Még meg sem érkezett Temari, Sasuke agyában máris dolgoztak az emlékek, és szinte érezte orrában szerelme parfümjének jól ismert illatát, a teste pedig felforrósodott a gondolatra, hogy hamarosan érintheti a kívánatos testet. Azt a gömbölyű, formás alakot, amely után évek óta töretlenül vágyakozott, mert annyira nőies, lágy és puha. Létfontosságúvá vált számára, hogy ebben az ölelésben néha mentsvárat keressen, mivel édesanyja halála óta minden melegség kiveszett életéből.

Csak azokba a szépséges szemekbe ne kellett volna néznie! Ott mindig hamisság csillant, ami elrontotta az egész illúziót, és Sasukéban folyamatosan dolgozott a kétség, hogy amíg együtt vannak, rá gondol-e Temari egyáltalán.

Nem kellett sokat várnia. Egy rövid kopogás után megjelent képzelései központi alakja pont olyan igézően, ahogy szerette volna.

- Végre megjött az eszed, és egy nyugodt helyen találkozunk! Mennyivel jobb itt, mint nálatok abban az átjáróházban, ahol sohasem lehetünk kettesben, mert mindig benyit valamelyik tesód - lelkesedett egyből a szőkeség, akit láthatólag csöppet se zavart a kopottas környezet, meg a másik lehangoltsága.
- Ja, ideje volt már - hagyta rá Sasuke, és ösztönösen lehunyta szemét, amikor mellé ült a lány, és odahajolt hozzá, hogy megcsókolja.

Csak egy egyszerű üdvözlőcsók volt, talán a rutinszerű szex bevezetője is lehetett volna, mégis olyan keserűre sikeredett, hogy Sasuke inkább eltolta magától Temarit. 

- Mi lenne, ha előbb beszélgetnénk egy kicsit? - kérdezte zavartan. Mikor kimondta, mérhetetlenül ostobának érezte magát, hiszen végre itt volt az alkalom, hogy újra összemelegedjenek, de valahogy a pillanat elszállt, és már egyetlen porcikája se kívánta, hogy folytassák a dolgot.

Temari először csodálkozva fürkészte az arcát, aztán megkönnyebbülve sóhajtott, amitől pedig Sasuke lepődött meg.

- Igazából nekem sincs kedvem hozzá. Tudod, eléggé kivagyok, mert Shikamaru...
- Szóltál már neki, hogy újra együtt vagyunk? - vágott közbe Sasuke, mert eszébe se volt meghallgatni az újabb panaszáradatot.
- Nem, még nem szóltam neki, mert elég zűrös most az élete. Beteg az anyukája, ezért nem akartam még ezzel is terhelni, de mostanában nem találkozunk, szóval mindegy is.
- Azért nem találkoztok, mert beteg az anyukája, és inkább vele van, mint veled?
- Nem. Vagyis, igen. De engem nem zavar, hogy állandóan nála lóg. Bár néha túlzásnak érzem, mennyire ragaszkodik a szüleihez, hiszen ideje lenne önállósodni, saját családot alapítani, nem az anyja szoknyáján ülni.
- Úgy gondolod, te tökéletes felesége lennél?
- Nekem sohasem kellene egy ilyen anyukakedvence - morogta a szőkeség elégedetlenül.
- Akkor az én családom is zavar?
- Dehogy! - vörösödött el a lány, de nyilvánvalóan hazudott.

A kínos pillanatot szerencsére megszakította Sasuke telefonjának csöngése.

- Bocs, a bátyám az, muszáj beszélnem vele - tápászkodott fel az ágyról, hogy a fürdőbe menjen.
- Persze, menj csak - engedte útjára Temari kelletlenül.

A beszélgetés jóval hosszabbra nyúlt, mint ahogy Sasuke számította. Közben visszasétált a szobába, hogy a lánytól elnézést kérjen, amiért ilyen sokáig várakoztatja, de Temari időközben elaludt. Ettől valahogy megkönnyebbült, és sokkal őszintébben válaszolgatott testvére kérdésözönére.

- Tisztában vagy vele, hogy megint hülyeséget csinálsz? Éreztem én, hogy bajban vagy, de azt nem hittem volna, hogy húsz éves létedre még mindig a farkad vezet. Sasuke! Én szégyellem magam helyetted, amiért ennyire határozatlan vagy - zárta le Itachi a beszélgetést, amitől az öccse még nyomorultabbul érezte magát. Tudta ő, hogy nem jól cselekszik, de egyszerűbbnek tűnt megfutamodni a gondok elől, mint felvállalni, hogy hibázott többször is.

És még ő jött Sakurának azzal, hogy a családja a kóbormacskákat se dobja ki...

Bevillant neki egy régi emlék, amikor valóban befogadtak egy kóbormacskát. Épp az iskolából ballagtak hazafelé a húgával, amikor a szerencsétlen kiscica ott reszketett véresen a kapujukban. Hinata megsajnálta, és úgy gondolta, beviszi, otthon majd meggyógyítja, de a cicus rémültem karmolt a kezébe, amikor megpróbálta a földről felemelni. 

- Valószínűleg sokat bántották, és már bizalmatlan, fél az emberektől - magyarázta az anyukájuk, mert a kislány rettenetesen csalódott volt, hogy az állat ahelyett, hogy hálás lenne, ilyen csúnyán elbánt vele.

Sasukéba tisztán bevésődött az a gyöngéd mozdulat, ahogy az édesanyja egy puha anyagba bugyolálva óvatosan bevitte a rémülten nyivákoló cicust, és sokáig simogatta, mire a csöppség megnyugodott. Kellett hozzá idő míg hagyta magát ellátni. Először ételt se akart elfogadni, de a kitartó gondoskodás meghozta gyümölcsét. Végül tökéletesen meggyógyult, aztán hosszú évekre a család kedvence lett.

Nem volt nehéz párhuzamot vonni Sakura és Hópihe közt. A lány ugyanolyan sérült volt testileg és lelkileg, mint a bántalmazott jószág, csak félelmében nem karmolt, ha sarokba szorítva érezte magát, hanem szóban vagy tettlegesen támadott. Tudta ezt Sasuke, mindent jól tudott, mégsem merte vállalni a felelősséget, hogy a nyakába veszi egy idegen ember sorsát. Sakura annyira törékeny volt, olyan sebezhető, hogy félt, a saját bénaságával csak ront a lány helyzetén. Így érezte ezt az árvaházi eset kapcsán is, és egyszerűen képtelen volt elszámolni a lelkiismeretével, annyira bántotta, hogy cserben hagyta őt. Még Temari se tudta megnyugtatni, viszont egy dologgal kapcsolatban legalább felnyitotta a szemét. Sasuke rájött, hogy neki a családja a legfontosabb, és ha Temari választás elé állítaná, köztük mindennek vége lenne.

...

Sakura arra ébredt, hogy egy idegen férfi ül az ágyán. Egyből védekezésre emelte a kezét, de erős fájdalom hasított a vállába, amitől félbe maradt a mozdulat, és csak egy apró sikoly lett belőle.

- Hé, kölyök! Rendőr vagyok, nem akarlak bántani - ugrott fel a fickó az ágyról, és azonnal keresgélni kezdett, hogy az igazolványával igazolja magát. Remélte, hogy ettől a lány majd megnyugszik, mert ilyen zaklatott állapotban lehetetlenség lett volna kihallgatni. - Hatake Kakashi vagyok, kerületi nyomozó - lengette meg az iratot Sakura orra előtt, aki a kezdeti rémület után ösztönösen elmosolyodott.
- Kakashi? - kérdezett vissza.
- Igen. Tetszik a nevem?
- Találó. Ebben a viharkabátban tényleg úgy fest, mint egy madárijesztő. Nincs túl meleg hozzá?
- Bocsáss meg, de az anyukámtól kaptam, szóval megtennéd, hogy nem gúnyolódsz rajta? - kérte a nyomozó komolyan.
- Elnézést - szabadkozott azonnal Sakura, és fürkészve nézte a férfi arcát, mennyire sértette meg. Rendes embernek nézett ki, ezért a világ minden kincséért se gúnyolódott volna rajta szándékosan. 
- Semmi baj, csak szólok, mert erre elég érzékeny vagyok. Nemrég veszítettem el anyámat, és alig maradt utána valami, ami rá emlékeztethetne minden nap, ezért ragaszkodom ennyire ehhez a förtelmes darabhoz.
- Az azért bíztató, hogy belátja, ez a kabát nem éppen divatos holmi.
- Tényleg nem az - nevette el magát Kakashi, és bizalmasan rákacsintott a kuncogó lányra, hogy ez azért maradjon az ő titkuk.
- Gondolom, Kabuto miatt jött - váltott témát Sakura, mert amint kinyitotta a szemét, egyből megállapította, hogy az patkány valószínűleg életben hagyta, és most egy kórházban lehet.
- Igen. Ez már jóval kellemetlenebb téma, mint az öltözékem - komorodott el a nyomozó is. - Elmesélnéd, mi történt köztetek?

Sakura kivételesen nem látta okát, hogy hazudjon. A túlélési ösztön megtanította arra, hogy egy pillanat alatt felmérje, kiben érdemes megbízni. Ez a Kakashi elég fura figura volt, de azonnal érezte, hogy jószándékú. Becsülte benne, hogy tartja a tisztes távolságot, és a viccelődés ellenére nem próbál vele bizalmaskodni, vagy kétértelműen udvarolni, ahogy a legtöbb férfi általában tenné.

Próbálta tényszerűen elmesélni neki az eseményeket, bár nagyon nehéz volt érzelmek nélkül szavakba önteni azt a szörnyű helyzetet, amit átélt. Akkor azt hitte, hogy tényleg vége az életének.

- Tudom, hogy semmi bizonyítékom, de így történt. Csak védtem magam.
- Értelek. Sajnos a szobát még akkor éjjel kitakarították és átrendezték. Tegnap jártam ott, és egy igazi betegszobának volt berendezve, viszont én is éreztem a friss festékszagot. Az igazgató azt vallotta, hogy a folyosón talált rátok. Tekintve, hogy mindketten elég sok vért veszítettetek és ennek a folyosón is nyoma volt, a kollégáim nem kételkedtek a szavában. Az az igazság, hogy Orochimaru elég befolyásos a városban, de azért ő se tehet meg mindent. Magam gondoskodom róla, hogy soha többet ne kerüljön a közeledbe.
- Másik otthonba küldenek?
- Még nem tudom, de az biztos, hogy néhány napig muszáj itt maradnod. A vállad elég csúnyán sérült, az a fiú durván kirántotta a helyéből.
- Ő hogy van? - kérdezte félve Sakura, hiszen jól emlékezett, mekkora erővel kaszabolta rémületében.
- Semmi maradandó, maximum a lelki sérülés, hogy egy lány így elintézte. Egyébként látsz esélyt arra, hogy mások is tegyenek ellene feljelentést? Azt mondtad, hogy többeket is zaklatott. Ha ezt bizonyítani tudjuk, hosszú időre rács mögé kerülhet, és nem kéne tartanod tőle.
- Fogalmam sincs, mernének-e ellene tanúskodni. Ezen a helyen elég szokatlanul folynak a dolgok, mindenki fél, aki nem tartozik a kemény fiúk közé.
- Én azért próbálkozom, háta sikerül pár lányt meggyőzni, hogy beszéljenek.
- Köszönöm - mosolyodott el hálásan Sakura, mert hosszú idő óta először érezte azt, hogy valóban önzetlenül törődnek vele.

...

Másnap ébredéskor újabb meglepetés várta. A szokásos reggeli helyett valaki ajándékot csempészett az asztalára. Egy hatalmas kosarat kapott édességgel, üdítővel, gyümölccsel. Először gyanakodva méregette, aztán félre is rakta, mert nem volt mersze beleenni, hátha Orochimaru küldte, hogy megmérgezze, és örökre elhallgattassa. 
A következő csomag törölközőket, új fehérneműt és tisztálkodási szereket tartalmazott. Sakura eléggé meglepődött, mikor a kedvenc samponja került a kezébe és az a testápoló, amit a konohai útjára is magával vitt. Fogalma se volt, ki tudhatja, ő mit szeret, aztán csak egy családra tippelhetett. Egyedül az Uchihák látták, milyen holmija van, mit használ. Már csak az volt a kérdés, miért segítenek megint, és miért így, névtelenül. Valahogy keserűséget érzett, ha rájuk gondolt. Igazán nem akart a terhükre lenni, de hihetetlenül jólesett neki, hogy még most is törődnek vele. 

- Hogy van Hanabi és Inari? - írta egy cetlire, és kitette este az asztalra, hogy éjjeli besurranója megtalálja az üzenetet.
- Jól, bár nagyon hiányzol nekik - jött a válasz, mire furcsa bizsergést érzett a szívében. 

Este nem tudta, hogy mit írjon, annyi minden kavargott a fejében. Vágyott a gyerekek után, hiányzott neki az Uchiha-ház nyüzsgése és a kávéház vidámsága, de nem mert hiú reményeket táplálni, hogy ismét meghívják magukhoz. Igazából attól is félt, hogy újra Konohába menjen. Ha visszatérne, megint találkozna Narutóval, és akkor minden kezdődne elölről. 

- Edd meg a gyümölcsöket!!! A kicsik szomorúak lennének, ha látnák, mennyire nyúzott vagy - jött az újabb üzenet.

Három felkiáltójel? Most már biztos volt benne, hogy Sasuke a titkos látogatója. Értékelte, hogy nem kell szemtől szembe találkoznia vele, hiszen nem felejtette még el, amikor a fiú lefogta és bepróbálkozott nála. Persze az is eszébe volt, hogy neki köszönheti az életét, mert hazavitte és gondoskodott róla, de akkor is zavarta, hogy Sasuke ennyire megkívánta, és emiatt egyszer már nem bírt uralkodni magán.

A nővérek sokatmondóan összemosolyogtak, mikor látták, hogy Sakura végre enni kezd. Napról napra jobb színben volt, és a reggeli üzenetek hatására egyre vidámabbnak érezte magát. Aztán jött egy levél, ami megint elbizonytalanította.

- Egy hét múlva betöltöd a tizenhatot, és a szüleid beleegyezésével férjhez mehetsz. Ha összeházasodnánk, nem kéne attól rettegned, hogy hova kerülsz, mi lesz veled. Gondolkozz rajta!

Sakura már gyűröttre olvasta a csöppnyi papírfecnit, de az üzenetet nem lehetett másként értelmezni. Sasuke egyértelműen azt kérdezte, lenne-e a felesége.

Nem értette, hogy jutott ilyen butaság az eszébe, hiszen semmit se tud róla. Ha igazán ismerné, biztos nem kéne neki egy ilyen lány, mint ő.

- Nyomozó, szeretnék kérdezni valamit - hozakodott elő egyetlen bizalmasának, mikor a férfi délelőtt megjelent nála, és afelől érdeklődött, jobban érzi-e már magát. - Lehet házasodni szerelem nélkül? - kérdezte félénken, közben a haja tövéig pirult zavarában.
- Szóval az a fiú képes idáig elmenni, csak hogy segítsen rajtad? - nevette el magát Kakashi.
- Maga ismeri Sasukét?
- Persze! A nővérek azonnal jelentették, mikor elkezdett sündörögni a szobád körül. Néhányszor már elbeszélgettem vele, de megkért, hogy ez neked inkább ne említsem, mert nem nagyon kedveled őt.
- Hát akkor hogy jut eszébe megkérni a kezem?
- Manapság még mindig gyakori, hogy a fiatalok egy közvetítő által kerülnek össze. Rájuk se lehet mondani, hogy első pillanattól tombol bennük a szerelem, de megtanulják kölcsönösen elfogadni, tisztelni és becsülni egymást, ami sokkal tartósabb és értékesebb lehet, mint egy fellobbanó, aztán gyorsan elhamvadó érzelem. 
- De ezzel kihasználom őt.
- Miért? Biztos jó felesége lennél, ha legyűrnéd végre az ellenszenvedet. Nem rossz kölyök Sasuke, boldoggá tudna tenni, és az ajánlatát valószínűleg alaposan megfontolta. Ez nem önfeláldozás a részéről, hiszen cserébe a társa leszel.
- Én nem lehetek már senki felesége - hajtotta le a fejét Sakura szomorúan.
- Ez butaság, miért is ne lehetnél?
- Azt inkább nem mondom meg.

Mivel három napja nem írt választ Sakura, meg se lepődött a határozott hangú üzeneten:

- Beszélnünk kell, ezért délután meglátogatlak. El ne szökj előlem, mert a föld alól is előkerítelek!!!

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés