„ Csak egy álom – már vagy öt perce ezt ismételgettem magamban – Te még mindig otthon vagy, és mélyen alszol a pihe-puha ágyikóban.”
Az utolsó emlékem a tegnap estéről, hogy az ágyamban fekszek, és egy tervet próbálok kieszelni, hogy hogyan is segíthetnék Sasukén, aztán bealudtam. Mikor felébredtem már itt voltam.
Lassan ülő helyzetbe tornásztam magam, és körülnéztem. A legszebb az egészben, hogy még az orrom hegyéig sem láttam el, olyan sötét volt. Így fogalmam sem volt arról, hogy hol a fenében lehetek. Térdre ereszkedtem. Túl veszélyes lenne állva közlekednem. Még a végén hanyatt vágnám magam, vagy valami. Hogy ezt megelőzzük négykézláb kezdtem mászni a földön, hogy feltérképezhessem a helységet. Óvatosan tapogattam a padlót. Hátha találok valamit, ami segítene innen kijutni. De semmi. Percek óta keresgélem a kiutat, ami talán nem is létezik. Kezdett eluralkodni rajtam a pánik. Próbáltam kitalálni valami tervet arra az esetre, hogy ha megtámadnának, de nem ment. Az agyam egyszer csak felmondta a szolgálatot, és kikapcsolt. Minden porcikám remegett a félelemtől. Leültem a földre, felhúztam a lábaimat, majd a karomat köré kulcsoltam, a fejemet pedig a térdemre hajtottam. Rózsaszín tincseim palástként borultak a hátamra. Remegtem.
- Minden rendben lesz – suttogtam – hiszen ez csak egy álom. Nem lesz baj – de a hangom elcsuklott.
A csendet, ami időközben ellepte a helyiséget egy kulcscsomó zörgése zavarta meg. Van itt valaki, bár ezt a legelejétől kezdve tudtam. A kezemet ökölbe szorítottam. Rám akarja hozni a frászt. Csak meg akar ijeszteni. Ha ölési szándékai lennének, már megtette volna, ahogy minden emberi lény, aki nem csipáz valakit. Bár abban sem voltam olyan biztos, hogy ő az. Ha van Isten, akkor van Lucifer is. Ha vannak angyalok, vannak ördögök is. A fenébe is… ez a sok ha. Gyorsan ki kéne találnom, hogy mit akar, különben nagy bajba kerülök.
Vettem egy mély levegőt, majd felálltam. A kezemet még mindig ökölbe szorítottam. Érzetem, ahogy a körmeim a húsomba vájódnak, de nem érdekelt. Nem törődtem a fájdalommal. Ráadásul ez az egyetlen dolog, amivel per pillanat védekezni tudok. Azt mondják, ha az egyik érzékszerved használhatatlanná válik, akkor a többi négy megerősödik. Jelen pillanatban ez igaz is volt. Korom sötét volt, így a látásommal nem mentem semmire. Lehunytam a szemem, közben igyekeztem minden gondolatomat kizárni, és a szobára koncentrálni. Pontosan a hallásomra. Ha látni nem is, de hallani még mindig ugyan úgy képes vagyok, hogy merre jár. Az első pár percben nem történt semmi. Még egy légyzümmögést se lehetett hallani. A külső zajokról nem is beszélve. Talán egy hangszigetelt szobába vagyok? Már én se tudtam, mire számíthatok.
„Koncentrálj – figyelmeztettem magam – ha ő kap el, annak súlyos következményei lehetnek. Légy te a gyorsabb.”
Aztán meghallottam azokat a pici csilingeléseket, amiket már annyira vártam. Leginkább a kulcsok összekoccanására emlékeztetett. Egyelőre nem tudtam behatárolni, hogy hol is lehet az a szemét dög. Több zaj kellene hozzá. A gondolataimból halk lépések rántottak ki. Ami egyre közelebbről hallatszódott.
„Szóval hátulról akar támadni” – gonosz mosoly húzódott végig az arcomon.
Megfordultam, közben az ökölbe szorított kezemet meglendítettem. Egy pillanatig éles fájdalom szúródott a kezembe, amit egyből vissza is húztam, majd egy jól irányzott rúgással a földre terítettem. Nagy puffanással csapódott a padlóra. Kínos csönd telepedett ránk, miközben a vérző kezemmel voltam elfoglalva. Kés volt nála, ez nem vitás. Meglepett, nem is kicsit. Mocorogni kezdett. Hallottam, ahogy feláll, és leporolja magát.
- Nem is olyan rossz egy magad fajta kislánytól – szólalt meg rekedtes, gúnyolódó hangon – bár van még mit gyakorolnod.
„ Ez a hang” – hirtelen bevillant a tegnap esti pasas képe.
Kábultan bámultam a semmibe. Akkor tegnap nem hiába követett, tényleg én, kellek neki. Most már tényleg kezdtem elveszíteni a fonalat. Még is mit akar tőlem? Mit ártottam neki? A pánik megint kezdett úrrá lenni rajtam. A kérdéseimre a választ sehol sem találtam, hiába kerestem. Próbáltam felidézni, hogy találkoztam-e ezelőtt ezzel a férfival, de semmi használható emléket nem találtam. Tegnap láttam először.
A gondolataimból a hirtelen jött világosság zökkentett ki. Be kellett csuknom a szemem egy kisidőre, míg újból hozzá szokom a fényhez. Pedig már egész jól tájékozódtam a sötétben. Kinyitottam, és körülnéztem. Egy zárt szobaszerű helyen voltam, a legszebb mégis az volt, hogy ajtót sehol sem találtam. Végül a tekintetem megállt támadómon, akin megint az a fekete kapucnis kabát volt, mi tegnap este is. Ha jobban megfigyeltem leért egészen a térdéig, az arcát pedig még mindig nem mutattam. A falat támasztotta.
- Ki maga, és mit akar tőlem? – kérdeztem kicsit sem kedvesen.
- Hmm… - még ha nem is láttam az arcát, így is éreztem, hogy gúnyos mosolyra húzza ajkait – ahogy elnézem nem világosított fel senki a dolgok állásáról.
- Nem értem miről beszél. Miről kellett volna felvilágosítani?
- A mocskos apádról kis szívem.
Megállt bennem az ütő. A mocskos apámról? Még is mi köze van hozzá, és miért nevezi őt így? Úgy beszélt, mintha tudná ki ő. Eddig soha senki nem beszélt róluk nekem. Bár ha jobban bele gondolok Gen reakciója után, gondolnom kellett volna rá, hogy valami nincs rendben a szüleimmel. Annak ellenére, hogy nem voltak mellettem, és nem kaphattam meg azt a mennyiségű szeretetet, amit mások igen, sose gyűlöltem őket. Még is csak a szüleim, és biztos jó okuk volt rá, hogy a dolgok így alakultak. Biztosan van rá valami magyarázat, csak éppenséggel a kicsi lányukat nem világosították fel.
- Miért nevezte őt így? Mi köze van hozzá? – kérdeztem könnyekkel küszködve. Fájt, hogy ilyeneket mond róla – Gyűlöli őt?
- Hogy gyűlölöm-e őt? Az nem is kifejezés arra, amit iránta érzek. Hogy miért nevezem őt mocskosnak? Mert az. Megfosztott attól a nőtől, aki számomra a világot jelentette. Elvette tőlem Sayát – nézett végre a szemembe. Sötét barna szemei ugyanúgy, mint az enyémek könnyektől csillogott. Ennek ellenére is tisztán látszott a fájdalom, amit állítólag az apám okozott neki.
- Még is ki az a … - a szavamba vágott.
- Szóval tényleg nem tudsz semmit – mondta, közben nagyot nyelt – Saya volt az anyád – itt elcsöndesedett, mintha nem is tudná, hogyan folytassa – nagyon hasonlítasz rá, bár a szemed kétség kívül az apádé.
- Még is ki a franc maga? – forró könnycseppek gördültek végig az arcomon.
- Kérdezd a magad fajtákat. Ők többet tudnának mesélni.
„Magam fajtákat? Tudja, hogy mi vagyok?” – futott végig az agyamon.
- Nem mondanának semmit. Megtiltották, hogy bárki is beszéljen erről – nem szólt az égvilágon semmit – Még is ki maga? – ismételtem meg magam.
- Hogy én ki vagy? Az nem lényeges – nevette el magát – de számodra sem lesz az, miután megbosszultam Saya halálát. Ahogy apád elvette tőlem anyádat, úgy én is elveszem tőle szeretett lányát – félelmetes vigyor húzódott végig az arcán. Most inkább tűnt egy elmebetegnek, mint egy megsebzett szeretőnek. Bár még most sem igazán értettem, hogy milyen viszonyban is volt anyámmal.
- És azzal, hogy végez, velem maga szerint visszahozhatja? – nem vártam, meg míg válaszol – hát nem. Térjen már észhez, a bosszú nem vezet sehová – elsírtam magam – Apa biztos nem hagyná…
- Apád egy mocskos senkiházi, egy gazember. Még a saját lánya se érdekli – felkaptam a fejem – ha eddig nm keresett, akkor ezek után sem fog.
Nem bírtam tovább. Elindultam felé, bár pontosan még nem tudtam, hogy mit is csináljak, mikor oda érek hozzá. De nem hagyhatom, hogy így beszéljen apámról, akármit is követett el. Már csak pár méter volt, mikor megtorpantam. Határozottan a szemébe néztem. Még senki iránt nem éreztem akkora gyűlöletet. Egy pillanatra elbizonytalanodott, mikor tekintetünk találkozott, de én még csak meg sem rezzentem. Fogalmam sem volt, hogy hogyan volt képes belépni az álmomba, és hogy tudott kapcsolatot teremteni velem.
Ökölbe szorítottam a kezemet. Még mindig fájt az előbbi vágás. Úgy hogy most a másik kezemet kell, használom, és jobb, ha óvatosabb leszek. Újból elmosolyodott, és előhúzta azt a kést, amivel megsebzett engem. Nem ijedtem meg tőle. Elindult felém, majd alig egy méterre megállt tőlem.
- Ne próbálkozz semmivel, mert neked fog fájni.
- Kösz a jó tanácsot, de nem kértem belőle – vágtam rá, majd támadásba lendültem.
Meglendítettem a kezem, mintha meg akarnám ütni. Erre ő maga elé kapta a kést, és vágott volna meg, mikor elhajoltam a támadás elől, és kigáncsoltam. A földre esett, én meg odamentem, hogy kicsavarjam a kezéből a kést. Amíg ezzel voltam elfoglalva, megfogta a lábam, és megrántotta. Rá estem. Mire észbe kaptam már a földön feküdtem, ő pedig fölöttem térdelt. A combja közé fogta a lábam, hogy ne tudjak, rúg kapálni, a kezemet a fejem fölé szorította. Elvettem tőlem a kést.
- Francba – nyögtem, és bárhogy próbáltam nem tudtam szabadulni. A kést a nyakamhoz szegezte.
- Pápá édesem – azzal belevájta a húsomba.
Hatalmas sikítás közepette ébredtem fel. Ijedten kaptam a nyakamhoz, és megkönnyebbültem mikor sértetlenül találtam. A testem verejtékben úszott, a szememet könnyek homályosították. Két erős kar kulcsolódott a derekam köré, én meg viszonoztam. Szorosan bújtam az illetőhöz, és jó nagyot szippantottam a már jól ismert illatból. Beletelt egy kis időbe mire felfogtam, hogy Sasori mi a fenét keres itt, majd egyszer csak eltaszítottam, és zavartan néztem körül. Gen, May és Ayumi is aggódva méregetett engem. Gyorsan letöröltem a könnyeimet, majd mosolyra húztam ajkaim. A többiek bizonytalan pillantásokat vetettek rám.
- Jól vagy? – törte meg a csendet Sasori
- Azt hiszem igen – nyeltem egy nagyot – csak egy rémálom volt, semmi több néztem körbe, hátha ez megnyugtatja őket.
- Ne csinálj úgy mintha semmi se történt volna – szólt rám Ayu. Megdöbbenve néztem rá – Egyáltalán nincs rendben.
- Hé, befejeznéd? – nézett rá a vöröske – szegény így is ki van bukva.
- Fenébe is, nem hagyom abba, jó? Egyáltalán nincs rendben ez az egész.
- Sajnálom, hogy gondot okoztam, nem akartam, hogy aggódjatok – a szemem könnybe lábadt, és meg sem várva a válaszukat kirohantam a fürdő szobába.
Amint beléptem az ajtón kulcsra zártam. Nem akartam, hogy utánam jöjjenek, és magyarázkodnom kelljen. A kezemet újból a nyakamhoz emeltem, és végig simítottam rajta. Annyira valóságos volt. A tükörhöz sétáltam. Szörnyen néztem ki. Sápadt, felpuffadt arc, pirosra kisírt szemek, torzonborz haj. Megfésülködtem, aztán megmostam az arcom, de nem sokat segített. A szemeim körüli piros foltot nem tüntette el.
„ Még egy kiló smink se segítene most rajtam” – gondoltam, majd visszasétáltam a szobámba.
Mikor beléptem mindenki engem fixírozott, én meg mosolyogva csak annyit feleltem, hogy minden rendben van, és hogy fel szeretnék öltözni. Erre elhagyták a szobámat, így egyedül maradtam. Gyorsan felkaptam a tegnap este kikészített ruhámat, ami egy fekete farmer nadrágból, és egy zöld toppból állt, amin két maci ölelkezett. Felkaptam a táskám, és lementem a nappaliba. Genék a konyhában ücsörögtek, és engem vártak. Mintha mi sem történt volna elmeséltem a tegnapi napot nekik. Sasori hozta a szokásos formáját. Kritizálta Sasukét, meg Karint is elhordta minden félének. Miután befejeztem a reggelit elköszöntem tőlük, és elindultam a suliba.
Az úton nem történt semmi különös, bár sokszor a hátam mögé néztem, hátha követ valaki, de nem láttam senki gyanúsat, és ettől megkönnyebbültem. Mikor elértem a sulit Inoék lelkesen üdvözöltek. Valami buliról hadovált nekem, amit az őszi szünetben szeretne megrendezni, és ragaszkodik hozzá, hogy én is mennyek. Mondtam neki, hogy meggondolom, meg nem is rajtam múlik igazából. Aztán hozzá tettem, hogy az őszi szünet legalább egy hónap múlva lesz. Van még bőven idő addig, de ő mintha meg sem hallotta volna tovább ecsetelte a terveit. Milyen kaják, italok, zenék lesznek, kiket hívna meg, és ha nagyon unnánk, magunkat miket játszhatnánk. Fölértünk a terembe, de ott se lehetett lelőni. Egyedül a csengő hangja bírta leállítani. Nem mintha zavart volna. Még örültem is, hogy beszélt, mert így egy kicsit elfeledkezhettem az álomról, meg arról a pasasról.
Az órák lassan teltek, ahogy a mai nap is. Mintha nem akarna véget érni. Elég sok fura fazonú tanár jelnet meg az órákon. Például a biológia tanár, aki valami vén hapsi, és imádja a női testet. Főleg akkor, ha a lányokat tapizhatja. Vagy a tesi tanár, akivel korábban már összefutottam az a bozontos szemöldökű egyén. Az meg folyton azt hangoztatja, hogy a „fiatalság ereje így, meg a fiatalság ereje úgy”. Az egyik osztálytársam még hasonlít is rá, mintha a fia lenne vagy valami. De aztán csak kiderült, hogy betegesen rajong a tanár úrért. Akkor ott van még az osztályfőnök, aki pornő könyveket olvas. A könyvet is a biosz tanár írta mellékállásban. És még sorolhatnám a tanár testület tagjait.
A nap végén már szinte könyörögtem Istennek, hogy szabadítson meg már végre, ezektől a marháktól. Mert nem bírtam idegileg őket. Persze mindegyik óra úgy kezdődött, hogy mutatkozzak be, a végére már untam, hogy folyton ugyanazt ismételgessem. De szerencsére, csak öt órám volt, így miután kicsöngettek Hinataékkal leléptünk enni, majd megint elmentünk csatangolni a nagyvárosba. A suli utáni néhány óra, amit barátnőimmel töltöttem elég hamar elment. Talán azért mert az ő társaságukat legalább élveztem is. Öt óra körül elköszöntünk egymástól, majd hazamentünk. Mikor kinyitottam az ajtót, megcsapott a Gen által készített vacsi illata. Összefolyt a nyál a számban. A hasam is türelmetlenül követelni kezdte a finom falatokat. May az asztalnál ült, és újságot olvasott. Mikor beléptem mindketten mosolyogva üdvözöltek, de a reggeli kiborulásomat egyikőjük se hozta szóba. A vacsora csöndesen telt. Amint végeztem Gen nyújtottam a tálat, hogy elmosogassa. Megtanultam, hogy neki nem jó ellent mondani, túl makacs hozzá, bár én sem vagyok különb. Fölmentem a szobámba, majd benyomtam egy filmet. Fél tíz kilenc körül vége is lett. Kikapcsoltam, és elmentem fürdeni. Jó volt végre a forró kádban ücsörögni. Miután jól kiáztattam magam, bebújtam a pizsimbe, és lefeküdtem aludni.
1 hónap múlva
Nagyon jól összebarátkoztam az osztállyal, bár Sasukét, azóta se tudtam megpuhítani. Többször is szócsatározásba keveredetünk, aminek általában az lett a vége, hogy duzzogva félre vonult, aztán persze Naruto mindig visszarángatta. Sose volt képes beismerni, hogy igazam van a bunkó viselkedését illetően, és ezt a többiek is a szemére vetették. Sajnálatosan azt a gyengéd oldalát, amit első nap sikerült valahogy kiérdemelnem nem mutatta többet. Ez volt az egyik olyan tulajdonsága, amit sajnáltam, pedig ha jobban belegondolok aranyos volt tőle, hogy segített. Bár ez elég sok konfliktust szült Karin és köztem. Minden alkalmat megragadott a csaj, hogy keresztbe tegyen nekem, de Inoék mindig kiálltak mellettem, hiába mondtam, hogy majd én lerendezem a magam módján. De nem volt semmi hatása.
Aztán jött Itachi felettébb furcsa viselkedése. Eleinte –kifejezetten- normálisan viselkedett, de mostanában eléggé nyomul a gyerek, és ez se a szőke barátnőmnek, se nekem nem tetszett. A kétértelmű megjegyzéseitől meg a hányinger kerülget. Igyekszem minél feltűnőbben kerülni, de mintha fel se tűnne neki. Folyton ölelget, meg karolgat, a fogdosásról meg inkább nem mondok semmit. Nem egyszer figyelmeztettem, hogy ha nem fejezi be, akkor komoly következményekkel kell számolnia. Erre úgy csinál, mint, aki süket lenne, vagy nem tudom.
Szóval elég mozgalmasra sikeredett ez az egy hónap, amit az osztálytársaim körében töltöttem. Sasoriék is elég sokszor meglátogattak, egy kicsikét hiányzott a közelségük. Megszoktam, hogy mindennap látom őket. Ayumi minden alkalommal ellátott tanácsokkal, amik Sasorinak nem mindig tetszettek. Ha pedig Sasuke került szóba, akkor egyszerűen hisztizett. Én mondom gyerekek, hogy ha egy pasi hisztizek, jobb kimenekülni a világból. Néha rosszabb, mint egy lány.
Viszont megfogadtam, hogy innentől kezdve csak a feladatomra fogok koncentrálni. Így is elég sok időt pazaroltam el a szórakozásra, meg a beilleszkedésre. Szeretném, ha Sasuke jobb emberré válna, és ebben szeretnék neki segíteni.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Az jó lesz :) lesz mit olvasni Balcsin^^