Naruto


Alig hagytam magára Sakurát, máris csörgött a telefonom. Elégedetten nyugtáztam, amikor láttam a kijelzőn, hogy ő hív. Na, mégis megjött az esze és most már tuti bocsánatot kér – gondoltam oktalanul. Óriásit tévedtem! Rémülten könyörgött, hogy azonnal menjek át, mert valami nagy baj történt.


A „baj” ott feküdt a szobája közepén. Mellette pedig a szőnyegen rózsaszín és citromsárga halmok, valami fehér trutyiban úszva. Szerencsére nem emberi agyvelő meg vér, hanem jégkrém lehetett… 

- Ahogy elmentél egyszer csak beugrott ide hirtelen, és halálra rémisztett – szabadkozott Sakura, közben idegesen figyelte a fiút, mintha még most is attól tartana, hogy megtámadhatja.
- Erre te leütötted egy baseballütővel? – fogtam meg a fejem, hogy ilyen nincs. – Pedig úgy látom, édességet is hozott, pont a kedvencedet – ismertem fel végre az áfonya és vanília fagyit, ráadásul csoki dara és még tejszínhab is volt rajta eredetileg, bár a szőnyegen szétfolyva ez az egyveleg elég gusztustalanul mutatott. 
- Mi van, ha megöltem? – bökdöste meg Sakura az arcát aggódva, természetesen a „fegyverével”, mintha az a szerencsétlen leprás lenne.
- Aúúhhh – nyögött fel váratlanul az áldozat, mire a baseballütő újra magasra lendült.
- Higgadj már le! – akadályoztam meg az újabb csapást, mire az Uchiha szeme hálásan villant. A fején már így is egy szép dudor volt, gondolom, nem hiányzott neki egy másik is.
- Még köszönni se hagyott, máris rám rontott – panaszolta.

Valamiért azt hittem, ha magához tér rettenetesen dühös lesz, de leginkább csak fájdalmas képet vágott és nyugtalanul pillantgatott az ütőre, amit Sakura kitartóan szorongatott.

- Hogy kerülsz ide? – érdeklődtem, miközben igyekeztem segíteni neki. Szemlátomást szédült, és a feje is baromira fájhatott, ezért csak nehézkesen tudott felülni.
- Elmaradt a délutáni randink, ezért helyette egy kis meglepetést akartam – magyarázkodott.
- Randi? – sápadt el Sakura. – Hiszen nem is ismerem! Még a nevét se tudom! – lengettem meg az ütőjét indulatosan.
- Azok után, ami köztünk történt, te nem tudod a nevemet? – háborodott fel a sértett is.
- Miért, mi történt köztetek? – kapcsolódtam be én is.
- Mi? Hát például Sakura szombaton velem töltötte az éjszakát – bökte ki a fiú gyanútlanul.
- Ekkorát talán nem kellett volna ütnöd! – vélte Sakura, amikor az Uchiha ismét ájultan hevert előttünk, de most nekem köszönhetőleg.
- Megérdemli az a szemét! Így kihasználni azt, hogy te ennyire hülye vagy! Felháborító! – kiabáltam mérgesen.
- Szerinted én hülye vagyok? – görbült le Sakura szája.
- Hát… - vakartam meg a fejem tehetetlenül, mert ez a helyzet már nagyon abszurd volt.
- Inkább elmegyek, látom, elég paprikás kedvetekben vagytok ma – tért újra magához az a szoknyapecér, és próbált valóban feltápászkodni és hazaindulni.
- Nem mész te sehová, míg nem tisztáztunk néhány dolgot – kaptam el a grabancát, mielőtt kiszökhetett volna az ablakon.
- Sakura, te hozz jeget! – küldtem el, hogy nyugodtan beszélgethessünk.
- Azt hittem, csak barátok vagytok, de most elég féltékenynek tűnsz – állapította meg az Uchiha, amikor ketten maradtunk, megadóan visszahuppant a szőnyegre és várta, hogy számon kérjem.
- Sakura nagyon fontos nekem. Gondolom, te is észrevetted, hogy kicsit furcsán jár az esze, de attól még egy rendes lány és senkinek nem engedem, hogy kihasználja. Szóval jobb, ha ehhez tartod magad, és most őszinte leszel velem! – fenyegettem meg.
- Gondolom, arra lennél kíváncsi, hogy mit csináltunk együtt szombat éjjel, de erről nem mesélhetek. Az csak kettőnkre tartozik. Tőlem le is üthetsz újra, akkor se mondok semmit – közölte makacsul.
- Te nyomorult! Ha kárt tettél benne! – borult el az agyam. - De az ütővel nem ijesztgethettem tovább, mert könnyedén kicsavarta a kezemből és a szekrény tetejére tette, hogy ne tudjuk vele többet sakkban tartani. 
- Semmi okod aggódni. Annyit mondhatok, hogy jól érezte magát és elégedj meg ennyivel, oké? – nézett komolyan a szemembe.
- Megjöttem – viharzott be Sakura két zacskó mélyhűtött zöldborsóval. 
- Köszi – mosolygott rá Sasuke olyan kedvesen, amibe az az ostoba lány persze azonnal belepirult.
- Szerintem most már otthon is kezelni tudod magad, úgyhogy jobb lenne, ha elmennél – vetettem véget a meghitt pillanatnak és elkoboztam tőle a zöldségeket mielőtt a fejére tehette volna.
- De te mondtad, hogy hozzak – értetlenkedett Sakura.
- Már sokkal jobban van, had menjen csak! – döntöttem el a helyzetet.
- Oké – tápászkodott fel Sasuke és még egy utolsó pillantást vetve ránk az ablakhoz indult.
- Sasuke! Láttam, hogy Sakura kezdett ki veled a buliban, de most már nem akar tőled semmit, szóval ne mászkálj utána – mondtam búcsúzóul. Bátor voltam, mert láthatólag eszébe se volt kihasználni, hogy sokkal erősebb, mint én.
- Tényleg nem akarsz többet látni? – fordult döbbenten Sakurához, aki kicsit szomorúan ugyan, de megrázta a fejét.
- Akkor, sziasztok! – mondta kimérten és távozott. Kicsit lelkiismeret-furdalásom volt, mert láttam rajta, hogy nagyon megbántódott, de akkor is felelősnek éreztem magam Sakuráért. Ő még csak egy buta kislány volt egy ilyen nagy halhoz képest. Sasuke csak fájdalmat okozott volna neki.




Nagyot csalódtam Hinatában. A randin úgy váltunk el, hogy nem haragszik rám, amiért hazamegyek Sakurával beszélni, de most mégis sorra hárította minden próbálkozásom, hogy megint találkozhassunk. Minél idegesebb voltam miatta, annál jobban kezdtem értékelni Sakurát. A történtek után sokat gondolkodtam a kapcsolatunkon. Szöget ütött a fejembe, amit az Uchiha mondott. Szerinte féltékenynek tűntem. Én inkább féltésnek nevezném, amit éreztem, bár tény, hogy Sakurával mindig is különleges viszonyban álltunk. Pici kora óta úgy csüngött rajtam, mintha a testvére volnék. Mindent megtett, csak hogy együtt lehessen velem. Fociztunk, verekedtünk, háborúsat játszottunk, fára másztunk. Mindenben idomult hozzám, ami nekem nagyon tetszett. Mikor nagyobbak lettünk se változott a helyzet. A harcolós mangáim mindig nála kötöttek ki, a falain neki is ugyanazok a poszterek voltak, mint nekem. Csak onnan látszott, hogy ő lány, hogy az anyukája határozottan nőiesen öltöztette. Inkább elviselte, hogy a szép ruhácskák folyton koszosan és szakadtan kerültek a szennyesbe, mert eltiltani nem akart bennünket, de azt se szerette volna, ha a gyereke fiúnak képzeli magát. Pár babát is kapott, de azok mind vagy a közös laboratóriumunk boncasztalán végezték vagy sajnálatosan az aktuálisan vívott háborúin áldozatai lettek. 

De attól még, hogy mindig együtt lógtunk, nem gondoltam volna soha, hogy ez több mint barátság. Bár Hinata nagyon szép lány volt, én szerettem Sakura vidám mosolyát is nézni. Aranyos volt, amikor a hatalmas zöld szemeivel rácsodálkozott a világa, vagy olyan mókásan biggyesztgette a száját koncentrálás közben. Mikor táncolt igazi nőnek nézett ki. Az volt az egyetlen időtöltés, amit nem közösen csináltunk, de gyakran megnéztem próba közben és természetesen a fellépéseken. Annyira jól mozgott. A fellépő ruhái tökéletesen kiemelték törékeny alakja minden szépséges részletét, mégis úgy hittem, csak olyan szemmel méregetem őt, mintha a büszke bátyja lennék. Nem értettem miért borult el az agyam a közös éjszaka említésére. Miért fájt arra gondolni, hogy esetleg más fiúval feküdt le először.

Mivel Hinantát nem értem el, hiába próbáltam kibékülni vele, valami furcsa ötlettől vezérelve többet kezdtem törődni Sakurával. Talán bűntudatom is volt, talán kicsit féltettem is a státuszom mellette. Mindig csak az enyém volt, nem szívesen osztozkodtam rajta, mert tetszett, hogy ő az én egyszemélyes rajongótáborom.



Sakura


Örültem az ötletnek, hogy együtt menjünk Narutóval szombaton az állatkertbe. Régen a családjainkkal gyakran megtettük ezt a kirándulást hétvégenként, de kettesben még nem voltunk. Izgatottan szálltam fel vele a buszra. Naruto meglehetősen felnőttesen viselkedett. Megvette a jegyeket, mindenhol előre engedett, meghívott mindenféle finomságra. Sokat nevettünk. Utánozta az állatokat meg vicces történeteket mesélt, annyira élveztem! Éppen egy hatalmas vattacukrot kaptam tőle, amikor elkomolyodott. Kíváncsian néztem a hátam mögé, vajon mit láthatott, de senki nem volt mögöttem. Mikor észrevette a reakcióm, újra mosolyt erőltetett az arcára.

- Gyere! Meghintáztatlak – terelt a játszótér felé, és én engedelmesen felültem egy hajóhintára.

Nem voltunk már kisgyerekek, de ugyanúgy élveztük a dolgot. Igaz kettőnknek elég szűkös volt a hely, ahogy Naruto velem szemben az ülőkén elhelyezkedett. Próbáltam kapaszkodni és a vattacukromat se elejteni. Ő lendületesen lökni kezdett bennünket és hamarosan magasan szálltunk. Közben mindenféle hülyeségeket kurjongatott. Már fájt a hasam a sok nevetéstől, amikor lelassítottunk és végre megint enni tudtam a rózsaszín édességfelhőből. Ő is csipegette a vattacukrot, aztán hamar el is fogyott.

- Jó ez a nap, nem? – kérdezte, amikor elégedetten hátra dőltem és az arcom a napfény felé tartottam, mert élveztem, hogy a sugarai melengetik a bőrőmet.
- Igen. Gyakrabban csinálhatnánk ilyet – suttogtam boldogan, és lehunytam a szemem, hogy kiélvezzem ennek a pillanatnak minden gyönyörét.

Meglepetten nyílt ki a szemem újra, mikor kicsit megbillent velünk a hinta és éreztem, hogy Naruto közel hajol hozzám. Égszín tekintete vágyakozóan ragyogott. Azonnal őrülten dobogni kezdett a szívem és a szám kiszáradt. Megigézve bámultam, ahogy egyre közelít. Mindig is erre vágytam, most mégis féltem. Aztán hozzám ért, a szája gyengéd volt és óvatos. Nem fogott le, mint az az erőszakos fiú, nem erőltette rám magát, hanem gyengéden bírt rá, hogy hagyjam és viszonozzam a csókját. Számomra ez volt a megvalósult álom. Bár nem éreztem olyan izgatottságot, mint az első csókomnál, valahogy mégis sokkal boldogabb voltam. 

Kábultan pislogtam rá, amikor lesegített a hintából és kézenfogva hazaindultunk.

Néztem az összekulcsolódott ujjainkat, az elégedett mosolyát. Mámorban úszva hagytam, hogy vezessen bárhová. Ebben a szép időben rengetegen voltak. Nevetgélve kerülgettük a sok-sok embert. 
Aztán egy furcsa pár állta utunkat. Hinata és az a fiú.

Tulajdonképpen én nem is törődtem volna velük, mentem volna szó nélkül tovább, de láttam, hogy Narutónak elfehéredik az arca, hogy őket együtt látja. Bénultan néztem, ahogy kicsúszik a kezem a kezéből és többé már nem törődik velem, csak a fekete hajú lányt látja, aki hasonló megrendültséggel bámult minket.


Naruto csalódott arcát nézve valami megpattant bennem. Végre megértettem hol a helyem az ő életében. 
Hinata futni kezdett, én meg könnyes szemmel követtem a szőke fiút, ahogy a tömegen keresztül utána veti magát.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés