Neonkék derengésben úszott a jégbüfé. Csak ketten üldögéltek a márványosan csillogó asztaloknál, de nem tűnt kihaltnak a hely, mert mindenütt buborékoszlopok futottak a plafonig, és színes műanyag halacskák táncoltak a vízben. A polcokon díszelgő lávalámpákban sejtelmesen gomolyogtak a narancs, kék és zöld színű folyadékok, mintha minden élne, pulzálna, egyedül a pult mögött unatkozó srác lógott ki ebből az élénk kavalkádból. Ő már szinte csak dekorációként szolgált, annyira rátelepedett a hosszú műszak miatti fáradtság. Hatalmasakat ásított, miközben igyekezett hősiesen nem elaludni, de egyre laposabbakat pislogott. Végül tekintete megállapodott a kapucnis pulcsiba bújtatott lányon, és azon tűnődött, hívja-e a rendőrséget.

A városban mindenki ismerte Uchiha Sasukét, de ez a rózsaszín copfos kislány teljesen idegen volt. Ezt nem volt nehéz észrevenni, ugyanis tátott szájjal nézett körbe a giccses cukrászdában mikor beléptek. Egyértelmű, hogy először járt itt. 

Sasuke zavartan terelgette befelé védencét, meg se próbált magyarázkodni, csak a szokásos flegma stílusával rendelt, mintha nem lenne abban semmi furcsa, hogy hajnalban fagyizni jár egy kisírt szemű gyerekkel. Aztán amikor lekerült a kapucni, és a pultos fiú alaposabban is szemügyre vehette az új vendéget, megállapította, hogy nem is olyan gyerek már. Igaz a bőgés miatt az orrából lógott némi nem oda illő anyag, de ahogy elment a mosdóba és kicsit rendbe tette magát, máris lenyűgöző látványt nyújtott, lemosva magáról a taknyos jelzőt. Most már lánynak nézett ki, ráadásul a csinosabbik fajtából.

Olyan mohón csapott le a pazar édességre, mintha egy hete nem evett volna. Még a pultig is ellátszott, hogy az orra tejszínhabos lett nagy igyekezetében, aztán pillanatok alatt kilapátolta a három gombóc fagylaltot, és élvezettel nyalogatta a maradékot a kanálról.

- Kérsz még egyet? - kérdezte Sasuke lovagiasan.
- Lehet?

Az esdeklő zöld szemeknek senki nem mondott volna nemet. Sasukénak nagyon igyekeznie kellett, hogy komoly maradjon, mikor a második adag is nyom nélkül eltűnt, ráadásul amint befejezte Sakura a kiskanállal való cuppogást, máris az ő félig elfogyasztott fagyijával kezdett szemezni.

- Esetleg ezt is szeretnéd? 
- Áh, dehogy! Bár, ha már neked nem kell... - nézett Sakura olyan ártatlanul, hogy Sasuke azonnal elé tolta a poharat.
- Hogy fér beléd ennyi? - érdeklődte kicsit később őszinte ámulattal, mert a harmadik adagot is ugyanolyan lelkesedéssel pusztította el, mintha az elsőt ette volna.
- Tudod, még soha nem kaptam ilyet - vonta meg a lány a vállát gondtalanul.

Sasukénak már nem volt kedve nevetni azon, milyen élvezettel vadászik az utolsó cseppek után. Csak nézte, és arra gondolt, mekkora szakadék van köztük. Nem csak a négy év, hanem az egyéb távolságok, mondjuk a neveltetésből adódóan. Neki megadatott a rendes család, akik mindenben segítették, így megtehette, hogy mostanság csak butaságok csapongtak az agyában, mert nem kellett komoly dolgokra koncentrálnia. Eddig például arról ábrándozott, hogy milyen izgalmas lenne lecsókolni azt az apró habpöttyöt a fitos nóziról, de most szinte haraggal nyomta a lány kezébe a zsebkendőt, hogy törölje le az orrát. Iszonyú indulat kavargott benne, mert annyira igazságtalannak érezte a sorsot. Azon bosszankodott, hogy ha Sakura családja egy kicsit is normálisabb lett volna, akkor mennyivel másabb lehetne a lány élete. 

- Bocsánat! - értette félre Sakura az ingerültségét. Azt hitte, a viselkedése miatt haragudott meg Sasuke.
- Te ne haragudj! - fogta vissza magát a fiú, mert nem akarta újra elrontani a kedvét. - Sajnálom, csak elég sokkoló, hogy te még egy ilyen apróságoknak is így tudsz örülni.
- Apróságnak? Ha csak egyetlen egyszer is elvittek volna a szüleim egy ilyen klassz helyre, azt hiszem, boldogan haltam volna meg utána - jelentette ki Sakura elragadtatottan.
- Nem dobálózol te kissé könnyedén a halállal?
- Miért? Egyszer úgyis túl kell esni rajta, akkor meg nem mindegy, hogy mikor? Szerintem sokkal jobb tudatosan meghalni, mint rábízni a véletlenre - kottyantotta ki a véleményét Sakura meggondolatlanul. Akkor jött rá, mekkora hibát vétett, mikor a férjének teljesen elfelhősödött a tekintete.

Utálta ezt a nézést, legszívesebben az asztal alá bújt volna előle, viszont most kapta meg, hogy túl gyerekes, ezért ha kelletlenül is, de maradt, bár a széken összébb húzta magát. Visszafojtott lélegzettel várta a dörgedelmeket.

- Az életünket ajándékba kapjuk, és nincs jogunk arra, hogy istent játszva eldöntsük, meddig tartson. Megértetted?

Sakura egyáltalán nem értette, de bőszen bólogatott, mert az apja egy ilyen pillantás után rendszerint haragosan lendítette a kezét, hogy nyomatékot adjon a szavának, és a fejébe verje a tanulságot. Észre se vette, hogy ösztönösen le is hunyja a szemét az első pofont várva. Sasuke dermedten figyelte, mit csinál. Igazából csak azért nyúlt felé, hogy letörölje a tejszínhabot, mert még mindig ott díszelgett a lány orra helyén, és a komikusságával csöppet se illet a tragikus helyzethez, de a határozott férfikéz megfagyott a mozdulat közepén és döbbenten hullott alá. 

A pultnál ácsorgó fiú már nagyon is éberen figyelte az eseményeket. Azt egyből megállapította, hogy Sakura nem jókedvéből madárcsontú, mint a legtöbbi vele korabeli divatcica, hanem oka van a soványságának, és a riadt tekintete olyan titkokat árult el zaklatott múltjáról, aminek ő valószínűleg nincs is tudatában. 

- Nézz rám! - szólt rá szigorúan Sasuke.
- Mi a baj? - kérdezett vissza bizonytalanul Sakura.
- Azt hitted, megütlek?

A kérdés ott lebegett a levegőben, de nem jött válasz, a két fiú mégis érezte az igazság kegyetlen súlyát, nem kellett ahhoz Sakura megerősítése.

- Dehogy! - kacagta el magát a rózsaszín erőltetetten. Érezte, hogy elpirul a vizslató szemek hatására, és zavarában lebukott az asztal alá. 
- Most meg mit csinálsz? - kérdezte Sasuke csendesen.
- Csak leejtettem valamit.
- Ha megtaláltad, megyünk.
- Oké...

A cukrászda ajtaja felett lógó kagylók szomorúan csilingeltek a vendégek távozásakor, és most kongó üressé vált az egész helyiség, amit maguk mögött hagytak.

- Sok szerencsét, Sasuke! Emellett a lány mellett szükséged lesz rá - morogta a pultos fiú.

Sasuke bár nem hallotta a jókívánságot, őszintén remélte, hogy tényleg az lesz. Remélte, hogy kivételesen egyszer az életben szerencséje lesz, és sikerült ebből az egész ügyből jól kijönnie. Sokkal rosszabb volt a helyzet, mint számította. Sakura olyan volt, mint egy időzített bomba, mert soha nem lehetett tudni nála, hogy mikor robban. Fogalma se volt róla mire érzékeny, mi zaklatja fel, mi okoz neki örömöt, mitől ijed meg. Olyan kiszámíthatatlanok voltak a reakciói, hogy hiába bánt vele óvatosan, mindig sikerült kiborítania.

Miközben sétáltak, a lánynak kezdett zöldes árnyalatot venni az arca. Még életében nem evett ennyit, és most a gyomra felháborodva tiltakozott a rengeteg fagyi miatt. Talán a korábbi bőséges étkezések is közrejátszottak abban, hogy hirtelen fordult vele a világ és a torka megtelt a visszafelé tolakodó ebéddel meg édességgel. Nem volt hozzászokva még ahhoz sem, hogy rendszeresen egyen, ezek az ünnepi lakomák pedig végképp újak voltak.

- Hát ez tényleg szép! - sóhajtott Sasuke lemondóan. - Azt hittem, szeretsz spórolni, de ekkora pazarlást még nem láttam - jegyezte meg, amikor Sakura minden aznap elfogyasztott dolgot kiadott magából. 
- Bo-bocsánat - szabadkozott a lány és már megint majdnem sírt. - Még soha nem hánytam, vagyis nem emlékszem rá, de ígérem, hogy többet nem fog előfordulni - bizonygatta. Persze egy pillanat múlva már megint szaladt a bokrok közé.

A gyomra végül megkönnyebbült, de az elpazarolt étel miatt rettenetesen csüggedt volt. 

- Csak vicceltem - ráncolta a homlokát Sasuke, mikor szembesült vele, hogy Sakura minden poénnak szánt szavát komolyan gondolta.
- Én tényleg sajnálom - motyogta elkenődve.
- Holnap újra eljövünk, ha akarod, és kapsz megint fagyit, de csak két gombócot, és azt is lassan fogod megenni. Nem engedem, hogy úgy tömd magadba, mint egy torkos malac.

A torkos malac jelzőre elkerekedett Sakura szeme, és éppen meg akart sértődni, mikor bevillant, hogy jobb lenne végre érettebben viselkednie. Szóval mérgében nem rohant el, ahogy szerette volna, nem hagyta faképnél a fiút, csak megvárta, míg Sasuke elfordul, aztán rányújtotta a nyelvét.

Már világosodott, amikor halkan beosontak a házba és fáradtan elbúcsúztak egymástól. Sasuke úgy érezte, éveket öregedett ez alatt a pár óra alatt. Tényleg kimerítő éjszaka volt, sokkal megerőltetőbb, mint tervezte, de rengeteg tanulsággal járt. Azt gondolta, el se bír majd aludni, annyi dolog kavargott a fejében, de a szobája ismerős illata megnyugtatta. Kitárta az ablakokat, leengedte a rolót, hogy később ne tűzzön be a nap, aztán egyszerűen eldőlt, mint egy zsák krumpli. 

Kellemes hortyogásából fülcibálás ébresztette. 

- Összevesztetek Sakurával? Miért nem alszotok együtt, ahogy a filmekben szoktak az esküvő után? - rángatta a haját, pólóját kitartóan Inari, aztán belepiszkált az orrába, amit Sasuke ki nem állhatott.
- Ó, hogy sosincs nyugta az embernek! - csapta el mérgesen az apró kezet, és tüntetően átfordult a másik oldalára, hogy folytassa a szundikálást.
- Bátyó, ne aludjál már! - mászott a hátára a kisfiú duzzogva, és megint megpróbálta kicsi ujjacskáját beledugni a testvére orrába, de ezt már nem lehetett még egyszer eljátszani Sasukéval. Elkapta és maga alá gyűrte.
- Most meghalsz - fenyegette vicsorgó képpel, aztán istenesen csiklandozni kezdte, miközben a kicsi sikítva-kacagva menekülni próbált. 

A ricsajra megjelent Itachi is a nyakában lógó Hanabival, de a kislány azonnal leugrott a bátyja karjai közül, hogy a birkózók közé vesse magát, nehogy kimaradjon a játékból. Itachi úgy döntött, besegít Sasukénak és végül ketten csomagolták be a takaróba meg a lepedőbe a kapálózó kicsiket.

- Gyere, dobjuk ki őket a kukába!
- Inkább a tengerbe, hogy lenyugodjanak! - lendítette a hátára Itachi a batyut, mire újabb sikítás következett. 

A házban mindenki nevetett, csak Sakura mosolyába vegyült némi szomorúság.

- Sajnos vannak olyanok, akiknek kimaradnak a gyerekkorából az ilyen élmények - szólalt meg mellette Naruto fanyarul. Sakura tisztában volt vele, hogy a fiút se kényeztették agyon a szülei, de azon őszintén meglepődött, milyen furcsa szemekkel figyeli a jelenetet. Szép arca lenéző fintorba torzult, amitől hihetetlenül elcsúnyult, Sakura hiába kereste rajta az általa imádott vonzó vonásokat. Zavarta, hogy álmai hercege hirtelen milyen gonosznak tűnik, mint egy kígyó, aki csak az alkalmas pillanatra vár, hogy elkapja áldozatát.

- Ha azért furakodtál közéjük, hogy megkapd azt, ami kimaradt eddig az életedből, akkor keserűen csalódsz majd. Amint megtudják, milyen ember vagy, repülsz innen - nézett Naruto hirtelen a szemébe, és a tekintete olyan kegyetlenséggel villant, hogy a lány összerázkódott tőle.
- Miért gyűlölsz ennyire? - suttogta.
- Mert csak bajt hozol rám állandóan.
- Én rád?
- Minden egyes pillanatban bánom, hogy akkor megsajnáltalak, és szóba álltam veled. Anyám örökké azt papolta, hogy felesleges foglalkozni a szegényekkel, mert a jobb élet reményében mindenre képesek, és csak megpróbálják kihasználni a jóhiszemű embereket. Te is ilyen számító szuka vagy, bárkinek szétteszed a lábad ha a helyzet úgy kívánja, utána meg játszod az áldozatot. Talán most is erre készülsz? - kérdezte megvetően, és elsétált mellőle, hogy Hinatát átölelje.

A rövid beszélgetést senki nem hallotta. Halk volt és alattomos, mint egy mérgezett nyílhegy, ami észrevétlenül fúródott Sakura szívében, hogy újra kétségbeesésbe taszítsa.

- Jól vagy? - érintette meg a vállát Ino.
- Pe - persze - dadogta, és gyorsan elfordult a vidám családtól, nehogy észrevegyék könnyeit.

Bemenekült a konyhába, szórakozottan kavart egyet az ételen, közben igyekezett nem szipogni, mikor hirtelen valaki hátulról hozzásimult, és két kéz támaszkodott két oldalt mellé.

- Megint olyan levest főzöl, mint múltkor? - szimatolt Sasuke élvezettel a levegőbe a válla fölött. 
- Aha - bólintott a lány zavartan.
- Az nagyon jó lesz.

A fiú lehelete kellemesen csiklandozta Sakura érzékeny nyakát. Beleborzongott a boldogságba, hogy mégis hasznos lehet az Uchiháknak. 


Az ebéd megint úgy zajlott, mint általában. A szokásos káoszon kívül Hinata most kivételesen nem nyomkodta a telefonját, hanem helyette az asztal alatt szorongatta kedvese kezét. Néha-néha a combja felé is kalandozott, meg egyéb kellemes helyekre, mert elég erősen be volt indulva. 

Később vásárolni készültek kettesben. Hinatának szüksége volt néhány igazán dögös darabra, mert a tanfolyamon rendszeresen piszkálták, mennyire ódivatú. Próbált beilleszkedni, barátokat szerezni, de a többi lány versenynek fogta fel a helyzetet, és mindenkin áttaposva törtetett. Hinata elborzadva nézte, egyesek mire képesek csak azért, hogy máris bebiztosítsák maguknak a lehetséges "támogatókat". Egyre jobban zavarta, hogy ő még szűz, pedig lassan egy éve járnak Narutóval, és fogalma sincs azokról a dolgokról, amikről a többiek áradoznak. Ő soha nem feküdt volna le egyetlen tanárával sem egy jobb szerep reményében, de arra már nagyon vágyott, hogy Narutóval megtegyék. Gyakorlatilag már mindet kipróbáltak együtt, nem volt számára ismeretlen a fiú teste, de a végső lépést Naruto mindig halogatta.

A próbafülke egy embernek éppen kényelmes volt, de kettőnek már igencsak össze kellett húznia magát.

- Megtennéd, hogy felveszed ezt a kedvemért? Szeretnélek látni benne - nyújtott Naruto Hinatának egy álomszép fekete csipkemelltartót, meg egy apró bugyit, ami elől szív alakú volt, és csak egy vékonyka pánt tartotta.
- Felveszem, ha te meg belebújsz abba a leopárdmintás tangába, ami ott szembe volt kitéve - nevetett a lány.
- Legyen - egyezett bele Naruto, bár legalább háromszor körbenézett, látja-e valaki, mikor leakasztotta a helyéről a furcsa ruhadarabot.

Bement a szomszédos próbafülkébe, és mire belebújt a tangába, már Hinata is elkészült.

- Átjössz? - kérdezte a lány kacéran, mire Naruto pirulva átsurrant hozzá.
- Azta! - sóhajtott egy nagyot, mikor meglátta barátnőjét a szexi fehérneműben. Önkéntelenül is végigsimított a vállán, hogy a hollófekete haját hátratűrje, és ne takarják el a hosszú tincsek a kívánatos kebleket. Hinata mellei a kibuggyanás határán voltak a szűk melltartóban, amitől Narutónak kiszáradt a szája, és a vér ezerrel kezdett száguldozni az ereiben.
- Nagyon vicces vagy! Fordulj meg, hadd nézzem a fenekedet is - szólt rá Hinata kuncogva, mire ő készségesen megfordult és a fülke falának támaszkodott, mert úgy érezte, nem bírja sokáig tartani magát. 

Hinata keze végigcsúszott izmos hátán egészen le a csípőjéig, aztán a lány hátulról hozzásimult, és Naruto újra felnyögött, amikor megérezte a hatalmas melleket hozzányomódni. Barátnője keze egyre merészebben kutakodott rajta. Először a hasát és a mellkasát simogatta, aztán belecsókolt a nyakába és a tenyere lentebb kalandozott. Lassan lecsúszott a dudorodó nadrágig és ott kezdte dörzsölni először óvatosan, majd egyre céltudatosabban. Hamarosan Naruto el se fért a csöpp nadrágban, feltűnően feszítette a vékony anyagot, Hinata ujjai pedig kíváncsian futottak végig rajta. 

- Nem akarom összekenni... - Naruto egy mozdulattal kiszabadította magát, mert már fájt neki a szűkös fogság, és erősen vágyott arra, hogy szerelme szabadon garázdálkodhasson rajta.

Amikor a meleg tenyér rásimult délceg férfiasságára, újabb sóhaj hagyta el ajkait, aztán nyögdécselése ütemessé vált, mert Hinata ügyesen simogatta, ingerelte.

- Valaki meghall bennünket és botrány lesz - mormolta utolsó józan gondolatával, aztán elszakította magától barátnője kezét és szembe fordult vele. 

A helyzet így se lett jobb, mert merevedése kedvese puha hasfalát keményen böködte, így követelőzött folytatásért. Muszáj volt összeölelkezniük és csókolózniuk Hinatával, hiába tartottak mindketten a lebukástól. Sőt, talán a veszély még fokozta is izgalmukat. Egymásba feledkezve értek el arra a határra, ahonnan már nehéz volt visszavonulót fújni, de Narutónak sikerült józannak maradni.

- Ne itt, és ne így - tolta el a lányt, közben arcát a fekete tincsek közé rejtette, hogy úrrá legyen a késztetésen, ami arra sarkallta, hogy eldobja elveit. 
- Akkor ma este? Maradhatnék még egy napot Konohában, és elmehetnénk hozzátok, úgyis azt mondtad, hogy nincsenek itthon a szüleid, én pedig még nem jártam nálatok - mondta Hinata reménykedve, de a fiú nemet intett.
- Ne sürgessük a dolgokat. Jobban szeretlek annál, minthogy valami bajt okozzak neked.

Hinata nem értette, miért okozna Naruto bajt azzal, ha végre lefeküdnének. Csalódottan nézett a kék szemekbe, amelyek olyan szerelemmel és gyengédséggel kérlelték bocsánatát és megértését, hogy végül mégis megenyhült.

Sakura bódultan botorkált el a próbafülkétől, és a kezeit a mellkasára szorította. Ez a tőrdöfés a szívébe már túlságosan sok volt. Képtelen volt elviselni, hogy Narutónak ennyire fontos Hinata, míg őt gyűlöli. Leült, görcsösen szorongatta azt a pár ruhát, amit Sasuke választott számára, de most már semmi jelentősége nem volt annak, hogy miért vannak itt.

- Jól vagy? - kérdezte tőle valaki.

Megrázta a fejét, és csak bámulta az ölében sorakozó vidám holmikat. 

Sasuke annyira megdöbbent a hirtelen hangulatváltozáson, hogy észre se vette a mögötte elsurranó embereket. Hinata rémülten fogta be Naruto száját, és gyorsan eloldalaztak a pénztár felé. A kosarat letették egy polc tövébe, és kiosontak a boltból, mielőtt megláthatták volna őket. 

Sakura egy meleg kezet érzett az arcán, ami letörölte a könnyeit. Most a fekete szemek ugyanolyan szomorúan csillogtak, mint az övéi. Érezte, hogy a fiú teljesen megérti a fájdalmát még akkor is, ha fogalma sincs, mi törte össze a szívét.

- Vigyél el innen - suttogta, és a nyakába csimpaszkodott.

A fiú könnyedén felemelte, és úgy cipelte megint, mint egy hercegnőt. A kihalt üzletben senki nem botránkozott meg rajtuk, a pénztárban ácsorgó eladólány pedig roppant romantikusnak találta a helyzetet, ráadásul a hangszórókból áradó lassúszám még illett is a pillanathoz. Sakura viszont mindennek érezte most az életét, csak romantikusnak nem, ahogy megint Sasuke segítségére szorult. Kétségbeesetten fúrta magát férje mellkasához, mert nem maradt semmi más támasza, nem maradt senkije. Érezte, hogy lehuppannak egy padra, de nem mert körbe nézni, hol is vannak. Sasuke továbbra is az ölében tartotta, és nem panaszkodott, hogy eláztatja a pólóját, helyette vigasztalni próbálta.

- Nem tudom, mi vette el a kedved ennyire, de megpróbálhatnál túllépni rajta. Valószínűleg valami múltbéli dolog lehet, de miért foglalkozol vele, ha így fáj? Te se menj házhoz a seggberúgásért - emlékeztette a korábbi tanácsára, aztán beletúrt a zsebébe. - Nesze egy zsebkendő, és most már kibírhatnál legalább egy napot sírás nélkül. Nagyon bosszantó, hogy mindig bőgsz.

Hangos trombitálás következett, aztán Sakura megpróbált nem bőgni, ugyanis Sasukénak teljesen igaza volt.

- Elmegyünk fagyizni? - kérdezte félszegen, mikor kiszipogta magát.
- Persze, hiszen megígértem.
- Akkor menjünk - kászálódott ki Sakura az öléből, és a kezéért nyúlt, hogy felhúzza a padról. Mikor már mindketten álltak, megpróbálta elengedni, de Sasuke továbbra is szorította a kezét. Nem durván, csak határozottan. Kérdően nézett rá, de a fiú rántott rajta, hogy induljanak.

A jégbüfé ajtaja fölött most újra vidáman csilingeltek a kagylók, és rengeteg kíváncsi szem tapadt az érkezőkre. A pultosfiú azonban eléjük sietett, és egy félreeső asztalhoz vezette őket, hogy megelőzze a kínos bámulást. Sasuke egy hálás biccentéssel köszönte meg, és azt is, hogy egy marék zsebkendő landolt a kezében. Remélte, hogy nem lesz szüksége már rá, de Sakuránál sose lehetett tudni. Kértek két-két gombóc fagylaltot, csupa olyat, amilyet a lány még nem kóstolt, aztán amikor kihozták a rendelésüket, végre kettesben maradtak.

- Mesélhetek valamit? - kérdezte Sakura, mert érezte, hogy ideje elmondani néhány dolgot. Tartozik ennyivel.
- Erre várok, mióta megismertelek - nézett rá Sasuke várakozón.
- Előbb megeszem a fagyit, hátha utána ideges leszel, és többet nem kapok - nyúlt a kanál után Sakura, és bőszen kanalazni kezdett, hogy ezzel is húzza az időt.

Sasuke a sajátját eltüntette egy pillanat alatt, nehogy megint megkívánja a lány, aztán türelmetlenül az asztalon heverő zsebkendőkért nyúlt, mert tartott tőle, hogy újra kellenek.

- Én szerelmes vagyok - csapott Sakura a közepébe. Nem mert a másikra nézni, helyette a szalvétáját babrálta, a körülöttük lévő zsivajt pedig mintha elvágták volna. Sasuke teljes erejével a cseresznyeszínű ajkakra koncentrált, hogy lássa is, tényleg azt mondta-e a lány, amit ő hallott.
- Biztos megvetsz ezért, de olyan boldogtalan voltam egész életemben, hogy amikor az első kedves szót mondták nekem, én máris el voltam bűvölve. A fiú csinos volt és gazdag, mellette biztonságban éreztem magam. Egyszer a parkban találkoztunk, mert el voltam maradva az anyaggal, ugyanis az apám eltüzelte a tankönyveimet. Annyira elmerültünk, hogy észre se vettük, mikor borult el. Hirtelen eleredt az eső, és nem tudtunk hová bújni előle. Nagyon eláztunk, ekkor vitt el a házukba. Minden gyönyörű volt és tiszta. Használhattam a fürdőszobát, ami nekem olyan volt, mintha egy álomba csöppentem volna. Utána ételt rendelt, megvacsoráztunk és mivel esett még mindig az eső, ott maradtam éjszakára. Ne nevess ki, de azt se tudtam igazán, mi történik a takaró alatt. A szüleim egyáltalán nem törődtek velem, semmit se tudtam a szexről. Nem akartam hálátlannak tűnni, ezért akkor se szóltam rá, mikor nagyon fájt, amit csinált. Neki se volt szerintem több tapasztalata, csak túl akart esni az elsőn, és én kapóra jöttem. Sose mondta, hogy szeret, de nekem mindennél fontosabb volt a törődése. Imádtam a kislába ujjától a feje búbjáig, valósággal istenítettem, mert olyan volt ő az életemben, mint a mesebeli herceg. Kimentett a nyomorból, a szenvedésből, vele boldog voltam.

- Ne sértődj meg, de miért barátkozott éppen veled egy ilyen gazdag srác? 
- Neki se voltak barátai, és a családja is nagyon elhanyagolta. Képtelen volt lazán beszélgetni az osztálytársaival, mert úgy érezte, lenézik, utálják. Elég gőgösen viselkedett, szóval volt is alapja annak, hogy nem szerették. Én viszont boldog voltam, hogy felkarolt és foglalkozott velem, míg meg nem történt a baj.
- Gondolom, terhes lettél...
- Ennyire nyilvánvaló? - mosolyodott el szomorúan Sakura.
- Ezek a történetek így szoktak alakulni. Sajnálom, hogy ennek éppen te voltál a főszereplője, de az ilyen helyzetek annyira kiszámíthatóak, csak rosszul végződhetnek.
- Valóban. Az én butaságom végül tönkretett mindenkit, pedig semmi rosszat nem akartam. Fogalmam se volt róla, hogy attól, amit csináltunk, kisbabám lehet, csak onnan derült ki, hogy rosszul lettem az iskolában. Óriási botrány lett belőle, és a fiú szülei aznap este megjelentek nálunk egy nagyobb összeggel, amit abortuszra szántak, mert nem engedhették, hogy egy ilyen közönséges lánytól szülessen a fiacskájuknak gyereke. Mikor megnéztem a könyvtárban, hogy mit is jelent pontosan az abortusz, és hogyan végzik ezt a beavatkozást, teljesen kétségbe estem. Már elég nagy lehetett a baba a hasamban, és gyilkosságnak éreztem. Persze apám akkor se hazudtolta meg magát. A pénzt elitta, és a rendes kórház helyett valami ismerőséhez vitt, hogy "elintézzenek".
- Mi történt?
- Hagytam, hogy megöljék a babám. Borzalmas volt, erről inkább nem is mesélnék.
- Nem te tehetsz róla, neked ebben a helyzetben nem volt választásod.
- Az abortuszra kapott pénzből sokáig eléldegélhettünk volna, később meg munkát vállalok.
- Egyedül ezt lehetetlenség csinálni, legalább két kereset kell, hogy eltarts egy babát, ráadásul te magad is gyerek voltál.
- Sokáig azt hittem, ha elszököm otthonról, és sikerül megszülni a kicsit, az apja is bennünket választ, végül velünk él.
- És ő cserben hagyott?
- Rettenetesen megutált a botrány miatt. Azóta gyűlöl, és mindig a szememre veti, hogy bánja, amiért megismert.
- De te még mindig szereted...

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés