Sakura

Ijedtemben egy apró sikoly szaladt ki a számon, amivel majdnem sikerült felébresztenem a mellettem alvót. Rémületemben pár pillanatig tágra nyílt szemmel figyeltem, mi lesz velem, mert a fiú félálomban utánam kezdett tapogatózni. Majdnem újra felsikoltottam, amikor a karját lazán átvetette a hasamon, és kényelmesen elhelyezkedve ismét elszenderedett.

Mi szexeltünk? – jutott eszembe a kétségbeejtő gondolat. Annyit tudtam az egészről, hogy azt csupaszon szokták csinálni és általában az ágyban. Így, ez alapján sajnos úgy nézett ki, hogy igen. Én legalábbis meztelenül feküdtem a keskeny heverőn egy hímneművel, ami nem túl jó hír. 
Talán odaadtam magam egy vadidegennek, akinek még a nevét se tudom? Csak nem tehettem!

A tegnapi buliról semmi emlék nem ugrott be, így fogalmam sem volt, hogy kerülhettem ide, merre hagyhattam el a ruhám, mert sajnos a szobában nem volt, na meg az is teljesen homály, vajon mit műveltem konkrétan az éjszaka? 
Anyáék talán már a rendőrséggel kerestetnek, mert nem értem haza reggelig – gondoltam dobogó szívvel.

Ekkor azt tettem, ami ebben a helyzetben a legfeleslegesebb volt. Kétségbeesésemben sírva fakadtam. Reszketni kezdtem a sokktól, hogy ilyen megalázó helyzetbe kerültem. 

El kell innen menekülni minél előbb! – fogalmazódott meg bennem, mikor próbáltam végre uralkodni magamon. Egy percig az alvó fiút figyeltem, aki békésen feküdt mellettem. Szerencsémre meg se moccant, amikor araszolni kezdtem a karja alól. A takarót természetesen húztam magammal, és fel voltam készülve a hányingerre, ha őt is meztelenül találom alatta. Ismét sírni lett volna kedvem, de most megkönnyebbülésemben, amikor kiderült, hogy csak a karja volt fedetlen, amúgy egy pólót meg melegítőnadrágot viselt. Azt hiszem, még soha nem örültem ennyire semminek. Erre én még nem voltam felkészülve. 
Szex? Pucér pasi? 
Bár, ha már megtörtént köztünk a dolog, elég álszent dolog tőlem így szemérmeskedni. 

Mekkora egy hülye vagyok! 

A torkomban lüktetett a szívem, amikor sikerült gond nélkül lekászálódni az ágyról és a meleg paplant magamra tekerve a ruhámat kezdtem keresni. A szobában feltűnő rend uralkodott. A polcok roskadoztak a rengeteg dvd-től. A fiúnak iszonyú sok filmje volt, és ha nem ilyen szörnyűséges körülmények között tévedek ide, azonnal rájuk vetettem volna magam, hogy átnézzem őket. Imádtam, főleg a vígjátékokat. A méretes plazma mellett egy x-box is díszelgett, de alapon egy házi mozi volt a tévére kötve. Kánoán!

Eléggé szeretném én ezt a szobát… amúgy… - állapítottam meg magamban - mert buta módon lenyűgözött a lehetőség, milyen jókat is lehetne itt mozizni, meg játszani. Tudom! Nehezen növök fel.

De most jobb dolgom is volt ennél, sajna. Reménytelenül ténferegtem, hátha meglelem a holmim. Az ő tegnapi ruhája összehajtogatva hevert az íróasztalán, amin kicsit elgondolkoztam. A vad szerelmeskedések a filmekben mindig úgy történnek, hogy a párok össze-vissza hajigálják közben, amit levesznek magukról. Olyat még nem láttam, hogy ráérősen hajtogatni kezdik a ruhájukat, és csak utána ugranak csukást az ágyba. Talán mi sem csináltuk AZT, hanem csak aludtunk – kezdtem reménykedni.

Valószínűleg lenne valami nyoma, ha én most vesztettem volna el a szüzességem. 

Nem fájt semmim, de visszalopóztam az ágyhoz, hogy a lepedőt is megnézzem vérnyomok után kutatva. Patyolatfehér volt. Kezdtem a helyzethez képest megnyugodni, bár a ruhátlanság már borzalmasan zavart. Utolsó ötletként csendben nyitogatni kezdtem a szekrényeket, aztán szégyen ide vagy oda, kiloptam magamnak mindent, amire szükségem volt. Szerencsémre ez a fiú nagyon pedánsan tartotta a holmiját, illatosan sorakoztak a cuccai, így könnyedén találtam magamnak pólót, zoknit, bár a nadrágot és a pulcsit többször föl kellett hajtanom, hogy jó legyen. Felöltözve már sokkal kellemesebb volt. Kíváncsian a fiúhoz hajoltam, hogy ellenőrizzem, tényleg mélyen alszik-e, mielőtt kilopózni készültem tőle.

Most néztem csak meg magamnak alaposabban. Fekete fürtjei kócosan hullottak az arcába, ahogy hason aludt. Kimondottan szép vonásai voltak, a bőre szokatlanul fehér és hibátlan. Emlékeztem az éjfekete szemeire és arra, mennyire jól csókolt. Ebbe megint beleborzongtam.

De lehet akármennyire is csinos, attól még ki tudja, milyen szándékok vezérlik! Valószínűleg egy perverz disznó. Nem várhatom meg, hogy felébredjen, és ez kiderüljön róla, szóval gyorsan befejeztem a bámulását.

Sikerült hang nélkül kinyitnom a szobaajtót, és már csak azért imádkoztam, hogy ne fussak össze a házban senkivel. Egy emeleti folyosón találtam magam, innen egy faragott falépcső vezetett lefelé. A falakon rengeteg családi fotó díszelgett, de most nem volt se időm, se kedvem áttanulmányozni. Lábujjhegyen osontam át a helyiségeken, mikor váratlanul megakadt a szemem valamin. Valószínűleg a nappaliban járhattam és meglepetésemre a fűtőtest mellett megláttam egy szárítót, amin a ruháim díszelegtek. Valaki gondosan kimosta őket. Pirulva kaptam le az apró tanga bugyit meg a harisnyát, melltartót, aztán a kedvenc rózsaszín felsőmet és a fekete miniszoknyát. A szandálom is itt volt meg a fekete kardigán, bár az utóbbi még nem száradt meg teljesen, hiába tették a radiátorra. Úgy döntöttem, nem húzom az időt újabb átöltözéssel. A fiú holmiját majd valahogy visszajuttatom, inkább menekülök innen, amíg lehet. 

Elég idétlenül festhettem a több számmal nagyobb férfimelegítőben meg a zoknira húzott magas sarkú szandálban, de most nem érdekelt. Szerencsére senki nem volt az utcán, hogy láthatta volna. Szaporán szedtem a lábam, hátha otthon még nem ébredtek fel a szüleim, mert úgy tűnt, még korán reggel van, és így le se buktam. Gyorsan tájékozódtam, körülbelül a város melyik pontján lehetek, és egy húsz perces gyaloglás után már meg is láttam a házunkat. Azonnal megkerültem, és az ablakom felé vettem az irányt. Imádtam, hogy a szobám a földszinten volt, ráadásul az ablaka a hátsó udvarra nézett, így kedvemre közlekedhettem rajta a szüleim tudta nélkül. Este volt annyi eszem, amikor kiszöktem, hogy nem csuktam be rendesen magam után, csak benyomtam, így most gond nélkül visszamászhattam rajta. Nagyon meglepődtem, amikor a szobámban viszont vendég várt. Egy oltári dühös Naruto.


Naruto


Mindig is sejtettem, hogy Sakurának nincs ki a négy kereke, de ma éjjel erről tökéletesen meg is bizonyosodhattam. Shikamaru szólt, hogy nézzem csak, ki viháncol pár méterre tőlünk a táncparketten. Sakura a klub tulajdonosának lányával ropta, körülöttük a híres banda, az Akatsuki. Elég félelmetesen festettek mindannyian az extrém ruházatuk miatt, pedig állítólag normális srácok voltak.

- Biztos megsértődött, hogy őt nem hívtad – mondta Kiba komolyan, és láttam, hogy neki se tetszett, hogy az osztálytársunk vadidegenekkel tombol. Vagyis nehezen döntöttem el, hogy mennyire is szoros ez az ismeretség, mert Karin eléggé anyáskodott Sakura felett, mintha régóta jó barátnők lettek volna.
- Haza kéne vinni – állapítottam meg, amikor láttam, hogy Sakura egyre jobban belemelegszik a táncolásba, és körülötte minden hímnemű csorgatni kezdte a nyálát a feltűnő riszálásra.
- Naruto, ki az a lány? –kérdezte Hinata, amikor már jó ideje nem vele foglalkoztam, hanem a fejleményeket figyeltem.
- A szomszéd lány. Együtt nőttünk fel és osztálytársak is vagyunk. Tudod, rendszerint együtt lógunk, de most nem hívtam meg ide. Emiatt azt hiszem, eléggé berágott rám.
- Talán féltékeny? Lehet, hogy látott bennünket az előbb? – vetette fel Hinata őszinte aggódással.
- Nem járunk, csak barátok vagyunk. Miért ne lehetnék akkor veled? Látod, ő is remekül szórakozik nélkülem – zártam le a témát, és dacosan azért is innentől megpróbáltam csak Hinatára koncentrálni. Sakura, ha volt olyan ostoba, hogy eljött és mulatni akart, hát csak tegye! Nem vagyunk összekötve – gondoltam mérgesen.

Meglepett, amikor véletlenül csak arra pislantottam megint, és összetalálkozott a tekintetünk. Sakura láthatólag nagyon-nagyon haragudott. Szinte villámokat szórt a szeme, ahogy rám nézett. Rosszabbul festett, mint egy sértett feleség. Közben megint lassú számot tettek be, ami arra emlékeztetett, hogy jobb dologgal is elüthetném az időt, mint vele szemezgetni. Inkább Hinatához fordultam és magabiztosan megcsókoltam újra a felkínálkozó, mézédes ajkakat.

- Ebből gond lesz! – kopogtatta meg a vállam Shikamaru. Dühösen váltam el Hinata szájától, hogy megnézzem, miből lesz gond. Azt hiszem, földbe gyökerezett a lábam, amikor megláttam, hogy Sakura éppen mit csinál: A város egyik fenegyerekével végeztek kölcsönös mandulavizitet. 

Ha a haverok nem fognak vissza, talán közéjük is rontok, megkockáztatva, hogy laposra vernek. Uchiha Sasuke ugyanis elég jó erőben volt, városszerte híresnek számított kiemelkedő sikerei miatt. A küzdősportok több ágát is gyerekkora óta űzte, állandóan versenyekre járt, tulajdonképpen még én is nagy rajongója voltam, de azt azért neki se tűrhettem, hogy a buta gyerekkori pajtásomat így kihasználja.

- Csigavér! Biztosan vigyáznak rá – nyugtatgattak Kibáék. Ők ismerték az Akatsukit. 

Innentől viszont mást se csináltam, minthogy a díszes társaságot figyeltem. Észre se vettem, Hinata mikor lépett le mellőlem. 

Aztán az egyik mosdóban tett látogatás után Sakurának nyoma veszett. Dühösen jártam körbe-körbe a szórakozóhelyen, hátha megtalálom, de Sasukéval együtt eltűnt. Borzalmasan ideges voltam. Jobb ötletem nem lévén elköszöntem a többiektől, és haza indultam. Aztán képtelen voltam lefeküdni. Rutinosan kilendültem az ablakon, hogy bemásszak a szomszéd házén. Megszokott volt köztünk Sakurával, hogy átjártunk egymáshoz. Az utóbbi időben szinte csak az ablakot használtuk, mert így kikerültük a felesleges magyarázkodást a szülőknek.

A szobája most üres volt. Mérgesen dőltem le az ágyára, közben azon járt az agyam, vajon hol lehet. Néha rettenetesen gyerekes tudott lenni, végtelenül naiv, és nagyon reméltem, hogy az a szemét ezt nem használja ki.

Reggel hét után kolompolásra ébredtem. Hatalmasat sóhajtottam, amikor megláttam Sakurát az ablakban. Az öltözéke viszont ismét felingerelt. Dühösen bámultam rajta a fiú holmikat, és hiába nézett rám ártatlanul a nagy zöld szemeivel, mérgemben jól megrángattam.

- Te ostoba, hülye tyúk! Hol voltál egész éjjel? – cibáltam meg alaposan a ruhájánál fogva. Szegény csak bámult rám, mint egy kisboci a csodálkozástól, mert soha nem emeltem még rá kezet, de aztán láttam, hogy ő is indulatossá válik.
- Ki volt veled tegnap az a lány? – toppantott ő is dühösen a lábával.
- Nem mindegy? Miattad még a telefonszámát se tudtam elkérni. Lelépett, mert veled voltam elfoglalva. Remélem, most boldog vagy! Önző liba! – löktem durván az ágyára, és mielőtt valami még rosszabbat a fejéhez vágtam volna, inkább kimásztam az ablakán.


Sakura

Mivel a szüleim azt se tudták, hogy este tíz után leléptem itthonról, reggelig nem is kerestek. Szerencsém, hogy mindig hajnalban ébredtem, így időben magamhoz tértem most is, és megúsztam a lebukást. A fiú ruháját gondosan elrejtettem, aztán egy forró fürdőt vettem, ott próbáltam összeszedni a gondolataim. Mire anyuék felébredtek már reggelit készítettem és csendesen tévéztem a nappaliban. Vagyis úgy csináltam. Egyébként lázasan járt az agyam, vajon hogy végződött az este. Később felmentem a szobámba és böngészni kezdtem a neten. A magam tizenöt évével még nem sok tapasztalatom volt a testi dolgokról, és nagyon reméltem, hogy ez az éjszaka sem változtatott a helyzeten.
Bíztam benne, hogy csak azért nem viseltem ruhát, mert ki kellett valamiért mosni, a fiú mellettem pedig csak őrségként szolgált, nehogy reggel ellopkodjam a családjuk ezüst evőeszközeit, míg mindenki békésen alszik.

Pirulva nézegettem a felvilágosító képeket és próbáltam értelmezni magamban a leírtakat. Először olvastam ilyen részletesen az első együttlétről, mert eddig nem igazán izgatott a téma. Elég kínos volt, de most tudnom kellett, ez mivel járna. Aztán a közösségi oldalakat nézegettem, hátha rálelek, tulajdonképpen kivel is töltöttem az éjszakát. A házukban nem volt időm turkálni, hogy a nevét kiderítsem, pedig a történtek után az hiszem, illene tudnom. 
Bár eléggé utáltam őt.
Igazság szerint leitatott és elrabolt. Ez pedig bűncselekmény! 

Narutóra is nagyon haragudtam. Nem azért, mert más lánnyal volt, hanem mert mostanság egyre több titka volt előttem. Gyűlöltem ezt. Én mindig, minden apróságról beszámoltam neki, de ő valahogy csendesebb lett az utóbbi időben, inkább a haverjaival kezdte kibeszélni a dolgait. 

Délutánra ismét maga alá gyűrt a szégyen. Eszembe jutott, a fekete fiú mekkora lotyónak tarthat. Olyan jó lett volna most átmenni Narutóhoz, hogy kipanaszkodhassam magam, de nem tehettem. Még a fejem is leszedte volna, ha megtudja, hogy egy idegen ágyában ébredtem.

Másnap nem szóltunk egymáshoz. Naruto direkt korábban indult, hogy ne kelljen velem mennie az iskolába, aztán órák alatt is csak a könyvét bűvölte. Csodálkoztam, hogy a haverjai is csendben vannak, nem hozzák fel a szombat estét.

Iskola után apró ponttá akartam zsugorodni, mert a kapuban egy ismerős alak állt. Valószínűleg rám várt.

- Nem segít, ha a táskád a fejed elé tartod, mivel már régen kiszúrtalak – szólított meg, mire lángba borult az arcom a szégyentől, hogy ilyen gyerekesen próbáltam álcázni magam. Nagyon nehéz volt a szemébe nézni, pedig rengeteg kérdésem lett volna hozzá. Helyette csak bénultan leeresztettem a táskát, és tétován megálltam mellette. 
- Szia! – mondta, és váratlanul egy puszi csattant a számra.

Körülöttem páran felszisszentek, míg én döbbenten néztem fel a sötét szemekbe és reménykedtem, hogy most az egyszer talán mégis megnyílik alattam a föld, mert ez után a csók után biztos az egész iskola lotyónak tart majd.

- Mit csinálsz? – dadogtam.
- Csak köszöntem. Mehetünk? – vette ki jókedvűen fütyörészve a kezemből a táskát, és lazán elindult arrafelé, amerre lakom.
- Hova? – tettem fel gyanakvóan a kérdést.
- Hazakísérlek, közben pedig beugrunk egy gyümölcskehelyre a Nasi bárba.
- Az a kedvenc helyem – nyögtem bénultan.
- Tudom, mesélted – fordult vissza nevetve. Tetszett neki, hogy mennyire meglepődöm ezen a híren.
- Ilyeneket mondtam neked? – csodálkoztam el.
- Igen, és még sok mást is. Részegen elég közlékeny vagy – felelte vidáman.

Megsemmisülve ballagtam utána. Bánatosan figyeltem a kezében himbálózó iskolatáskámat. Ha sikerült volna valahogy visszaszereznem, most tuti újra meglógtam volna tőle.
Ekkora égést! Vajon mi mindent kotyogtam még ki neki? – motyogtam rémülten.

- Jól vagy? – torpant meg és fordult felém váratlanul, mire sikerült úgy nekiütközni, hogy szó szerint ledöntöttem a lábáról, és persze repültem utána, ahogy kell.

Nem is én lettem volna, ha sikerül azonnal gond nélkül felállni róla, ehelyett lovaglóülésben éppen a micsodájára tehénkedtem, amitől ő fájdalmasan felnyögött és a combomba markolt. 

- Bo… bocsánat – fészkelődtem tovább, de ettől sem lett jobb persze. Zavaromban most meg a gyomrába tenyereltem, ahogy próbáltam megint feltápászkodni.
- Nyughass már! – kiáltott rám fájdalmasan, és elkapta a két csuklóm, hogy megakadályozza az újabb kísérletezésem. – Majd én megoldom – vett néhány mély levegőt elszántam, és óvatosan felült, közben pedig engem is tartott, nehogy lebillenjek róla. Riadtan kapaszkodtam a vállába, hogy most meg mit akar, közben a járókelők jókat röhögtek a szerencsétlenkedésünkön. Mikor újra stabilan ültem az ölében, a szoknyám gyorsan mindenhol lesimítottam, aztán éreztem, hogy a derekamnál fogva talpra állít és ő is végre felkel a koszos földről.
- Kimosom! – suttogtam rémülten, amikor megláttam, hogy a fehér inge, vagyis az iskolai egyenruhája háta tiszta por lett.
- Köszi, inkább nem – hárította a dolgot kissé morcosan. – Így viszont nem ülhetünk be sehová, szóval ugrott a cukrászdázás – tette hozzá szemrehányóan.
- Nem is baj, úgyis sietek – kaptam az alkalmon, és villámgyorsan a járdán heverő táskámért vetődtem, majd futásnak eredtem. Meg sem álltam hazáig.


Naruto

Vasárnap két dologgal voltam elfoglalva. Próbáltam kideríteni Hinata telefonszámát, és igyekeztem rendesen kialudni magam. Ha az a némber a szomszédban nem kergült volna meg, most átmehetnék hozzá tanácsot kérni, vagy elmesélhetném, mennyire élveztem a tegnap estét, de sajnos most Sakurával nem lehetett beszélni. Valamiért átváltott hisztis sárkány üzemmódba. 
Talán félreértettem az érzéseit? Valóban féltékeny lenne? 

Kizárt!

Ha máskén kezelne, mint barátot, nem smárolt volna olyan elmélyülten az Uchihával. Magamban erre a következtetésre jutottam, így nyugodt szívvel túlléptem ezen a problémán, és folytattam a kutatást.

Este végre elértem Shikamarut. Állítólag neki Temari megadta a telefonszámát, így rajta keresztül megtudtam Hinatátét. Sokáig fűztem szegény lányt, mire megbocsátott és megígérte, hogy másnap eljön velem randizni.

Hétfőn a haverok lelkére kötöttem, hogy ne piszkálják Sakurát a szombat estével, én viszont folytattam a pukkadást. Látványosan nem vettem róla tudomást. Azt vártam, hogy bocsánatot kér, amiért kémkedett utánam, meg ilyen felelőtlen volt, hogy idegenekkel szórakozott, de nem úgy tűnt, hogy gyötörné a bűntudat. Ráadásul mintha ő lett volna megsértődve rám, ezért mérgemben szó nélkül otthagytam az iskolában. Gondoltam, nélkülem is hazatalál. 
Egyébként is dolgom volt.

Hinata nem a mi sulinkba járt. Egy parkban beszéltünk meg találkát, mivel sokkal előbb végzett ma, mint én, és így ez volt a legegyszerűbb megoldás. Izgatottan vártam, milyen is lesz életem első randija vele. Vettem neki virágot és az ebédemhez járó csokimat is meghagytam neki, hátha szereti. 

Hamarosan jött is. Ő már nem az egyenruhájában volt, hanem egy lila fűzős tornacipőben, farmerban, fehér topban és egy lila kardigánban. Az őszi napfény gyönyörűen csillogott hollófekete haján, ami egész a derekáig ért. Most nem volt úgy kifestve, mint a bulin, de még szebbnek láttam. Pirulva közeledett felém, viszont észrevettem, hogy lopva ő is végigmér. Elvigyorodtam.

- Szia! – köszöntem előre és azonnal a karomba zártam.
- Szia! – suttogta ő is, és csókolózni kezdtünk. 
Ó, milyen isteni, ha az embernek barátnője van!

Később kézenfogva sétálgattunk, meghívtam fagyizni, és leültünk a park közepén található csónakázó tó partjára beszélgetni.

- Akkor tulajdonképpen én vagyok az első igazi barátnő neked? – kérdezett rá, mikor az életemről meséltem neki.
- Igen. Még nem jártam senkivel. Elég béna dolog, nem? – jöttem kicsit zavarba.
- Nekem is új ez. Eddig csak a lányokkal jártam bulizni, nem igazán ismerkedtem – mondta szégyellősen, amitől egyszeriben nagyon jó kedvem lett.
- Akkor ez valami különleges most mindkettőnknek – öleltem át, és az ölembe húztam. Ő átkarolta a nyakam és hagyta, hogy megint csókolni kezdjem. Egyszerűen nem tudtam betelni ezzel az érzéssel, hogy milyen finomak az ajkai, mennyire jó őket ízlelgetni.
- Az a lány, Sakura… - fogott bele később bizonytalanul, amikor már csak összebújva ültünk, figyeltük a tavon úszkáló hattyúkat, és gyengéden simogattam a haját meg a hátát.
- Igen?
- Szóval ő a barátod, ugye? 
- Igen, de ezt már megbeszéltük – lettem kicsit ingerült.
- Láttam idefelé jövet. Megint Sasukéval volt, konkrétabban rajta.
- Hogy? – jöttem zavarba.
- Hát Sasuke feküdt a járdán, Sakura meg ült rajta. Elég fura volt ez így fényes nappal…
- Az ám – öntött el a méreg, hogy az az ostoba lány már megint mibe keveredett.

Innentől már nem tudtam úgy élvezni a randit. A gondolataim gyakran kanyarodtak Sakurához, vagyis megpróbáltam elképzelni és magyarázatot találni rá, hogy mi is történt közte és az Uchiha közt. Azt hiszem, ezzel megint jól elszúrtam a dolgokat.

- Nekem most mennem kell, sok még a tanulnivaló – állt fel az ölemből Hinata, mikor elméláztam, és várta, hogy reagálja végre valamit.
- Ja, igen! Nekem is – dünnyögtem, és megfogtam a kezét, hogy hazakísérjem.
- Ideges vagy Sakura miatt, igaz? – állapította meg, amikor percek óta csak némán ballagtunk egymás mellett.
- Egyszerűen nem értem, hirtelen mit keres mellette mindig az a fiú. Sakura nem az a fajta, aki könnyedén kapcsolatba bonyolódna bárkivel. Szeret egyedül lenni, igazából én vagyok az egyetlen barátja, és én is csak azért tudtam a bizalmába férkőzni, mivel egyikünknek sincs testvére. Ő elég nehéz eset. Mintha egy fura álomvilágban élne. Szomszédok voltunk, állandóan együtt játszottunk, tudom milyen. Soha nem érdekelte a bulizás meg a fiúzás.
- Aggódsz miatta?
- Nem ismerem Sasukét. Tudom, te azt mondtad róla, hogy rendes srác, de mégis zavar ez az egész – vallottam be őszintén.
- Akkor menj haza, és beszélj Sakurával!
- Nem haragszol meg érte? – néztem kínlódva szomorú szemeibe, de ő csak megértően mosolygott.
- Úgyse lenne addig nyugalmad, míg ezt nem tisztázzátok – engedte el a kezem.

Hálásan nyomtam egy csókot a szájára, és futni kezdtem haza, hogy mihamarabb beszéljek azzal a mihasznával.



Sakura

Éppen az ágyban fetrengtem borzalmas görcsök közt, amikor meglibbent a függöny és az ablakomban megjelent Naruto.

- Nem zavarok? – kérdezte tapintatosan, mikor felismerte a szokásos havi jelenetemet.
- Gyere csak. Már vettem be gyógyszert, remélem, hamarosan elmúlik – feleltem fájdalmas képpel, és még jobban belebújtam a takaróba, mert ilyenkor a meleg nagyon jól esett. 
- Minden lány így szenved ilyenkor? 
- Csak a szerencsétlenebbje, mint én. Bezzeg van, aki meg meg sem érzi, ha megjön neki – morogtam.
- Szar lehet – állapította meg együttérzőn.
- Az is – hagytam rá.
- Van kedved beszélgetni?
- Hát neked? – kérdeztem vissza kissé szemrehányóan, mert arra gondoltam, mennyire hanyagolt mostanság.
- Tudod, hogy veled mindig szívesen vagyok – próbált kiengesztelni.
- Ja, persze, mint szombaton is – vágtam rá azonnal dühösen.
- Igaz, hogy bunkó dolog volt, hogy nem hívtalak el, de mindenhová nem mehetünk együtt, ezt te is megértheted – felelte sajnálkozva.
- Zavarlak a csajozásba?
- Most miért beszélsz úgy, mint egy hisztis feleség? – csattant fel.
- Mert csalódott vagyok. Ha elmagyarázod, hogy kell egy kis szabadidő nélkülem, akkor nem leselkedtem volna utánad. 
- Zavar, hogy összejöttem Hinatával?
- Az meg ki? – kérdeztem durcásan.
- Gondolom, te is tudod, szóval ne játszd meg magad! Természetesen az a lány, akivel akkor este voltam. Nagyon rendes, egyre jobban tetszik nekem – lendült bele a dicsőítésébe.
- Hagyjuk inkább ezt, hányingerem támadt! – állítottam le az ömlengést. - Menj most légyszi haza, mert nagyon nem érzem jól magam! – küldtem el nem túl finoman.
- Akkor, szia! – állt fel haragosan az ágyam széléről, és sértődötten otthagyott.

Eddig soha nem váltunk el haraggal, két napja viszont mást se csinálunk, csak veszekedünk. Nem értettem, miért.

Meglepetésemre újra libbent a függöny. Azt hittem, ő jött vissza valamiért, de más vendég érkezett.

- Te meg mit keresel itt? – néztem döbbenten a feketére, aki vigyorogva landolt a szobámban.
- A gyümölcskehely helyett hoztam neked fagyit – közölte olyan magától értetődőn, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés