Hogyan jöttünk össze Sakurával? Naruto izgatott pillantását látva muszáj volt elmosolyodnom. Naná, hogy tudni akarja!

Készültem erre a beszélgetésre, mert fontos mérföldkőnek éreztem a barátságunkban. Igyekeztem természetesen viselkedni a kényes téma ellenére, de a szenvedélyes emlékek árulkodó pírt varázsoltak arcomra. A ránk telepedő sűrű gőzben nem tudom, ez mennyire látszott. Bíztam benne, hogy nem nagyon, mert így is épp eléggé feszengtem. Eredetileg úgy terveztem, tekintettel leszek volt csapattársam érzelmeire, és röviden, tényszerűen mesélem el, mi történt akkor. A saját helyzetemet is nagyban megkönnyítettem volna, ha a romantikus részleteket kihagyom, de persze nem úszhattam meg ennyivel. 

Naruto érdeklődve figyelt, azúrkék szemeit várakozóan függesztette rám, és még a lélegzetét is visszafojtotta, úgy koncentrált. Őszinte választ akart, ami más személlyel kapcsolatban normális elvárás lenne, de nekem nehezen ment a lelkizés. Sakurán kívül senkinek se meséltem még arról, mi lakozik a szívemben. Annyira hozzászoktam ahhoz, hogy nem árulhatom el a legbelsőbb titkaim, nehogy visszaéljenek vele és ellenem fordítsák. Még előtte is csak ritkán mertem megnyílni. Jobbára akkor, amikor az ölelésébe menekülhettem elrejtve előle szégyentől égő arcomat, vagy a keserű könnyeket, amik kéretlenül kikívánkoztak miközben a múltamról beszélgettünk.

A legnagyobb gondom most abból fakadt, hogy a vízben nem tudtam hová bújni. Muszáj volt nyíltan vállalni az érzéseimet , mert Naruto kérdése sokkal nagyobb jelentőséggel bírt puszta kíváncsiságnál. A lelkembe akart látni, és azt várta, hogy végre engedjem neki, hiszen a barátom.

- Gondolom, te is tisztában vagy vele, hogy ez nem egy hirtelen fellángolás köztünk, hanem jóval korábban kezdődött Sakurával. Egész kicsik voltunk még, amikor egy gyönyörű, tavaszi napon először megpillantottam a folyóparton - fogok bele a mesébe. - Nem értettem - gyerekfejjel nem is érthettem -, mi változott meg bennem ettől a találkozástól, de onnantól mindig melegség járta át a szívem, ha Rá gondoltam, és kevésbé éreztem magányosnak magam.
- Tudtam, és tudtam, és tudtam! - fröcskölt szembe vízzel Naruto jókedvűen, és a hullámok vidáman fodrozódtak körülöttünk, ahogy pancsolni kezdett, mint egy gondtalan kisgyerek. - Én már az elején sejtettem, hogy a szerelemben is riválisok vagyunk, hiába mutatod olyan ridegnek magad - rikkantotta elégedett vigyorral. - Igazán élveztem, amikor Sakura velem foglalkozott, te pedig szemlátomást bosszankodtál emiatt, de igyekeztél uralkodni magadon - idézte a gyakori szituációt, amiről azt hittem, egyedül az én titkom, és tökéletesen álcázom a féltékenységemet. 
- Belém nevelték a képmutatást, hogy nem lehetek gyenge és érzelgős. Egy Uchiha legyen mindig büszke, ez teszi majd erőssé. Ezt tanították a szüleim. Persze ez is csak egyike volt annak a sok ostoba szabálynak, ami később tönkretette az életem - hozom fel a védelmemre.
- Őszinte érzelmek nélkül semmi az ember, mintha nem is létezne - komolyodott el Naruto.
- Erre én is rájöttem, de addigra már késő volt. 
- Egyértelműen látszott, mennyire megbántál mindent. Emiatt bocsátottunk meg mindannyian, szóval ne rágd tovább magad ezen!
- Nem érdemeltem meg, hogy megbocsássatok és visszafogadjatok.
- Lehet... és az is előfordulhat, hogy sokan ugyanígy gondolják még a faluban, de milyen barátok lettünk volna, ha nem tartunk ki melletted?
- Végtelenül hálás vagyok, amiért így tettetek - motyogtam zavartan.
- Ugyan! A szeretet mércéje a feltételnélküliség. Sakura például oda volt érted akkor is, amikor minden lány istenített az Akadémián, de a többi rajongóddal ellentétben akkor se csökkent a szerelme, amikor a sötétség legmélyebb bugyrai teljesen elnyeltek téged, pedig abban a helyzetben igazán nem voltál szeretetreméltó.
- Tudom - feleltem bűntudatosan.
- És elárulod végre, hogyan jöttetek össze? Mert a háború után azt hittem, teljesen megszűnt köztetek minden kapcsolat.
- Igen, sokáig nem találkoztunk, de a bocsánatkérésen kívül mit is mondhattam volna neki, miután többször az életére törtem? Természetes, hogy kerültem őt is, és minden konohait ezek után - fakadtam ki keserűen.
- Ha igazán bántani akartad volna, akkor már nem élne. Nem igaz?

Szomorúan hajtottam le a fejem, és a testemet nyaldosó hullámokat kezdtem vizsgálni zavaromban. Én is megpróbáltam utólag ezernyi mentséget felhozni a cselekedeteimre, hogy ne gyötörjön annyira a bűntudat, de a tény akkor is tény maradt. Egy utolsó, nyomorult gyilkos voltam akkoriban, teljesen elborult elmével. Tényleg nem vetettem be mindent, amikor rátámadtam, viszont maga a szándék is borzasztó. Csak áldani tudom a sorsot, amiért végül így alakult és élünk - mindketten.

- A lényeg, hogy nem ölted meg, semmilyen kárt nem tettél benne, viszont helyette a bűntudat miatt elbujdokoltál. Akkor hogy találtatok mégis egymásra? - faggatott tovább a szöszi kitartóan.
- Tavaly történt, nyár vége felé. Sakura súlyosan megsebesült, amikor egy küldetésről tartott hazafelé. Gyanítom, hogy már akkor is Tomai emberei vadásztak rá, de sikerült elmenekülnie tőlük valahogy. Keményen küzdhetett, a csata nyomai alapján jelentős túlerővel szemben harcolt. Alig volt benne élet, amikor rátaláltam az erdőben. Hirtelen azt se tudtam, mit tegyek vele, hogyan segítsek neki, olyan súlyosak voltak a sérülései. Rettegtem, hogy a kezeim közt hal meg, miközben én csak tehetetlenül figyelem a szenvedéseit. Lemostam a sebeit, és a víztől picit magához tért szerencsére. Elmondta, a gyógyszerei közül mire van szüksége. Megitattam a kért szerekkel, néhány napig ápoltam, hogy erőre kapjon, és képes legyen meggyógyítani magát. Sokáig lábadozott, bár szeretném hinni, hogy inkább azért maradt olyan hosszú ideig nálam, mert nem is volt olyan szörnyű velem - mosolyodtam el halványan az akkori vívódásaim emlékén.
- Szóval kihasználtad a helyzetet, ha már ott voltatok összezárva? Nahát, te perverz! - legyintett fültövön felháborodva Naruto.
- Tévedsz! Nagyon tévedsz! - tiltakoztam egy kínos mosoly kíséretében. Én perverz? Inkább egy riadt nyuszira hasonlítottam így visszagondolva. - Igazából meg se mertem szólalni - vallottam be kelletlenül. - Hihetetlenül élveztem, hogy nálam lakott, a közelemben volt, de mégsem mertem marasztalni. Annyira ostobán viselkedtem!
- Na, ezt el is hiszem rólad! - nevetett a képembe barátom megenyhülve. - De akkor mégis hogyan tört meg a jég köztetek?
- Nehezen... Utolsó este, amikor bejelentette, hogy másnap elmegy, akkor történt - feleltem pirulva. 

Még élénken élt bennem az a pillanat, amikor Sakura karcsú ujjai először végigsimították az arcomat. Az a gyengédség, amivel megérintett, elűzött belőlem minden kétséget, és megolvasztotta a szívemet, lángba borította a testemet.
- Nem kell részletezned! Elég a bamba vigyort látni a képeden, hogy tudjam, csodálatos volt. 
- Igen, az volt - bólintottam ábrándos tekintettel.
- És miért vártál annyit, hogy a keresésére indulj? 

Ez a kérdés megint kínosan érintett, de logikus volt. Nagyot sóhajtottam, mielőtt válaszoltam.
- Féltem az igazságtól - feleltem halkan. - Azt ígérte nekem Sakura, amikor elbúcsúztunk egymástól, hogy pár nap múlva visszatér, és együtt fogunk élni, saját családunk lesz. Amikor nem jött, azt hittem, meggondolta magát. Ahogy teltek a napok, egyre jobban elveszítettem a reményt, és végül már nevettem a saját hiszékenységemen. Azt gondoltam keserűségemben, hogy túl szépnek hangzott ez az ígéret ahhoz, hogy igaz legyen. Miért is pont engem választana egy ilyen lány, meg a remete életet, amikor a faluban mindenki tiszteli és becsüli. Biztosan válogathatna a kérők között, és bármelyik férfi jobb lenne számára.
- Nekem az a hihetetlen, hogy a büszke Sasuke ennyire nem bízik önmagában. Miért ne érdemelnél te is ugyanannyi boldogságot, mint mások? 
- Tudod, hogy miért! Az én klánom el van átkozva...
- Ez hülyeség! Csak rajtad múlik a sorsod. Azon, hogy melyik utat választod.
- A te példádat látva ezt is kezdem megtanulni, de nem olyan könnyű újra bízni az emberekben és magamban - mormoltam lemondóan.
- Először én is nehezen találtam a helyes ösvényre, de aztán olyan sokan segítettek ebben, hogy végül könnyedén elértem, amit akartam. Hokage ugyan még nem vagyok, de nem is baj. Hagyok még pár évet a banyának, igazgassa csak kedvére Konohát, addig én kiszórakozom magam, és bőséggel kiélvezem a fiatalság tavaszát - húzgálta Naruto föl-le viccesen a szemöldökét Gai sensei kétes értékű életfilozófiájára célozva.
- Akkor most ezek szerint boldog vagy? - kockáztattam meg a kérdést.
- Mióta tudom, hogy Sakura nem ment férjhez ahhoz a bájgúnárhoz, hanem téged választott, és van tőled egy édes kisbabája, kicsit megkönnyebbültem. Egy idegen férfit nem tudnék elviselni mellette. Természetesen akkor leszek igazán boldog, ha újra a faluban leszünk mindannyian, és megint ehetem Sakura-chan isteni főztjét, közben meg piszkálhatlak téged, és engem választotok Hoshi keresztapjának - pöccintette meg a fülemet incselkedve. Sose nő föl! Élveztem a vidámságát, bár a téma attól még komoly maradt. 
- Valóban elég neked, ha a mi boldogságunkat láthatod? Szerintem nem kéne beérned ennyivel. Tudom, hogy te is... Sakurát... de...
- Igen, szeretem! - mondta büszkén, aztán a szája máris kaján vigyorra szaladt, ahogy látta rajtam, mennyire összerázkódom a szenvedélyes szavak hallatán. - Szeretem, de ne aggódj - nyugtatott. - Tisztában vagyok vele a kezdetektől, hogy Sakura szíve kiért dobog igazán. Kit keres mindig a tekintetével, kiért aggódik leginkább, kinek tartogatja a legszebb mosolyát, és kiért ejti a legtöbb könnyet. Bevallom, kezdetben nagyon fájt, hogy minden igyekezetem ellenére csak a barátja lehetek, de időközben rájöttem, ez nem kevés. Tudom, hogy az életét áldozná értem, ha úgy adódna, és bármi történjen is, mindig számíthatok rá. Annyi éven át egymás támaszai voltunk, együtt sírtunk, nevettünk, együtt kerestünk téged. A sorsunk eközben szorosan összekovácsolódott, ezért úgy gondolom, hogy nem fogom őt elveszíteni akkor sem, ha a te feleséged lesz - nevetett rám Naruto őszinte bizalommal.





Másnap Hinata borzasztóan igyekezett, nehogy megsértsen, de amint hátat fordított, láttam, hogy rázkódott a válla. Csak nem röhög rajtam?

- Béna? - néztem végig tétován a ruházatomon, ami egy rikítóan színes kendőből állt, és tetőtől talpig beborított. Tarka virágok díszítették, s csak annyi rést hagyott az arcomon, hogy ne fulladjak meg benne, meg rendesen lássak.
- Áh, dehogy... Itt a kosarad - nyomta a kezembe, aztán kiszaladt a szobából, és hallottam, hogy kirobban belőle a nevetés.
- Muszáj, hogy lássalak! - csörtetett be helyette Naruto egy pillanat múlva. Ő már meg se próbálta visszafogni magát, ráadásul Hinata is csatlakozott hozzá. Szép kis barátok! Valósággal nyerítettek a látványomon, főleg amikor tettem néhány bizonytalan lépést a szandálban, hogy kipróbáljam, milyen benne a járás. Borzalmas volt, de ők meglehetősen jól szórakoztak rajtam, nem tanúsítva semmiféle együttérzést, pedig legalább egy kicsit sajnálhattak volna.
- Biztos, hogy ne menjek el helyetted? - kérdezte végül Naruto a könnyeit törölgetve.
- Biztos! - vágtam vissza rosszallóan, hogy egyáltalán ilyen eszébe jutott. 
- De.. nem lenne mégis egyszerűbb felvenni az öregasszony alakját, mint beöltözni ebbe a maskarába? - kezdte újra a korábbi vitát, amivel még jobban felbőszített.
- Megmondtam már neked legalább ezerszer, hogy nem fogok nyanyává változni! Az csak a te beteges perverziód, hogy kihasználsz minden adódó lehetőséget, hogy didkókat növessz magadra. Én szeretnék tetőtől talpig férfi lenni, amikor végre találkozhatom Sakurával - feleltem indulatosan.
- Tetőtől talpig férfi? - mértek végig a kék szemek meglepettem, aztán Narutóból újra kitört a röhögés, mire dühösen felé lendítettem a kosárkámat, hogy figyelmeztessem, most fejezze be, különben hozzávágom.
- Nagyon vigyázzatok Hoshira, mert megnyúzlak benneteket, ha bármi baja lesz! - fenyegettem meg őket búcsúzóul. Adtam egy puszit a kisfiamnak, majd fölcsippentve a szoknyám szélét elindultam a birtokra.

Az úton sokan megbámultak, de ez valószínűleg nem annak szólt, hogy csinosnak találtak. Próbáltam ugyan normálisan lépkedni, de elég nehézkesen sikerült a kényelmetlen lábbeliben, és a rám tekert kendőben. Lassan már csak arra koncentráltam, hogy el ne essek, és ezzel le ne bukjak, mert úgy billegtem a magassarkúban, mint egy spicces pingvin, és a kosarammal kellett egyensúlyoztam, nehogy kiterüljek. Elég idétlenül festhettem, minden lehettem, csak éppen nőies nem. Apropó nőies! Naruto akkora melleket készített nekem, hogy azt se láttam tőle, hova lépek. Ezért még megfizet! Azt hiszi, mindenkinek a Hinata méretű a zsánere? Hát én például kimondottan a sportosat szeretem, ami éppen csak akkora, hogy pont belesimul a tenyerembe, mint például Sakuráé, bár... most, hogy kisbabánk született, lehet, hogy kissé teltebb lett azon a tájékon, ami, hogyha elképzelem, nem is olyan rossz...

- Aú! A francba! - kiáltottam fel fájdalmasan, mert hirtelen megbotlottam, és majdnem kibicsaklott a bokám. Hogy került ide ez a gödör? Basszus! Ennyire nem figyelek? Mindegy, most már muszáj volt teljes gőzzel a feladatra koncentrálnom, ezért igyekeztem elhessegetni a fejemből a szégyentelenül kellemes gondolatokat. Szerencsére már csak pár lépés hiányzott a birtok határáig.

- Láthatnám a meghívóját? - állítottak meg a kapuban, majd elvették tőlem a kért papírt, amelyben Tomai személyesen invitálta meg a falu jómódúbb családjaiból az idősebb asszonyokat öltöztetőnek. 
- Köszönjük, a társunk majd odavezeti - engedtek utamra, amikor mindent rendben találtak.

Ha lehet, még kínosabb lett a szituáció, mert a segítőkész ifjú gondoskodóan belém karolt, látva, hogy milyen nehézkesen tipegek az ünneplőben.

- Kényelmetlen lehet ez a hagyományos viselet ebben a melegben - szívélyeskedett.
- Az - bólintottam, és azon imádkoztam, hogy ne tűnjön fel neki, mennyire eltér a karizmom egy támogatásra szoruló gyenge nőétől.
- A fürdőházban gyülekeznek a menyasszony segítői. Urunk elvárja, hogy minden rendben menjen, ezért rendelte önöket ide ilyen korán - próbált a fiú beszélgetéssel szórakoztatni, míg elbillegtünk az épületig.
- Persze-persze! - bólogattam megint, és alig vártam, hogy végre elengedjen.

Megkönnyebbülve sóhajtottam, amikor bezárult mögöttem a fürdőház ajtaja. Azonnal megcsapott az illóolajok különös keveréke, és éreztem, hogy elbódulok az érzéki aromáktól. Akkor még nem sejtettem, hogy ezek az illatok korán sem olyan ártalmatlanok.

A hagyomány szerint szent virágszirmokkal kellett kedveskedni a földesúrnak, amit mi úgy oldottunk meg, hogy a virágokat nemes egyszerűséggel elloptuk az egyik meghívottól a meghívójával együtt, a hölgyet pedig kivontuk a forgalomból miután elindult a birtokra. Így biztosra vehettük, hogy senki nem keresi estig, én pedig zavartalanul beállhattam a helyére. Hinata hosszasan magyarázta, mit kell majd tennem, de engem igazából csak az érdekelt, hogy végre láthatom a szerelmemet.

A hangok irányába tartottam,és bele is botlottam egy csapat hozzám hasonlóan öltözött asszonyba. Mivel az arcunk szinte teljesen rejtve maradt, csak a hangomra és a mozdulataimra kellett koncentrálni, nehogy eláruljam magam köztük. A többiek épp az általuk hozott virágok szirmait tépkedték, és egy medencébe dobálták. Én is csatlakoztam hozzájuk, bár azonnal gyöngyözni kezdett a homlokom, amikor a forró pára fölé hajoltam. 
Ezek arra készülnek, hogy elevenen megfőzzék a menyasszonyt?
Szép kis társaság!

Ketten valami méz illatú kutyulékot kevergettek, majd egy fehér lepedőt hoztak és ráteríttették egy magas, keskeny ágyra. Minden mozdulatot annyira szertartásosan végeztek, hogy aggódni kezdtem, a tudatlanságom esetleg bajba sodorhat, ha fogalmam se lesz, mit várnak tőlem. Láthatólag mindennek meg volt a maga rendje. Az első gond azzal kezdődött, hogy énekelni kezdtek. Soha nem hallottam még ezt a dalt, de igyekeztem feltűnés nélkül bekapcsolódni, és szerencsémre a szöveg gyakran ismétlődött, gyorsan megjegyeztem. Amikor a ritmus szinte mantrává olvadt, megnyílt a terem túloldalán a hatalmas kétszárnyas ajtó, és bekísérték rajta a menyasszonyt. 
Nagyot dobbant a szívem.

Hirtelen elnémult mindenki, és az összes szempár az érkezőkre tapadt. Volt mit nézni rajtuk. Sakura valóban vékonynak tűnt és túlságosan sápadtnak, de ösztönösen kiszakadt belőlem egy hosszú, elragadtatott sóhaj, amikor szép arcán, törékeny alakján végigsiklott a tekintetem. Nem csapott be a képzeletem, valóban gyönyörű volt, talán még szebb is, mint amire emlékeztem, pedig keserű nyomokat hagyott rajta az elmúlt idők gyötrő szenvedése. 

Akimi karolt belé. Összeszorult a gyomrom, ahogy együtt láttam őket. Tagadhatatlanul jól mutattak, de ez csak tüzelte bennem a vágyat, hogy kiragadjam Sakurát annak a mocsoknak a karmaiból.
Sakura nem nézett a mellette álló férfira, sem a rá várakozó segítőkre, hanem a víz tetején úszó virágszirmokat bámulta. Látszott, hogy lélekben messze jár. Tulajdonképpen egész fura volt a viselkedése.

- Úgy tűnik, kicsit túladagolták neki a citromfű teát - súgta mellettem valaki a többieknek.
- Az nem lenne gond, mert legalább a szertartás alatt nyugton maradna. Állítólag reggel még nagyon tiltakozott a kicsike, viszont urunk elégedetlenkedni fog, ha a nászéjszakán is ilyen passzív marad.
- Mit tegyünk? 
- Egyelőre használjuk ki, hogy nem ellenkezik. Nekünk csak az a feladatunk, hogy felkészítsük az esküvőre, a többi már nem a mi dolgunk
- Hölgyeim! Varázsolják ezt a lányt gyönyörű hercegnővé, hogy apám házának új ékességeként mutathassam be őt a ceremónián - szólt Akimi nyájas mosollyal, és szertartásos léptekkel odakísérte hozzánk Sakurát, hogy a gondjainkra bízza.

Amint elhagyta a termet, a legidősebb asszony máris munkába lendült. Egy mozdulattal megszabadította szerelmemet az egyszerű vászonruhától, és a keskeny ágyra fektette. A többiek is megélénkültek körülöttem, izgatottan sürgölődni kezdtek, csak én álltam még mindig ugyanott, mint aki gyökeret eresztett.

- Ne csak tátsd a szád, hanem hozd a hajbalzsamot! - böködött oldalba durván az egyik türelmetlen némber, mikor percek múlva se mozdultam, helyette kikerekedett szemmel bámultam az asztal felé nagyokat pislogva és nyeldesve, a rajta heverő meztelen angyalt pásztázva. 
Mintha csak arra készülnénk éppen, hogy feláldozzuk őt az ördögnek. De ha én lehetnék az az ördög, máris rajta lennék... és azt hiszem... nagy-nagy örömmel fogadnám ezt az áldozatot, még a közönség se zavarna.

A francba! Mégis miket gondolok egyáltalán? 
Ez beteg! Beteg! Beteg! Talán Naruto fertőzött meg azzal a perverz agyával. Én, az érzéketlen Uchiha... De az ágyékom már rég önálló életet élt, és nem törődött azzal, hogy milyen volt az én korábbi hírnevem.

Mindegy. Végül összeszedtem magam, és csatlakoztam a többi asszonyhoz, akik már körülállták az ágyat. A dal megint elkezdődött, és lassan felfogtam, hogy valami termékenységi ének lehet, mert folyton a bő gyermekáldást emlegette. Nekem is valahol itt csapongtak a gondolataim - mármint a szaporodás misztériumán morfondíroztam erősen -, miközben masszíroztam a liliom illatú kenőcsöt a rózsaszín tincsekbe, és persze a tejfehér bőrre is kalandozott néha-néha a tekintetem, meg még erre-arra a gyönyörűséges testen. A fürge asszonyi kezek vastagon kenték Sakurára a mézes alapanyagú pacsmagot, míg én a hajbalzsammal bíbelődtem, de szívesebben cseréltem volna velük. 

- Vérzik az orrod, te szerencsétlen! - taszítottak arrébb, mire riadtan kaptam oda. 

Ekkora égést! Viszont Sakura azonnal éberré vált, és ha nem lett volna az arca is alaposan bekrémezve, valószínűleg rám emeli a tekintetét. Jobb is, hogy nem tudta kinyitni a szemét, mert ha felismert volna, meglepetésében esetleg cselekszik valami árulkodót. Elég volt, hogy csak sejti, már van valami készülőben, de egyelőre nem akartam leleplezni magam. A chakrámat is elrejtettem, mert nem tudhattam, van-e ninja a közelben. Tomaiból kinéztem, hogy képes felbérel miattunk valakit, ezért jobb volt az óvatosság. Gyorsan letöröltem a vért az arcomról, aztán visszaálltam a helyemre, hogy folytassam a munkám, de ekkor szokatlan dologra lettem figyelmes. Az érintésemtől kedvesem összerezzent és libabőrös lett - úgy, mint rég, amikor együtt voltunk. 
Szóval rájött, hogy én vagyok?
Elmosolyodtam.

Igazán férfit próbáló volt az elkövetkezendő néhány óra. A szépséges test minden négyzetcentiméterét kezelésbe vették a szorgos asszonyok. Szőrtelenítő és puhító krémeket alkalmaztak, amit aztán lemostak, és jöhetett az illatosított fürdő. Áldottam közben a többrétegű, bő szoknyát és a párás forróságot, mert így senkinek nem tűnt fel, mennyire szenvedek, miközben a kedvesemet előttem szakavatott kezek szépítették, de én magam nem érinthettem kedvemre, csak gyönyörködhettem benne.

Mondjam, mennyire vártam már a nászéjszakát?

De addig még rengeteg dolgunk volt, és korán sem volt biztos, hogy a tervünk beválik. 

Mikor Sakura már a virágok között fürdőzött, megkockáztatott felém egy óvatos pillantást. A korábbi tompultság rég eltűnt tekintetéből, helyette izgatottá vált, de ezt a többiek biztos nem vették észre. Nagyon vigyázott, hogy le ne buktasson, ezért csak rövid időre nézett fel, de láttam rajta, hogy egyből felismert. Majdnem hangosan felnevettem, mikor egy leheletnyit elpirult, aztán ösztönösen lejjebb süllyedt egy picit a vízben, mintha a történtek után számítana. 
Csacsi!

Boldog mosolyra szaladt a szám a kendő alatt, és láttam, hogy ő is picit elmosolyodott miközben szórakozottan arrébb söpörte a testére tapadt szirmokat.

Amikor nyújtották felé a törölközőt, már komoly fizikai fájdalmat jelentett, hogy ne bámuljam meg feltűnően a vízből kibukkanó gyönyörűséges testet, de a csobbanó léptek mágnesként vonzottak. Nem tudtam magamnak megálljt parancsolni, és persze megint mohón legeltettem a szemem a kívánatos domborulatokon, a rózsás csúcsokon, a hosszú, rózsaszín hajzuhatag alatt kirajzolódó formás popsin. Amikor felém fordult Sakura, valószínűleg forró gőz áramlott ki két oldalt a füleimen, mert megláttam elől is a combjai találkozásánál lecsupaszítva, és azonnal érinteni akartam a mályvaszínű fodrokat, megkóstolni őket, elmerülni köztük. Úgy éreztem, menten meghalok, mert persze nem tehettem semmit.

Nem kellett a segítőknek figyelmeztetni, automatikusan nyúltam a zsebkendőért, hogy megtöröljem az orrom, mire Sakura felkuncogott. 
Hn...
Lesütötte a szemét, de éreztem, hogy őt is elöntötte a forróság, és minden megadtam volna azért, ha most hirtelen kettesben lehetünk. 

De nem lehettünk, és most én következtem. Legalább végre hozzáérhettem, bár hirtelen nehéz volt eldöntenem, ez jutalmat vagy inkább újabb kínzást jelentett. A hormonjaim ekkor már olyan szinten tomboltak, hogy alig tudtam figyelni a feladatra. Nekem kellett tetőtől talpig bedörzsölni szerelmemet, de közben nem feledhettem a valódi küldetésem. Miközben a vágyserkentő illatú kencét masszíroztam a bőrébe, folyamatosan rajzoltam testére ujjaimmal az üzeneteimet. Tudtam, hogy érti, mert amikor azt írtam a hasára, hogy szeretem, a lélegzete még az eddigieknél is jobban felgyorsult, és a kisfiunk nevére vágyakozva sóhajtott egy nagyot.