Sasuke

Üveges tekintettel haladtam. Emlékképek villantak be a mosolyáról. Szívem összeszorult majd örült sebességgel kalapálni kezdet mikor a könyvtári jelentre gondoltam vissza. Ilyet még sosem éreztem. Életemben az érzéseim mindig hátul álltak a sorban. Miután a szüleim meghaltak érzelemtől mentes lettem. Magyarul minden érzéshez sík hülye vagyok. Na, jó nem mindhez. Mert például a magányt, csalódást, szomorúságot nagyon jól ismerem.
Zsebretett kézzel tettem meg az utat hazafelé közben mélyen elgondolkodtam az érzéseimről. Mát majdnem teljesen elvesztettem a boldogság édes izét és aztán jött ő. Szívem megint vad vágtába kezdet már csak a lány gondolatától is. Mégis mit csinált velem ez az ártatlan kis cica? - gondoltam majd beléptem a házunk kapuján.

Az ágyam közepén feküdtem. Kezeim össze voltak kulcsolva a tarkóm alatt és a mennyezettet bámultam. Mellkason lassan mozgót fel és le. Minden végtagom feszült volt. Csodálkozik az ember, ha ilyen feszülten nem tud aludni? Unalmamban már a lélegzetemet számoltam. Megunva a tehetetlenséget fel keltem az ágyból. Még arra se vettem a fáradságot, hogy felvegyek valamit a szürke melegítő nadrág - félmeztelenül alszom - fölé. Lementem a konyhába és a hűtőhöz léptem. Kivettem belőle egy kis üveges tejet majd a hatalmas asztalhoz léptem. Mereven bámultam a szemben lévő falat közben ittam. A telihold fénye bekúszót a hatalmas ablakokon ezzel bevilágítva az egész szobát. Léptekre lettem figyelmes a következő pillanatban. De nem mozdultam még csak oda sem fordítottam a tekintettemet.
- Sasuke. - suttogta egy kellemes női hang. - Minden rendben van? - motyogta majd elém lépet. Hosszú fekete haja kicsit borzos volt, porcelánfehér bőre a holdfényben még fehérebbnek látszott. Világosbarna, selyem hálóingje fölé egy fehér csak ugyan selyem köntöst vett fel.
- Nem tudok aludni. - mondtam. Felsóhajtott majd leült a velem szemközti székre.
- Mond el mi bánt! - nézte a szemeimbe. Hallgattam. Rezzenéstelen arccal néztem komoly arckifejezését.
- Sasuke így nem tudok segíteni. - sóhajtott fel. Időközben másik testvérem is megjelent a terepen. Nagyot lesett mikor meglátott minket a sötétben, de csendesen helyet foglalata húgom mellett.
- Mond! Mi bánt öcsi? - dőlt előre az asztalon és a kézre támaszkodott. Felsóhajtottam majd lefelé kezdtem el nézni. Nem tudtam, hogy mondjam el a problémámat. Hisz mióta megértetem, hogy anyuék nem jönnek vissza nem nyíltam meg nekik.
- Már lassan 11 éve nem nyílsz meg nekem. Nekünk. - suttogta a bátyám majd keresztbe fonta az ujjait arca előtt. Egy kezemet arcomra helyeztem úgy, hogy a szám még kilátszódott. Éreztem, ahogy maszkom lehull és megjelennek az érzéseim.
- Ohhh Istenem. - suttogta Ayame majd felállt és átölelt. Itachi lesütötte a tekintetét. Nagyon jól tudtam, hogy ő is így érzem, mint én.
- Mond csak Itachi... - suttogtam mire idősebb testvérem rám irányította a tekintetét. Felemeltem a fejem majd merszészen bátyám szemébe néztem. - Mi a szerelem? - kérdeztem mire egy nagyot lesett és Ayame ölelése is lazult.

Sakura

Vasárnap „reggel” kelletem fel. Anya és Kakashi már elmentek otthonról. Bementem a fürdőbe és megmosakodtam, megfésültem a hajam majd felvettem egy rózsaszín melegítőt fehér pólóval.
Majd megebédeltem.
Mászkáltam a lakásban közben a tegnap estén gondolkodtam. Szinte még mindig érzem Sasuke meleg tenyerét és édes ajkait. Felsóhajtottam majd leültem a kanapéra pont a telefon mellé majd tárcsáztam barátnőm számát.
- Na, szia. - jót három csöngetés után a hang.
- Szia. - felsóhajtottam.
- Na, mi ez a nagy sóhaj? - kérdezte. - Milyen volt a tegnap?
- Ne is kérdezd! - nyögtem.
- Sakura... mi történt? - kérdezte lassan.
- Van a közeledben valaki? - kérdeztem bizalmasan.
- Igen. - mondta. - De várj majd mindjárt nem lesz. - mondta majd hallottam amint kiküldi a húgát. - Na, most már egyedül vagyok. Mesélj!
- Tegnap találkoztam a vidámparkba Sasuke Uchihával.... - elmeséltem minden egyes jelenetet majd tekintettem rögtön a fotelbe lévő plüsscicára akadt.
- Ez biztos, hogy randi. - mondta Hinata izgatottan. Azt hittem kiakad, mikor megtudja, hogy az "ellenséggel" voltam. De mégsem ez történt. Sőt izgatottabb volt, mint én.
- Na de mi csináljak? Azt mondta, hogy „akkor, szia”. Ez mégis mit jelent? És a fő kérdés: Szerinted el kellene mondanom a többieknek?
- Várj az lesz a legjobb. Szerintem nem mondta volna azt, hogy „akkor, szia” ha nem úgy gondolta volna, hogy „akkor, szia” mert akkor csak azt mondta volna, hogy szia. - mondta el a kacifántos tényt barátnőm.
- Ahha biztos. - sóhajtottam fel.
- Ami pedig a többeket illeti... Egy idegig ne szólj róla. Apránként kell beadagolni nekik.
- És ha nem fogják megérteni? - lettem bizonytalan.
- Biztos megfogják. Hisz mind a barátaid. - nyugtatott meg barátnőm. Könnyeim akaratlanul is kicsordultak. Hisz itt vannak barátaim. Életemben először tényleg vannak.
- Hinata... - suttogtam.
- Hmmm?
- Köszönöm. - hálálkodtam majd elkezdtem hangosan sírni. Hinata pedig csendben várta, míg megnyugszik a szívem. Úgy éreztem mintha itt lenne mellettem és szorosan ölelt volna magához. Én már megértettem mi a szerelem.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés