, hogy nemet mondjak. Persze nem is akartam. 

Hiába, hogy nem először táncoltunk ilyen szorosan összesimulva, én nagyon izgultam. Mióta a házunk előtt olyan szenvedéllyel magához szorított, valahogy minden szava, mozdulata különleges jelentőséggel bírt számomra. Egyfolytában találgattam, hogy vajon mit gondolhat rólam, miért bánik velem így vagy úgy. Idősebb volt nálam, jóval tapasztaltabb. Mikor megéreztem az ujjait a ruhám alá siklani, megmerevedtem. Csak a derekam meztelen bőrét simogatta, mégis megijedtem. Szabad ezt? Helyén való, ha engedem? Észrevette, hogy tétovázom, és lázasan jár az agyam. Visszahúzta a kezét, lesimította a ruhámat, és újra tisztességesen fogott. Nagyon rosszul éreztem magam. Most meg az bántott, hogy ezzel talán megsértettem, vagy elrontottam kettőnk között valamit. Feszengve táncoltunk tovább. Ő is kicsit komolyabb lett, én meg rá se mertem nézni.

- Szeretnéd látni a télikertet? – kérdezte, amikor vége lett a számnak, és láthatólag egyikünknek se volt kedve újra valami pörgősebbre tombolni.
- Mehetünk – feleltem, és majd ki ugrott a szívem, amikor a kihalt folyosókon át kettesben igyekeztünk a célpont felé. Nem ért hozzám, csendben sétált mellettem, aztán kitárta előttem a hatalmas üvegajtót, és hirtelen elfelejtettem az aggódást, úgy éreztem, mintha belecsöppentem a Paradicsomba. 
- Ez lélegzetelállító – ámultam el a hatalmas fákon. 

Mintha az őserdőben járnánk. Fülledt volt a levegő. A sűrű növényzet között keskeny, kövezett járda vezetett. Voltak itt különleges bokrok, rengeteg virág és középen egy tavacska, átívelő fahíddal. A vízben színes halacskák fickándoztak. Egy lámpát se láttam, rejtve voltak, csak a színes fénynyalábok váltakozásából lehetett tudni merre vannak. Hol sárgán, hol zölden, hol lilán vagy pirosan világították meg a lombok közül a hatalmas üvegkupolát. Olyan volt az egész, mint egy varázserdő. Néhány papagájt is felfedeztem az ágakon, de mindegyik csendben gubbasztott, egyedül egy csöpp vízesés csobogása hallatszott. A tó mellett, egy fából készült szigetszerű teraszon három kényelmes kanapé volt körbe rakva úgy, hogy gyönyörködni lehessen róluk a halakban és a növényekben. Sasuke ide vezetett, és amikor leültünk, láttam, hogy valamit mondani akar.

- Mikor Hinatát megláttad, az arcodra volt írva a megvetés – kezdte. Riadtan gondoltam arra, hogy ez valóban így volt. – Nem azért mondom, hogy védjem, de nincs abban semmi rossz, amit csináltak. Szeretnek együtt lenni Narutóval. Azt, hogy egymást kedvelik, a szerelmesek így is ki szokták fejezni. Természetes, hogy amikor csak lehet, összebújnak. Vagy téged az zavart inkább, hogy pont a barátoddal tette? – nézett a szemembe fürkészve.
- Nem tudom – feleltem az igazat. Nekem valahogy olyan kusza volt az egész.

Sasuke olyan csalódottan pillantott rám, hogy még jobban megijedtem. 

- Senki nem írhatja elő, hogy hogyan érezz – sóhajtotta végül, és úgy, mint aki megfáradt, a tenyerébe támasztotta az arcát. 

Most már végképpen nem értettem az egészet, csak azt az egyet szűrtem le magamban, hogy valamivel nagyon-nagyon a lelkébe gázoltam. Rémülten gondoltam arra, hogy megharagudott rám, és többet nem hív el sehová, nem keres, nem lesz velem. Mivel minden gondolatom körülötte forgott, ez a lehetőség elviselhetetlennek tűnt. Éreztem, hogy tehetetlenségemben fojtogatni kezd a sírás. Már bántam, hogy nem hagytam tánc közben, hogy simogasson, és nem mondtam ki nyíltan az előbb, hogy Naruto – mint fiú – engem egyáltalán nem érdekel. 

Erről eszembe jutott, amit Sasuke az előbb mondott: „ Azt, hogy egymást kedvelik, a szerelmesek így is ki szokták fejezni. „ 

Remegő kézzel töröltem le a könnyeim, és tétovázva a fekete toppom széléért nyúltam. Fázósan bújtam ki belőle, aztán a melltartómtól is megszabadultam. Nem tudtam, pontosan mit is akarok ezzel, csak a kedvére szerettem volna tenni. A karom ösztönösen magam elé fontam, és minden ízemben reszketve óvatosan megsimítottam Sasuke haját, hogy nézzen rám.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés